Ez is azok közé a napok közé tartozott, amikor egy sör nem lett volna elég. Egy kis kocsmát , amiben körülbelül 10 ember lézengett könnyedén megigéztem, hogy miközben a whiskeymet kortyolgatom ne unatkozzak. Két lány nyalta falta egymást , két fiú pedig közre fogta őket. Emberek. Annyira hihetetlenül unalmasak tudnak lenni, ráadásul mióta mióta kikapcsoltam az érzelmeimet.. röpke 3 éve már a szex sem jó velük. Pedig annyira imádom ezt az évezredet. A cipők egyre magasabbak, a ruhák egyre rövidebbek, az alkohol pedig egyre töményebb. Maga az összkép elég szimpatikus, de mégis halálra untat ez az egész pedig én tényleg igyekszem kihozni belőle a maximumot, ahogy azt a mellékelt ábra mutatja. Ledöntök egy újabb pohárnyi whiskeyt és odarántom magamhoz a pultost, de mielőtt beleharapnék a torkába nyílik az ajtó , így a textil kicsisszan ujjaim közül és ezzel megmenekült a srác. Keresztbedobom a lábamat majd az ajtó felé pillantok. Egy fiú jött be. Helyes. Kár lenne azért a cuki pofiért.
Kicsit összejöttek a dolgaim, mint ne mondjak. Persze tudtam, hogy nem lesz egy fáklyás menet a visszajövetelem. De sose szerettem az egyszerű dolgokat. Így sétálgattam és sétáltam, míg nem botlottam egy kocsmába. A szám olyan száraz volt akár a puskapor. Így miért ne térjek be? Más dolgom úgy sincsen. Amikor bementem, tudtam, hogy ez nem egy szokványos kocsma. Ahogy sétáltam feltűnt egy csinos lány, aki épp meg akarta kóstolni a pultost, szerencsétlenségére épp jöttem én. A pultosnak szinte hallható volt, ahogy egy egész sziklás hegység gördül le a szívéről. - Egy vodkát. – intettem neki és elültem pár székkel arrébb a lánytól.
Mint ahogy a legtöbb vámpír jómagam sem rajongok kifejezetten érte, ha megzavarnak vacsiidőben, de nem lehetek ennyire tapintatlan és türelmetlen , hogy ne bírjam ki még egy kicsit. Ki tudja. Talán cukipofi lesz a főfogás, hogy kárpótoljon a késedelemért elvégre egy hölgyet nem illik megvárakoztatni. Halkan koppantak a a 12 centi magas sarkak a padlón , amikor lecsusszantam a bárszékről és közelebb mentem a fiúhoz , hogy szórakozhassak végre egy kicsit. Másnak tűnt , mint azok akikkel eddig találkoztam. -Mi a neved?-pupillám tágul majd szűkül. Az igézés a legjobb trükk a világon márha valaki nem fogyaszt ezt kizáró szereket. Szemeit kémlelem és remélem, hogy sikerült elérnem a kellő hatást.
Van, akit pont egy másik gyilkos ment meg, a jelenlétével. Hát eme csapos is ezzel büszkélkedhet. Mivel, ha most nem jövök be, valószínű darabokba heverne az erdő mélyén. Látszott, hogy nagy kő zuhant le a szívéről. Hiszen inkább kiszolgál engem, mint sem harapdáltatja magát ez ilyen nőszeméllyel. Lehetőleg igen csak felmérgesítettem azzal, hogy félbe szakítottam a vacsoráját. De nem érdekelt különösen a dolog. Mikor a tompa kopogás közeledett felém és mellettem állt meg. Ahogy a szemébe néztem láttam mire készült és felnevettem. - Cica, segítség nélkül már nem is menne? Találd ki. – kacsintottam egyet, majd a poharamat, amit épp akkor kaptam meg lehúztam. Sosem értékeltem, hogy ennyire le kelljen süllyedni, hogy már csak igézéssel lehessen megtudni a másik nevét. Persze ezzel lebuktattam magam, hogy nem vagyok ember. De kit érdekel? Szerettem játszani, az már biztos. De ezek után már elment a maradék kedvem is. - Még egyet. – intettem a csaposnak, aki már sziklányi verejtékcseppeket izzadt, úgy figyelte, hogy mi lesz a folytatás. Hármunk közül szerintem őt izgatta legjobban a dolog. A mellettem lévő széket kicsit megrúgtam, hogy ne ácsorogjon mellettem, mert utálom, ha a nyakamba lihegnek.
Egyre inkább híre ment a városban a kocsmámnak, amit ugyan csak szórakozásból nyitottam meg, mégis kedvemet leltem benne. Füst, piaszag, részegek... normális ember nem él-hal ezért, de én ember sem vagyok, nemhogy normális. Na meg persze ezer év után néha nekem is nosztalgiázhatnékom támad, és ezt a helyet igyekeztem hasonlóra formálni a kinézetét, mint százvalahány évvel ezelőtt azok az olcsó lebujok, amiket előszeretettel meglátogattam. Oda csak rossz hírű nők jártak, ide már nem annyira, de nem is érdekelt különösebben egyik sem, mert ott volt nekem Freya... igaz, egyik-másik hölgyemény feneke vagy éppen más testrésze igencsak buzdítóan hatott még mindig fiatal testemre, de körülbelül ennyi. A közelembe jönni egyik se mert szinte, pedig általában nem voltam ijesztő, csak túlontúl magabiztos, meg hát én vagyok ennek a helynek a tulajdonosa... Most éppen Selena barátnőmet vártam, annak reményében, hogy van kedve kicsit öldökölni velem, vagy legalábbis beszélgetni az élet nagy dolgairól, mint a régi szép időkben.
Menekülni... Általában, sőt, majdnem mindig ez lebeg az emberek szeme előtt, ha valamilyen hatalmas problémával találják szembe magukat, mondván, ez sokkal egyszerűbb, mint szembenézni vele. Viszont ez ennél sokkal összetettebb. Feladni az addigi életedet, és menkülni valaki, vagy valami, esetleg a múltad elől? Ez sem sokkal könnyebb, mint szembenézni a problémával. Mindig ez a gondolat ad erőt, amióta külön utakon járunk Nash-el. Azóta is mindig a pozitív és szép emlékekre gondolok vissza. Számítottam rá, hogy ez lesz a vége, mert végtére ő is csak egy Petrova, azaz telejes más kaliberű, mint én. Megpróbáltuk -nem sikerült. Szép volt, jó volt -bár néha voltak nehézségek, de hol nem? De az élet megy tovább. Most éppen Kol barátomhoz tartok, akit nem láttam már.... talán az esküvő óta? Mindenesetre jó régen, az biztos. Amint beléptem a kocsma ajtaján, elmosolyodtam. A helyiség teljes mértékben tükrözte őt. Szememmel őt kerestem, majd mikor megpillantottam, odasétáltam hozzá. - Elnézést uram, nem tudja hol találom a tulajt? Azthiszem, lenne egy kis megbeszélnivalóm vele.- Adtam elő komolyan, de nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el.
Elvigyorodtam azon, ahogy odajött hozzám. Még ha háttal is lennék neki, ezer nő közül is felismerném a hangját és a járását... De ahogy próbálta a komolyat adni előttem, na, arról akkor is megismerném, ha véletlen másik testbe kényszerülne valamiért. - A tulaj jelenleg elbújt... tudja, kicsit gyenge idegzetű, és félt, hogy ilyen gyönyörű hölgyek mellett nem bírja ki izgatottság nélkül. Muszáj lesz beérnie velem - vigyorodtam el kajánul. Oké, azt mindig megállapítom, hogy az égvilágon semmit nem változott, úgyhogy inkább szóvá sem teszem neki. - Arra gondoltam, megihatnánk itt valamit, megbeszélhetnénk, milyen új hülyeséget találtak ki az emberek, meg mi történt mostanság... Szóval ilyen "lányos pletyi" - macskakörmöztem az ujjaimmal - aztán meg csinálhatnánk valami igazi szórakozást is, mondjuk megölhetnénk pár embert, ha még nem puhultál el. - Természetesen tudtam, hogy ez soha nem történhet meg, legalábbis kicsi esélyét láttam annak, hogy legrégebbi barátom áttérjen az emberbarát táplálkozásra, mégis jólesett ugratni ennek a lehetőségével.
- Tökéletesen megfelel. - Vigyorogtam. Jó volt őt újra látni. - Ölelést már nem is kapok?! - Háborodtam fel, majd hátat fordítottam neki, teljesen feleslegesen, ugyanis egyetlen dolgot nem tudok: színészkedni. Azzal a lendülettel visszafordultam kitárt karokkal.- Mióta vagy híve a "lányos pletyiknek"? Ki vagy te, és hova rejetted el Kol Mikaelsont?- Húztam fel a szemöldökömet, majd önállósítottam magamat, és a pulthoz sétálva töltöttem mindkettőnknek italt. - Én? Elpuhulni? Jó vicc! Na de, komolyra fordítva a szót. Mi történt veled amióta nem találkoztunk? -
Tipikus Selena, tökéletes reakció a köszönésemre. Na meg persze az esetlen, de elmaradhatatlan ölelés. Kettőnket régi korok kapcsolnak össze, és ha ezer év után is barátok maradtunk, azt hiszem, ez már örök időkig így fog maradni. Az apokalipszis utolsó halottai... poénos lenne, mi ketten a világvégén, állunk a nagy városok romjai felett, aztán vigyorgunk, hogy mi ezt is túléltük. Utána meg eszünkbe jut, hogy hülye emberek, meghaltak, nincs több kaja, a nyúltáp szar, mi meg nem tudunk kipurcanni, és örök időkre éhezni fogunk. Hopp, az apokalipszis lehet, hogy mégse olyan jó móka. A lányos pletyis megszólalásomon csak nevetett, aztán odasétált a pulthoz, és kiszolgálta magát. Neki nem is kell ezt kérnie, hiszen ez természetes... - Furcsa dolgokon gondolkodtam. Amióta Freya újra itt van köztünk, egészen másképp érzem magam. Emberibbnek. Tudom, hogy ez hülyeség, mert közben meg alig várom, hogy megint elmenjünk, és levadásszunk pár ostoba embert, de hirtelen lettek érzéseim... Tudod, hogy ezer éve elfelejtettem a szerelemnek még csak az érzését is, most meg őrülten vágyom rá. Érdekes, nem? - kérdeztem, majd magamhoz vettem a poharamat, és egy húzóra megittam az egészet. A kellemes melegség most is szétáradt a testemben.
Kezdőlap
•