- Nem hiszem el, hogy az emberi és a vámpír hülyeség mennyire elveszi az agyukat... - mértem végig őt újra és újra, hiszen... egy ilyen nőt... megölni?! A fene vigye el!
Újra a kezeimbe fogtam az ásót, és lapátolni kezdtem vissza a homokot a hullára. - Nekem mindegy, tényleg nem ismerem. De ki tudja, még bármi előfordulhat. - vigyorodtam el és sóhajtva végigmértem a hulla kilátszó részeit.
- Ha ezt itt megtalálja valaki, megemelem előtte a kalapomat. - legyintettem, némi verejtékkel az arcomon.

- Valóban ritka hülye, de végül is én szöktem meg tőle egy szép estén. - Löktem el magam a fától, hogy a gödör széléhez sétáljak, amit Rick már eléggé mélyre ásott. Így most már bele lehetett dobni azt a hullát, amit Rick meg is tett amint kijött a gödörből. - Egy jó pár száz évvel idősebb hogy úgy mondjam. - Húztam el számat, elgondolkozva. Magam sem tudtam mennyi idős pontosan, de az egyszer biztos hogy a 800-as évei végén járhatott. Ezt a vámpírok megérzik, de ha nem is, akkor az erejéből rögtön lelehet szűrni.
- Nincs a városban, de miért is érdekel ez téged? - Kérdeztem rá közelebb lépve hozzá. - Amúgy Derek Kenton! Nem hiszem, hogy ismernéd de tessék! - Nevettem fel halkan, most már előtte.

- Nem azért? - néztem még bambán. - Ritka hülye a fószer akkor. Egy ilyen bombanőt átváltoztatni csak azért, hogy utána üldözve megölje... - ingattam a fejemet. Szívesen gyilkoltam én magam is, de... szóval hagyjuk. Nem akartam bántani Pandora-t, és ez már jócskán haladás előre. Asszem. Sőt!
- Ahogy kiveszem a szavakból, ő idősebb, mint te. Bocs, ez hülyeség, persze hogy idősebb. - reagáltam a saját szavaimra, mint valami idióta, és elloptam a lapátot, hogy kiugorjak a gödörből és belevágtam a hullát, de még nem kezdtem el földelni őt.
- Ki ez az illető? A városban van? - kérdeztem érdeklődve.

(Damon és Elena házától)

Szép lassan idebandukoltam. Nem siettem el a dolgot, elvégre a kihallgatottak alapján holnap jön Damon, szóval... volt időm bőségesen. Csendes magányomban sétálgattam a sírkövek közt. A temető szinte üres volt, nem volt nehéz észrevétlennek maradni. A távolban ugyan láttam egyszer egy párost, de nem izgattam magam rajtuk. Ők úgysem láthatnak. Én meg ugyan miért is zavarnám őket? Az ellenkező irányba sétáltam. Mivel nem akartam barkóbásat játszatni Damon-el, gondoltam segítek kicsit a majdani megtalálásomban, és Elena szüleinek sírjához ültem le. Ez volt az egyetlen pontja a temetőnek amit ismertem, és talán ez könnyít a dolgon. Na meg... innen jól szétláttam, észre fogom hát venni ha jön. Addig pedig bőven van időm elmélkedni... milyen jó is volt élni, és milyen jó bulijaink voltak Stefan-el... Olaszországot vagy New York-ot lenne talán a legnehezebb elfelejteni, de... koncertre járni is nagyon szerettem. Az pedig már talán említésre sem volt méltó, hogy milyen átkozottul hiányzik amikor jól leittuk magunkat...

Szavaimat hallva, elég idiótán nézett fel rám, amire csak halkan felnevettem. - Ne nézz így rám! Nem azért élesztett újra, mert szeretne. Sokkal inkább Ő akar megölni, csak eddig még nem talált meg. - Vigyorogtam valamiféle könnyedséggel a hangomban. Nem szerettem azon őrlődni, hogy mikor fog megtalálni. Ha megtalál, hát hajrá! Eddig se talált meg, most sem fog. Mások számára úgy tűnhet, hogy nem érzem a szavaim súlyát, és nem is érdekel, hogy megfogok halni ha egyszer szembetalálkozok vele. Pedig ez nem így van. Valahol legbelül igen is féltem, hogy mi lesz ha megtalál. Nem ismertem ki eléggé ahhoz, hogy tudjam, hogy fog cselekedni. Már akkor se volt kiszámíthatatlan. Ezt már a második napon megtudtam, és ez miért változott volna az évek során?
- Nem... - Ingattam meg fejemet. - Nem gyűlölöm, szimplán csak addig vagyok nyugodt míg nincs a közelembe. És nem tépném ki a nyelvét, azzal csak én járnék rosszul. Túlságosan is megfontolt vagyok vele kapcsolatban, hogy ilyet tegyek. - Vontam meg vállamat. Az élet többi részében már nem voltam annyira megfontolt, csak ebben az egy dologban. Derek volt az, akinek ha a társaságában voltam, jól meggondoltam, hogy mit teszek, vagy mondok. Ezt nem félelemből tettem, csak egyszerűen jobbnak láttam nem magamra haragítani. Persze erre akkor nem gondoltam mikor elszöktem tőle.

Tovább ástam, mintha jól esne, de nem akartam korán elveszíteni ezt a testet. Igaz, éreztem belül, hogy ki akar lökni magából. És tudtam, hogy... ha nem leszek eléggé erős, hát sikerülni fog neki.
Pandora-ra pillantottam, meglehetősen idiótán nézve rá. A szerelem ezek szerint már megint sok mindenre képes volt. Te jó isten, milyen szenzációs...
- És kitalálom, azóta is gyűlölöd és ha találkozol vele, ki fogod tépni a nyelvét. - vigyorogtam.

- Egy szóval se mondtam, hogy nem érünk rá! - Vigyorogtam az égre pillantva, és ott is tartottam tekintetemet egy kis ideig. Az ég felhős volt, és nem is volt a legjobb idő. De miért is törődök én az időjárással? Megráztam fejemet, és Rick-re néztem.
- Nem lettem, de próbálkozott ám egy ideig. Az életemet is kockáztattam, hogy megszabaduljak tőle, sőt nem csak kockáztattam, meghaltam. - Nevettem fel egy kis keserűséggel. - De nem jártam jól, mert egy boszorkány segítségével újraélesztetett. És még erősebbé is tett. Nem értem neki ebbe mi a jó, már évek óta még csak nem is láttam. - Jelent meg egy fintor arcomon. Nem is akartam én Őt látni, jó helyen volt Ő a kis helyén. Nem fog utánam jönni Mystic Falls-ba ez biztos.

- Mintha nem érnénk rá. - kacsintottam rá, közben tovább túrva a földet, néha megtörölve a homlokomat, de érdeklődve pislogtam fel rá néha. Mindig érdekelt, ki miért válik olyanná, amilyen. És ennél több nem is kellett.
- Önző? Barom? Érdekes párosítás. Mesélj még.. ezek szerint nem lettél az övé. - vigyorogtam tivább.

Mondatára csak elvigyorodtam, és a fa mellől figyeltem, ahogy elkezd ásni egy régi sírkő mellett. Jó helye lesz annak a hullának itt. Megtalálni biztos nem fogják. Már volt ilyen esetem, és még csak nem is keresték azt akit megöltem, ha meg igen, akkor meg hamar feladták.
- Akkor "emberedre" találtál, mert én sem szeretem a csendet. - Vigyorogtam. - Hosszú történet... - Jegyeztem meg halkan még mielőtt belekezdtem volna. Nem sokan tudtak róla, hogy változtam át, sőt szinte soha nem is kérdezték. - Egy önző, barom változtatott át, hogy örökre az övé legyek. - Vontam fel enyhén a szemöldökömet visszaemlékezve a történtekre, és halkan felsóhajtottam.

- A kezeidet nem is a munkára találták ki. - kacsintottam rá kétértelműen, mikor átvettem az ásót, és ásni kezdtem egy sírkő mellett. Itt maximumk a hülye fogja keresni. Már ha keresik majd. Lehet, nem a temetőben kezdenek kutakodni utána. Elvégre az enyhe túlzás lenne kezdésnek, nem? Mire idáig eljutnak, a pasi már félig elrohadt.
- Beszélj csak, beszélj! Nem szeretem a csendet. - villantottam felé egy ravasz vigyort. - Hogyan változtál át? - kérdeztem tőle.

- Okozzunk feltörést a rendőröknek, így temessük el. Így nehezebb, vagy inkább soha nem találják meg. - Mosolyogtam, és közelebb léptem hozzá. - Gondolom az ásóra szükséged lesz.. - Nyújtottam felé ajkamba harapva, és amint elvette hátráltam egy két lépést, és háttal egy fának dőltem. Jobb nézni, mint csinálni az biztos.
- Én meg nézem ahogy munkálkodsz. Szóval is tarthatlak közben ha gondolod. - Ajánlottam fel beletúrva a hajamba. Remélem gyorsan fogunk itt végezni, nem a kedvenc helyem a temető. De viszont ha itt végzünk, akkor Rick itt fog hagyni, vagyis inkább megy a maga dolgára.

Mosolyogva néztem végig Pandora-n, ahogy gondosan, vagy legalábbis valami olyasmi módszerrel igyekezett eltűntetni a hullát. De nekem is hasonló törekvéseim vannak, így emiatt nem kell stresszelni.
- Igen, jó lesz. Mivel nő vagy, vállalom én az ásást. Temessük el méltóképpen. Vaaagy... ott hagyhatjuk az egyik kripta mellett, valaki majdcsak megtalálja. - nevettem fel ördögien.

Pandora lakása

Rick hozta a testet, én meg az ásót. Még ha vámpír is voltam, már csak ne keljem nekem cipelnem azt a hullát. Szememet gyorsan körbekutattam a temetőt, keresve valami szabad helyet ahol el lehetne kezdeni ásni, majd rögtön ki is szúrtam egy helyet a temető sarkában. - Ott.. - Biccentettem fejemmel a hely felé, és elindultam oda. - Itt már csak jó lesz. - Sóhajtottam egyet halkan, és Rick szemeibe néztem. Hogy én már hányszor jártam ebbe a temetőbe. Hullát elásni voltam itt egyszer-kétszer, még mikor szükségét éreztem annak, hogy az embereket holtteste ne az erdő közepén rohadjon meg.

- Oké, a Grill - bólintottam mosolyogva. - Ott már én is régen jártam. Pedig meghatározta azt, hogy mi mindent csináltam ebben a városban. - suttogtam mosolyogva. Igen. Ott ismertem meg Gabe-et. Enyhén bepiálva. Szép lehetett. De mosolyognom kellett, ahogy eszembe jutott, hogy nemes egyszerűséggel az ölébe szédültem.
- Induljunk - vettem vissza a kabátomat már kissé oldottabban.

(Grill)

Amikor végül átnyújtotta a könyvemet lassan elvettem tőle. Valami kimondhatatlan érzés kerített a hatalmába, hogy újra a magaménak tudhatom a könyvet.
-Meglehet, hogy én is ezt tettem volna a helyedben.-gondoltam végig a helyzetet, bizonyára kétségbe volt esve a barátai miatt, és néha a kétségbeesettség ilyen dolgokat szül.
-Akkor jó!-mosolyogtam-Szerintem mehetnénk a Grill-be is..-vetettem fel ezt a lehetőséget. Úgy is régóta nem voltam már ott.

- Mert szerinted van más dolgom? Időm, mint a tenger. Főleg most, hogy... - néztem végig magamon, és összecsuktam a könyvét, hogy... torokköszörülve átnyújtsam neki.
- Ezért még egyszer sajnálom. Nem kellett volna meglopnom téged. És valahogy érteni fogom azt is, ha dühös vagy mérges vagy emiatt valahol a szíved mélyén - néztem szégyenkezve.
- De komolyan gondoltam a vigasz-piát! - kacsintottam rá. - Akár a lakásomon, akár nálad, bárhol!

-Engesztelő?-kérdeztem felvont szemöldökkel, majd elnevettem magam-Ugyan már! Nem történt semmi bajom, gyakran előfordul. -mosolyodtam el. -Pár perc és már agyon se lehet ütni. -nevettem. Gyakran előfordult ezért nem is nagyon akartam nagyobb figyelmet szentelni erre és valószínűleg nem is ez lesz az utolsó alkalom.
-Na meg nem is akarom rabolni az idődet. -mosolyogtam továbbra is, az istenért sem akartam bárkinek is terhet jelenteni.

- Hát, nem is tudom... - kezdtem bele zavarodottan. Egyáltalán nem tudtam, hogy sikerült-e a varázslat. Valószínűleg igen, mert éreztem az áramlást a testemben. Nagyon különleges volt.
- De előtte még... valami engesztelő piálásra meghívnálak - köszörültem meg a torkomat mosolyogva, még mindig kissé zavarban. - Az hátha... helyreráz. Mert még mindig pánikban vagyok, hogy összeesel, és én itt maradok, mint egy tehetetlen szamár... - kuncogtam kesergően.

-Pár perc és kutya bajom se lesz. -mosolyogtam és a vállamra kaptam a táskámat. -Szeretnéd, hogy hazavigyelek vagy még mész valahová?-érdeklődtem még mindig egy kisebb mosollyal az arcomon. Meg kell hagyni, hogy eléggé szédültem, de ez már szokásosnak számított.

Ismerősnek tűnt a dolog. Nekem is gyakran eredt el az orrom vére a varázslatoknál. Piszok kiszúrás a boszikkal szemben. Ha vért akarnánk adni, bemennénk a kórházba, nem?
- Remélem, hogy tényleg nincs gond. Ha mégis... akkor... - folytattam tanácstalanul. - Akkor... kitalálnék valamit - suttogtam, bár nagyon reméltem, hogy nem esik itt össze nekem.

-Jól...jól vagyok. -dadogtam amikor aggódva felpattant és megfogta a vállamat-Gyakran előfordul, ha ilyen varázslatokat csinálok. -böktem aztán ki még mindig az arcomat törölgetve. Nem nagyon akart múlni a vérzés ezért előkotortam a táskámból egy zsebkendőt, hogy azzal próbáljam enyhíteni, ami jó ötletnek bizonyult.

Szinte kinyitni sem mertem a szemeimet. Hogy miért, azzal magam se vagyok tisztában. Talán féltem valamitől. Hogy mitől, a fene sem tudja.
De azt rögtön megpillantottam, hogy... véres az arca... - Te jó ég..! - ültem fel rögtön, és nem érdekelt a varázslat sikeressége, felpattantam és odaléptem mellé, hogy megfogjam a vállait. - Jól vagy? - kérdeztem rémülten, és tovább fixíroztam az arcát. Te jó ég, képes vagyok aggódni...

Éreztem ahogy körülöttünk még a szél is eltámadt, de már nem is törődtem a külvilággal, próbáltam minden erőmet a siker érdekében használni.
Egyre hangosabban és erőteljesebben mondtam magamban az igét és már éreztem a húga erejét ahogy átáramoltatom az ő testébe. Amikor végeztem a varázslattal az orromhoz kaptam ami vérezni kezdett. Hát igen...ez gyakran előfordul ha ennyi erőt kell belefektetnem egy varázslatba.
-Azt hiszem készen is vagyunk.-töröltem le az arcomról a vért.

Eléggé furcsa volt a helyzet, ilyenben még soha nem voltam, mert... miért is? Ja, igen. Soha nem érdekelt túlságosan a nővérem története. Vagy a húgomé... inkább hagyjuk, ez bonyolult.
Szippantottam a levegőből, éreztem Bonnie hatalmas erejét, de... nem is tudom, mi fogott el... rossz érzés? Meglehet... de szükségem van az erőre... reméltem, hogy sikerül.

Életemben nem csináltam ilyet és hezitálva, de végül nekifogtam. A kezemet a levegőben Vicki főlé csúsztattam és magamban kezdtem el mormolni. Megpróbáltam valamiféle kapcsolatot teremteni közte és húga között, jobban mondva szabad utat kellett teremtenem, hogy az erőt át tudjam adni neki.
Egyre hangosabban kezdtem mormolni és muszáj volt összeszednem magam, hogy sikerrel járjak.