- Vagy nem - reszeltem öblösen, elutasítóan. Amint az üvegpohár visszakerült az asztalra, a nő elé suhantam, majd igen lassan és igen affektálva igyekeztem megfogalmazni az egészről alkotott véleményem. Megragadtam vállait. - Nem, és el is magyarázom, hogy miért nem. Maga itt egy idegen, az én házamban, a maga szabályaival. Elmondom, hogy ez miért összeférhetetlen. Nagyon egyszerű, figyeljen: nem látom szívesen. Semmi baj magával, őszintén, azon túl, hogy idegesítő, be nem áll a szája, és lopja az időmet. Maga egy nagyon szép nő, azt is meg merem kockáztatni, hogy nem hülye. Legyen kedves, és ne zaklasson. Az én házamban - teszem még hozzá, majd sarkon fordulok, és a szobám felé kullogok.
Én mindenkinek megmondom a magamét, és aki illetlenül megissza a másiknak töltött italt, az nálam felér az udvariatlansággal. Úgy tűnik, jól vette a célzásomat, és öntött újra, de most már egy másik pohárba... - Rengeteg minden lakozik itt bent... Nemtúl jó belelátni - ujjammal a fejemre mutattam, és egyet mosolyogtam, hiszen mégsem hagyta ki az előző mondatomra a válaszát. Mégiscsak van, ami felkeltse az érdeklődését ennek a fickónak. Talán mégsem annyira besavanyodott vámpírremete. - Hm... Mondanám, hogy karaokézhatnánk is együtt, meg pókerezhetünk is, úgyis tök jó a pókerarcod... esetleg főzőcskézhetnénk - mosolyomat nem fagyasztotta le semmi sem. - ... de akár egész nap italozhatunk is - vontam meg vállamat, és csak mélyen a szemébe néztem. Vártam, hogy reagáljale ezt, és hogy ő mit tenne velem...
- Tudom, hogy boszi vagy - jegyzem meg halkan, majd megtöltöttem újra a kristálypoharakat, s most kivételesen az egyiket felé is nyújtottam. - Óh, pardon, micsoda illetlenség - köhintettem, visszahúztam a felkínált italt, és kikaptam egy másik, érintetlen poharat a vitrinből. Tüstént meg is töltöttem. - Ha a másikból inna... nos, ugyanott lennénk, mintha megcsókolnám. - Kacsintok, pimasz fény csillant meg szememben, meg is ragadt. - Agyának legsötétebb és legmélyebb rejtekében simul... Érdekes. Mit tartalmazhat egy ilyen szép nő elméje? - tanakodtam, töprengtem, úgymond magamban, de fontosnak éreztem, hogy az előbbire is reflektáljak. - Mi gátolja meg abban, hogy azt tegye velem, amit akar? Vagy legalább megpróbálja... Egyáltalán mi az, amit velem akarna tenni? - érdeklődtem. Az első pillanat, mikor sikeresen felkeltette érdeklődésemet. Furcsa egy nő, megragadó.
Nem tudom elképzelni sem, hogy ezzel a fickóval hetekig vagy hónapokig egy égtérben legyek... Vagy ez csak elhamarkodott gondolat lenne? Hm. Megszoksz vagy megszöksz... - Nehéz eset vagy te ám... Ha kissé bódító hatás alá kerülsz, azt tehetnék veled, ami csak az agyam legsötétebb és legmélyebb rejtekében simul - mosolyogni kezdtem, mert nem bírtam. - Bár, anélkül is azt tehetnék veled, amit csak szeretnék... Boszi vagyok, sok mindenre képes vagyok - gúnyolódnék a hatalmammal? De nem ám, soha nem tenném, csak kicsit előhoztam a nárcisztikus és önbizalomteljes énemet. Amikor kiitta az én poharamból az italt, picit mérges lettem. Nem szeretem ezt, de valahogy a fickó rejtélyessége jobban érdekelt jelen esetben. - Egy masszázs jót tenne neked, mert annyira feszült vagy - nos, itt nem holmi masszázsra gondoltam, de hát, ez van, ő úgysem veszi a poént, ahogy látom. Kár, erőlködöm, és kicsikét duzzogó arccal néztem rá. - Illetlen dolog, más italát meginni... - halovány vigyorgással jeleztem, hogy lazítsa már el magát, mert még a végén ilyen marad örök életében.
- Minek kell ahhoz bájital? Jól mondják, nincs a nőknek semmi közük logikához - húztam össze szemöldököm, miközben ajkamat egy aprócska, lemondó sóhaj hagyta el. Megpróbáltam összpontosítani, erőlködni, illemtudó úriembernek látszani. De közönyösebb nem is lehettem volna. Az agyam fontosabb információkkal volt leterhelve, minthogy befogadja a nő sületlenségeit. Megnyílni? Mi ő? Pszichológus? - Nem szeretek magamról beszélni - vontam vállat, és kiittam az ő poharára valót is. Ez mind.
Találkoztam már nyámnyila, szerény, félénk, bunkó, magabiztos, egoista seggfejekkel, de ez a fickó... Ő ennél keményebb dió. Ő olyan vegyes, de inkább a hűvösség és citrombaharapósság a fő erénye. Majd meglágyítom őt, és nem lesz ilyen... - Ez nagyon... pontos volt - tapsoltam egyet, mikor annak a kis légynek halálát okozta, ami úgy tűnt, élvezetet nyújtott neki. - Csak annyit mondtam, hogy mindjárt elkezdek itt bájitalt főzőcskézni, megitatom veled, odabilincsellek egy ágyhoz, és elcsábítalak egy éjszakára - kuncogtam, de azt hiszem, semmit sem ér a próbálkozásom. - Különben pedig csak azt mondtam, hogy szép ez a ház. Ugyanolyan precízen van elrendezve, amilyen a ház ura - mosolyogtam, de még sokat kell tennem azért, hogy legalább szócsatázzon velem kicsit vagy mosolyháborúzzon. - De úgy látom, semmi sem érdekel téged, eléggé szegényes ez a dolog. Szeretném, ha kicsit megnyílnál, és akkor a beszélgetésünk sem lenne unalmas - oldalra billentettem fejemet, és vártam... valami reakciófélét. Tőle. Az igazi arcától. Néhány mondatot.
Nyelve megeredt, és görcsösen dallamos táncot járt szájában - nagy sajnálatomra. Irritálóan sokat tud fecsegni, jó ég... ! Csak csacsogott és csacsogott.. Untat. Migrénes fájdalommal fogadtam szavait, kezem fejemet markolta, bírhatatlan, máson sem járt agyam, minthogy mivel hallgattathatnám el. Mégsem piszkíthatom be az új konyhámat... Egy ideig még elszenvedgettem ott, a magam kis zártságában, a hang tompult, én pedig meglovagoltam gondolataimat. Gyönyörű alapzajnak bizonyult orgánuma. Elmerengtem az élet értelmén, a holnapi bevásárlólistán, a whisky ízén, miközben megtöltöttem a poharakat, és szó nélkül lehúztam az egyik tartalmát. Ekkor zümmögő hang követelte meg figyelmemet. A szemem kattogott a szoba zugain, kisvártatva megtaláltam barátomat. Csepp légy volt, ártatlan és bájos. Nem érdemelne halált. Ahogy a nő sem. Szórakozott gyorsasággal kaptam elő egy fogpiszkálót, könyökömet a pultra emeltem, szememmel bemértem a távolságot, ajkamat beharaptam, kezem lódult, mire a kis pálcika átsuhant a konyhán, precíz pontossággal át a nő válla fölött, majd keresztülfúródott a kis lény piciny testén, bele a fugába. - Ez az! - kiáltottam örömittasan, arcomra csibész mosoly ült. - Elnézést, mondott valamit? - köszörültem meg torkom, és fordultam a nő felé, akiről jórészt meg is feledkeztem.
Nyelve megeredt, és görcsösen dallamos táncot járt szájában - nagy sajnálatomra. Irritálóan sokat tud fecsegni, jó ég... ! Csak csacsogott és csacsogott.. Untat. Migrénes fájdalommal fogadtam szavait, kezem fejemet markolta, bírhatatlan, máson sem járt agyam, minthogy mivel hallgattathatnám el. Mégsem piszkíthatom be az új konyhámat... Egy ideig még elszenvedgettem ott, a magam kis zártságában, a hang tompult, én pedig meglovagoltam gondolataimat. Gyönyörű alapzajnak bizonyult orgánuma. Elmerengtem az élet értelmén, a holnapi bevásárlólistán, a whisky ízén, miközben megtöltöttem a poharakat, és szó nélkül lehúztam az egyik tartalmát. Ekkor zümmögő hang követelte meg figyelmemet. A szemem kattogott a szoba zugain, kisvártatva megtaláltam barátomat. Csepp légy volt, ártatlan és bájos. Nem érdemelne halált. Ahogy a nő sem. Szórakozott gyorsasággal kaptam elő egy fogpiszkálót, könyökömet a pultra emeltem, szememmel bemértem a távolságot, ajkamat beharaptam, kezem lódult, mire a kis pálcika átsuhant a konyhán, precíz pontossággal át a nő válla fölött, majd keresztülfúródott a kis lény piciny testén, bele a fugába. [color=#ffffff]- Ez az! - kiáltottam örömittasan, arcomra csibész mosoly ült. - Elnézést, mondott valamit? - köszörültem meg torkom, és fordultam a nő felé, akiről jórészt meg is feledkeztem.
- Nem igazán vagyok a bemutatkozások rendszeres híve, sőt nem is szeretek, és általában elég ridegnek tűnök, meg a humorom is sokat kopott már az évek során... - hogy ez miféle szövegelés volt tőlem nem tudom már, amolyan udvarias próbáltam lenni, de reménytelenül. - Mia nagynénje vagyok, és meghívott pár napra ide, míg nem találok valami más lakhelyet. Remélem nem okoz problémát ez - haloványan mosolyogtam, mert ez a fickó kissé besavanyodottnak tűnik számomra, pont jól jön az, hogy én itt vagyok. Kicsit dobok a hangulaton, és hátha kitárja szívét-lelkét, és kicsikét feloldódik ebből a fanyar életmódjából. - Na, látod, ezt már szeretem - mutattam a poharakra és a whiskyre. - Mióta élsz ebben a kisvárosban? Egyébként gratulálok, csodaszép a ház - kicsit sokat fecsegek, de ez van.
Bemutatkozása idétlenül és ostobán hangzott. Tekintetem darabosan torzult, a ráncok mélyedtek, homlokom barázdálódott - nem vagyok a spontán bohózat híve, egy betolakodó fahumorú megjegyzéseit nem fogadja be gyomrom. Megjelenése egyébként izgató volt. Talán Mia vendége, esetleg Serah-hoz tartozik? A rossz vendégszeretet igénytelenségre és undokságra vall. Robotos léptekkel közelítettem meg a kulcsra zárt üvegesszekrényt, és a zár kattanását követően kikaptam egy jól öltözött üveg whiskyt, két kristálypoharat. - Tehetek még érted valamit, Athena, aki rossz szakács? - kérdeztem iróniával itatott éllel hangomban.
Én sosem zavartattam magamat, még akkor sem, ha egy vadidegen helyen voltam... Én mindent fel szerettem volna fedezni itt is, de meg kellett álljak a konyhánál valami frissítőre, mert szomjas is voltam már. Meg egyébként, csodaszép a ház, ami inkább egy kisebb kastélynak felel meg. A szekrénypolcokat átkutatva ráleltem egy kis teára, nem mintha ezt akartam volna iszogatni, de megteszi. Sokkal erősebbre gondoltam, de csak ezt találtam. Ekkora ház... és nincs semmi szeszes ital. Hm. Józan gondolkodás hívei lakoznak itt. Egyszer csak megjelent valaki, aki ki más is lehetne, mint a ház tulajdonosa. Nocsak. A szám szélébe haraptam, mert egy jóképű, félig fajtárs jelent meg... - Én... én vagyok az új szakács - elkezdtem mosolyogni. - Kér egy teát? Bár jobb lenne valami erősebb... - suttogtam a végét, de ő úgyis hallja a kifinomult hallásával. - Egyébként, Athena vagyok, és borzasztó szakács vagyok - mutatkoztam be huncutkodva, kezemet nyújtva őfelé. - Ön pedig a ház büszke ura, úgy gondolom - jelentettem ki nemes egyszerűséggel és egy baromi nagy vigyorral a képemen.
Ismét a dossziékba temetkeztem, körmöltem az adatokat, kerestem az összefüggéseket. Mostanában olajozatlan munkatempóban sikerül összehozni azt, amit eddig gördülékenyen. Hiányzik a kapocs, a munkavágy. Az okát tudtam, természetesen. Hiányzott az ihlet, a vér, a sikítás, a veszély. Ami mára jutott, csak száraz adatok, seggelés, de mivel ez is szorosan hozzátartozik ahhoz a rendszer kiépítéséhez, amin fáradozom, bele kellett erőszakolnom magam a székbe, a papírok fölé. Nincs mese. A derekam szúrt, a hátsómat elültem, kis szünetet tartok végszóval battyogtam a konyhába egy pohár vízért. Alig találkoztam össze hűtővel, idegen szag csapta meg az orromat. Nehéz, mikor az ember másokkal, friss lakótársakkal osztja meg lakását, nehéz szétválasztani a hangokat, szagokat, amik irritálják érzékszerveimet, talán ezért is ért oly váratlanul egy ismeretlen sziluett. Természetemnél fogva nem vagyok ijedős fajta, de jócskán meresztettem szemeimet a nő láttán. Nini. Jövevény. - Mi járatban, Hölgyem? - kérdeztem félmosolyra húzott ajkakkal. Bár nem tudtam mire vélni a jöttét, a helyzet igenis izgalmas és furcsa volt. A furcsaságok pedig a specialitásaim.
Kezdőlap
