scarlett & jared

A helyzet miatt akaratlanul is a múltam egyik sötétebb része jutott eszembe, amikor kísérleteket végeztek rajtam. Mindig azt hittem, hogy annál rosszabb nem történhet velem. De aztán bebizonyították, hogy minden nap tudnak valami újdonságot mutatni. Idővel megtanultam bizonyos szinten ignorálni a fájdalmat. De azóta már hosszú évek elteltek és az én ellenállásom is megkopott egy picit. Sokkal érzékenyebb a bőröm a verbénára. De nem mutathatom ki, hogy mennyire is fáj. Nem adom meg neki az örömöt, hogy lássa a fájdalmam. Hogy a fenébe fogtam ki ezt az elmebeteget? Összeszorított fogakkal tűrtem, ahogy leszedi rólam a verbénás láncokat. Őszintén mondhatom, hogy megkönnyebbültem. Lassan, de gyógyulni kezdett a karom, de pusztán már az is, hogy nem volt rajta az a verbénás lánc felért egy feloldozással.
Figyeltem, ahogy végigmér. Pontosan olyan volt ez, mint mikor a vad méregeti az áldozatát. Egy kicsit talán féltem, hogy nem jutok ki innen élve. Bár reméltem, hogy ő csak azt élvezi, ha kínozhat valakit és nem azzal ér el a csúcsra, hogy egy fadarabbal gravírozza a szívembe a nevét, hogy mindenki tudja ő volt az, aki olyan kedvesen a másvilágra jutatott. S rögtön eszembe jut Ryan. Aki valószínűleg teljeséggel megtörne, ha elveszítene. Főleg most, hogy egy gyerekről kell gondoskodnia.
– Apád esetleg ütlegelt esetleg édesanyád nem értékelt eléggé? Vagy egyszerűen csak a fejedre ejtettek, hogy ilyen elmebeteg vágyakkal rendelkezel, mint mások elrablása és.. Megkínzása, ha jól tippelek. – Próbálok nem ijedt kislányként viselkedni, aki valójában vagyok. Túl sok mindenen mentem keresztül ahhoz, hogy továbbra is úgy viselkedjek, mint egy kislány. Egy ilyen helyzetben pedig az, hogy sírva fakadok, hogy engedjen el innen.. Hát az egyszer biztos, hogy nem fog használni. A lehető leghamarabb el kell szöknöm innen.

A kezem lassabban gyógyult, mint amivel számoltam - a húscafat alig emelkedett meg. Gondolhattam volna rá. A tömény verbénafőzet a legerősebbet is leteríti, nem szerencsés hát néhány percnél tovább alkalmazni, lemarja a csontról a húst, a páciens pedig hamar kiszabadul a bilincsből, csukló híján - pazarlás. Ezt a problémát rögvest orvosolni is fogom. Kirántottam egy mattfényű kirándulótáskát az asztal alól, felnyitottam, és előszedtem néhány vaskovácsolt és nyers karperecet, vaskos kötelet, amit nem ért verbéna. Az ébredezőhöz araszoltam, erejét vesztette már, de úgy küzdött, mint egy férfi, miközben kíméletlenül csonkosodott. Kérdésére fel kellett, hogy nevessek, de mielőtt válaszoltam volna, átfogtam karján, lábszárán egy-egy láncot vagy kötelet, és a biztonság kedvéért derekára és nyakára is erősítettem egyet, aztán... nyűglődve bár, de megszabadítottam a verbénás eszközöktől, a műveletet nemcsak ő, de jómagam is elszenvedtem. A még gyógyuló markom most óhatatlanul sikított segítségért. Felszisszentem. Sietősen visszajuttattam őket az üvegcsébe, és elkönyveltem magamban, hogy hígításra van szükség. Erős hígításra.
Most, hogy a biztonsági intézkedéseket megejtettem, ismét hozzá léptem. Végigsimítottam dacos arcán, csókot nyomtam fülébe, és küldtem felé egy finom mosolyt. - Nem, kincsem, ez az este már nem unalmas - feleltem kurtán, magam alá húztam egy hokedlit, és onnan szemléltem. Főnyeremény.

ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note
ઈ Words

scarlett & jared

Fogalmam nincs, hogy mi történt velem. Az egyik pillanatban még az arcomat a kezeim közé temetem a következőben pedig már elrabol magával a rideg sötétség. Nem tudom, hogy mennyi ideig lehetettem eszméletlen, de nem ez az első dolog, amiről gondolkozni kezdek, mikor kezdek magamhoz térni. A csuklómba mar a fájdalom és nyitogatni kezdem a szemeimet. Sötét van.. Vagy egyszerűen csak az én látásom nem remekel éppenséggel a fájdalom markában. Volt már részem ilyen helyzetekhez és megtanultam, hogy a fájdalom elkerülhetetlen. Az, hogy szenvedünk is miatta avagy sem. Egyszerű döntés kérdése. Én pedig nem akarok szenvedni. Összeszorítottam a fogaimat és felnéztem a támadómra. Nem volt ismerős. Mondjuk nem ez lenne az első, hogy olyan személybe futok bele, aki elsőre nem tűnik ismerősnek aztán belém villan a felismerés. De most bármennyire is gondolkoztam semmi nem jutott az eszembe.
A nyakam rettenetesen fájt. Feltehetőleg azért, mert volt szerencséje megcsavarodni. Oldalra mozgatom a fejem, hogy javítsak a helyzeten, de még mindig nem szólalok meg. Minden egyes sikolyt, ami előtörni készül belőlem visszatartom. Nem adom meg neki ezt az örömet. Egy pszichopata állatnak tűnik semmi másnak. – Szóval.. Ez csak egy unalmas délután a számodra, nemde? – Kérdezem, miközben keresem a hangomat, mert furcsa módon rettenetesen rekedt. Hát a hangszálaimnak sem tett jót a nyakam csavargatása. Ki gondolta volna.

/Cafe pub/
Lerántottam magamról a lányt, befúrtam magam egy molyrágta fiók sötétjébe, kirántottam egy csörgő-zörgő vászonszatyrot, melynek úgy feszültek fülei, mintha muszáj lett volna, hiába, lehúzta a súly. Előkaptam egy többliteres befőttesüveget, lecsavartam kupakját, összepréseltem számat, feltűrtem ingujjamat. Kézfejem behatolt szűre szabott száján, és kiragadott néhány ezüstösen csillogó és fájdalmasan csöpögő láncot, kötelet, apró-cseprő csecsebecséket. A kezem húsát szétmarta a verbénapác, vörös színbe maszatolódott a tenyérnyi szövet, kitüremkedett kéztőcsontom. Hallattam még néhány oktalan ordítást, majd nyomtam egy csókot a sebbe, megráztam magam és összepasszírozott szemekkel markoltam rá újra segédeszközeimre, amikkel felvérteztem a hölgyeményt. Kezdetben pihegés fogadta érintésemet, most sikoly és hörgés.


ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note
ઈ Words