Élni akar... Nekem ennyi elég volt. Mikor elesett elkaptam a könyökét, hogy nehogy beüsse magát. - Ki az az Edi? - kérdezem. Biztosan valami elfecsérelt szerető lehetett, amitől kissé féltékeny lettem, habár ezzel a névvel aligha szállhatna versenybe velem bárki is. Edi... mint valami elfecsérelt, rosszul megrajzolt rajzfilm 8 éves főhőse. Nevetséges! Megbüntetném azt a szülőt, aki ilyen nevet ad a gyerekének. A karomba kapom a lányt. - Minden rendben lesz. Megígérem... A te Nash nagypapád nem enged meghalni... - suttogom a fülébe és az utolsó megjegyzésen széles vigyorra szalad a szám sarka. Magamhoz szorítom és elgondolkodom azon, hogy most érzem igazán, hogy van családom. Még hogy egy Petrova nem lehet jó! Soha többet nem akarok letérni a jó útról, csak azért, hogy elfogadjanak a családban. Maradok, aki vagyok és ezt Katienek köszönhetem! Egy ideig büszkén nézegetem a karjaimban, hogy végül is egész jó családot nemzettem ki... aztán kisétálok vele az ajtón.

Már felkészültem rá, hogy együtt megyünk a halálba, mert számomra túlélhetetlen lett volna egy családtag megölése a saját kezemmel. Viszont nem volt más választásom. Nem akartam, hogy tovább szenvedjen. Aztán megszólalt. Csillogó szemem meglepetten kitágult. Vigyél haza! mondja. Remegve elengedtem a nyakát. Úgy látszik megváltozott benne valami, hiszen eddig nem hitt benne, hogy ott megoldást kap erre az egész betegségre. Talán félne a haláltól? Fél meghalni? Erre még nem is gondoltam, hiszen annyira simán és könnyen ment volna a halálba még pár perccel ezelőtt. Megfogtam a vállát és kissé megráztam. - Biztosan ezt szeretnéd? - kérdezem mélyen a szemébe nézve. - Ha ezt akarod megpróbállak valahogyan hazajuttatni, de nem ígérek semmit. Lehet útközben meghalsz...- mondom őszintén.

Remek! Abba a fázisba érkezett, amit személy szerint sosem tapasztalhattam meg. Kezdett kikészülni és a családját képzelte oda. Segítenem kellett rajta. Kutya kötelességem tenni valamit. Nem hagyhatom, hogy szenvedjen. Kezemmel belemarkoltam a hajába és a földre löktem. Felálltam és elé sétáltam. - Sajnálom, túl késő... már nem tudlak megmenteni... de nyugodj meg.. nem hagyom, hogy szenvedj... - mondom kissé rekedten. Ha egyedül lennék, biztosan elbőgöm magamat. Így csak nyeltem vissza a könnyeket. Nem tudtam elképzelni, hogy innentől van számára visszaút. Úgy látszik előrébb tart, mint hittem. Lehajoltam hozzá és elkaptam a nyakát. - én nem akarlak bántani... - hüppögök. Így is úgy is meghal, de akkor inkább szenvedés nélkül. Esélytelen, hogy visszavigyem a városba. Túl késő. A hallucinálás az utolsó szakasz. Talán fél óra maradt hátra... ha még annyi se. Vöröslő szempárral néztem a szemébe, ahol tükröződni láttam magam. Ez túl kegyetlen. Ez nagyon durva. Miért én? Mit tettem, hogy mindig a legrosszabb helyen vagyok a legrosszabb időben??? - Én nem akarom, hogy meghalj.. - szipogok, egyik kezem még mindig a nyakán. Ezután lehet én is sósavba ölöm magamat.

Amikor az alsóneműjéhez nyúlok, leráz magáról és magára kapja a ruháit. Én is visszaveszem a nadrágomat. Értetlenül néztem feléje, de ő a szoba másik végébe nézett, a semmibe. Nem tudtam mi a baja. - Mit mondjak Katica? - néztem még mindig bambán rá. Kitártam a karomat ezzel is kimutatva mennyire nem értem mit csinál. Bekapcsoltam a farmerom övét és lemásztam az ágyról. Katie elé álltam és üveges tekintetébe néztem. Menj innen! üvölti és én ijedten félre ugrok. Viszont továbbra is a szoba másik felét bámulta. Ugye te is látod őket?! kérdezi... Ez nekem szólna? Aztán felém fordítja riadt kis tekintetét. - Kiket? Hol? - kérdezem totál meglepve. Lehet, hogy valami fogyatékos a lány és eddig is csak játszott velem? Nem hiszem. Ahhoz túl régóta vagyok vele, hogy most derüljön ki róla, hogy nincs ki mind a négy kereke. Előre láttam, hogy ennek nem lesz jó vége, ezért odaültem mellé és kezemmel a két vállát kezdtem nyugtatóan simogatni. Követtem a tekintetét a szoba másik felébe. - Kit látsz? - kérdezem halkan. Biztosan a harapás miatt hallucinál.

Katie tette a "dolgát". Láttam, hogy észrevette a vérhiányom. Talán ha nem a nyakamból szívná, még kibírnák egy pár adagot. Végigpuszilgattam azt a göröngyös utat a hasa aljáig, és a számmal eltéptem a nadrág csatját. A kezeim segítségével lerángattam róla. A testem izzadt. Túl forró volt az egész nő. Ez így nagyon beteges volt már. Bár élveztem. Visszakerültem újra fölé. - Ezután visszajössz velem és nem beszélsz hülyeségeket a halálról! Értetted? - mondom mérgesen, majd a bugyit is lerángatom róla. Az a furcsa, hogy nem tudtam eldönteni, hogy most mivan?! Innentől már nincs visszaút!

Így már rendben volt. A csókot sosem gondoltam megcsalásnak. Van olyan ország, ahol így köszönnek. Néha elkapja a hév az embert, vagyis khm.. vámpírt és el kell ragaszkodnia attól a világtól, amiben élt. Az elejétől fogva nem akartam többet. Nem vagyok olyan hülye, hogy egy kis utcasarki leányzó következő dísze legyek a polcon. Annyira azért felnőttem már. Viszont mindig is szerettem kísérteni a sorsomat. A lányoknak bókolni, elbűvölni őket. Ezek a dolgok mindig is közel álltak hozzám. Nem hiába akartam kétszer is lelépni. Viszont harmadszorra olyasmit mondott, ami úgymond a gyenge pontom volt. A nagybetűs CSALÁD. Nagyon buta és naiv tudok lenni, ha erről van szó. Mint egy kiskutya úgy ugrom a szavukra és erőlködöm, hogy teljesíthessem minden kívánságukat, még akkor is ha kitekerik cserébe a nyakamat. Ez az egy gondom volt nekem. Amit Katie mondott, az éppen elég volt ahhoz, hogy odaadjam magamat neki. Ha a testem kell ahhoz, hogy ne hagyja el magát és csak ezt a kiutat látja. Ha ez megnyugtatja, akkor tessék! Szerintem nincs a földön olyan élőlény, aki ezt most megtudná érteni. Selena se fogja, de az már más kérdés. Katica a szavát adta rá, hogy köztünk marad. Az ilyeneket nagyon komolyan veszem. Ha valaha is kiderülne, akkor biztosan bezárom egy kriptába és hagyom megrohadni benne. Mivel családtagokat nem bántok, ezért nem ölhetem meg és nem is akarom. De nem úszná meg szárazon az biztos! Nem mondhatom azt, hogy csak a testemet kölcsönzöm neki, hiszen én is vágytam a lányra, ebből a szempontból bűnös vagyok. Ezzel a tudattal kell együtt élnem. Magára húz és újra a gombjaimnak esik. Elmosolyodtam az arcán. Látszott rajta, hogy unja. Megfogtam az ingem nyílását és letéptem magamról. Elég sok izmot magamra szedtem miután volt az a kis incidens angyal barátommal. Nem voltam elég erős, ezért sok időt töltöttem a terepen. Kissé izgalomba jöttem ettől. Eddig sem voltam ropi, de így. Alig vártam, hogy Selena is letéphesse rólam azt az inget. Megráztam a fejemet. Most nem gondolhatok rá. Katievel kell foglalkoznom. Boldoggá kell tennem. Nem hagyhatom szenvedni egy rokonomat sem. Megint beleharapott a nyakamba. Most kezdtem megérezni, hogy mennyi vért vesztettem. Kezdtem elveszíteni a fókuszáló képességemet. A kezem megremegett. Kissé meg is billentem. Eddig fel sem tűnt, hogy ennyi vér hagyta el a testemet. Kitartás! Újra megráztam a fejemet és próbáltam koncentrálni. Nem tudtam, hogy mennyire izgul a felsői széttépésére, ezért inkább lehúztam róla felfele. Nem egy lánnyal volt dolgom, aki utána kifizettette velem az összeget. Alányúltam és kikapcsoltam a melltartóját, eldobva azt a szoba másik végébe. Mohón a nyakára tapadtam és csókokat leheltem rá. A sebe friss volt. A vér megcsapta az orrom hegyét és előbújtak vámpírfogaim. Nem törődtem velük. Kibírtam. Csak nem falom fel a saját "gyerekem".

Amit mondott az nagyon meghatott. Nem hittem a fülemnek. Örültem, hogy így érez. Pont erre a szerepre születtem. Hogy megvédjem a családomat bármi áron és megnyugtassam őket. Pont az ilyen helyzetekről próbáltam papolni Tatiának. Hogy ha majd egyedül marad és senki más nem segít, akkor én ott leszek neki és nem fogom a szemére olvasni, hogy miket tett és mondott nekem. Az amit mondott drogként hatott rám. Mintha rátaláltam volna arra, aki megadhatja ezt a gondoskodós mániámnak a beteljesedését. Megfordítottam, hogy szembe kerüljön velem. - Rám mindig számíthatsz! A családod vagyok! Akármit teszel én itt leszek neked. - mondom és a szívemre teszem a kezemet. Nem akartam belegondolni, hogy ez mennyire hülyén hangzik, mert a következő pillanatban már magamhoz is húztam és megcsókoltam. Tessék! Itt vagyok! Azt csinálsz velem, amit akarsz! Ha ez kell ahhoz, hogy megadjam azt, amire vágyik rendben. Mindent a családért! Ujjaim az övét keresték. Belefűztem őket az övébe, majd elhúzódtam tőle. Mosolyogva az ágy felé húztam.

Hihetetlen... miért kínoz még tovább?? Miért nem hagyja, hogy végre hazavigyem magammal? Már kétszer visszaléptem. Nem olyan könnyű lerázni őt magamról. Igenis nehéz megpróbáltatás! Nem is tudom honnan szorult belém ennyi kitartás. Aztán mikor sértődötten arra kér, hogy menjek el, elmosolyodom és odasétálok az ablakhoz hozzá, majd átölelem hátulról. A fejemet a vállára hajtom. - Nélküled sehova drága ükükunokám... - mondom keserűen az utolsó szót. Csak azt tudja, hogy Petrova vagyok, de nem hiszem, hogy tudná melyik korból. Elvigyorodtam. Elég vicces volt a helyzet. - Rendben. Adok egy esélyt, hogy bizonyítsd nem csak azért akarsz engem, mert a férfiak elcsábítása a hobbid és közeleg a halál... vagyis..igen.. szerintem tudod mire gondolok. - mondom mosolyodva és szorosabban ölelem magamhoz. A fejemben már előre terveztem. Csak az volt a szépséghibája a dolognak, hogy bármilyen terv ütközött Selenával.

Meg kell hagyni, hogy voltak kétségeim a csaj állapota felől. Egy kis enyelgés még rendben volt az elején, de egy ilyen dologhoz... Hát végül is ő tudja. Ebben a pillanatban áldottam az eget, hogy nem lehet gyerekem vámpírtól. Már csak az hiányozna, hogy valami degenerált kisbaba szülessen, a mi kis kalandunkból. El sem merem képzelni, hogy a gyerek mekkora katasztrófa lenne. Két Petrova egybegyúrva. FÚJ! Elhessegettem az e fajta gondolataimat. Elkezdte kigombolni a felsőmet. Én továbbra is vadul csókolgattam. Amikor a nyakamból ivott kissé felszisszentem. Élveztem! A testünk összeért. Egy pillanatra megemeltem a fejemet. - Túlságosan anyádra emlékeztetsz... én pedig nem fekszem össze olyanokkal... - mondom mosolyogva az arcát simogatva. Ilyen téren már ki kell érdemelni engemet. Egyenlőre nem éreztem, hogy kiérdemelt volna Katie bármit is belőlem. - Nagyon akarom... - hebegem. - De van egy olyan érzésem, hogy te nem vagy önmagad. - mondom és elsöpröm a haját a homlokáról. A vágyakozó pillantást sehogy sem tudom levakarni az arcomról. Miközben beszéltem végig gyengéden cirógattam az arcát. Valahogy sosem az az egy éjszakás srác voltam. Nem vagyok ennyire lealacsonyító szinten. - Sajnálom, hogy nem lehetek ma a következő trófea a falon... - mondom majd sajnálkozva lecsúszom róla és visszagombolom a felsőmet. Ideje volt mennünk. - Vigyelek a karomban... vagy tudsz jönni magadtól? - kacsintok rá.

Engem?! Bök felém.. Kezdtem megadni magamat. Megfogja a kezemet és maga felé húz. Kérlelő szemeibe nézve, kissé megakadok. Valami nagyon vonzott benne. Mióta először megláttam az emberektől hemzsegő utca közepén, már akkor éreztem, hogy valami történik velem. Tudtam, hogy ezt még megbánom, de közelebb ültem hozzá. A szívem gyorsabb tempóra fogta. Rossz vagyok! Nem szabad! Suttogta egyik vállamról a lelkiismeretem. A másikon a vágy tombolt. Ott van! Ragadd meg! Azt mondta, hogy titokban tartjuk. A kezdettől fogva nem akartam ilyesfajta dologra elszánni magamat, inkább csak élvezni a pillanatot. De most még könyörög is. Egy pillanatig gondolkodva méregetem, aztán az ajkaira tapadok. Kezem bűnösen csúszik fel a csípőjén. Előre dőlök, így arra késztetve őt, hogy hátrafeküdjön az ágyon. - Nem érzem úgy, hogy ez jó ötlet rád nézve. - vonom fel kérdőn az egyik szemöldököm, mikor lenézek rá.

Nem jutottam el az ajtóig se, mivel lemászott rólam és az ágyon maradt. Úgy látszik valamiért erőre kapott. - Akkor mit szeretnél? - de már a nyakam után is kap. Elég mohó csaj. Bár nézzük el neki, hiszen éppen haldoklik. Ez nem lesz így jó. El fogok csábulni. Ha már ő mászik rám, akkor már baj van. Az arcom kipirult, mert teljesen felmelegített a teste. A nyakamat követve odaültem mellé újra az ágyra. - Mystic fallsban van gyógyír... itt meghalsz... - mondom rekedten. Nem akartam még gondolni se rá, hogy elveszítem őt. Csak egy sima elcsábításnak gondolnánk ezt az egészet... Petrova származék... mindnek ez a hobbija. De az volt a bökkenő, hogy én is az vagyok, csak én nem szoktam kihasználni, hogy elcsábítsak embereket. Most fordult a kocka. Nagyon is akartam, hogy belém szeressen a lány, hiszen tudtomon kívül én teljesen oda voltam érte.

Nem igazán értettem, hogy mit miért csinálok. Magával ragadott a pillanat. Hátradöntött és az ajkaimra tapadt. Végigsimítottam a hátán a kezemmel egészen a nyakáig, ahol a kezem a sebére tévedt. Elkaptam gyorsan, mert éreztem, hogy erről megfeledkeztem. Hihetetlen a csaj... Haldoklik és simán lefeküdne velem. Kissé lelkiismeret furdalásom volt Selena miatt. Bár próbáltam kiverni a fejemből őt. Úgy döntöttem, hogy Katienek biztos meghívója van a legénybúcsúztatómra. A szívem feldobbant, mikor egyre hevesebben csókolgatott. Emberek! Én is pasiból vagyok!! Nem volt sok választási lehetőségem. Visszacsókoltam. Nem terveztem, hogy lefekszem vele, hiszen alig bírta megtartani magát fölöttem. Nem is vagyok az a fajta, aki csak úgy lefekszik valakivel. Pluszba én ellen tudok állni a nők csábításának. Egyenlőre csak élveztem. Annyira akartam őt. Miért is ne? A felsője alá csúsztattam a kezemet. A másikkal eltűrtem a haját a füle mögé, hogy ne lógjon rám. A sors kiismerhetetlen. Ha nem változom vámpírrá sosem találkozhattam volna Katievel. Elég érdekes. Ha nem lenne Selena, akkor biztosan hagyom elcsábítani magamat. Így is próbáltam kis adagokban kiélvezni a helyzetet. Kezemet az állára rakom, miközben csókolom és úgy újra ülésbe helyezkedem. - Itt az ideje visszamenni... - suttogom vigyorogva, majd végigsimítok a haján. Gyengéden néztem rá. Aztán hirtelen játékosra váltott a tekintetem. Megfogtam a derekánál és a vállamra kaptam a csajt. - Gyere te sózsák! - mondom és így cipelem őt a kijárat fele. Nem bírtam megállni nevetés nélkül.

Láttam rajta, hogy boldog a véremtől. A nyakamba harapott. Rávigyorogtam, amikor megszólal. Nem eresztelek! Én sem téged, válaszoltam volna, de elkapott a vágy. Nem bírtam bármit is kinyögni, a nyakamon csüngött és a véremet szívta éppen valaki...Katica.. most már ez marad a neve. Illik rá. Vártam mikor durvul be, hiszen vérfarkas harapástól szenved, de nem történt ilyesmi. Gyengéden szorított és mohón. Átöleltem és átfordultam magamra húzva őt. Ezzel elszakítottam egy pillanatra a nyakamról. Kapkodtam a levegőt. Kell egy kis idő mire regenerálódom. Nem szédültem, nem fájt mégis kellett egy kis idő, hogy nehogy halálra szívjon. Felnéztem rá és kíváncsian vártam a folytatást. A kezemmel a nyakamhoz kaptam. Tiszta vér volt. Láttam rajta, hogy erőre kapott. És én még ki akartam törni a nyakát, hogy hazavigyem. A vérem a megoldás. Azzal talán kihúzza majd hazáig. A csípőmön csücsült. Felültem úgy hogy rajtam maradjon velem szemben és éhes szemeibe néztem. Kezeim a derekára csúsztak és kissé felfele kezdtem húzni a felsőjét. - Mit gondolsz? Elég betegek vagyunk? - vigyorgok rá. Teljesen megbabonázott a csaj. Annyira nem izgatott, hogy nagyon könnyedre fogva akár a nagyapja is lehetnék..vagyok.. Selenáról teljesen megfeledkeztem. Tudtam, hogy miután megöltem egy embert nem sok esélyem maradt nála. Igaz Selena iránt máshogy éreztem. Az volt az a fajta szerelem amire vágytam. Az a fajta, akivel megöregednék és gyerekeket nevelnék. Viszont először tapasztaltam ezt a hirtelen fellángolást Katie iránt. Valami ilyesmit éreztem Katerinánál is azon az estén a bálon. Majdnem megcsókoltam. De ő figyelmen kívül hagyott. Messziről sütött róla, hogy egy ribanc. Inkább ezt így nem mondanám, hiszen elég jó benyomást keltett bennem. Csak az a bunkó Stefan nem lépett volna közbe. Totál elszúrta a családi ismerkedésemet. Mindegy is... Kath marad csak egy "jó barátnak". Szerintem csak a én oldalamról barátság és rokoni kapcsolat ez, hiszen eddig mindegyik Petrova így reagált. Eltolt magától. Hagyjuk! Csak megint megvadulok ettől a témától! Vártam a reakcióját.