soon

Gyere, ne félj. Nem fogunk bántani, bátran gyere. Lépj be, már csak egy ajtót kell kinyitnod és itt vagy. Nem foglak bántani, miért is tenném?! Gyere, gyere csak...látlak, megvagy. Látom amint a kezed a kilincsen van, mire vársz még?! Mitől félsz, csak nem attól, hogy te is itt fogsz maradni a végén?

Nem is tudom, hogy hol kezdjem a történetemet, hiszen mindennek van előzménye, csak egy gond van, hogy már magam sem tudom, hogy valóban így történtek-e a dolgok. De talán a régi naplóm segíthet ebben, hogy jobban meg tud a történetemet. Gyere és olvasd fel nekem, hiszen én nem fogok ellenkezni, mert nem hiszek már abban ami oda le van írva. Egyszerűen nem megy. Képtelenségnek tűnik, hogy ennyi minden történt velem és én nem igen emlékszem rá. Talán a gyógyszerek hatásának köszönhetően, vagy csak egyszerűen félek attól amit a fejemben találnék és ezért már nem is kutakodok benne.

1997.május 13-án láttam meg a napvilágot. Sokan úgy gondolták, hogy a 13-as szám balszerencsés szám és ezért jobb lenne nekem is óvatosnak lennem. Soha se voltam babonás így nem is igen hittem ebben. Miért kellene hagynom, hogy holmi szám és babona befolyásolja az életemet? Én nem hagytam, mert mindig is abban hittem, hogy az életemet én saját magam irányítom és úgy alakítom ahogyan én akarom, de így utólag beállítom, hogy hatalmasat tévedtem. Talán a születésemtől kezdve meg volt írva sorsom, s bármit tehettem azon már úgy se tudtam volna változtatni.
Egyedüli gyermek voltam és mindenem meg volt. Volt egy nagyszerű anyukám és még annál is jobb apukám. Mondhatni én voltam a szeme fényük és mindent megkaptam amit szerettem volna, de nehogy azt gondold, hogy emiatt én voltam a helyi elkényeztetett lány, mert egyáltalán nem voltam az. Nem használtam ki soha se a szüleimet, sokkal inkább kerültem bajba. Mindig is szerettem az izgalmas és nem éppen jó kislányoknak való dolgokat. Sokszor fordítottam hátat annak ami vagyok, mert mindig is másra vágytam, izgalomra és ezért bármire képes voltam. Sokszor hoztam a családomat kényelmetlen helyzetbe, s próbáltam megjavulni, de mind hiába. A szüleim így is szerettek és soha se mondtak el mindenféle rossznak, de annál inkább próbáltak beszélni a fejemmel, ami nem nagyon sikerült nekik. Maradtam a bajkeverő kicsi lányuk.
De minden megváltozott egy napon, hiszen fura dolgok kezdtek el velem történni. Olyan volt, mintha valóra tudnám váltani az álmaimat, de nem úgy ahogyan gondolod, sokkal inkább úgy ahogy a filmekben szokták a boszorkányok. Teljes mértékben abszurdomnak tűnt az egész, mert néha sikerült, néha nem. Egy darabig ezért erről nem is beszéltem senkinek, még a szüleimnek se, majd amikor egyre inkább kezdett megrémíteni ez a dolog, akkor elhatároztam, hogy beszélnem kell erről anyukámnak. Ő biztosan nem fog örültnek nézni és meg fog érteni, ezért sietős léptekkel indultam haza az iskolából, de olyan dolog várt, amire egyáltalán nem számítottam. Sietve nyitottam be az ajtón, de hirtelen azt se tudtam, hogy mit tegyek. Vér volt mindenhol, a szőnyegen, a padlón és a falakon is. Hirtelen felsikítottam, majd elkezdtem befelé rohanni.- Anya? Apa? Merre vagyok? - kérdeztem szinte üvöltve, de nem sokkal később megtaláltam őket vérbe fagyva. Felsikítottam, majd a földre rogytam és éreztem amint könnyek marják a szememet és az arcomat. Pár perccel később éreztem, amint valaki nézz engem, mire megfordultam. A lány nem lehet sokkal több, mint én legalább is ezt hittem a kinézete alapján. - M..iért?  - kérdeztem kicsit szakadozottan, majd fel akartam kelni, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Figyeltem a lány széles mosolyát, majd pár pillanattal később ott termet mellettem és fogalmam sincsen, hogy mit csinálhatott, de ezek után teljes képszakadás következett nálam.