Még egyszer végignéztem a tömegen, aztán vissza Nashre. -Igen.- válaszoltam az első kérdésre. A következő kérdésen egy alig látható mosoly ült ki az arcomra. Amíg a halál el nem választ... bár biztosan vannak itt jónéhányan, akik szívesen kinyírnák Nasht. Azt próbálják meg! -Igen.- A következő kérdésnél kissé ijedte tekintettel néztem Nashre. A gyerektéma. Hát ez kínos... -Igen.- Mi mást mondhattam volna? Utánam Nash következett, majd a pap ismét felém fordult. -Igen.- Tekintetemből melegség sugárzott, de volt bennem egy kis félsz is affelől, hogy Nash mit fog válaszolni.

Az előcsarnok kiürült és mivel a tömeg zsongását a kert felől hallottam elkezdtem arra sétálni. A kert alapból is gyönyörű volt, de most szépen feldíszítve csodálatos, viszont senkit nem ismertem. Alaposan körbenéztem és megvizsgáltam a összes vendéget, de egy ismerős arc sem volt köztük kivéve azokat, akikkel ma találkoztam az előcsarnokban, na meg persze Nash és Selena.
Valahogy nem éreztem olyan frenetikusan jól magam ott még a nagy banzájn ellenére sem, de meg kell hagyni, hogy Selena ruhája nagyon szép volt. Nem tudtam mit kell tennie egy koszorúslánynak, mert még sosem voltam az, de volt ott jó pár ember, aki szerette volna megmondani mit tegyek és kedvesen a menyasszony elé parancsoltak, hogy szórjam szét a virágszirmokat. Nagy mosoly volt az arcomon miközben kisétáltam, éreztem a jelenlévők boldogságát és feszültségét is.
Majd elkezdődött a szertartás. Nash és Selena egymás mellé álltak én pedig leültem egy szabadon hagyott helyre az első sorban és onnan néztem tovább. Kis hiányérzetem volt. Talán Jin nyavalygása okozott ürességet? Az idegesítő panaszkodás, hogy szorítja vagy piszkálja a ruha? Vagy a gyűlölködő pillantása, amivel Selenát szokta méregetni? Nem gondoltam rá, próbáltam túltenni magam rajta és csak a szertartásra figyeltem. Csillogó szemekkel figyeltem a szép párt.

Mély sóhajt veszek, miközben megforgatom a szemem. Legszívesebben mutatnék a zenélőnek, hogy pörgesse fel a tempót.
-Ahogyan érzed. -ismétlem magam egyhangúan. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy: "Te beteg vagy.". Megvonom a vállamat. -Én tudom, hogy én mit érzek. Kavarog bennem minden, a jó és a rossz egyaránt. Egyszerűen csak meg szeretnék változni, mert felnyitottad a szemem. Te, Emma, és Emily. -préselem ki suttogva a fogaim közül. Már nem lenne illedelmes normális hangnemben beszélni, amikor a menyasszony mindjárt itt van.
A ruhája..Hát olyan Emma stílus 2. Nincs vele bajom, őszintén szólva nem is foglalkoztat. Viszont a karkötője tetszett. Lehet ellopom. Na jó, nem, csak viccelek.
-Nem fog megölni. -suttogom oda Nashnak. Nem teheti, mert én foglak.. Ezt persze már csak magamban teszem hozzá. -Hidd el. -hamiskásan elmosolyodom, miközben Selenáék ideérnek. Kolra nézek, várom a reakcióját. Ő sem látott ezer éve, és engem meglepett azzal, hogy itt látom. Jobban mondva, hogy ő Sel tanúja.
És ekkor végre elkezdik.. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat, miközben helyet foglalok.

Miközben Kollal vonultunk, körbenéztem. Sok ismerős arcot láttam, de szép számmal akadtak olyanok is, akikről nem is tudom, hogy kicsoda. Az oltár felé néztem. Elmosolydtam, majd mikor megláttam Katiet, -belülről persze- lehervadt a mosolyom. Ő lenne Nash tanúja? Na, szép. Nagyjából az út felénél tarthattunk, amikor megtorpantam, mire minden szempár rám szegeződött. Én ellenben csak egyetlenegy "embert" néztem. Az eredetit, aki miatt olyan sokat szenvedtem. Elijah. Ő meg mit keres itt? pillantással néztem felváltva Nashre és Kolra. Arról nem volt szó hogy ő is jön. Azthiszem, lesz miről elbeszélgetnem vele a ceremónia után. Vettem egy nagy levegőt, majd újra elindultunk. Viszonylag gyorsan odaértünk az emelvényhez. Lehet, hogy egy kicsit siettem? Uppsz... Mikor megálltam Nashel szemben, tekintetemet kék íriszeibe fúrtam. Hosszú idő óta először láttam benne azt a csillogást, amit a legelső találkozásunkkor.

Jól esett a nyugtatása és sikerült vele mosolyt csalnia az arcomra. - Tudom.. Ő Selena tanúja... - sóhajtottam nagyot. Lehetséges, hogy megleptem őt azzal, hogy ilyen sokat tudok, de az is lehet, hogy nem... Nem ismertem ahhoz, hogy ezt tudjam róla. Viszont kétségtelenül pozitív benyomást keltett a figyelmével és a kezem simogatásával. Biztosan észrevette, hogy egy kicsit még mindig görcsös vagyok. - Köszönöm... - mosolyogtam rá, és lepillantottam a kezére, hogy értse mit.

-Hát jó, ahogy érzed. -megrántom a vállamat, miközben a következő szavain kissé megrökönyödöm. Hogy mit motyog ez itt össze?! Engem sohasem érdekelt úgy. Csak játszottam vele is, nem akartam tőle semmit. Barátként kezeltem, amiért megmentette az életemet. Ha nem menti meg őt is ugyanúgy elhajítom mint egy kutyát. Ugyanúgy manipuláltam, mint mindenkit. Ezt úgy legszívesebben a képéhez vágnám, de Selena alakja kirajzolódik a távolban. Egy férfi kíséri, nem ismerem fel teljesen..
Kol! Kol Mikaelson... Mit keres ez Selena oldalán?! Erre csak némi undorral tudok reagálni. Bár, mintha Selena említette volna még az óratoronynál.. Mindegy, nem érdekel, most Nashnak kell valami cenzúrázott dolgot válaszoljak.
-Én soha nem akartam és nem is akarok tőled semmit, Nash. Rokonok vagyunk. -az arcomon még mindig a megrökönyödöttség ül, hirtelen nem tudok megmukkanni sem.
-Csak azt akarom, hogy elhidd: megváltoztam. -és hogy ez miért kell?! Hogy higgyen nekem, és ő is újra családtagként kezeljen? Hogy a porba tudjam tiporni összetörve azt a picike lelkét, amiért ezt tette velem. -És nem számít, hogy emberré változtattál, mert tudom, hogy csak jóból tetted. -nagyot nyelek, miközben felcsendül a zene. Csak essünk már túl ezen a hülyeségen.... Hogy én mennyire utálom az esküvőket.. Közelebb lépek az oltárhoz, miközben végignézek a tömegen, a szemem végül a bejövő párra vándorol. Kolt meglátva elvigyorodom. Muszáj elkapjam ma egy tánc erejéig, ezer éve nem beszéltünk...

- Igen, ismerem Kolt... - válaszoltam tömören. Talán nem ez a legjobb alkalom, hogy megtudja, hogy szerelmes is vagyok belé, már egy évezrede... Nem tudom hogy viselné...
- Tudom, hogy Kol itt van.. - forgattam meg a szemeimet, majd szusszantam egyet. Elvégr vele jöttem, habárt ezt ő nem tudja. Rebekah. Nos biztosan összefutok majd vele is... - Kollal... Nos.. Mindegy, a ceremónia előtt már nem fogok tudni beszélni vele.. - sóhajtottam nagyot. - Nem tehetem... - válaszoltam kérésére, miszerint kerüljem Kolt. -.... szeretem... - kotyogtam ki ismér sikeresen... A következő pillanatban pedig felhangzott a nászinduló és mindenki elhallgatott, így én is. Vártam, hogy megláthassam a párosukat, igaz a szívem a kapott információk miatt már nem volt felhőtlenül boldog.... - Gyönyörű... - sóhajtottam fel, mikor megláttam a menyasszonyt, és ismét beleütköztem a ténybe, hogy Kolt rengeteg gyönyörű nő veszi körül...

- Azoknak én is örültem - kacsintottam vissza rá. A következő kérdésére megadta a választ a felcsendülő, romantika korabeli dallam, aminek hatására elkezdtem őt vezetni a széthúzódó tömegben, egyenesen az oltár irányába. Hát legyen, tanúskodjunk!

Az őszintét megmondva..Meglepődtem, hogy Katie a tanú, és, hogy Nash milyen gyorsan beadta neki a derekát.

Körbepillantok a nagy kerten. Minden tökéletes, ahogyan elterveztem. Büszkén kihúzom magam, és elmosolyodom, majd kézen fogom Emilyt, hogy leülni készüljek vele. Alig várom, hogy vége legyen a szertartásnak. A "kislányomat" az ölembe veszem, miközben Danat is meglátom egy pár székkel odébb. Inkább oda sem nézek.. Ki nem állhatom azt a nőt..
Felsóhajtok, majd nézem, ahogyan beszivárog a nép, és mindenki helyet foglal...
Kezdődjön már el! Ha vége, azt jelenti, én is végeztem. Az órámra pislantok. Kezdődhetne a zene, és Selena bevonulása. Három perc van hátra...

Mielőtt kiléptünk volna a kert felé nyíló kapun, megállítottam Kolt. -Hát, Kol, örültem a barátságunk mélyebb részeinek.- kacsintottam rá. -Ha meg nem is fenyegeted, de azért beszélhetsz a fejével. Hát akkor, vágjunk neki!- Vettem egy nagy levegőt, majd Kolra néztem. Indulhatunk? sugalltam a tekintetemmel.

Nash & Katie

-Na látod? Én megmondtam. -büszkén húzom ki magam, Emily kezét átadom Emmának, és Nashba karolva az oltárhoz sétálok.
-Szóval, már hiszel nekem?! -fordulok teljesen felé, miközben felvonom a szemöldökömet. Bájos mosoly jelenik meg a számon. Körbenézek. Szinte már mindenki helyet foglalt a tökéletes díszítés között. Szemet forgatok. Én vagyok Nash tanúja?! Micsoda irónia! És ha nem írom alá a papírt?! Vagy odanyomok három x-et? Kíváncsi vagyok, mit szólnának.
Látom, hogy Emma Emilyvel az ölében leül egy tíz székkel Dana mellé az első sorba. Nem látok ismerős arcokat. Egyenlőre a hasonmásokat sem szúrom ki, ami nekem csak jó.

Olyan hirtelen találtam magam a karjaiban, hogy feleszmélni sem volt időm. Tiltakozni meg aztán végképp nem... De nem vártam, hogy a széksor felé indul meg velem.. Nekem meg kell keresnem Kolt.. Az a nőszemély nem mehet a közelébe sem... Ah.. De az esküvő.. Bár ezek szerint nem Kol itt az egyetlen Mikaelson.... - Nem persze, tegezz nyugodtan, de nekem... Beszélnem kéne Kollal.. - akadékoskodtam, mikor letett egy székre, szerencsére tisztes távolságban az első sortól. De úgy tűnik erre most nem lesz módom... Továbbra is Elijah-t figyeltem. Úgy tűnt nem ismert fel, nem tudom, ez szerencsém-e... - Igen.. vagyis nem... Látásból... Hosszú történet.. Rebekah, Finn és Nik is itt vannak? - kérdeztem körbepillantva, bár egyiküket sem láttam. Megnyugtatott a tény, hogy Kol nincs egyedül, bár nem tudom, milyen viszonyt ápol a testvéreivel...

Kapóra jött, hogy a férfi, akinek nagyszerű tájékozódási képességeimmel nekirohantam, megtartott, mivel fájdalmasat estem volna. Az esés ugyan elmaradt, de fájdalomban volt részem bőven, mikor újra rá akartam helyezni bal lábamra a teljes testsúlyomat. - Jól vagyok... - vágtam rá, talán túlságosan is gyorsan a választ, majd felpillantva rá konstatáltam, hogy egy újabb öltönybe bújt fickó. Elvégre egy esküvőn vagyunk... De ismerős volt az arca. Szerinte zaklatott vagyok?! Nos, annak is érzem magam... Ki ne érezné, ha hasonlón menne keresztül?!
- Jól vagyok.. - ráztam meg a fejemet, miközben magamat ismételtem. - Elijah? - csodálkoztam rá. Kol bátyja.. Kétlem, hogy emlékezne rám, hiszen Kolhoz fűződő kapcsolatomról senki sem tudott annnak idején, de azt már értettem, hogy miért ismerős. - Freya Sigurrson... - mutatkoztam be én is hasonlóképp, amit egy szisszenés követett, hiszen ismét egy lépéssel próbálkoztam. Sikertelenül.