A lánya!!! Te jó ég! Eddig Katerina állt hozzám legközelebb Elena után a családból. Valahogy Tatia nagyit egy elmebetegnek találtam. Jó tegyük is félre a témát. Teljesen magamba roskadtam. Azért jöttem ilyen messzire, hogy távol legyek a Petrováktól. Nagyon nagyot csalódtam a családban. Mielőtt idejöttem egy normális rendes vámpír voltam, aki tényleg tisztességes. Törődtem másokkal és még egy angyal barátságát is elnyertem szelíd magatartásommal. Alig öltem embert, csak ha muszáj volt. De az ő számukat is megtudom számolni a két kezemen. Most viszont őrjöngtem. Mindig is az elképzelt családom tartott életben. Aztán betett, mikor ráeszméltem, hogy mennyire nem foglalkozik vele senki. Sosem voltak rokonaim, magányos farkasként kutattam a Petrovákat, de a család gondolata tartotta bennem a lelket. Viszont itt... teljesen elengedtem magamat. Hihetetlen, hogy máris egy rokonomba botlok, pedig még csak most érkeztem, egy napja se. - Te is?!...- mondom meglepetten, majd a vállamba kapaszkodik én pedig ösztönösen elkapom a derekát, hogy megtartsam. A teste égett. Valami felkavarodott bennem. Be kellett ismernem, hogy tetszett a lány. Nem azt mondom, hogy földöntúli szépség és megigézett, nem azt mondom, hogy a személyisége fogott meg, hiszen nem is ismertem, hanem valami ott belül megmozdult. Aztán rájöttem, hogy elég közeli ági rokonom és kiráztam a fejemből a gondolatot. Gyorsan észhez tértem. Ha Petrova akkor meg kell tennem érte mindent. A karomba kaptam és kitörtem vele a mosdóból. Szerencséje, hogy belém botlott. Mivel idősebb vagyok nála, így sokkal tapasztaltabb is. Forró teste égette normál hőmérsékletű kezemet. A mellkasomon éreztem, hogy izzad. - Ne beszélj így az anyádról... - teszem hozzá útközben. Előzőleg már kibéreltem egy hotelszobát, ahova a cuccaim és "alapfelszerelésem" megérkeztek. Értsd ez alatt vértasakok, karók és az ellenszerek, na meg a mérgek az én kis gyilkos haveromhoz, ha rám találna. Az emberek feltűnően néztek, mikor a karomban. A szobám felé vettem az irányt vele és az ágyra dobtam. Elég rossz állapotban volt. Kicsaptam a szekrény ajtaját és levettem a bőröndömet, majd kinyitottam és kikaptam belőle a fiolát. Odasétáltam hozzá és leültem az ágy mellé egy székre. Meglebegtettem az orra előtt a fiolát. - Mivel rokon vagy ezért segítek...- mondom vigyorogva. - Viszont... valamit kérnék cserébe... - mondom. Úgy látszott egy csónakban evezünk, hiszen ő is meggyűlölte a Petrova családot. Hihetetlen, hogy ez a lány átérzi, amit én. Viszont a személyiségét még nem sikerült kiismernem. Fogalmam sem volt róla, hogy talán ő is egy hülye ribanc, mint Tatia. Nem érdekelt. A rokonom és kész. Én pedig feltétel nélkül szeretem a rokonaimat. Ott feküdt előttem gyengén. A szemem kissé ellágyult, ahogyan végignéztem rajta. Felálltam és felültem az ágyra. Az ölembe húztam a lányt. Tetszett a barna haja. Szép és hosszú volt. Olyan elegáns. Elbűvölt. Valamiért nem úgy néztem rá, mint Elenára és ez aggasztott, főleg, hogy nemsokára megházasodom. Az egyik kezemmel a szívemhez kaptam. Oké ez már túlzás! Ez a csaj az unokám...igen messzi, de akkor is az unokám.. ez beteges... próbáltam elhessegetni a vágyakozó gondolatokat és megfogtam forró kis kezeit. Egyben a tenyerébe nyomva az ellenszert.

Hát meg kell hagyni a csaj nem volt semmi. Lerázott magáról és lepattant a mosdópultról. Nem tűnt ismerősnek, maximum ez a mozgása. Eléggé emlékeztetett valakire. Mindegy! Az egyetlen értelmes mondatából, amit kitudott nyögni, arra következtettem, hogy ismeri a Petrovákat. Hát akkor már értem, hogy miért ilyen zsémbes. Amíg próbált elbotorkálni, olyan járással, mint aki éppen a gatyájába csinált, elgondolkoztam. A nyakán lévő seb... vérfarkas harapás, csak az lehet. Elé termek és karba teszem a kezemet. - Mond el mit tudsz a Petrovákról! A pierceből következtetem, hogy ismered Katerinát...- követelem egy bájos vigyor kíséretében. Ha azt hiszi meglóghat, akkor nagyon téved. Lehet tudja, ki az anyukám. Persze egyszerűbb megoldás lett volna megkérdezni erről a nagyit, de nem volt kedvem megint kitöretni a nyakamat és pluszba még egy érzelmi karcolást szerezni picike kis szívemre. - Tudod... nekem van ellenszerem farkas harapásra... kár, hogy nem vagy te is Petrova... akár talán odaadnám.. de így nem lesz ingyen...- mondom incselkedve. Nem egyszer harapott már meg farkas. Ilyenkor áldom a régi szép időket, mikor még egy farkasölő vámpírcsapat tagja voltam. Persze nem én öltem őket, viszont én is bekaptam egy két harapást. Okos dolog volt elhozni egy két fiolával a vérükből. A kezemet az arcára raktam és közelebb hajoltam hozzá. A szempillánk majdnem összeért. - Vállalkozó vagyok... Ma estére bevállallak!...- mondom vigyorogva kissé karikás szemeibe.

Valahogy csak sodródtam a tömeg áradattal, amikor megérzem a friss vér szagát. Természetesen egy ember vére folydogálhat nem messze tőlem. Túl erős szagot fogtam, így biztosan egy vetélytársra akadtam. Hát ez elkeserítő. Távol akartam maradni a külvilágtól. Még a végén valami ismerős arc. Nem érdekelt. Nem érzek semmit. Nem tudtam érezni bármit is. Viszont az új érzelemmentes énemmel nem tudtam ellenállni egy kis vitának esetleg öldöklésnek. Még az is lehet magam mellé csapom szárnysegédnek. Undorító vagyok! Még én magam is ezt gondoltam. Viszont a nagymamával való találkozásom után, teljesen tönkrementem lelkileg... mocskos kis vérszívó legyek, hogy beilleszkedhessek a családba? Hát ez kell hozzá? Akkor itt van tessék!? Kissé türelmetlenül törtem utat magamnak a tömegben, hogy elérjem azt a bizonyos illetőt, aki hagyja sorra maga után az áldozatokat. A távolban már a mentő szirénáját hallottam. Mekkora egy balek! Még ilyen nagy városban sem tud rejtve maradni. Nem tudtam mire vélni. Aztán megpillantottam egy lányt egy ember nyakára tapadva, majd továbbáll. Elég rossz passzban volt, viszont nagyon csinosnak találtam még ennek ellenére is. Ott teremtem mellette és elkaptam a karját. Elég rosszul festett. Kihúztam a tömegből és berángattam a női mosdóba. A falnak állítottam finoman és az egyik kezemmel a feje fölé csaptam a csempére, úgy támaszkodtam. - Üdv csillagom! Nash Petrova... mond mi a fenének hagysz ennyi nyomot magad után? - aztán végigmértem a lányt. A nyakán elég nagy seb tátongott. A szemem kissé elkerekedett. Sajnáltam. Attól, hogy most megjátszom magamat, hogy ennyire kihalt belőlem a jó oldalam... attól még én vagyok... Kezeimmel a derekához kaptam, hogy segítsek állni, majd felültettem a mosdóra magam elé. - Veled meg mi történt kincsem?... - kérdezem aggódóan. Nem gondoltam volna, hogy még törődni fogok bárkivel is .... ebben a városban...

<---Reptér