(Gyerekszoba)

Nem siettük el a reggelizést, de azért sikerült mindkét gyerek gyomrába megfelelő táplálékot juttatni. Adam a végére eléggé fel is élénkült, a lekvár szétkenése elég energiát töltött beléje ahhoz hogy ne akarjon tovább még bóbiskolni se.
Mikor végeztek mind a ketten, és én is megittam a magam kávéját, szépen elpakoltam a reggeli nyomait is, és a gyerekekkel a nappaliba indultam, hogy Ők ott várhassák meg amíg én kipakolok a kocsiba. Nem akartam őket a hidegben várakoztatni.

(folyt. köv. Nappali)

(Hálószoba)

Kijöttünk a konyhába, JJ-t a székébe ültettem, míg Adam is felmászott az egyik székre az asztal mellett. Mivel Adam most volt éhes, viszont a főzés nem két perc, csináltam neki néhány pirítóst, lekvárral, ahogy szereti, és felkockáztam neki, hogy kényelmesen meg tudja enni. Nem is volt panasz. Bár JJ-nek is odakínáltam a lekvárt, hogy lenyalhassa az ujjamról, de úgy tűnt nincs oda a gondolatért, legalábbis arckifejezése arra engedett utalni, hogy nem fogja szeretni az áfonyalekvárt. De nem baj, adtam neki helyette gyümölcslevet, arra máris nagyobb lelkesedést mutatott.
Míg a gyerekek lefoglalták magukat egymással, illetve az evéssel/ivással, én a tűzhelyhez léptem, és nekiláttam vacsit csinálni. Összeszedtem amit a hűtőben és a szekrényben hagytam vacsoraalapanyagnak, krumplit, hagymát, párizsit, egy kis sertéscombot, tojást, és máris megvolt az ötlet, utánanéztem vannak-e megfelelő fűszereim, meg tejfölöm, s mivel igen volt a gondolatra a válasz, meg is volt a megoldás. Gyorsan és egyszerűen, ment minden a maga módjával a tepsibe, aztán be a sütőbe.

Nem tartott sokáig, hamar elkészült a kaja. Kivettem a tepsit a sütőből, aztán tálaltam.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Krumplit, tojást és párizsit turmixoltam össze JJ-nek belőle, azt Ő is nyugodtan megkaphatja majd, aztán szedtem Adam-nek, neki csak összevágni kellett a nagyobb darabokat, aztán következtem én. Adam rávetette magát gond nélkül, evett mint aki még ma kaját se látott. Legalább ezzel aláírta hogy nem lett rossz. Én közben megetettem JJ-t, aki szintán nem nyújtott be panaszt az ennivaló ellen.

Mikor mindenki végzett az evéssel, elmosogattam. Addig JJ ott maradt velem, Adam meg bement a nappaliba játszani. Végezvén a rendrakáősal, a még kelő dolgokat elpakoltam, a többi mehetett az enyészetbe. Aztán amint a konyha rendben volt, felvettem az enyhén bóbiskoló JJ-t, és elindultam, hogy összeszedjem Adam-et is, és nekilássak lefektetni őket, elvégre reggel korán kelünk.

(folyt. köv. Fürdő)

(Nappali)

Mivel úgy terveztük hogy bizonytalan időre megyünk el, rögtön úgy indult a fáma, hogy a hűtővel kezdenem kellett valamit. Azaz annak tartalmával. Elvégre mi lesz ha elmegyünk két hónapra? Vagy háromra? Addigra minden megromlik amit itt hagyunk, amitől rémes kosz és szag lesz a hűtőben, amire meg nem vágyok. Szóval az nem járható út. De gondoltam, hogy amik már közel járnak a lejáráshoz és amúgy is nagyon kevés van már a csomagban, azt kidobom, ami még használható, és tudok épp vele mit kezdeni, azt megesszük ebédre és vacsorára, ami meg felbontatlan vagy majdnem teli, azt elvisszük magunkkal, ilyen lesz például a bébiétel. Vagy ami ugyanilyen, de felbontatlan, és elvan a hűtő nélkül, az marad a szekrényben.
Így a következő egy órát a pakolászással töltöttem, a hűtőben és a szekrényekben. Adam egyszer kijött megnézni mit csinálok, de aztán vissza is ment. Kérdeztem tőle mit csinál JJ, amire a válasz az volt hogy alszik, és ezt a fülem is alátámasztotta. Így a gyerekek nélkül sitty-sutty végeztem is, és a vége két jól szétválogatott kupac volt. Az egyik kupac visszament a szekrénybe, a másikat pedig táskába pakoltam, és a hűtő mellé a pultra tettem, hogy ne felejtsem el reggel a hűtött dolgokat is elpakolni még.

Menet közben összeütöttem az ebédet, egy kis sajtostészta képében, magamnak és Adam-nek, JJ-nek pedig melegítettem bébiételt, és gondoltam nem cígölöm ki őket újra, jó lesz nekünk a nappaliban is enni.

(Folyt. köv. Nappali)

Mikor megnyugodtak a gyerekek, Adam-et elküldtem a szobájába, hogy hozzon magának játékot, és ha akar, várjon meg a nappaliban, mindjárt megyek, és teszek be neki valami mesét. Ő bólintott, és el is szaladt a szobájuk felé. Mikor elhaltak a léptei, felkeltem, és JJ-t megpuszilgatva visszaültettem a székébe. Már Ő is megnyugodott, és érdeklődve nézett lefelé, ahol én feltakarítottam a kis baleset nyomait. Elmostam a tányérokat, és felhajtottam egy kávét, miközben pakolásztam, és rendeztem még egy-két telefont.
Aztán eszembe ötlött hogy a ház üresen marad, jobb lenne nem elvinni minden kulcsot. Példának okáért, bár persze a reménykedés nem mindig egészséges dolog, de gondoltam hagyok egy lakáskulcsot a lábtörlő alatt, Rick számára... Nem feltételeztem hogy meglenne még a kulcsa, hisz olyan rég tűnt már el... de ha csoda történne és hazatérne, jól jönne ha be tudna jönni...
Plusz arra is gondoltam, hogy a saját kulcsomat odaadom Elenáéknak, s megkérem őket, hogy vigyázzanak a házra, néha nézzenek rá, míg távol vagyunk, elvégre nem tudtam mennyi időre is megyünk el... Elő is vettem a telefonom, és egy új üzenetet kezdtem Elenának írni.

Szia Kicsim!

Adam, JJ és én holnap reggel indulunk a szüleimhez. Ha nem probléma, egy kulcsot hagyok a postaládátokban a házunkhoz. Kérlek, tegyétek meg nekem hogy néha ha erre jártok, nézzetek rá a házra. Csak a biztonság kedvéért. Előre is megköszönöm, és remélem ez nem okoz nektek gondot.

Puszi, és szeretlek,
Anya

Elküldtem az üzenetet, majd zsebre dugtam ismét a készüléket. Egyelőre nem jutott eszembe más akit hívnom kellett volna, így felvettem JJ-t (aki jótékonyan megszerezte egy hajtincsem) és elindultunk Adam után, aki már a nappaliban volt.

(folyt. köv. Nappali)

(Gyerekszoba)

Adam most is, mint mindig, előreszaladt, és Ő már nagyban mászott fel a székre, mire én kiértem JJ-vel. Bár a kisasszony is igen virgonc lett, ahogy látta hogy kifelé jövünk. Nyilván értette a célzást hogy evés lesz.
- Jól van, Srácok, nyugalom, máris eszünk - ültettem be JJ-t is a székébe, s mivel láttam hogy Adam boldogult segítség nélkül is, én a hűtőhöz léptem. Gondoltam ma legyünk változatosak, így JJ bébikajája mellé Adam-nek tejberizst vettem elő, eperöntettel. Megmelegítettem mind a kettőt, és tálaltam a kis csapatnak. Adam először kérdőn nézett rám, de aztán a nyelvét beledugta a rózsaszín öntettel leöntött tejes rizses dologba, és erre elvigyorodott. Azzal a tipikus vigyorával amiről mindig az apja fog eszembe jutni... Felmarkolta a kanalát, és máris lapátolta befelé. Közben letettem mellé az ivópoharába egy adag finom meleg kakaót is, és leültem JJ mellé hogy Őt is megetessem.

JJ ma reggel különösebben nem bizonyult éhesnek, megelégedett az adagja felével is. Inkább a neki is felszolgált kakaót kívánta, azt benyakalta kérés nélkül. Így mikor fel tudtam állni mellőle, kicsit odébb álltam a pultnak dőlve, és ismét előkotortam a telefonomat. Legelsőnek, kikerestem a szüleim otthoni számát, és szóltam nekik hogy megyünk. Várhatóan holnap reggel indulunk, és délutánra ott leszünk. Anya persze örömében ujjongott, és az előérzetemnek megfelelően már előre betervezte, hány ajándékot tud vajon venni holnap délutánig a gyerekeknek.. Éreztem én előre, fölösleges is bármit vinni nekik, a nagyi mindenről gondoskodik, méghozzá triplán.
Igyekeztem gyorsan leszerelni Őt, bár esélytelen volt, és megállíthatatlan, bár szerencsére a "mi van Rick-el" kérdést nem volt ideje feltenni, mert Adam befejezettnek ítélte a reggelijét, viszont sikeresen leverte a földre a tányérját. Persze a műanyagnak nem lett baja, de nagyot szólt kanállal együtt, amitől JJ megijedt, és sírni kezdett. Elbúcsúztam hát, és a megilletődött Adam-hez és a síró JJ-hez léptem.
- Na mi történt? Nem kell rögtön megijedni, semmi baj - vettem a karomba a kislányom, és kezdtem el dajkálni, miközben leguggoltam Adam mellé, és megsimogattam a kezét. - Semmi baj, nem történt tragédia, nyugodjatok meg - mosolyogtam Rájuk, és addig vigasztaltam őket, míg meg nem nyugodtak.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de... valamikor arra eszméltem, hogy egy pici kéz ér a vállamhoz. Felpillantottam, és Adam kérdő arcát láttam meg, ahogy könnyes szemeivel néz rám.
- Baj van..? - kérdezte tőlem aggódó arcával, kis kezét az elázott arcomra téve.
- Nincs - ráztam a fejem gyorsan, s megtörölgettem az arcom, aztán magamhoz öleltem Őt. - Nincs, csak... anyu álmodott valamit, és most... szomorú. De nincs semmi baj, Drágám...
- Apuról? - hallottam Adam fülem mellett suttogott szavát, amitől csak még inkább összefacsarodott a szívem. Szorosan öleltem Őt, és éreztem hogy kezei a nyakamra fonódnak.
- Igen, apuról - bólintottam, de nem eresztettem Őt el, picit sem húzódtam vissza. Nem akartam megmondani a teljes igazságot, egyrészt úgysem értette volna, másrészt... terhelni sem akartam Őt.
Így erőt vettem magamon, és mosolyt erőltettem magamra, hogy aztán elhúzódva Tőle, a szemeibe nézhessek.
- Figyelj csak, Édesem, menj be a szobádba, és válassz ki pár játékot, amit magaddal szeretnél hozni, jó? Elutazunk a nagyiékhoz, oké? - kérdeztem, s mikor boldogan elmosolyodva bólintott, és elszaladt, én is felálltam, és elővettem a telefonomat. Egy sms-t kezdtem el írni Elenának.

"Szia Kicsim.
Curtis emlékei ma reggel visszatértek. Nem bántott minket, nincs semmi baj, elment. Én ma reggel rájöttem hogy ha Rick-el nem lehetek együtt, senki mással sem akarok, és ezt megmondtam Curtis-nek is. Ezután ment el. Most mi is elutazunk a gyerekekkel. Elviszem Adam-et és JJ-t a szüleimhez, és ott maradunk mindhárman egy ideig.

Szeretlek titeket!
Majd hívlak. Puszilok mindenkit!
Szia."

Mikor elkészült, elküldtem, és elindultam én is Adam-ék szobája felé, ahonnét már hallottam JJ gügyögését, és Adam pakolászását.

(folyt. köv. Gyerekszoba)

Először nem mondott nekem semmit. Nem szólt, nézni is csak... épphogy odanézett. Én pedig nyelni sem mertem, mikor újra elfordult. Azt hittem szó nélkül fog újra elindulni, és itthagyni... de nem így történt. Visszafordult hozzám. Nekem pedig a könnyeim is a torkomra forrtak, és kezem önkéntelen hullott vissza testem mellé. Ez az arc... a szemek... a kifejezés... nem az volt amit napok óta láttam, ami fogadott reggel... nem az volt akivel én együtt... terveztem lenni... Ez a másik volt... AZ a másik... a régi... az a személy, akitől féltem... rettegtem, mert egy szavával képes volt dróton rángatni, hisz olyan hatalmak voltak a kezében... amit én felmérni sem bírtam...
- Curtis... - nyeldekeltem nagyokat, ahogy elköszönt tőlem... Isten látja lelkem, így nem féltem, már a halála óta, senkitől, mint most tőle, ahogy ott álltam én, védtelen, egyedül... JJ-vel és Adam-el a szobájukban... Komolyan megfordult a fejemben, hogy a következő mondata az lesz, "Isten veled", vagy "Búcsúzz el a gyerekeidtől", vagy... bármi ehhez hasonló. De nem mondott többet... megfordult, és elment... elhagyta a házat... Bár míg a küszöbön át nem lépett, végig ugrásra és halálra készen álltam azon a talpalattnyi ponton ahol eddig... várva, hogy magamért, vagy a gyermekeimért harcolva érjen a halál... de nem jött vissza, nem támadott... elment...
Nekem pedig a legelső reakcióm terjedelméből annyira tellett, hogy térdre rogytam és zokogni kezdtem. Igen... azt hiszem most tényleg... közel voltam a halálhoz... s ráeszmélvén milyen közel is voltam hozzá, rájöttem, ez... ez a lépés nem csak azért volt helyes, mert Rick-et szeretem... hanem mert Curtis tényleg... egy időzített bomba volt... Ki tudja? Talán ha nem mondom neki ezeket, akkor is visszajönnek ma, itt, és most az emlékei, és akkor... talán más történt volna... Féltem... Olyan istentelenül féltem, hogy nem bírtam nyelni, de a levegő is alig ment le a tüdőmig. Éreztem hogy hiába már, de akkor sem bírtam abbahagyni a sírást. Sajnáltam hogy elvesztettem egy barátot... sajnáltam hogy egy szép jövőképet is... mélységes szégyen fogott el, hogy egy újabb oktalan megcsalást írhattam a listához... Hivatalosan is kurvának éreztem magam... Arról nem is beszélve, hogy így... Curtis feltámasztása is... életem legnagyobb hülyeségeinek listájára kerülhetett... hisz nem tudtam, hogy Emily szavai így is igazak-e még... így se... így se akar bántani? Így se veszélyes ránk...? Ötletem sem volt...

Kimért léptekkel indultam meg a konyha ajtaja felé, és mikor a nevemen szólított, fél oldalasan felé fordultam, hogy felvont szemöldökkel nézhessek vissza könnyes tekintetébe. Hogy volt-e bennem érzelem iránta? Volt... de ezek szerint ez már nem kell neki. Neki több kell. Pontosabban a férje. És ez ellen én kis vidéki hülye, nem tehetek. A szerelem nem múlik el egyik percről a másikra, és ezt hülyeség volt megkísérelni. Vagyis megszüntetni a szívében, ha így jobban tetszik, mert... egyértelmű volt, hogy nem fog nekem sikerülni. Miért pont nekem sikerülne bármi is?
Beleharaptam az alsó ajkamba, végighúztam nyelvemet saját ajkamon, és újra elfordultam tőle, hogy meredjek magam elé, és hirtelen egy ravasz és gonoszkás vigyor rajzolódott szám köré. Elöntött a régen elveszített erő, és hatalom... az energia, és minden... az emlékeim. Jesszusom... ez voltam én! Curtis Straug, a világ egyik leghatalmasabab mágusa! Ő pedig... a legvágyottabb nő, akit valaha meg akartam kapni... nem lassan, hanem teljes egészében jutottak eszembe a dolgok, és újra visszafordultam Isobel felé, hogy láthassa az arcomon játszó gesztusokat.
- Vigyázz magadra a jövődben, cicám! - hangsúlyoztam ki az utolsó szót, rákacsintottam lassan.
Végignéztem magamon, de ahelyett, hogy éltem volna a lehetőséggel, újra elfordultam. Most másra kell koncentrálnom.

(MF határain kívül)

Az az érzelemmentes hang amivel Curtis reagált nekem, azt hiszem egy újabb... szúrás volt a szívembe. El sem mertem képzelni Ő mit érez, hisz Ő már mondta nekem, hogy... hogy szeret.
- Curtis... - szólaltam meg újra, enyhén vékonyodó hangon, ahogy pár könnycsepp végigpergett az arcomon. - Én tényleg nagyon sajnálom. Nem akartam ezt... nem akartalak megbántani, esküszöm... - mondtam, miközben közelebb lépkedtem hozzá, hogy megfogjam a kezét. Nem tudom miért kerestem a testi kontaktust, vagy a pillantását... de talán azért, mert féltem, hogy ezzel vissza... visszahozom a régi énjét, akitől... jobban féltem mint Klaus-tól és Olivertől együttvéve... - Kérlek ne... - kezdtem, de aztán megakadtam, mert nem tudtam mit mondjak. Hogy ne tegyen őrültséget? Ne gyűlöljön? Ne bántson...? Ne bántson másokat...? Ne legyen miattam a régi..? Túl sok volt a lehetőség, és én nem tudtam mit mondjak... így csak álltam ott, és néztem Őt.

Nos... nagy hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem számítottam ilyesmire előbb-utóbb. Ami a pakliban benne volt, hát pont EZ tűnt a legvalószínűbbnek. És... az érzéseim? Nyilván nem véletlenül nem használtam őket az előző életemben... mert ez így fáj. Méghozzá eléggé.
Megköszörültem a torkomat, és nagy pislantásokkal elengedtem a bögrét, hogy abba meredjek, és úgy álljak fel.
- Ebben az esetben... azt hiszem, én megyek. Nincsenek ruháim, se semmim... - motyogtam, mindenféle érzelem nélkül. Igen, azt hiszem, ez volt a valós énem... az évekkel ezelőtt énem. Így.. tény, hogy könnyebb minden. Érzelmek nélkül. Kizárni őket.

A hangját hallani sem segített nekem, hiába nem láttam az arcát. Így is éreztem hogy engem néz, nekem pedig akkorára ment össze a gyomrom, mint egy meggy. Én tényleg nagyon kedveltem.. nagyon is, és nem akartam megbántani, még ha éreztem is hogy elkerülhetetlen... Muszáj volt belekezdenem.
- Én... el... elutazom. A gyerekekkel elmegyek a szüleimhez - kezdtem, s bár tudtam hogy ez a kerülőtéma, de valahogy bele kellett vágnom, és nem mertem a közepébe csapni. - Én... sajnálom, de... csak most ébredtem rá arra, amire már jóval előbb kellett volna. Nem akarlak megbántani, mert... tényleg, őszintén kedvellek, és... szeretnélek szeretni is. De ma ráébredtem, hogy hiába, mert képtelen vagyok rá. Én odaadtam a szívem a férjemnek, teljesen, és maradéktalanul, és... és félek másnak már nem tudom újra odaadni, mert akár visszatér akár nem... a szívem így is és úgy is örökre... az övé.. - mondtam, s beszéd közben valahogy mégiscsak felemeltem a fejem hogy Curtis-re nézzek. Nagyon nehéz volt mindezt elmondani, és főleg nehéz volt úgy hogy ne sírjam ismét el magam... Még ha nem is vallottam volna be magamnak sem, féltem tőle hogy mit fog reagálni.

Igencsak furcsa volt, hogy mikor az ajtón belépett Izi, nem nézett rám. Baljós sejtés kezdett uralkodni rajtam, és nyeltem egy aprót. - Igen? - kérdeztem.

(Hálószoba)

Mikor a konyhába léptem, Curtis az asztalnál ülve kávézott épp. Nem mertem rá nézni, mikor megszólaltam, de muszáj volt megtennem...
- Jó reggelt - köszöntem egész csendesen, s a szekrényhez sétálva támaszkodtam a pultnak, miközben a padlót fixírozva szólaltam meg újra. - Curtis... beszélnünk kell. El kell mondanom valamit...

(Ház)

Leültem az asztalhoz, és kortyolgatni kezdtem Elena otthagyott kávéját. Ő alig nyúlt hozzá, én meg nem vagyok finnyás... már kész főnyeremény is vagyok... bár ahogy visszagondoltam... igencsak ismerős volt a kocsi, amivel jött. Már nem onnan, hogy láttam már elmenni őket vele... hanem régebbről.

- Öhm... persze, értem - bólogattam. De csak a hülye nem vette volna észre, hogy nagy eséllyel velem nem akar sok időt egy helyiségban tölteni. - Mehetünk, persze! - biccentettem még felé.

(Gyerekszoba)

- Köszönöm! - ittam bele a kávéba, és rögtön rá is néztem Curtisra. Túl barátságs volt. Vagy... talán nekem tűnt annak a múltunk tükrében.
- Igazából nem akarok sokáig maradni. Csak a gyerekért ugrottam be, Damon közben elment ebédért. Nem akarom, hogy kihűljön a kaja - ráztam a fejemet. Gyenge érv, de ha anya nincs ébren, én miről beszélgessek Curtisszel?
- Mehetünk a gyerekekért? - pislogtam a gyerekszoba felé.

(Ház)

Izit még mindig nem láttam, hogy felébredt volna, de az az elhatározás gyúlt bennem, hogy én nem is fogom felébreszteni, csak ha magától akarja majd. Mert a nők... ki tudja? Lehet, hogy nyűgösek, ha felkeltik őket.
- Ülj csak le és igyál egy kávét! - mosolyogtam rá, elétéve egy csészét, amibe lassan beleöntöttem a fekete nedűt. - Korábban jöttél, mint vártunk titeket. - kezdtem el teljesen normálisan beszélgetni vele.

A vacsora végeztével jó alaposan meg kellett törölgetni a kicsik száját, mert útközben nálam David szeretett belenyúlni az előtte lévő tányérba. - Pimasz vagy, kiskomám, mondták már neked? - vigyorogtam szélesen, mire ő is felkuncogott, és csak a szerencsén múlt, hogy a képembe nem kaptam egy adaggal a pépes anyagból.
- Jól van, mára elég lesz ennyi - vigyorogtam, és láttam, hogy Isobel sincs ezzel másképpen. Adam és Delena szintén kivégezték a poharuk és tányéruk tartalmát, így a jó alapos takarítgatás után el is indulhattunk a gyerekek szobája felé.

(Gyerekszoba)

(Nappali)

Nem kellett olyan sok mindent alkotni, mikor beléptünk, és beültettük a gyerekeket az etetőszékbe. Vagyis JJ-t és David-et. Adam és Delena már megvoltak a székeken is, és biztosan ültek, a párnával a fenekük alatt még fel is érték az asztalt.
- Nos, van pár kis szendvics, ami az imént megmaradt - tettem oda mosolyogva az asztal közepére, mire a gyerekeknek nem kellett nagy biztatás, egyből nekiestek. A poharakban eléjül tolt narancslé pedig nyilván megváltás lehetett számukra.
Utána következtek a kicsik... Isobel melegített nekik bébipürét, mert csak a hűtőből lett kivéve, és a torkuknak nem biztos, hogy jót tesz a hideg.
- A kissrácot megetetem én! - vettem át tőle biztató mosollyal, és odaültem, hogy fél szemmel Davidre, másik szememmel az asztalnál eszegető gyerekekre nézzek. - Ugye, hogy milyen finom ez? - kacsintottam Davidre, akinek nem kellett kétszer mondani, hogy egyen.

(Nappali)

Kiérvén a konyhába, kivettem a szekrényből két kisebb műanyagtányért, és a kenyeret, majd a hűtőhöz léptem, kivettem belőle némi felvágottat, meg sajtot, paprikát, vajat, és a pultra pakoltam őket. Vajaztam meg nekik kenyeret, aztán kockákra szeltem őket. Ugyanígy a felvágottal, a paprikával, és a sajttal is, hogy Delena és Adam könnyedén meg tudja enni a kezükkel filmezés közben.
Én nem voltam éhes, Curtis-ről pedig nem tudtam éhes-e, így gondoltam megvárom míg bejön, és ha Ő is kér, csinálok majd neki is szendvicset, vagy amit enni akar, végülis addig a legkönnyebb nekünk is az ilyesmi, míg a gyerekek elfoglaltak valamivel. Így utólag meggondolva a vért illetően mégis "étkeztem" mert azt nem akartam semmiképp a kicsik előtt, így gyorsan kiürítettem egy zacskót. Aztán megmostam a számat, és a kezem,biztos ami biztos. Amikor rendben találtam mindent idekint, fogtam a két tányért, és a melléjük idő közben megmelegített kakaót, tálcára tettem őket, és elindultam vissza a nappaliba a gyerekekhez, s Curtis-hez, akit hallottam idő közben szintén beérkezni.

(Nappali)

(Előkert)

- Beülsz egy kicsit a székbe? - kérdeztem Davidtől, mikor beértem a konyhába, és JJ etetőszékébe ültettem, hogy szabadon tudjak tálcára pakolni, és addig ő is tudjon nézelődni mindenfelé.
Vettem elő a szekrényből egy kis nassolnivaló sósat, meg amit találtam. A gyerekeknek babapiskótát egy kis normális tejjel, és gyümölcslevet.
Nincs már nyár, de... nem pont tökéletes menüsorozat?
- Na, gyere, menjünk ki - vettem vissza mosolyogva a kisfiút, és a másik kezemben a tálcát fogtam meg.

(Hátsókert)

- Persze, mindaddig lemozgathatod, míg fel nem puffadsz - vágtam vissza pimaszkodva, és Davidre néztem, aki lelkesen tapsikolt egyet, amikor látta, hogy mit csinál Adam és Delena Damon előtt.
- Hát... akkor nyilván illendő lenne kivonulni a kertbe - kuncogtam, és felálltam, megfogva az egyik biciklit, de a két gyerek már ráncigálta kifelé Damont.
- Szerintem menjünk mi is - mosolyogtam anyáékra.

(Udvar)

Hát ez a torta valóban valami szenzációs volt. És a többieket elnézve illetve elhallgatva, nem csak én gondoltam így. Az ujjamról adtam egy kis habot JJ-nek is, és a kezdeti meglepett nyammogás után úgy tűnt neki is bejön a sütizés.
- Hmm... azt hiszem megadhatjátok a cukrászda nevét ahol vettétek, mert ilyenre máskor is vevő lesz a kis csapat - néztem aztán a fülig habos Delenára és Adam-re, aki meg csak az orráig volt habos.
- Szerintem itt egyikünk se lenne képes elhízni amúgy sem - kuncogtam Damon szavain, bár aztán inkább nem is fűztem tovább, hogy mi miért is nem... Damon-éknél egyértelmű volt, nálunk meg jobb volt nem firtatni...
- Ez egyértelmű jelzésnek tűnik, ketten egyszerre - néztem Adam-et, ahogy Delenával versengve nyújtózott Damon-nek, miközben odahajoltam hozzá, hogy megtörölgessem az arcát.

- Még jó, hogy a mi testünk nem változhat - néztem Izire. - Egy hétre való kalóriát zabáltunk fel fél óra alatt - nyögtem, és kijjebb engedem a nadrágszíjamat. - Elenáról majd lemozgatom - tettem hozzá kaján pofával. - Egyedül neked lehetnek gondjaid - vigyorogtam Curtisre, majd nagyot nyújtóztam. - Na, akkor ki is akar biciklizni? - tettem fel a költői kérdést, mire Delena és Adam versenyt kezdtek nyújtózni felém.

Damon nyilván tapasztalatból beszélhetett, mikor azt mondta, hogy csak szeretnem kell a gyerekeket és Isobelt. Lehetséges, hogy ő is így van ezzel, és így képes vámpírként együtt élni emberekkel. A szerelem... hát tényleg sok mindent legyőz ezek szerint. De ezen most mit is lepődöm meg? Asszem, hogy... én is... le tudnám győzni azt a másik énemet, aki valaha voltam... már ha emlékeznék.
- Ez nagyon finom! - dícsértem a tortát, mitán megkaptam a saját szeletemet, de a gyerekek jóízű evését látva nemcsak én gondoltam így.