|
|
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Május 02, 2014 9:12 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ | Ezio Hoechlin
† Egy szörnyeteg lakozik minden emberben ami felébred, ha kardot adsz a kezébe. ez vagyok én † Engem olyan személyként ismerhetsz már, akit nem érdekel, hogy vámpír vagy, vérfarkas, vagy bármi más. Ha nem sikerül lebeszélned róla, könnyen az egyik prédámmá válhatsz. Nem szoktam soha sem kiéheztetni magamat, szerencsére vannak embereim is, akik elhozzák nekem a kívánt személyt, hogy egy jót lakmározhassak rajta. Az idők alatt lett pénzem rendesen, és kis hazámban befolyásom is, a város leggazdagabbjaként tartanak számon. Aki engem akar elkapni, annak ugyanis két vérfarkason kell átverekednie magát, akik nem adják könnyen magukat. Úgy ugranak, ahogy én fütyülök. Mondhatni vannak házi kutyusaim ember bőrbe bújva. Nem vagyok híve a kínzásoknak, ezért szoktam csak egy szimpla mozdulattal elvágni az ebédem torkát, hogy a vérét szabadjára engedve tegyek eleget étvágyamnak. Mindamellett emberiségem is megmaradt, csak ezt nem szoktam nagyon hangoztatni. Akik méltóak rá, azokat beengedem a bizalmas szférámba is, ahol megismerhetik a valód énemet. Külsőleg nem mondanám magam nagyon különlegesnek. 42 éves koromban változtam át, a csúcspontomon kissé túl voltam, de nem annyira távol. Felveszem ami tetszik, és kényelmesnek is találom. Szőke kevésbé dús hajam van, és kevésbé sem borostásnak mondható arcom. |
Teljes név: Ezio Hoechlin Becenév: Ezio Születési hely: Velence, Itália Születési idő: 1275. szeptember. 11 Play by: Iain Glen Faj: Vampwitch Érdeklődési kör: Vér, zene, sportmeccsek a TV-ben. Kapcsolat a családdal: Minden tudomásom szerint egyetlen élő rokonom sincsen, egyedül a bátyám, akire egész életemben számíthattam. Szüleimet testvéremmel együtt kellett megölnünk, mert az életemre pályáztak, azt beszélve, hogy túl veszélyes ennek a két fajnak a keveredése. Gyermekeimről nem tudok semmit, remélhetőleg még élnek. Jó kapcsolatot ápoltam velük, egészen addig míg el nem mentek.
|
USER NEVE - USER KORA - USER TAPASZTALATA - MULTI(K) James Miles, Nathaniel Kwanten Hosszú az út... † 1317. november 7. 21:53 Futok, szaladok, de nem tudom merre, vagy hogy kik ellen menekülök. Egyetlen biztos dolog, hogy el kell tűnnöm innen. Szerencsémre a külsőmet hagytam öregedni egy bizonyos szintig, de fizikai erőm nem öregedett velem olyan mennyiségben. El kell tűnnöm, nem tudom mit csináltak velem, vagy hogy miért, de sejtésem van. Legalábbis az előbbire. Erőmet nem tudom használni olyan mértékben mint ahogy kéne általában, ezért ez volt az egyetlen ésszerűnek tűnő megoldás. Hátra-hátra néztem, miközben egyre inkább csak kezdtem kifáradni. A tempómat próbáltam tartani amivel már 5 perce nagyjából, hogy futok. De ez fájó, és vérző fejjel nem igen sikerült, mert kissé meg is szédültem. Végül megtörtént az utolsó hátranézésem is, ugyanis akkor már nem láttam őket. Megnyugodva fújtam ki a levegőt, és néztem tovább előre, mire egyik sikátorból valaki elém ugrott. Belerohantam, és elestem. A kezében megláttam egy kést. - Ne, ne, ne, ne, n….! - És ezzel együtt belefúródott a kés torkomba. Volt néhány másodpercem míg az illető lehajol a földre, és belém vágja a pengét, ezalatt át gondoltam mindent az életben. Hogy soha többé nem látom, sem Melissát, sem pedig a gyerekeimet. Lehunyt szemmel gondoltam arra, hogy már csak másodperceim vannak hátra, és nem sokkal később el is ért a sötétség. 1317. november 7. 21:37 Húztak le valami egyszerű zsákot a fejemről, és kötözték össze a kezemet hátul, miközben előre lökve értem földet arccal előre. A hajamnál fogva húztak fel térdre, és ott állt előttem néhány férfi, és közülük kimagaslott valami csúf nő is. A még hosszú hajam belelógott a szemembe, mikor ketten még mindig a hátam mögött tartottak, nehogy előre essek, vagy megszökjek. Fújtam ki a levegőt, hogy az arcomból a hajamat elfújjam. Ekkorra felgyűlt egy adag vér is a számban, amit oldalra köptem, és végül megszólaltam. - Mit akarnak tőlem? - Választ viszont nem kaptam, és az erőm is egyre inkább gyengülni kezdett. Szép, lassú tempóban. Ekkor jöttem rá, hogy nem szimpla emberekkel van dolgom. A nő boszorkány, ennyi biztos volt, és az is, hogy nem ma született bárány. Nem sokkal később egy ember guggolt oda elém, és felhúzva a fejemet a hajamnál kezdett el ő is beszélni. - Ne aggódj, csak segítünk. - „Csak segítünk. Na persze…” gondoltam magamban. Tipikusan egy részeges őrült hangja volt, habár a kinézete nem ezt vallta. Majd nem sokkal később beleharapott a csuklójába, és elkezdte itatni velem a vérét. Egy szót sem tudtam kinyögni, szimplán csak ficánkoltam mint egy partra vetett bálna, de a mögöttem állók nem tágítottak, ugyanúgy fogtak mint eddig, miközben az őrült barátom a vérét itatta meg velem. Itt vált világossá, hogy vámpírok, és ha nem szabadulok gyorsan, engem is azzá tesznek. Amint elhúzta a csuklóját az arcomtól, majdnem összes erőmet összeszedve megfejeltem, és a mögöttem lévőnek, akinek a keze a bal vállamon pihent beleharaptam egyet, mire az elengedett, a másik fogásából meg egyszerűen sikerült kibújnom. Időközben sikerült a összekötözött kezemet is kiszabadítani, így gondolkodás nélkül elkezdtem szaladni a legközelebbi ablak felé. A homlokomon felszakadt a bőr, és lassan kiserkent a vér, ami a vámpírokat csak még inkább gerjesztette egy kis fogócskára. Az ablakot kitörve estem 2-3 métert, és földet érve folytattam utamat Velence utcáin. 1317. november 7. 22:15 Lassan kinyitottam a szememet, a zuhogó eső miatt viszont sokáig nem tudtam nyitva tartani. Lassan felültem, és megrázva a fejemet nem emlékeztem abban a pillanatban semmire. Eljöttem otthonról, és aztán itt találtam magamat, mintha csak elmentem volna inni, vagy bármi hasonló. Felállva nyújtózkodtam egyet, és elindultam hazafelé. Elég későre járhatott már, a feleségem biztos halálra aggódja magát. Hazaérve amint beléptem az ajtón repült is felém egy serpenyő, és az ordibáló feleségem közelített felém. - Hol a fenében voltál? Szándékosan hagytál itt a gyerekekkel?? Most már örülhetsz, nem lesz vele gondod, elköltöztek. EZ CSAKIS A TE HIBÁD! - Mondta ezeket a szavakat. Én nem igazán tudtam figyelni, mert egyfajta furcsa érzet fogott el. Hallottam a szívverésemet, amint egyre inkább gyorsul. De nem, én teljesen nyugodt vagyok. Akkor mi lehet? Egy magyarázat az lehetett, hogy csakis az övét hallom, de nem értettem. Elfogott hirtelen egyfajta éhség, és a szemeimet le sem tudtam venni a nyakában lüktető érről. Közelebb húztam magamhoz, hogy egy csókot adjak neki, hisz tudom, hogy az ilyeneket csak felindulásból mondja, egy csókkal pedig könnyen le tudom nyugtatni. Egy lágy, gyengéd csókot adtam az ajkaira, majd elindultam a nyaka felé szintén gyengéd puszikat adogatva végig addig a bizonyos pontig. Ott viszont hirtelen elfogott az előző érzés. Hegyes fogak nőttek ki az ínyemből, és az egyszerű csóknak tűnő kényeztetésből végül a nyakába haraptam, belevájva a fogaimat az ütőerébe kezdtem el szívni a vérét. Ő pedig csak kapálódzott, hogy szálljak le róla, de nem tudtam. Olyan édes volt, mintha cukrot ennék. Talán az összes vérét kiszívtam, mire észrevettem mit is csinálok. A karjaimban lévő feleségemre néztem, aki ekkorra már közel sem volt az élők sorai közt. Leguggolva kezdtem el sírni, és ekkorra eszembe jutott minden. A vámpírok, a kés, és minden. Felálltam, az asztalba vágott kést a kezembe vettem, és a saját torkomhoz szorítottam. Megöltem a feleségemet, megérdemlem én az életet? Egyáltalán nem. Játszi könnyedséggel vágtam el a torkomat, és hulltam újra földre. 1317. november 8. 00:41 És újra felébredtem. Emlékeztem mindenre színtisztán ekkorra már. Kinyitva a szememet találtam magam egy teljesen más helyen, amint egy ember jön be hozzám. Becsuktam a szemeimet, hogy a közelembe jöhessen, és amint odaért, a torkánál megfogva húztam magamhoz és haraptam bele a nyakába. - Én elfogadtam a sorsomat… - Mondtam az éppen haldokló barátocskámnak, de nem értem miért. Szimplán fontosnak éreztem elmondani. Tudom milyenek a vámpírok, a vér élteti, a napfény megöli őket. Ilyen egyszerű az egész. 1318. február 7. 03:00 Amint megtudtam mi vagyok, mi történt velem, fel is kerestem a bátyámat, a személyt, aki mindig vigyázott rám, egész életemben óvott mindentől, tőle tanultam minden egyes képességemet. Ez esetben megbukott a védelmezésben, elvégre vámpír lettem, elvesztettem az erőmet, és a Napra sem mehetek ki, hogy a gyerekeim után menjek, hogy megkereshessem őket, jól vannak-e, élnek-e még. Bár ha Sorenen múlik, akkor már alulról szagolják az ibolyát. De Shanna okos lány, nem hagyná, hogy a bátyja veszélybe sodorja őket. Bár ki tudja, lehet pont a húga fogja megvédeni őket. Amint bátyám megkapta az üzenetemet, jött is szülővárosomba ahogy csak tudott. Beszélgetésbe elegyedtünk. - Szóval azt mondod, van rá mód, hogy visszakapjam az erőmet? - Kérdeztem tőle bizakodva, hogy nem csak viccel velem, mert akkor helyben harapnám át a torkát. Na rendben, ezt azért nem tenném, elvégre ő mindig ott volt mellettem egészen 30 éves koromig. - Van, de nem lesz túl kelleme….- Nem is hagytam befejezni a mondatát. - DE MEG TUDOD CSINÁLNI?? - Emeltem fel a hangomat, mert kezdtem kissé türelmetlen lenni. - Először fejezd be az ordibálást, és utána visszakapod!! - Emelte fel ő is a hangját, kevésbé olyan erősségben mint én. Én csak lesütött fejjel hallgattam, majd megszólaltam. - Sajnálom… - A család tartson össze, nemde, öcsi? - Csapott a vállamra, én meg mosolyogva bólintottam. 2014… Nagy fordulatot nem vett az életem az elmúlt közel 700 évben, mióta bátyám megcsinálta a kis rituálét. Maradtam Velencében, abban bizakodva, hogy Shan, vagy Ren visszajönnek, de néhány évtized után rá kellett jönnöm, hogy ez már nem fog megtörténni. Valószínűleg már családjuk van, esetleg tényleg sikerült halálba vezetnie Sorennek a lányomat. Nem utaztam körbe a világot, maradtam a régi házamban, ugyanazon a helyen van jelen pillanatban is, ahol anno 700 éve is. Talán a bennem lévő apa arra számít, hogy valahogy az erejük időközben megmutatkozott, mivel nem színtiszta boszorkány vér csörgedezik az erejükben. Akkori kényszerházasságba nem mentem bele, inkább választottam a szerelmet, aminek meg is lett az ára. Egy szimpla embert választottam, akit később megöltem. Egész családom elfordult tőlem, kivéve a bátyámat. Minden gyerekem ettől a nőtől volt, így nekik valószínűleg csak később ébredhetett fel az erejük. Ahogy az idő múlt, úgy gyarapodott egyre inkább a pénzem, és váltogattam a munkák között. Egyszer nemesnek állítottam be magamat, egyszer hírhedt bérgyilkos voltam, mostanra viszont csak egy önjelölt jótevő. „Jótevő…” Aki úgy gondolom, hogy megérdemli a halált, megölöm, a véréből feltöltve újra magamat pedig tengetem tovább a napjaimat….
|
| | |
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad ⊂ my only hope for happiness
⊂ mayor of seattle, leader of the Council
|
A poszt írója ♛ Cora Bouchard-Taylor Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 03, 2014 5:31 am Ugrás egy másik oldalra ♛ | Elfogadva, üdvözlünk itt! Na, végre! Ha tudnád, milyen régóta várom már, hogy felbukkanjon egy olyan karakter, aki nemcsak bensőleg idősebb, mint úgy általában a vámpírok, hanem a külsején is látszódik, hogy halandó korában is kivette részét az életből! Oké, ez a dolgok lényegtelen része, térjünk is rá a lapodra: nagyon gyorsan összehoztad a lapot, mégsem éreztem rajta semmi olyat, ami elkapkodott lenne, vagy ami több, hogy pontatlan; vámpírboszorkány karaktert hoztál, így figyelnem kellett azokra a vonásokra is, amelyek őket jellemzik, de ezekben sem találtam hibát. Minden sorodat imádtam. *.* Nem szeretnélek tovább itt tartani, elvégre a város kapuja még mindenki számára nyitva áll, így hát foglalózz egyet, majd nyomás játszani, partnert keresni! Jó játékot! |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
• az új oldal nyitásáig •
• ROTM FRPG •
|
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm Szer. Május 29, 2019 1:28 am Kedd Május 28, 2019 8:31 pm Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm Szer. Május 22, 2019 12:03 pm Hétf. Május 20, 2019 10:43 am Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm • ROTM FRPG • |
|