Napsütéses szép reggel, és madarak csiripelése, én odahaza készülődtem, a templomban fogom látni őt. Jó pár napja nem találkoztunk, a babonák miatt, remélem mindene megvolt, egy kis kék, egy kis régi holmi, ezt még én adtam neki. A nagyanyám nyaklánca,kis csepp alakú medál, amibe egy igazi gyémánt pihent. Tudtam, hogy azt akarná, hogy annál legyen, akit a legjobban szeretek, így a legféltettebb kincsemnek ajándékoztam.
Pár nappal azelőtt, hogy közölte volna velem, hogy amiatt a buta babona miatt, az esküvő napjáig nem találkozhatunk!

Igazi tűzoltósági esküvő volt, felvonult az egész kerület, az összes kapitányság, kivételesen semmi vészeset nem volt, amihez ki kellett vonulniuk, csak arra az időre, míg a vonulás tartott. Ez a ceremónia után történt, kicsit előre szaladtam, a mai napig szeretettel emlékszem vissza arra a napra, amelyen összekötöttem az életemet a feleségemmel.
Borzasztóan ideges voltam, hogy-hogyan fog kinézni, azt hiszem, levegőt is elfelejtettem venni, addig a pillanatig, amíg meg nem állt előttem és a fátyolt felhajtottam az arcáról, megöleltem.

- Gyönyörű vagy, te vagy a legszebb nő a világon, és hamarosan az enyém leszel! – suttogtam a fülébe és összeérintettem az orromat az övével, s egy apró csókocskát is csentem az ajkáról, aztán megfogtam a finom, puha kezeit és alig akartam levenni róla a pillantásomat. Azt hittem, hogy szétpukkadok attól a sok érzéstől, ami a mellkasomban feszül, akartam őt: a karjaimba akartam zárni, mindennél jobban, a nap hátralevő részét vele tölteni, és az első közös éjszakánkat, amikor átemelem a közös házunk ajtaján, csinos volt.

Az öltöző szekrényemben egy esküvői fotót őrzök kettőnkről, és még néhányat róla, édesen mosolyog, és amikor titokban sütit eszik, sikerült olyanról is képet készítenem, amikor a sütis tilosban jár, annyira édes, és csak az enyém. Ha a képekre nézek, meló előtt, tudom, hogy ez azt jelenti, hogy van hova haza térnem, vár otthon valaki. A munka végeztével pedig másra sem vágyom, csakhogy őt lássam tetőtől talpig, a maga valójában. A templomi ceremónia és a közös képek elkészültével a rizsszórás helyett, a tűzoltó sorfal után, a saját parancsnokságom tagjai locsoltak le minket egy tömlővel… Állatok, de szerencse, hogy szóltam Jadvigának, hogy két ruhát vegyen magának, mert az első lehet, hogy meg sem éri a templomból való kimenetelt, és hála a magasságosnak, hallgatott rám. Sejtettem, hogy ilyesmivel fognak meglepni minket a srácok. Így, az átöltözés után újra esküvői ruhákban pompázva indultunk a parti helyszínére, természetesen a konvojjal, ahol a többi parancsnokság el is búcsúzott tőlünk, hogy menjenek tovább végezni a feladatukat.

 Ezek az emlékképek mindig az eszembe jutnak arról a napról, s időnként az is bekúszik, amelyre egyáltalán nem akarok emlékezni, kiváltképp ha a pótapámról van szó. A mai napig nem értem, hogy mit keresett Jadviga anyjával a sekrestyében, pontosabban. Felnőtt férfi vagyok, értem én, de… Jadviga anyja és ő?! Nem! El akartam mondani, de azon a napon nem akartam ilyen dolgokkal elrontani a kettőnk első közösen töltött napját, végül valahogy mindig megfeledkeztem róla. Nem akartam belepiszkálni a családok nyugalmába, az után pedig végképp nem akartam megbolygatni ezt az egészet, hogy a feleségem édesanyja meghalt. Hiszen tudom, hogy egyébként is milyen rossz kapcsolata volt a nővel, amúgy én sem kedveltem túlságosan, mert úgy babuzsgatott, mintha a fia lennék, és ő mégsem az én édesanyám, szóval emiatt rengetegszer éreztem magam kényelmetlenül. Azt sem akartam, hogy azt higgye; emiatt találtam ki azt, amit láttam. Nem ért annyit az egész, hogy ezen vesszünk össze.
Percek óta csak feküdtem mellette, és őt figyeltem, miközben a múlton merengtem, az ujján ott volt a jeggyűrű, csillogott, és ékes bizonyítéka volt annak, hogy Mrs Warsovsky fekszik mellettem, ki más? Az arcát simogattam, és csókra hajoltam hozzá.

A következő pillanatban pedig nem kapok levegőt! Megfulladok! A mellkasomat erősen pumpálják, mire végre felköhögöm a tüdőmben rekedt vizet. A következő kép, hogy a fejem felett a neonok váltakoznak. Bent tartanak CT-re, hogy nem-e kaptam agyrázkódást. Végül is, mi történt? Csak egy gyerek után ugrottam a közeli folyóba, erős volt a sodrás, és az utolsó pillanatban egy uszadékfa is fejbe kólintott. Amíg azért küzdöttek, hogy az eszméletemnél legyek, átéltem a számomra legcsodálatosabb napot. Felülök.
- Jadviga! - hörgöm kiszáradt torokkal. A műszerek kijeleznek, ideges vagyok hogy a francba ne lennék az?! Mit fogok mondani a feleségemnek?! Betegre fogja aggódni magát! Egy nővérke rohant be hozzám, és nyugtatózott be, hogy nehogy fogjam magma, és úgy döntsek,hogy egyedül megyek innen haza a saját lábamon. El kell mondanom neki, hogy mit láttam az esküvőnk napján! Egyébként meg nagyon ajánlom,hogy ne hozzák rá a frászt a feleségemre, mert nem állok jót magamért. A szempilláim elnehezültek, és azért még megpróbáltam egy indulatos pillantást küldeni a nővérke irányába.

Kedves Jared!

Megérkezett a Warsovsky-házaspár másik tagja is, kíváncsian vártam, hogy az oldalunk friss és egyetlen tűzoltóságon dolgozó szerelmeseinknek férfi fele mivel fog előrukkolni.
Őszintén? Az is meglehet, hogy ölni tudnék egy ilyen férfiért, mint te vagy. Az a szeretet, amit a feleséged iránt érzel, az odaadás, a kedvesség pedig szinte áradt belőled és az írásodból... hát csoda, hogy elérzékenyültem? Valljuk be, ha házasság, akkor sokan a tiétekhez hasonlóra vágynak, úgyhogy engem megvettél, biztosan követni foglak titeket. Főleg, mert arra is kíváncsi vagyok, mi lett veled: remélem nem lesz semmilyen maradandó sérülésed és ha elmondod a nejednek, amit az esküvőtök napján láttál, akkor össze ne vesszetek itt nekem... teljesen érthető, hogy a látottak nyomják a lelkedet, csodálom is, hogy ennyi ideig magadban tudtad tartani.

Nem is tartalak fel tovább, menj, foglalózz, aztán irány a játéktér! Jó szórakozást!