Azt hiszem a mai nap fogja bennem tartani a lelket, hogy minden egyes itt töltött nap közelebb visz ahhoz, hogy együtt lehessek vele. A férfival, akit szeretek. Hívhatnak őrültnek, amiért beleszerettem így, hogy alig láttam, de nem érdekel. Végül is egy elmegyógyintézetben vagyok valamilyen szinten őrültnek kell lennem. Amúgy az emberek mindig is képesek voltak őrültségekre nem ez az első eset, hogy valaki mondhatni első látásra beleszeret valakibe. Hiányozni fog ölelése és a csókjai. Szorosan magamhoz ölelem a mackót, amit tőle kaptam nem fogom elereszteni. Olyan megnyugvást sugároz, amit egy ilyen rideg helyen ritkán érezhet az ember. Könnyek szöktek a szemeimbe, mert fáj, hogy el kell búcsúznunk. Legszívesebben vele mennék, de egyenlőre még veszélyes. Azonban bármikor találhat valami megoldást a dologra és akkor végre együtt lehetünk zavaró tényezők nélkül. Nem értem, hogy miért jó ez Seth-nek. Ebben leli a boldogságát, hogy Peter-t nyomorgatja? Komolyan mondom nem értem, de csak legyen egy saját teste.. Már, ha egyáltalán létezik ilyen. Úgy ellátom a baját a két kicsi öklömmel, hogy azt soha nem fogja elfelejteni. Nem engedem, hogy bárki is kihasználja azt a férfit, akit szeretek. Nem ilyen módon. Főleg, hogy ezzel az egésszel szétválaszt minket. Nem rémülök meg, mikor térdre kényszeríti az őröket. Sőt! Halvány mosoly kúszik az arcomra szenvedésüket látva és egy pillanatra megrémülök önmagamtól. Mégis mivé lettem, hogy élvezem, ha láthatom mások szenvedését? Talán Seth-ből átragadt rám valami? Ma egy embert küldtem a halálba. Nem én öltem meg, de mégis úgy érzem, hogy én voltam. Mégsem bánom. Olyan érzés, mintha felkeltem volna és megmostam volna a fogamat. Semmi átlagon felüli. A szívem meghasad, mikor Peter elsétál. – Szeretlek. – Suttogom utána és figyelem távoldó alakját. Ó, de még mennyire, hogy szeretem őt. Csak éljem túl itt a napokat anélkül, hogy komolyabb bajba keveredek. Ez a szökés nem volt túl jó ötlet, de annál inkább élveztem.
Utálatos dolog ez a búcsúzkodás. Bár nem mintha eddig túl sokban lett volna részem, inkább csak elszakadtam mindenkitől, de így legalább.. normálisan el tudok köszönni a lánytól akit szeretek. Össze ígérhetek neki mindent, de túlzásokba mégsem merek esni. Szeretném látni.. nem is kérdés, de van egy hatalmas problémám amire minél előbb találnom kell megoldást, mert nem akarom ekkora veszélynek kitenni a szerelmemet, elég volt..már most. Én pedig tanulok hibáimból. Egyszerűen.. képtelen voltam gondolkodni. Fogalmam sincs hogy ez hirtelen hogy jött ennyire rám, hogy ennyi idő után látni szeretném Heather-t. Elakartam menekülni minél messzebb MF-ból? Lehet.. és nála találtam meg a vigaszomat. De szó sincs arról hogy ez a köztünk lévő szikra csak egy hirtelen fellángolás lenne.. az érzéseim.. igen is komolyak. Ritkán szeretek, de akkor nagyon. Meg aztán ha csak egy kalandra vágynék nem egy elmegyógyintézetben állnék neki keresgélni, bármennyire is izgalmasnak tűnhet. - Itt leszek ha szükséged lesz rám. - Igazából megkérhetnék egy boszorkányt hogy tegyen valamit ez ügyben, de egyszerűen utálok tartozni. Ráadásul.. felesleges köröket futnék, ha egyszer.. Heathernek is vannak képességei. Csak rá kell éreznie az egészre. Neki is, és nekem is meg van a magunk problémája. Mert őt sem lehet ilyen bizonytalanul hagyni, ekkora erővel a kezében. Elengedem a lányt, nagy nehezen elválunk. Egy utolsó csókot nyomok homlokára, majd letörölve könnyeimet állok elé s várok az őrökre. Nem kell sok mire megérkeznek. Kiabálnak, fenyegetőznek.. ezt pedig nem hagyhatom szó nélkül. Egy pillanat alatt közéjük állok, s megragadva mindkettő vállát szorítom meg, s kényszerítem térdre őket. - Csak tudjam meg hogy bármi is történik vele.. a halál fiai vagytok. - Elengedve őket is szépen továbbállok. Hátra pillantok a lányra egy mosolyt villantva, majd kicsapva előttem az ajtót eltűnök a napsugaraiban.
Nem úgy alakultak a dolgaink, ahogyan terveztük. Bár igazából nem is voltak terveink, mert nem már jó ideje nem láttam Peter-t és ez az egész teljesen váratlan volt mégis most haladt úgy igazán előre a kapcsolatunk. Azt mondhatom, hogy valahová eljutottunk, hiszen mind a ketten kimondtuk azt a bűvös szót. Igaz, hogy ő kezdte meg a sorozatot, de ez lényegtelen. Én is kimondtam. Nem is lehetnék ennél boldogabb, hogy megtettem. Valahogy sokkal felszabadultabbnak érzem magam. Most legalább tudom, hogy van valaki, akire mindig számíthatok. Nem vagyok egyedül ebben az elcseszett világban és, ami még ennél is fontosabb azaz, hogy nem vagyok őrült. Amikben eddig hittem.. Az mind igaz. Csak a körülöttem élők annyira vakok, hogy képtelenek felfogni a dolgokat. Kellemetlenül érint engem a búcsú. Soha nem szerettem búcsúzkodni. Bár nem tudom melyik a jobb.. Hogy van még lehetőséged elbúcsúzni valakitől vagy egyszerűen csak egyik napról a másikra köddé válnak és többé nem látod őket? Nem akarom, hogy ezt történjen Peter-rel. Abba talán bele is halnék. Legalábbis egy részem határozottan vele együtt halna. A francba is szeretem őt.. Szorosan bújok a karjaiba. Nem akarom elereszteni. Az egyik kezemben ott van a maci, amit tőle kaptam és tudom, hogy akárhányszor rá fogok nézni csak ő fog a fejemben járni és az, hogy szeret.. – Hiányozni fogsz. Olyan kár, hogy most el kell válnunk, de így lesz a legjobb.. Gyere vissza a lehető leghamarabb, oké? – Nem hívhatom, hogy gyere.. Mert nekem nincsen lehetőségem arra, hogy kapcsolatot teremtsek a külvilággal ezért sem tudok vele minden nap beszélni még akkor sem, ha nincs itt. Miért áll közénk Seth? Egy nap alatt is elegem lett belőle. Egy életre. Azt hiszem.. Bár a sötétsége határozottan megfertőzött.
Ez az este nem is végződhetett volna rosszabbul. Bár Set biztos méltányolja ezt a kisebb fajta vérengzést, én mégsem szerettem volna megmutatni ezt az oldalamat Heathernek, még ha hozzám is tartozik. Nem szívesen mocskolom be ártatlanságát, s hiába esett jól hogy nem fél tőlem, egy részem kissé mintha csalódott lett volna. Az örömöm nem volt teljes ahogy lereagálta a gyilkosságot, de nem hibáztatom érte ha már a napjait egy elmegyógyintézetben kell leélnie. Szóval, közös megegyezés alapján arra jutottunk hogy jobb lesz ha visszahozom. Egyikünk se akarta ezt, de csak a lány érdekeit néztem döntésem meghozatalakor. A maradék sütiket mielőtt indultunk volna felkaptam, majd magammal hozva azt indultunk vissza az intézet felé kézen fogva olyan nyugodtsággal, mintha a nyaralónkba térnénk vissza. Már pedig, izgalomra és félelemre nagyon is volt okunk. Legalábbis én féltem a következményektől, de ezt semmiképpen sem mutathatom ki.. csak az izzadó tenyerem árulhat el, maximum. Ideértünk. Az elmegyógyintézettel szemben állva szorítok a lány kezére, majd ráemelem tekintetem, s bólintva fejemmel indulunk be egészen a társalgóig. Oda, ahol minden kezdődött. - Heather. - Vele szemben fordulok majd magamhoz húzom, s átölelem a lányt. A búcsú pillanata.. annyira utálom ezt, hogy még meg is könnyezek. - Ígérem.. visszajövök. Nem hagylak egyedül. A macit pedig ne felejtsd el. - Fülébe suttogom még mindig el nem engedve a lányt , mikor a távolból ismételten mozgásukat hallok. Közelítenek.. hihetetlen hogy egy nyugodt pillanatunk nem lehet, de addig nem megyek el míg a tudtukra nem adtam ha csak hajszála is meggörbül a lánynak, megölök mindenkit.
Felkészítem a nagy világra.. mindenképpen elszerettem volna juttatni az agyáig, hogy nálam mennyivel rosszabb lények élnek kint. Vigyáznia kell , ha ki akarom vinni. Megakarom óvni, védeni mindenkitől. Ő az a személy, aki mindennél és mindenkinél fontosabb számomra. Beleőrülnék elvesztésében.. főleg, ha az miattam lenne. Mert én akarom kivinni..én fogom kivinni. Így nálam a felelősség. Sokan ugranának arra, ha megtudnák egy emberrel az oldalamon közlekedem. De nem tartom gyenge pontnak.. önző módon csak az érzéseimre hagyatkozok, engedek neki. Akarom őt.. a közelemben akarom tudni. Ki tudja itt miket művelnek vele.. nem túl bizalom gerjesztő a hely, már csak látszatra sem.
Mindez jól esik amit mond, hogy bízik bennem. Még annak ellenére is, hogy én nem bízok magamban. De valamiért megnyugtat az, amit mond. - Félek, Heather. - Az arcához nyúlva gyengéden végig simítom kezem bőrén, s arcom újra normálisra, teljesen emberire változik. - Elvesztettem valakit.. és nem akarom, hogy végül te is elhagyj. Azt .. nem élném túl. - Szemébe nézve perzsel a tekintete. Őszintén, nem akartam elmondani neki, nem akartam a kis apróságaimmal sújtani őt. Neki még az enyémnél is nagyobb problémái vannak.. amit igyekszek megoldani, segíteni mindenben..ahol csak tudom. Mire valóak a barátok, ha nem erre. Bár nem éppen ez a legjobb hely, ezeknek a dolgok megbeszélésére. Bármelyik pillanatban beronthatnak hozzánk ismételten, ezért is kell lelépnünk innen.. minél hamarabb biztos helyre kell vinnem Heathert. Viszonozva a lány ölelését szorítom magamhoz, majd ölembe kapva emelem fel, s mosolyogva nézek rá. - Készen állsz hogy a nagyvilágba lépj? Már nincs visszaút. - Szorítva kicsit a lábán lassú, magabiztos léptekkel indulok a bejárat felé, válaszára várva. Azonban időm nincs rá, hogy megvárjam.. újabb őrök. Megálljt parancsolva szegezik rám pisztolyukat, azonban még csak figyelmemmel sem méltatva őket rúgom ki az ajtót. Elhatároztam magam.. nincs megállás. Pisztolylövések hangja hallatszik a hátam mögött.. érzem, hogy valami a lábamba, és a hátamba fúródik. Még sem állok meg, míg biztos helyre nem érünk.. míg Heather biztonságba nem lesz, messze a helytől.
– Tudom jól, hogy nem mindenki olyan, mint te. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak igazi szörnyetegek is. De te nem tartozol közéjük.. Még akkor sem, ha te azt hiszed, hogy közéjük tartozol. Jobb vagy náluk. Tudom, érzem. Nem félek tőled, mert nincs rá okom. Ez nem azt jelenti, hogy meggondolatlan vagyok és másoktól sem félek. Nem.. – Megrázom a fejem és elmélyedek a tekintetében. – Ez egyszerűen csak annyit jelent, hogy bízom benned. Nem érdekel, hogy milyen démon szállt meg s uralja a testedet, ha elgyengülsz. Nem engedlek el, mert a barátom vagy és tudom jól, hogy te sem adnád fel a reményt. Főleg azok után, hogy képes voltál visszajönni ide hozzám igaz, hogy egy év elteltével, de visszajöttél.. Úgy, hogy fogalmad nincs, miért vagyok ide bezárva. Kitartottál mellettem.. Most pedig engedd meg, hogy én is ugyanezt tegyem meg érted. – Soha nem lennék képes hátat fordítani neki. Mosolyt csal az arcomra pusztán azzal, hogy létezik. Nem rémít meg az arca egyáltalán nem. Álmomban, már ezerszer láttam s akkor sokkal félelmetesebb volt. Egy szőke hajzuhatag tartozott a rémisztő archoz. Még nem igazán volt időm felfogni, hogy miért kísért, de ezzel ráérek még később is foglalkozni. Most a barátomat kell támogatnom.
Nem tudom, hogy nekem van közöm ahhoz, hogy visszanyerte az irányítást a teste felett avagy sem.. Mindenesetre örülök annak, hogy megtörtént nem is tudom mihez kezdtem volna, ha nem tér vissza. Mondjuk valószínűleg semmihez.. Mert Set megölt volna. Nem vagyok számára olyan értékes, mint Peter-nek. Legalábbis a rövid beszélgetésünkből ez derült ki. Azt hiszem nem lett a legnagyobb rajongóm, de nem is ezt akartam elérni. Hanem, hogy eltűnjön a képből. Kár azonban, hogy csak átmenti ez az állapot. Ki kell találnom valamit, hogy véglegesség tegyem. – Azt hiszem ez nem is kérdés.. Teljes mértékben megbízom benned. – Örömömet kifejeztem egy öleléssel, de tudtam nem maradhatunk túlságosan sokáig így legfőképpen nem itt. Valószínűleg már úton van a többi őr is, hogy megnézzék mi ez a felfordulás, mert hát nem éppen voltunk csendben.
words: 325 tags: peter belikov & heather frost music: stay
Várható volt zavarodottsága. Az, hogy hirtelen közlöm vele hogy valójában mind igaz, amiben hitt, s ezáltal teljesen jogtalanul van bezárva ide engem is kiborítana a helyében. - Igazad van. Mindenben.. nem vagyok különb az itt lévő embereknél, sőt, náluk sokkalta jobban megérdemelném a bezártságot. Tettem dolgokat.. - Osztok meg egy tényt, halvány s nem túl biztató múltamból, amire még mindig nem lehetek büszke. Áttudom érezni milyen lehet bezárva, s elnyomva lenni.. mielőtt még változás jött volna életemben hasonlóképp éltem mindennapjaim. Otthoni helyzetem akkoriban nem volt túl fényes, de tiszta szívemből örülök hogy hátra hagyhattam.. s most, hogy tudom Heather-t teljesen jogtalanul tartják fogva, szívesen kivinném innen. De keresnék.. jobb lenne tisztázni mindent a hely vezetőjével, mielőtt bármit is tehetnék vele, azonban nagyon vonz a tudat, hogy bármelyik pillanatban megváltoztathatom az életét , szabaddá tehetem őt, ahogy ezt velem tették.
Valós arcom mutatva felé nem érzek tőle egy pillanat erejéig sem félelmet.. egy részt jó érzéssel tölt el. Bízik bennem.. de nem minden vámpír ilyen, mint én. Most hogy tudja az igazságot valójában milyen világban is élünk, nem keresheti a hozzám hasonló lényeket.. félnie kell. El kell érnem.. - Nem! Heather.. félned kell! Nem lehetek mindig ott, hogy megvédjelek.. s hidd el, sokan kihasználják hogy az átlagnál erősebbek.. és meg is történik a baj. - Nekem sem tetszik hogy ki kell oktatnom, de egyszerűen csak féltem őt. Féltem a magamfajtáktól. A csinos kis pofija miatt nem lesznek elnézőbbek vele, s ha kiviszem.. még nagyobb az esély arra, hogy eléri a baj. - Nézd csak.. - Az éles, erős agyaramat ereimbe vájva közelítek felé, s tépem fel bőrömet aminek hatására erős vérzésbe kezd a kezem. - Ez nem játék.. - Magasabbra emelve kezem csöpög le a fapadlóra vérem, s reménykedve bámulok Heather-re hogy valamiféle hatást sikerült kelteni benne, tettemmel. Meglepve fogadom hirtelen jött ölelését, s viszakozva viszonzom azt. Kezem a vállára csusszan, s magamhoz szorítom, nyakára helyezve fejemet. Amitől féltem, megtörtént.. elvesztettem az irányítást testem felett.. de nem bántottam Heather-t.. talán lát benne Set valami érdekeset? - Bízol bennem? Mennünk kell. - A távolból sietős lépteket hallok.. erősítés lenne? Keresik Heather.. nem találhatják kint, s nem találhatnak vele..
– Miért te az én helyemben mégis mit mondanál? Hogy teljesen normális, hogy egyetértesz velem, hogy léteznek ilyen lények? Most komolyan.. Engem bezárnak ide te pedig szabadon mászkálhatsz. A másik pedig az, hogy mi van akkor, ha te az esetek többségében a zárt osztályon vagy és ezért látlak most? Mert ne mond azt, hogy ez nem lehetséges. Az én fejemben, már elég sok minden megfogalmazódott. – Furcsa egy világban élünk. Én azért vagyok ide bezárva, amiben ő szabadon hihet. Jó, talán nem veri annyira nagy dobra, mint én magam ezt az egész vérfarkas-boszorkány dolgot. Még mindig nem értem, hogy miért csak egy törékeny kis ember lettem, mikor egyértelműen többre vagyok hivatott. Gyenge vagyok, még saját magamat sem tudom megvédeni. Az egyetlen dolog, amihez értek azaz, hogyan játsszam meg magam. Eleinte még ezt sem tudtam, de a túlélésért cserébe megtanultam. Magamba kell fojtanom a tudást, ami bennem lakozik, mert ezért ítélnek el. Pontosan ez az oka annak, hogy telenyomnak gyógyszerekkel. Mintha ők akár csak egy árnyalattal is jobbak lennének nálam. Én egyértelműen jobb vagyok az itteni embereknél, de ők.. Mindenkit csak lenéznek, mintha valami felsőbbrendű lények lennének. Komolyan nevetséges. A szívem kihagyott egy talán még két ütemet is. Mert, amit láttam bármennyire is hittem az igazamban nem lehetett valóság. Peter.. Az én egyetlen barátom egy vámpír, akit egy démon szállt meg. S ez az egész tényleg igaz. Itt áll előttem. Megérintem az arcát.. Az erek, mik a szemei alatt keletkeztek. Nem magyarázható meg ez az egész ésszerűen. Képtelenség. Ugyanakkor mégis a saját szemeimmel látom és ez az egész itt és most a valóság. Nem valami hallucináció. Bár megfordult a fejemben, de mikor kezem az arcát érintette tudtam, hogy ez valós. Nehezen különböztetem meg a hallucinációt a valóságtól, de most biztosan tudtam, hogy ez nem az. Teljes mértékben biztos voltam abban, hogy nem káprázik a szemem. Végig igazam volt.. – Nem. A barátom vagy, Peter. – Nem hagyhatom, hogy ostorozza magát. Főleg, mikor az egésznek semmi értelme. Kedvesebb hozzám, mint itt valaha bárki is lesz. Vagy igazából az életben. Rettegnem kellene talán, de egyáltalán nem félek. Gyenge vagyok, tudom. Mégis nem remeg a kezem, sem a lábam. Határozottan állok s nézek szembe a barátommal, akit egy démon szállt meg s bármikor átveheti az irányítást. De engem még ez sem rémít meg. Nem hátrálok. Kitartok az egyetlen olyan személy mellett, aki kitart mellettem.
– Tudom, hogy nem fogsz bántani és hiszek neked. Annyira nehéz elhinni, hogy tényleg igazam volt.. Tudod.. Az elszántságom napról-napra csökkent, hiszen mindig telegyömöszöltek gyógyszerrel, akárhányszor csak megszólaltam, hogy vérfarkas, vámpír, boszorkány. Mindig ugyanaz.. Most viszont. Tudom, hogy ez a valóság és kellemes érzés. De nem nekem kellene itt bezárva lennem.. Ki kell jutnom, Peter. – Most, hogy már tudom micsoda ő azt is tudom, hogy képes lenne kivinni engem innen. Teher lennék a számára? Lehet. Vagy egyszerűen csak féltene önmagától? Ez is lehet. Viszont nem szeretnék itt tölteni egy perccel sem több időt a szükségesnél. Annyira féltem attól, hogy elveszítem.. Rettegtem. Életemben először úgy igazán. Ez az egész az én hibám. Miattam történt mindez. Miattam veszítette el az irányítást a teste felett. Gyűlölöm magam. Sorra halmoztam a bakikat és még egy óra sem telt el.. Vagyis ezt nem tudom pontosan megmondani, mert jó ideje elveszítettem az időérzékem. – Peter. Ugye tényleg te vagy az? – Szólaltam fel örömmel telt hangon s jól megszorongattam.. Reméltem, hogy tényleg ő az..
words: 551 tags: peter belikov & heather frost music: stay
Nincs különösebb nagyobb okom rá arra, hogy pár évvel ezelött betettem ide a lábamat.. foghatom a kíváncsiságra. Ennyi ideje élek s még nem jártam ilyen helyen? Nos.. szerintem a legtöbb normális ember még csak a közelébe se menne az ilyesfajta helyeknek, de én nem tartozom közéjük. Szeretek mindent én magam, a két kezemmel tapasztalni, látni, illetve kipróbálni. A hosszú élet hátulütője az unalom.. sokszor nem tudtam magammal mit kezdeni és csak sablonosan teltek napjaim, már amennyire egy vámpírnak az lehet. Egy újabb nap, és egy újabb élet elvétele.. az emberek úgyis pótolják egymást, szaporodnak mint a nyulak.. egy eldobható, s pótolható dolognak tekintettem akkoriban őket, ezért is találom annyira fucsának azt hogy mennyit lehet változni ily kevés idő allatt. A sors fintora hogy most egy ember az egyetlen, talán megbízható barátom..aki ráadásul még ide is került ebből kifolyólag fogalmam sincs hogy mennyire beszámítható. De annyira kitűnik a tömegből..és érdekes lánynak tűnik. Végre találtam egy célt az életben, akit megvédhetek. Minden erőmmel ezen leszek, akármennyire is nem tetszik Setnek a dolog.. mert érzem. Én irányítok, de mégis érzem rajta hogy mennyire nem tetszik ez a.. megpuhult énem. Beleuntam a spontán ölésekben, és itt vagyok én példának hogy bármennyire is lehet rossz valaki megváltozhat. Csak esélyt kell adni neki.. - Szóval azt mondod ide illenék? Egy elmegyógyintézetbe? - Nézek körbe, s elfordulva tőle teszem a sértődöttet. Szó sincs ilyenről, mert igaza van..bárki másnál jobban illenék én ide, egy démonnal a felszín alatt és ezzel én is tisztában vagyok, úgyhogy ezzel semmi újat nem mondott. De.. kétlem hogy jól járnának egy félig vámpír félig démonnal.. nem tudom mennyire lehetnek tisztában azzal hogy igenis létezünk, de ha nem..én sem bírom sokáig az éhséggel, koromtól függetlenül. Ez az, amit soha nem bírtam kontrollálni és engedve az éhségnek tettem sok rossz dolgot. De a legjobban mégis a bezártságtól félek.. nem érezni a bőrőmön a napot? Nem lehet kimenni a friss levegőre, s azt tenni amit szeretnék? Nem tudom hogy bírja Heather, de csodálom benne hogy ha mástól nem is, ettől nem bolondolt meg.. viszont az egyetlen jó dolog ebben az lenne, hogy Heather itt lenne tőlem egy karnyújtásnyira..és ez valószínűleg tartaná bennem a lelket. Ha megtudnák mi vagyok viszont azt sem tartom kizártnak ha esetleg kisérleteznének rajtam, esetleg éheztetnek.. Érzem, s látom is rajta hogy sikerült elbizonytalanítom azzal amit mondtam..de bizonyítékot akart az állításomra miszerint igenis léteznek vámpírok, és egyéb lények a kinti világban. Nem láttam jobb megoldást arra minthogy magamon mutassam meg.. de nem tudom m hogy mennyire jó ötlet így mindennel egyszerre szembesíteni. Majd kiderül hogy jó döntést hoztam - e, avagy sem. Lassú léptekkel közelít felém, le sem véve rólam a szemét. A szívdobogását figyelve hallom , hogy majd kiugrik a helyéről.. megértem.. az igazság percei. Kezét érezve arcomon nézek mélyen szemébe, s belefordulva érintésébe fogom meg a kezét. Meglepően nyugodtan kezel.. - Nem félsz tőlem? Minden okod meglenne rá. Egy könyörtelen vérszívó vagyok, akitől jobb tartani a távolságot..ráadásul most még megbízhatatlan is. Igyekszem tartani magam.. de nem tudom meddig bírom még irányításom alá vonni a démonomat. - A magamfajta lények általában mind rossz emberek. Nem a túlzott kedvességünkről vagyunk híresek, és jobb ha távol tartja magát a vámpíroktól. Az embereket csak tápláléknak nézik..általánosságban. - Nem akarlak bántani. - A kezét fogva tolom lejjeb az arcomon, s éles fogaimnál megállva igyekszem bizonyítani vámpíri mivoltamat, hogy most tényleg nem játékról van szó. - Most már hiszel nekem? És nem nézel hülyének? - Suttogom. Igyekszem halkan beszélni, mert ha eddig nem vettek észre minket igenis jó esélyünk van rá hogy lebukunk, és a hülyeségemmel.. mert az én hibám lenne, az én hülye ötletem volt hogy este jöjjek nem engedhetem meg hogy miattam ez miatt baja essen. Ettől féltem a legjobban.. ha valaki megjelenik, én pedig elvesztem az irányítást és megjelenik Set.. Nem tudom befolyásolni így hogy ő irányít a tetteit, ha úgy akarja egy pillanat alatt végezhetne Heather-el.. mégsem teszi. Egy hatalmas hibát vétett, azonban ez nekem csak jót jelent. Nem gondoltam volna , de szerintem még ő sem hogy Heather térdre kényszeríti már csak annyival, hogy értem kiált. Majd nem sokkal utána eszméletlenül fekszem a fa padlón. Felnyitva szemem ülök fel hirtelen, már csak az a kérdés hogy kiként.. Peter vagy Set? Heatherre nézek , s egy pillanat alatt arca felé nyúlok, majd gyengéden végig simítom kezem arcán, letörölve könnyeit. - Ne sírj. Egy vámpírt nem ilyen egyszerű megölni. - Húzom mosolyra a szám. A jelek szerint Peter vagyok..vagy csak egy színjáték Settől hogy kiderítse mi is ez a titokzatos erő ami térdre kényszerítette?
Nem szoktak emberek meglátogatni. Peter volt az egyetlen kivétel. Most pedig lehetőséget adtam neki arra, hogy az arcomba röhögjön. Mert megmondtam neki, hogy hiszek a vámpírokban. Beteges? Lehet, hogy az vagyok, de ez van. Az is lehet, hogy ezzel elintéztem magamnak, hogy soha többet be sem fogja ide tenni a lábát. Ez az egész az én hibám. Nem az övé. Mondjuk.. Gondolhatta, hogy valami el van cseszve velem, mert különben nem lennék itt. Viszont meglepett, hogy azt mondta nem vagyok őrült.. Ezt mégis hogyan érthette? Talán ő is hisz a vámpírokban? Na, végre valaki, aki nem űrlényekről papol nekem anélkül, hogy kérném. Tényleg felkeltette az érdeklődésem.. Mik lehetnek a falon túl? Mi lehet odakint? Milyen érzés az utcán sétálni úgy, hogy tudod szabad vagy? Mert ide be vagyok zárva és semmi esélyem nincs arra, hogy egyszer is érezhessem a szabadságot.. Vagy, ahogy a szél belekap a hajamba. Ez az egész maximum csak álmomban történhet meg. Bár lenne egy értelmes álmom. De a rémálmok mindenhova követnek esélyem sincs arra, hogy elmeneküljek előlük vagy esetleg valami pozitív dologról álmodjak. Olyan vagyok, mint akit megátkoztak. Nincs kiskapu. Semmi lehetőségem nincs a boldogságra. Most is elszúrtam az egyetlen egy lehetőséget. Ez pedig Peter. Nem kell reménykednem abban, hogy visszatér, mert azok után, amit mondtam neki biztos vagyok benne, hogy nem fog. Olyan messziről elkerüli ezt a helyet, amennyire csak lehet. – Esetleg nem hiszel az űrlényekben vagy ilyesmi..? Mert akkor tényleg teljes mértékben beillenél ide.. A legtöbb ember itt ezekről beszél. – Próbáltam elviccelni a dolgot, de nem tudom, hogy pontosan mire is mentem ezzel. Úgy éreztem, hogy ezt már nem lehet kimagyarázni. Azt mondtam, hogy ő sem különb nálunk. Neki is ugyanolyan kötelezettsége itt maradni, mint nekem. Viszont, ha bizonyítani tudja, hogy minden amiben hittem igaz.. Akkor nem is tudom mit tennék. Egyszerűen egy álmom válna valóra.. Nem szó szerint.. Vagyis.. De. Egy álmom. Rémálmaim vannak és, ha minden igaz, hogy ilyen szörnyetegek vannak a világban, akkor talán jobb is, ha nem megyek ki innen.. Talán itt a legbiztonságosabb a számomra. Igen.. Így kell lennie. Ő maga a bizonyíték? Oké.. Kezdem tényleg azt hinni, hogy elment az esze. Nincs rá más magyarázat. Először valami olyasmit mond, hogy démon uralja a testét.. Legalábbis, ha elgyengül. Vagy mi.. Én ezt komolyan nem értem.. Ha az emberek odakinn ilyenek, akkor ezek szerint még itt benn vannak a legnormálisabbak.. Már nem is emlékszem milyen érzés volt normális életet élni.. Olyan, mintha mindig is itt éltem volna.. Ez, az én otthonom. Sajnálatos módon el kell fogadnom ezt a tényt. Mivel más lehetőségem nincs.. Ez az egyetlen opció. Vagy elfogadom, vagy teljes mértékben becsavarodom.. Mi van, ha Peter sem több egyszerű képzeletnél? Egy apró pillanat erejéig lesápadtam. Ez nem lehet.. Minden, amit álmodtam igaz lenne? A vámpírok, vérfarkasok.. Boszorkányok és minden.. A valóság még inkább összezavar, mint az álmaim. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni. Bőven lesz időm arra, hogy ezeket az információkat szépen lassan összerakosgassam magamban. Most Peter-rel kell foglalkoznom, hiszen ő a reakciómra vár.. Nagyot nyelek.. Nem félelem, amit érzek. Kíváncsiság. Nem tartom szörnyetegnek.. Olyan kedves velem, de lehet, hogy így próbál becserkészni.. Azonban nálam könnyebb és nehezebb prédához is hozzá juthat sokkal egyszerűbben, szóval.. Nem hiszem, hogy erről van szó. Kezeimmel megérintettem az arcát ott, ahol erek jelentek meg.. – Nem félek tőled. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy kiűzzem belőled azt, aki benned van.. Mert ez nem az ő teste és leginkább nem az ő élete.. Viszont erősnek kell maradnod.. Nem engedheted, hogy a felszínre kerüljön.. Kétlem, hogy bármit is tehetnék ellene. – Na, igen.. Egy biztonsági őrt nem tudtam leteríteni, akkor mégis mihez kezdenék egy olyan emberrel, aki történetesen nem is ember és szuper erőkkel bír.. Gyenge vagyok. Viszont nem értem, miért.. Ha tényleg azok a szüleim, akik és léteznek vámpírok, akkor boszorkányok is nekem még sincs erőm.. Pedig milyen jó móka lenne, már.. Fogalmam sincs ki segíthetne rajtam. Peter.. Talán, de senki más. Mert itt nem hinne rajta kívül senki sem nekem. Nem tudom, hogyan juthatnék a dolgok végére. Szükségem van az erőmre. Nem csak magam miatt, de Peter miatt is. Mert, ha megkapom az erőmet talán képes leszek arra, hogy megmentsem. Nem engedhetem, hogy egy démon úgy uralja a testét, mintha a sajátja lenne. Ez egyáltalán nem fair. A belsőm sikított, de nem bírtam kinyitni a számat.. Megrémültem. Peter elvesztette az irányítást és előtört belőle az, aki nem jogosan van az ő testében. Ordítottam. Bátornak akartam tűnni abban reménykedtem, hogy ezzel sikerül Peter-t visszacsalogatnom. Magamat nem tudom megvédeni. Ő az egyetlen lehetőségem arra, hogy túléljem ezt az egészet. Nélküle megölhet.. Remélem, hogy azt nem engedné, hiszen Peter engem soha nem bántana. A szemében látni a sötétséget.. Ez már régen nem Peter. Viszont nekem rá van szükségem. Gyenge és törékeny ember vagyok nem több. Szükségem van valakire, aki megvéd. Ez pedig csak egyetlen egy személy lehet, de nem ő irányítja a saját testét.. Lehet ennél rosszabb a helyzet? Tudom, tudom.. Csak kérdeznem kell és minden rosszabbra fordul. Azonban nem az történt, amit számítottam. Térdre rogyott előttem, mint akiből kiszállt minden élet.. Fogalmam sem volt, hogy mi történik. Egy biztos.. Nagyon is aggódtam.. – Peter.. Peter.. Kérlek.. Mondj valamit. – Könnyek szöktek a szemembe, hiszen nem álltam készen arra, hogy elveszítsem az egyetlen embert, aki nem is ember, mint kiderült.. Na, de nem ez a lényeg. Nem akartam elveszíteni őt.. Reményt adott abban, hogy nem is vagyok őrült.. Elárulta legsötétebb titkait.. Szükségem van rá.
Fogalmam sincs, de talán még belegondolni sem merek hogy mi lehet az oka annak hogy itt tartják. Félek , s ez visszatart is kicsit attól hogy megtudjam hátha valami olyan megbocsáthatatlan dolgot művelt ami miatt itt vezekel bűneiért.. de nem. Ő nem tenne ilyet.. legalábbis, nagyon remélem hogy nem. Ha másban lassan nem is , de abban biztos vagyok hogy ez a folytonos bezártság nem tesz jót neki, illetve az itt élőknek. Értem hogy nem mehet emberek közé, de legalább ide a közelben kiengedhetnék őket.. szerintem már az is felemelő érzés lenne ha nem csak az ablakon keresztül éreznék a nap sugarait..és talán tényleg javulna is a helyzetük, hozzáállásuk mindenhez. De ez már nem az én dolgom. Engem csak az érdekel hogy Heather jól legyen, és semmi baja ne essen. Ha mást nem is , talán még őt kitudnám vinni észrevétlenül előbb utóbb, legalább egy éjszaka erejéig.. s ez okot adna számára, hogy várja a következő napot. Igyekszem mostantól visszatérő vendég lenni és minél többet látogatni őt, ha Set is úgy gondolja. Nem szeretném ha ők ketten találkoznának..de elöbb utóbb megfog történni, ebben biztos vagyok. Tudnom kell mire számíthatok... de nem csak vele kapcsolatban. Tisztáznunk kell mindent Heatherrel, de nem csak az én részemről. Ha azt szeretnénk hogy egy egészséges kapcsolatunk legyen. Eddig bírtam titkolózni. - Nem. Szó sincs ilyenről. - Vágok közbe szavának, s arcához nyúlva keresem tekintetét. Hiszek neki..nehéz lenne az ellenkezőjét állítanom, ha egyszerűen én is vámpírok közé tartozom. De ezt egyenlőre.. nem tudom hogy mondhatnám el neki. Hogyan reagálná le az egészet, ha eddig amilyen biztosan állította ezt, s mégis senki nem hitt neki. Erre itt vagyok én, mint bizonyíték. Egy biztos hogy könnyedén megtudnám változtatni az életét. Sötét van.. villanyoltás volt. Már csak a hold fénye világít be az ablakon, így egy kis fényességet hozva a szobában. - Bizonyítsam? - Lassan hátra lépkedve a fénybe nyújtom ki kezemet, így megvilágítva arcomat, testemet. - Én magam vagyok a bizonyíték. - Nézek a földre, s arcomon megjelenik a vámpíri mivoltom. Felnézve rá mutató ujjammal irányítom magam felé. Magam sem értem végül miért tettem kedve szerint, s vállaltam fel magamat.. talán mert semmi titokról nem volt szó? Nem tudom..nem akarok tovább titkolózni, de azt sem szeretném ha.. ha megijedne tőlem. Nem elég hogy démon lakozik bennem, mellette még vámpír is vagyok. Azt hiszem oka lenne rá hogy tartózkodna tőlem..sőt. - Most hogy tisztában vagy a féltett titkaimmal, még mindig nem félsz tőlem? Még mindig kitartasz mellettem? Még mindig ki akarod űzni belőlem a démont? Tudod.. sok szörnyüséget elkövettem már, elképzelni sem tudod hogy mióta élek.. és talán te vagy az eddig legjobb ami történt velem az életben. - Mellette más tudok lenni. Furcsa, hogy pont egy ember hozta ki belőlem a jót, de mellette jobb személynek érzem magam. Ami meglepő.. legalábbis számomra az. Lehet hogy most ezzel hogy mindent elmondtam neki elveszíthetem őt de megkellet tennem. Könnyedén megigézhetném ha úgy reagálja le ahogy nem szeretném, de.. nem menne.. nem tudnám, nem lenne szívem befolyásolni az életét akármennyire is nekem kedvezne. Túl önző dolog lenne ha azt kérném tőle hogy felejtsen el mindent. Megtörtént az a dolog amitől féltem. Egy pillanat erejéig nem figyeltem. Megrémisztett a gondolat hogy elveszíthetem Heather, és Set azonnal kihasználva a helyzetet került felszínre , és uralkodott el rajtam. Nehéz elmagyarázni hogy mit érzek.. határozottan elnyomottságot. Legnagyobb probléma hogy akármennyire is látom és tudatában vagyok annak mi történik, nem tudok ellene tenni..csak várni a pillanatra, mikor a másik fél meggyengül, és abban a pillanatban felszínre törni gondolkodás nélkül ahogy most ő is tette. Nagyon résen kell lennem.. Érzem a hátamon a Peter által annyira becsben tartott lány testét. Aki hamarosan sokszorozni kezd ütéseivel.. mit ne mondjak, éreztem, s kibírtam már nagyobb fájdalmakat is. Megunva a játszadozást töröm el az előttem lévő férfi kezét, s magamhoz rántva harapom el a torkát, és dobom el magamtól a halott testét. - Megmutatom neked hogy milyen is egy igazi vámpír. Peter.. nem hall téged, és ez ellen, ellenem nem tudsz semmit sem tenni. Azt teszek, amihez épp kedvem tartja.. és most.. - Lekaparva őt a hátamról, ragadom, szorítom meg a vállát és hajolok a nyaka irányában. A legjobb az egészben hogy az előbbi kis mészárlás szemtanúja volt.. bánt, hogy Peter ilyen kis nyámnyila lett. Régen legalább akkor is történt valami izgalmas, mikor hagytam őt irányítani de most.. csak a nyálas történeteket.. A tervem hogy visszahozzam a régi énét.. ahhoz meg kell szabadulnom ettől a lánytól. - Sssh. A kiabálással nem érsz ellenem -- Befogva száját csitítgatom, de hirtelen valami furcsa érzés kap el.. Még soha nem éreztem ilyet, mintha próbálnának kitoloncolni ebből a testből.. Érdekes. Talán még sem kéne megölnöm a lányt? Előbb megtudni hogy ki is vagy mi is ő? Kezem mintha gumiból lenne lecsuklik szájától, s lehunyva szemeimet rogyok össze, és esek térdre.
Annyira szeretném megkérni arra, hogy vigyen el magával és soha többet ne hozzon ennek a helynek a környékére.. Viszont okkal vagyok itt. Olyan dolgokban hiszek, amiket mások őrültségnek tartanak. Mondjuk mit várhatnék egy külső szemlélőtől? Nem látja azokat, amiket én látok.. Ezek az őrületbe kergetnek. Most már én magam sem tudom, hogy helyes-e ezekben hinni avagy sem. Meg fogok őrülni.. Vagy talán meg is őrültem. Az is lehet, hogy nem is léteznek ilyen szörnyek. Szeretném, ha léteznének, mert azt bizonyítaná, hogy igen is normális vagyok. Viszont most, hogy ő is beavatott a titkába nem tudom, hogy biztosnak kellene lennem vagy éppenséggel még inkább elbizonytalanodnom.. Mi van, ha ő sem több egy őrültnél? Nem. Az lehetetlen. Arról tudnék.. Lenne egy apró kis fogalmam a dologról.. Legalábbis szeretek ebben a hitben élni. Mármint, hogy ő különleges. Nem olyan, mint az itteni emberek, akik E.T-től várják a megváltást. De mi van, akkor ha ő sem több a többieknél? Mi van, ha igazából ő is ide tartozik csak rá valami más szabályok vonatkoznak és ezért látom ilyen ritkán? Nem kételkedhetem az egyetlen barátomban! Mégis most minden idióta gondolat szövi a hálóját a fejemben. Megbízik bennem és ezért avat bele a dolgaiba, de valamilyen szinten megrémít az, amit mond. Ő sem különb nálunk. Egy cseppet sem.. Ez az egész annyira zavaros és.. Egy részem a szobámba akar menekülni a másik pedig ki akarja deríteni, hogy pontosan mi folyik itt. Mert nem lehet ennyire egyszerű ez az egész.. Belefájdul a fejem a sok gondolkodásba.. A napjaim nagy része azzal telik el, hogy hallgatom egy idióta meséit vagy az ablakon bámulok ki.. Nem erőltetem feleslegesen a fejemet, mert az csak összezavar. Vagy éppenséggel előidézi a rémálmaimat.. Olyankor még ébren is álmodom, de most.. Olyan zavar alakult ki a fejemben, mint még soha.. Nem gyógyszerek hatására. nem az álmaimban, nem saját magam által, hanem Peter által. Ha tényleg léteznek ezek a lények.. Ki kell innen szabadítania! Nem érdekel, ha nem vesz magához.. Ha az utcán kell leélnem az életem hátralevő részét.. Mindenhol jobb, mint itt! - Tudom.. Te is bolondnak gondolsz most.. - Van, ami viszont nem mondhatok el neki, hiszen ebben még annyira sem vagyok biztos, mint a többi dologban.. Hogy én is boszorkány vagyok. Akárhányszor próbálom használni az erőmet egyszerűen nem megy. Mintha nem lenne bennem.. Vagy egyszerűen valami blokkolná ezt a részemet.. Meg kell találnom, hogy mi blokkolja és meg kell semmisítenem.. Az erőmmel megmutathatnám, hogy nem vagyok bolond. Bár nagy valószínűséggel utána máglyán égetnének el... Legalábbis régebben ezt tették azokkal, akik boszorkánynak minősültek. - Szóval akkor most tényleg léteznek.. Vagy te is ugyanolyan őrült vagy, mint én? Bizonyítsd be kérlek.. Ez nekem most mindennél többet jelentene.. - Nem tudom, hogy mire gondolok bizonyítás alatt. Egyszerűen csak szükségem van valami szilárd alapra, amit nem lehet csak úgy összetörni. Ez segíthetne átvészelni a szükséges időket.. Mert nem hiszem, hogy sokáig maradnék itt. Ha kell kitervelek egy szökés tervet. Vagy Peter visz ki innen vagy megszököm. Eleget szenvedtem, már itt elég időt töltöttem itt.. Talán Mrs. Stanley még a segítségemre is lenne.. Nem bízom benne teljes mértékben, de ő legalább annyira különc, mint én. A személyzet nagy része mogorva és lekezelő kivétel persze ő. Itt mindenki őrült rajtam kívül.. Mondhatni ugyanolyanok vagyunk. Csak két különböző réteg kivételei vagyunk. - Ha kijutok innen valahogy... Egyszer.. Nem tudom, hogyan.. Lehet, hogy kiengednek.. Lehet, hogy megszökök.. Még nem tudom. De az egyszer biztos, hogy segítek neked kiüldözni ezt a szemétládát.. Senkinek nincs meg a joga ahhoz, hogy a te testedet irányítsa. - Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam, habár még ötletem sem volt arra, hogy mégis hogyan tehetném meg mindezt. Egy törékeny ember vagyok, aki reménykedik abban, hogy mélyen valahol meg van az ereje ahhoz, hogy változást hozzon. Hogy bebizonyítsa nem őrült meg teljes mértékben. Habár nem állíthatom ennyi idő után azt, hogy teljesen az eszemnél lennék, mert azért a gyógyszerek megtették a maguk hatását.. Meg azért azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy három évig voltam ide bezárva és ki tudja még mennyi ideig leszek, de ha mindez igaz, amiben hittem.. Senki nem veheti el tőlem.. Ezentúl sokkal jobban meg kell gondolnom minden egyes cselekedetem. Kezdve ettől az estétől. Mert, mint mindig most is orbitálisan nagy hülyeséget csináltam. Ahelyett, hogy segítettem volna Peter helyzetén csak rontottam rajta.. Egyszerűen ilyen vagyok én. Mindent elrontok.. Kíváncsi vagyok, mikor jön el az a nap, amikor végre kivételesen valami jót is teszek.. Alig bírtam felfogni, hogy mi történik.. Most tényleg van valaki a testében vagy egyszerűen csak skizofrén? Valahogy meg kell akadályoznom.. Valamit tennem kell, hogy Peter biztonságban legyen. Nem hiszem, hogy szembe tudna nézni azzal, ha valakit megöl.. Valamivel vissza kell csalogatnom.. De mégis mivel? Bökjem oldalba? Kezdetnek az is megteszi, ha megpróbálom valahogy elrángatni a fickótól. Ráugrottam Peter hátára és ütögetni kezdtem.. Nem bízhattam abban, hogy Set nem bántana, de bíznom kellett abban, hogy Peter ezt nem engedné és a felszínre küzdené magát. - ENGEDD. VISSZA. PETERT. MOST. - Üvöltöttem és egy az egyben követeltem is. Nem érdekelt, hogy ki hallja meg.. A barátom volt most az első.. Nem a gondolkodás.. Ez is egy olyan dolog, amin még javítanom kell. Hogyan védjem meg az egyetlen barátomat anélkül, hogy még jobban bajba sodornám? Ez lesz az első lecke, amit megtanulok.. Mert muszáj.
Számtalanszor eszembe jutott hogy mi lenne ha kivinném innen Heathert. Egyrészt nekem sem kéne folyton New Orleans-ba utaznom..őszintén szólva nem szeretem ezt a helyet. Csak miatta vagyok itt, amúgy ide nem tolnám a képemet. Másrészt pedig biztos örülne neki hogy megszabadulna ettől a helytől. Könnyedén megtudnám oldani. De ezt egyenlőre nem tehetem meg.. tisztáznom kell vele minden velem kapcsolatban, illetve azt is meg kell tudnom hogy miért is tartják mondhatjuk hogy fogva itt. Mi az oka annak, hogy itt van.. nem tűnik rossz embernek, kiszámíthatatlannak..sőt. De nem szeretnék egy őrültet az emberek közé engedni, veszélybe sodorni mások életét. Lássuk be van elég sok ilyan személy kint.. és itt legalább őt is biztonságban tudom tartani. Túl sok veszély várja kint, én pedig.. nem tudok mindenhol ott lenni. Tisztáznunk kell mindent egymás között. Ennyi idő eltelt, kialakult egy barátság közöttünk de még sem tudunk a másikról szinte semmit és ez már zavaró. Szeretném magasabb szintre emelni a barátságunkat és ez úgy hogy titkolózunk egymás előtt..nem megy. Szavai nyugtató hatásként érnek.. "megbízhatsz bennem." Nem kertelve tovább jelentem ki hogy mi is lakozik bennem. Hogy miért nem lehet bennem megbízni 100%-osan. Az oké hogy most én irányítok..de egyre jobban gyengülök. Nem alszok, nem pihenek.. és ez kikészít. Őt pedig semmi esetre sem szeretném bántani.. azt soha nem bocsátanám meg magamnak. Valószínűleg többet még a szemébe sem bírnék nézni. Fejemet felkapom arra amit mond. Próbálok figyelni rá, de egyszerűen a tekintetem a szájára vonz.. Nem bírom levenni róla a szememet. Mellette.. a régi önmagamat tudom hozni, aki pár száz évvel ezelőtt voltam, míg még emberként éltem. Nem kell megjátszanom a magabiztos, gonosz , idős és tapasztalt vámpírt akitől mindenki fél..szó sincs erről. Mellette emberként tudok viselkedni ami nagy szó..ennyi év után. - Vámpírok és boszorkányok? - Kérdezek vissza kissé összezavartan, mintha tényleg nem léteznének ilyen lények.. pedig most is egy mellett áll. - Fogalmad sincs a falakon kívűl mennyi különbőző faj él. Vámpírok, vérfakasok.. nem csak a mesékben léteznek. Itt élnek közöttünk..- Nem értem hogy miért hurcolják el, és tesznek vele kitudja mit mikor róluk beszél..de most rólam van szó, én is egyike vagyok a sok kint élő vámpíroknak amit neki..azt hiszem egyenlőre jobb, ha nem mondok el.. még a végén tényleg sikerül elijesztenem magamtól. Nem elég a démon, még vámpír is vagyok.. valószínűleg sokkolná. - Tudod.. sok évvel ezelőtt.. felajánlotta a segítségét, amit én elfogadtam.. Reménytelen egy helyzetem volt, és.. nem igazán tudtam józan ésszel gondolkodni. Belém költözött, a másik felem lett. Így utólag sokszor megbántam hogy akkor elfogadtam az ajánlatát de én egyszerűen képtelen lettem volna rá. Az igéretét pedig ő sem tartotta be..de talán jobb is így. Akkor még sokkal másabb volt mint most.. kiállhatatlan, és túlontúl gonosz. Számtalanszor próbáltam kiűzni magamból de aztán.. sosem ment. Eddig nem találkoztam olyannal aki.. akinek sikerült volna. De én lennék a legboldogabb ha valaki ezt megtenné. - Keresem a tekintetét, és belemélyülök a szemébe. Ez egy olyan téma.. aminél nem igazán tudok komolytalan lenni. De ki lenne az ha benne élősködne egy démon? Már elegem van belőle.. Abban pedig van igazság hogy én sem vagyok különb mint az itt lévők. Ezt én sem gondolom másképp..sőt ..még rosszabbnak is tartom magam. Mikor Heather hirtelen felugrott, és kikezdett az egyik őrrel megijesztett. Féltem, hogy valami baja esik, de másrészt pedig örültem is hogy semmi baja nem történt az előbb, és csak színlelt valószínűleg. De ezzel a tettével csak még nagyobb bajba sodorta magát. Nem gondolkozva löktem el magamtól az őrt ami lefoglalt, aki nekicsapódva a falnak ájult el. Heather elé állva kaptam el az őr öklét és tartottam magam. Erősködött..azt hitte nála van az előny, pedig közel sem így van. Sokkal erősebb vagyok nála..csak ő ezt nem tudja. Heather kezét érezve a vállamon fordítottam felé fejemet, s egy nagyot pillantva változott szemem teljesen feketévé, egy gonosz mosollyal társulva. - Peter? Na ne sértegess. Set vagyok. Végre alkalmam van megismerni téged.. komolyan, alig vártam ezt a pillanatot. Most pedig befejezem amit ezt a szerencsétlen nem tudott. - Tekintetemet lassan visszafordítom az őr felé, és fokozatosan szorítva az öklét kezdenek eltörni a csontjai..valószínűleg ezt a kezét már soha nem fogja tudni használni. Így az itteni munkálkodásának is annyi.
Mindig is volt bennem egy kérdés, ami nem akart eltűnni bármennyire is hessegettem arrébb. Előbb vagy utóbb, de mindig visszatért. Nagyon egyszerű kérdés volt, amit soha nem mertem feltenni Peter-nek. Nem azért, mert féltem a választól.. Egyszerűen csak fogalmam nem volt, hogy mégis mi oka lehetett arra, hogy belépett ide.. Oké, hogy most már úgymond én vagyok az ok, de legelőször.. Mégis mi vezérelte abban, hogy betegye ide a lábát. Én a helyében messziről elkerülném ez a helyet. De lehet azért vagyok ezen a véleményen, mert már három éve itt poshadok. Odaadnám az életemet azért, hogy csak egy napot kinn tölthessek a friss levegőn. Hogy szabad lehessek. Hogy azt tehessem, amit akarok. Egyetlen egy nap erejéig nem több nem kevesebb. Tudom önző kérés lenne tőlem, ha kikönyörögném Peter-től, hogy valahogy intézze el, hogy kivihessen. Nem, mintha gyakran vinnének ki innen embereket. Az meg már teljesen más kérdés, hogy nem is engednének ki innen.. Megszökhetnénk. De nem akarom őt bajba sodorni plusz attól félek nem lennék több csak egy púp a háta közepére. Én pedig nem akarok az lenni. Már azzal is boldoggá tesz, hogy egy évben egyszer felbukkan. Azonban ez most már nem elég.. Minél több időt töltök itt magányosan.. Annál jobban vágyom a társaságára még akkor is, ha ő nem érez ugyanígy. Kíváncsi voltam, hogy mégis mit akar mondani.. Nem fogok meghátrálni tőle. Egyszerűen képtelenség, hogy bármi olyat mondjon, amivel elijeszthet. Ő a barátom. Mondhatni az egyetlen barátom. Nem fogom engedni, hogy csak úgy ellökjön magától valami baromsággal.. Bármit mondjon elfogadom. Mert hát.. Más választásom nem igazán van.. Vagy ez vagy elveszítem az egyetlen barátomat. Hát akkor mondanom sem kell.. Legyen bármennyire is ijesztő.. Legyen bármennyire is bármilyen.. Nem hátrálok meg. Én vagyok az őrült kettőnk közül. Legalábbis elméletben. Az is lehet, hogy egyikünk sem az. Azonban még nem találtam rá bizonyítékot, így tehát nem tudok fellázadni sem.. Amúgy sem hinne nekem senki. Csak egy beteg vagyok egy elmegyógyintézetben. Semmi más. - Megbízhatsz bennem. - Tényleg megbízhat bennem. Amúgy is.. Mondhatok én bármit.. Az én szavam nem ér semmit. Senki nem hinne nekem. Ehhez, már hozzászoktam. Ezért nem is mondok semmit. Mert ezzel megvédem önmagamat. Az utóbbi időben nem kezelnek úgy, mint egy őrültet. Vagyis nem annyira.. Persze biztos, hogy van valami probléma legalább az egyik "kerekemmel" különben tisztában lennék azzal, hogy mégis mikor álmodom és, mikor nem. De most nem is ez a lényeg. Nem én vagyok a lényeg kivételesen, hanem Peter.. Megbízik bennem.. Nem is árulnám el. Soha. A világ minden kincséért sem. Még akkor sem árulnám el, ha valaki cserébe azt ígérné, hogy kivisz egy napra innen. Túlságosan is sokra tartom őt.. Ebben ez pontosan megnyilvánul. - Oké.. Ne haragudj, de valahogy azaz érzésem, hogy te sem vagy különb az itt élőknél.. Mármint elhiszem neked, hogy egy démonnal küzdesz nap, mint nap.. A gond csak az, hogy engem is ilyesmiért tartanak itt.. Nem hisznek el nekem. Akárhányszor szóra nyitom a számat, ami vámpírokkal vagy boszorkányokkal kapcsolatos azonnal elhurcolnak.. Ezért is nem emlegetem, már őket. De hiszek bennük. Elhiszem neked, hogy egy démon lakozik benned.. Nem csak azért, mert egy elmegyógyintézetben vagyok, hanem azért, mert megbízom benned. Tudom, hogy az igazat mondod. Viszont lenne pár kérdésem.. Hogyan került beléd.. Mármint érted.. Meg nem lehet valahogy kituszkolni? - Ha űrlényt mondott volna a képébe röhögök és besétálok a szobámba.. Na, jó akkor sem tettem volna meg ezt, hiszen Peter a barátom és nem fogom csak úgy faképnél hagyni, mikor beavat egy titokba. Ez mind szép és jó lett volna, ha nem állít be az egyik őr.. Megnyílt előttem és nagyon jó érzés volt, hogy beavatott a múltjának egy kis darabkájába.. Magamra akartam vállalni a felelősséget és visszamenni a szobámba az őrrel, amíg ő kisurran de ehelyett ő volt az, aki kilépett.. Megúszhatta volna és próbáltam segíteni rajta, de csak rontottam a helyzeten. A megjátszott rosszullétem egyáltalán nem segített rajta. De én mikor is lennék képes arra, hogy segítsek valakin? Nem tudok tisztán gondolkodni, hiszen csak egy őrült vagyok a sok közül.. Semmi más. Összeszedtem tehát magam, hogy segítsek rajta, de nem tudom mit gondoltam.. Már megint. Az előbb a kamu rosszullét.. Most pedig neki mentem egy körülbelül háromszor akkora embernek, mint amilyen én vagyok. De ez vagyok én. Ha valaki a bőröm alá férkőzik azt megvédem, ha kell a saját életem árán is.. Jelenleg csak egy ilyen személy volt és az Peter. Hátrálni kezdtem, de a hátam hamar a falnak ütközött és nem tudtam mire számíthatok ezért inkább becsuktam a szememet.. Rettegtem, de mikor csontok recsegését hallottam, amik nem az enyémek voltak egy pillanatra megkönnyebbültem, de aztán felpattantak a szemeim és odasiettem Peter mellé, akinek a vállaira helyeztem a kezeimet. Nem hagyhatom, hogy ezt tegye miattam.. Így is, már súlyos testi sértésért fog kapni valamit.. Viszont emberfeletti erő volt benne.. Talán tényleg igaz, hogy démon van benne? Be kell vallanom, hogy kételkedtem benne, mert már én magam sem tudom miben higgyek.. - Peter, állj le. - Szóltam rá végül, mert nem szerettem volna, ha több bántalmazott őrrel találnak ránk.. Így is elég nagy bajban vagyunk már most.. Vagyis igazából ő közel sincs akkora bajban, mint én.. Engem talán az életem végéig bezárhatnak abba a hideg, vizes és visszataszító kis lyukba.. Mondjuk neki sem lenne arany élete, ha itt találnának minket..
A legtöbb normális, kijelenteném még egyszer normális embert általában elijesztenék a hasonló dolok, már csak ha ilyen helyre is kéne jönniük. Én, mint aki látszatra a 20-as éveit éli talán más reakciót vártak el tőlem.. hogy sírva fogok kirohanni mikor először jöttem ide de nem így történt. Sok ezeknél is rosszabb dolgot, betegebb embereket láttam már, és talán a legtöbb idevalósinak nem is igazán van itt keresnivalója. Legalábbis ez csak az én véleményem. A látottak alapján nem tűnik túl fényesnek ez a hely, kicsikét lepukkant és talán az itt dolgozók sem mind tiszták. Nem lepődnék meg ha már tettek olyan dolgokat ami miatt akár ők maguk ide is kerülhetnének..ezek felől pedig én is kezeskedhetnék. De egyenlőre nem láttam ennek okát.. Set biztosan megtenné, de most én irányítok. Én döntök hogy mit csinálok és hogyan, ebbe pedig nincs beleszólása akármennyire is erőlködik. Az én testem, ő pedig .. mondható egy élősködőnek. Nem tudom még meddig szándékozik az én testemben maradni, az is lehet hogy csak menekül valami elől..de ez nem rá vallana.. bár lassan azon a véleményen vagyok hogy semmin nem lepődöm meg. Eddig mindig visszafogtam magam és próbáltam titkolni előle azt, hogy mi is vagyok én. Ennyire még talán sosem féltem mint most..az elutasítástól. Nem akarom őt elveszíteni az igazságért, de hazudni sem akarok már neki többet.. és eddig bírtam magamban tartani mindent.. Talán jobb lesz ha elmondom neki és mindent tisztázunk. Legalábbis nekem biztos, és végre felsóhajthatok. A szavai teljes mértékben lenyugtattak, már csak remélni tudom hogy tartani fogja magát ehhez.. Lassan lépkedve felé közeledtem, majd megálltam előtte és mélyen a szemeibe néztem. Azt szokták mondani hogy a szem a lélek tükre, és ha esetleg hazudna..azt úgyis megtudnám. Engem nem igazán lehet átverni. - Oka van hogy eddig nem beszéltem magamról, illetve a múltamról. Nem, ez nem a te hibád. Egyszerűen..csak nem tudtam hogy mondjam el neked.. de azt hiszem itt az ideje hogy mindent megtudj rólam. Elnyerted a bizalmamat, és talán te vagy az egyetlen olyan ember akit a barátomnak nevezhetek. Remélem, hogy nem fogom megbánni. - Fogalmam sem volt hogy kezdjek bele, de azt hiszem jobb így hogy szép lassan bevezetem neki a kis történetemet. Bár nem szándékoztam olyan hosszúra , de nem is szeretnék pár szót ödabökni neki.. - Folyamatosan, ebben a percben is harcolok saját magammal. Jobban kifejezve a bennem élő démonnal. - Amint kiejtettem a démon szót kicsit mintha megleptem volna vele. Biztos vagyok benne hogy nem erre számított. Lassan az arca felé nyúlva próbáltam lenyugtatni őt. - Fogalmam sincs hogy meddig bírok neki ellenállni, de egy ami biztos hogy egyre erősebb. Ez az oka, hogy ennyire keveset látogatlak. Melletted gyengébbnek érzem magamat és nehezebb visszatartanom őt. - Nehéz.. el sem tudom mondani hogy mennyire is az , akármennyire is nem tűnik annak. A legrosszabb az az egészben, hogy még csak aludni sem tudok. Akkor a legsebezhetőbb az ember..és azt hiszem kezdek kikészülni.. nem bírom már sokáig. Komolyan, szép is lett volna ha valaki nem avatkozik közbe. Nem elég hogy velük is kell foglalkoznom, még Heather is rosszul lett és fogalmam sem volt hogy mit csináljak. Könnyedén letudnám magamról rázni őket, de nem akarok balhézni. Akármennyire is nem örültem neki muszáj volt ráhagynom őt erre az ismeretlen palira, aki miatt mondhatjuk hogy ez az egész történt. Nem tudom mi történhetett vele hirtelen.. talán színlel? Mert akkor tényleg nagyon jól csinálja. A falhoz szorítva álltam mögöttem kb. háromszor akkora, két őr társaságában. Hirtelen csak egy ordítást hallottam, de nem igazán tudtam mire vélni ugyanis nem láttam semmi mást a falon kívül. Majd mintha eltört volna valami, és az egyik őr elengedett.. Heather hangját hallva nem sok jót tudtam remélni..Ki szálltam a maradék őr szorításából, így kicsavarva az egyik kezem.. Nem is éreztem, nem érdekelt a fájdalom. Könnyedén ellökve őt repült a szemben lévő falnak. Láttam amint a maradék őr Heather felé közelít. Nem is gondolkoztam, csak egy pillanat alatt elé kerülve álltam el az útját, illetve kaptam el felém lendülő öklét. - Ha bántani mered megöllek. - Jelentettem ki kicsit fenyegetően, és szemrebbenés nélkül szorítottam egyre erősebben a kezét. A csontjai ropogni kezdtek, valószínűleg.. szép lassan törnek el. Úgy látszik ha Heatherről van szó könnyen elvesztem a fejemet.. egyszerűen nem tudnám elviselni ha valaki bántaná őt, akármennyire is magam ellen fordíthatom őt a tetteimmel.. most nem tud érdekelni.
Bár tudnám honnan áradnak az érzéseim Peter felé.. Mert igazából ő az egyetlen, akivel úgy tudok beszélgetni, hogy nem néz rám úgy, mint egy őrültre. Hiába nem vagyok az.. Vagyis igazából, már én sem tudom. Az álmaim annyira valóságosak, hogy az már nem normális.. Mégis mi idézte ezeket elő? Bárcsak tudnám.. Annyival egyszerűbb lenne, ha végre tisztán látnék, hogy mégis mi okozza ezt az egész zavart a fejemben. Nem foghatom rá csak a gyógyszerekre, mert tisztában vagyok azzal, hogy ennél sokkal nagyobb dologról van szó.. Egyszerűen képtelenség, hogy csak erről lenne szó.. Az őszintét megvallva fogalmam nincs, hogy mit adnak nekem oda nap, mint nap. Egy darabig sikerült elhitetnem velük, hogy bevettem, miközben nem, de ennek a korszaknak, már vége van.. Bármennyire is szerettem volna az idők végezetéig elhitetni velük, hogy igen is beveszem nem jött be.. De talán megint valahogy félre kellene tennem a gyógyszereket. Lehet, hogy kitisztulna a fejem és eltűnnének a rémálmaim. Nem is vágyom másra.. Csak egy picit tenné elviselhetőbbé az itt töltött napjaimat. Összevontam a szemöldökömet, mikor azt mondta, hogy félt magától.. Mégis miért félt? Nem tűnik rossz embernek, bár nem tudom milyen emberismerő vagyok.. Ezen a helyen nem igazán volt lehetőségem arra, hogy ezt az apró kis képességemet tökéletesre csiszoljam. Nem állok szóba senkivel, szóval.. És ez pontosan így jó.. Mert az egyetlen dolog, amit megtanulnék kiolvasni az emberből, hogy mikor jön el az a pillanat, mikor már a nyál is kicsordul a szájukból annyira nincsenek képben azzal, hogy mégis mi a fene zajlik itt benn.. Csak egyetlen egy olyan személyre vágyom, akinek semmi keresnivalója nincs itt. Tudom.. Ez az egész hely egy átok, de sokkal jobb lenne, ha tudnék valakivel rendesen beszélgetni. Mondjuk az az illető valószínűleg engem is nagy ívben elkerülne, mert azt hinné bolond vagyok.. Peter viszont nem hiszi azt nem is értem, hogy miért nem.. Annyira hihetetlen, mintha ő maga nem is létezne.. Talán ez is egy álom lenne? Mert, ha igen akkor nem szeretnék felébredni. - Hogy érted ezt? Mármint ez az egész mi vagy dolog.. Hogy is mondjam egy kicsit zavaros.. Talán neked is fenn kellene tartani egy helyet.. Amúgy meg.. Nem vagyok azaz ijedős típus. Bármi is az nekem elmondhatod. Nem fogok meghátrálni. Nem megyek el a közeledből. Te vagy az egyetlen olyan személy, akire barátomként tekintek.. Nem foglak csak úgy elengedni. Nem tudsz olyat mondani nekem, amitől csak úgy megfutamodnék. - Ezt teljes mértékben így is gondoltam.. Nincs olyan dolog, amivel elkergethetne maga mellől bármennyire is szeretne.. Na, jó lehet most éppen arra készül, hogy elkergessen, mert megunt engem, de akkor minek állna elő egy ilyen hazugsággal? Bár fogalmam nincs, hogy mire akar kilyukadni. Talán viccet akar csinálni abból, hogy itt vagyok? Ki akar nevetni.. Nem.. Ő nem tenne ilyet velem. Minek hozott volna csokit? Már rég túllehetne a móka részén.. De még itt van velem.. Ami alátámasztja, hogy komolyan gondolja, amit mond.. Mégis mi lehet olyan szörnyű, hogy azt hiszi képes lennék ellökni az egyetlen személyt magam mellől? A beszélgetésünknek azonban egy őr vetett véget, aki nagy valószínűséggel engem keresett. Legalábbis azt hiszem.. Én nem voltam egyedül a szobámban, de egyáltalán nem bántam, hiszen egy olyan személlyel voltam, akit kedvelek. Arról ne is beszéljünk, hogy elég közel álltunk egymáshoz.. Szó szerint. Amitől az egész arcom vörös színben pompázott, de a sötétség elrejtette ezt az ő szemei elől.. Hálás voltam annak, hogy mindig leoltják a lámpákat. Meg akartam őt menteni azzal, hogy eljátszottam a nagy rosszul létett. Talán, ha egyszer kijutok innen rátérek a színészi pályára. Az, már egyszer biztos, hogy meglenne az első drámám.. Heather Frost, akinek az utóbbi időben több filmje is készült.. Három évet töltött egy elmegyógyintézetben. Tökéletes reklám lenne.. Az egyszer biztos. Meg akartam őt védeni, de ehelyett, csak még nagyobb bajba sodortam őt.. Én idióta. Komolyan azt hittem, hogyha eljátszom, hogy rosszul vagyok attól jobb lesz neki? Igen.. Reménykedtem abban, hogy a figyelem, majd rám terelődik és mindenki megfeledkezik arról, hogy itt van. De ehelyett őt hibáztatták a rosszullétem miatt.. Kattogott az agyam, hogy mégis mit tehetnék? Nem sok mindent.. Vagyis, ha nem akarok bajba kerülni, akkor a legjobb lenne, ha egyszerűen csak mozdulatlanul így maradnék. Viszont akkor hagynám, hogy az egyik barátom bajba kerüljön.. Ez pedig egyértelműen nem én vagyok és nem fogom engedni, hogy kihívják rá a zsarukat vagy esetleg őt is bezárják ide.. Miattam jött ide a legkevesebb, hogy valami áldozatot hozok ezért cserébe. A mellettem lévő embernek megcéloztam az ágyékát, majd jó erősen meg is rúgtam. Fogalmam nincs, hogy mégis honnan jöttek.. Meg igazából, mikor.. Talán nem kellett volna teljes mértékben becsuknom a szemem.. Jobb lett volna, egy kicsit odafigyelek, hogy mi is zajlik körülöttem.. Most már teljesen mindegy.. Nem utazhatok az időben, szóval a jelenben kell valami maradandót alkotnom.. Pontosabban valami olyasmit, amivel helyrehozhatom ezt az egészet. Ez az egész egy jó kezdet volt A mellettem lévő férfi elterült a földön.. Gondolom nem számított erre.. Elég jól eljátszhattam a szerepemet, ha bedőltek nekem. Viszont ezzel most azt is kockáztatom, hogy soha többé nem fogják elhinni nekem.. Egyszer tényleg rosszul leszek és keresztül néznek majd rajtam.. Ez viszont engem most egyáltalán nem érdekel. Nem fogok megtervezni a jövőm minden egyes pillanatát. Csak a mának élek. Legalábbis annak, amit most meg kell tennem.. Meg kell védenem a barátomat. Ő is erre készült és én is.. Habár szerencsétlen vagyok.. Attól még néha nekem is bejöhet valami. Két őr szorította a falhoz.. Gyorsan kellett cselekednem.. Az egyiknek a hátán eltörtem egy széket, aki elég dühös pillantással fordult felém, mintha mi sem történt volna. - Engedjétek el.. Ő nem tehet semmiről.. Kérem. - Ordítottam, miközben hátrálni kezdtem, hiszen a velem szemben álló őr tekintete nem sugallt semmi jót. Képes lenne a halálunkat balesetnek beállítani. Legalábbis ezt láttam a szemeiben.. Ettől pedig egy kicsit megrémültem.. Mindkettőnket bajba sodortam.. Akármennyire is szerettem volna javítani a helyzeten.. Csak rontottam.. Ez vagyok én. Egy rakás szerencsétlenség, aki ok nélkül rohad három éve egy elmegyógyintézetben.. Most pedig mindkettőnket bajba sodortam.. Nem akarom, hogy Peter-nek baja essen.. Főleg nem miattam.. De nem volt mit tenni. A hátam a falnak ütközött. Már csak pár lépés választott el az őrtől és nem volt semmi kézzel fogható dolog a közelemben, amivel megvédhettem volna magam ellene.. Ez az első ilyen alkalom.. De rettegek.. Jobban, mint amikor álmodom.. Talán ez is egyike azoknak. Lehunytam a szemeimet és körmeimet belevájtam a tenyereimbe. - Ébred, ébredj, ébredj. - Ismételgettem magamnak és tényleg reméltem, hogy ez az egész csak egy rossz álom.. Mert lehetetlen, hogy meg sem érezte azt a széket.. Lehetetlen, hogy pont, ma jött be Peter.. Nem lehet, hogy miattam kerül bajba.. Nem, nem és nem..
Heather és köztem egy talán túl furcsának mondható kötelék alakult ki. Mikor először találkoztunk bevallom őszintén nem gondoltam volna hogy ennyire ragaszkodni fogok hozzá, hogy ennyire jól fog esni a közelsége, és hogy tényleg számíthatunk egymásra, illetve törődünk egymással. Pont itt, a társalgóban pillantottam meg őt először. Bár akkor nem igazán törődtem vele.. úgy gondoltam biztos hogy olyan mint a többi, ide valósi ember akikkel nem lehet szót érteni. Hogy mit kerestem itt? Talán túlságosan untam az életet, és legalább egyszer mindent kiszeretnék próbálni. Ez vonzott ide, hogy betekintsek az itt lévők életében. Hogy nekik milyen lehet a mindennapjuk itt, bezárva lenni. Normális ember alapból, magától nem tenné be ide a lábát szóval ezt remélem mondanom sem kell hogy nem tartozom közéjük. Vagy csak egyszerűen a kíváncsiságom vonzott ide. Ez is megeshet. Mosolyogva figyeltem ahogy bólogatással helyesel kérdésemre. Ebben az esetben igaz az a mondás hogy a hallgatás beleegyezés. Tényleg jól esik, hogy valaki ennyire kívánja a társaságom..máshol kétlem hogy ennyire szívesen látnának mint itt. - Tudod Heather.. az a helyzet hogy féltelek. Féltelek magamtól. - Attól függetlenül hogy ritkán látogatom őt sokat gondolok rá mikor éppen vissza sikerül nyernem az irányítást , ahogy most is. De én sem vagyok mindig észnél .. Set egyre erősebb, nekem pedig sok erőfeszítésembe kerül visszafogni őt és semmiképpen sem szeretném bátani őt. Bár , most hogy Caroline-t mondhatni kihúztam az életemből.. nincs semmi ami Mistyc Falls-hoz kötne. - De ha elárulnám mi is vagyok én, illetve hogy mi a helyzet velem akkor lehet hogy megváltozna a véleményed rólam és ez..megrémít. - Nem akartam ellenem fordítani őt ,semmi esetre sem. De az sem jó ha eltitkolok előle valamit is, mert akkor nem nyerem meg a bizalmát és az igazán jó barátok mindent elmondanak egymásnak. Talán ideje lenne felkészíteni őt magamra.. a bajokra amik történhetnek, ha velem marad. De ez szerintem nem épp a megfelelő hely, illetve helyzet hogy egy ilyen fontos dolgot megosszak vele. Ennek az őrnek egyrészt örültem is, de másrészt pedig nem. Ha nem jön fogalmam sincs hogy jövünk ki ebből a kellemetlen szituációból, de azt sem akarom hogy miattam valami baj érje. Én jöttem ide, az én hülye ötletem volt hogy már pedig én este fogom őt meglátogatni már csak a meglepetés kedvéért is. Nem is gondolkoztam csak kiléptem hogy magamra tereljem az egészet. Az elején még minden a terv szerint ment, de hirtelen Heather jelent meg mellettem.. nem igazán tudtam mire vélni hogy mit keres itt, mikor miatta tettem azt amit..és ezzel most csak rontott a szituáción. Tekintetem ráhelyezve láttam, és reflex szerűen cselekdve mielőtt még összeeshetett volna fogtam meg őt, és magamhoz rántva biztosítottam a helyzetünket. Nagyon megijesztett hogy vajon mi történhetett vele így hirtelen, még nekem is sikerült beadnia hogy rosszul van..ezt az alakítást. - Jól vagy? Mit tettél vele? Őrök! - Pánikszerűen elkezdett kiabálni az előttünk álló itt dolgozó, s iderohanva kapta ki a kezemből Heathert. Hirtelen két őr megjelent, és a falhoz nyomtak nyakamnál fogva. - Ha elárulom hol marad a meglepetés? - Lenézően tekintettem az előttem álló emberkékre, próbáltam megőrízni a nyugodtságomat, már amennyire tellett. Én is izgultam mi lelte Heathert így hirtelen, de valamilyen szinten kapóra is jött hogy ténylegesen magamra tereljen az egész dolgot. Megfordítva nyomtak még mindig falhoz, és próbálták lefogni kezeimet hogy semmi olyat ne csináljak,amikre ők számítottak. Hagytam nekik, had örüljenek. Ha ezen múlik az egész balhés dolog akkor..kénytelen vagyok elviselni ahogy bánnak velem.
Legszívesebben elrejtettem volna Peter-t az ágyam alá minden egyes alkalommal, mikor megjelent ide. Vagy valahogy odaragasztottam volna a szobámba, hogy soha ne mehessen el.. Tudom ez már egy kicsit beteges reakció, de annyira jó érzéssel töltött el a közelsége és az, hogy itt van.. Mindig feldobott. Nem tudom, hogy milyen érzései vannak felém, de nem hiszem, hogy ő ennyire örül nekem.. Vagyis igazából nem tudom. Nem ismerem annyira még, hogy tudjak olvasni a mozdulataiból. Meg aztán én olvassak valakinek a mozdulataiból, aki már azt sem tudja, hogy mi a valós és mi nem.. Hogy is mondjam.. Ez valahogy lehetetlen. Egy pillanatra azt hittem, hogy ő nincs is itt csak képzelem.. Mert tényleg vágytam rá, hogy itt legyen. De legbelül nem számítottam arra, hogy valaha is felbukkan. Egy évben egyszer felbukkan.. Harmadik éve poshadok itt és kétszer találkoztunk, de mindkétszer annyira jól éreztem magam, hogy megkedveltem.. A társaságát és ő magát is. Nem mondom azt, hogy teljes mértékben megbízom benne.. Mert a bizalom nem jön ilyen könnyen.. Egyszerűen csak jól esik a barátsága.. Mert legalább abban reménykedhetek, hogy neki megvan minden kereke.. Ami az itteni emberekről egyáltalán nem mondható el.. Menekülni akarok. El akarok szökni, de ez az egész egyenlő a lehetetlennel. Kérdésére csak hevesen bólogattam, hiszen nem akartam felkelteni senki figyelmét. Már rég a szobámban kellene ücsörögnöm, de ehelyett még mindig itt vagyok.. A társaság tökéletes.. Viszont, ha erre bárki is rájön, akkor ebből nekem nagyon nagy bajom lehet, szóval.. A legjobb lesz, ha cselekszem, mert ha minél tovább játszom a bújócskát annál nagyobb bajba fogok keveredni. – Nem akarom, hogy azt hidd, hogy telhetetlen vagyok, de nem lehetne, hogy gyakrabban? Évente egyszer.. Ez kevés.. Már kezdek megörülni ezek a falak között.. Mintha nem lennék elve őrült, amiért itt vagyok.. Egyszerűen csak.. Megnyugszom, mikor itt vagy. – Közelsége elég sok érzést ébresztett bennem és ez is egyike volt a soknak. Bár, ha túlságosan is közel volt, akkor az már teljesen más kérdés.. Azt hittem minden hétköznapi lány zavarba jönne, ha csak pár centi választaná el egy olyan sráctól, mint Peter.. Az arcom teljesen vörösben úszott, de remélhetőleg a sötétben nem sikerült ezt észrevennie, mert ha észrevette, akkor nekem végem.. Nem.. Ez hülyeség. Bárkivel előfordulhat, hogy elvörösödik, ha valaki ennyire közel van hozzá.. Szinte, már hozzám simult az egész testével és ez az egész szituáció, már annyira zavarba ejtő volt, hogy készen álltam arra, hogy kilépjek és előadjak valami béna történetet arról, hogy mégis miért nem vagyok még a szobámban.. Ez az egész az én bajom neki semmi köze hozzá. Amíg én lefoglalom az őrt a hazugságommal ő könnyedén kisurranhat.. Mondjuk legszívesebben én magam is kisurrannék vele, de tudom ezt nem lehet.. Csak púp lennék a hátán.. Na, meg már kezdek valamennyire hozzászokni ehhez az egészhez. Már amennyire hozzálehet. Mire elhatároztam magam, hogy márpedig igen is ki fogok lépni és magamra vállalom ezt az egészet ő tette meg.. Most mégis mit csinál? Az állam szinte a földet súrolta, mert komolyan nem értem, hogy most ezt miért tette.. Az biztos, hogy nem fogja megúszni könnyedén.. Valamivel ki kell mentenem.. Össze kell szednem magam.. Nagy levegőt vettem, majd kisétáltam a sötétből egyenesen mellé, majd eljátszottam a halálomat.. – Elnézést.. Nem.. Érzem jól.. Magam.. – Mondtam szaggatottan, majd úgy csináltam, mint aki mindjárt elájul és végül, hogy feldobjam valamivel a produkciómat összeestem a földre és próbáltam a lehető leglassabban levegőt venni, hogy tényleg úgy tűnjön rosszul vagyok.. Mondhatni a halálomon.. Nem tudom, hogy mire készült, de nem nézhettem tétlenül, hogy bajba kerül azért, mert meg akart látogatni engem. Nem viseltem volna el, ha miattam valami bajba kerül.
Jó volt látni és érezni hogy valaki ennyire tud örülni nekem. Már magam sem értem hogy miért csak évente egyszer jövök hozzá..és még én nevezem magam barátnak? Pont ő az, aki számít rám én pedig.. cserben hagyom. Nem jövök, pedig a látottak alapján szívesen vár. Egy amolyan felüdülés lehet számára hogy itt vagyok neki, s kizökkentem a szokásos napi életéből. Sokszor megfordult már a fejemben hogy ki viszem innen.. tényleg nem telne sokba nekem. Talán az tart vissza legjobban hogy egyáltalán nem bízom magamban..vagyis inkább Setben. Az utóbbi időben sokat változott, kiszámíthatatlan lett és a saját szórakoztatására öli az ártatlan embereket.. mellettem nem lenne biztonságban. De még talán most sincs és ezt tisztáznom kéne vele. De félek az elutasítástól, hogy többé nem akar látni mert fél tőlem. Amit igazából meg értenék teljesmértékben.. csak ha őt is elveszítem..abba már tényleg bele őrülnék. Ismét csak magamra gondolok..egy kisebb hiba, és már Setnél az irányítás. De bízom benne hogy tudom tartani magam. Minden egyes pillanatban harcolok magammal hogy ne veszítsem el az uralmat, és ez elég jól kikészít. Talán helyet kéne cserélnem vele, talán én jobban ideillő vagyok, mint ő. - Még el se mentem de már azt akarod hogy jöjjek? - Nézek rá kicsit komolyabban, és próbálom húzni az agyát ami persze nem sokáig tart, mert belemosolyodok. Mellette egyszerűen nem tudok komoly és érett lenni, pedig megéltem már egy jópár évet és mondhatni újra fiatalnak érzem magam a közelében. - Jönni fogok. Itt leszek, számíthatsz rám. Ahogy most is. - Odalépve elé nyúlok a kezéért, és egy gyengéd csókot nyomok a homlokára. Őszintén szólva még én sem tudnék pontos időpontot mondani, de az egyszer biztos hogy jönni fogok, valamikor még mostanában. Hazudni pedig nem akarok neki. Nagyon jól tudja hogy igyekszem betartani az igéreteimet főleg, ha róla van szó. Ahogy hozzásimulva a falhoz nyomtam őt kezdett csak bennem szembesülni hogy mit is művelek. Éreztem hogy egyre szaporábban veszi a levegőt, ahogy ver a szíve.. és kicsit zaklatottnak tűnt. Fogalmam sincs mik futhattak végig az agyán. Percekig csak bámultuk egymást.. nem tagadom, tényleg egy gyönyőrű és egy szemrevaló lány. De vele.. olyan más a kapcsolatunk. Fontos nekem a barátsága, és egyenlőre nem merném ezt elrontani azzal hogy olyat teszünk amire valószinűleg mindketten vágyunk. Főleg így, hogy még friss a seb..a seb, amit Caroline okozott. - Bocsi. - Ennyit tudtam csak kinyögni neki.. semmi nem jutott eszembe. Úgy döntöttem jobb ha tartjuk a távolságot. Ahogy léptem el tőle a padló alattunk recsegni és nyikorogni kezdett.. ha eddig nem, most már biztos hogy észrevettek minket. - Ki van ott? - Szólalt fel egy férfi hang. Heatherre nézve láttam hogy készül valamire. Fogalmam sincs hogy mire, de nekem kell lépnem. Nem szeretném bajba sodorni őt. Ha előbb jövök nem történik ez..nem hagyhattam hogy ő oldja meg az általam okozott problémát. Nem is gondolkoztam, csak kiléptem az ajtó takarásából. A lámpa fényét egyszerre rám helyezve világított szemembe a férfi. Kezemet a szemem elé emelve próbáltam valami takarást csinálni hogy azért lássak is valamit. - Csak én. Egyedül. - Válaszoltam neki mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon hogy itt vagyok, ilyenkor , kint, egyedül. Közbe - közbe hátrapillantva az ajtó irányában.
Legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, hogy újra itt van. Egy pillanatra azért megfordult a fejemben, hogy már meg is feledkezett rólam, mert minden nap olyan lassan telt.. Jó voltak, amik azért viszonylag gyorsabban leperegtek, de többnyire csak bámultam kifelé az ablakon vagy élveztem a mesedélutánokat. Abból is azokat, amikor én mesélhettem. Most már nem a saját nevemben mondtam el a történeteimet.. Hanem úgy beszéltem, hogy volt egy lány.. Így senki nem szólt közbe. Nem cipeltek ki és még különösebben az sem érdekelt, hogy ténylegesen üres szempárok néztek vissza rám. Az egyik ember, hol az orrát túrta a másik pedig a gatyájában kereste a megoldást. Természetesen egyikük sem lelte meg azt, amit akart. Soha nem is fogják. Egy ilyen helyen? Én arra vágyom, hogy világot lássak.. Talán Peter ki tudna jutatni engem innen? Ha nem is végleg, de egyetlen egy éjszakára, hogy egy kicsit friss levegőt szívhassak? Nem kérnék ezzel túl sokat.. Vagy igen? Az egyszer biztos, ha megtudnák, hogy eltűntem olyan büntetést kapnék, amit nem biztos, hogy elviselnék.. Pedig tényleg nem akartam semmi rosszat csak egyetlen egyszer elhagyni ezt az épületet. Egy kis szabadságot. Sikítozni akartam.. Ugrándozni. Csak azért, mert itt van.. De tudom, ha megteszem valaki előbb-utóbb idetéved és akkor az lesz a vége, hogy bevisznek a szobámba és ennyi volt a látogatás. Én pedig nem akarom még, hogy véget érjen. – Gondosan be fogom osztani.. Nem kell aggódnod. És minden egyes kockánál gondolni fogok rád.. Mikor jössz legközelebb? – Kérdeztem csillogó szemekkel, hiszen reméltem, hogy most nem lesz ekkora szünet a két látogatás között. Nem kell nekem csokit hoznia minden alkalommal. Igazából saját magán kívül nem kellene hoznia semmit.. Nekem az is bőven elég, hogy ő maga itt van. Nem vágyom semmi másra. Csak ennyi kell nekem és kész. Kérdésem után, már csak arra eszméltem fel, hogy testével az enyémnek simul és keze a számra tapad. Elvörösödtem. Nem is kicsit.. Mégis hogyan kellett volna ezt az egészet lereagálnom? Igazából még soha nem volt egyetlen fiú.. Vagy férfi sem ilyen közel hozzám.. Legalábbis így nem. Jó volt pár szerencsétlen itt, aki közeledett, de hamar elhúzódtam.. Most viszont Peter-ről volt szó.. Aki, ha valós ha nem .. Szívdöglesztő. Komolyan ezt mondtam volna? Még, ha gondolatban is.. Nem vagyok normális.. Ja, hát ez adott, hiszen itt vagyok.. Egy diliházban.. De akkor is! Ha nem húzódik el hamar elvesztem a maradék józan eszemet is.. És ez nem valami gyógyszernek lesz köszönhető vagy az itteni társaságnak, hanem Neki.. Pont Ő fogja elvenni a maradék eszemet is, aki miatt próbáltam észnél maradni.. Ki gondolta volna.. Lefejtettem a kezét a számról biztosítva arról, hogy nem fogok megszólalni. Aztán belenéztem a szemeibe.. Annyira gyönyörűek voltak.. De ezt itt és most be kell fejeznem. Ő meg én csak barátok vagyunk. Amúgy is, ha valami hülyeséget csinálnék valószínűleg végleg felhagyna a látogatásommal és azt nem szeretném. Nekem szükségem van arra, hogy meglátogasson. Hallottam, ahogy valaki belép a társalgóba és a lámpával kezd körbevilágítani ugyanis időközben megtörtént a szokványos lámpaoltás. Egy darabig az alakon legeltettem a szememet, majd pedig ijedten néztem Peter-re, hogy most mit fogunk csinálni. Mert eléggé esélyes, hogy ez az alak meg fog itt minket találni és lehet, hogy ő nem lesz akkora bajban, mint én.. De akkor is.. Én nagyon, de nagyon meg fogom bánni, ha most nem megyek ki innen azzal, hogy elaludtam vagy kimentem a mosdóba és mire visszaértem mindenki eltűnt.. Ezért nem voltam a szobámba. Nagy levegőt vettem és készen álltam arra, hogy úgymond feladjam magam. Így talán megúszom büntetés nélkül. Bár az sem kizárt, hogy még kapok.. Hiszen tulajdonképpen mindenféle szó nélkül tűntem el a társalgóból.. Vagyis nem, hiszen végig itt voltam, de ezt nekik nem kell tudniuk.. A lényeg, hogy szerintem ez az egyetlen megoldás, amiből nem jövök ki túlságosan rosszul. Azért sajnálom, hogy csak ennyi ideig volt lehetőségünk beszélgetni.. Nem, mintha túlságosan sokat beszélgettünk volna..
Heather egy amolyan lelki támasz nekem. Én itt vagyok neki, és ő itt van nekem. Mellette úgy érzem hogy meg tudok feledkezni Caroline-ról..persze nem csak ezért jöttem ide, az kicsit önző dolog lenne. Egyszerűen már látni akartam... és ideje volt lépnem ezzel kapcsolatban, a helyszín meg már nem is érdekel, a lényeg hogy itt vagyunk egymásnak. Kicsit furcsának mondható a mi kapcsolatunk. Őszintén szólva még én sem tudom hogy hogyan is lettünk barátok, hogy értük el hogy bizalmat sugározzunk egymás iránt. Pont egy törékeny, és gyenge ember.. de talán ez az ami érdekes benne. Oka van hogy itt van, kétlem hogy csak jókedvből behozták ide.. és én sem vagyok a legkiszámíthatóbb ember, főleg így, hogy már magam sem tudom hogy ki is vagyok én.. ki irányít.. Set, vagy én..nem tudom eldönteni. Olyan régóta össze vagyunk zárva ebben a testben, és olyanannyira össze szoktunk hogy már szinte semmiben sem vagyok biztos és ez legbelül kikészít. Látva hogy ennyire örül ennek az apró kis ajándéknak is mosolyt csalt az arcomra. Úgy tűnik sikerült eltalálnom, és úgy tűnik jól döntöttem a csoki mellett. Köszönetképpen kaptam egy puszit az arcomra, ami láthatóan meglepett. Lassan a puszi helyére nyúlva néztem rá majd elmosolyodtam. - Már ezért megérte. - Jó volt mosolyogni látni őt. Imádom a mosolyát, és igyekszem mindig azon lenni hogy ezt elérjem. Kétlem hogy ezen a helyen bármi olyan dolog történne ami boldogsággal tölti el, ezért mikor vele vagyok próbálom kicsit kizökkenteni ebből és változást hozni az életében, úgymond. - De azért csak okosan azzal a csokival. - Megbökve oldalát piszkáltam kicsit, bár kétlem hogy egy tábla csokitól elhízna. A távolból lassú lépteket hallottam, ahogy a padló a mozog valaki lába alatt..valaki erre tart, és nem lenne jó ha minket itt és most meglátnának, mikor már takarodó van. Igazából nem is értem hogy nem tűnt fel nekik hogy Heather nincs a szobájában..ennyire nem érdekli az itt dolgozókat hogy mi van az emberekkel? Vagy csak őt jönnek keresni? Egy hirtelen mozdulatnál fogva megragadtam a lányt, majd a nyitott társalgó ajtaja belsejéhez toltam oda. Próbáltam minél jobban közelebb férkőzni, bújni hozzá, hogy kevesebb helyt foglaljunk el. A szájához nyúlva fogtam be a száját, még véletlenül se hallja meg senki az itt létünket. - Valaki közeledik.. - Hajoltam a füléhez majd próbáltam kifelé koncentrálni hogy ne akkor lépjünk ki mikor itt van az az ember. Nem lenne jó szemközt nézni vele, bár könnyen elintézhetném ha ez esetlegesen megtörténne.
Nem olyan egyszerű az élet idebenn. Magányos vagyok. Talán ezért is örültem a kelleténél jobban annak, hogy Peter megjelent. Mondjuk azon csodálkozom, hogy szinte meg sem próbálták megállítani. Ez az, ami lángra lobbantotta bennem azt a gondolatot, hogy ezt az egészet csak képzelgem. Tudom mondta, hogy majd évente legalább egyszer benéz.. De olyan valótlannak tűnt. Oké.. Egyszer felbukkant, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy még egyszer meg fogja tenni. Én legalábbis a helyében elkerülném ezt a helyet amennyire csak lehet. Bár elég valószínű, hogy belőlem az itt töltött évek beszélnek, de akkor is.. Már nagyon szeretnék kiszakadni innen és világot látni. Ehhez viszont arra lenne szükségem, hogy kiderüljön egyáltalán nem vagyok őrült. Mert már tényleg nem vagyok benne biztos.. Már nem tudom mikor álmodom és mikor nem.. Mikor képzelődöm, mikor nem. Zavaros minden.. Túlságosan is. Mikor azt mondta, hogy van egy meglepetése a számomra nem is értettem. Hiszen nekem az is bőven elég, hogy itt van.. Nincs szükségem semmi másra csak a társaságára, ami kellőképpen nyugtató. Főleg, hogy kivételesen beszélhetek valakivel.. A lehetőségeim ezen a téren itt eléggé korlátozottak. Vagy egy olyan személlyel beszélek, aki minden mozdulatomról feljegyzést vezet vagy pedig egy olyannal, aki szerint egyszer űrlények fogják uralni a Földet. Csillogó szemekkel nézek rá a tábla csokira. Nem is emlékszem, hogy mikor került utoljára a kezeim közé egy.. Jó régen az egyszer biztos. – Óó, köszönöm. Igazán nem kellett volna. – Mondtam halvány mosollyal az arcomon, majd egy puszit nyomtam az arcára és mire körbenéztem, már csak mi ketten voltunk. Talán mégis képzelődöm?! Nem az nem lehet.. A biztonság kedvéért megcsíptem magam kicsit talán túl erősen, mert felszisszentem a fájdalomtól.
Tovább lépni.. ez az ami hajtott előre. Új város, új emberek, új kapcsolatok.. de én nem ezért jöttem ide, nem szórakozni. Nyomós okom van az érkezésemre. Nem igazán szoktam igérgetni, de ha mégis megtörténik akkor azt igyekszem betartani. Általában csak random szerűen érkezem, hogy ne számítsanak rám.. mondhatjuk hogy szeretek meglepetéseket hozni. Legalábbis Heather számára. Már a puszta jelenlétem jól eshet neki, és kizökkenthetem a megszokott , egyhangú életéből. Biztos vagyok benne hogy nem egy leányálom itt tölteni az élete hátralévő részét, ilyen emberekkel akikkel még csak szóba se lehet enyeledni. Nem érzem úgy , hogy ide tartozna. Attól függetlenül hogy ismerem őt már egy jópár éve még mindig nem osztotta meg velem hogy miért is van itt..de úgy érzem talán jobb is így, hogy nem beszél róla. Nem szeretnék olyat felhozni, amiről nem beszél szivesen. Barátja vagyok, és ő egy fontos személy számomra..attól függetlenül hogy ritkán látom sokat gondolok rá. Amivel ő igazából semmire nem megy.. Mikor meglátott olyan fejet vágott mintha szellemet látna. Azt hiszem sikerült a tervem, sikerült meglepetést okozni neki. A nyakamba vetve magát ölelt át szorosan, amit én viszonoztam. Elég hátborzongató egy hely ez, és próbáltam egy kis biztonságérzetet sugározni felé, hogy mellettem nem kell félnie,biztonságban van. - Van egy meglepetésem számodra. - Engedem el őt lassan, majd a zsebembe nyúlva előhúzok egy márkásabb tábla csokit. Kétlem hogy ezen a helyen osztogatnának mindennap édességet, és ki ne örülne egy efféle ajándéknak. Ezzel a kis tettemmel próbáltam kedveskedni felé, és egy amolyan kiengesztélképpen is szántam, hogy ennyi időbe telt újra meglátogatnom őt.
Pocsék érzés a tehetetlenség.. Ezt azt hiszem én tudom a legjobban. Nem beszélek nyilvánosan a dolgokról, amikben hiszek. Reménykedek abban, ha nem szólalok meg.. Vagyis nem mondok semmi ilyesmit akkor szabadon engednek. Jó érzés, hogy ezzel hitegettem magam.. Nincs élő rokonom, aki kirángasson innen. Legalábbis nem tudok róla. Ha lenne valószínűleg, már kivitt volna innen.. Vagy egyszerűen csak magasról tesz arra, hogy hol vagyok vagy éppen hol nem.. Mondjuk így három év elteltével nem is tudom mit várok. Már tényleg kezdek becsavarodni.. A képzelgések egyre gyakoribbak és egyre valószerűbbek.. Csak úgy, mint máskor a tömegtől elhúzódva ültem az ablak mellett. Lábaimat felhúztam, kezeimmel átöleltem az államat pedig a térdemre támasztottam és úgy néztem ki az ablakon. Mit meg nem adnék azért, hogy odakinn lehessek.. Csak úgy, mint minden normális ember.. Nem ide bezárva.. Minden ablakon ott van a rács, ami olyan érzést kelt bennem, mintha egy börtönben ücsörögnék. Voltaképpen életfogytiglant kaptam, mert innen nincs kiút. Legalábbis számomra nincs. Egész nap más sem csináltam csak kémleltem az eget, hogyan változik. Szeretem figyelni, ahogy besötétedik. Hiszen ez is egy bizonyíték arra, hogy minden változik. Minden órában egyre sötétebb lesz az ég.. De ezt többnyire az emberek csak akkor veszik észre, mikor már teljesen lement a nap és a naplemente olyan gyönyörű, hogy minden áldott nap reményt ad nekem, hogy talán egyszer, majd kiszabadulok ebből a koszos porfészekből. A sötétedés azt is jelentette, hogy egy újabb álom következik.. Vagy egy újabb képzelgés. Utálom, hogy nem tudom eldönteni mi a valóság és mi nem.. Nem, hogy kikászálódnék ebből az egészből csak még jobban elmerülök benne.. Nem látom a végét ennek az egésznek.. Lehetséges, hogy itt fogom leélni az egész életemet.. Ebben a nyomorúságban. Felálltam az ablak mellől, majd a többiekkel elindultam vissza a szobám felé. Egy pillanatra megijedtem, mikor valaki megfogta a vállamat és szinte rögtön meg is pördültem. Megdörgöltem a szemeimet hátha megint képzelődök.. De senki nem ment keresztül rajta.. Mindenki kikerülte.. Szóval, akkor tényleg itt van.. Azt hittem, már nem jön el többet és elege lett belőlem.. - Peter. - Nem gondolkoztam csak karjaiba vetettem magam és szorosan átöleltem. Az egyetlen normálisnak mondható ember, aki foglalkozott velem.. Bár még mindig nem értem miért.. Csak örülni tudok annak, hogy egyszer ide sodorta az élet.. Jó érzés a személyzeten kívül mással is beszélgetni.. Még ha ritka alkalmak egyike is az, mikor ő felbukkan.
Menekülés.. talán ez a legmegfelelőbb szó arra, amit csinálok. Menekülök az érzések elől, amit Caroline iránt táplálok. Minél előbb le akarom zárni magamban, de ez nem megy ha mindennap látom őt. Folyton csak az van előttem ha ránézek, amint elutasít.. nehéz, be kell valljam. Szerelem volt első látásra.. nem hittem, hogy ez létezik. Legalábbis részemről..részemről, aki még egy barátságot is nagyon nehezen alakít ki másokkal. Nem kenyerem a bizalom,és ez a barátaim számából is meglátszik. Az utam Mytic Fallsból most New Orleans-ba vezetett. Nem először járok itt, így céltudatosan járom az utcákat,mérem a fel a terepet, hogy mennyit változott a hely a távozásom óta. Egy bizonyos valakinek tett igérethez tartva magam, akit amúgy sorolhatok azt hiszem a kevés kis barátaim közé volt érkezésem oka. Megígértem neki hogy minden évben legalább egyszer eljövök hozzá, és ez most sem alakult másképp. Itt vagyok..de ezt ő még nem tudhatja. Nappal van, és még túl korainak érzem a látogatást. Szeretek késni, attól függetlenül hogy nincs időpont a látogatásra. Az elmegyógyintézet elé sétálva várok..csak várok a megfelelő pillanatra, hogy végre láthassam őt. Lássam hogy mennyit változott,vagy épp maradt ugyanolyan mint eddig. Sötétedik..és ezzel lassan eljön az én időm is. Érzem amit feltöltődök energiával, és nyugodt , lassú léptekkel nyitok ajtót, s lépek be az intézetbe. A hely semmit nem változott az évek során.. a szokásos zene fogad, szokásos emberek. Próbálnak megállítani hogy ide már nem mehetek be, már lassan alvás idő. Talán túl sokat vártam volna? Mondjuk nem mintha bárki is megtudna állítani valamiben is. Amit eltervezek az úgy is lesz. A társalgó ajtaja mellet állva, várok ismét a sötétben. Figyelem az előttem elhaladó embereket. - Hiányoztam? - Nyúlok egy törékenynek látszó, és a tömegből elég jól kitünő lány válla után, ezzel megállítva őt.
Kezdőlap
|
▲ 
| szószám: 742 | 
