(Étkező)
Leültem mellé a padra és türelmesen végighallgattam a mondandóját. Nehéz volt azonban továbbra is nyugodtak tűnnöm, mert először düh kerített hatalmába, aztán aggodalom és félelem. 
Emlékszem is, hogy mikor legutóbb Vegasból hazatért, akkor is milyen furcsa volt és történt pár rossz dolog is. Ő maga mondta, hogy a családja kedvéért ment bele a rosszba, de megbánta és isten tudja, hogy miért követi el még egyszer ugyanazt a hibát. Halálos méreg fogott el azzal a Katie Pierce-vel kapcsolatban és aggodalom Nash irányába, de közben csodálkoztam is, hogy lehet ilyen hülye... Jin-t is itt hagyja és nem áll ki mellette az ellen az ördögfajzat ellen.
- Tudod mit kellett volna csinálnod? - kérdeztem ingerülten. - Egy hatalmas pofont kellett volna lekeverned neki. Attól meg jött volna az esze. - nem kenyerem a fizikai erőszak és a veszekedés, de van az a pont, ahol ez már nem számít. Az a pofon amúgy is az érdekében lett volna. 
Aggódva néztem az elszontyolodott Jin felé és mindenféle gondolkozás nélkül ígértem a következőt: - Ne aggódj, megjön az esze. Ha nem is, akkor majd rásegítünk. - motyogtam magam elé nézve. Azért kíváncsi lennék, hol van ilyenkor Selena.

(kripta, majd erdő)

Hirtelen termett mellettem, és a nyakláncomat nyújtotta, amit rögtön kivettem a kezéből. Születésem óta megvan, az anyámé volt.
-Köszönöm. -szólalok duzzogósan, majd felemelem a tekintetem. -Én vagyok lehetetlen term..? -nem tudom befejezni, mivel elfogy a levegőm. Fulladozni kezdek a falhoz dőlve, hogy támaszkodni tudjak. Köhögök, és levegőért kapkodom, miközben próbálok rájönni ennek az okára. Pár pillanat múlva az arcomból dőlni kezd a vér. Odakapok, és érzem, ahogyan a semmiből egy óriási seb keletkezett rajta. Hangosan felnyögök a belém nyilaló fájdalomtól. Nem kezdtem el ordítozni, pedig tudtam volna. Mindig is elég nagy volt a fájdalomtűrő küszöböm. Könnyel telt meg a szemem, miközben a bőröm is teljesen beráncosodott. Erősen összpontosítva rá megpróbáltam magamról mindent eltüntetni. Hiszen talán mindez csak egy illúzió.
Elgondolkozom egy pár pillanatra. Katie nem ment volna haza?! Ez az ő műve?! Szó nélkül elindultam Nash mellől, a kijárat felé, miközben minden porcikámat égette valami. Bajba került, vastapsot neki, tudtam, hogy nem bírja ki! Ám ilyen nagyobb konfliktusokba ritkán keveredik bele. Kivel lehet?! Elég ügyesen botorkáltam kifelé, miközben éles szúrást éreztem a hasamban. A hirtelen jövő fájdalomtól összerogytam. Belemarkolok a fűbe, miközben elmondok egy varázsigét. Lihegve kapkodom a levegő után, mikor az visszatér a tüdőmbe, az arcomról a seb pedig fokozatosan elmúlik, ahogyan a hasamról is. Megszüntettem az összeköttetést, amit azért tettem, hogy tudjam, ha baj éri ezt a lányt.. Föltápászkodok a földről, a hajamba túrva, miközben hirtelen a hasamhoz kapok. Talán Katie elérte volna a célját?!
Megköszörülöm a torkom, majd zavarban Nash felé fordulok.
-Katie az erdőben van. -sóhajtok egyet fáradtan. -Valaki rendesen elintézte, mint az előbb láthattad. -dadogtam, miközben egyre felgyülemlik bennem az ideg, hogy lehet, hogy már nincs.. Hogy már Emily nincs is..
-Most.. most.. -be sem fejeztem, felülkerekedett rajtam az idegesség, ahogyan minden porcikám remegni kezdett.
-Tényleg megyek. -bökök a kijárat felé, miközben az arccsontomat kezdem masszírozni.

Visszafordultam felé, kitártam a karom, ami visszahullott, csapódva a combomon. Megvonom a vállam.
-Hát jó. -sóhajtok nemtörődömül és érdektelenül. Az ötleteimet így sem-úgy sem használhatják fel, bár sokat nem érnek a törvények, szóval hagyhatom a fenébe az egészet..
Ismét megfordulok majd a táskámat a vállamra téve kisétálok a nagy birtokról, miután köszönésképpen hátrafelé intettem egyet.

[Folyt.: valahol]

Ez nem normalis. Ez volt az első reakciom arra hogy az erejevel a földre dobott. Aztan a raadás az volt, hogy még tett pár cuki megjegyzest a természetemre. Nagyjából igaza volt. Tényleg egy hülye kis pisis vagyok néha. Viszont elfelejti, hohy más az erkölcsi mércénk. Ami neki semmiség az engem nagyon is megvisel és mélyen legbelül iszonyatosan fáj. -Rendben.... Menj csak!!! - üvöltöttem utána. Valamiért nem érdekelt az hogy így reagált. Kicsit sajnaltam hogy így viselkedik. Tisztára katie 2. Ő lesz a nyertese a kövi hogyan legyünk katie versenynek. Hülye picsa.oké ez még gondolatban is durva volt. Mennyire félreismerem az embereket.... Vámpírpkat.

-Jó rendben, ez jó ötlet is, hiszen így nagyobb haszna a kis lámpáknak. -bólintok. -Nekem mindegy, majd felhívom a pasast. -bólintok, majd megforgatom a szemem az "igazi Emma" szavain. Mi ő?! Valami lélekguru? Nem tetszik ez nekem.. Mindegy. Gondolataimból visszatérve megvonom a vállam, majd figyelni kezdek rá. Ekkor elkezd mesélni a múltjáról. Érdekel?! Cseppet sem, de türelmesen végighallgatom. Nem értem.. Úgy beszél, mintha alapból azt hinné róla mindenki, hogy egy melegszívű, gyengéd, érzelgős kis ártatlan szűz fiú, amikor nem is, de ő valamiért ezt hiheti magáról, legalább is a szavaiból az jött le. Egyetlenegy vámpír sem ártatlan, kezdjük ott.. A családját választotta? Rossz döntés volt, megmondom őszintén. Nem értem, hogy mit várt, hogy mit reménykedik... Egyik sem fog soha megváltozni! De inkább nem is szóltam semmit, nem lettem volna képes még egy lapáttal rátenni a tűzre. Csak csöndben, türelmesen, és féloldalasan mosolyogva figyeltem, ahogyan beszél...
De látom rajta, hogy a szavai enélkül is felzaklatják, dühös lesz. Pillanatok lefolyásával történik minden. Megragadja a nyakam, és felemel, és hiába enged el végül, és próbál felsegíteni az erőmmel egy nagy csattanás kíséretében hozzávágom a nem messze lévő ház falához, miközben még a szemem alatt is kirajzolódnak az erek, és érzem, hogy a fogam is kezd előbújni.
-Tudod mit gondolok? -szinte üvöltöm. -Hogy egy mártír, agyban 12 éves kis hülye vagy! -ledobom a jegyzeteimet elé. -Azt hiszed csak téged értek ilyen dolgok? Azt hiszed, hogy csak te vagy ilyen szerencsétlen?! Akkor, fel kell, hogy világosítsalak, hogy közel sem! Csak nem látsz ki a naivitásod mögül! -idegesen a hajamba túrok. Itt betelt a pohár. -Tudod mit?! Szervezd meg úgy az esküvődet, ahogyan akarod! Engem nem érdekel, nem vagyok a csicskásod, aki csak arra jó, hogy összerittyentsen egy bulit, meghallgasson, aztán tűrje, hogy ide-oda vágod... Esküszöm! Néhány cselekedetednél te sem vagy különb az összes hülye Petrovánál! Hiába akarsz az lenni, olykor messze nem vagy különb! -el sem hiszem, hogy idáig fajult ez az egész. Én jóban vagyok Selenával, Katie pedig jóban van Nashal, és most így itt hagyom őket. De meg kell tanulnia, nem vagyok az a rongybaba, aki úgy táncol, ahogyan ez az ember fütyül, hiába hiszi azt...
Sarkon fordulok, és elindulok a kijárat felé...

// köszönöm! //

Először felvont szemöldökkel néztem rá, hogy mikről hadovál, ezután pedig a tarkómhoz kapva, zavartan néztem a földet, miközben megint beugrott valami.
-Nem, nem tudok semmi ilyesmiről. -megrökönyödve néztem rá, majd elmosolyodtam. Ezek után még jobban furának tartom ezt a pasast, bár mit várjunk a Petrováktól?! Hozzáteszem, hogy róla elég nehéz elhinni, hogy az, de pár beszólásánál bizonyítja... Következő mondatára is megtorpantam egy pillanatra. Tuti zűrök vannak neki odabenn. Amúgy is, ki az aki nem szeretné a gyerekeket?! Katie. Na de rajta kívül?... Mindegy is, erre inkább nem válaszoltam, de talán a meglepettségtől nem is nagyon tudtam volna mit mondani. Megforgattam a szemem, miközben féloldalasan ismét elmosolyodom.
Ezután végre visszatértünk a témához, és kérdezgetni kezdett.
-Óó ugyan! Úgy ismered, mint aki kihagy egy ilyen bulit?! -azt már nem tettem hozzá, hogy, ahol sok a friss husi, ráadásul tele lesz vérbankkal is a hely, szóval lesz kiből falatoznia. Valószínű ez elrettentette volna, és akkor Katie már végképp nem jöhet be. Pedig egyedül biztosan nem fogok maradni. Mindegy, eljön és kész.
-Tatia és Erin?! Katie és Katherine?! Meg vagy húzatva? Te direkt ketrecharcot akarsz az esküvődön?! Olyan messze ültetjük ezt a négy nőt egymástól, amilyen messze csak lehet. -szögeztem le.
-Ja, és mielőtt még bármi jönne, az jutott eszembe, hogy a szőnyeget, ami ugye az oltárhoz vezeti a menyasszonyt, azt lehetne folytatni, egészen addig, ameddig el nem érünk a buli helyszínéhez, és így a táblák mellett az is segít odatalálni a nagy birtokon. Szerintem gyönyörűen mutatna. Főleg, ha az út melletti fákra kis üvegeket teszünk, bennük gyertyával, amik megvilágítják az utat. Igazán hangulatos lenne. -remélem értette, hiszen megpróbáltam minél érthetőbben elmagyarázni. Mutatja, hogy üljek le, én pedig leülök, annyit mászkáltam ma már, jó egy kicsit pihenni.
Fél? Mitől fél?! Összeráncolom a homlokom.
-Miért? -kérdezem még mindig meglepetten. -Nem akarod elvenni Selenát?! Vagy számítasz valami rossz dologra? -kérdezem teljes higgadtsággal a hangomban. Ezt minél előbb meg kell beszélni, nem szeretném az utolsó pillanatban lefújni az egészet...

Felvonom a szemöldököm.
-Nincs rá szükségem. -dobom vissza a kulcsot. -Nekem is van kocsim. -vonom meg a vállam. Nem kell nekem adomány, nem vagyok hajléktalan. Ekkor végre az esküvő került szóba, és kérdezni kezdett.
-Hát, vannak ötleteim. -bólintok. Majd ő egy csettintésre maga elé hívat pár vámpírférfit. Erre pedig végképp nem lenne szükségem, hiszen a boszorkányságom miatt a tárgyak oda, és úgy repülnek, ahogyan akarom. Megvonom a vállam.
-Ide le lehetne rakni egy hosszú fehér szőnyeget, amin bejön a menyasszony, és amit gyönyörű virágszirmok díszítenek, amit általában a legfiatalabb koszorúslány szokott szétszórni, a menyasszony előtt, aki őt követi. Egészen az ajtótól kezdődne, addig a helyig, ameddig fellép arra a dobogóra, amin össze lesztek adva. Ez egy kis része lehet a kertnek, a másik részét, valami egyszerű móddal el lehetne keríteni, és ott meg lehetne tartani a lakodalmat. Szóval, a fehéret/pezsgőszínűt lehetne keverni a kékkel. Ez a része lehetne inkább fehérebb, egy kis kékkel "megfűszerezve". A koszorúslányokra visszatérve, olyan is kell, aki a gyűrűt viszi. Ha ragaszkodtok ahhoz, hogy ezt koszorúslány csinálja. Bár, javasolnám, hogy az a személy ne Katie legyen. -itt megállok egy picit, pihenni. Talán túl sok ez az információ egyszerre.
-A szertartás az ott zajlana, úgy, hogy az összes vendég lássa és hallja is. A székek fehérek lennének, kék szalaggal, és virágokkal megtűzdelve. (így képzelem el ezt az egészet, csak fűvel, és nem homokkal, valamint nem tengerrel a háttérben) De térjünk rá a buli helyszínére is. Mivel, amikor az már kezdődik a nap lemenőfélben lesz, így egy kis arany-kék világítás hangulatosabbá tenné az egészet. Félhomály mindenütt, de a lámpák erősségén lehet változtatni minden asztalnál, ha valakit zavarna, hogy nincs teljes világosság. Öö.. még egy dolog! Mivel olyan nagy a birtok, elegánsan megtervezett táblákkal lehetne odavezetni a vendégeket a helyszínekhez! Na, most megint vissza a bulihelyszínhez. Szóval a világítást már elmondtam. Térjünk át az asztalokra. Mivel, itt sok szép fa van, gondoltam, hogy néhány tövébe tehetnénk, és a fát is kidíszítenénk, a többi asztalt pedig másmerre. Arra gondoltam, hogy minden családnak lenne egy külön asztala, nem pedig összetolva mindent. A terítés pedig értelemszerűen egyedi, elegáns, fess, és kicsit kék. (itt minden) A meghívót azt rátok bízom, ahogyan az ülésrendet is, de mindent kéretik leírni. A ruhákat pedig én elrendezem. -és egy nagy sóhajtással befejeztem, majd a csípőmre rakom a kezem.
-Mindenki értett mindent?! És bele is egyezik? -mosolygok. -Most még nincsen rájuk szükség, a legtöbb dolgot meg kell még rendelni. -biccentek.

A nap lemenőfélben volt, és a fény pont rám vetődött, ami hunyorításra késztetett, ám, ahogyan Nash elrugaszkodott a kocsitól, és közelebb jött, eltakarta a vakító fényeket. Mondatára jóízűen felnevetek.
-Azt hiszem, hogy részben igazad van. De Katievel valamilyen szinten kiegészítjük egymást. -mondtam ki vállat vonva, és hiába hangzott furának, ez az igazság.
-Mindenkinek kell valaki, aki kirángatja a bajból, aki segít neki, vagy aki egy kis izgalmat visz az életébe, satöbbi, satöbbi... -sóhajtok fel, ismét vállat vonva. Ő pedig egyre közelebb jött.
-Neked van ilyen? -teszem fel hirtelen a kérdést, felvont szemöldökkel. Ha nincs, biztosan azért nem érti a dolgokat...
-Álmaim? -összeráncolom a homlokom, és hirtelen elgondolkozok. Mindig is nagy családra vágytam, mint amilyen nekem volt, de mivel testvéremre leltem Katieben, aki valamilyen szinten átformázott, már nem vágyom erre, talán csak titkon.
Következő kijelentésére szintén felnevettem.
-Persze, biztosan. -bólogatok hevesen, miközben megpróbálom legyőzni a nevetést. Ilyet sem hall túl sűrűn az ember, az biztos. Nash végre megindul, én pedig követem őt, az előbb látott kert felé, miközben a kezemmel hirtelen elkapok egy kulcsot.
-Nekem adod a kocsid?! -vigyorgok, csak hülyéskedve.

Nagy volt a kert, és gyönyörű, mint, ahogyan elképzeltem. Hasonlított a miénkre, csak ez kicsit nagyobb volt. Azt hiszem, itt egyszerű lesz dolgozni..
-Rendben. -csapom össze a tenyerem, és a táskámba nyúlok a jegyzetfüzeteimért.