Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 04, 2014 11:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
jeanette avery thorne


személyes információk

• születési név: Florence Clarke
• becenév: Jean, Jenny, Ginny
• születési idő: 91. 04. 09.
• születési hely:A föld nevű bolygón. Bővebb információért fordulj valaki máshoz.
• kor: 23
• play by:Emily VanCamp

• faj: Vampwitch
• család: Nem igazán emlékszem az igazi családomra. Csak arra a pokolra, ahol felnőttem. Két mostohatestvérrel áldott meg a sors. Kettőnket Brian-t és engem örökbe fogadtak. Xavier a saját gyermekük volt. Minket csak azért tartottak, mert pénzt kaptak utánunk, amit természetesen nem ránk költöttek el, hanem saját magukra. Még az ételt is sajnálták tőlünk.  Xavier öt évvel volt idősebb nálam és az erőfölényét örömmel használta ki. Brian volt az egyetlen támaszom és neki köszönhetem, hogy még élek.

a felszín alatt
Különleges arcvonásaim vannak. Barna szemeim egyedi burokban csillognak. Szőke hajtincseim könnyed hullámokban omlik a vállamra. Bőröm bársonyos és feszes. Az évek immáron nem mutatkoznak a külsőmön és soha nem is fognak. Nem igazán hittem abban, hogy ilyesmi létezik. Nem. Nem plasztikai sebészhez járok minden áldott nap, hogy ugyanolyan maradjak. Az életem egyik pillanatról a másikra változott meg és ezzel együtt én magam is.
Ma már nyoma sincs a megtört és elnyomott lánynak, aki régen voltam. Lehet a lelkembe örökre beleköltözött és soha nem leszek képes kiűzni onnan, de akkor olyan szorosan tartom a lelkem legmélyebb bugyraiban amennyire csak lehetséges. Nem akarom, hogy felszínre törjön soha többé. Nem akarom azt érezni, hogy tehetetlen vagyok más akaratával szemben. Utáltam gyenge lenni és túlságosan is törékeny. Gyűlöltem, hogy semmi erő nem volt bennem, hogy minden reményem elveszett. Napról, napra egyre jobban. Míg végül önként nem vetettem véget az életemnek. Ez alapján gondolhatod, hogy mi mindenen kellett keresztül mennem azért, hogy eljussak idáig. Nem voltak problémák az iskolatársaimmal. Ez ennél sokkal mélyebb. Mind fizikai, mind lelki megtorlás. S talán soha nem leszek képes magam mögött hagyni a múlt árnyait, de nem is kell. Mert ezek tesznek engem erőssé. Emiatt járok minden nap emelt fővel, hogy bebizonyítsam a világnak nem vagyok reménytelen és, hogy képes vagyok túlélni olyan dolgokat, amiket mások nem. Az új életemre úgy tekintek, mint egy új lehetőségre.
Magabiztos vagyok és határozott. Nem hagyom, hogy más véleménye megbélyegezze a kedvemet vagy a viselkedésem. Nem változom senki kedvéért. Szeretek bosszút állni olyan férfiakon, akik nem tudják, hogyan is kell bánni egy nővel. De, ha a múltamba beavatlak meg is érted, hogy miért van ez. A bizalom nem kenyerem. Rengeteget hazudozok. Csak azért, hogy elrejtsem mások elől a múltam. Már eleve a nevem is egy hatalmas hazugság. Megszabadultam mindentől, ami a régi életemhez kötött, hogy semmi ne tarthasson vissza. Természetesen nem voltam képes mindent és mindenkit magam mögött hagyni. Azt a személyt biztosan nem, akinek az életemet köszönhetem. Brian. Mindig is őszintén szeretni fogom, mint egy igazi testvért, de néha tőle is szükségem van egy kis távolságra, mert ha ránézek tudom, hogy honnan is jöttem és ez még mindig fájdalommal jár. Azonban a karkötőt, amibe az van gravírozva, hogy „infinity times infinity” mindig hordom. Nem csak azért, mert ez véd meg a napfény káros hatásaitól, hanem mert én akarom. Ez örökre összeköt engem vele. Ez a kis szimbólum pedig a jobb csuklómat díszíti, míg a karkötő a bal kezemen díszeleg.

user információk
Oszd meg velünk, ki vagy!
életem lapjai

Gondolom a legelején kellene kezdenem a történetem. De mégis, hogyan is kezdhetném a legelején, ha azt sem tudom, hogy honnan származom igazából? Hogy lemondtak rólam a szüleim vagy meghaltak? Voltak-e testvéreim? Ha igen, akkor élnek-e még? Vagy tudják-e, hogy létezem? Vagy már akkor is teljesen egyedül voltam, mikor megtettem az első lépéseket? Annyi kérdés, amire választ akarok kapni, de reménytelen. A nevelő szüleim.. Vagy nem tudom milyen állatoknak nevezzem őket. Pénzéhes, alkoholista állatok. A lényeg, hogy semmit nem mondtak rólam. Talán mert egyetlen egy józan pillanatuk sem volt. Meg nem, mintha más érdekelte volna őket azon kívül, hogy pénzt kapnak utánunk. Nem értem, hogy miért nem jöttek egyszer sem felmérni, hogy mégis mi zajlik nálunk. Ilyenkor kellene néha valami ellenőrzésnek lennie, nem? Főleg, hogyha fizetnek azért, hogy eltartják a gyerekeket. Mindenesetre számomra egyetlen egy kiút sem volt ebből a rémálomból. Mindig valami rosszabb jött velem szembe. Mikor azt hittem, hogy a legrosszabb dolog az lehet, hogy nem szeretnek a szüleim és nem mesélnek esténkét.. Hát azt kell mondanom nagyobbat nem is tévedhettem volna. Két mostohatestvérrel áldott meg a sors. Az egyik Brian a másik pedig Xavier. Teljesen egymás ellentéte. Xavier öt évvel volt idősebb nálam, míg Brian hárommal. Xavier mikor még kisebb voltam vagyis inkább úgy mondanám, hogy tizenkét éves korom előtt, mikor hivatalosan nővé értem. Egyszerűen csak a kajámat vette el. Úgy ahogyan Brian-ét is. Ha nem adtuk oda, akkor addig ütött minket, míg abbahagytuk az ellenkezést. Egy idő után, már egyáltalán nem is jutott eszünkbe, hogy ellenkezünk. Egyszerűen nem volt értelme az egésznek. Aztán Brian-nel megbeszéltük, hogy kimegyünk este és szerzünk magunknak a hűtőből egy kis kaját, mert már a csontunk kis híján átlyukasztotta a bőrünket. Én voltam az, aki őrködött. De mivel kétféleképpen is be lehet jutni a konyhába, de általában csak az egyiket használjuk ott őrködtem. Most azonban a nevelőnknek a másik ajtón sikerült betalálnia, hogy megkaparinthassa a sörét. De így is teljesen részeg volt már a piaszagot méterektől éreztem. Elkapta Brian-t. A nadrágszíjával kezdte el csapkodni ott ahol érte. Mikor odamentem, hogy segítsek én is kaptam belőle. Másnap pedig úgy rakott ki bennünket, hogy iskolába menjünk. Féltünk mindenkitől és mindentől. Nem szóltunk senkinek sem, hogy mi zajlik otthon, mert szégyelltük. Nem is igazán neveztük otthonnak csak egyfajta börtönnek, amiből nem szabadulhatunk míg fel nem növünk. Mindig támogattuk egymást és ott voltunk a másiknak. Én az ő sebeit láttam el, míg ő az enyémet. Megtanultuk, hogy többé ne a hűtőből szerezzünk élelmet. Kéregettünk az utcán, de soha nem pénzt. Pusztán élelmet. Valamennyit mindig kaptunk, de volt, hogy egyszerűen csak belénk rúgtak az emberek, mintha nem lett volna így is elég bajunk. Ami pedig Xavier-t illeti. Istenítették gyerekkorától fogva. Talán azért, mert ő a vérszerinti gyerekük volt. Egy igazi rohadék. Teljes mértékben a két szülőjének a tökéletes mása volt. Az anyja krumpli orrát örökölte az apjának a büdös szájszagát és ferde szemeit, amik mondhatni egymást nézték.
De visszatérnék arra, hogy miért csak tizenkét éves koromig pályázott a reggelimre, az ebédemre és a vacsorámra. Meglátszott rajta, hogy három ember helyett evett, mert az évek során akkora monstrummá nőtte ki magát, hogy két karom összetéve is kisebb volt, mint neki az egyik. Nem állíthatom, hogy az egész csak zsírszövet volt. Tartalmazott egy kevés izmot is, amit a kötelező testnevelés óra ragasztott rá. Nem sokkal a tizenkettedik születésnapom után először véreztem.. Nem tudtam kihez fordulni. Nem mehettem a részeges nőhöz, akivel egy fedél alatt éltem. Mindent magamnak kellett megtapasztalnom és immár pénzt is kellet kuncsorognom, hogy tudjak magamról ilyen téren gondoskodni. Néha Brian is beleadott a dolgokba, hiszen neki nem volt szüksége ilyen plusz kiadásokra. Nem költöttük el soha teljes mértékben a pénzünket. Mindig félretettük. Ha betegek voltunk tudtunk magunknak gyógyszert venni. Ismételten elkalandoztam. Nem azért, mert ennyire szétszórt vagyok egyszerűen ez csak olyasmi, amiről nem szívesen beszélek. Most viszont kerek perec kinyögöm, ha belesajdul is a lelkem. Tizenkét éves voltam, mikor a bátyám először megerőszakolt. Xavier egy igazi szemétláda volt. Soha senki nem tudta meg. Brian-t mindig elküldték valahova, mintha a szülei tudták volna, hogy mégis mit csinál velem. Bár azon sem csodálkoznék, ha így lenne, hiszen neki minden felett szemet hunytak volna. Ha pedig valaha is próbáltam volna beszélni róla valószínűleg engem mondtak volna el minden elmebetegnek, aki ki tudja miket művel. Talán még azt is mondták volna, hogy én műveltem azokat a dolgokat Brian-nel, aki csak azért tagadná őket mert megfenyegettem, ha egy szót is szól bármiről elintézem, hogy halott legyen. Az alkoholtól tudnak azért kreatívak is lenni. Főleg, ha megvonják tőlük azért, mert éppen valamit el kell hitetni a rendőrökkel az engedetlen kis fruskájuk miatt.
Az életem nagy részében szenvedtem. Akármikor belépett a szobámba azzal a vigyorral a képén a hányinger kerülgetett és minden erőm elhagyott én pedig kis híján minden egyes alkalommal a padlóra hullottam. Próbáltam elmenekülni, de akkora volt, mint egy szekrény. Lehetetlen volt elmenni mellette.. Az ablakot pedig sosem tudtam időben felhúzni ahhoz, hogy ki tudjak menni. Csapdába estem és úgy használt, ahogy neki tetszett. Amikor ő akarta. Idővel megutáltam magam és minden egyes porcikámtól undorodtam. Mikor fürödtem többnyire öklendeztem, de mivel nem nagyon volt mit kiadni magamból elég ritkán sikerült ténylegesen kiadnom magamból aznapi élelmem.
Előfordult, hogy nem jött meg a vérzésem és tisztában voltam azzal, hogy az mit is jelent. Ha másra nem is a biológia órák erre jók voltak. Addig püfföltem minden este a hasamat, míg végül meg nem jött a vérzés. Emellett természetesen próbáltam nehezeket is emelni. Eszem ágában nem volt amiatt a szörnyeteg miatt még jobban szenvedni. Nem, mintha olyan kellemes procedúra lett volna ez az egész. A hasamat szinte mindig zöld-lila foltok borították. Eleinte csak azért ütlegeltem magam, hogy megszüntessem a nem kívánt terhességet. De egy idő után már lételememé vált. Utáltam magam. S a legrosszabb az egészben az volt, hogy mikor tizenöt éves lettem Brian betöltötte a tizennyolcat és nyugodtan távozhatott. Azonban még a tizennyolcadik születésnapja előtti napon eltűnt. Szerintem senki nem vette észre rajtam kívül. Xavier soha nem törődött vele csak, ha valakit püfölni kellett vagy éppenséggel a kajáját kellett elvenni. Egyedül maradtam. Megértettem, hogy miért szívódott fel, mert a helyében én is olyan gyorsan eltűntem volna innen, amilyen gyorsan lehet. Talán csak arra várt, hogy éjfél legyen és már futott is el innen. Hibáztatnom kellene? Mégsem teszem.
Számoltam a napokat minden egyes este úgy hajtottam álomra a fejemet, hogy tudtam eggyel kevesebb nap lesz míg végre kiszabadulok. Tizennyolcadik születésnapomon megvártam az éjfélt, majd ki is léptem a nagy világba. Nem tudtam, hogy mi vár rám, de minden jobb volt, mint itt lenni. Inkább aludtam a híd alatt vacogva, mint még egy éjszakát ott töltsek el.
Húsz éves lehettem, mikor kezdtem összeszedni végre magamat és az életem mondhatni sínen volt. Persze még mindig kísértett a múlt, de már sokkal jobban voltam. Egyik nap késő estig dolgoztam az étteremben és sötét volt és rettenetesen hideg. Szinte megfagyott a bőröm. Láttam, ahogy az egyik sikátor mellett egy csapatnyi férfi álldogál ezért úgy döntöttem, hogy inkább másik irányt választok, de mikor megfordultam az életem sötét időszaka folytatódott. Egyenest belebotlottam Xavier-be, akinek a szemei vörösek voltak. Valószínűleg drogozik. Mikor hátrálni kezdtem beleütköztem valakibe és lefogott. Beráncigáltak a sikátorba. Öten voltak. Egytől-egyig mindegyiket jól megjegyeztem. Sötét volt, de az apró fénysugár, amit a hold szolgáltatott elegendő volt ahhoz, hogy örökre emlékezetembe véssem az arcukat. Mindig is jól tájékozódtam a sötétben. Az egyik kezében kamera volt. Ezek tényleg ekkora idióták, hogy felveszik ezt az egészet? Aztán valami videó készletről kezdtek el beszélgetni. Én zavartan pillantottam körbe nem értettem, hogy miről beszélnek. Aztán Xavier megmutatott nekem egy felvételt, majd még egyet és még egyet. Ez a beteg állat, szinte minden egyes alkalommal felvette, ahogy megerőszakolt. Most pedig mindannyian ugyanerre készülnek. Megremeg a térdem és a földre hullok. Röhögnek körülöttem. Aztán kapok egy rúgást. Majd egy újabbat. Ez az egész addig zajlik míg el nem veszítem az emlékezetem. Ugyanúgy a sikátorban ébredek, csak egy kicsit beljebb, hogy az erre járók ne vegyenek észre olyan könnyedén. Az egyik kuka mögé rejtettek el. Belőlem pedig olyan erőteljes zokogás tör elő, hogy úgy érzem belehalok a fájdalomba. Egy kisebb szélvihar kezd tombolni körülöttem és a derült égből villámcsapásszerűen érkezik egy hatalmas vihar. Mintha az időjárás a kedvem képére formálódna. Nem bírom ezt tovább. Azt hittem, hogy képes leszek túlélni, de nem. Feladom. A táskámat nem olyan messze megtalálom és előszedem belőle a manikűrkészletem. Nők és a sajátos csecsebecséjük. Mára megértettem, hogy mit jelent. Lehunyom a szemem és olyan mély vágást ejtek a csuklómon, hogy nincs ember a földön, aki azt össze tudna varrni. A falnak dőlök és élvezem, ahogy teljesen elveszem a semmiben. Nem vagyok magamnál, de mintha valami folyadékot éreznék a számnál mielőtt minden teljességgel elsötétül.

Melegség és puha, kényelmes ágy ölel körül. Ahogy kinyitom a szemeimet látom, hogy a kandallóban tűz lobog. Nem értem, hogy kerültem ide azt pedig végképp nem, hogyan élhetek. A sebet keresem a csuklómon, de nem találom. Egyiken sem. Csak a karkötőmet, ami Brian-re emlékeztet a másikon pedig a tetoválást, amit szintén miatta varrattam. Ő az egyetlen, aki erőt adott nekem, de már nehéz volt egy szellemben hinni. Aztán megjelenik az ajtóban. Kezében forró kávéval én pedig végképp nem értek semmit. Azonban nekem ennél több nem is kell, hogy a karjaiba vessem magam nem törődve azzal, hogy a forró kávé a lábunknál landol. Szükségem volt rá. Most jobban, mint azt gondolná. Nem tudom, hogyan talált meg, de nem is számít. Napokat beszéltünk végig és ő újra erőt adott nekem ahhoz, hogy újra küzdeni tudjak.
Sok mindent megtanultam tőle. Azt is, hogy egy darabig egy vámpírral volt. Aki később átváltoztatta és így mentette meg az életemet most már én is egy voltam közülük. Aztán abba is beavatott, hogy én boszorkány génekkel születtem. Ez elég sok kérdést felvetett bennem. Ha ezt tudtam volna.. Akkor talán nem kellett volna annyi szörnyűségen keresztül mennem. De végül a karkötő, amiből erőt merítettem lett az engedélyem a napfényre lépéshez. Xavier és a haverjai kínok között lelték halálukat. Remek csapatot alkottunk Brian-nel. De az igazság az, hogy ő nem volt elég ahhoz, hogy túllépjek a dolgokon. Találkoztam valakivel. Aki, ha tudtam is, hogy soha nem lehet igazán az enyém fényt hozott az életembe. Tudtam, hogy képtelen leszek teljesen boldoggá tenni, de ő is pontosan olyan meggyötört volt, mint én és talán ez hozott közel minket egymáshoz. De, miután felépült rájött, hogy soha nem lesz képes engem igazán szeretni ezért elment. Nekem pedig ezt el kell fogadnom, de nem tudom. Ha csak még egyszer láthatnám azzal a nővel, aki boldoggá teszi.. Akkor talán képes lennék megérteni. De így.. Csak azt érzem, hogy ismét kihasználtak és eldobtak, mikor már nem volt rám szükség. Ez pedig jobban fáj bármi másnál.. Azt akarom, hogy érezze a fájdalmam.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 06, 2014 7:05 pm
Ugrás egy másik oldalra


gratulálunk, elfogadva!


üdvözlünk itt!

Jeanette!!! 31 31
Kíváncsian vártam a lapodat, mivel láttam, hogy két karakterhez is fogsz "kapcsolódni" és azt kell mondanom, hogy igazán szerencsések azért, hogy a te kezedbe került ez a karakter! 40
Egyszerűen ez fantasztikus lett. Nagyon tetszett a jellemzésed is, de a karakterlapod egyszerűen fantasztikus lett! Imádtam minden egyes sorát, még akkor is, ha nem éppen vidám dologról szólt. Nem volt könnyű életed, de azt hiszen ennek köszönhetően mára már igazán erős nővé váltál. :angyal: Kíváncsi voltam, hogy mi fog történnie Xavier-el és azt kell mondanom, hogy örülök annak, hogy kínok között halt meg, mert nagyon is megérdemelte. Rolling Eyes De annak még jobban örültem, hogy az egyetlen személy, aki mindig is fontos volt számodra előkerült és megmentett téged. 40 Kíváncsi vagyok, hogy Brian és közted mik fognak még történni, illetve arra is, hogy miként fogod Nick és Hell életét még jobban felforgatni, mert úgy érzem, hogy rád érdemes odafigyelni, mert sok meglepetéssel szolgálhatsz még. 31
A lapodra visszatérve nagyon szépen felépítetted és a fogalmazási módoddal teljesen átélhetővé tetted az egészet. Egyszerűen teljesen megszűnt minden addig, amíg a lapodat olvastam. Azt is mondhatnám, hogy beszippantott és gyönyörűen tudsz még ilyen borzalmas dolgokat is megjeleníteni a szavak erejével.  :hatodjmeg:
Nem is akarlak tovább feltartani, mert még mindig a lapod hatása alatt állok, hiszen teljesen magával ragadott! Szóval foglald le gyönyörű arcodat, illetve különleges nevedet!  :szeri:
Jó játékot kívánok neked! (;

Vissza az elejére Go down
 

Jeanette Thorne

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Christopher Thorne

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Vámpírboszorkányok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •