Izmos, masszív testalkatommal bárki fölé kerekedek. Magabiztos kiállásom bármikor ellensúlyozza azt, hogy csak 100 éves vámpír vagyok. Túlságosan határozott vagyok. Ha valamit a fejembe veszek, annak úgy kell lennie. Ha rizikós a helyzet, a feszültséget általában humorral oldom. Szeretek poénkodni, mivel elég jó vagyok benne. Nem mintha olyan sok dolog lenne, amiben nem vagyok jó. Csak éppen ebben még jobb vagyok. Szeretem érezni, hogy én vagyok az alfa és a férfi. Nők? Voltak, vannak és lesznek is. Emiatt sosem aggódom. Szerelem? Volt... egyszer. Charlottenak hívták, de elhagyott. Igen, elég peches vagyok ilyen téren, ezért azóta próbálok kerülni minden effajta érzést. Egy ideig bujkáltam, de most már nem félek senkitől és semmitől. Chert nem kerestem többé. Jelenleg gyűlölöm, amiért otthagyott vérben úszni, hogy a saját bőrét mentse.

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ahol.... blablabla. Ha egy happy end végződésű Disney mesére számítasz, akkor még időben szólnék, hogy ez nem egy olyan fajta mendemonda lesz. Ez a történet tele van erőszakkal, vérrel és közel semmi annyi boldogsággal, mint amivel a mai gyerekeket etetik. Én nem vagyok a szőke herceg fehér lovon, sem az ifjú királyfi. Sajnálom ha ezzel most elszomorítottalak, de tudod a dolgok sosem egyszerűek. Persze erre jobb ha még most ráébredsz. Az élet egy kegyetlen játékszer, nem sokat ad, de még abból is elvesz, amit kaptál. Az én sztorim valahol 1945 környékén kezdődött. Rioban. Addig az életem unalmas volt és jelentéktelen. Ó várj csak! Biztosan kíváncsi vagy, hogyan is lett belőlem az aki vagyok... Egy utcai bandaverekedésbe keveredtem és pechemre arra járt egy vámpír... belekötöttem és ez történt. Én is vámpír lettem. Semmi csavar, semmi cécó. Talán kissé még unalmas is. Senki nem mutatta meg hogyan éljek ilyen lényként. Mindenre magam jöttem rá. Egyszerű emberként haltam meg és egyszerű vámpírként éltem tovább... egészen addig a napig, míg meg nem pillantottam őt. Hosszú sötétbarna haj, hullámos tincsekkel. Arca sugárzó és gyönyörű volt. Charlotte. Egy nő sem hatott még rám, úgy ahogyan ő akkor. A város egyik legforgalmasabb kávézójában ücsörgött magányosan. Mindent elterveztem. Azt, hogy hogyan fogok odamenni hozzá, hogyan fogom rávenni, hogy megmondja a nevét, majd azt, hogy hogyan vonszolom be az ágyamba. Nagyon vágytam rá, túlságosan szexi volt. Egy üveg sörrel a kezemben huppantam le vele szembe. - Hello - végül csak ennyit bírtam kinyögni egy hatalmas bárgyú mosoly kíséretében. Tekintetünk találkozott. Az övé lenéző és fagyos volt. - Greg Sutton... Belehalnál egy mosolyba? - kaptam el a csuklóját és csókoltam meg a kézfejét. Levakarhatatlan mosoly játszott az arcomon. Ő még mindig méregetett. Ez a nő karót nyelt. - gondoltam magamban, aztán egyszer csak megtört a jég.
o Nem tudom hogy ilyesmire gondoltál e *-*