Repülőtér

Leparkoltam a reptérhez épített garázsok egyikében, és néztem, ahogy egy egyenruhás fickó máris elveszi tőlem a kulcsokat, majd kinyitja a csomagtartót, és a közelben várakozó gép felé cipelte őket.
- Egész klassz, nem? - néztem a kiszálló Erinre. - Nem túl nagy, de kettőnknek pont jó lesz Európáig - nyújtottam a karom, hogy a géphez kísérjem, aminek ajtajában már egy stewardess mosolygott ránk.

Kissé furcsán mutatott Klaus azokkal a bőröndökkel a kezében. Nyilván nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ő cipekedjen, de nem is kellett sokáig, hiszen nagyon hamar kikerültek a kezéből.
- Ha még kényelmes is, le leszek kenyerezve. - kacsintottam rá, majd a kezét megfogva követtem őt, viszonozva az utaskísérő mosolyát, még ha nem is volt nagy szokásom ez.
- Eddig jónak tűnik. - tettem meg azt a néhány lépcsőfokot, így mosolyogva Klaus felé. - Gyakran utazik magángépen, Mr Niklaus? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Volt már rá példa életem során - vontam vállat Erin kérdésére, és bőkezű borravalót adtam a csomaghordónak, míg a stewardess bezárta mögöttünk a gép ajtaját, és beterelt bennünket a gép belsejébe.



- Ami a kényelmet illeti, úgy hiszem meglesz - biccentettem elismerően, a berendezést látva. - Tévé, bárpult, és egy bőrkanapé is van, ha pihennénk. Tökéletes.

- Hm... ide be is költöznék. - néztem körbe a berendezésen. Már nem azért, de igazán otthonos légköre volt. Bár ebben szerepet játszhatott az is, hogy mindig adtam magam is a luxus kivitelre, de mégis szerettem, ha az a fényűzés az otthon érzését adja.
Levettem magamról a kabátomat, és a nő szinte ráugrott a ruhadarabra, hogy a helyére vigye, hasonlóképpen téve Klauséval is. - Mennyi időről is van szó? Csak hogy tudjam, meddig érezhetem otthon magam. - dobtam le magam mosolyogva a kanapéra.

- Elvileg tíz óra. Az időjárástól függ - ültem bele az egyik fotelba, és megpaskoltam a másikat. - Elhiszem, hogy kényelmes, de jobb lenne itt. Már csak azért is, mert itt vannak a biztonsági övek. Tudom, hogy nem eshet bajunk, de nem úgy akarok átkelni Európába, hogy a legénység visít, vagy rémülten kuksol a sarokban. Adjunk a látszatra, édesem - kötöttem be magam.

Egy sóhajjal reagáltam szavaira. Pedig milyen kényelmes lenne itt végignyúlni. Tovább aludni, ha már reggel olyan korán fel kellett kelni. Legközelebb magamhoz igazítom a repülő indulását, ez lesz a karácsonyi kívánságom jövőre.
- Jól van. - álltam talpra nagy nehezen, hogy a mellette levő fotelba üljek, és megfogtam az övet, hogy becsatoljam. Általában nem szerettem komolykodni, csak ha életbevágó dologról volt szó, vagy éppen vacsoráztam.
- Mit fogunk csinálni tíz órán keresztül? Engem nehéz lekötni. - sóhajtottam, hátrahajtva a fejemet. Az első ötletem az lett volna, hogy aludjunk, de eléggé képrontó lett volna.

- Lenne tippem, de sajnos ahhoz kicsi a gép - dünnyögtem. - Ha már felszálltunk, és biztonságban kiszállhatunk innen, lefekszünk. Beszélgetünk, megbámuljuk a végtelen óceánt ha felette leszünk, és alszunk. Azt úgyis szeretsz - mosolyogtam Erinre, miközben a stewardess elsietett a pilótafülke felé jelezni, hogy készen állunk, majd ő maga is leült, és becsatolta magát.
A szárnyakon lévő motorok fülsiketítően feldübörögtek, a gép pedig meglódult alattunk, hogy rohanni kezdjen a kifutópályán, míg végül egy kecses lendülettel elemelkedett a földről, hogy egy perc múlva már csak felülről nézzük a várost.

- Ha lekötöd a figyelmem, nem fogok elaludni. - ráztam meg a fejemet, mosolyogva hallgatva végig a javaslatát. Repültem már párszor, de csakis Európán belül. És az nem volt több néhány óránál. Amerikát világ életemben messziről kerültem, nehogy véletlenül belebotoljak a saját anyámba. Soha nem tudtam, hol él... és így biztosabb volt. De így is tudtam, hogy nincs tériszonyom.
Vettem egy mély levegőt, majd kifelé bámultam az ablakon. - A város ebből a szemszögből határozottan szebb. - mosolyodtam el pimaszul. Még szép, hogy hiányozni fog, hiszen hozzászoktam Mystic Fallshoz. De néhány nap nem a világ vége.

- Nekem azért lentről is tetszik - csatoltam ki az övemet, mikor már a levegőben voltunk, és kinyújtottam a kezem Erin felé.
- Azt hiszem, egy itallal kezdünk. Végigpróbáljuk a kínálatot - néztem a stewardesre, aki azonnal szolgálatkészen oda is sietett.
- Ezt a kiszolgálást tőled is megszoknám - jegyeztem meg álszent faarccal Erin felé fordulva.

Magam is kicsatoltam az övemet, hogy megfogva Klaus kezét, felálljak és kövessem őt, de szavaira csak pimaszul megforgattam a szemeimet.
- Előbb hozzá kell szoknod a pimasz nyelvemhez. És jól mondtad. MegszokNÁD. Ez még nem jelenti azt, hogy átvedlek engedelmes kislánnyá. - kacsintottam rá. Engedelmesség? Hú, olyan messzinek tűnik, mint innen a hold.
- Köszönöm. - fogtam a kezembe a pohár whiskyt, amit a nő kitöltött nekem, majd míg Klaus italával foglalatoskodott, hátat fordítva neki, Klaus füléhez hajoltam. - Talán az engedelmesség ügyében ennél a nőnél kellene kopogtatnod, nála ez már természetes. - suttogtam olyan halkan, hogy az ne lehessen hallható, csak Klausnak.

- Azért még betömhetem majd valamivel azt a pimasz kis szádat, ugye? - kérdeztem pimasz szemöldökvonogatással, és vártam, hogy a stuwi elkészüljön az italommal, de Erin szavára döbbenten tágult ki a szemem.
- Hogy érted ezt? - hüledeztem. - Most azt mondod, simán másszak rá? A szemed előtt. Ennyire perverz te sem lehetsz - csóváltam a fejem.

Felnevettem, és leültem a kanapéra, hogy keresztbe tegyem a lábam. - Nem, nem erre gondoltam. - ráztam a fejem, még mindig nevetve az arckifejezésén. - Csupán arra akartam kilyukadni, hogy ha engedelmességet akarsz, hamarabb kapod meg tőle. - sóhajtottam fel.
- De mindenki azt képzel a másik szavaiba, amit szeretne. - ittam bele a poharamba. - Csak nem az az eltitkolt vágyad, hogy két nővel légy egyszerre? - vigyorogtam még szélesebben.

- Igy más - ültem le én is Erin mellé, beleittam a whiskybe, és kényelmesen elnyúltam. - Az ital jó, a társaság tökéletes... azt hiszem, momentán ki vagyok békülve az élettel - kocogtattam a jégkockákat az italban, majd Erinre sandítottam.
- Ha azt mondanám, hogy vágyom rá, meddig lennék életben utána? - nevettem fel.

- A társaságodnak jó a beszélőkéje, így arra nem lesz panaszod. - kacsintottam rá, majd elgondolkodtam, de nem túlságosan feltűnően, miközben kiittam az utolsó korty whiskyt is a poharamból, és egy kacér mosollyal közelebb hajoltam hozzá.
- Mmm... szerintem egészen sokáig életben lennél, bármit is mondanál erre. - mondtam teljesen őszintén.

- A társaságom jó beszélőkéjét már volt alkalmam megtapasztalni - forgattam meg a szemem tréfálkozva, majd elgondolkodva néztem Erinre.
- Tudod, a férfi lehet iszonyúan szerelmes, soha nem csalná meg a nőt, de a titkos vágya mégis az, hogy hármasban... milyen lenne. Úgy, hogy ebben a szeretett nő is benne legyen. Ez nem megcsalás, hanem... nem is tudom - vontam vállat. - Elmagyarázni nem lehet, mert igazán csak egy másik férfi értené meg. Mint ahogy azt is, a nők miért mindig kettesével járnak a mosdóba - ittam ki a whisky maradékát. - Nos, még mindig nem kapok karót a szívembe?

Letettem a kiürült poharamat,mikor Klaus a monológja végéhez ért, és átültem az ölébe, hogy átkaroljam a nyakát. Próbáltam megfelelő szavakat találni, mielőtt beszélni kezdtem, hiszen ezt mégsem lehet csak úgy lereagálni. Mert... talán ezer év alatt soha nem jelentett számomra sokat, hogy ki vagy kik vannak az ágyamban. Mert mikor Klaust beengedtem az életembe, már minden jelentőséggel bírt. És azóta is így van.
- Igazad van, én soha nem érthetem ezt meg. - döntöttem a homlokomat az ő homlokának. - De nem, nem kapsz karót a szívedbe. Nekem is vannak olyan vágyaim, amik furcsán veszik ki magukat a "hűség" keretein belül. De egyáltalán nem ellenzem a te vágyadat. Ezt legalábbis nem. - csókoltam meg.

- Hm... vehetek ezt úgy, hogy nem ma halok meg? - kérdeztem Erint, ahogy az ölembe ült, és átkarolta a nyakamat. Jól estek a szavai... más nő alighanem - egy emberi nő, egy emberi kapcsolatban - leszakította volna a fejemet. Ezért is jó vámpírnak lenni.
- Akkor egyszer reménykedhetek, hogy ha előállok egy ilyen kéréssel, nem kéred vissza a lakáskulcsot? - nevettem, majd megsimogattam a hátát. - Na de akkor ki vele... mik a te vágyaid? - kérdeztem suttogva.

- Emiatt nem foglak kinyírni, nem kell aggódnod. - nevettem fel a szavai végett, heves fejrázás közepette. - Nem kérem vissza a lakáskulcsot. Ilyesmi miatt? Ugyan már... - kuncogtam. - Egyedül a tegnapi farkasos dolog riaszt vissza. Remélem nem vagy alvajáró, mert... - sóhajtottam nagyot, és a hideg is kirázott az egész gondolattól. Ellentétben a "hárman párban" dologtól. Igaz, ahogy ő is mondta, a férfiak gondolkodását mi nem érthetjük.
- Ha eljön az ideje, megtudod, hogy én mire vágyom. - mondtam viccelődve. - Addig is, én ráérek foglalkozni a te igényeiddel. - kacsintottam rá.

- Sosem másznék rád farkasként, hé... - csíptem finoman a derekába. - Csak ugrattalak. Azt viszont nagyon szeretem. Azt az arcot, amit olyankor látsz... azt érdemes lenne megörökíteni - nevettem fel, ahogy eszembe jutott az a kép, amit vágott, mikor ezzel cukkoltam. - És... ha visszaérünk Fallsba... talán benyújtom az igényemet a hárman-párban felállásra is... - mormoltam Erin fülébe, lágyan végignyalva a nyakán. - Most sem lenne ellenemre, de félő, a pilóta hamar hiányolná a stewardest.

- Ez az egyetlen szerencséd. Ha egyszer meglátnám, hogy a farkas alakodban ÚGY nézel rám, többé a közeledbe sem mennék. - fintorodtam el, de oldalba is böktem, mikor felemlegette, hogy jókat derül az arckifejezésemen, mikor ezzel szórakozik.
- Behajthatod. - vontam egyet a vállamon mosolyogva, és a haját kezdtem simogatni. - Csak azt ígérd meg, hogy nem Tatia lesz a... - hagytam befejezetlenül a mondatot. Érthette ő ezt anélkül is.

- Csak hogy még most tisztázzuk... a múltkor nem EZÉRT szagoltam meg a fenekedet - hajtottam félre a fejem. - Az csak mintavétel volt, hogy kit NE bántsak még úgy sem - magyaráztam meg, majd komolyan a szemébe néztem.
- Erin, soha nem tenném meg veled, hogy Tatiát hívjam oda harmadiknak. És vele sem tenném meg. Egyszerűen nem lenne tisztességes. Bár elég röhejes, hogy én beszélek tisztességről - nyúltam ki a kanapén. - CSatlakozol? Talán alhatunk egyet még Európa előtt. Éjjel sétálni akarok veled az utcákon.

A bőrülést figyeltem, miközben ő beszélt, és nyeltem egy kicsit. Még jó, hogy nem lenne tisztességes. Anyámmal éppen olyan jóban vagyunk, hogy... ott valaki meghalna. De ezek szerint ilyen félelmeim nem kell, hogy legyenek. Bár akkor kíváncsi leszek, kit akar ő...
Végignéztem rajta, ahogyan lefeküdt a kanapéra, és ártatlan kislány mosollyal rántottam egyet a vállamon. - Pihenj csak, én kimegyek a mosdóba. Reméltem, hogy követsz, de... aludj csak, mint Dracula a filmekben. Csak koporsó nélkül. - kacsintottam rá, majd elindultam egy ajtó felé, ahol a mosdót sejtettem, és becsukva magam mögött az ajtót. Egy vámpír nemigen tud mit kezdeni magával a mosdóban, de egy kis arcmosásra szükségem volt. Főleg azért, hogy Tatia képét ki tudjam verni a fejemből. Kár volt az előbb felemlegetni.

- Inkább te gyere vissza hamar - dünnyögtem, tudtam, hogy még a mosdóban is hallja. - Nem akarom elpazarolni az erőtartalékaimat Párizs előtt - húztam a fejem alá egy díszpárnát, és arrébb fészkeltem magam, hogy majd Erin is odaférjen.
- Köszönöm, nem kérek semmit - intettem a megjelenő stewardesnek. - Kivéve a barátnőmet - tettem hozzá, mire kaptunk egy takarót is.
- Erin! - kiáltottam. - Gyere ki, ezt látnod kell! Az óceán felett vagyunk!

- Mintha nem lenne elég erőtartalékod. - morogtam az orrom alatt vigyorogva, miközben elzártam a vízcsapot, majd Klaus megemelkedett hangjára felkaptam a fejem és megindultam kifelé, odasétálva mellé, és pár másodpercig csak az arcát figyeltem, ahogyan fogadta ezt a képet.
- Nagyon szép és olyan... szavakkal nem is lehet elmondani. - ültem le a kanapéra. - De ezektől a kisebb jégnyúlványoktól néhány ember simán frászt kapna. - mosolyodtam el.