Amikor az ember először beszél velem, amit gondol, az az, hogy ez egy nagyszájú, semmirekellő barom. Valahol igaza is van, ezt egyáltalán nem lenne értelme tagadni; de ennél azért összetettebb az egész sztori. Mélyebbre kell ásnod ahhoz, hogy engem igazán megismerj, hogy kiaknázz belőlem mindent, ami számít, s amire te számíthatsz tőlem. Sokaknak nem vagyok más, csak egy nagyképű vámpír, aki elveszítette az élete értelmét. Így is történt. És ennek tükrében már nem sok olyan dolog van az életemben, ami egy kicsit is számíthatna. Persze, az teljesen egyértelmű, hogy nagyobb a lepcses, mint egy éppen ásító vízilóé. Ha kell, megmondom a véleményem, kerek perec, nem kertelek. Nem számít, hogy kinek a lelkét töröm össze, ami a szívemen, az a számon. Vannak, akik szerint ez jó tulajdonság, meg poénos. Elvégre mennyire vicces, ahogyan beletiprok másnak a lelki világába, miközben a szavaim amúgy viccesek. Amint rajtuk csattan a nyelvem, már nem találják olyan viccesnek.
De a nagy szám mellett a szívem is nagy, már ha valaki a közelébe kerül. És itt nem arra gondolok, hogy ha szíven szúrtok egy tőrrel, akkor bevadulok. Úgy értem, hogy ha megszeretek valakit, akkor azért bármire képes vagyok. Amúgy meg már nem is érdekel a világ. Szeretem a művészeteket, a festészetet, szeretek olvasni. Nem néznéd ki egy ilyen tuskóból, igaz? Pedig valóban oda vagyok ezekért a dolgokért. Gyerekkoromban sem unatkoztam soha... izgalmas életem volt a vámpírlétem előtt is. Fiatal koromban egy-két bolti lopásban is részt vettem, pusztán az izgalom kedvéért. Visszagondolva rá, egyiket sem bántam meg. Jó buli volt, és nem bankokat raboltam ki, hogy akkora kárt okoztam volna vele.
187 cm magas vagyok, barna hajam van és izmos testem. Hát igen, aki ilyen szinten sportol, azon meglátszik. Nem vagyok valami divatb*zi, hogy az öltözködési magazinokat bújjam, a legújabb trendek után kutatva. Mert minek? Néha, ha rám jön a vásárolhatnék, bemegyek egy boltba, és megveszem, ami tetszik. Általában bőrdzsekit hordok, alatta pólóval, esetleg trikóval, párosítva hozzá egy egyszerű farmert cipővel. Ennyiben ki is merül a dolog, de hát én így is jól mutatok, szóval nem nagyon erőlködök. Van egy bőrkarkötőm, amit még a nagyapám ajándékozott velem, azt mindig hordom. Általában van rajtam egy öv, amint a pisztolyom lóg. Igen, azt is tartok magamnál. Nem értem, hogy miért nem tudja vagy mondja senki, mennyire jó a fejvadász élet vámpírként.

Egy lelkes kis újonc palánta, aki alig várta ezt a lehetőséget.

Dühösen szorítottam össze ujjaim között egy frissen készített fényképet. Szinte még ropogott, ebből is tudtam, hogy aki készítette, szándékosan nekem akarta ezt a feladatot. Soha senkinek nem beszéltem arról, mi történt pár évvel ezelőtt, de az életem egy teljesen új szakaszába léptem át. Nem hallgattam az érzésekre, szinte teljesen eltüntettem őket a fejemből, s helyette az érzelmeket átvette a gondolatok meghatározó ereje. Többé nem voltak érzések, csak kőkemény valóság, mérlegelés, s a szív szavára már nem hallgattam, az agyammal döntöttem. Eleinte nehéz volt áttérni erre az életre, hiszen előtte úgy ismertek, mint egy csupaszív srácot, aki könnyedén ismerkedik, s a légynek sem lenne képes ártani vámpírként sem. Hát, a való világ másképpen működik, és erre sikerült rájönnöm, mikor ezt az állást elvállaltam. Mondhatni, megváltoztatott, arról nem is beszélve, hogy vámpírként tényleg szinte csak elismerésben van részem ebben a szakmában. Érdekesebbnél érdekesebb esetekkel bíznak meg, már nem egy vámpírt, vérfarkast, boszorkányt kellett előkerítenem, ebből is tudtam, hogy bizalmat ébresztettem a vezetőimben, akik pontosan tudják ,hogy mit csinálnak, és szándékosan osztják ki így a feladatokat.
Ma reggel leadtam egy újabb keresettet; elég szép összeget kaptam érte. Ki mondta, hogy nem kifizetődő egy vámpír után nyomozni? Elég szépen megélek belőle, és pontosan tudom, hogy milyen az élet ezen felül. Sosem akartam ingyenélő, társadalmat lehúzó városlakó lenni, ahogyan sok vámpír teszi. Én csak megvontam a vállamat ezen történetek meghallásakor, s csak annyit mondtak, ők nem én vagyok.
Ismét a képre néztem, amelyet szinte már szakadásig gyűrtem. Az újabb préda, ahogyan ma reggel a főnök fogalmazott. Mystic Fallsban találom meg. Sosem hallottam még róla előtte, ám volt egy olyan apró sejtésem, hogy ez nem véletlen. Az egész történet nem tudott értelmet nyerni a fejemben. És az értelmet kezdték átvenni az érzések. A düh, a tanácstalanság. Ideje válaszokat kapnom. A főnök vajon tudja, hogy ismerem ezt a nőt? Tudja, hogy akit fel kell kutatnom, az a múltam egy jelentős szegletében megismert nő? Tudja, hogy ez a nő itt a képen.. Charlotte?