Nem voltam lényeges, akár maradhatunk ennyiben is, ami életem első 15 évét illeti. Huszonkét évvel ezelőtt egy tavaszi napon megszülettem, akkor megünnepelték a születésemet, de utána én is csak egy átlagos családtag lettem. Egy kislány, aki óvodába és iskolába járt, tanult, zongorázott, a pompomcsapat tagja volt, barátokat és ellenségeket szerzett, szerelmes lett és élte a kislányok, később a tinédzserek átlagos életét. A nagy családi összejöveteleken mindenki elmesélte, miújság vele, hogyan alakul az élete, aztán rendre szétszéledtünk és folytattuk ott a hétköznapbeli tevékenységeket, ahol abbahagytuk. Rokonaimmal jó kapcsolatot ápoltam és ápolok a mai napig, bár van, hogy évekig nem beszélünk egymással, de ha más nem, akkor mi a jó kapcsolatok titka? Így nincs min összevesznünk.
15 éves koromban azonban minden megváltozott. Az édesapám meghalt, a hivatalos jegyzőkönyv szerint állattámadás áldozata lett. Persze, az út közepén úgy megharapta egy állat, hogy egy csepp vér sem maradt a szervezetében? Itt valami nagyon gyanús volt, ez a sejtésem pedig egyre erősebb lett, amikor újra összegyűlt a családi kupaktanács. A szokásos ebéd után szintén a szokásokhoz híven a felnőttek elvonultak apa egykori dolgozószobájába, én pedig utánuk mentem. Ekkor hallottam meg anyám szájából azokat a szavakat, amelyek miatt a vámpírvadász-karriert választottam: "Mindannyian tudjuk, hogy egy vámpír ölte meg. Ismét előbújtak és már nappal is ölnek."
Vámpírok, vámpírok, vámpírok... ez az egy szó csengett folyamatosan a fejemben, kiürítve minden egyéb gondolatot onnan. Eszeveszett kutatómunkába kezdtem, aminek meg is lett az eredménye. Egy bosszúszomjas vámpírlexikonná váltam, az apám megtalált jegyzetei még a vadászatra is megtanítottak, valamint a halálból visszahozó gyűrűre is ekkor akadtam rá. Rögtön az ujjamra húztam és ebben a pillanatban igazából elkezdődött az életem.
Ennek már hét éve, azóta már rengeteg áldozatom volt. Folyamatosan edzek és képzem magam, verbénát és nitrátot iszom, mindig van nálam vámpírellenes felszerelés, hogy a legváratlanabb helyzetekből is győztesként vagy ha más nem, ne vesztesként kerüljek ki. És hogy miért jöttem Mystic Fallsba? A világ talán legnagyobb vámpírtanyája ez a hely, számomra pedig maga a valóra vált álom. Ha pedig már itt vagyok, meglátogatom az unokatestvéreimet, Elenát és Jeremyt, utána pedig indulhat a vadászat.
Még egyvalami, amit nem árt tudni: én ismerem a vámpírokat, ők is ismernek engem, de az emberek nem tudják, mivel foglalkozom. Ez az én kis titkom. A gond csupán annyi, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki titkokat rejteget...

***


Eléggé összetett. A legtöbben a kedves, szeretni való, megértő, barátságos és érzékeny lányt látják bennem, de az emberek nem tudják, milyen vagyok munka közben: ott csapok le, ahol soha nem várnák, számító, vérmes és kegyetlen tulajdonságokban sem szűkölködik a személyiségem, mindig megkapom, amit akarok és nem számít kin kell ahhoz átgázolnom, hogy megtudjam azokat az infókat, amelyekre szükségem van. Ha dolgozom, nem törődök senkivel és semmivel -rokonnal, baráttal, szerelemmel -, csak az áldozatom létezik és az a cél lebeg a szemem előtt, hogy minél jobban megkínozzam, hadd szenvedjen, ha már ő is olyan sok szenvedést okoz és okozott az embereknek. Ó, még nem mondtam volna? Vámpírvadász vagyok, őket hajkurászom, de embereknek nem tudnék ártani. Elvégre én is az vagyok.
Személyiségemhez hosszú, vörös haj, mogyoróbarna őzikeszemek és csinos testalkat tartozik. Külsőmmel akárkit elbűvölök, általában a vadászataim során is előnyömre válik, egészen addig, míg be nem cserkészem az áldozatomat, utána már nem nagyon van ideje azt figyelgetni, hogyan is nézek ki.