- Legyen - suttogtam már teljesen felajzva, és lassan körbesétáltam, hogy a háta mögé állva megragadjam a vállát, és magamhoz öleljem.
- Igyekszem, hogy ne legyen olyan rossz - motyogtam, aztán nyakába mélyesztettem a fogaimat.... nem erősen, de határozottan. Ahogy az egy Elsőhöz illett....
A vére szinte a gyönyörrel vetetekedett. Édes volt, bódító... mintha a föld felett kezdtem volna lebegni tőle. Csak azt éreztem, hogy akarom, és még jobban akarom.... minden cseppjét akarom... de volt elég kontrollom ahhoz, hogy féken tartsam, és időben leállítsam magam.
- Ez nagyon finom volt.. - súgtam a fülébe őszintén, és lenyaltam a nyakáról, meg a saját ajkaimról is vére legutolsó cseppjét. Kár lett volna eltékozolni.
- Nos... még mindig nem ment el a kedved a többitől? - mormoltam, és hátulról kezdtem el simogatni testét, apró mozdulatokkal engedve kezem barangolni a combja és mellei között.

Egyre több hevességgel telt meg a csók, amit egyáltalán nem bántam, hiszen az élet minden területét meg kell ismernem egyszer. Az egy éjszakás kalandok felfedésének ideje most jött el. ‹ Azt hiszem... előbb inkább kóstolót adnék magamból. › mondtam már magam is gyorsabb légzéssel, és fél szemmel lenéztem kezeire, amik a melleimet simogatták. ‹ Harapj meg, és utána jöhet a többi. › suttogtam.

A csókom hevesebbé vált, mikor viszonozni kezdte, és tenyerével végigsimított a mellkasomon. Elszakadtam tőle, és ledobtam magamról a könnyű kis kabátot.
- Nos... szép tündérlány... tiéd a választás - vettem a levegőt hevesebben. - Mit akarsz nekem adni először? A véredet... vagy magadat? - mormoltam, és tenyeremmel végigsimítottam a melleit.

‹ De, ártatlan bárányka voltam, szerény és bizalmatlan. › mosolyogtam rá, és ahogy ismét közelebbjött, megráztam a fejemet. ‹ Feleslegesen ismertél volna. Akkor nekem csakis Damon létezett.. nem csaltam volna meg soha. › beszéltem még, de többet már nem tudtam mondani, hiszen megcsókolt. Az első pár pillanat után kezdtem viszonozni a gesztust, két tenyerem reflexszerűen felemelkedett, hogy az izmoktól feszülő felsőjén simítsak végig ott, ahol mellkasa és hasa izmait sejtettem.

- Miért, milyen voltál? - egyenesedtem fel, és a szemébe néztem. - Csak azt ne mondd, hogy valami ártatlan bárányka... - mosolyogtam. - Kár, hogy akkor nem ismertelek. Kedvemre való lettél volna... bár tény, hogy így is az vagy - hajoltam hozzá közel, és a szájára tapasztottam a számat, hogy megcsókoljam.

‹ Szeretem az emberi körülményeket. Hisz' nagyon nem különbözöm tőlük semmiben. › vontam egy aprót a vállamon, alsó ajkamba harapva, majd kis sóhaj hagyta el a számat, mikor a derekamat átkarolva csókot nyomott a nyakamra. ‹ Olyan céllal még senki nem járt itt, mint Te. Ha látnád, milyen voltam egy évvel ezelőtt, nem tudnád azt mondani, hogy én és az a lány egy személy. › beszéltem tovább őszintén, félrehúzva a hajamat a nyakamból.

Harmony besétált a lakásba, én viszont úgy álltam meg a küszöbön, mintha odaragasztották volna a lábamat, és csak a torkom köszörülve hívtam fel a figyelmet a helyzetre.
- Kösz - mormogtam, mikor beinvitált, és bezárva az ajtót magam mögött, szétnéztem a lakáson. - Nem is rossz - ismertem el. - Sőt... egy embernek épp megfelel. Még akkor is, ha nem kimondottan ember az illető - léptem oda Harmonyhoz.
- Sokan fordultak itt már meg előttem? - fogtam át a derekát, hogy magamhoz húzzam, és egy apró csókot nyomtam a nyakára.

‹ Hotel ›

Bedugtam a kulcsot a zárba, és elégedetten tapasztaltam, hogy Brandon lakása olymi keveset változott az elmúlt év során. Rendszeresen takarították, amiért ebben a pillanatban elképzelhetetlenül hálás voltam, hiszen tündér voltam, de nem házi és konyhatündér.
Hátrafordultam, és láttam Klaus megálló alakját a küszöb előtt, mire elnevettem magamat. ‹ Szóval most még meggondolhatnám magamat. › masszíroztam meg az államat, mintha gondolkodnék. ‹ Na jó, gyere be. › adtam meg magam nevetve.

Harmony lakása