Damon megnyugtatta Curtist, hogy nem kell tőlünk úgy félni, mintha kannibálok lennénk, majd anya már el is pakolt az asztalról, hogy a süteményes tányérok kerüljenek előtérbe.
- Ha őszinte akarok lenni, már azóta erre várok, mióta megvettük - kuncogtam, megfogva a villámat, miután én is megkaptam a saját szeletemet, és enni kezdtem, már előre látva, hogy nem sokáig lesz valami a tányéron.

Kissé furán éreztem magam, s pirulást kikerülendő céllal inkább a tányéromra összpontosítottam, meg arra hogy Adam és Delena lehetőleg magukba és ne magukra kenjék a kaját... Sokkal könnyebb volt, mint Damon-re és Elenára nézni eme téma közben. Na meg hát nagyon feszegetni se akartam például hogy mennyire vagyunk jól meg. Persze Curtis-el magával semmi baj nem volt, és mi is jól megvoltunk meg a a gyerekeknek sem volt vele látszólag gondjuk, de nagyon hiányzott mindegyikünknek Rick, és ezt nehéz volt... úgy kivitelezni hogy ne viselje mindenki ennek a látszódó jeleit... Gondoltam bármi lehetséges, csak akarni kell, és mivel mi nagyon akartunk jól lenni, és Curtis ebben nagyon nagy segítség volt, és jó ember... hát reméltem hogy tényleg jól megleszünk.
- Szerintem jöhet - bólogattam Damon-nek, és felálltam majd a tányérjainkat meg a maradék palacsintát elpakoltam az asztalról, majd süteményes kistányérokat s villákat véve elő, kivettem a süteményt, és a dobozából kivéve az asztal közepére tettem. Delena és Adam szeme kétszer akkorára tágult mint eredetileg, épp csak a nyáluk nem csorgott ki. Így nekik adtam az első két szeletet amit a sütiből szeltem, aztán következtek a többiek meg én magam.

Curtis kicsit feszengett, szokatlan lehetett neki még a helyzet.
- Tudod öregem - vettem el egy újabb palacsintát. - Nincs mitől félned. Nem harapom át a nyakad. A lényeg, hogy szeresd Izit, és a srácokat. Semmi más nem számít - tettem a kezem a vállára. - Nos, jöhet a sütemény? - kérdeztem, mikor úgy láttam, hogy mindenki már csak a szemével kívánta a palacsintákat.

- Öhm... ja, jól megvagyunk - bólogattam szaporán, próbálván nem kétértelmű választ adni. Elvégre nagyon semmi kétértelmű nem történt Izi és köztem, mióta utoljára itt járt Damon és Elena. Vagyis.. majdnem, de végül mégsem.
Próbáltam hát továbbra is lazítani, nehogy valamelyikből kitörjön az állat, és elküldjön a fészkes fenébe, közben jót mosolyogva a palacsintát nyammogó gyerekekre.

Én is megkóstoltam a palacsintát, amit Curtis elénk tolt. - Ez nem is olyan rossz, mint ahogy be lett harangozva- mosolyogtam rá halványan, és Damon kérdésére felfigyeltem én is, de anya válaszából nem derült ki sok. Noha... én nem is akarok beleszólni, hogy ő mit csinál ezzel a férfival. A lényeg, hogy vigyázzon magára és a gyerekekre.
David szájához tartottam egy kis tejszínhabot, közben nagyot nyeltem. Ricket még mindig nem akartam felemlegetni. - Akkor legalább jól megvagytok. És szerenmcsére a gyerekek is - mosolyogtam rájuk.

- Hát úgy nézem ma bármi jöhet a gyerekeknek. Reggeli, ajándék, csak ne emlegessük előttük sokat a "térfélcserét", mert Adam-et elnézve már szaladna is a macijáért, csak hogy Delenával meg veletek lehessen - mondtam nevetve, amikor Adam-ék is beviharzottak, és rövidesen már Damon nyakában is kötöttek ki mind a ketten. Öröm volt látni, hogy végre jó a kedve ismét... nem szerettem a szomorú arcát nézni.
Míg mindenki szépen elfoglalta a helyét az asztal körül, én a hűtőbe tettem a süteményt, s azt követően foglaltam helyet én is, Adam és Curtis közé.
- Öhm... igen, minden rendben - feleltem Damon kérdésére, bár őszintén szólva nem is akartam firtatni milyen témakörben érdeklődik, meg hát... mit is mondhatnék erről a férjem legjobb barátjának...? - Jól megvagyunk - bólintottam, vetve egy kérdő pillantást Curtis-re.

- Nem tűnik olyan borzalmasnak - vettem magam elé egy palacsintát, miután a gyerekeknek is adtam, és beleharaptam az édes tésztába.
- És így meg pláne nem tűnik annak. Sőt. Azt hiszem, néha felfogadunk magunkhoz főzni - vigyorogtam. - És amúgy... bocs a kérdésért... de köztetek ugye minden oké? - jártattam a szemem Izin és Curtisen felváltva, miközben bőszen tömtem a fejem.

Eléggé furcsa pillantások vetődtek rám, mikor megjelent Damon és Elena, és a két kisgyerekük. Adam és JJ már megszokott engem, vagyis egy bizonyos szinten, de nem tudhattam hogy a másik két kicsi nem lesz-e rémült talán ha a közelembe jönnek.
Végül egy nagy nyelés után egy mosolyt erőltettem magamra, és bátorságot vettem magamon, hogy tányérokra pakolgassam a palacsintákat.
- Még soha nem csináltam ilyesmit, így a kritikákkal csak óvatosan. - jegyeztem meg.

Felnevettem Adam-et és Delenát látva, bár elképzelve biztosan vicces lesz, ahogy Damon tanítani fogja nekik ezt a "művészetet". Bár... na mindegy, majd meglátjuk.
- Majd legközelebb szerepet cserélünk. JJ és Adam jönnek hozzánk, mint nemrégiben a nyaralóba is - mosolyogtam. Igazából eszembe jutott, hogy azt mondom, így hátha több idő jut anyának és Curtisnek egymásra, már úgy értve, hogy talán... szóval kiderül, hogy vannak-e a pasasnak más céljai, de végül mégsem tettem hozzá. Nem akartam Rick emlékét a szemében "gyalázni".
- Na de akkor... együnk, mert a gyerekek szeme már kopog az éhségtől, mintha ezer éve nem láttak volna kaját - mosolyogtam.

- Ennek a négy gyereknek élvezet venni valamit - mondtam mosolyogva. - Adam, Delena, gyertek be. Előbb eszünk, aztán apu az udvaron majd megmutatja, hogyan kell biciklizni, rendben? - kérdeztem, mire a két gyerek beviharzott, és kétoldalról csimpaszkodtak a nyakamba.
- Tessék, a vége az lesz, hogy nem mi hagyjuk itt a mi gyerekeinket, hanem mi visszük a te két gyerekedet - nevettem rá Izire, és asztalhoz ültettem Delenát, és Adamet is.

- Hűha - néztem mosolyogva azt a színes, játékokkal díszített széket amit Damon húzott elő, s amit látva JJ is kíváncsian kezdett pislogni, hogy ez vajon mi, és hogy az övé-e? Hát még ahogy a lufi is odakerült fölé, hát máris a világ legérdekesebb játékának látszott a számára. Azt hiszem fejben már le is cserélte a szőnyegét erre. - Szerintem sikeres lesz itt is a dolog - kuncogtam, miközben közelebb léptem, és beleültettem a székbe JJ-t, aki első körben nagy meglepődöttséggel nézett körbe rajtunk. Tekintetéből legelőször azt tudtam leolvasni, hogy na mi ezt most hogy is gondoltuk? Ám aztán ismét felfedezte a színes játékokat, a lufit, és egy vidám kacagással kezdett erre-arra nyújtózni hogy elkaphasson valamit a színes holmik közül.
- Meg vagytok, úgyhogy jobb is lesz eldugni a sütit, mielőtt Adam-ék patáliát csapnak érte - néztem Elenára.

Én részemről csak biccentettem Curtis felé. Egyelőre még volt néhány furcsa sejtésem, de persze egyre kevesebb. Főleg amikor anya azt mondta, hogy Curtis csinált reggelit. Nyilván nem csinálna ilyet, ha... csak "játszana".
- Igen, Davidnek nagyon bejött. Bár remélem, nem akar majd abban aludni - kuncogtam, és levettem a dobozt a tortáról, hogy végignézve rajta megkorduljon a gyomrom is. - De ha meg vagyunk hívva, akkor előtte palacsinta - kuncogtam.

Behurcoltam a nálam maradt cuccokat a konyhába, majd egy jókora szusszanással lepakoltam, és kezet nyújtottam Curtis felé.
- Nos, ha jut elég, akkor naná hogy maradunk - biccentettem. - A desszert már meg is van utána - nyomtam Curtis kezébe a tortát rejtő dobozt, majd előhúztam JJ pihenő- és játszószékét. - Tessék kisasszony, mielőtt azt hiszed, rólad elfeledkeztünk - mondtam, és rákötöttem a székre a lufit, hagy lebegjen szabadon. - Kipróbálod, mit szólsz hozzá? Davidnek otthon nagyon bejön a dolog - magyaráztam Isobelnek.

(Előszoba)

Mire mi beléptünk a konyhába, Curtis megterített az asztalon, és a palacsinta is evésre kész volt.
- Szia, közben megsokasodtunk - mosolyogtam a nyomomban érkezőkre, majd észre térve hozzáfűztem nekik a kérdést. - Nem tudom, siettek, vagy palacsintáztok velünk...? Curtis csinálta, és az illata alapján biztos isteni finom is - mosolyogtam át az említettre is.

- Oké, akkor halasztunk, megyünk majd akkor ha már csak újra kettő apróság lesz a felügyeletünk alatt - bólogattam mosolyogva, s körül-belül 5 másodperccel az előtt hogy Curtis is a háló felé pillantott, én is arrafelé néztem. Hallottam hogy a kicsik mocorognak, előbb JJ, majd ahogy Ő ébredezve nyöszörögni kezdett, arra már Adam is felmocorgott. Pár pillanatot füleltem, hogy visszaszenderednek-e, de amikor meghallottam hogy Adam már az ágyról mászik lefelé, bólintottam Curtis-nek. - Igen, megyek. - És el is indultam vissza a hálóba.

(folyt. köv. ott)

- Igen, valószínűleg jobb lenne halasztani - bólogattam, és nagyot nyeltem. Kicsikét furcsa volt belegondolni, hogy négy gyerekkel egy házban. De még milyen furcsa... főleg, hogy így meg pláne van a lakásban időzített bomba. Ezek szerint... megint néhány nap kényszerű cölibátus.
Ekkor meghallottam a háló felől a hangokat, amik jelezték, hogy a gyerekek felébredtek, de szemmel láthatóan Izi is észrevette. - Mész értük? Én addig... megterítek - néztem körül.

- Hát én úgy érzékelem, jól csinálod - feleltem somolyogva, miközben beljebb sétáltam, és Curtis mellé léptem tovább élvezni a finom illatokat. Előre tetszett már nekem ez a reggeli, igazán finomnak nézett ki. Már a látványára is megkordult a gyomrom, amin újra felkuncogtam. - Látod, még meg se kóstoltam, de máris el van ismerve a munkád - érintettem meg a hasam, jelzésértékűn, miközben a telefonomért kezdtem nyúlkálni a másik kezemmel.
- Igen? Hmm... nézzük.. - kezdtem nyomkodni a megtalált készüléket, és valóban, egy sms várt Elenától. Megnyitottam, és végigolvastam. - Azt írja átjönnek. Áthoznák ma a gyerekeket egy kis felvigyázásra. Hmm... azt hiszem Adam-ék nagy vigadalomban lesznek ha ezt meghallják, és erős a tippem hogy ma nem lesz unatkozás. De így talán... a bevásárlótúránkat is inkább át kéne tenni holnapra. Gondolom nem vagyunk olyan bátrak hogy négy gyerkőccel vegyük be magunkat a központba. Félek Adam és Delena azzal indítanának, hogy beköltöznének a játékboltba, és csak súlyos megvesztegetésekkel tudnánk őket kihozni onnan - nevettem fel a képtelen elgondolásra. De neeem, azt hiszem nem lenne a legjobb szegény Curtis-t sem kitenni egy ekkora gyerekügybeni lerohanásnak. Nem tudom mi lenne az első pont amikor kiáltozva menekülne el... és én nem akartam elijeszteni, ha már tegnap végülis olyan jól indultunk a gyerektémában.

Egy ideje már belemerültem a palacsintatésztába, mikor meghallottam valami kuncogást az ajtó felől, és nem is fordultam arra, már tudtam, hogy Isobel ébredt fel.
- Az azért túlzás, hogy tudok. Próbálkozom... - köszörültem meg a torkomat egy kissé zavarban, és felé villantottam egy elnéző mosolyt az asztalon lévő kupi miatt.
- Amúgy... nemrég jött egy üzenet a telefonodra. A lányodtól - böktem a kijelzőre, kicsit nyelve. Ki tudja, lehet éppen arra kérik Isobelt, hogy hajtson el a háztól, mert biztos merényletre készülök.

(Hálószoba)

Már a nappalin áthaladva rájöttem mi készülhet a konyhában, hisz az illat összetéveszthetetlen volt minden mással. Mikor beléptem az ajtón, meg is pillantottam a mesterkedőt, körülvéve egy szép kis kupac... hát... sokmindennel, a liszttől kezdődően a palacsintatésztáig. Meg is lepődtem, s kuncogva dőltem neki az ajtófélfának, hogy megcsodáljam a palacsintát sütögető Curtis-t.
- Nem is tudtam hogy ilyet is tudsz - szólaltam meg mosolygósan, nézve és szimatolva az alkotását, ami egyébként igencsak étvágygerjesztő volt. - Isteni illata van.

(Hálószoba)

Csontropogtatóan nyújtóztam egyet, miközben kivonszoltam magamat a konyháig. A sebességem egyelőre felért egy csigáéval, de reggel ne várjon tőlem senki egetrengető gyorsaságot.
Körülnéztem. Húha, illendő lenne most nekem meglepni valamivel a kis családot. Ami azt jelenti, hogy... csinálni kellene reggelit. De még egy rántottát se csináltam soha életemben. Asszem. Vagyis nem, ebben teljesen biztos vagyok.
Kivert a víz, de végül csak odasétáltam a hűtőhöz, aminek tetején találtam egy szakácskönyvet, tele receptekkel. Szuper. Olvasni tudok. Félsiker.
Lapozgattam benne, még jó, hogy teli volt színes képekkel, és hál' istennek, találtam is valamit, amitől már rögtön folyni kezdett a nyál a számból.
Fél szemmel itt maradtam a lapon, a kezeimmel közben pakolni kezdtem a hűtőből és a szekrényből, de csak minimális zajjal, hogy végül mindent összesítsek az asztalon. Igen, nem vagyok konyhatündér, ez látszott is a szétszórt lisztten, és a tojáson, meg úgy nagyjából mindenen. De végül csak összehoztam valamit, és mikor megéreztem a sült illatot, hát... nem lenne túlzás azt mondani, hogy éhes lettem... megint.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Mint egy szorgos kisgyerek úgy mosogattam minden csillogott-villogott. De ezt hiszem akkor sem fogom ezt többször csinálni, mint egyszeri alkalom. Jó lehet, hogy majd néha még ilyesfajta szívességet teszek, de ezt a pályát ráhagyom a nőkre. Miután mindennel végeztem és mindent rendbe tettem megtöröltem a kezemet és elindultam a fürdőszoba felé.

(Fürdőszoba)

- Ha segítség kell, csak szólj - kuncogtam, még egy kis puszi kíséretében, aztán már el is suhantam a fürdőszoba felé.

(folyt. köv. Fürdőszoba)

- Hmm, de jó nekem. - Ahogy kezét megéreztem sajátomon gyengéden megsimítottam. - Remélhetőleg nem kell olyan sokáig várnod. - Rövidke kis csókját mosollyal az arcomon viszonoztam. Végül tekintetemet nem vettem le róla addig amíg szépen lassan ki nem vonult a konyhából. Nagyot sóhajtva a mosogató felé fordultam most jöttem rá igazából, hogy mire is vállalkoztam, de egyszeri alkalomnak elmegy. Igaz, hogy ezzel egy ideig elszöszmötölök, de addig ő is kényelmesen feküdhet a kádban. Mindent úgy csináltam ahogy ezt már láttam tőle. Kezembe vettem a szivacsot aztán első áldozatnak a tányéromat szemeltem ki. És így ment, ez szép sorjában.

- Nem hiszem hogy fel tudod venni vele a versenyt, de... kíváncsi leszek. Az eladók biztos nagyon szeretnek majd minket holnap - kuncogtam, miközben már épp a kezembe vettem volna a szivacsot, amikor megéreztem a mögém lépő Curtis-t, illetve utána nem sokkal a kezét a derekamon. - Nagyon szívesen. Örülök neki hogy ízlett - mosolyogtam Rá a vállam felett.
Jóleső borzongás futott végig a testemen amikor a nyakam érintette... szerettem mikor a nyakamba csókolnak, s erre Ő nagyszerűen ráérzett. S szavait követőn, mintha csak a gondolataimban olvasott volna, épp az rémlett fel az elmémben, milyen jólesne egy fürdő... és a szégyentelen agyam azt is könnyedén hozzászülte, milyen is lenne Vele együtt fürdeni...
- Gondolatolvasó vagy - mondtam ki hangosan is, ahogy mellkasának dőlve csúszott kezem a kezére. - Épp ezen járt az eszem. Akkor megyek, és... várni foglak.. - fordultam meg a kezei közt, és egy hirtelen mozdulattal jutván eszembe, hajoltam Hozzá egy "addig is szia"-csókra.

- Akkor holnap délelőtt irány a bevásárlóközpont. Na majd összefogok vele egy verseny erejéig. Aztán meglátjuk mi sül ki belőle. De jobban belegondolva a vége a bevásárlóközpont felvásárlása lenne. - Nevettem fel vele egyszerre. Majd észrevettem, hogy azon kuncog ahogy szemezek a rántott hússal. Ez már tényleg sok lenne. Habár most jónak tűnik később még megbánnám. - Nem kell. Ha megenném akkor már biztos lenne, hogy szétrobbannék. Köszönöm szépen ezt a finom vacsorát. - Felálltam majd én is beraktam mindent a mosogatóba. Hátulról átkaroltam Izit, majd a nyakába csókoltam. - Szerintem menj engedj magadnak egy forró fürdőt és ha gondolod később majd csatlakozom. És a mosogatást most elvállalom.