Határozottan nem ilyenre képzeltem a találkozásunkat, még a legmerészebb álmaimban sem. Nem kívánom ezt senkinek - még az ellenségeimnek sem, már - hogy így lássa viszont szerelmét.. vérbe fagyva, s épphogy magánál. Ha tudnám, ha lehetne elszívnám belőle a fájdalmat, hogy legalább attól megszabaduljon. Bár csak engem intéztek volna el helyette.. nem tudom mibe keveredett, de megesz az ideg hogy hogy nem tudtam megvédeni, hogy nem tudok rajta segíteni. Nyárhoz képest hideg van.. a hold fénye ránk világít az erdő közepén, ahogy karjaimban tartom a lányt, s szólítgatom, de nem válaszol. Tanácstalan vagyok, s a sírás kerülget már lassan az idegességtől. Máshogy nem tudom levezetni, s így jön ki rajtam.. bár valószínűleg az aggódás is rátesz, csak ezt nem akarom bevallani magamnak. Hirtelen szakadozva felszólal, alig érthetően majd vér folyik ki szájából. Kezemmel letörlöm a vért , s akaratlanul is egy könnycsepp csordul ki szememből, egyenesen a lány arcára. Kiszabadul karjaimból, majd makacsul feláll, s abban a pillanatban elveszti egyensúlyát de mielőtt eleshetne elkapom, és karjaimba veszem őt. - Komolyan.. mihez kezdenél nélkülem? - Rázom a fejemet egy halványabb mosolyt villantva s elindulok a lánnyal a kezembe. De előtte a hátam mögé nézek, mert úgy érzem valaki néz minket.. hiába akarom megnézni, hiába akarom elintézni azokat akik ezt tették vele, előbb biztonságos helyre kell vinnem Őt. Fontosabb most bárminél, s el is indulok a hotel felé, a telefonomat útközben felkapva a földről. A hotelba érve meg sem állok szinte a szobámig. Szokásunkhoz híven, minden tekintet ránk szegeződik pedig ezúttal még csak jelenetet sem rendeztünk. Szúrós, szinte gyilkos tekintettel nézek feléjük, hogy akadjanak le rólunk. Nem igazán vagyok olyan hangulatomban hogy kedveskedjek másoknak. Nyitom az ajtót, majd az ágyamra ültetve a lányt elkezdtem levetni róla a szinte már semmit nem takaró maradék ruházatát. Testét még mindig sebek fedik, talán még egy farkashoz képest is lassan gyógyul.. szépen elintézték.. miután megszabadultam ruháitól - természetesen a fehérnemű azért maradt - óvatosan hátára döntöm, s a fürdőből hozok meleg vizet, egy ruhadarabbal társítva amit bevizezek, s lassan törölni kezdem vele testét. - Ezt sem egészen így képzeltem el.. - Legalábbis, hogy egy ágyba ezt csinálom vele. Tekintetem akaratlanul is végig fut testén, némely pontnál kicsit elidőzve s körbenyalom számat majd megrázom fejemet. Nem, erre most nem ez a megfelelő alkalom. Miután végeztem az alapos tisztogatással kényelembe helyezem ágyamban, az ágy mellé húzva egy széket leülök rá, kezeimet összekulcsolva nézem Őt aggódva. Gondolataim csak a bosszú körül keringenek.. eluralkodik rajtam a vérszomj.. majd a kutya is társul mellém, s felugorva ölembe nézi a lányt várva a csodára, hogy felkeljen, hogy magához térjen.
Nem éppen így terveztem ezt az estét. Szórakozni indultam, majd pedig most már nem csak lelkileg lettem roncs, hanem most már testileg is. Valószínűleg nem éppen úgy néztem ki, mint aki nagyon is jól van, illetve kicsattan az életkedvtől. Most még a bosszúhoz is túl rosszul éreztem magamat, hiszen már az is megfordult a fejemben, hogy hamarosan talán soha többé nem látom, majd Scar arcát, vagy esetleg Violetet. Szerettem volna beszélni vele, hiszen úgy éreztem, hogy talán megbántottam őt, de akkor se volt időm helyre hozni, mert túlzottan lefoglalt a lelki válságom. Biztos voltam abban, hogy nem fogom se Seant, se Violetet, se Scart hívni, mert mindegyikükkel eléggé komplikált volt a helyzetem jelen pillanatban és talán még Sean képes lett volna megölni is, mivel biztos voltam abban, hogy tudja az igazat és ezért nem keresett már jó ideje. Talán még kicsit féltem is tőle, hiszen tudtam jól, hogy sok mindenre képes, illetve hogy nagyon erős farkas. Így már csak egy ember maradt, aki esetleg tényleg értem is jönne, de ezzel akár az ő életét is bajba sodrom, de nem volt más esélyem. Nem sokáig voltam magamnál, de legalább a lényeget sikerült elmondanom neki, hogy innét el kell mennünk. Örültem annak, hogy látom, de nem gondoltam volna, hogy így fogunk újra találkozni. Az első találkozásunk se volt döccenő mentes, de ez meg végképpen nem lett az, de néha a szükség nagy úr. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt és hogyan kerültem ide, illetve mennyi ideig voltam eszméletlen, de amikor újra kinyitottam a szememet, akkor arra lettem figyelmes, hogy ágyban vagyok. Nem értettem hirtelen semmit se, majd amikor megmozdultam, akkor egy kisebb nyögés hagyta el az ajkaimat, mert a fájdalom átjárta az egész testemet. Becsuktam a szemet és vettem egy mély levegőt. Muszáj volt összeszednem magamat, de éreztem még, hogy mindig tele vagyok sebekkel. Feljebb húztam a takarót, majd amikor megláttam, hogy nincs rajtam ruha csak fehérnemű, illetve valaki néz engem, akkor minden fájdalom egy pillanat alatt elszállt és düh, harag vette át a helyét. Nem értettem, hogy hogyan kerültek le rólam a ruhám megmaradt foszlányai, de amikor megpillantottam L-t és a kutyust hirtelen megértettem mindent, vagyis azt hiszem. Mi a franc? Hogy képzelted azt, hogy levetkőztetsz? - kérdeztem tőle dühösen, majd pedig hozzá vágtam egy párnát és a lepedőt magammal rántva felálltam az ágyról, hogy eltakarjam magamat, de abban a pillanatban majdnem össze is csuklottam, mivel a fájdalom még mindig átjárta a testemet és legyengített, de most ez sem érdekelt. Nem akartam ott maradni. Elindultam kifelé, majd pedig majdnem a földre estem, de megint elkapott. Eltoltam magamtól és egy kisebb pofont is adtam neki. Vedd le rólam a kezeidet. Boldogulok egyedül is. - mondtam egyre dühösebben neki, majd pedig két lépés után leültem a földre. Nem bírtam tovább menni, de akkor is nagyon dühös voltam rá, amiért csak úgy levetkőztetett és most az se érdekelt, hogy valószínűleg miatta vagyok még életben. ઈ Zene: Kasanie ઈ Note: ઈ Words: -
Látva ahogy békésen pihenget az ágyon átfut az agyamon, hogy a fejembe kellene vésnem ezt a pillanatot. Őt ismerve, amint kinyitja szemét nem lesz ilyen békés közöttünk a hangulat, hiába van szinte halálán, hiába szeretjük egymást, nálunk ez a szerelem dolog sem a normális módon történik. Nem fulladunk meg a túl sok nyálas pillanattól, sőt. Mi, vagy legalábbis az én szeretem abban nyilvánul meg, hogy húzom az agyát a végsőkig. Nézve őt egy pillanat erejéig sikerül lenyugodnom.. de a hegek gyönyörű arcán, s a sebek láttán testén nem tudok, nem akarok másra gondolni csak arra, esetleg azokra akik ezt tették vele. Nem tudok egy helyben maradni, de mégis, muszáj. Nem hagyhatom itt... de nem bírok magammal. Felugrok a székről, s a szobában való fel s alá járkálás közepette nyöszörgéseket hallok, Kendrától. Abban a pillanatban visszaülök székemre, s a takaróhoz nyúlva szorítok rá s figyelem őt várva, hogy mondjon már valamit, szólaljon meg. Kérdőre von, majd abban a pillanatban fogja a feje alatt lévő párnáját , s hozzám vágja. Szép lassan lekaparom arcomról, majd ölembe helyezve azt követem tekintetemmel. - Nem emlékszel? Elfelejtetted hogy milyen csodás estét töltöttünk együtt ?- Mosolyra húzom számat, s igyekszem elviccelni a helyzetet amit nagy valószínűséggel nem fog értékelni. Nem értem mire fel ez a szégyenlősség.. bár, igaz semmi olyan nem történt közöttünk még, láttam már így. Felsóhajtok, majd látva hogy megint elakar esni elkapom őt. Nem engedve közelségemnek ellök magától, s pofán vág aminek hatására lehajtom fejemet, s arcomhoz nyúlva nézek rá. Nem értem mire fel viselkedik így velem.. megjött neki vagy mi? Rám neheztel.. mikor én hoztam ide, tulajdonképpen én mentettem meg. Női logika. - Ha ez a bajod.. - Morgok szinte alig érthetően, s levetve zakómat magamról dobom rá a fejére. - Akkor vetkőzöm én is. - Befejezve mondandómat kezdem lassan kigombolni ingemet.. bár teljesen elterelődtünk attól ami igazán érdekelne, a kiengesztelése valamiért most jobban érdekel. - Vagy.. te szeretnél? - Mosolyodom el kacéran, s leguggolva lány elé vetem elé szinte magam várva válaszára. Bár valószínűleg ismételten nem az fog történni amire várok, azt meg kellett tennem. Talán újabban túl bonyolítok mindent, s egy bocsánat kérés megoldaná a problémákat, de ez az én szótáramban nem létezik.
Nem akartam elhinni, hogy komolyan megint megpróbálja elviccelni az egészet. Eleve nem vagyok egy nyugodt személyiség és könnyen robbanok, de ehhez még hozzá jön az a dolog is, hogy farkas vagyok, így még gyorsabban tudok robbanni és akkor azt még nem is számoltad hozzá, hogy nőből vagyok. Igen, jól gondolod, hogy eléggé vad és nem éppen könnyű természetű nő vagyok, de nem hiszem, hogy valaha is változni fogok. Eddig se sikerült és nem is gondolom úgy, hogy L képes lenne ezen valaha változtatni. Mindig is ennyire vad és kicsit talán kezelhetetlen személy voltam és leszek is. A mosolyát látva még mielőtt talpra álltam felkaptam a mellettem lévő éjjeli lámpát, majd egy kisebb erőfeszítés után hozzá vágtam. Hallottam, amint milliónyi darabra tört és a kutyus ijedten ugrott arrébb L öléből. Egyedül talán őt sajnáltam, de L-re pedig úgy néztem, mint aki legszívesebben megölné őt. Egyáltalán nem vagy vicces. Erre az egyre biztosan emlékeznék, hiszen soha se hagynám, hogy ilyen sebeket ejts rajtam.- mondtam neki egy fintor kíséretében, majd pedig egy gúnyos mosollyal hozzá tettem.- Szerintem hamarabb harapnám át a torkodat, mint hagynám, hogy így elbánj velem. - Persze ez nem volt feltétlenül igaz, de ezt neki nem kell tudnia. Utáltam magamat amiért hagytam azt, hogy így elbánjanak velem, de egyedül 6-8 fővel még én se voltam képes elbánni. Egyedül az vigasztalt, hogy lesz olyan közülük, aki már nem fogja megélni a reggelt. Próbáltam arrébb menni, de az se nagyon ment, hiszen a lábamon és hasamon is rengetek seb volt, de igazából az egész testemet még mindig rengetek seb tarkította. Éreztem az alvadt vér ízét a számban aminek következtében legszívesebben hánytam volna. Egyáltalán nem vágytam arra, hogy meztelenül lássam őt. Rosszul voltam, émelyegtem és minden porcikám fájt és minél inkább próbáltam visszagondolni arra, hogy pontosan mi is történt, annál inkább kezdett hasogatni a fejem. Elkaptam az ingénél fogva őt és egy édes mosollyal az arcomon néztem rá. Közelebb húztam magamhoz, mint aki meg akarja őt csókolni, majd amikor elég közel került az arcunk egymáshoz, akkor minden egyes szót jól érthetően és lassan ejtettem ki. - Inkább a halál! - mondtam neki, majd pedig minden erőmet összegyűjtve felálltam és kiléptem a hálószobából. Fogalmam sem volt arról, hogy mi merre van, de most ez se érdekelt. Szorosan magamhoz öleltem a lepedőt és pár lépés után az étkezőben, konyhában találtam magamat. A csaphoz siettem és elengedtem a lepedőt. Szomjas voltam és ki akartam mosni a vérem ízét a számból. Elvettem egy poharat, inni és öblögetni kezdtem, majd amikor megfordultam L mosolyogva figyelt. Biztos voltam abban, hogy tetszik neki az, hogy fehérneműben lát, de mérges voltam rá. Tetszik amit látsz? Tényleg? - kérdeztem tőle, majd a kezemben lévő poharat felé hajítottam. - Nézd meg jól, mert neked köszönhetően nézek így ki. - mondtam neki egyre ingerültebben és minden kezem ügyébe kerülő tárgyat elkezdtem hozzá vágni.- A barátaid megtaláltak és majdnem megöltek, te pedig valami ócska viccet csinálsz az egészből! - vágtam a fejéhez,majd pedig pár pillanattal később neki dőltem a pultnak és az arcomat a kezembe temettem és vettem egy mély levegőt. A düh se volt elég erős ahhoz, hogy elnyomja a fájdalmamat, ami újra és újra belenyilallt a testembe. Majd leengedtem a kezemet és magam köré fontam, hiszen védtelennek és talán kicsit kiszolgáltatva is éreztem magamat, hiszen körülbelül a testem 90% fedetlen volt. Ő pedig kedvére bámulhatta ezt. Nem volt erőm lehajolni a lepedőért, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy utána képes lennék-e újra felállni, mivel még így támaszkodva is nehezen bírtam megállni. ઈ Zene: Kasanie ઈ Note: ઈ Words: 581
Teljesen egymás ellentétei vagyunk. Míg én általában nyugodtan kezelem a dolgaimat - természetesen, vannak kivételek- addig ő mint azt imént is bemutatta számomra teljesen érthetetlenül, de dobálózik, hozzám vág mindent ami kezében van vadul, s szavaival szinte leharapja fejemet. A kutyus reflex szerűen ugrik ki ölemből, míg én mozdulatlanul várom a becsapódást. A mellkasomnak zuhan, majd a lámpa szilánk darabjai néhol lesérti arcomat, s vérezni kezd.- Most elégedett vagy? - Nézek a lányra, s letörlöm a kifakasztott vért az arcomról. Vele ellentétben abban a pillanatban begyógyul sebem. Nem értem miért erősködik ennyire, s miért nem tud még ebben a helyzetben is nyugton maradni. Ez valami kényszer lehet nála is, vagy nem tudom. De, ha ezt folytatja még a végén kikötöm az ágyhoz, amit szintúgy nem fog tolerálni, de nem mintha érdekelne. - Hm. Szóval kinéznéd belőlem, hogy bántalak? - Valamilyen szinten fáj a feltételezése, amit egy újabb mosollyal takarok el. Soha nem tudnám így, ennyire elintézni Őt. Még mindig szeretem, s nem tartozom azon férfiak közé, akik nőket vernek, bántanak csupán élvezetből. Tény, hogy múltkor nem tudtam uralkodni magamon, az éhségemen.. de ez mind az ő hibája volt, hogy annyira kívántam. Ráadásul, nem pont erre értettem azt az együtt töltött éjszakát.. rosszul jött ki az egész de nem hibáztatom érte. Még mindig ugyanolyan szörnyen néz ki, amit a legjobb lenne ha kipihenne és nem össze vissza futkozna a szobába.. bőven lesz még ideje felderíteni a helyet, ahol élek egyelőre. Az ingemnél fogva magához von, az arcunk szinte egymáshoz ér.. az ajkaira pillantok, s körbenyalva számat jelzem tetszésem. Nem ellenkezek, élvezem közelségét, élvezem ahogy játszik velem, ahogy húzza az agyam még ilyen helyzetben is. Ez az a Kendra akit én ennyire megszerettem! Nem várok sokat a helyzettől.. talán nem sikerült még teljesen megismernem, sőt, tulajdonképpen alig tudok róla valamit.. de azt hiszem, pontosan előre látom hogy mit is fog reagálni. Az ajkait figyelem ahogy beszélni kezd.. egyszerűen nem tudok másra nézni, s kényszert érzek arra, hogy megcsókoljam.. tulajdonképpen, már ezzel az egésszel kicsit felcsigáz. - Nem szép dolog egy fiú érzéseivel játszani! - Kiáltok utána, s megfordulva nézem ahogy távozik a szobából egy kisfiús mosolyt villantva. Vicces, hogy pont én beszélek erről mi szép, s mi nem.. kissé ironikus. Lassan felállok majd ismételten követem őt egészen a konyháig. Ez a múltkori találkozásunk után sem változott.. követem bárhova megy, mint egy kiskutya. A falnak dőlve figyelem ahogy próbál kezdeni magával valamit,s keresztbe fonom karomat magam előtt. - Tudod.. szavadon foglak. - Töröm meg végül a csendet egy elégedett mosolyt villantva s gondolok az imént olyan komolyan kijelentett dologra. Örömmel fogok visszaélni szavaival későbbiekben. Elég, ha csak a múltkori ágyjelenetünkre gondolok, amilyen heves volt, amilyen szinten akart engem.. Hallgattam őt, s közben igyekeztem kikerülni a felém dobott tárgyakat. Komolyan, ha így folytatja semmi nem marad ebbe a hotel szobába, sőt, még a végén valaki beront hozzánk hogy még is mit csinálunk ilyen késői órákon.. mondjuk, ebben a pillanatban jobban érdekelt az ő épségbe mint sem a széttört dolgaim. Amint végül a lényegre tért összeszorítottam fogamat s elkapott az ideg ismételten. Mégis miféle barátok? Így már érthető minden.. az, ahogy viszonyul hozzám ahogy bánik velem.. Megvárom míg lenyugszik, majd a nemrégiben teljesen kigombolt ingemet leveszem magamról, s a lány mögé kerülve terítem rá. Ismételten kezembe kapom őt erősen tartva, ha akarjon se szabaduljon s visszaviszem a szobába. Az ágyra fektetem, s térdeimmel közre fogom csípőjét, majd fölé helyezve magam szintúgy kezeit is. - Ne is próbálj szabadulni. Nem engedlek el. - Jelentem ki magabiztosan, mélyen a szemébe a nézve. Mindent, csak a saját érdekében teszek. Ha így folytatja soha nem gyógyulnak be a sebei, sőt újra felszakítja azokat.. szépen megvárjuk míg begyógyulnak, onnantól pedig ugrálhat, vagy tudom is én..csinálhat bármit, levezetheti idegességét rajtam, nem bánom. Ha tetszik neki ha nem, most ez van.. - Most pedig mesélj. Kik tették ezt veled? - Nézek rá talán soha nem látott komolysággal. Eddig viccet csináltam mindenből.. ideje, hogy változtassak a hozzáállásomon.
Figyelmen kívül hagytam azt amit mondott. Nem érdekelt. Nem akartam a közelében lenni, nem akartam azt, hogy bárki is most itt legyen velem. Tombolni akartam, hiszen majdnem az életemmel fizettem olyan miatt amihez szinte semmi közöm sincsen. Nem én okoztam magamnak a bajt, mert akkor talán jobban eltudtam volna fogadni ezt az egész dolgot, de most nem ment. Túl sok minden kavargott a fejemben. Tisztán emlékeztem a vámpírokra, illetve arra lányra és boszorkányra. Nem akartam újra látni őket és L-nek se akartam róla beszélni. Biztosan azt gondolja, hogy saját magamnak köszönhetem ezt az egészet, pedig az egész az ő hibája és a múltjának köszönhető és annak, hogy olyan amilyen. Komolyan? Nem értelek téged. Szét robban a fejem és még ostoba kérdéseket is felteszel? - néztem rá dühösen, de igazából csak nem akartam válaszolni neki. Láttam azt, hogy mire képesek a vámpírok és igen kicsit féltem attól, hogy esetleg egyszer L elveszíti az önuralmát és nekem esik. Egyszer már majdnem sikerült elvesztenie a kontrollt, így nem csoda, hogy féltem tőle, főleg egy ilyen este után. Nem szép dolog mások szenvedéséből viccet csinálni! - üvöltöttem vissza neki és közben a karommal a hasamat öleltem, hiszen még mindig baromira fáj minden porcikám és alig bírtam menni. Nem is értem, hogy lehetek még életben, hiszen annyi helyen véreztem, hogy csak na. Egyszerűen nem tudtam megérteni. Oké, farkas vagyok és gyorsabban gyógyulok, de még mindig tele voltam sebekkel, ami azt jelenti, hogy eléggé komoly sérüléseim lehetek, illetve sok volt. Nem érdekelt semmi se. Most az se érdekelt, hogy milyen bútor van itt, csak egy dolgot tudtam, hogy vizet szeretnék és elég gyorsan meg is találtam. Egyszerűen úgy éreztem, hogy elbuktam és sebezhetővé váltam. Soha se akartam ilyenné válni, de megtörtént. - Azt csinálsz amit akarsz, de miért nem bírod végre fel fogni, hogy egyedül akarok lenni? Nem akarlak látni! - mondtam neki még mindig ingerülten, de ez nem volt teljesen igaz. Ezt kellett tennem, mondanom, mert most ez volt a helyes. Nem hiszem, hogy valaha képes lettem volna megbocsájtani azt, hogy valami baja legyen miattam, vagyis saját maga miatt. Egyáltalán nem érdekelt, hogy éppen pohár vagy tányér törik darabokra, de még mindig jobb volt ezt dobálni, mint esetleg valamelyikünknek komoly baja lesz. Bennem mondjuk kicsit nehezebb lett volna bármiféle kárt tenni, de ez már más kérdés. Én eleve totál roncs voltam még mindig. Nem akartam neki elmondani, de nem bírtam lakatott tenni a számra. Tudnia kellett, hogy semmi se az én hibám, de annál inkább az övé. Neki köszönhetően nézek így ki. Miatta van tele a testem sebekkel és lila foltokkal. Egyszerűen csak összetörtem, mint még soha se. Úgy éreztem, hogy az egész életem most már tényleg romokban hever, mivel bármikor újra megtalálhatnak és meg is ölhetnek. Éreztem, amint az ingét rám terítette, amibe belebújtam és összefogtam magam előtt. Nem sokkal később pedig újra a karjaiban voltam, de nem tudtam szabadulni, egyszerűen úgy tartott, hogy mozdulni nem bírtam, majd pár pillanattal később pedig az ágyon feküdtem, ő pedig fölöttem volt. Lefogta a kezeimet és a csípőmnél fogva fogva is tartott. Nem akartam ott lenni és harcolni kezdtem, mire az egyik sebem újra felszakadt. - Engedj már el! Nézd meg ez is miattad van! - mondtam neki üvöltve és továbbra is ki akartam szabadítani a kezeimet, hogy végre ne érezzem azt, hogy teljesen fogságba estem. - Elmondom, ha elengedsz. - mondtam neki komolyan és éreztem, amint egy könnycsepp végig folyik az arcomon. Ha eddig nem lettem volna szarul, akkor L gondoskodott arról, hogy még inkább úgy érezzem magamat, hiszen újra bebizonyította azt, hogy egy vámpírral szemben teljesen tehetetlen vagyok....
Figyelmen kívül hagy.. komolyan? Az én dolgom ezt tenni, s megválaszolatlanul hagyni a kérdéseit. Erre tessék.. ő nem figyel rám, ő hagy figyelmen kívül, ő ráz le magáról. Nem tetszik ahogy próbál kerülni, s nem tetszik az hogy még ilyen helyzetben sem tud nyugton lenni. Nem, neki pont most kell kiélni ezeket. Ráadásul rajtam.. - Igen, vagy nem? - Kérdezem tőle szakadozva, s kissé parancsolóan is. Talán nem kellene így viselkednem vele, de nem hagyom hogy tereljen. Nem akarom hogy kinézzen belőlem ilyen elvetemült dolgokat.. sokkal többet ér még a saját életemnél is, még ha ezt nem is mutatom ki.. nagyon fontos nekem. Soha nem bántanám ezt pedig így vagy úgy de a tudtára fogom adni. Talán tényleg hülyeséget csinálok.. nem kéne így viszonyulnom hozzá, nem kéne adnom alá a lovat. Úgy tűnhet számára hogy viccesnek találom hogy így, ennyire elintézték pedig közel sem így van. Pont az ellenkezője.. egyszerűen csak hozom a szokásos formámat, és engedve büszkeségemnek cselekszem. Figyelem ahogy a konyhát túrja, majd hirtelen a mosoly is lefagy az arcomról ahogy végig nézek újabban sebzett testén. Nem szólok semmit sem, egyszerűen csak megyek, s kutatok én is. Soha nem gondoltam volna hogy szükségem lesz rá.. kötszerek vannak, a fertőtlenítést megoldjuk egy kis alkohollal. Az mindig van.. túl lassan gyógyulnak sebei, én pedig nem vagyok hajlandó tovább nézni ahogy szenved, s ahogy újra meg újra rontva saját helyzetén felszakítja sebeit. Össze is gyűjtöm a nem régiben említett dolgokat, s beviszem a szobába azokat lerakva az ágy melletti székre. Még szükségem lesz rá, a későbbiekben. - Felfoghatnád végre a saját helyzeted.. komolyan, Kendra. Vagy magad fekszel vissza az ágyba, vagy én viszlek vissza. De az utóbbit nem köszönöd meg. - Válasz elé állítom, mit sem érdekelve az imént kijelentett dolgaira. Még hogy egyedül akar lenni.. ha ennyire nem tetszik neki hogy itt van, hogy velem van, nem engem hívott volna. Tudja milyen vagyok.. ráadásul, véleményem szerint csak nem akarja hogy lássam ilyen helyzetben, ennyire kiszolgáltatottan. Legalábbis ezzel nyugtatom magam. Ki gondolta volna hogy nekem kell bevinnem őt? Komolyan, micsoda fordulat. Túl makacs, én pedig nem bírtam tovább nézni szóval tettekig fajultam. Biztosra mentem a dolgomban, s ahol tudtam lefogtam Őt az ágyon már csak a saját érdekében is. Nem értem mire fel ez az ellenszenv, hogy miért próbál ennyire szabadulni.. már épp szóltam volna vissza, hozva a saját formámat hogy könyörögjön és fontolóra veszem, de amint megláttam az arcán végig folyó könnycseppet, a vér is megfagyott bennem. Megsirattam.. én. Miattam sír. Elfog a bűntudat, s elengedem kezét még mindig felette ülve. Azt hiszem megtalálta a gyenge pontomat.. azt, amivel tud kezelni. Nem akarom így látni őt. - Sajnálom. Sajnálom hogy ez történt veled.. sajnálom, hogy miattam sírsz, sajnálom hogy a múltkor megigéztelek.. sajnálok mindent. - Húzom a számat, s még csak a szemébe sem nézve kérek bocsánatot lehajtva fejemet. Ennyi idő után végre kiszakadt belőlem az, amit a büszkeségem miatt már idejét se tudom, mikor mondtam utoljára valakinek. Tudom, tisztában vagyok vele hogy a nagy sajnálkozás közepette elszóltam magam.. de készen állok szembe nézni tettem következményével.
Miért nem tudsz békén hagyni? - üvöltöttem rá, majd pedig megforgattam a szemeimet. Nem akartam válaszolni, mert magam sem tudtam rá a választ, majd időt se adva neki folytattam tovább.- Nézd meg, legalább Lucky tudja a helyét. Ő nem nyaggat. - mondtam neki dühösen. Nem tett semmi rosszat se, legalábbis most, de ez se érdekelt. Dühös és ingerült voltam. Tomboltam és részben jogosan vezettem le rajta dühömet, hiszen miatta történt ez velem és még egy bocsánatot se kért, igaz azt se tudta még, hogy mi miatt történt, de nem úgy nézett ki, mint akik nagyon érdekel a dolog. Ilyenkor bántam azt, hogy nem vagyok boszorkány. Akkor már réges-régen néma lenne, vagy esetleg láthatatlan, de az is lehet, hogy egy kis időre megfagyasztanám őt, vagy magam sem tudom. Egy dolgot tudtam, hogy kezd az agyamra menni. Nem segített, sőt egyre inkább felhúzott és úgy éreztem, hogy talán rossz embert hívtam. Segítségre lett volna szükségem, támogatásra, de ehelyett inkább úgy tűnt, mint aki még kicsit jól is szórakozik. Fájt minden porcikám, úgy éreztem, hogy fejem szét fog robbanni, de ő csak mondta és mondta a dolgait, mintha érdekelnének is. Ennyire már ismernie kellene, ha minél inkább valaki megmondja mit tegyek, annál inkább fogok teljesen mást csinálni. Nem érdekelt a saját épségem se, egyszerűen csak ki akartam adni magamból a feszültséget. Nem érdekelt ő se és az se amit mondott. Odafordultam hozzá és lassan mondtam, de szinte leordítva a fejét. - L, fogd fel végre, hogy nem akarok a közeledben lenni, nem kell a segítséged se és az idióta tanácsaid se! - mondtam neki minden szemrebbenés nélkül és ha a szememmel ölni tudtam volna, akkor abban a pillanatban már halott lett volna. Nem akartam bántani őt, nem akartam ezeket mondani, mert nem volt igaz, de rosszkor volt rossz helyen. Rajta töltöttem ki azt, amit azokon kellett volna, akik bántottak engem. Nem értettem, hogy miért nem tűnik már el, hiszen úgy beszéltem vele, hogy később tuti bánni fogom a dolgot. Nem érdekelte semmi se, csak felkapott, majd pedig az ágyhoz "kötözött". Szabadulni akartam, nem akartam ennyire kiszolgáltatott lenni, hiszen nem régen már az voltam, erre most is az vagyok. Egyszerűen úgy éreztem abban a pillanatban, hogy jobb lett volna, ha meghalok. Nem akartam, hogy ezt tegye, hogy bebizonyítsa azt, hogy tehetek, mondhatok bármit, ő akkor is erősebb lesz nálam és kiszolgáltatott leszek neki. Azt kérdezte, hogy mit gondolok róla, hogy tudna-e bántani. Ebben a pillanatban pontosan azt tette és hiába bíztam abban, hogy nem... most mégis sikerült neki megcáfolnia ezt. Majd hirtelen olyat láttam a szemében amit még soha se. Fogalmam sem volt, hogy mivel sikerült ezt kiváltanom belőle, de megörültem annak, hogy elengedte végre a kezeimet, de ebből semmi se látszott a tekintetemben, majd amikor meghallottam a szavait, akkor mondani akartam valamit, de helyette csak tátogtam és lelöktem magamról. Kipattantam az ágyból és kikaptam egy-két ruha darabot a szekrényből és belebújtam. az inget ledobtam az ágyra, majd pedig mit sem törődve a vérző sebemmel elindultam kifelé. "Megigézett" Csak ez az egy dolog járt a fejemben és ez minden bűnénél százszorta rosszabb volt. Tudtam jól, hogy követ, de nem érdekelt. Éreztem az érintését, de leráztam magamról, majd pedig a konyhába mentem és felvettem egy kést, mert nem akartam, hogy közelebb jöjjön megint. - Menj a közelemből. Azt akartad tudni, hogy mit gondolok arról, hogy bántanál-e? Azt mondtam volna, hogy nem, de ezek után azt hiszem még se ismerlek és tévedtem ezzel kapcsolatban! - mondtam neki szomorúan és éreztem, hogy a sírás kerülget. Soha se voltam ilyen gyenge, de most nem bírtam erős maradni. Talán túl sokáig voltam erős. - Hogy tehetetted? Hogy igézhettél meg? Gyűlöllek érte! - mondtam szinte zokogva, s közben a póló szép lassan átázott és egyre nagyobb vérvolt jelent meg rajta. Az egyik kezemet a hasamra csúsztattam, mintha azzal képes lennék megállítani a vérzést, de most már semmi se érdekelt. Úgy éreztem, hogy elárultak .... ઈ Zene: Kasanie ઈ Note: ઈ Words: 647
Kezelhetetlen.. a szokásosnál is jobban próbál ellökni magától, ami engem határozottan rosszul érint még ha nem is látszik. Össze zavarodtam.. talán, tényleg nem szívesen lát közelében? Talán félreértelmeztem mindent velünk kapcsolatban? Talán könnyen estem újra szerelembe? Nem tudom. De ha így lenne nem értem miért engem hívott.. ideje lenne kideríteni hogy mi történt vele s ideje lenne végül lenyugtatni a kedélyeket. - Mert aggódom érted! - Komolyra fordítva a szót szökik ki végül számból kissé ingerülten, és indulatosan ez a szó. Nem kívánok többet megosztani vele.. már ez is bőven elég volt, sőt talán sok is. Pedig valójában.. nekem jobban fáj így látni őt mint neki átélni ezt az egészet. Egyáltalán nem ezt akartam elérni.. próbáltam viccesen felfogni mindent, s terelni figyelmét de látszólag csak ellenkezőjét értem. Talán nem látszik, de igen is fáj ha nem kíván maga mellé, ha olyan szavakkal illet.. főleg most. Fogalmam sincs meddig bírom még, de érzem hogy lassan összefog törni valami bennem. Ez pedig egyikünknek se lesz jó. Próbáltam kizárni a szavait, próbáltam figyelmen kívül hagyni őket. A szavak nem segítenek, sőt mi több az én esetemben csak rontanak rajta..talán mások már rég faképnél hagyták volna viselkedése miatt, de ahhoz túl aggódom érte hogy ezt tegyem, ráadásul, oly sok ideje vártam erre a találkozásra, bár.. valahogy máshogy képzeltem a viszonyunkat. Talán túl képzeltem mindent.. de ezen már késő gondolkodni. Szótlanul fogom őt karjaimba, s bár nem mondok semmit tekintetem mindent elárul. Nem tűrök ellentmondást, mondhat innentől bármit csak az érdekel hogy gyógyuljon ehhez pedig az kell hogy ne a saját feje után menjen, s ugráljon. Még ha ehhez az is kell hogy rákényszerítsem akaratomat.. nem érdekel. Nem tudom mit tehetnék, életem során eddig soha nem kellett ápolgatnom másokat, lelkifurdalás nélkül öltem meg az adott félt. Kissé furcsa számomra is a helyzet, újak az érzések.. s talán ezért is szökik ki belőlem az, amit nem akartam hogy megtudjon.. nem titkolhattam örökké, de ezzel csak rátettem indulatára. Nem akartam hogy hülyeséget csináljon.. követtem őt a konyhába, majd ahogy láttam a késsel a kezébe közeledni kezdtem felé vállig emelt karokkal. - Mondtam már..sajnálom. - Csúszik ki újabban ez a szó. Mentegetőzhetnék hogy mindent csak az ő biztonsága érdekében tettem, de nem teszem. Kétlem hogy megoldanék vele bármit is, ráadásul a tényen nem változtatna hogy megigéztem. Kihasználva hogy vérző hasát nézi egy pillanat alatt elé kerülök, majd belesétálok a felém tartott késbe, s szép lassan térdre rogyok. - Remélem ezzel kvittek vagyunk. - Gyengédebb mosolyra húzom számat, s ezzel együtt vér folyik ki belőle. Lassan nyúlok keze irányában várva az újabb elutasításra. Eddig is inkább a tettekben nyilvánultam meg, s még ha ez nem is öl meg, még csak nem is gyengít le az ő szintjére tudatni akartam vele hogy mennyire is sajnálom, hogy mennyire bűntudatom van miatta.
Figyeltem őt és nem értettem még mindig, hogy miért próbál továbbra is lecsillapítani engem. Nem voltam jól semmilyen értelemben se és ezen ő se fog tudni változtatni. Egyszerűen túlzottan fájt mindenem és folyamatosan azt láttam magam előtt, ami este történt és még utána L is bebizonyította, hogy egy vámpírral szemben tehetetlen vagyok. Gyengének és tehetetlennek éreztem magamat, s ezt már soha se fogom elfelejteni. Figyeltem őt, majd a szavai hallatára gúnyosan elnevettem magamat, de a kést még mindig magamnál tartottam. Úgy gondoltam, hogy esetleg az majd távol tartja tőlem őt, de ennél nagyobb nem is tévedhettem volna. - Igen, mondtad, majd pedig azt is elmondtad, hogy megigéztél! - Nem akartam a karjaiban lenni, nem akartam érezni az ölelését, de a lényem másik része meg pontosan ezekért epekedett. Részben azért is próbáltam ellökni magamtól, mert így se neki, se nekem nem eshet baja. Ezt akarták, hogy tartsam távol magamtól, de akármennyire is próbáltam kezdtem úgy érezni, hogy ez nem fog sikerülni. Hiába bántom őt szavakkal, vagy tettekkel, ő akkor se megy el, itt lesz mellettem, de nem értettem, hogy miért, hiszen ilyen örült nőt se hordott hátán még a földkerekség, mint amilyen én vagyok. Döbbenten pillantottam rá, hiszen nem akartam valójában bántani, vagy már magam sem tudom. Minden annyira komplikált volt abban a pillanatban, hogy lassan kezdtem úgy érezni magamat, mint aki szép lassan meghülyül. Lassan elengedtem a kést és hátrébb léptem. A kezemet a számra raktam és elfordultam. - Sajnálom. - mondtam neki szinte alig hallhatóan, de biztos voltam abban, hogy hallja azt amit mondok. Felültem a pultra és egy tiszta konyharuhát a sebemre nyomtam, de még mindig nem bírtam ránézni. - Én nem akartam ezt. Talán jobb lenne, ha elmennék.... - a mondat végére rá pillantottam. Tudtam jól, hogy ő hamar meg fog gyógyulni, viszont nem láttam annak értelmét, hogy maradjak. Kezelhetetlen vagyok és abban se voltam biztos, hogy ezek után nem fogok újra robbanni, vagy leharapni a fejét. Figyeltem őt és nem mozdultam, s közben még szarabbul éreztem magamat, hiszen miattam bántotta magát.
Nem hagyhatom magára.. pont most nem. Mondjuk, nem mintha erre vágynék.. erősen ellenkezőleg. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni miért fáj ennyire neki ha valaki a bajban is mellé akar állni, s miért makacskodik ennyire, miért akar elküldeni. Megértem, ha nem akarja gyengének mutatni magát előttem... de ez nem gyengeség. Egyszerűen, nem tudom kezelni az indulatait, s láttán ahogy a kést fogja egyszerűen a hideg ráz ki. Nem nézem jó szemmel hogy pont most azt tartja a kezében, tulajdonképpen nem is értem hogy miért kell. - Figyelj csak.. mi lenne ha azt letennéd? Mást szívesen elnézegetnék a kezedben, de azt.. - Mutatok a késre, s igyekszem egy újabb perverzséggel s butasággal elviccelni a helyzetet s terelni, annak ellenére hogy gondolván úgyse hallgat rám főleg nem így. Még ha ő magyarázatot is vár tetteimért, nem szándékozom ilyet tenni.. hiába, nem javítana a helyzeten se a tényen hogy megigéztem. Nem fogok órákon át tartó előadást tartani meggondolatlan tetteimért, ha egyszerűen felesleges. Főleg nem így, hogy a beszéd nem az erősségem.. valószínűleg, csak még inkább rontanék a saját helyzetemen ez pedig csak még több problémát hozna a nyakamra. A hideg futkosott a hátamon a kés miatt, de nem is hiába. Soha nem gondoltam volna hogy végül ő lesz az, aki lefog szúrni.. bár, mentségére szolgál hogy én sétáltam bele a késébe. Kellett valami.. határozottan hatásos belépő.. mondjuk, talán nem szó szerint kellett volna. Elengedi a kést, s kezemmel nehezen feltápászkodom a pulton, majd ránézek. Sóhajtok, majd megragadva a kést lassan kihúzom azt magamból. Én sem ezt akartam.. bár sikerült lenyugtatni, nem akarom hogy elmenjen. Mondjuk nem mintha sokáig tudna jutni ilyen állapotban, ennek tudatában nyugodtan fogom döntés elé állítani. Elé sétálva álltam be a lába közé, majd megtámasztva magam kezeimmel a pulton hajoltam közelebb, s kezéhez nyúlva segítettem tartani sebéhez a ruhát. - Ezúttal nem állítalak meg. Ha menni akarsz, akkor. - Nézek mélyen a szemébe, majd elengedve őt, s elállva útjából nézem , s várom mitévő lesz. Kendra leszáll a pultról hosszabb gondolkodás után, majd az ajtó felé indul. Nyitná az ajtót, de mielőtt tehetne bármit is összeesik, újabban elájul. Ismételten felkapom őt majd visszaviszem a szobába s lefektetem az ágyra várva a csodára hogy felkeljen.. időközben egy smst kap. Gondolkodás nélkül nézek a telefonjába s olvasom el azt.. mit érdekel engem hogy nem kéne, vagy hogy rossz.. bízom benne, de a kíváncsiságom mindig is előbbre való volt. " Talán nem voltam elég érthető? Vagy, ismétlést szeretnél? Tartsd távol magad tőle, legközelebb nem fogom vissza magam. R " Az üzenet végére érve összeszorítom fogamat az idegességtől, észre sem véve hogy a lány ébredezik teljesen belemerülök magam előtt tartva telefonját.
Rájöhetett volna már arra, hogy ilyen megjegyzésekkel semmire se fog menni. Nem is reagáltam rá semmit se, hanem csak még jobban az ujjaimat a kés köré fontam. Nem akartam azt, hogy a közelemben legyen, illetve nekem se kellett volna itt lennem. Szemmel láthatóan egyikünk se tesz jót az, hogy most egymás közelében vagyunk. Én L-t támadom, elhordom mindennek, "belerúgok" és biztosan megbántottam őt a tetteimmel és a szavaimmal is, pedig nem akartam. Egyszerűen csak nem lett volna szabad a közelében lennem. Nem tudtam volna megbocsájtani magamnak, ha miattam esik baja, illetve jelen pillanatban olyanok voltunk, mint két házas. Üvöltöttünk egymással és tárgyak repkedtek az én jóvoltomból. Figyeltem ahogyan a kés a hasába fúródik, majd a földre esett. Abban a pillanatban engedtem el a kést és kezdtem hátrálni. Nem sokkal később már a konyha pulton ültem, mert tudtam jól, hogy nem sokáig lennék képes állni. Fáradt voltam és kicsit szédültem is. Figyeltem, amint közelebb sétál hozzám és már szinte semmi baja se volt. Beállt a lábaim közé, majd pedig a kezével megtámaszkodott. Legszívesebben a lábaimat a dereka köré fontam volna és megcsókoltam volna, de ennek több akadályozó tényezője is volt. Minden porcikám fájt, véreztem, hiszen az egyik sebem felszakadt, illetve el kellene felejtenem őt és ez egyikünk ne se tenne jót. Éreztem a kezét a kezemen, majd felpillantottam rá. Egy darabig nem mozdultam meg, majd végül egy gyengéd puszit nyomtam az arcára és felálltam, hogy elmegyek. Bármennyire is fájt, ezt kellett tennem. Alig, hogy elértem az ajtóhoz megszédültem és minden sötét lett. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi ideig lehettem eszméletlenül, de a kezem a hasamhoz csúszott és éreztem, hogy be van kötve. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy újra L ágyában vagyok, de nem láttam sehol se. Óvatosan az oldalamra fordultam és ekkor megpillantottam őt a telefonommal. Nem tudtam megszólalni, hiszen biztosan abból megint veszekedés lenne. Megköszörültem a torkomat, mire L szép lassan megfordult. - Szerintem az nekem szól és nem neked. - mondtam neki a lehető leghiggadtabb hangomon és kinyújtottam a kezemet érte, miközben szép lassan felültem. - Nem kellett volna látnod ezt. - tettem hozzá kicsit halkabban és lesütöttem a szemeimet. ઈ Zene: Kasanie ઈ Note: ઈ Words: -
Azt hiszem én vagyok tipikusan az élő példa arra, hogy senki ne tervezzen előre semmit mert végül semmi nem úgy alakul ahogy azt szeretné. Sőt, tulajdonképpen az ellenkezője. Komolyan, hova is gondolhattam magamban olyan csöpögős szövegeket hogy majd letolok neki? Ha erre esélyem is lett volna se tudnám úgy kifejezni magam ahogy szeretném. De, mit is akarok? Mit is várok el a szerelemtől? Egyszerűen nem nekem való.. én már csak azon csodálkozom hogy Kendra hogy bírja mellettem, sőt, hogyan képes viszonozni az érzelmeimet. Nem mindennapi pár vagyunk, ez biztos. Már csak ha azt a tényt is nézzük hogy nem régiben kést fogott rám, én meg még bele is futottam, direkt, természetesen. Nyugodt szívvel állítottam válasz elé.. rossz vagyok? Tudtam, hogy úgy sem jut ki a szobából, ellenkező esetben ismét ráerőltettem volna az akaratomat. Nem fogok mozdulni mellőle egy centit sem, ezt már leszögeztem magamban. Arcomra puszit nyom, majd leügyeskedi magát a pultról. Ugyan kicsit meglepődöm a puszin, de jól esik. Az arcomhoz nyúlok, s utána nézve várom a pillanatot. A pillanatot, hogy beteljesüljön az igazam. Miután ágyba vittem őt - nem, nem úgy.. - leápoltam sebeit, legfőképpen a hasán lévőt. Szerencsémre nem volt magánál, fertőtlenítettem "pár" csepp alkohollal is hogy biztosra menjek a dolgomban. Ezután pedig, mint aki jól végezte a dolgát elkényelmesedtem az ágy szélén s az smst kezdtem olvasgatni. " R .." csak ez a szó csengett a fejemben és kezdtem összerakni a dolgokat magamban. Valószínűleg ezért viselkedett velem ennyire elutasítóan, és valószínűleg Rian keze van a dologban. Először észre sem vettem hogy felkelt, hogy hozzám szólt annyira belemerültem, majd felé fordultam kedvesen mosolyogva, mintha mi sem történt volna.- Áh, felkeltél. - Örülök a lánynak, s odahajolok hozzá mint aki egy puszival szeretné köszönteni barátnőjét, egy kiadós alvás után. Majd hirtelen elkomolyodom, s az arcába tolom a telefont. - Magyarázatot.. most. - Nézek rá kissé fenyegetően, majd kezébe adom a telefont s teret adva neki elhajolok tőle. Nem akarom megfélemlíteni, szó sincs ilyesmiről.. egyszerűen, csak nem akarom hogy tereljen. Jogom van tudni hogy mi ez a fenyegető sms, főleg, ha rólam szól remélve hogy rosszra gondolok, hogy tévedek.
Egyikünk se volt könnyű eset, de azt hiszem én még L-nél is jóval rosszabb voltam. Persze, most volt okom arra, hogy így viselkedjek, vagyis részben, de képes lettem volna máskor is így reagálni a dolgokra, illetve ha mi találkozunk, akkor biztosan veszekszünk is. Nem tudtam azt, hogy ez normális-e vagy nem, de nem is érdekelt. Elviselt engem, s ennek ellenére is szeretett, ami eléggé meglepő, hiszen néha már tényleg olyan voltam most, mint valami házisárkány, vagy esetleg maga az ördög, persze ő se nagyon tudott azon segíteni, hogy lenyugodjak, hiszen nem igen tud komoly lenni és ennek köszönhetően még több félreértés volt közöttünk. Mondjuk szerintem se olyan örült, mint mi, hiszen ki az-az idióta, ai kész akarva belesétál egy késbe? Én biztosan nem tettem volna meg, de mondjuk ő vámpír, így nem igen volt veszteni valója. Fájhatott neki, de ő még akkor is gyorsabban gyógyul, mint én. Rossz volt az, hogy választás elé állított, de abban is biztos vagyok, hogy pontosan tudta azt, hogy nem jutnék messzire. Annyit küzdött velem az elmúlt percekben, hogy nem hiszem, hogy most képes lett volna feladni. Én is pontosan tudtam, hogy nem fogok messzire jutni, de nem érdekelt. Meg kell próbálnom, történjen bármi is, hiszen ennél jobban már nem igen tudtam volna összetörni magamat. Még mindig sötét volt és biztos voltam abban, hogy hajnali 1-2 óránál még mindig nincsen több. Nem hiszem, hogy túl sokáig aludtam, mert nem hiszem, hogy sokáig ilyen távol tudott volna maradni tőlem, de amikor felpillantottam, akkor tudtam jól, hogy még nincs vége, még csak most kezdődik a java. Nem értem a hirtelen hangulat változását, majd kikapom a kezéből a telefont. Nem értem, hogy miért ennyire komoly és nem értem miért akar megfélemlíteni. Lassan felülök és a takarót kicsit feljebb húzom magamhoz. Megráztam a vállamat, majd a telefont magam mellé teszem. - Ez csak egy üzenet egy régi ismerőstől. - mondom neki higgadtan és állom a tekintetét. Nem akarok erről beszélni, nem akarok arról beszélni, hogy találkoztam az exével és ezt tette velem. Nem akarom azt, hogy L-nek baja essen, de biztos vagyok abban, hogy nem tudna nyugton maradni, ha kiderülne az igazság. - Egész éjjel ott fogsz ülni vagy esetleg végre aludhatunk is? - kérdeztem tőle egy ásítás kíséretében.
ઈ Zene: Kasanie ઈ Note: Bocsi, ha van benne elírás, de már fáradt vagyok ઈ Words: -
- Aha, egy régi ismerőstől. Persze. - Bólintok fejemmel mint aki hisz neki, de hanglejtésemből teljesen lejön hogy az ellenkezőjéről van szó. Nem értem miért nem képes elmondani az igazságot, miért kell hazudozni ilyen butaságokat.. jöhetett volna valami hihetőbbel is.. még hogy régi ismerős. A dátum nem arról árulkodik. - És mond csak hogy néz ki ez az ismerősöd? Szívesen összefutnék vele. - Mosolyodom el kissé vészjóslóan. Ezzel az egésszel csak biztosított a tényen, a gondolaton.. Rian keze van a dologban, ebben már biztos vagyok.. csak nem értem erről miért nem képes Kendra beszélni.. ne csak az ő vállát nyomja a teher, azért vagyok hogy segítsek rajta.. sőt segíteni akarok. Egyszer már beleestem Rian csapdájába, többször nem fogok.. tudom milyen, ezért is féltem Kendrát.. sőt, ezután ahogy elintézte.. el sem engedném a kezét ha tehetném. Hiába sajnáltam, hiába nem akartam kérdéseimmel bombázni így, hogy most kelt még.. de fontos, tudnom kell az igazságot. - Ó. - Egy pillanat alatt beugrok mellé az ágyba, majd bebújok a takaró alá szorosan mellé s kezemet a vállára helyezve húzom magamhoz, óvatosan. Nem felejtettem hogy még mindig tele van sebbel a tökéletesen mámorító teste, ami nem mellesleg ráadásul oly közel van hozzám hogy alig bírom visszafogni magam közelségétől, de, szóval ,vigyázok rá. Fejét a mellkasomra helyezem, s mint valami normális és átlagos pár simogatni kezdem ujjaimmal kezét körkörösen. - Kezdhetted volna ezzel is, hogy összeakarsz bújni. - Fejezem be végül a mondandóm mosolyogva. Karjaimba zárom, tartom őt ezzel is védelmet, biztonság érzetet nyújtva felé, legalábbis reményeim szent. Nem tervezek alvást, legalábbis ha tényleg Rian keze van a dologban.. nála soha nem lehet tudni semmit, mindig akkor jelenik meg ha az ember kevésbé számít rá.. még ha álmos is vagyok, még ha napok óta nem aludtam semmit, Kendra miatt.. vagyis, a hiánya miatt.. egyszerűen, nem ment. Most pedig mikor itt van se tehetem az őrült exem miatt.
Nem értettem, hogy miért nem tudja ennyiben hagyni ezt az egész dolgot, hiszen egyértelmű, hogy nem akarok róla beszélni és ha én nem akarok valamiről beszélni, akkor nem is fogok, Ennyire már ismernie kellene. Nem értem, hogy mit akar ezzel elérni, inkább örülhetne annak, hogy nem ordítottam le ismételten a fejét, de nem volt se kedvem, illetve erőm se. Álmos voltam, fáradt, illetve gyenge is. Pihenni szeretettem volna, de még mindig nem adta fel ezt az egész dolgot. Megforgattam a szemeimet. Nem ismered és nem akarok róla beszélni. - mondtam neki úgy, mint egy duzzogós kislány. Nem akartam erről beszélni és nem is érdekelt. Nem akartam ezzel foglalkozni, hiszen ennek a találkozásnak a nyomait még viseltem a saját testemen is, illetve miért mondanám el neki, ha pontosan tudom mit tenne ezek után. Ennyire még én se örültem meg, hogy L-t még inkább Rian karmai közé lökjem, hiszen pontosan ezt szeretné az a vámpír, de nem fogom neki megadni. Most már még inkább nem. Nem érdekelt az se, hogy fog-e aludni vagy nem, így meg se várva a válaszát visszadőltem az ágyba és magamra húztam a takarót. Nem ellenkeztem az ellen, amit tett. Magam sem tudom, hogy miért. Vágytam volna a közelségére? Talán, nem tudom. Vele kapcsolatban még minden annyira zavaros, de most nem akartam ezen agyalni, csak pihenni szerettem volna. A fejemet a mellkasára hajtottam és nem mozdultam. Mellette biztonságban éreztem magamat, pedig jól tudtam, hogy őt is képes lenne bántani az a vámpírka. Idősebb volt L-nél és erősebb is, illetve a lány javára szolgált az is, hogy nőből volt, vagyis a női ravaszság is őt erősítette. Amikor meghallottam a szavait, akkor egy párnával megütöttem őt játékosan, majd pedig ránéztem. - Szerintem ilyet nem is mondtam és talán soha nem fogok. - mondtam neki játékosan és közben egyre közelebb hajoltam, majd pedig az ujjamat végig húztam az arcán, de megint nem csókoltam meg őt. Visszadőltem az ágyba és arrébb gurultam tőle, de persze nem engedett el és végül a karjaiban szenderültem álomba. Hajnalodott mire újra felébredtem. L még mindig mellettem feküdt és az igazak álmát aludta. Egy darabig figyeltem őt, majd pedig magamra húztam egy melegítőpulcsiját és a nadrágomat levágtam úgy, hogy legalább rövid gatyának lehessen használni. Nem sok minden maradt meg belőle, de erre a célra még tökéletes volt. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd pedig kisétáltam a szobából, illetve a lakásából. Friss levegőre vágytam, s gondolkozni szerettem volna. Még mindig nem voltam teljesen jól, de nem érdekelt, hiszen ilyenkor senki se jár még az utcákon.
Kezdőlap
Because everyone has a good and dark side
