- Remek, akkor holnap elkocsikázunk a boltba, és veszünk ezt-azt. Szerintem... délelőtt kéne menni, hogy ne menjen el rá az egész nap. Legalább ha mindenki ott van, mindenki leadhatja a rendeléseit, mit szeretne hogy vegyünk. Adam ebben nagyon profi, meglátjuk fel tudod-e venni vele a versenyt - mondtam nevetve, miközben én befejezettnek tekintettem az étkezést, és hátradőltem a székemen. Közben kuncogva néztem hogy Curtis szemez még a tálban lévő hússal. - Ha szeretnéd, megeheted nyugodtan. Feltéve persze hogy nem pukkadsz ki ha azt is eltünteted - jegyeztem meg kaján kis vigyorral az arcomon, és felállva a mosogatóba pakoltam a tányérom, a poharam és az evőeszközeimet.

Mulattató. Hát fantasztikus. Bár lehet, hogy én is ezt mondanám ha valaki akivel együtt vacsorázom ugyan ekkora lelkesedéssel enne, mint én. Tényleg olyan vagyok, mint egy éhenkórász akit most fogadtak be és évek óta először eszik a szeméten kívül mást. De az még csak egy kalappal rátett a dologra, hogy istenien finom volt. Mikor már elegendő étel volt a gyomromban felálltam, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet amit rögtön egyben le is hajtottam. Majd gyorsan vissza is ültem és újra enni kezdtem.
- Bevásárlás? Nagyon szívesen segítek benne. Ki nem hagynám. Szóval akkor mikor is megyünk? - Néztem rá, majd a harmadiknak kiszemelt rántott húsra. De úgy döntöttem jobb ha most megállok. Mert ha túl gyorsan eszek ennyit még a végén visszaköszön.

- Rá se ránts igazán mulattató vagy - néztem Rá derűsen, most már azért igyekezvén visszafogni magam hogy ne nevessek, hisz evés közben nem szándékoztam félrenyelni. De tényleg mókás volt nézni, hogy úgy eszik mint aki még életében nem evett. Nem voltam hozzászokva hogy más felnőtt is ül velem egy asztalnál, főként nem olyanhoz, aki ilyen gyermeki lelkesedéssel eszik.
- Holnap úgy hiszem lassan ideje lesz egy nagy bevásárlást tartanunk, ha ilyen jó étkűek leszünk mostanában. És azt hiszem a gyerekeknek sem lesz ellenére egy kis városozás a hétvége után. Van kedved velünk jönni, vagy inkább itthon maradsz? - kérdeztem evés közben, hátha jut még levegőhöz Curtis is.

Ő szépen nyugodtan helyezte el a rizst és még uborkát is. De mire ezt mind megtette én addigra már meg is ettem azt az egy szelet rántott húst amit a kezem közé vettem. Majd egy újabbat raktam a tányéromra és szedtem mellé egy kevéske rizst is. - Most úgy eszek, mint egy éhen korász. Sajnálom. - Rámosolyogtam, majd lassítottam a tempómon habár még mindig bőven kínzott az éhségem, de valamivel már jobb volt mert éreztem ahogy töltődik a hasamban lévő üresség.

- Jól van, jól van, együnk - bólogattam, és Curtis-el együtt én is elfoglaltam a helyemet az asztalnál, miután a kész rizs egy tálba került, a tál meg a hús mellé az asztalra. Közéjük meg egy kisebb tálban némi uborka is jött velem, mert azt is szeretem. Ami Curtis-t illette, nem lehetett nem nevetni ahogy az ételre vetette magát. Tipikusan akár egy nagy gyerek. - Hé Szépfiú, lassabban, nem eszi el előled senki - mondtam nevetgélve, miközben én is szedtem a tányéromra, és enni kezdtem, de nála azért lényegesen lassabban.

- Én is örülök, hogy itt lehetek veled. De most már együnk mert már alig bírom kaja nélkül. - Végig simítottam az arcán, majd kivettem a rántott húst és az asztalra helyeztem. Gyorsan egyet a tányéromra is helyeztem és már helyet is foglaltam, mint egy jó gyerek. Bár nem sokáig bírtam magammal mert rögtön bele is haraptam a rántott húsba. Nem tehettem róla éhes voltam, de nagyon.

Az órára néztem, és úgy tűnt lassan kész is a rizs, így odalépve elzártam alatta a gázt, és félrehúztam a fazekat.
Mikor megéreztem a mellém lépő Curtis-t meg a kezét a derekamon, csodálkozva pillantottam Rá, s elmosolyodtam amikor ajkait éreztem a homlokomon.
- Örülök hogy itt vagy... - mondtam csendesen, a szemeibe nézve, s az én kezem is az Ő derekára siklott.

Mikor Izi belépett még akkor se vettem le a szememet a rizsről. - Azt hiszem igen. - Szerencséd, hogy nyugton maradtál. Gondoltam magamban szúrós szemekkel nézve a rizsre, majd végül odaléptem Izihez és átkaroltam a derekát így adva csókot a homlokára.

(Gyerekszoba)

- Már itt is vagyok, mindenki békésen alszik - léptem be újra mosolyogva a konyhába, és szemrevételeztem Curtis-t, majd a riszt. - Minden rendben? - kérdeztem, igyekezve nem vidulni túlságosan a helyzeten.

- Szerintem hamarabb kiáltok utánad, mint az te gondolnád. - Nevettem fel kisebb idegességgel a hangomban. Majd farkasszemet kezdtem nézni az új ellenségemmel. A rizzsel.

- Ha bármi történne, csak emeld meg kicsit a fedőt egy konyharuhával, és kiálts értem - toldottam még meg a szavaim nevetgélve, és jókedvűt derülve Curtis arcán, indultam Adam után a nappaliba.

(folyt. köv. ott)

Figyeltem Izi cselekedeteit, de mint egy rossz gyerek nem bírtam felállni és segíteni, hiszen megéreztem a rántott hús illatát ahogy melegszik a mikróban és a mennyországban éreztem magam. A kis Adam büszkén elmosolyodott amikor lenyelte az utolsó falatot is, mint aki egy küldetést hajtott végre.
- Persze, figyelek. - Pontosabban imádkozom azért, hogy az ég világon semmi ne történjen azzal a rizzsel amíg vissza nem jössz. Fejeztem be magamban. Nem vagyok egy konyhatündér, de ezt talán még rám lehet bízni.

- Hm, a rántotthús nekem is tökéletes, az az egyik kedvencem - bólintottam rá a választására, és kivettem a tálat amiben a hús volt, míg Ő leült. Míg Ő Adam-hez beszélt, kivettem a szekrényből a rizst is, és hozzá egy fazékba vizet engedtem és feltettem azt főni. A hús közben a mikróba került hogy megmelegítsem. Elővettem még két tányért, poharat és evőeszközöket, majd nekiláttam a terítésnek.
Mire én ezzel elkészültem, Adam is végzett az evéssel, és a hús is megmelegedett, így azt tálastól kikészítettem az asztal közepére, majd megtöröltem egy konyharuhával Adam kezeit.
- Na, akkor úgy látom mehetünk lefeküdni, ugye Drágám? - kérdeztem tőle, mire már kéredzkedett is le a székről, és miután segítettem neki, már el is szaladt a nappali felé, így én Curtis-hez fordultam. - Megteszed hogy figyelsz, nehogy kifusson a rizs? Addig én leteszem az aprónépet aludni.

Végighallgattam a lehetőségeket amik egy hangosabb korgást hoztak ki a gyomromból. Elgondolkoztam a lehetőségeken, de valahogy az utolsó állt a legközelebb hozzám. - A rántott hús részemről megfelel. De ami neked jobban tetszik. - Válaszoltam neki miközben mosolyogtam rá aztán elindultam és helyet foglaltam Adam mellett akinek megsimogattam a fejét. - Mondani se kell neked, hogy jó étvágyat az neked alapból meg van. - Mosolyogva figyeltem ahogy az utolsó darab falatokat is szájacskájába tömi és ügyesen megrágva lenyeli őket.

- Hmm... finom és gyors... - töprengtem el hangosan Curtis szavaira, s nem tudtam nem derülni az arckifejezésén amit az ételre vágott. Visszatértem a hűtőhöz és elkezdtem felmérni mik is a lehetőségeink. - Mondjuk... hogy viszonyulsz a paradicsomhoz? Ehetnénk tésztát paradicsomszósszal nyakon öntve. Vagy... melegszendvicset... az is gyors. De van még egy kis rántotthús is, csinálhatok hozzá rizst, az is hamar megvan és finom is - soroltam azokat amik eszembe jutottak a hűtő tartalma alapján, és kíváncsi pillantással fordultam vissza Curtis felé, hogy mit választ.

Nem sokkal Izi után léptem a konyhába bár én csak halkan felnevettem a látottakon. Tudja a kis srác, hogy hol találja a dolgokat. Picit meg is irigyeltem ahogy mindent elé rakták, de hát már a felnőtt fejemmel el kell látnom magamat. De azt hiszem az éhségünk valahogy egy szinten volt. Jó volt nézni ahogy eszik. Valószínűleg én is így fogok ha kitaláljuk végül is, hogy mit is csináljunk.
- Valami ami finom, de gyorsan kész van. - Most erre vágytam a legjobban. Bár amit Izi csinál mi nem finom? Csak arra vágytam már, hogy kaja legyen előttem és megtömhessem a gyomromban lévő ürességet.

Mire átértünk a konyhába, Adam már a hűtő fogantyúja után nyúlkált, még szerencse hogy jó magason van. Félek belegondolni mit találtam volna a padlón ha ki tudja nyitni.
- Na, na, na, fiatalember, ácsi, majd én, jó? - sétáltam utána, és lehúztam a kezét a hűtőről. - Máris kapsz enni, türelem, Drágám - vettem Őt a karomba és az egyik székre ültettem. Gondoltam ha a hétvégén megvolt a saját széke nélkül, talán most is kipróbálhatjuk, hátha nem lép le evés közben.
Visszamentem a hűtőhöz, s kinyitva azt elővettem belőle némi párizsit egy tányérra, meg sonkát, és mellé paprikát. Szépen felszeleteltem mindegyiket kockákra, és mellé kenyeret csípkodtam, majd ez mind Adam elé került, akinek felszólítás sem kellett, már vetette is rá magát az ennivalóra, és két kézzel kezdett falni.
- Mi az Szívem, a nővéredék éheztettek? - néztem Őt kuncogva, na persze tudtam hogy szó sincs róla, de... nyilván a vidéki levegő, a hazaút, és a süti meghozták az étvágyát. Az ivós poharába letettem még mellé egy adag almalevet, és így fordultam végezetül újra Curtis-hez. - Na... kívánság? Mit csináljunk? - csaptam össze a tenyerem mosolyogva.

(Nappali)

Lassan követtem Izit aki persze gyorsabban indult meg hiszen nem akarta, hogy Adam kiszolgálja önmagát. Igaz, hogy egyedül tud már enni de azért arra még nem képes, hogy elássa magát. Majd idővel az is menni fog. Közben el kezdtem törni a fejemet, hogy mit is csináljuk. Egy közös kis főzőcske.. Ez lesz a nap fénypontja.

- Jól van. De most mondom, hogy a szavadon foglak - vigyorogtam el magam. Úgy tűnik, átment a teszten a srác. - Akkor igyunk erre! - ütöttem az üvegem az övéhez. - Na gyere, mert a nők már halálra aggódják magukat, mit beszélgetünk mi ketten - csaptam barátságosan a vállára.

(nappali)

Komor arccal hallgattam végig a kisebb beszédét, aminek a végén bólintottam. - Szeretem Izit és a legjobbat akarom neki. Boldoggá akarom őt tenni. Ez az egyetlen dolog amit szeretnék. A mosolya mindennél többet ér nekem. Ő a legfontosabb az életemben. Soha nem akarnék neki fájdalmat okozni. Ha van egy biztos támpontom az életemben akkor ez az. - Fejeztem be, majd ittam pár kortyot a sörömből.

- Oké. Talán jobb is, ha nem emlékszel rá - bólintottam. - Ide hallgass Curtis. Jó fejnek tűnsz, és semmi bajunk nem lesz egymással, ha ilyen is maradsz. Egy valamit hagy mondjak el. Izi már eleget szenvedett az életben. Egyszerűen nem akarom, hogy megint csalódnia kelljen, és újra fájjon neki valami. Ha a szándékaid nem tisztességesek, lépj le inkább most. Mert ha valaha fájdalmat okozol neki, hát jobb ha utána nem találkozol velem.

- Igazából fogalmam nincs. Azt sem tudod milyen emlékeim lehetnek. Mi volt mielőtt meghaltam. Szóval erre csak akkor tudnék választ adni, ha megtörténne. De van bennem egy érzés, hogy nem akarok emlékezni. - Forgattam a kezemben a sört, majd nagy nehezen belekortyoltam. Mit tennék ha visszajönne valami.. Nem tudhatom, hiszen akkor visszajönne talán az is aki voltam. Az halálom előtti élet olyan számomra, mint egy idegen élete. Nem tudom ő mire, hogy reagálna, mert nem ismerem.

Hallgattam a válaszát, és pislogás nélkül meredtem a szemeibe, éreztetvén vele, hogy jobb, ha ezt tényleg így is gondolja, és nem valami hülye játék az egész.
- Na és mondd - könyököltem az asztalra, újra belekortyolva a sörbe - ha kiderülne valami a múltadról... mondjuk, hogy talán nem volt a legszebb... vagy ráeszmélsz, vagy vannak régi ismerősök... mit lépnél? Ez persze csak feltételezés - tettem hozzá gyorsan.

- Az ég világon semmire. Az egyetlen dolog amit tudok, hogy szeretem Izit. A legjobbat akarom neki. - Még sosem gondolkoztam el, hogy mi lehetett a halálom előtt, de nem is érdekelt. Miért érdekeljen ha most jól érzem magam így? A nővel vagyok akit szeretek és remélem ez így is marad. Nem akarom az emlékeimet, ha ez ahhoz vezet, hogy őt elveszítem. Ebben az esetben a tudatlanság mindennél jobb.

- Hm - néztem Curtis szemeibe. - Tényleg nem emlékszel a világon semmire? Úgy értem, vagy a halálról... vagy arról, hogyan éltél előtte? - kérdeztem meglehetősen könnyednek szánt hangon, de tudtam, hogy most minden a válaszától függ. Mindenesetre ha a dolog így marad, és továbbra is normálisnak tűnik, hát én áldásomat adom rájuk. Még akkor is, ha a cimborám hiánya nekem is fájó pont volt az életemben.