Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 8:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
~ Damon és Elena háza ~

Ez a lakás csak hozta magával a bajt. A fejem teljesen zúgott tőle, már őrjítő hatást váltott ki belőlem a tudat, hogy megint egyedül leszek, de közben végül mégsem. Nem tudom, hogy minek nevezzem ezt a helyzetet. Sose találkoztam még olyan lélekkel, aki ennyire küzdött volna az enyém mellett.

- Elég volt, Alaric Saltzman! - ordítottam el magam, már fél órás szenvedés után, összeszorított szemekkel, és a falhoz vágtam a fél üvegnyi whiskyt. Most.. elég..

~ Félreeső út ~
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 21, 2013 1:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Napok teltek el úgy, hogy azt sem tudtam, hová tettem a fejemet. De soha nem arról voltam híres hogy gondolkodom, miközben teszek valamit. Az ösztönök embere voltam, már-már olyan ösztönöké, melyek ép eszű embereknél soha nem fordulnak elő. A gyilkolás biztosan nem azok közé tartozik, melyeket olyanok találnak ki, akik boldog családias életet készülnek élni. Alaric Saltzman ilyen volt. Egy unalmas, extöritanár, aki miben látta az örömét? Valljuk már be, hogy talán néha Ő is szívesen megszökött volna, hogy olyan babérokra törjön, amely nem adatik meg család mellett.

Hangok üvöltöztek fejemben, és végigsuhanva a szobában, a kabátomért nyúltam. Ennek végetvetek.. kis szórakozással.

~ Damon & Elena otthona ~
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 04, 2013 8:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Búgott a fejem... nem tudtam az okát, de rosszabb volt, mint megannyi migrénes roham, mmint amikben emberként részem lehetett. Masszíroztam a halántékomat, csináltam én mindent, hogy ezt elmúlasszam, de még így sem sikerütl. Talán az emberi praktikák nem annyira nyerőek, mint gondolnánk.

Felálltam, ledobtam az üres whiskys üveget, oda a többi közé, amit az elmúlt fél napban leküldtem a torkomon. Jólesett ám, de mennyire! Nem akartam hogy az a másik arc felbukkanjon a fejemben. De mintha rá kellett volna gondolnom...
- Már megint itt vagy..? -kérdeztem elfojtott hangon. Rosszul voltam, herótom volt ettől a formától. A régi Alaric Saltzman arcától.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 28, 2013 7:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
/ Sikátor /

Nem szerettem egyedül lenni. A hideg rázott, akárhányszor csak erre került sor. Mert a legutóbbi ilyen alkalommal felvágták az ereimet. Rick bácsi felvágta a saját ereit. Erre is képes lett volna, hogy engem eltűntessen innen.
Röhögve omlottam le a kanapéra. - Nem vagy te semmi, Alaric Saltzman. Nem vagy semmi... - ragadtam meg egy üveg whiskyt, majd inni kezdtem, vadul vedelni. Éreztem, hogy lassan már elvesztem minden gátlásomat (nem mintha amúgy sok lett volna nekem belőle), és tovább nevettem magamban a hülye gondolatokon...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 01, 2013 7:28 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
/ Morning Star Pub /

Végigvetettem magam az ágyon. Húúú, ennyire se ütöttem ki magam mostnaság.. mindezt egy szép nő miatt.. akit végül ott kellett hagynom. Ez az én tipikus formám. De legalább életben hagytam ott. Már amennyire az a vámpír bige életben van.
- Nem fogsz a fejembe szállni.. - morogtam az orrom alatt, ezúttal már teljesen másnak célozgatva szavaimat, sziszegve meredve a mennyezetre, míg magamhoz öleltem a párnát, hogy ráhajtsam a fejem. - Nem adom vissza neked... ez a test az enyém! Ha meghal... már nem lesz rá szükségem. De neked sem. - vigyorogtam és ördögi röhögés szaladt ki belőlem, úgy isten igazából.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 28, 2012 6:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Hát igen... számomra a bosszú olyan mintha új erőre kapnék...Amikor felállt és felöltözött én is kikászálódtam az ágyból és magamra kaptam a ruháimat. -Jobb lesz ha én most megyek.-igazítottam meg a hajamat-Még telihold előtt szeretném véghezvinni a tervemet.-vigyorodtam el ördögien- Ha netalántán hiányoznék a tizenkettes lakásban megtalálsz.-vetettem még rá egy kósza pillantást aztán el is tűntem.

[folyt. Park]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 28, 2012 6:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Jól teszed, mindig jó bosszút állni. - vigyorodtam teljesen egyetértve a felállásával. Nyilván én is ezt tettem volna a helyében. De még hogy!
Felöltöztem gyorsan és átültem a fotelba. - Majd ha véghez vitted, mesélj! - kacsintottam rá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 28, 2012 12:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
-Az exem barátnőjén.-mosolyodtam el gonoszan-Mert a minap volt egy kisebb nagyobb vita, és eléggé kiakasztott..-fintorodtam el-De van egy pár dolog amit feltudok ellene használni. Sok minden kiderült abban a vitában. -forgattam meg a szemeimet. Hát igen ....ha azt használom fel ellene amitől a legjobban tart, azzal teljes győzelmet aratnék.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 28, 2012 10:12 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Hanyatt fordultam, és lefeküdtem mellé. Millió gondolat cikázott a fejemben, közben figyelve az Ő arcának rezdüléseit, és tetszett nekem ahogy végigfutott valami kis gonoszka arcizmain. Felesleges vitatni: a gonosz nők a legszebbek. Nincs is szívem bántani ezt a darabot.

- Kin akarsz bosszút állni? - kérdeztem tőle. A parkban utalt valami ilyesmire de akkor mondhatni: be volt csukva a fülem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 27, 2012 9:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
-Hát akkor ennek még jobban örülök.-mosolyogtam és kezembe temetve a fejemet támaszkodtam meg a párnán. -Egyébként évek óta én se éreztem ilyen jól magam senkivel-tettem még hozzá. Rajta kívül senkivel csak Sean-el... de muszáj őt elfelejtenem.Már csak a bosszúra kell koncentrálnom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 27, 2012 9:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Őt elérte a gyönyör és én se késlekedtem sokáig: elélveztem, hosszan, és remegve ami tőlem nem volt megszokott, de az sem hogy ilyen jó kis partnernőm akad.
- Osztom a véleményedet, Kendra. - nevettem a fülébe, végül lemásztam róla és így néztem rá mellé feküdve. - Évek óta nem volt ilyen jó dolgom senkivel. - mondtam neki kacsintgatva.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 27, 2012 12:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Már nem bírtam sokáig végig futott a gerincemen az az érzés, az izmaim megfeszültek és egy sóhaj kíséretében léptem át a gyönyör kapuját.
-Ez csodálatos volt.-nyögtem ki még mindig szapora légzéssel.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 26, 2012 8:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Élvezd! - lihegtem a fülébe halkan, mégis erőteljesen, ahogy már a mozgásom se éppen egy pillangót tükrözött, közben lehunytam a szeeimet, mikor már erősen éreztem a kéj közeledtét. De még várni akartam. Kivételesen nem magamra gondoltam. Egyszer tegyek már jót másnak is!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 26, 2012 7:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Egyre vadabbul és vadabbul csinálta ami egyre hangosabb sóhajokat idézett elő a számból. Már a homlokom is verejtékezett. -Tudom.-mosolyodtam el önelégülten-De te is.-tapadtam ismét ajkaihoz és már éreztem, hogy nincs sok hátra ahhoz, hogy átlépjem a gyönyör küszöbét.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 26, 2012 6:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Az élvezetet már nem tartottam olyan távolinak, mikor újra karmolászni kezdte a hátamat, én pedig mosolyogva merültem el benne újra és újra, vadul és már-már kegyetlenül, de emberi mértékkel, hogy ne vérezzen el alattam egy "hevesebb" mozdulat végett. De nem valami porcelánbabának tűnt így nem féltettem túlságosan.
- Csodálatos vagy. - lihegtem a fülébe. Furcsa hogy egy hozzám hasonlóan gonosz lélek képes belőlem ilyen szavakat kiváltani. Ezt a többi nő nem képes. De ilyen az én formám, csak egy hozzám hasonló kell.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 26, 2012 2:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Isteni érzés volt ahogy mozgott és közben a nyakamat csókolgatta. Egyre hangosabb és elégedettebb nyögéseket csalt ki belőlem. Továbbra is a hátát karmolásztam és visszatáncoltam ajkaihoz amin egy-két kisebb de nem olyan durva harapást ejtettem.
Ki gondolta volna, hogy így végződik a mai napom annak ellenére, hogy milyen szarul indult?!..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 26, 2012 2:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nem eresztette el a számat egy pillanatra sem, karmolászása pedig istenien tetszett. Mint egy kis vadóc kismacska. Az idegeimen táncolt ezzel, de jó értelemben. Egyes férfiak ezt nem szeretik, nekem viszont olyan volt, mintha minden idegsejtemet simogatná ezzel.
Megmozdultam, már az elejétől kezdve vadabb ütemet diktálva, közben a nyakát csókolva végig, és élveztem amit a teste tudott adni nekem, most kezdve el úgy igazán izgatni őt a mozgással.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 26, 2012 1:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nem tétovázott, leszedte rólam a maradék ruhát is és belém hatolt. Halk nyögéssel jeleztem azt, hogy tetszik amit csinál. Lábaimat körbefontam a derekán a kezeimmel pedig a hátát karmolásztam, közben nem eresztve ajkait, amit egyre vadabbul csókoltam.
Nem is tagadhatnám le, hogy oda vagyok az olyan férfiakért akik nem az elpuhult hősszerelmest játsszák és nem félnek kimutatni a vadabbik oldalukat is.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 26, 2012 11:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Csak vigyorogni volt kedvem, de ahhoz meg nagyon. Elkezdtett ő is lehámozni rólam minden ruhát, és végül csupaszon feküdtem az ő bőrén. Hát lefejtettem róla az alsóneműjét is, és így pislogtam a szemébe. Én nem vágytam lágyságra, és reméltem, hogy ő is így van ezzel. Szerettem erőszakosabb lenni, izgatás nélkül megtenni a kötelező lépéseket egy együttlét alatt.

Nem tétovátztam hát sokáig, testébe hatoltam, és felnyögtem. Belegondolva: ő lesz az első nő, akit nem akarok megölni szex után.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 25, 2012 10:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Lassan megindultunk a hálószoba felé. Amikor bemutatkozott csak elmosolyodtam. Ember létére volt benne valami furcsa és megmagyarázhatatlan amire képtelen vagyok rájönni, de jelen pillanatban nem is érdekel.
Pár perc múlva már az ágyban kötöttünk ki ahol már a nadrágomtól is megszabadított. Én sem tétováztam és pár másodperc alatt le is szedtem róla a nadrágját később pedig a boxerét.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 25, 2012 10:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Kendra. - ismételtem meg a nevét mosolyogva, már elindulva vele a hálószoba felé. Sokkalta kényelmesebb az ágy, még ha a fal mellett izgalmas lett volna. - Matthias. - mutatkoztam be rendes nevemen. A testem neve Rick. Pontosabban Alaric Saltzman. De én csak egy szellemecske vagyok Ricky testében, és az én nevem meg Matthias.

Lehajoltam vele az ágyra, és gyorsan lecibáltam róla a nadrágját, hogyí gy feküdjek rá testére.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 25, 2012 9:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
-Kendra..-mutatkoztam be, de nem láttam szükségesnek azt, hogy a vezetéknevemet is elmondjam, legyen elég ennyi. -És téged hogyan szólíthatlak?-kérdeztem mosolyogva és egy gyors csókot nyomtam ajkaira, majd ismét a szemeibe néztem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 25, 2012 9:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Az én felsőm is villámgyorsan tűnt el rólam, és erre belevigyorogtam a csókba. Nem volt szokásom ez a gesztus, de mit is bánom én! Milyen régen voltam már nővel! Ezt a nőt meg biztos nem fogom megölni utána! Túlságosan hasonlít rám ahhoz!
- mi is a neved? - szakadtam el tőle, már a nadrágjával babránva. Szép szemei voltak, határozottan csillogott bennük a vadság, és a határozottság.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 25, 2012 8:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Amikor odaértünk behúzott az ajtón és a falnak lökött, majd csókolni kezdett amit kellő vadsággal viszonoztam. Ember létére megvan benne a kellő indulat és mentalitás ami nekem nagyon is tetszik. Szinte egyből kibújtatott a felsőmből, ami egyáltalán nem zavart..sőőt még önbizalmat is adott. Minek nekem Sean ha bárkit megkaphatok?-tettem fel elégedetten a kérdést magamban.Egy könnyed mozdulattal letéptem róla a felsőjét. Na igen..rossz szokás, de nem hiszem, hogy annyira megharagudna emiatt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 25, 2012 8:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
/ Utcák /

Behúztam az ajtón és becsuktam magam mögött az ajtót. Rögtön odatoltam őt a falhoz és jólesően csókolni kezdtem, de mivel ő sem mutatta jelét hogy bárminemű gyengédségre vágyna, hát nem is voltam az. Éppen ellenkezőleg, egyből kibújtattam a felsőjéből. Vér tapadt a kezében? Na és aztán? Az enyémhez is.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Ricky lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Dex lakása
» Leo lakása
» Eva lakása
» Leah lakása
» Alexander lakása

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Hotel-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •