A gondolatok úgy cikáztak a fejemben, mint talán soha. Ismerem Mikaelt. Némiképpen a gondolkodását is. De nem minden lépése kiszámítható. Ez pedig veszélyessé teszi őt. Akárcsak engem számára. Ismerhetünk valakit évszázadok óta (bár tény, hogy a mi esetünkben volt pár agyhalottként töltött év), de teljesen kiismerni sosem fognak. És ez mindig is egy titkos fegyver volt mindkettőnk kezében. - Csak akkor tudhatom, ha majd világra jön... de talán egy varázslattal van rá lehetőség, hogy... kiderítsem - bólintottam egyet a feltevésére. Rengeteg lehetőség állt előttünk, csupán rá kell jönnünk, mire használhatjuk azt a gyermeket. És ha még nagyobb veszéllyel lesz ránk?! - De ahhoz oda kell mennünk... közelebb hozzájuk - utaltam New Orleansra. NEm kell találkoznom a gyermek anyjával, de nem árt hozzá közel lennem. Akkor nem verhetnek át. - És mit fogsz tenni, ha a gyermek... veszéllyel van mindarra, amit képviseltél... képviseltünk már majdnem ezer éve? - kérdeztem, és ekkor ismét felé néztem. Nem is tudom, mi volt a hangomban. Kíváncsiság. Apró félelem... de mégis a hajlam arra, hogy magam is bármit megtegyek , hogy védjem azt, amit eddig létrehoztam.
- Ne most bánd meg azt, amit akkor tettél. Te is akartad, ahogy én is. A következményekre egyikünk sem számított, csak védeni akartuk őket. Választhattak volna, ahogy én is tettem! - Jelentem ki ridegen, és talán egy kissé feszülten. Én azokból táplálkozom, akiket ők teremtettek. Sosem ettem emberből, csak egyszer, mikor Esther megkért rá azon az estén, mikor megmentettem Silas-tól. Azóta viszont megint új helyzet állt fenn. Sok utánajárással rájöttem sok dologra a terhességgel kapcsolatban. - Egy erő, mellyel Klaus új hibrideket teremthet. Egy erő, mely veszélyesebb mindennél. Ezt akarod? - kérdezem, egy pillanatra magam sem értem kitörésem okát, de nem bízok ebben az új lehetőségben. Nem ő fogja meghozni a megnyugvást, hiszen az a gyermek biztos, hogy veszélyes. Egy boszorkány utóda, egy hibrid és egy vérfarkas együtt hálásából, nem hiszem, hogy jót jelenthet. - De ezt még a hasznunkra fordíthatjuk. Ha ez a gyermek erős lesz, talán megfelelő erőt adhat, hogy emberré tehessük a gyermekeinket, amit mindig is akartunk - vetek fel egy ötletet, mert nem is olyan rég Esther ezt akarta. A gyerek veszélyes. És ha tényleg emberré tehetjük az ő erejével a gyermekeinket és Klaus-t is... Ki kell derítenünk. Hogy utána végezhessek vele... - Ki tudod ezt deríteni? Hogy képes lehet rá a gyermek? Tudod, hogy ezt kell tennünk, hogy helyrehozzuk a hibát, amit ezer éve vétettünk - megfogom a kezeit. Próbálok rá hatni, mert minden esélyt meg kell ragadnunk. Közelebb lépek és megsimogatom az arcát. Azt akarom, hogy érezze, hogy vele vagyok.
- Te soha nem fogod átérezni azt a bűntudatot, melyet én érzek minden este, mikor álomra hajtom a fejem. Nem tudod, mennyire felemészt az a rengeteg érzés, melynek az okozója én vagyok. Több ezer ember halálát okoztam egy varázslattal, mert önző módon nem akartam, hogy Henrik sorsára jusson a családom - suttogtam rekedten, de nem hátráltam, továbbra is ott álltam előtte, és tekintetét majdnem tíz centiről fürkésztem. Volt mit meggyónnom. Neki is, magamnak is... az élet előtt kellett vezekelnem. - De most itt egy érzés bennem, miszerint van új életre esélyünk. Van, hiszen... egy új élet fog megérkezni. Egy ismeretlen erő. Abba a városba. New Orleansba - jelent meg egy halovány mosoly az arcomon, de magam sem értettem a lelkesedésemet. Talán csak azt akartam elérni, hogy Mikael is lássa az érdekeket benne. Hiszen ha valaki, hát ő igazán tudhatná, mindenből származhat érdekünk. - Nem akarok új családot. Nem az a vágyálmom, mint Elijah-nak, a mi családunk nem lesz ismét együtt. De mégis adhat valamit az a gyermek, amire egyikőjük sem gondol.
szerettem a családom, a gyermekeim, sosem akartam nekik rosszat. Én csak Klaus-t üldöztem, és valahogy a saját vérem ellenem fordult. Nem vagyok képes ebből a körből kilépni, és valahol a lelkem mélyén tudom, hogy amíg Klaus él, addig nem lesz nyugtom. Hiába van itt Esther és hiába láthatom, ezer évet vett el tőlem az a fattyú, aki még mindig azt hiszi, hogy én vagyok a gonosz, a kegyetlen. holott csak bosszút akarok állni azért, amit velem tett, azért, amit elvett tőlem. A feleségem halála ezer év fájdalomba és bosszúvágyba taszított. Álmatlan éjszakák, és nyugtalan nappalok ez lett a sorsom. Talán nem kellett volna annyira görcsösen akarni, hogy a gyermekeim halhatatlanok legyenek, de már késő. - Hogy hova? Idáig... Ez az átok tette ezt. Klaus tett azzá, ami ma vagyok. Egy bosszúszomjas senki szörnyeteg. Ölj csak meg ha akarsz, de addig nem lesz nyugtom, amíg ő él - Nem húzódok ez az érintésétől, sőt talán vágyom is rá, mert nyugtat, vagy nem tudom. A terveim ugyanazok maradtak, de most minden más megváltozott. Talán a gyereknek is jobb lenne Klaus nélkül? Nem tudom, pillanatok alatt változik a véleményem...
Még mindig túl jól ismert. Nemhiába: hiszen évekig életünk egymással majdnem ezer évvel ezelőtt... gyermekeink születtek, majd én tettem őt ilyen szörnyeteggé. Nem hiszem, hogy bármit is tudnék tenni az ellen, hogy megváltozzon, de talán nem is akarok... mert ilyennek teremtettem. Neki ez a feladata. Van egy küldetése: és pont én akarom lebeszélni róla, miközben tudom, hogy nem fog lemondani róla? - Nem tudom, mi lesz abból a gyermekből, de értékes lesz. A vére pedig főképp. Nem tudhatod te sem, hogy mit hoz a jövő, de nem cselekednék elhamarkodottan - jegyeztem meg, miközben figyeltem, hogyan jön közelebb, majd hátrál meg ismét. - Bár tudom, te sosem cselekszel sietve - tettem még hozzá, majd ezúttal én szüntettem meg a kis távolságot közöttünk, tekintetem megenyhült, arcizmaim ellazultak, és kezemet lassan felemelve nyúltam az arcához, így simítva végig rajta. - Hová jutottunk, Mikael... - bukott ki belőlem halkan. Lerágott csont a téma... de tudom, hogy akar valamit. Hogy ismét céljai vannak. És meg kell tudnom, hogy mire készül.
- Szóval ennyire szörnyetegnek nézel, hogy elvenném a gyerektől az apját? - fordítok hátat Esther-nek, és egy pillanatra régi, elfeledett hangszínt kapnak szavaim. Szörnyeteg vagyok, mert annak teremtett, és eszerint élek közel ezer éve. Gyűlölök valakit azért, mert elvette a nőt akit szerettem. Hiába él a nő, mégis én leszek az, aki a "rossz" oldalon áll, holott nekem egyetlen célom volt csak. Kiiszom a maradék italt, és újat töltök, vámpírként nem hat olyan hamar rám. Még így sem nézek Esther szemeibe. - Tudod meglep, hogy ennyi év után, hogy azt tervezted, emberré teszed a gyermekeid, most vígan szaladsz nagymamát játszani valaki olyannak, aki meg sem érdemli. Az a gyerek túl nagy felelősség Klausnak! - szólalok meg csendesen, és csak a mondandóm második felében lépek egészen közel Estherhez, majd gondolván egyet megint vagy négy lépésnyi távolság van közöttünk. - Ha megszületik, abban reménykedsz, meg tudsz a vérével ölni? De ha ezt tervezed, ne hidd, hogy majd tétlenül hagyom. Az lesz az a pillanat, amikor mindenkit rántok magammal! - kétértelmű szavaim a nyugodtságomba vegyült feszültséggel csendülnek fel. Ez a család mindig is elcseszett család lesz, én pedig jobban járok, ha tartom magam a tervhez - És tulajdonképpen ezért jöttél? Hogy lebeszélj valamiről, ami nem is létezik? Esther, ennyire nem felejtheted el, milyen vagyok! - hangom most gúnyos, és ezt egy félmosoly is jelzi, ahogy a nő tekintetébe fúrom sajátom. Nem tudom, miért jött ide, de ha nem mondja el, akkor csak felesleges köröket fogunk futni, ahogy régen nem egyszer megtettük már...
Még hogy az én mágiám nem ér fel az övé fölé is... ez azért eléggé érdekes megjegyzés, hiszen az én mágiámból teremtődtek ők. És tudhatná, hogy bármire... bármire képes vagyok, ha úgy adódik. És tudhatná azt is, hogy nem adom könnyen a fiam életét. Egykoron el akartam venni azt, de most már... nem. Még nem találtam meg a megfelelő megoldást arra, ami a fiam életére vonatkozna. Főleg most, hogy elvileg gyermeke fog születni... eddig azt hittem, csakis Delena Salvatore képes olyan erővel bírni, amit elképzelni sem tudok, de talán Klaus gyermeke sem lesz más. - Azt tervezem, hogy én is itthagyom Mystic Falls-t. És a fiam után költözöm. Hiszen Elijah és Rebekah is követte őket. És jobba, ha figyelek rájuk, hiszen ki tudja, mikor akarod hátbatámadni nemcsak Nik-et, de... a másik két gyermekünket is - jegyeztem meg, aztán odasétáltam elé, és mélyen a tekintetébe fúrtam a saját pillantásomat. - Az a gyermek Klaus-é. Hidd el, én tudom. És ha megszületik... nem tudhatod, mire lesz képes. De én azt hiszem, hogy sejtem... mindennél hatalmasabb lehet. Talán boszorkány, hiszen elvileg... Niklaus is annak született volna, ha nem nem vérfarkas az apja - jegyeztem meg mellékesen, majd sóhajtottam egyet. - Tudom, hogy ismét tervezel valamit. Azt is tudom, hogy nem foglak tudni lebeszélni róla. Én csupán annyit szeretnék, hogy kössünk fegyverszünetet egy időre - néztem rá, ekkor már valami furcsa kérleléssel a tekintetemben.
- Ugyan Esther... Ne hidd, hogy a mágiád mindig segíteni fog... Lehet, hogy erős boszorkány vagy, de én pedig vadász, ezt sose feledd, mivel jár! - Jelentem ki nagyképűen, majd kortyolok még egyet a poharamból, de most nem teszem vissza a pultra, hanem nekidőlök, és keresztbe fonom a karomat a mellkasom előtt, és a kezem, amiben a pohár van, az kerül előre. Ahogy kiszolgálja magát, csak egy biccentéssel jelzem. - Érezd otthon magad... - Jegyzem meg, majd tovább hallgatva a mondókámat váltakoznak bennem az érzelmek. Akkor a pletykák igazak voltak... Amik járják a várost egy kevés ideje, hogy az ősiek kivonultak. - Szóval ha ez igaznak bizonyult, akkor nem véletlen híresztelés az sem, hogy hőn szeretett városkájába tért vissza igaz? New Orleans... Nehezen akadtam rájuk akkoriban, de mégis valami csoda folytán mégiscsak sikerült... - Jelentem ki gúnyos mosollyal. Igen tudok egy s mást, hiszen azért nekem is van fülem, s jó vadászhoz híven informátoraim. Ezalatt a távol töltött idő alatt nem ücsörögtem a babérjaimon, hanem lefoglaltam magam, és bár ide jöttem először, tisztában vagyok vele, hogy Klaus nem lehet apa. Klaus-nak meg kell halnia. - Elég naiv az a senki, ha azt hiszi övé a gyerek. Ő halott. A halottak nem képesek új életet teremteni. Klaus csak pusztít, ezért kell meghalnia Esther nem érted? Terelődik el a téma megint valami felé, amihez nem akartam, hogy eljussunk. Sosem így kellett volna lennie. Esthernek is át kellett volna változnia olyanná mint én. Akkor értené, megértené, miért teszem, amit teszek. Hiszen már megint ugyanaz a nóta, a két bolond gyermekem szó nélkül követik azt a senkit, aki csak rombolni tud, építeni nem. Megint ők látják kárát majd... Meg kell akadályoznom...
Körülbelül az történt, amire számítottam. Az üvegdarabok a padlóra hulltak, és hiába tudtam, hogy hamarosan a sérülései is begyógyulnak, hozzá kellett tenni azt is, hogy ugyanúgy vérzett, és a vér nem volt éppen a kedvenc látvány, amit szerettem bámulni. Nem voltam tőle rosszul, lévén, hogy boszorkányként majdnem mindig vérrel dolgozom, de... ez más helyzet. - Nem kérnélek, hogy öld meg még egyszer. Ezer éve sem sikerült úgy, ahogyan te szeretted volna... - billent oldalra a fejem. - A feleséged mindig egy lépéssel előtted jár - sóhajtottam fel, majd odasétáltam a pulthoz, egyenesen mellé. - Egy pohár itallal illene megkínálnod - szólaltam meg, bár momentán nem volt olyan bátor a hangom, mint bármikor. Volt más információm is, de... jobbnak láttam, ha csak az egyik felét árulom el. - Nik, Elijah és Rebekah elhagyták a várost. Csak hogy tudd... mihez is tartsd magad, már ha még mindig Nik ellen forralsz valamit. Bár ostoba feltevés, te mindig azt csinálod - legyintettem, és elkerültem a pillantását. - A lényeg a lényeg, hogy... az a lány... Hayley várandós. És egyelőre nem tudom, mire képes az a gyermek, de... még hasznunkra lehet. Talán neked is... talán nekem is - tettem hozzá. Tudtam, neki az a célja, hogy megölje Klaust. De talán így... hogy tudja ezt... pár hónap biztonságot nyerek a fiam életének. Mert a többieket nem féltettem. Nik-et viszont igen. És direkt nem mondtam, hová is mentek...
Egy pillanatra néma csend áll be közénk... Érzem, ahogy a harag elönti elmémet, s ahogy meghallom a nevet, ahogy Esther szavai eljutnak éles füleimbe, csak egy nagyon kicsi akadályoz meg attól, hogy ne romboljam porig a házamat. Ehelyett csak a pohár roppan millió darabra kezemben, s a benne megpihenő ital a véremmel keveredve folyik végig ujjaimon és ér földet hihetetlen gyorsasággal. - És ezért jöttél hogy közöld? Vagy meg akarsz kérni, hogy öljem meg még egyszer? - Szalad ki a számon a gúnyos megjegyzés, miközben hátat fordítok a nőnek. Egy szalvétát veszek el a pultról, hogy megtöröljem a kezem, majd egy újabb poharat töltök meg töménnyel, és kiiszom az utolsó cseppig. Kezem remegését el tudom rejteni, de vajon a haragomat képes leszek? - Most komolyan ezért jöttél ide, hogy elújságold, hogy a kis fattyú apja visszatért? Mégis mi a franc közöm van hozzá? - Kelek ki végül. Képtelen vagyok elrejteni a haragom. Előtte nem megy. Szeretem Esthert, és ismét a féltékeny harag kerít hatalmába. Azt hittem végeztem vele. Úgy hittem megöltem, de tévednem kellett. Végigmérem Esther-t, és hirtelen idegenné válik... A kezdeti remény, hogy talán véget tudunk vetni ennek a háborúskodásnak, elillant. Ezzel az egy kijelentésével talán tönkretett mindent örökre. Még egy pohár italt töltök magamnak, s kiiszom a felét, majd a poharat leteszem, és tenyeremet a pultra támasztom...
Vártam, hogy megpillantsam Mikaelt, de hát számítottam arra, hogy nem fog sokáig váratni engem. Végül is... az ő hallása remek, miért is váratna, nemde? Hacsak nem akar az idegeimen táncolni, de az mostanában nem volt a fő tulajdonságai között, már ha rólam volt szó. Mások helyzetéről nem nyilatkozhatom. Aztán meghallottam a hangját, és hirtelen valami megnyugvás uralta el a testemet, ahogy erre felfigyeltem. Közben persze ott maradt az a bizonyos tartózkodás is, hiszen... mégis ott időzött bennem az, hogy mi ketten egyetlen dolog miatt nem lehettünk soha boldogok... az pedig Nik. Aki mégis a fiam, és nem tudom megtenni, hogy gyűlöljem... mintha az egy csettintésre működne. - Indokoltan vagyok itt - köszörültem meg a torkomat, majd hátat fordítottam neki egy pillanatra. - Fenrir ismét a városban van - súgtam halkan. Nem kellett neki többet mondanom. Nem tudom, találkoztak-e valaha... de tisztában volt azzal, hogy ki Fenrir... hiszen Niklaust neki "köszönheti".
/// nagyon-nagyon sok bocsi a késésért, nem fordul elő többet. ((
Eltűntem. Igencsak hosszú időre. De így helyes. Így kell tennem, hiszen a terveim nem úgy alakultak, ahogy akartam. Sosem úgy alakultak... Klaus mindig is az ellenségem lesz, habár egykor a fiamnak tekintettem s neveltem... Talán még szerettem is, de az évek alatt ez megváltozott... Most itt vagyok a házamban, s egy jól sikerült vadászat után lépek be a házamba. Az a nő azt sem tudta, honnan támadok, de frissen táplálkozott abból az emberből, s így kellett tennem. Megöltem, miután alig maradt benne élet, s nem csak a nyakát törtem ki. Nekem védenem kell az emberiséget, és az a fiatal kisgyerek majdnem életét vesztette, de megfizetett érte a vámpír. Nem mintha ez javítana az eddigi tetteimen, hogy tönkre tettem egy családot, és még a lányomnak sem tudtam odaadni a gyógyírt, amire annyira vágyott. Gyors zuhany után kezembe ragadtam egy könyvet, és a hálóban, az ágyon fekve kezdtem el olvasni. Talán tíz perce ha a kezemben volt a könyv, mikor ismerős léptek jutnak el fülemig. Majd egy hang, mely régen többet jelentett bárminél. Esther... Talán még most is szeretem, de ez lényegtelen, hiszen mi már sosem leszünk együtt, mégis felrémlik az a múltbéli este, mikor a vágy elragadott. Mikor azt hittem meg fog halni. Félmosoly szökik szám sarkába, miközben vámpírsebességgel a háta mögött termek. - És minek köszönhetem eme kedves látogatást? - Kérdezem ridegen, majd az italos pult felé sétálva töltök magamnak egy whiskey-t, de csak egy kisebb kortyot engedek le ajkaim között...
Nem tudom, mi hozott megint ide... istenem, ha én egyszer képes lennék rájönni, hogy egy-két apróságban mi vezérel, igencsak hálás tudnék lenni magamnak... Mikael valahogy mindig is ilyen hatással volt rám, annak ellenére, hogy egykoron megcsaltam őt... és ennek gyümölcse lett Niklaus. Ami talán nem éppen minden tekintetből áldás, de... a gyermekem, és életem árán is megvédem. - Nos... - álltam meg a nappali kellős közepén. Nem hívott be senki, nemes egyszerűséggel átléptem a küszöböt, és így álltam meg ott a kanapé mellett, szint hallva a hálószoba felől a motoszkálást. - Mikael, idefáradnál a nappaliba? - emeltem meg kissé a hangomat, így egyértelműen tudhatta, hogy én vagyok itt.
Megrémültem és szemem könnybe lábat... ak -Nincs semmilyen családom, a bátyám 90 évig egy koporsóba tartott Elijah cseseztt rám, te meg akartál ölni ahogy anyám is Finn isten tudja hogy hol is van, és Kol ő pedig azt teszi ami én akarok... Családot alapít tudsz te róla, hogy vissza hozta az életbe a régi szerelmét és most feleségül veszi??? ...- Emeltem fel a hangomat és mutogattam a mutató ujjammal. -Ez neked család? Én ember akarok lenni, aki szűl és öregen hal meg, nem egy megrekett testben akarok élni- Vittem le a hangomat. -tudod mit nem számít.. én most elmegyek..majd még beszélünk...fontold meg a gyógyírt!-Mondtam neki, majd nyomtam egy puszit az arcára. Soha sem tettem ezt még emberként sem, de most jó érzésel fogott el. Azért tettem, hogy tudja, hogy szeretem.
[folytatás valahol..]
Játék adatok!
♠ Szószám.:112 ♠ Youtube videó vagy dal.:Defeated ♠ Játék hangulata.:[color=#993366]Ijedt/color]
- Anyád vadásznak teremtett. A vadász, aki vámpírokat öl. Ez a vágy elhatalmasodott, főként, mert Klaus-t védted. Bármennyire tenni akartam ellene, képtelen voltam. Ez egy átok... - Utalok a vadász átokra, amivel engem Esther megteremtett. Engem máshogy teremtett, hogy ne legyen egy pillanatra sem vérszomjam, bár... Nem tudom, mi történt akkor, mikor a gyermekeink elkezdtek vért fogyasztani. Ahogy Klaus megölt valakit. Ahogy kiderült a hazugság. Nem is akarok rá emlékezni, azt a pillanatot mégsem tudom kitörölni, mikor Klaus kitépte Esther szívét. Több embernek ártott, mióta él, így meg akarom őt ölni. Ez sosem lesz másképp. - És eldobnád emiatt a családod? Egy vágy miatt? És ha beveszed, majd rájössz, hogy neked nem az emberi lét kell? Mi van, ha a gyógyír bevétele után többé nem lehetsz vámpír? - Kérdezem. Ismerem Rebekah szeszélyességét, de ha ez kell, hogy megbocsásson, ha egy ígéret kell, hogy segítek megszerezni neki a gyógyírt... Viszont ahhoz John-t kellene megtalálnom, aki bujkál, amióta a szigetről eljött... Mondjuk nem csodálom... Én is ezt tenném a helyében...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 21, 2013 1:39 pm
Csak bámultam rá ahogy azt mondta, nem akart ártani.. -Én ezt nem így láttam ...- suttogtam. Mindig is menekültem előle soha se volt egy nap nyugtunk se. De ennek köszönhetem, hogy Klaus és köztem kialakult valami családi idil, ami már nem tart, de még is régen meg volt. -Családot akarok, gyerekeket, nyugalmat és boldog életet megöregedni egy férfi mellett aki szeret ezen mit nem lehet megérteni?- Kérdeztem idegesen. Tényleg nagyon akartam ezt az életet és semmi nem tántoríthatott el ettől.
Játék adatok!
♠ Szószám.:112 ♠ Youtube videó vagy dal.:Defeated ♠ Játék hangulata.:[color=#993366]Ijedt/color]
- Soha nem akartam neked ártani... - Jelentem ki, miután kimondja a szót, hogy megbocsájt. Miután mindent elmondott, amit éppen akart. Észrevétlenül néztem rá úgy, ahogy nem akartam. Elfordulok, és whiskey-t töltök magamnak, erre szükségem van. - Nem színjáték... Mindig is te és Elijah voltatok azok, akikre a legbüszkébb voltam - Mondom ki nyíltan az érzelmeimet, amit soha nem tettem meg egyszer sem, még akkor sem, mikor emberek voltunk. Nem tehettem. A büszkeségem mindig is előbbre való volt, így elvesztettem az egész családomat. Mikor Esther megteremtett, azzá, ami ma vagyok, még én magam sem tudtam, hogy a saját gyermekeimre is rá fogok támadni. A vadász ösztön erősebb bárminél. - Kérlek, ne félj tőlem, nem foglak bántani! - Megyek közelebb hozzá - Attól tartok, a gyógyír ki fog csúszni a kezeink közül, de miért akarod ennyire? - Kérdezem, és nem mondom azt, hogy nem tennék meg bármit, hogy neki adjam, de előbb tudnom kell, miért akarja ennyire...
Mélyen a szemébe néztem íriszem csak úgy csillogott a könnyeimtől és szívemben ami már 1001 éve nem is dobog újra beleköltözött a megbocsájtás és megbocsájtottam neki -Én megbocsájtok..apám..de kérlek légy kegyes hozzám és keressük meg együtt a gyógyírt!- suttogtam. Ha Klaust nem is menthetem meg leszek olyan önző ahogy ő is szokta és magamra gondolok, de talán, ha én veszem be a gyógyírt talán akkor, de csak talán megmenthetem Klaust a haláltól.. -Mi a baj??- Néztem rá rémülten ahogy a tekintette megfagyott szinte láttam benne a régi apámat aki meg akart ölni. -Ez mind csak színjáték volt?-Kérdeztem tőle, majd hátrálni kezdtem, talán azért hívott meg, hogy megöljön és minden amit mondott az csak a hazugság?
Játék adatok!
♠ Szószám.:112 ♠ Youtube videó vagy dal.:Defeated ♠ Játék hangulata.:[color=#993366]Ijedt/color]
Egy lemondó sóhaj és fejcsóválás után ismét a szemeibe pillantok. Tudnia kell az igazságot rólam, róluk, Klaus-ról, hogy mit miért teszek, és miért nem tudom ezt a kérést teljesíteni sem neki, sem Esthernek. - Tudnod kell valamit, amit talán soha nem mondtak el neked. Anyád vadásznak teremtett, hogy kordában tartsalak titeket, hogy ne öljetek... Amikor Klaus megölte Esthert... Elkövette a legnagyobb bűnt, amit a szememben bárki elkövethet, sajnálom, de ugyanazt kell mondanom neked is, mint a napokban Esthernek... - Kezdtem bele egy kicsit hosszabb mondandómba. Tudnia kell, mit miért teszek, és tudnia kell, hogy csak a halálommal érik el azt, hogy békén hagyjam Klaus-t. - Ne kérj olyat, ami az ellen való, amire teremtettek! Ez olyan kérés, mintha anyádtól kérném, hogy ne szeressen titeket. Sajnálom! - Tekintetem őszinte, hiszen mindennél jobban vágyom arra, hogy megbocsásson nekem. Nem tudom, miért lett ilyen fontos, de úgy érzem szükségem van erre. Bántottam őt, üldöztem őt... Képes lettem volna megölni, hiszen ez is talán az átok része, vagy fogalmam sincs, de bárki, aki az utamat nehezíti, végeznem kell vele. - Miért kérsz olyat tőlem, amit nem tudok megtenni? Fogalmam sincs, merre van most a gyógyír, de ha tudom, hogy ennyire kell neked, elhoztam volna... - Legalább egy tagja legyen boldog ennek a családnak. Még meg is igéztem volna, hogy felejtsen el mindent, ami az eddigi életével volt kapcsolatos. De már néhol kicsúszott az irányítás a kezeim közül. - El sem tudod képzelni, mennyire sajnálom - Érintem meg hideg kezemmel arcát, szemem megbánást tükröz. Arcom viszont megkeményedik, rideg, vagyis nem tükrözi azt, melyet a szememből kiolvashat... Félő, hogy a béke, és a megbocsájtása, melyet akartam nem fogom megkapni ezek fényében... Kezdek lemondani róla, a családom gyűlöl és jogosan. Ha itt is elutasítást kapok, többé nem próbálom meg...Egy utolsó próba egy régi kor fényében, ahol még szerettük egymást... Kezdek rájönni, hogy annak már vége, örökre... Harag lobban bennem ismét, eredete ismeretlen, talán a vadász ösztön, nem tudom, de nem is érdekel, már kezdtem hiányolni a jelenlétét, mintha ettől lennék önmagam, s talán így is van, ettől vagyok én a vámpír aki vámpírokat öl...
Csak úgy meredtem néztem őt egy ideig és nem tudtam mit mondani rengeteg érzés kavargott a fejemben és futott át az agyamon egyszerűen megrémiszt engem Silas, még ha nem is mutatom ki. Bárki alakjában képes lenni ahogy velem is tette Klaus előtt. -Gyógyír?- Kérdeztem remegő hanggal... Nem nagyon értettem mi van ezzel a dologgal miféle gyógyír netán a vámpírságból való?? -Mikael...- Csuklott meg a hangom. -Apa..amit tettél Klaussal soha nem bocsájtom meg, tudom, hogy ő nem a te húsod és véred, de én szeretem őt tiszta szívemből, még ha rideg és bánt is engem! Tudom, hogy ő is szeret engem...de az édesapám vagy és nem akarok rosszban lenni veled azt akarom, hogy a családunk szeresse egymást...-Mondtam teljes komorsággal és eszembe jutott valami.. -De van egy feltételem a dologhoz, hogy béke legyen!!... Klaust hagyd békén-Láttam egy pillanatra az arcán, hogy nincs inyére a dolog, de folytattam -És én akarom a gyógyírt...-Suttogtam komolyan, ember akarok lenni és semmi és senki nem tántorít el a dologtól.. -Meg teszed ezeket értem.. vagy nincs miről beszélnünk???- Tettem a kezem a vállára nincs már amit jobban akarnék annál a gyógyírnál...
Játék adatok!
♠ Szószám.:178 ♠ Youtube videó vagy dal.:Defeated ♠ Játék hangulata.:Apa lánya
- Igen, mi voltunk... - Mondok csak ennyit beismerően. Tulajdonképp az egész az én ötletem volt, én akartam, Esthert is én rángattam bele, mert önös érdekek vezéreltek. Meg akarom, és meg fogom ölni Klaus-t. Üldöztem a saját gyermekeimet is, de azért, mert védték Klaus-t, és ezáltal nehezen találtam rá... - Silas-nak a gyógyír kell... Egy van belőle, és ellopták tőle... Úgy gondolja, benne van a kezem, és el fog jönni értem... Hogy félek-e? - Teszem fel a kérdést ironikusan, hiszen lehet, hogy félek, de nem Silas az, ami megrémiszt. Nem az ijeszt meg, hogy végez velem, ezzel a feladatomat sem végezve be. Sokkal inkább rémiszt meg a tudat, hogy meg sem próbáltam békét kötni a lányommal, akit a világon mindennél jobban szerettem, és mind a mai napig szeretek. - A félelem amit látsz... Nem Silas-tól félek... Kéne, de tőle nem félek. Tudod mi rémiszt meg? A tény, hogy meg sem próbáltam helyrehozni a kapcsolatom veled! - Emelem fel én is a hangomat kissé. Feszült vagyok, de most, hogy kimondtam azt, ami megrémiszt, már tudom, hogy megpróbáltam. Rebekah-n múlik, hogy miként dönt ezután. Megnyílni másoknak, még ha az a saját gyermekem is, rettenetesen nehéz. Ezzel úgy érzem, mintha kiadtam volna magam, gyengévé válok, amit nem akarok. - Békét akarok, azt akarom, hogy elnyerhessem a bocsánatodat... - Mondom ki nyíltan és őszintén, mit szeretnék. Nehéz volt, de megtettem, ezt akartam, hogy tudja. Tudnia kellett, mégsem voltam teljesen őszinte. Ahogy Estherrel sem voltam az. Nem lehetek. Minél kevesebben tudnak róla... a terveimről annál jobb. Ezzel csak őket védem. Őket kell védenem...
Bólogatni kezdtem ahogy mondta, hogy gyűlöli magát. Teheti is hiszen megölte a testvéremet és nekem. Gyűlölöm őt ki akarja irtani a saját gyermekeit és ez bosszant engem és fájdalmat okoz nekem ezzel nagyon. Mikor kislány voltam akkor is ilyen kegyetlen és rideg szívü volt, de most láttam a szemében valami olyat, amit az elött soha sem. A félelmet. Mi rémítette meg ennyire...? -Áh szóval ti voltatok azok?- Kérdeztem nem éppen döbbent hanggal hiszen nem rég rúgtam szét a seggét. -Össze futottam vele kicsit dumcsiztunk, majd lángoló botot szúrtam belé és ilyenek jah és apropó, ha nem tudnád megtámadta Klaust ...- Mondtam szemre hányóan ingen mérges vagyok e miatt, hiszen majdnem megölt minket! De ez ebben a családban már meglepő de ott és akkor eldöntöttem, hogy soha többé nem szólok Nick-hez és nem érdekel többé engem ő. Aztán megcsapta valami a fülemet. -Mi kell Silasnek ennyire??- Kérdeztem tőle.. Ekkor össze állt egy kis kép. Elijah a múltkor beszélgetésben elmondta, hogy újra ember lehetek anyánk segít akkor köze van Silasnek. -Mikael mondj el mindent!...-Kezdtem vele.. -Elijah múltkor azt mondta újra ember lehet van köze ehhez???- Kérdeztem izgatottan és mélyen a szemébe néztem. De aztán valami megfogott... -Érdekel téged az, hogy én haragszom e rád azok után, hogy a halálomat kívántad régen??- Néztem rá, majd megcsuklott a hangom.. -A világon jobban senki nem akarja jobban, hogy ez a család normális legyen csak is én!! Miért éppen most Mikael..-LÉptem közelebb hozzá. -Miért éppen most?-Szorítottam össze a fogaimat és egy könnycsepp kezdett el legurulni a szememből egészem az ajkamig. -Miért?- Kiabáltam már rá. -Miért látom a félelmet a szemedben amit eddig soha??- Töröltem le a könnyemet.
Játék adatok!
♠ Szószám.:262 ♠ Youtube videó vagy dal.:Defeated ♠ Játék hangulata.:Családias
Feszültté tesz a várakozás. Főleg, ha a lányomról van szó. Békét akarok vele kötni, nem akarom, hogy gyűlöljön, főleg, hogy tudom, ha én meghalnék esetleg, Esther nem biztos hogy tartaná annyira erősnek a szerelmét irántam, hogy visszahozzon... Legalábbis ezt hiszem most. Már kezdtem feladni, hogy eljön, amin meg sem lepődnék, a helyében én is ezt tenném... Legalábbis én. De ha ott van még az én lányom a lelke legmélyén, akkor el fog jönni, hinnem kell ebben. Arcom rideg, mikor ajtót nyitok neki, érzelmeket alig tükröz, pont, mint amilyen mindig is volt, mióta ismer. - Köszönöm, hogy eljöttél... - Hangom egy cseppet reménykedőbb, a kelleténél, de megbocsájtható... A múltkor sem volt másképp. - A múltkori elválásunkon gondolkodtam, és gyűlölöm magam amiatt, ahogy bántam veled... - Kezdek bele nehézkesen a mondandómba... A szavak nehezen préselődnek ki belőlem, sosem voltam az a fajta, aki könnyen beszél az érzéseiről... - Szeretném, ha tudnád, hogy Esther és én kiszabadítottuk Silas-t, és eltűnt tőle valami, ami neki nagyon kell... Valószínűleg el fog jönni értem, és abból a csatából nem fogok győztesként kikerülni - Vázolom fel számára a rideg tényeket, ám még egy kérdés kicsúszik ajkaim között. - Tudni akartam, van-e esély rá, hogy ne nézz rám haraggal...? - Iszom ki az italom, majd töltök még egyet, és megállok a lányom előtt a whiskey-s üveggel, ha kér töltök neki...
Kaptam egy érdekes üzenetet "Látogass meg" Nem tudtam mire számíthatok, sem azt, hogy egyáltalán mit keresek itt? De még is elmentem és hiába haragudtam apámra még is csak az én vérem, és húsom. Remegő kézzel és sóhajtással kopogtattam be a házába és kezdtem el az ütemet verni a lábammal mikor várakoztam. Igyekeztem nyugodtnak tűnni ami sikerült is, de leg belül egy félős kislány voltam. -Itt vagyok!- Mondtam flegmán majd be sétáltam az ajtón, mint akit nem érdekel semmi és senki. Elvettem az ott talált poharat és öntöttem magamnak egy italt. Ez most kell nekem! Gyorsan lehúztam. -Mit akarsz tőlem?-Kérdeztem lenézve, majd a kezemet össze kulcsoltam.. Azóta nem láttam őt mióta Klaust anyánk segítségével megölték.
Játék adatok!
♠ Szószám.:114 ♠ Youtube videó vagy dal.:Defeated ♠ Játék hangulata.:Családias
Fel kellett keressem őt. Piszok módon váltunk el, és tudom, hogy nem volt helyes az, amit tettem. Megváltozott bennem valami, és ez talán Esther-nek köszönhető, vagy annak a maradék emberségemnek, amit nem ölt ki belőlem még a Klaus utáni hajsza és a gyűlölet, melyet iránta érzek azóta, hogy láttam azt, ahogy Estherrel végzett. Rebekah az egyetlen lányom, és kegyetlen voltam vele. Gyűlöl, és még azon sem lepődnék meg, ha el sem jönne, hiszen minden joga megvan rá, hogy megtagadja tőlem ezt. De kénytelen voltam megkeresni. Silas tudja, hol vagyok, és én nem fogok elmenekülni, annak ellenére, hogy tudom, képes lenne megölni. És meg is fogja tenni idővel, ebben biztos vagyok. Ezt tudnia kell Rebekah-nak. A várakozás idegörlő, italt töltök magamnak, melyet szinte egyből meg is iszok, majd ismét rátöltök....
Kezdőlap
(( 
