Nem kerülte el a figyelmemet az, ami átsuhant az arcán. Pontosan tudtam, hogy egyáltalán nem tetszik neki az ajánlatom, de azzal is tisztában volt, hogy velem nem érdemes vitatkoznia. Az én testemről van szó, és ha olyat akar csinálni, ami ezzel a testtel kapcsolatos, akkor igenis szüksége lesz az engedélyemre. Különben lábközön rúgom.
Mikor ismét mozdultam, hirtelen állított meg, majd talpra pattant. Azt hittem, hogy itt vége a napnak, de helyette felkapott, lábaim közrefogták a csípőjét, de nem bmozdult. Állt a szoba közepén, és így mozdultam újra és újra a csípőjén. Furcsa... ilyet még sosem csináltam előtte. Nem is gondoltam bele, hogy képes rá... hiszen ehhez kell pár izom... ó, azok az izmok!
Felnyögtem. Odahajoltam a szájához, erőteljesen kezdtem csókolni, majd nyaka köré fontam karjaimat. Nem akadályoztam mozdulataiban, csípőm átvette a ritmusát, mely egyre gyorsabb és gyorsabb lett. Néha belenyögdécseltem a szájába, majd a forróság végigfutott a testemen. Minden pihe felemelkedett a bőrömön, mikor egy heves mozdulatával átlökött azon a bizonyos határvonalon, és testem tetőtől talpig rázkódni kezdett az élvezettől, mellyel megajándékozott. 

Egy ideig megkönnyebbültem, hogy talán megnyertem a csatát, de elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez nem így működik. Klaus Mikaelson esetében legalábbis semmiképpen sem. Ő mindig tudni akarja a miérteket... de ennek a miértjét nem tudtam... csak azt, hogy nem akarom.
- Most.. játsszunk az én szabályaim szerint... és a következő körben... ami tőled függ, hogy mikor lesz, öt perc múlva vagy jövő decemberben... - álltam meg a mozgásommal, hogy belenézzek a tekintetébe. -, a következő körben te irányítasz... és azt csinálhatsz velem, amit szeretnél. Olyan vadul, olyan kegyetlenül, ahogyan szeretnéd... áll az alku? - kérdeztem halkan, bízva a pozitív válaszban. Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy öt perc múlva sem lenne nagyobb kedvem ahhoz, amit most elutasítottam, de a vad és erőszakos Klaus Mikaelsonnal csak az utóbbi alkalommal kezdtem megismerkedni, mikor abban a hotelban elkapott... isteni volt, nem is sejtettem egészen addig, hogy a vadsága mennyire gyönyörteli tud lenni...  

Halványan elmosolyodtam, majd készségesen odahajoltam, hogy viszonozzam a csókját, viszont mikor éreztem, hogy másik keze a hátamon indul lefelé, majd kikötött egy olyan helyen, ahonnan már múltkor is "kiutasításra került", elszaladtam a szájától. Bátor volt, ami nem lep meg. Én pedig szerettem újat kipróbálni, nem mintha ez annyira új lenne, de az utolsó alkalom túl rég volt... és nem vele.
- Kérlek... ezt most ne - suttogtam halkan, belenézve a szemeibe, arcát pedig talán két centi választotta el az enyémtől. Reméltem, hogy nem fog megsértődni, tekintve, hogy ez nem az első alkalom, hogy ezt elutasítottam, mert egyszerűen nem vágyom rá. Tőle egészen másra vágyom.
Megfogtam a kezét, majd a másikat is, és mindkettőt a feje fölé szorítottam a csuklójánál. Nem engedtem, hogy elvegye a kedvét az elutasításom. Ugyan fele annyira sem vagyok erős, mint ő, bármikor lerázhatja magáról a kezeimet, a szorításomat... de csípőm mozgása talán pont annyira fogja elvenni az eszét, amennyire az enyémet is elveszi. Bizsergett a testem minden négyzetcentimétere, ajkaim pedig ismét száját kezdték falni. Nem... most nem fogom hagyni, hogy durcázással rázzon le magáról.  

Mozdulatain, teste reakcióin érzékeltem, hogy valószínűleg nem volt nővel az utóbbi időben. Bár annyi biztos, hogy most nehezen nyelném le, ha hoppon maradnék, mert ő netán... szóval nem bírja ki addig, ameddig én. De tudtam, hogy bármennyire is szemét tud lenni, ilyen területen egy... öhm... úriember? Eléggé hülyén hangzik, de még sosem okozott nekem csalódást. Kivéve akkor egyszer, a zuhany alatt...
Lehajoltam, mikor suttogni kezdett, és fenekemre tapadtak mancsai. Próbáltam eleget tenni kérésének, mozdulataim hol őrjtően lassúak, hol pörgősek voltak. Meg akartam őrjíteni. Ajkába haraptam, majd a nyakába, játékosan élcelődtem vele, miközben testem mozdult a csípőjén. Olyat akartam adni neki, amit eddig még soha, de a kreativitásom megcsappanni látszott.
Egészen egy bizonyos pontig.
Ledobáltam a feje alatt lévő párnákat és takarókat a földre, majd egy mozdulat múlva már mi is ott feküdtünk a padlón, a takarók és párnák halmazán. Áldott vámpírlét ,és vámpírgyorsaság!
A testhelyzetünk nem változott, ugyanúgy mozdultam rajta újra és újra... majd a füléhez hajoltam. - Nem... nem tudok betelni veled - suttogtam bele remegő hanggal. Remélem, ma délutánra már nem tervezett semmit.

Normális körülmények között felkaptam volna a fejem arra, hogy azt mondta, szólítsam Niknek, hiszen azt hittem, ezt kevesen tehetik meg, én pedig nem tartozom közéjük... és momentán nem volt arra erőm és időm, hogy ezen gondolkozzam. Most mást akartam.
Ahogy azonban megfordult velem, és a csípőjére kerültem, még mindig úgy néztem rá, hogy közben kapkodtam a levegőt. Azt akarta, hogy én irányítsak. Átadja nekem... a gyeplőt? Tekintete pedig elárult, hogy mire vár. Képes lett volna tűzbe borítani a heves, tüzes pillantásával... tudtam, hogy akar, és ez egyedül nekem szólt. Csak nekem...
Ujjaim mellkasára tapadtak, miközben megemeltem a csípőm, és hagytam, hogy testünk eggyé váljon.
Egy hangos nyögés szaladt ki a számon, majd lehunytam a szemem, pár másodpercig viszont mozdulatlan maradtam. A lehető legtöbbet adtam neki, olyan mélyre merült bennem, amennyire csak esetemben megtehette...

Csitítani kezdett, holott tudta jól, hogy ezek a hangok, amelyek jelenleg kibuknak belőlem, meg sem közelítik azt, amilyen hangokra még képes vagyok... de hát ezzel ő is teljes mértékben tisztában volt, hiszen...
Ahogy ujjai megcélozták érzékeny pontomat, halkan felnyögtem. Megfordult a fejemben, hogy talán érdemes lenne bezárni az ajtót, de ez a gondolat csak futólag derengett fel bennem, végül nem pattantam fel... most? Semmiképpen sem!
- Él... élvezem... - motyogtam, a mellkasom pedig rendszertelenül kezdett emelkedni ahogy munkásságától kapkodni kezdtem a levegőt, nem egyszer beleharapva az ajkamba. Már teljesen beindultam tőle, de még mindig nem akarta megadni nekem azt, amire annyira vágytam... előtte meg akart kínozni, de bácsak minden kínzás ilyen gyönyörteljes lenne... akkor azt kívánnám, bár egész nap csak kínoznának... - Klaus....! - nyögtem fel hangosabban.

Végigsimított a lábamon, majd a a kezemet a nadrágjához vezette. A tenyerem alatt éreztem, milyen hatást váltottam ki belőle, de kezdett zavarni, hogy a bőre és a tenyerem között még ott a farmer anyaga...
Hát miközben ajkával az enyémet becézgette, kezeim azon serénykedtek, hogy lefejtsék róla a nadrágot. Én már teljesen pucér voltam, szóval... itt az ideje, hogy ő is kövesse a példámat.
Lehúztam a cipzárt, az öveg pedig kihúztam a nadrágból, és a földre hajítottam. Combommal kezdtem el letolni csípőjéről a nadrágot, miközben kezeim a hátára tapadtak, és gyengéden végighúztam rajta körmeimet. Ajkaim elengedték az övét, majd nyakára siklottak, hogy ott halmozzam el csókokkal, néha beleharapva a bőrébe. Már teljesen ráhangolódtam, tudtam, hogy ha nem kapom meg rögvest, amit akarok, fel fogok robbanni. Nem tudom, hogy valaha kívántam-e őt ennyire, mint most.

Nagyot nyeltem, mikor leszórta az ágyamról a jegyzeteket. De jelenleg nem foglalkoztam velük. Egy egész délutánom van még felszedni őket, és végül megtanulni... úgy tűnik, mégis van olyan dolog, amiért hajlandó vagyok félretenni a tananyagot. De ha azt nézzük... ez is biológia.
Megremegtem, ahogy csókjai végighaladtak a testemen, és tudtam, mi a célja. Emiatt ismét egy kis kuncogás bukott ki belőlem.
- Mindig nyugton vagyok, ha te irányítasz, felség - húztam az agyát szemtelenül, miközben lábamat felemelve végigsimítottam csupasz csípőjén a combommal. Milyen szerencse, hogy az előbb ledobta magáról a felsőt... van miben gyönyörködnöm, míg ő... hm...

Még midnig az ajkamat harapdáltam, ahogyan néha megéreztem, hogy ujjai halványan a csupasz bőrömhöz érnek, és a csiklandós érzéstől néha fel is kuncogtam. Főleg mikor már tetőtől talpig csupaszon álltam a szeme előtt.
Egy halk nyögést hallattam, mikor végigcsókolta combomat, és lehunyt szemekkel adtam át neki magam teljes mértékben. Már semmi nem ment meg a megbélyegzéstől. Gyerekként elítéltem azokat a nőket és férfiakat, akik kilengő életet élnek, miközben szerelmük van... és most már én is közéjük tartozom. De azt hiszem, erre szükségem van. Muszáj... élnem...
- Kényelmes... puha... és illatos - suttogtam a jelzőket, amelyek eszembe jutottak az ágyamról, igaz, közel sem volt olyan tökéletes, mint az ő hatalmas ágya. De nem arra készült a berendezés, hogy Klaus Mikaelson igényeit kielégítsék.

Nagyot nyeltem, és láttam a tekintetében, hogy igenis tetszik neki, amit lát... főleg mikor megszabadított a melltartómtól, és kézbe vette a melleimet. A tetszés ott időzött arcán, de kezdett felülkerekedni rajta valami, amely engem már elragadott... a vágy...
Letérdelt elém, és játékosan húzta le a nadrágom cipzárját, apró csókokat lehelve a hasamra, mire halkan felkuncogtam, és beletúrtam a hajába. Sejtésem sincs, miért... de tudtam, hogy erre most szüksége van... a kikapcsolódásra. A gyász képes felemészteni az embert... szóval küldetésemnek éreztem, hogy megakadályozzam ezt az ő esetében.
Halkan felsóhajtottam a csókjai miatt, majd alsó ajkamba haraptam. Még mindig nem mozdultam. Az ő kezébe adtam az irányítást, ő tudja, mire van most szüksége... nem vagyok gondolatolvasó.

Hallottam a szavait, melyeknek hallatán mosoly jelent meg a szám szélében, és így néztem hol a szemébe, hol a szájára, majd nagyot nyeltem.
- A férfi és a női anatómia csupán pár apróságban tér el... - suttogtam halkan, mintha tényleg ez lenne a beszélgetés fő témája, és felemeltem a kezem, hogy le tudja húzni rólam a toppot. Még jó, hogy nem egy kis semmilyen melltartót vettem fel alá. Éppen ellenkezőleg, azt hiszem, ez volt a legcsipkésebb darab, amely a szekrényemben lapult. Nem mintha sokáig lenne majd rajtam... ha csak nem dönt úgy félúton, hogy inkább megy gyászolni.
- Ne beszélj... azt hiszem, van jobb dolgod is - suttogtam halkan, és a tekintetembe szinte égető tűz költözött. Azt akartam, hogy levetkőztessen. Hogy minden létező ruhadarabot leszedjen vagy letépjen rólam. Addig nem nyúlok hozzá, amíg ruha van rajtam.  

Már nem volt számomra meglepő az, amit kiváltott belőlem, mikor megjelent a közelemben. Valamiért minden egyes találkozás ugyanazon a ponton ért véget, és általában kígyót és békát üvöltöttünk egymásra, mikor aztán elváltak útjaink. És hiába tiltakozott minden egyes épeszű gondolat a fejemben, ezúttal sem a józan ész volt az, ami döntött helyettem, hanem a lüktető vágy, amit állandóan érzek, ha a közelében vagyok. Ennek nincs köze se szerelemhez, se bármi olyasmihez, amit Damon iránt érzek... ez puszta vonzalom és vágy. És nem vagyok elég erős még, hogy le tudjam győzni...
- Hm... - suttogtam, ahogy kezeimet ide és oda húzta testén, újabb izmokat nyomva a tenyerem alá. - Nem tudom... mindet szeretem - suttogtam halkan, majd nagyot nyeltem.