- Jégnyúlványok? - kaptam a tekintetem Erinre, és kitört belőlem a hahota, még a stewardess szája sarka is megrándult.
- Ezen nem jégnyúlványok, édesem. A felhők felett repülünk. Azok felhőpamacsok - mutattam ki még mindig vigyorogva. - Bár ha még sosem láttad őket fentről, megtévesztőek lehetnek - dőltem hátra a kanapén, magammal húzva Erint is.
- Nos... remélem az út felét már megtettük. Nemsokára Párizsban leszünk.

Eléggé zavart arckifejezés jelenhetett meg az arcomon.
- Óh... hát, innen eléggé jégnek tűntek. - mondtam kínos mosollyal, majd felsóhajtottam, és inkább hátat fordítottam az ablaknak, de Klaus is húzott magával.
- Addig pihenj egy keveset, én elleszek itt. Elgondolkodom az életemen. - kacsintottam rá. Vicces, én, aki egész nap képes lennék aludni, most képtelen lenne pihenésen kívül mást csinálni. Aludni biztosan nem tudnék.

- Rendben. Gondolkodj... de mellettem - fogtam meg Erin kezét. - Azért ha odaérünk Európába, és leszállunk, ébressz fel - dünnyögtem, és lehunytam a szemem.

(Párizs)

- Bulgária ;; Repülőtér -

Nem is túlzok, ha azt mondom, hogy hosszú volt az út. Talán azért is tűnt hosszabbnak, mert ezúttal egyszerre tettük meg Párizs és Szófia, majd Párizs és Mystic Falls távját. Igaz, volt körülbelül fél óránk még Párizsban, de nem túlzottan számottevő az a kis pihenő.
Nem is tudom, hogy mikor feküdtem el a kanapén, hogy pihenjek egy kicsit, amiben biztos voltam, hogy magammal rángattam oda Klaust is. Ahhoz képest hogy napok óta csak veszekedtünk minden apró vackon, hát most szinte mondhatni, nyoma sem volt annak a balhénak, amit a Szófiai járaton műveltünk.Szóval a csendes háború most elkerült minket. Hála az égnek, azt hiszem, ezúttal már a hajam összes szálát kitéptem volna, ha újra megtörténik.
Felemeltem a fejemet a mellkasáról, és nagyon halványan elmosolyodtam. - Mondd, hogy nemsokára Amerikában vagyunk... - hajtottam vissza a fejem.

Különösebb esemény - értem ez alatt a verbális háborút - nélkül telt a visszaút, és épp a kanapén fetrengtünk édes semmittevésben, mikor Erin kinézett az ablakokon.
- Elvileg igen - válaszoltam lustán, és megnéztem az órámat. - Ha minden jól megy, négy órán belül otthon vagyunk - nyújtóztam kényelmesen egyet. - Látod? Mondom én, hogy Kelet-Európa el van átkozva. Mióta visszafelé jövünk, minden rendben - csókoltam meg Erint mosolyogva. - Mondtam neked egyáltalán azt Bulgáriában, hogy szeretlek?

Elmosolyodtam, és viszonoztam a csókját, majd járatni kezdtem az agyamat, majd meg is ráztam a fejem.
- Azt hiszem, egyszer. Az operában, amikor még minden jó és szép volt. - sóhajtottam, és felültem, hogy beletúrjak a hajamba. - Kérsz valamit inni? Legalább hasznossal töltsük el ezt a néhány órát még. - nyújtóztam. Nem aludtam sokat, talán csak elbóbiskoltam, de ez most felettébb jólesett.

- Akkor ezt Amerikában majd pótolnom kell - simítottam végig Erin haján, majd felcsillant a szemem.
- Kérek, igen. De nem pohárból... valahonnan máshonnan - néztem a nyakán az ütőeret. - És ha előtte iszol egy kis whisyt is... úgy lesz a legtökéletesebb - súgtam.

Elvigyorodtam, már az italos pultnál megállva, és vontam egyet a vállamon, úgy tettem vissza a neki elővett poharat. - Nem fogok ellentmondani. - ráztam a fejem, mindenféle ellenérzés nélkül. Még a véremet is szívesen osztottam meg vele.
Kiöntöttem magamnak egy pohár whiskyt, és újra leültem mellé, belebámulva egy kis ideig a pohárba, majd egy húzásra megittam az egészet.
- Nem sejtettem, hogy az én vérem is lehet finom bárki számára is. - kacsintottam rá.

Mohó szemekkel néztem, ahogy elsétált az italos pultig, majd egy húzásra megivott egy pohár whiskyt.
- Viccelsz? Isteni finom a véred... - motyogtam, a nyakát simogatva. - És amikor így előtte iszol is.... olyankor mindig én magam is jókedvű leszek tőle. Meg hát... tőled is - mondtam őszintén. - Nem fog fájni, úgy csinálom - nyugtattam meg. - A stewardess meg azt fogja hinni, hogy épp a nyakad csókolgatom.

Halkan felnevettem. - Haraptál már meg, pontosan tudom, hogy hogyan csinálod. És nem kell aggódnod, eddig minden alkalommal élveztem. - hajoltam egy pillanatra a szájához, hogy egy gyors csókot adjak neki, majd megfogtam a hajamat, és elhúztam az útból.
- Akkor talán... ideje lesz vacsorázni. - suttogtam neki.

- Szólj, hogy mikor álljak meg - suttogtam, majd arcomat a nyakába temetve belemélyesztettem a fogaimat, hogy édes - és jelenleg alkoholos - vére elöntse a számat.
Apró kortyokban ittam a vérét, lassan, vigyázva, nem akartam kimeríteni. Valahogy nem hiányzott, hogy ő utána a stewardessből, vagy a pilótából pótolja az elvesztett mennyiséget. Addig legalábbis nem, amíg földet nem érünk....

Felnyögtem, de csak nagyon halkan, nehogy félreérthetővé váljon bárki számára is, és felemelve a kezem, a hajába túrva biztattam őt, hogy folytassa csak tovább.
Lehunytam a szemeimet, de azt hiszem, egy perc elteltével szorítottam meg a kezét. Akkor kezdtem érezni, hogy kezd belőlem kiáramlani az erőm is.
- Elég lesz... azt hiszem... - motyogtam halkan.

Én magam nem tudom, mennyi idő telt el, mikor megéreztem Erin szorítását a kezemen, és rögtön el is húztam tőle a fejem.
- Minden rendben? - néztem a szemébe, készen arra, hogy ha esetleg mégis túlmentem volna a határon, a szája elé tartsam a kezem. Bár nem úgy tűnt, hogy szükség lesz rá, de jobb az elővigyázatosság.
- Mindig megőrülök a véredtől. Még talán senki nem volt ilyen finom, mint te - súgtam halkan.

Kinyitottam a szemeimet, és megfogtam a másik kezét is, amit elém tartott. Tökéletesen jól éreztem magam, nem hiszem, hogy olyan sok vért vesztettem. Ha igen, hát ezek szerint meg sem kottyant.
- Ez zene füleimnek. - suttogtam neki viszont, már egy szélesebb mosollyal, és odahajolva lecsókoltam egy nagyon kicsi vércseppet a szájáról.

Rámosolyogtam Erinre, majd kissé összeráncoltam a szemöldökömet.
- Van egy jó hírem - közöltem aztán, nekifeszítve a csípőmet, ahol jól érezhetően megmoccant valami. - Maradj csendben, nehogy elijeszd - vigyorogtam. - Arra gondoltam, a reptérről elmehetnénk egyenesen anyámhoz. Letudjuk a látogatást, és az "ismerjétek meg egymást" mozgalmat, aztán...hazaviszlek, és két napig nem engedlek ki az ágyból. Be kell pótolni a bulgáriai mulasztást.

Sóhajtottam egyet, és elhúztam a szám előtt a kezemet, ezzel imitálva a "cipzár a számon"-dolgot, de a fejemben már igencsak élethű képek éledtek fel, ahogyan éreztem, hogy Amerika tényleg jó hatással van rá.
- Nos, előbb vigyük haza a cuccainkat, én ezzel módosítanám. És utána mehetünk az anyádhoz. Nem fogok rád mászni abban a fél percben, ígérem. - tettem a szívemre a kezem.

Hangosan felnevettem.
- Nem? - kérdeztem. - Édesem, egy valamit megtanultam hosszú életem alatt. Egy nőnek sosem lehet hinni. Főleg az ilyen ígéretekben nem - vigyorogtam, és szemtelenül ráfintorogtam. - De igazad van. Előbb pakoljunk le. Aztán menjünk el anyámhoz. Igy is csak nézni fog, hogy hol kujtorogtunk napokon át - sóhajtottam.

- Hm, pedig most higgy nekem, mert tényleg nem fogok rád ugrani. Most lenne hozzá kedvem, de sajnálatos módon az utaskísérő eléggé szabadon közlekedik itt - sóhajtoztam, magam elé meredve, majd újra kinéztem az ablakon, ahol már lehetett látni mást is, nemcsak szárazföldet. - Ez már ígéretesebb! - mosolyodtam el szélesebben.

Követtem Erin tekintetét, és alattunk vizet, és földet láttam váltakozva. A víz láttán arra tippeltem volna, hogy még az óceán felett vagyunk, de a szárazföld sűrűsége valami mást mutatott.
- Elértük a szárazföldet - mondtam vidáman. - Üdvözlégy, Amerika! - mosolyogtam, és rájöttem arra is, mi a szárazföld-víz váltakozás oka. - Valami azt súgja, most járunk Manhattan felett - húztam Erint az ablakhoz, és kimutattam a Szabadság szobor jókora, fáklyát tartó alakjára.

- Nem gondoltam, hogy valaha örülni fogok ennek a földrésznek. Mikor ide kellett jönnöm Tatia miatt, eléggé nem volt hozzá hangulatom. - bámultam kifelé az ablakon, és végül vontam egyet a vállamon. - De a bosszú megkívánta ezt is. - mondtam kissé gonoszkásan és visszaültem újra a kanapéra, egy újabb pohár whiskyvel.
- Azt hiszem, nem fogok jó benyomást kelteni az anyádnál. - sóhajtottam fel. Egy nő, akinek az örök favoritja mindig is Tatia lesz. Mondhatn, már most veszett ügy.

- Szerintem tévedsz - mondtam Erinnek, és én is öntöttem egy pohár italt. - Anyám kedveli Tatiát, az tény. Hiszen őt már ismeri ezer éve, és annak idején is kedvelte. De nem azt jelenti, hogy téged látatlanban máris utál, vagy elítél. Azért sem tesz ilyet, mert annak idején apám ugyanezt tette Tatiával. Ha megismer, és meglátja, mennyit változtattál rajtam, kedvelni fog, meglátod - öleltem át Erin vállát. - Ha nem, hát... akkor addig dolgozunk rajta, amíg ez meg nem változik. Nekem nagyon fontos anyám véleménye - vallottam be őszintén. - Talán az ő az egyetlen a családomból, akit tényleg szeretek.

- Hát, majd meglátjuk. - húztam fel a whiskyt. Nem táplálok hiú reményeket, már lassan ezer éve. Ez így van jól, és ezennel a témát lezártnak nyilvánítom. Legalábbis részemről. Nem hiszem, hogy... na jó, talán az önbizalmam kevés eme téren, ki tudja?
De egy halvány mosolyt tudott az arcomra csalni, amikor őszintén beszélt az anyja iránti érzéseiről. - Az anyákat szeretni kell. Bár... ezt pont nem jó vámpír mondja. - bújdam oda hozzá.

- Na igen- nevettem el magam. - Tény, hogy te és Tatia... nem igazán vagytok a tökéletes anya-lánya kapcsolat megtestesítői. De tudat alatt ti is szeretitek egymást. Szerintem. Csak mindketten túl büszkék vagytok, hogy beismerjétek - vontam vállat. - Egyébként anyámat csak szeretni tudom azok után, ahogy a múltban viselkedett velem. Az után meg pláne, hogy amikor visszajött, nem tépte ki a szívemet, hanem megbocsátott.

- Mmm... nem tudom, talán. De mondjuk úgy, hogy a kapcsolatunk soha nem lehet tökéletes. Már csak... miattad sem. - mondtam aprócska mosollyal. Hiszen egyértelmű volt. Ha Klaus a történtek után Tatiával maradt volna, akkor én nem lennék képes az anyám közelébe menni még egyszer. És fordítva nyilván hasonló a helyzet.
- Az anyád... egy nagyon jó ember. Már amennyire ember. - tettem hozzá. - Emberként is gondoskodott rólad, nem hiszem, hogy most fog másképpen cselekedni veled. - adtam egy puszit az arcára, majd sóhajtottam egyet. - Azt hiszem, nemsokára megérkezünk.

- Nagyon sok minden változott meg azóta, hogy emberek voltunk, a régi múltban - merengtem el borúsan egy pillanatra, majd megráztam a fejem, mintha rossz emlékeket űznék el magamtól, és kinéztem az ablakon.
- Igen, úgy tűnik, közel járunk - mondtam, már amennyit ebből a magasságból meg lehetett állapítani, de ekkor a stewardess is odalépett hozzánk, és megkért minket, kössük be magunkat, mert hamarosan megkezdjük a leszállást Mystic Falls repülőterén.