Vajon mások milyennek gondolnak egy vámpírt? Egy vámpírt, aki a saját fajtáját sem kíméli!? Kegyetlennek és gonosznak tartanak? Vagy képesek átérezni azt, amit át kellett élnem?
A családomban mindenki vidám volt, bármilyen idők is jártak. Ebből én sem maradtam ki. Régebben kedves voltam az emberekkel, segítőkész, társaságkedvelő. De miután vámpírrá váltam, mindez megváltozott. Nem azért mert azzá váltam, hanem azért amiért azzá kellett, hogy váljak.
Hogy milyen vagyok? Bosszúszomjas, mert kiirtották a családomat, de annak már majdnem 1000 éve. Már bosszút álltam. Mégis, valahogy még mindig bennem van a harag, még ha már nem is annyira.
Persze nem csak negatív érzelmek vannak bennem. Tudok gyengéd lenni, nagyon is. Igazából nagyon tudok szeretni, de sajnos manapság ez nem igazán fordul elő. Magányosnak érzem magamat. Valójában az is vagyok, teljes mértékben. Pedig én annyira vágyom arra, hogy érezzem valaki szeretetét. Ha csak egy percre is, de érezném azt, hogy valakinek én vagyok a legfontosabb a világon, na az maga lenne a mennyország.
Ennyi idősen azt gondolnák valakiről, hogy valószínűleg teljesen régies a megjelenése, a stílusa...
Ezt megcáfolom, lépést tartok a korral.
Barna, rövid hajamat szinte mindig máshogy hordom. Vagyis ahogy felkelek vele, nem igen szoktam vesződni a hajammal, pedig időm aztán van bőven. Szemeim sötétkék színben pompáznak, mely véleményem szerint igencsak megnyerő a hölgyek számára. Arcomról nem igazán lehet leolvasni az érzelmeimet. Van olyan, hogy gyilkolás közben is egy félmosoly ül az arcomon, pedig egyáltalán nem tartom vidám dolognak.
Szeretek elegánsan öltözködni, na persze ez nem azt jelent, hogy öltönyben indulok el vadászni. A hétköznapokban leginkább inget vagy pólót, esetleg kapucnis pulóvert viselek farmernadrággal. Ezekhez általában valami kényelmes utcai cipőt veszek fel, hogy ne zavarjon semmi, ha balhé kerekedik. A napfényvédő gyűrűm egy régi családi ereklye. Apámtól kaptam a támadás után, azt mondta, hogy majd én is adjam tovább. Kár, hogy nincs kinek...
A gyűrű ITT található, ha kíváncsiak vagytok.

Oszd meg velünk, ki vagy!

A nap már lemenőben volt, amikor elkezdtük kihordani az ételeket és italokat a tisztásra. Nagyon sokat voltunk ott, szerettük azt a helyet. Egyrészt mert gyönyörű volt, másrészt pedig közel is volt a házunkhoz. Ez az este most nem egy szokványos családi vacsora volt. Rengeteg környékbeli ember eljött, mindenki hozta az ételeket és persze az egész családot. A tűz több helyen is égett, ezzel fényt és meleget adva nekünk. Bár nyár volt, de Anglia sosem tartozott az igazán meleg helyek közé. Felnéztem az égre. A telihold fénye az egész eget és a tisztást is bevilágította. Apám magához hívott, intézett hozzám néhány bölcs gondolatot, majd rám bízta a gyűrűjét. Azt mondta, hogy őrizzem meg és majd adjam tovább a fiamnak. Talán érezte, hogy hamarosan történik majd valami?
Farkasvonyításra lettem figyelmes. Rögtön az íjamhoz kaptam, mire többen így tettek, néhányan előrántották pengéiket. Síri csönd ült a tisztásra. A csendet egy a fák mögül kiugró farkas törte meg, majd jött a többi is. Fogalmam sincs, hogy hányan lehettek, talán 10-15 példány. Lehetetlen volt nekik ártani. Hiába lőttem át több helyen is, továbbra is csak rohantak és kegyetlenül leterítettek mindenkit. A gyermekeket sem kímélték, hallottam ahogyan az utolsó kis sikoly is elhagyja a torkukat. Szívszorító volt. Rohantam, hogy megkeressem a családomat, de ekkor egy farkas átharapta a lábamat, majd egyenesen az erdő felé húzott. Még két másik csatlakozott hozzá, akik mindenhol elkezdtek harapdálni. Az egyik ráharapott a torkomra. Az ütőeret nem szakította át, de nem kaptam levegőt, úgy éreztem azonnal megfulladok. Ekkor hirtelen elsuhant valami előttem és iszonyatos erővel eltaszította az egyik farkast. Haldokoltam, de az ismeretlen alak hirtelen a számhoz nyomta a csuklóját. Fogalmam sem volt, hogy vajon ezzel mit akar, de a vérét ekkor már lenyeltem. Mintha kezdtem volna jobban érezni magamat. Azt mondta, hogy menjek onnan. Azonnal a tisztás felé rohantam, de ahogy kiértem az erdőből térdre rogytam. Iszonyatos látvány fogadott. Mindenhol szétmarcangolt emberi testek, nők, idősek, gyerekek és a családom. Mindenki meghalt, kivéve engem. Odamentem az egyik kardért, de amikor fordultam volna vissza az erdő felé a farkas már a levegőben ugorva közeledett felém. Egy kiálló, vastag fadarabba zuhantam bele a lökés erejétől. Éreztem, ahogy az erő elhagyja a testemet, majd minden elsötétült.
Egy előkelő szobában ébredtem fel. Valaki átöltöztetett és megfürdetett. Felriadtam, de mielőtt az ajtóhoz léptem egy férfi jött be a szobába. Bemutatkozott, Elijahnak hívták. Órákon át beszélgettünk, ő mesélt, én kérdeztem. Elmondott mindent, az elejétől a végéig. Hirtelenjében sokkolt, de egy-két nap alatt felfogtam, hogy mi is történt velem.
Eleinte minden furcsa volt, de Elijah megtanított nekem mindent amit ő is tudott. Tudta, hogy bosszút akarok majd állni és azt is sejtette, hogy nem csak a vérfarkasokon. Megtanított rá, hogyan cserkésszek be és öljek meg egy emberfeletti lényt. Ő volt a mesterem, mindent neki köszönhettem. Néhány hónappal az átváltozásom után sorra elkezdtem levadászni a farkasokat. Egyenként végeztem velük, mindent megöltem. Szerencsére nappal is mozoghattam, mert Elijah egy boszorkány segítségével megbűvöltette a gyűrűmet.
A következő évszázadok során többször is összefutottunk, egészen az 1900-as évekig. Eddigi életem majdnem 1000 éve alatt a bosszúnak és a haragnak adtam át a helyet. Nem kíméltem sem a vérfarkasokat, sem a vámpírokat. Szinte soha nem próbáltam meg egynél többet megölni egyszerre. Tudtam, hogy koromnál fogva valamivel erősebb vagyok, mint a fiatal vámpírok, de nem mertem kockáztatni. Bár, talán sokkal jobb lett volna a halál, mint elviselni a szenvedést, a magányt. Nem volt hiányom az ellenkező nem társaságában, de leggyakrabban csak azért, mert az illető vámpír vagy vérfarkas volt. Semmit sem sejtettek, teljesen magaménak tudhattam őket. Utána pedig következett a szokásos procedúra. Akadtak olyanok is vándorlásaim során, akik a barátaim lettek. Ők leggyakrabban ugyan amellett kötelezték el magukat, mint jómagam. Ők is vadászok voltak. Sokan hírből sem ismerték a kegyelmet, bár nem mintha én oly kegyes lettem volna. A fájdalom és a bosszúvágy irányított.
Néhány hónapja hallottam Mystic Fallsról ismét. Tudtam, hogy az ősi család itt élt abban az időben, amikor vámpírokká váltak, de most új dolgokat hallottam. Igaznak bizonyultak. A város tele van vámpírokkal, boszorkányokkal, vérfarkasokkal, sőt még hibridekkel is. Ezek szerint Klausnak sikerült megtörnie az átkot. Ettől félt Elijah is...
Talán ez az első hely ahol jól érzem magamat. Régóta nem vadásztam, belefáradtam már, hogy folyton csak bosszút álljak. Hiszen már hányszor megtettem. Olyanokon is, akiknek semmi köze nem volt az egészhez. A városban a legtöbben kedvesek, mostanában sokat járok a Grillbe, új embereket ismerek meg. Azt hallottam, hogy az ősi család most itt tanyázik, de Elijahnak egyenlőre nyomát sem láttam. Nem keresem, ha kellek neki, tudja majd hol talál.