"Okos, kedves, ámde roppant makacs" Ezek a jelzők azok, amik leginkább Elenára illenek. A szülei halála előtt egy életvidám lány volt az iskolában, szeretett a barátaival lógni, divatról vagy szerelmi kapcsolatokról dumálni, vagy éppen tanulni, hiszen a szülei ezt a példát mutatták neki. Miranda és Grayson halála után viszont a személyisége több pontban megváltozott. Egyetlen bizalmas barátja a naplója lett, visszahúzódóvá vált, de jelleme határozottságát megőrizte, mint nővér, és barát.
Az évek során azonban fejlődött személyisége, hol pozitív, hol negatív irányba. Mostanság egyre több Petrova-béli jellemvonást lehet felfedezni rajta.
Külsőm: A divatos helyett a sportos megjelenést alkalmazza, de ha bármilyen esemény kerül megrendezésre, szép alakja miatt szinte bármilyen ruha jóláll rajta. A szeme barna, ahogyan a haja is, amit általában egyenesen, nagyritkán göndörítve "hord".

• Név: LENA
• Kor: 19 év
• Multik: sok van

Korán volt még, mégis megszólalt az ébresztő, és az őrjöngő zene máris üvölteni kezdett a fülembe. Igen, Pink a kedvencem. Erre szerettem kelni, hiszen valami furcsa jókedvet adott nekem. Olyat, amely arra buzdított, hogy rögvest kipattanjak az ágyból, és energiával telítődötten érezzem magamat.
Letoltam magamról a takarót, megindultam a tükör felé, és egy fáradt mosoly kíséretében kezdtem készülődni. Az ágyam végében ott hevert a szurkolólány jelmezem, és tudtam, amint beérek az iskolába, elszámolással fogok tartozni Caroline-nak, amiért a tegnapi próbát kihagytam. Szinte már a fejemben keringett hangja, miszerint főbenjáró vétket követtem el, de meg kell értenie, az öcsém sötét korszakot él, és néha csak egyszerűen nem lehet őt egyedül hagyni.
Finom illatok csapták meg az orromat. Jenna néni és anya már biztosan a konyhában várnak. Apa talán már dolgozik. És erre mosolyognom kellett. Mindig büszke voltam arra, hogy mi és ki az apám. Mystic Falls legjobb orvosa. Ez nem is vitás. És a legjobb ember, akit valaha csak ismerhettem.
- Jó reggelt, Jenna néni - mondtam a nénikémnek mosolyogva, miközben átléptem a konyha küszöbét, és miután szeretetteljesen megöleltem őt, végignéztem a terítéken, valamint a serpenyő kínálata sem maradhatott ki. - Ez istenien néz ki - suttogtam halk kuncogással, majd megfordultam, ahogy újabb lépteket véltem hallani.
- Anya... - jött ki hang a torkomon még mindig lelkesen. Mindig így kellett volna felkelnem. Nyilván ilyen vagyok, ha nem bal lábbal kelek ki. Egy csókot adott az arcomra, majd társult Jenna nénihez, és együtt folytatták a reggelikészítést. Jeremy még mindig a szobában ücsörgött... nem volt sehol... apa már elment dolgozni. Ezen kívül tökéletes volt a családi összhang. Jobbat nem is kívánhatnék...

Szemeim úgy pattantak ki, mintha ágyúdörgés zúgott volna a fülem mellett. Szívem hevesen vert, és mintha némi verejtéket éreztem volna arcomon, ahogy lassan, de biztosan visszatértem a jelenbe. Nem tudom, mikor hallottam utoljára emberi hangot. Mikor ettem, vagy ittam utoljára. Azt hiszem, hirtelenjében még a saját nevem felfogása is túlzottan nehéz feladat lett volna. A végtagjaim nehezen emelkedtek... vagy csupán képzeltem, hogy próbálom őket mozgatni? Már semmit sem tudok. Csakis egyetlen egyet. Stefan szavai még mindig ott időztek a fejemben: vámpír vagyok. Majd Damon... vagy iszom, vagy meghalok.
Könnyburokba burkolózott tekintetem, ahogy a ruhám szélét kezdtem gyűrögetni ujjaim között. Vámpír... az lettem, amivé soha nem akartam válni. Damon vére a szervezetemben volt. És ő azt mondta, nem ihatok másból, csak élő, emberi vénából. Szinte kötelezőnek érzem azt, hogy ez tényleg így történjen. De ott volt bennem a másik hang is: SOHA! Nem akarok embereknek ártani. Én, aki mindig próbálta őket védeni, most legyek olyanná, aki onthatja is az életüket? Hogyan néz majd rám Jeremy? Vagy Jenna, ha látja onnan, ahová került, hogy mivé lettem? És a szüleim... a halott szüleim, akiknek a sírja a mai napig menedék, szörnyetegnek gondolnak majd? Annyi gondolat gyötör, de mikor kapok rájuk választ? Talán... mikor mindennel ejön az ideje.
Léptek zaja ütötte meg szokatlanul is pontos és éles fülemet. Ilyen hangokat, ilyen illatokat előtte soha nem érzékeltem, mint most. Már kezdem érteni, hogy miben más ez az élet. De talán miután túlesem az első táplálkozáson, még ennél is erősebb érzések kerítenek hatalmába. A vér, ahogy eszembe jutott, furcsa hatalma alá kerített. És összecsapott elmémben a két hang: vér, vagy az emberek élete? Melyik az erősebb? És már tudtam... tudtam, hogy mi a válasz erre a roppant egyszerű kérdésre... tudtam úgy, ahogy tudja Stefan, és tudja maga Damon is. Ők maguk már többször is bűvkörébe estek ennek.
- Táplálkoznod kell, Elena - hallottam egy hangot a fejemben, és úgy álltam két lábra, mint valami megszállott múmia. És ekkor találtam szembe magamat azokkal a rácsokkal, amik rögtön felidézték, mi minden történt velem nemrégiben.
Félelem kezdett uralkodni felettem, ahogy jegessé vált ujjaim a rácsokra csavarodtak, és szívverésem felgyorsult.
- Ennem kell... Stefan... muszáj ennem... - mondtam elkínzottan, és szinte éreztem, hogyan válok egyre sápadtabbá, és hogy karikák jelennek meg a szemeim alatt. Nem akarok meghalni... Jeremynek szüksége van rám.
Korgó gyomrommal meredtem tovább magam elé, majd valami furcsa hang... és ott hevert előttem egy test... ott, a padlón. És olyan vágyódást éreztem egyik pillanatról a másikra, amelyet eddig talán még soha. Hiszen vértócsa jelent meg feje körül.
- Igyál, Elena - jött egy hang. Stefan. Itt van. Nem hagy egyedül. De most még erre a gesztusra sem voltam képes halványan mosolyogni sem. Tudtam, hogy meg kell küzdenem azért a vérért...
Először térdre estem, majd vissza a fenekemre, és úgy nyúltam ki a rácsok között, hogy próbáljam megkaparintani a tócsát. Először csak a padlót érintettem... por ragadt az ujjaim végére. Erőm már alig maradt, mégis meg kellett küzdenem ezzel a feladattal... ha ez legyőz, akkor minden le fog.
Testem megfeszült, próbáltam akkora levegővételeket venni, hogy valahogyan még jobban átférjek a rácsokon, de ahogy teltek a másodpercek, csak azt éreztem, hogy mindez esélytelen.
S ekkor folyadékot éreztem ujjaim alatt... meleg volt még... friss. És már csak ettől erek jelentek meg szemeim alatt... egy könnycsepp buggyant ki a szememből, mikor... ajkaimhoz emelve megízleltem az életet...