Aha biztos.. Megforgatom a szememet. Kérdez valamit, amire én csak felnevetek. Esélytelen próbálkozás, egy a sok közül. Megragadja a felkarom, én pedig egy mozdulattal el is lökném magamtól, ám megnyílik alattunk a föld. Hirtelen odanézek, miközben a kriptában landolunk.
-Kíváncsi vagyok mikor fogsz megunni. -döntöm picit oldalra a fejem, mielőtt elzárulna a kijárat. Nem félek sem a sötéttől sem pedig a bezártságtól. Hát nem ezt akartam?! Fényt csinál, és közelebb jön, azt kérdezve, hogy tudom-e, hogy ki ő.. Hát kit érdekel?! Meg akar ijeszteni, de szegény szerencsétlennek nem jön össze. Hiába nagyon idős és erős boszorkány, engem nem érdekel. A falhoz sétálok, majd unottan leülök.
-Szerinted érdekel, hogy ki vagy?! -ráncolom össze a homlokom. Ekkor érzem, hogy kezd elfogyni a levegőm. Pár percig rendesen bírom, hiszen a vámpíroknak nincs szükségük annyi levegőre, mint amennyi embernek. De úgy körülbelül öt perc után köhögni kezdek. De, nem hátrálok meg, csak őt figyelem, amint magába szippantja a levegőt, így a látványától én sem vesztem el a fejem.

-Nem lehetsz olyan híres, kedves Dana, ha azt sem tudom, hogy ki vagy. -nevetni akarok, de túlzottan fogy a levegő.
-Ritkán látni ilyen kis pofikát mi?! -nyögöm halkan. Hozzáér a nyakamhoz, felemel. Ennyi erő szorult volna bele ebbe a túlsúlyos bosziba?! A keze égetni kezdi a bőrömet, én pedig nyögni akarok, de nem jön hang a torkomon. A kezére kapom a kezem, hogy megpróbáljam lefejteni magamról, és mindez összejött volna, ha én hülye! A kezemet még szörnyebben szúrta! Mozogni kezdtem a keze alatt, hogy kiszabaduljak, de erősít a szorításán, és egy meglepő és váratlan dolgot tesz. Beleharap az arcomba, abból kitépve egy darabot, amiből ömleni kezd a vér. Nem bírok magammal, felüvöltök a fájdalomtól, aminek következtében alig marad levegőm. Az arcomhoz kapok. Az egész kézfejem úszik a vérben.
"Légy öreg és csúf" Erre elváltozik a bőröm, én pedig riadtan lesem azt, hiába is tudom, hogy mindez illúzió. Csoffadt a bőröm, undorító, ráncos.
-Milyen undorító mutáns vagy te?! -nyögöm, vigyorogva. Még mindig hősiesen tartom magam. A fájdalomtól a könny kibugyog a szememből, és próbálok nem elgyengülni. Ez valami pszichopata, és úgy tűnik az emberemre akadtam. Ismét Tatiaról kérdez, majd a falnak vág, érzem, ahogyan csattannak a csontjaim. Biztosan megint eltört legalább egy bordám. Felnézek rá, egyenesen a szemébe, majd elvigyorodom, és megingatom a fejem.
-Nem mondom meg. -kacsintok rá. Nem veszi észre, hogy direkt hagyom, hogy nyúzzon?...

-Fiatal? -felnevetek. -Ráadásul még bókol is... Cccc.. Tudod kedves Dana, én a fiúkra bukom. -valamivel el kellett üssem az időt, és, ha ez a saját magam szórakoztatása, hát legyen. -Mondjuk, ahogyan érzem, hozzád képest valóbanfiatal vagyok, a holmi fél évezredemmel.. -cuppogok, kissé nyögdécselve az egyre fokozódó, és az újra és újra belém maró fájdalomtól. Rólam beszél, én kizárom, hidegen hagy. Felvesz egy karót, arra már felfigyelek, és mielőtt meglendíti felemelem a kezem, hogy a fejem helyett azt fúrja át. Sikeres akció. A kezemből rendesen kiálló karóda meredtem, ami ejtett egy kisebb karcolást a homlokkmon is. Isnét ordítani tudnék a fájdalomtól, de teljesen felesleges... Sikeresen belefutottam az egyik első boszorkányba, ezért is taps jár nekem.
-Ne hidd azt, hogyha kínzol, akkor beszélek.. Kjcsit gondolkozhatnál is, azzal a nagy fejeddel.. -sóhajtok fel.

Nem is figyelek rá, legalább is még mindig igyekszem kizárni, és magammal foglalkozni, hogy ne véreztessen ki teljesen. A fekete póló ami rajtam volt, már teljesen átázott az arcomból ömlő vér miatt. Odakapok, próbálom elállítani, várom, hogy megszűnjön magától, ahogyan a sebeim általában, de ez csak ott van, és egyre rosszabb, mert egyre gyengébb vagyok.
Utolsó szavaira fájdalmasan felnyögök, majd hátradőlök, behunyva a szemem. A hasamhoz nyúl, és belevájja az ujjait, átégetve azt. Először a kezéhez kapok az enyémmel, de menten el is rántom, hiszen annyira éget, mintha levettem volna a napfényben a gyűrűmet, vagy a nyakláncomat. Összeszorítom az öklömet, és próbálom eltolni magamtól, minden erőmet beleadva. Csupán, csak annyi a baj, hogy szinte már teljesen kivéreztetett, így teljesen gyenge vagyok, ráadásul minden egyes porcikája éget a verbénától. Összeszorított szemekkel hagyom, hogy csinálja, nem hátrálok meg, ha már ezt akartam.
Erőtlenül felnevetek.
-Nem érdekelsz. -suttogom, megmakacsolva magam, miközben átfut az agyamon valami. Megköszörülöm a torkom, miközben próbálom abbahagyni a gonosz nevetést.
-Katherine Pierce. -csak ennyit mondok, mást nem is, bár azért ennél többet tudok, de neki erről nem kell tudomást vennie. Ezt a nőt igazán megkínozhatná. Elvigyorodom egyenesen a szemébe nézve, majd újra lecsukom azt.

(Erdő)