Felvontam a szemöldökömet, eléggé gyanúsan nézve rá. Hogy mit csináljak? Te jóságos ég... ha ez most elkezdi rám lapátolni a földet... na jó, nincs mivel. De remélem nem akar elásni.
Vettem egy mély lélegzetet és úgy tettem, ahogy kérte. Ráfeküdtem a sírra, és vártam, eléggé lélegzetvisszafojtva.

-Lehet nem a legkellemesebb hely rá, de le kéne feküdnöd a sírra. -mondtam kicsit komolyabb arckifejezéssel és vártam, hogy eleget tegyen a kérésemnek.
-Utána meg a többit intézem én.-mosolyogtam rá és leguggoltam a sír mellé.

- Pompás! - nyugodtam meg, mikor közölte, hogy nincsen szó ásásról. Még csak az kellene... én magam ásnám el magamat, jó mélyre...
- Öhm... nekem mit kell csinálnom? - kerülgettem a meggyújtott gyertyákat. Na igen, ha most felgyulladnék, mindenki láthatna a temetőben egy megkergült égő tyúkot. De most nem ez a lényeg.

Elég hamar megérkeztünk, mondjuk ez annak tudható be, hogy eléggé sietősen vezettem. Amint kiszálltunk és a sírhoz sétáltunk egy amolyan szorongás féleség fogott el, de ez csak azért lehet mert utálok temetőbe járni...de nem is lényeg.
-Nem, nem kell ásni semmit.-mosolyodtam el miközben a táskámból a sír köré pakolásztam a gyertyákat. Egy apróbb rákoncentrálással gyújtottam meg az össze gyertyát a sír körül, majd egy apróbb mosollyal néztem Vicki felé. -Kezdhetjük? -kérdeztem valamiféle biztatással a hangomban.

(Vicki szobája)

Mindketten kipattantunk a kocsiból, és Bonnie-ra néztem. - Ugye nem kell ásni ehhez a varázslathoz? - kérdeztem kicsit félve. Na nem a körmömet féltettem, csak... soha nem bírtam a hulla-gyalázást. Főleg ha a nővéremről... pontosabban a húgomról van szó. Hiszen Abigail... valójában a húgom volt. Csak... ez bonyolult.

- Csak nem kíváncsi vagy rá? - Vigyorodtam el, ahogy átölelte hátulról a derekamat. Nem vártam meg válaszát, hanem szembefordultam vele, nem kibújva öleléséből.
- Hát legyen! - Vigyorogtam meg vonva vállamat. Végül is mi baj lehetne abból, ha megmutatom neki a villát? Semmi. És csak reménykedni tudok, hogy nem nagyon fogunk összefutni a család többi tagjával. Hát igen ez a családi szeretetem, már látni se nagyon akarom őket.
- Akkor menjünk. - Mondtam, és egy gyors csókot nyomtam ajkaira, majd elindultunk a Mikaelson villa felé.

Mikaelson Villa

Türelmesen végighallgattam. Igen, az egyetlen erényem, hogy van türelmem. Mert.. mi mást tudnék tenni? Egy idióta vagyok idiótákkal körülvéve. Az esetek nagy részében. Rebekah a kivétel.
- Hm.. nem mutatnád meg nekem azt a szép kúriát? - vigyorogtam rá, átölelve a derekát hátulról.

- Fogalmam sincs, de nem is nagyon érdekel. Fontos a családom... vagyis inkább most már nem annyira. Azt tesznek amit akarnak, mindenki éli a saját életét, ahogy én is. - Sóhajtottam fel hangosan, és egy kisebb fajta mosoly jelent meg arcomon. Klaus, Kol, anyám, sőt mindenki aki a családom tagja a kis saját dolgaival van elfoglalva, még úgy is elkerüljük egymást, hogy egy házban lakunk. Vagyis inkább én kerülöm el a többieket.
- De amúgy meg már rég nem voltam otthon, nem tudom hogy időközben nem e szúrtak le valakit. - Vontam fel egyik szemöldökömet.

- Bocsáss meg szőkeség! - sóhajtottam mikor láttam, hogy nem éppen van ínyére a téma. És ezt meg is tudtam érteni az esetében. Nekem sem lenne, ha olyan lennék mint ő és olyan családi háttérrel rendelkeznék, mint ő.
- És mondd csak.. mihez kezdesz most, hogy.. az egész családod a városban van? Eddig hiányosan éltetek mindenhol, ki koporsóban, ki máshol.. legalábbis legjobb tudásom szerint. Mi lesz így veletek? Anyuciék újra felmelegítik az ágyukat? - vigyorogtam pimaszkásan.

- Nem hiányzik... - Néztem mélyen a szemeibe, fagyossággal a tekintetembe, de aztán ezt nem tartottam sokáig, mert lesütöttem szemeimet. Nem az hogy hiányzott, csak rossz volt visszagondolni ezekre a karácsonyokra. Általában úgyse volt kivel töltenem. Újra felnéztem rá, és egy mosolyt erőltettem arcomra. - De nem hagyhatnánk ezt végre? - Kérdeztem, és lehetett érezni egy kis feszültséget hangomban. Nem feltétlen szerettem erről beszélni..

Szippantottam egy mélyet a friss levegőből, miután visszahúztam magamra a kabátomat. Szép és jó volt a régi idő. De.. jobb volt-e az, mint ez? Kétlem.. nem, sőt! Ez a jobb! Kinek kellenek flancos ajándékok, meg karácsonyfa, meg egyebek? Megvagyok én ezek nélkül is tökéletesen!
- Nem is hiányzik neked a régi idő, mikor... ünnepelhetted volna? A fivéreiddel.. - néztem a tekintetébe jó mélyen.

- Nem tudom... - Válaszoltam kérdésére bizonytalanul. Már évek óta nem ünnepeltem senkivel ezt az ünnepet. Régen szerettem a karácsonyt, de azóta már túl sokszor töltöttem egyedül, hogy jó szívvel gondoljak erre. Nem is akartam emlékezni az utolsóra. - Nem tudom, nagyon régen. - Mondtam kicsit határozotabban, és egy nagyot nyeltem, a hópelyheket figyelve.

Csak bámultam a nagy hópelyheket, és nagyot nyeltem. Visszaemlékeztem arra a bizonyos régi karácsonyra, amit utoljára átéltem. A hóról mindig ez jutott eszembe.
-Mikor volt utoljára, hogy megünnepelted valakivel a karácsonyt? - fordultam Rebekah felé, kitárva mindkét tenyeremet, hogy ott olvadjanak el a pelyhek. - Mondd.. mikor? - nógattam.

- Sosem kockáztatnám meg azt, hogy szíven szúrd magad.. - Vigyorodtam el, és hátrálva pár lépést, egy fának dőltem háttal.
- Eléggé furcsa lenne a temetőből nudista strandot csinálni, főleg télen. - Nevettem fel halkan, és az égre pillantottam, amint már gyülekeztek is a felhők, jelezve, hogy lassacskán de elkezd esni a hó. Jade felém fordult egy vigyorral az arcán, ahogy elkezdett esni a hó.
- De akkor se lett volna nagy baj. Én még sosem láttam beteg vámpírt. - Léptem elé, utalva arra, hogy nincs meg az esély arra hogy bármelyikünk is megfázzon. Szerettem a havat, még ha nem is fogok elkezdeni hóembert építeni. Vicces is lenne! Én, és a hóember építés! - Ilyen időben már biztos nem fogsz találni magadnak áldozatot. - Néztem egy kicsit körbe, és elmosolyodva tapasztaltam, hogy most már sűrű nagy pelyhekben kezdett esni a hó.

- Ha a világ legidősebb nője olyan lenne, mint Finn Mikaelson.. szíven is szúrnám magam egy karóval. Azok után, hogy ilyen jól kijövök azzal a nővel.. - nevettem fel, végigsimogatva alakját a szememmel, majd felsóhajtottam és a hajamba túrva megigazgattam tincseimet.
- Jól van, jól van... ez nem egy nudista strand, elismerem. - kacsintottam rá, felállva, és felrángattam a gatyámat. Végignéztem magamon, aztán körbe, és széles vigyorgással fordultam vissza Rebekah felé, mikor hulló fehér darabokat kezdett látni a szemem.
- Kész szerencse hogy felöltöztünk. Most megfagynánk. - utaltam a hóesésre. Próbáltam visszaemlékezni, milyen is volt régen amikor utoljára érdekelt a hóesés. Akkor még volt családom. És ünnepeltem a karácsonyt. Mára.. már.. elillant..

- Szinte olyan mintha nem a családhoz tartozna... - Mondtam, elmélyülve gondolataimba egy pillanatra de aztán feleszméltem amint egy csókot nyomott nyakamra. - Én sosem leszek olyan mint Ő. - Mosolyodtam el végül.
- Nem fogok teljesen meztelenül járkálni a temetőbe, még akkor se hogy éjszaka van. Mondjuk ezt én is megkérdezhetném tőled! - Nevettem fel halkan, és amint begomboltam az utolsó gombot is a blúzomon odaléptem hozzá, de azért még megigazgattam a hajamat.

- Egy Mikaelsonhoz nem is illendő a gyengédség. A Finn nevezetű bátyád már szégyent hoz rátok, ne tedd ezt meg te is. - csókoltam még meg a nyakát széles vigyorgással.
Szedelőzködni kezdett és hasonlóképpen tettem mindezt én is, hogy belebújjam a felém dobott ruhámba. - Ha nem sietsz, minek öltözöl ilyen sürgetően? - kacsintottam rá. Oké, nem is fogok én se anyaszült meztelenül itt kóvályogni, de.. jó hecc lenne. Nem tudom hogy kivel szemben.

- Akkor gondolom nem is baj, hogy én nem vágyok kifejezetten a gyengédségre. - Vontam fel szemöldökömet, szemeit fürkészve, de aztán szám sarkában megjelent egy kis mosoly féleség.
- Szerencséd van, mert én sem sietek. - Vigyorogtam, és felült, hogy aztán magára húzza pólóját. Én is ugyan ezt tettem, habár én már felálltam, és úgy szettem össze ruháimat. Felvettem egy párat belőlük, majd Jade felé fordultam. - Ez hozzád tartozik! - Dobtam felé nadrágját, majd felvettem pólómat.

- Azt nem tudom hogy a mai férfiak milyenek. Azt tudom hogy a mai nők a gyengédséget igénylik, amit én nem tudok megadni nekik, mert egyszerűen hiányzik belőlem az a gén. - sóhajtottam jó nagyot, és tovább fürkésztem puha és selymes bőrű arcát, a mély szemeket, amikben elveszni is képes lettem volna. A vonzalom megvan, csak mértékkel kell erre ügyelnem/ügyelnünk.
- Kitalálhatunk valami közös programot.. én nem sietek sehová. - mosolyogtam rá ravaszkásan, és felültem hogy legalább a fekete pólómba belebújjak. - Akár mi is mehetünk valaki után. Elkapni a nyakát.. - vigyorogtam rosszalkodva.

- Tudod a mai férfiak... nem ilyenek. - Vettem még mindig gyorsan a levegőt, és egy ajkaimba haraptam. Én ezzel csak az igazságot mondtam semmi mást. A mai férfiak valahogy nem arról híresek, hogy vadak legyenek. Márpedig nekem egy ilyen férfi kellett. Aki vad, áthágja a szabályokat...
- Ne is engedj még... - Nevettem fel halkan szemeibe nézve. - Hát lehet, hogy szerencsénk lesz. Nem tudhatjuk... - Vontam meg vállamat felsóhajtva.

- Talán mert jó ideje csak kisfiúkkal játszadoztál, és nem valódi férfiakkal.. - lihegtem csak válaszként a fülébe, de kinek nem esett volna jól azt hallani, amiket ő mondott nekem? Tudtam hogy jó vagyok az ágyban, de midnig jól esett ezt hallani másoktól is.. nőktől. Bár ki mástól hallottam volna? Nincsenek ferde hajlamaim..
- Ehhez ragaszkodni fogok.. de még nem akarlak elengedni. Ha erre téved valami részeg disznó, hát.. lesz vacsoránk is. - vigyorogtam az arcába, kipiszkálva belőle pár tincset.

Amint Ő is elélvezett, éreztem heves levegővételeit nyakamnál. Fejemet hátradöntöttem, és lehunyva szemeimet, próbáltam helyre rázni légzésemet. - Ez.. - Eleinte nem találtam a szavakat, meg hát egy szót is alig bírtam kinyögni, de végül összeszedtem magamat. - Már rég nem volt ennyire.. jó. - Nyögtem ki végül, és egy halvány mosoly jelent meg arcomon.
- Máskor is megismételhetnénk. - Nyitottam ki szemeimet, és arcára néztem, még nem teljesen magamhoz térve. Mert ezek után valóban nehéz lesz magamhoz térni.

Az Ő szájából valahogy még a nevem is szebben hangzott. Imádtam az extatikus hangot melyet kiadott és képes lettem volna belebolondulni ebbe az egyetlenegy szóba is.. amit már az életem kezdete óta hallottam anyámtól, apámtól, mindenkitől.. de ilyen jól még nem esett senkitől a nevem bársonyos simogatása.
Teste megremegett, és erre már én is reagáltam.. egy utolsó, mély lökettel magam is elélveztem, nyakába dugva orromat és zihálva nyögtem fel némán, és hörögve.. - Te... csodálatos.. - lihegtem.

Válaszára csak enyhén elmosolyodtam, de aztán vissza is hajolt melleim közé, és folytatta amit előzőleg félbehagyott.
Szenvedélyes csókjai hatására közelebb és közelebb éreztem, azt hogy nemsokára újra hatalmukba kerítenek a gyönyör hullámai. - Jade... - Mondtam ki nevét alig hallhatóan, de aztán már nem tudtam tartani magamat, és elélveztem. Testem megfeszült alatta, és hangosan felnyögtem.

Élveztem a momentumot, mikor hajamba túrt, és úgy voltam vele hogy bármikor képes lennék felrobbanni benne, de az hátráltratott csak hogy neki akartam örömet adni és nem magamnak. Milyen ritka ez! Én nem magamra gondolok?! Nyilván megbetegedtem.. igen, ez nem is kétséges.
- Ennél is jobban.. - néztem egy pillanatra gyönyörű szemeibe, majd visszabuktam mellei közé, hogy szenvedéllyel csókoljam ott ahol csak értem.