Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Gilbert ház

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 24, 2013 9:26 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Az óvodában lesz benne részed, drágám. - mondtam mosolyogva Jenna szavaira, ahogy odacímezte a kicsinek hogy majd megismeri a barátait. Volt egy pár belőle, s azt hiszem hogy ez nagyon helyes is az ilyen korú gyerekeknél.
 - Igaz, még nem az igaz barátságok ideje van itt nála, de.. azt hiszem, hogy bárhogy is legyen, Elena sosem lesz egyedül. Jeremy sem. - sóhajtottam, tovább mosolyogva.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 18, 2013 7:30 pm
Ugrás egy másik oldalra
Miri szavai szokás szerint elgondolkodtattak, amiben végülis nem találtam semmi meglepőt, hiszen ő volt az idősebb testvér... és tulajdonképpen az okosabb is, annak ellenére, hogy ezt már én is átvehettem volna a sok hülyeségem után, amiből én jöttem ki rosszul. de... kifejezetten örültem annak, hogy én vihetem Elenát az óvodába. Ott úgysem lehet baja mellettem.
- És bemutathatsz a barátaidnak is, Elena - mosolyogtam a fényesen csillogó, barna szempárba. Tiszta volt, és gyermeki. Én pedig tudtam, hogy Miranda jól teszi, ha rám bízza, mert azt soha nem engedném, hogy neki baja essen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 09, 2013 8:32 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Talán ez a legnagyobb probléma. Mindenben hinnünk kell, Jenna. - súgtam neki halkan, megsimogatva arcát, majd egy halk sóhajjal egy csókot nyomtam Elena arcára.
- A holmijait már összekészítettem az óvodába. Jenna néninél jó kezekben leszel, kicsim. - simogattam meg hátát, majd Jennára mosolyogtam.
- Majd mutass meg a nénikédnek pár játékot, rendben? - kértem tőle halkan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 03, 2013 5:37 pm
Ugrás egy másik oldalra
Hát igen.. én is abban reménykedem, hogy egy napon majd egy Graysonhoz hasonló férfi az én életembe is betoppan, és rendbe teszi azt, amit nekem már sikerült elcsesznem.
- Bár nem tudom. Én nem különösebben hiszek a véletlenekben - sóhajtottam fel. Ugyan hogyan lehetne? Bár... tényleg nem tudhatom, mit hoz a jövőm, de a könyvtárban vagy moziban összefutok életem szerelmével eléggé abszurd. - Igen, szívesen elvinném, ha nem zavar - néztem vissza Elenára, aki ezúttal is kifejezte egy "szeretlek, Jenna nénivel" meg egy öleléssel, mennyire szeret engem. Istenem... bárcsak ismerném a saját lányomat is!
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 17, 2013 7:53 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Mindenki megtalálja az ideális társat. - sóhajtottam fel, úgy nézve tekintetét, majd leültem a kanapé karfájára, és onnan néztem rájuk. - Akkor fog megérkezni, mikor nem vársz rá. Talán életed legnagyobb véletlenjéből fog származni. - suttogtam szavaimat eléggé hevesen, majd nagy sóhajtással ismét az órára néztem.
- Nemsokára. Elvihetem én is... de ha akarod, akkor te... ? - néztem kérdőn Jennára.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 14, 2013 5:52 pm
Ugrás egy másik oldalra
Miri olyan jó volt... Mindig is jó volt hozzám. Nem is tudom, mit kezdenék nélküle. Persze továbbra is úgy gondolom, hogy soha többet, egyetlen gyereket sem... Épp eléggé boldoggá tesz engem Elena, és a kis Jeremy. Ő még biztosan alszik, de már alig várom, hogy őt is a karomban tarthassam.
- A megfelelő férfit? - hüppögtem. Na igen. Egyszer majd biztos elmúlik a dacos tinilány korszakom. - majd egyszer biztosan... ha az a sok idióta eltűnik a képből - mosolyodtam el halványan. Még hiszek a csodákban, legalábbis hinnék. - Akkor Elenának mikor is kell az oviba mennie? - kérdeztem, megszakítva a korábbi témát, amire később valószínűleg úgyis visszatérünk.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 12, 2013 7:32 pm
Ugrás egy másik oldalra
Nem vártam tőle ezt a furcsaságot, miszerint sírni, könnyezni kezd, de meg tudtam érteni őt is. Nem volt megszokott, hogy valaki gyermekről érdeklődött nála, főképp én nem akartam őt felzaklatni ezzel, most ezennel mégis sikerült, s tudtam, hogy.. jobb lett volna hallgatni ezúttal, mintsem bezsélni, mert ezzel csak őt zaklattam fel.
- Dehogynem akarsz.. - léptem oda húgom mellé, és vállára tettem kezemet. - Csak meg kell találnod a megfelelő férfit. HIdd el, hogy meg fog történni az is. - mondtam neki bíztatóan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 08, 2013 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Hát, ami azt illeti... - túrtam hátra a hajamat zavaromban. Igen, volt, elég alapos okok rá. De hát... egyszerűen annyi történt, hogy megbíztam valakiben. Aztán még valakiben... Aztán ez lett a vesztem. - Csak a szokásos - nevettem fel kínomban. Igen, azt hiszem, hogy pontosan tudja, mire gondoltam, még akkor is, amikor a lányom említésére az arcomra fagyott a mosoly, amit Elena is érzékelt. Legalábbis azt hiszem, mert hirtelen olyan szorosan megölelt, hogy azt hittem, majdnem megfolyt, de neki ez volt a "Ne sírj, Jenna néni nyelve". Csak sajnos hiába a jó szándék, ezen most annyira meghatódtam, hogy mégis megeredtek a könnycsatornáim.
- Soha többé nem akarok gyereket - hüppögtem. Igen, azt hiszem, Miranda mellett örökké egy tini maradok, akinek vannak ilyen furcsa megnyilvánulása.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 28, 2013 9:47 am
Ugrás egy másik oldalra
- Könnyűvérű? Talán adtál okot arra, hogy ezt gondolhassák rólad? - kérdeztem, meglepetéssel a hangomban, s odaültem a kanapé karfájára, onnan figyelve kettejük sziluettjét. Tökéletes páros, és Jenna mindig úgy gondoskodott Elenáról, mintha tényleg a saját vére lenne. Talán benne is ott van az anyai ösztön azután a régi malőr után.
- A lányod.. Jenna.. - kezdtem bele halkan. Emlékeztem még nagyon is, hogy mi volt akkor, és hogy Grayson-nak is bele kellett folynia az ügybe, hogy a kicsi lehetőlet jó kezekbe kerüljön. - Nem tudsz róla? Remélem, arról a disznóról hallani sem hallottál. - néztem rá komolyan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 24, 2013 7:33 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Röviden annyi, hogy néhány gonosz pletyka szárnyra kelt rólam, azzal kapcsolatban, hogy könnyűvérű vagyok - sóhajtottam fel. Rendben, ebben van valami, de hát őszintén, inkább az a baj, hogy könnyen bedőlök a szép szavaknak. Pedig mennyire jó lenne, ha nem így lenne! Akkor tényleg olyan lehetnék, mint Miranda, és boldogan élnék egy normális férjjel az oldalamon.
- Ne aggódj, jó kezekben lesz nálam. Ha valamihez tényleg értek, azok az ilyen csodálatos kisasszonyok, mint Elena - adtam egy finom puszit az arcára. Ha tehetném, egész nap babusgatnám, és nem csak azért, mert hiányzik az én kisbabám, hanem mert ő tényleg nagyon szeretem. Akármiért nem kellett az igazi anyjának, itt jó kezekben van. Mindenki, aki ebben a házban valaha is élt, szereti őt, amiért egy ilyen csodálatos, elragadó teremtés.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 24, 2013 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Gondok? Miféle gondok? - emeltem fel fejemet hirtelenjében és úgy néztem húgomra, mint valami időzített bombára. Kettőnk közül mindig ő volt a szeleburdi, a fiatalabbik akire mindig kevesebb figyelem jutott, mint általában minden második gyereknél van. Ha az első gyereknek sikerei vannak, a másodikat midnig hozzá hasonlítják és jön a "Te miért nem tudsz olyan lenni, mint a nővéred?" Ettől akarom megkímélni a gyerekeimet. Én sose akarok ilyen anya lenni.
Felnevettem. - A mennyiség se legyen sok. Még érzékeny a torka, ugye? - sétáltam oda melléjük, és rámosolyogtam a lányomra. - De nem is venné el azt, ami másé is lehet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 14, 2013 6:40 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Ennek viszont örülök. Gondok vannak az egyetemen, szóval... - sóhajtottam fel. Nem akartam kimondani, hogy szüneteltetem, mert az olyan, mintha feladtam volna. Na de sebaj, legalább több időt tölthetek ott, ahol felnőttem. Majd keresek valami munkát mondjuk a Grillben, vagy megkérem Graysont, hogy járjon közben a kedvemért a kórházban, esetleg valami más. Mindegy, csak le is foglaljam magamat, ameddig itt tartózkodom. - Jut is eszembe - adtam egy puszit Elena arcára, aki azóta sem nagyon engedett el engem. - Ha hazajöttél az oviból, van kedved eljönni fagyizni egyet? Olyat kérsz, amilyet szeretnél. Azt nem merem megkockáztatni, hogy annyit, mert a többieknek is kell maradni - nevettem fel játékosan. Elena nem olyan, ő szereti megosztani a dolgait másokkal, úgyhogy nem lenne önző.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 13, 2013 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Azt hiszed, hogy kidobnálak innen? Jenna, addig maradsz, míg szeretnél. - mondtam neki mosollyal. Ő a húgom, nem tudok az ellen tenni, hogy ne érezzek felé mindig is testvéri szeretetet. És soha nem dobnám ki innen, még akkor sem, ha kettőnk között nem lenne rokoni szál.
- A vendégszoba még mindig szabad. És mivel más hívott vendégünk nincs, hívatlan meg nem gyakran akad, a megszokott helyen alszol majd. - mondtam mosolyogva, és láttam, hogy a kicsi lányom mennyire örül ennek.
- Úgy bizony.. - guggoltam le Elena elé. - És Jenna néni itt marad pár napig. - simogattam meg a haját.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 08, 2013 5:26 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Hát persze, én is inkább veled beszélek, mint Graysonnal - vigyorodtam el. Ez nem azt jelenti, hogy őt nem kedvelném, sőt, éppen ellenkezőleg... de Miranda csak a nővérem, így inkább vele tartom a kapcsolatát. Graysonnal akkor beszéltem a legtöbbet, amikor egyszer megleptük a nővéremet a születésnapján. Akkor egy alapos bulit leszerveztem a régi barátaival... - És én meddig maradhatok? - érdeklődtem. Azt hiszem, jobb most elmondani ezt a pontot... hogy nem szeretnék még visszamenni az egyetemre, mert inkább halasztanék egy évet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 28, 2013 3:50 pm
Ugrás egy másik oldalra
Boldog mosollyal honoráltam, ahogyan Elena és Jenna összeölellkeztek, közben már a konyhába is léptem, és törölgetni kezdtem a tányérokat, hogy ezzel később már ne legyen dolgom. Hiszen hamarosan kész a reggeli, és Grayson is csatlakozik. De ő néhanapján képes többet készülődni, mint egy-egy nő, pedig csak munkába indul.
- Johnról nem hallottam jó ideje. De ez nem jelenti azt, hogy Grayson sem igazából. - vontam meg a vállamat. - Ő a testvére, gyakrabban beszél vele, mint én.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 26, 2013 4:20 pm
Ugrás egy másik oldalra
Alighogy Miranda kimondta, elég csak ránéznem, és meglátom, micsoda kész kishölgy is, a lépcső tetején megjelent az említett, egyelőre kissé kusza hajjal, amit azért megpróbált megfésülni, és egy cipővel. Aztán meglátott... és az az öröm, ami megjelent az arcán, egyszerűen leírhatatlan volt. Kezeiből kiejtette a benne lévő tárgyakat, majd rohamtempóban indult meg felém. Karjaimat kitártam egy hatalmas ölelésre, és úgy fogadtam imádott unokahúgomat, aki ezután egy hatalmas, cuppanós puszit adott az arcomra.
- Nahát, anyukádnak igaza volt. Te egy kész kishölgy vagy - mosolyodtam el, majd visszafordultam a nővérem felé, miközben továbbra is az ölelő karjaim között tartottam Elenát. Azt hiszem, ő a maga gyermeki lelkével pontosan tisztában van vele, mennyire szeretem. - John mostanában járt errefelé? - érdeklődtem. Tudtam, hogy ő Elena apja, de ritkán találkoztam vele. Valahogy mindig elkerültük egymást, így konkrét véleményem sem igazán alakult ki róla.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 24, 2013 12:47 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Csak rá kell majd nézned. - mosolyogtam még mindig, és szinte fülig ért a szám. Nem tudtam ennél kedvesebb dolgot mondani a saját lányomról, de azt hisezm, a szeretetemet szavakban nem is tudnám leírni. Nem volt a saját vérem, ez tény és való. Tudtam, hogy egyszer meg kell majd tudnia az igazat, főleg ha John néha fel-felbukkan majd. De az anyja eltűnt, mint a kámfor. Erről már igazán nem mi tehetünk Graysonnal. A mi dolgunk, hogy szeretetben, békében neveljük őt fel.
Rámosolyogtam Jennára, mikor az ajánlatát meghallottam, majd felkuncogtam, ahogyan két apró lábat hallottam meg a lépcső irányából, és a következő pillanatban már ott állt Elena, kezében valami szalaggal, másik kezében meg a cipőjével. Már ránézésre láthattuk, hogy a szalagot a gyönyörű barna hajába szeretné, a cipővel meg egyedül nem boldogul, de ahogy meglátta Jennát, mindkettő kihullott a kezéből.
- Jenna néni! - jött a boldog sikkantás, szinte már rögtön bele is vetette magát a nagynénje karjaiba.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 22, 2013 7:42 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Én is nagyon örülök, hogy itt vagyok - mosolyodtam el őszintén. Már csak azért is jó volt, mert tudott minden titkomról... és mégsem kellett csúnya dolgokat hallgatnom tőle, vagy nem is fordított hátat nekem, mint sokan mások. Mondjuk valószínűleg ez a testvérek dolga. - Szóval kész kis hölgy. Ó, ha tudnád, mennyire kíváncsi vagyok rá! Itthon van, vagy már óvodába jár? - érdeklődtem, bár hülye kérdés volt. Ha még Grayson sem indult el a munkába, akkor is itt kell lennie, ha oviba jár. Amikor legutoljára láttam, olyan édesen mondta azt, hogy Jenna néni, hogy szinte teljesen belefájdult a szívem, amikor el kellett mennem... - Ha gondolod, bármikor szívesen vigyázom a kicsikre, amíg itt vagyok - jegyeztem meg. Biztosan szívesen szórakozna Graysonnal időnként.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 21, 2013 4:54 pm
Ugrás egy másik oldalra
Besietett mellettem, közben jókedvűen néztem utána ahogy szinte még mindig kamasz felfogással, legalábbis úgy éreztem hogy van benne egy kis régi én. Vagy sok?! Már nem tudom.
- Oh Jenna.. örülök neked, hogy újra itt vagy. - engedtem el, majd ahogy kezeimet fogta, lehúztam őt a kanapéra, és felsóhajtottam.
- Mindannyian jól megvagyunk. Tudod.. Elena már igazi kis hölgy. Olyan nyakas kislánnyá válik lassan. - nevettem fel. Három éves, de mindig eléri amit akar. - Jeremy meg szépen fejlődik.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 19, 2013 7:11 pm
Ugrás egy másik oldalra
Nővérem a tőle megszokott melegséggel üdvözölt, gyors ölelés, majd lelkes behúzás a lakásba. Azt hiszem, ezért is szerettem őt annyira, mert mindig örült nekem. Persze voltak vitáink a kamaszkoromban, de a "kislányunk 15 évesen terhes lett" ügyben végig mellettem állt.
- Igyekeztem, ahogy tudtam - vigyorogtam, majd ledobtam a kanapéra a sporttáskámat, és ezúttal én kezdeményeztem ölelést. Hiányzott... hát persze, hogy hiányzott, hiszen a testvérem, akinek családja nemrégiben újabb családtaggal bővült. A kis Jeremyt még alig láttam. Elena már más volt, amikor csecsemő volt, nem is egyszer vigyáztam rá. - Hogy vagytok? - kérdeztem, megfogva a kezeit.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 18, 2013 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra
Éppen reggelit készítettem a családnak, mikor csengőszót hallottam meg. Tegnap estig nem vártam vendéget, míg végül Jenna nem értesített minket, hogy úgy döntött, meglátogatja a családját. Ami egyáltalán nem elítélendő, hiszen az a legjobb, ha minél többet van a testvérével, vagyis velem, és Elenával valamint Graysonnal. Jeremy még nem számottevő, hiszen pólyás kis csecsemő.
- Máris megérkeztél? - nyitottam ki előtte az ajtót egy széles mosollyal, és rögtön átöleltem, ahogyan már gyerekkorom óta tettem. - Grayson még készülődik a munkába. De gyere, gyere be! - húztam be valami furcsa lelkesedéssel.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 12, 2013 7:17 pm
Ugrás egy másik oldalra
Arcomon egy szomorkás mosollyal léptem a nővéremék házának ajtaja elé. Oldalamon sporttáska, az összes holmimmal, amit magammal szándékoztam hozni, amikor visszaköltöztem a városba. Csak az érettségi befejeztével indultam útnak, és most valahogy mégis visszakerültem. Az okom? A férfiak... Én, szegény szerencsétlen Jenna megint sikeresen bedőltem egynek, aki csak meg akart húzni az egyetemen, aztán elkezdett mindenfélét pletykálni rólam, amiből pedig elegem lett. Ennek pedig... a szüleim nem igazán örülnének. Mármint annak, hogy próbáltam kapcsolatot kiépíteni, igen, hiszen a középiskolában az a néhány, ami volt, katasztrófával végződött. Nem, ők annak nem örülnének, hogy feladtam a vágyaimat. Ezért gondoltam inkább Mirandára... mert ő egészen biztos befogad, amíg ki nem találom, most mit csináljak... Tán még tovább is, bár azt nem hiszem, hiszen hamarosan már négy főre bővül a családjuk. Milyen szerencsés, gondoltam, miközben becsöngettem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 12, 2013 7:08 pm
Ugrás egy másik oldalra
A hely, ahol Miranda és Grayson Gilbert élt 1995-ben, a kis Elenával, és ahol vendégül látták Jennát és John-t.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Gilbert ház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Gilbert ház
» Elena Gilbert
» Jeremy Gilbert
» Elena Gilbert
» Jeremy Gilbert

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Múlt :: 1995-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •