Miután Katie elment, és egy jó pár óra el is telt úgy, hogy nem tért vissza, egy idő után úgy döntöttem, elég volt a henyélésből. Ha egyszer ő a barátnője társaságát akarja élvezni, és élvezi is nyilván, akkor nekem is ideje valami élvezetesebb program után néznem, mint hogy fekszem magamban, és bambulok. Fáradt nem voltam, és így csak túl sok időm volt azon gondolkodnom, hogy aggódom a nőért, akit szeretek.
Szóval összekaptam magam, rendbe dobtam a szobát, aztán elindultam be a városba, valami elfoglaltság után nézni.

(folyt. köv. Főtér)

Csak álltam ott és hallgattam.. és mérhetetlenül nagyon nagy nehezemre esett, hogy visszatartsam a kikívánkozó könnycseppeket. Nem, most nem sírhatok! Most nem szabad elérzékenyülnöm! Helyette inkább össze kellene szednem magamat és megmondani neki, hogy NEM! Egy ennyi hazugság még belefér.. sőt, ez nem is lenne hazugság. Csak nem mondanám el neki, hogy mire gondoltam. Ennyi hazugság simán belefér, nem? Most én komolyan választ várok erre? NEM!
- Én bízom benned - néztem fel végül a szemébe, mikor elér erősnek éreztem már magam ahhoz, hogy képes legyek megszólalni. És nem elbőgni magamat. Az kínos lenne. - Tényleg és szeretlek! Nyugodj meg, nem tervezek semmit.. - mondtam a lehető legmeggyőzőbb hangomon, úgy hogy én magam is elhiggyem azt. Mert.. - ..egyelőre - tettem hozzá, mivel akaratlanul is kicsúszott a számon ez a szó. Hiába, képtelen vagyok csak egyszer is hazudni Őneki! Nem, az nekem nem menne! És ezek után hirtelen az ajkára tapadtam, és csókolni kezdtem teljesen hévvel és szenvedéllyel, amíg a telefonom pityegése meg nem zavart minket. - Az ördögbe vele - kezdtem el kuncogni, miközben felpattantam, hogy megkereshessem a telefonomat amit pár perc múlva meg is találtam az éjjeliszekrényen. Hogy került ez ide? Ez a Warren.. mindenre gondol. Elég volt csupán rápillantanom a kijelzőmre és máris egy ezer wattos mosoly kúszott fel az arcomra. Pati!! Találkozni akar velem! Pont most? De előbb még haza kell szaladnom...
Izgatottam lépkedtem vissza az ágyra, majd ültem le melléje.
- Pati az, találkozni akar velem - mosolyogtam Rá. Te jó ég, mintha kicseréltek volna! Pontosan erre van most szükségem! Az én hiperaktív barátnőm társaságára. Persze, csak ha Warren sem bánja.. mert Őt is irtóra nehezemre esik itt hagyni. - Ugye nem baj, ha .. nélkülöznöd kell pár órára? - kérdeztem, majd amint válaszolt apró, ám annál szenvedélyesebb csókot leheltem az ajkára, ezzel jelezve, hogy mennyire szeretem.
Felálltam, majd magamra kaptam a ruhámat, mivel más cuccom nem volt.. - erről a közeljövőben feltétlenül beszélnem kell vele -, majd teljes harci díszben léptem újra elé egy búcsú csók erejéig. A búcsúzás a legnehezebb.. na de mi nem örökre búcsúzunk, csak alig pár óra erejéig.
- Hamarosan találkozunk - kacsintottam rá, majd magam mögött hagytam a lakást, mely óly sok szép emlékkel gazdagodott az utóbbi napokban.

/Katie lakása/

- Katie... a hallgatásod ugye nem azt jelenti hogy beletrafáltam abba, amire készülsz?? - kérdeztem rá gyanakodva, mert hiába kérdeztem, hogy mit tervez a kicsi fejében... választ nem kaptam, hacsak nem minősítem annak a könnyektől csillogó szemeit, a zavart pillantását, a különös arckifejezéseit, melyek... talán gondolatai váltakozásával váltakoztak együtt... hol bosszús volt, hol bosszúszomjas, hol félt, hol szomorú volt, hol pedig egyenesen kétségbeesettnek tűnt... Én meg egyik kétségből estem a másikba, és folyamatosan vártam, hogy valamit bökjön ki, mert a némaság ellen nem tudok harcolni...
Szívem szerint ordibálnék Vele, hogy eszébe se jusson egyedül a bosszú, de... az isten szerelmére, ahogy ült ott előttem, mint egy haldokló kismacska... hát hogy lett volna szívem kiabálni???
Szomorú sóhajjal húztam újra kezembe Őt, és ölelve szorosan, csókoltam meg a haját.
- Kicsim... kérlek bízzál bennem. Tudom hogy nehéz, és tudom hogy az érzelmeid... kuszák... és sok az új köztük... Most bátornak érzed magad, és erősnek, a farkasod éledezik... De kérlek, ne veszítsd el a szíved, Kicsim... Én itt vagyok Veled, oké? És megígértem, hogy elintézzük azt a mocsadék gennyládát, de... kérlek, ne ölesd meg magad, kérlek szépen! Belepusztulok ha elvesztelek, érted?? Nélküled nem bírok élni, kérlek... ne csinálj semmi öngyilkosat, jó..? Szépen kérlek, Drágám, engedd hogy segítsek neked... - szinte könyörögtem neki, még ha úgy is éreztem, hogy a kiabálás kifizetődőbb lenne, de képtelen voltam vele kiabálni... MOST nem! Inkább hatnék akkor a szívére... mert tudom hogy az mindennél erősebb kell hogy legyen!

Hiába próbált vígasztalni, a könnycseppek még azután is szakadatlanul elárasztották az arcomat. Hogy miért? Nem tudom. Talán azért, mert Ő annyira kedves és imádnivaló volt velem.. és én mégis olyat akarok tenni, amire egyikünk se lenne büszke! Legalábbis a csupa szív énem biztosan nem. De valahogy muszáj lesz bosszút állnom azon a mocskos vérszívón. Mert addig nem nyugszom, míg ki nem tépem a szívét a helyéről! Jesszusom, ez a gondolat most honnan jött..? Talán a farkas..? Á, dehogy.. ez csak az  én új, bátor, bosszúra éhes, bármire képes énem! Talán el kellene mondanom neki, hogy mire készülök..? - töprengtem, miközben Ő átölelt és jó szorosan tartott a biztonságot nyújtó karjai között. Nem bírtam tovább, ismét megeredtek a könnyeim.. így csak átöleltem és a fejemet a vállának döntve sírtam és sírtam. Képtelen voltam a szemeibe nézni.. Nem, azok után, amik megfordultak a fejemben.. 
Aztán az elutasító magatartával még rá is tett egy lapáttal a hangulatomra.. Mikor megszólalt, nem akartam rá nézni, nem akartam beszélni, semmit nem akartam! Hiszen ő sem akart engem.. Bizonyára kiábrándult már belőlem.. túl sokat sírok és ez ment az agyára. És ha ez így van akkor én ... simán ki is vitelezhetem azt a bosszúhadjáratot.. hiszen olyan mindegy, hogy élek-e vagy nem. Nélküle semmi értelme nincsen az életemnek. 
Kíváncsiskodó kérdése hallatán csak pislogtam néhányat, hogy visszafolythassam az ismét kitörné készülő könnyeimet és úgy néztem a szemeibe. Nem szóltam semmi.. csak hallgattam. De amikor folytatta.. a szavai hallatán szinte megállt bennem valami. Vagy lehet, hogy meg is állt..? Dermedt tekintettel néztem fel rá, mint aki még mindig nem képes felfogni a hallottakat.. Rendesen beleborzongtam a dologba. A hullámat...
Nem szeretném azt hírül kapni egyik telihold után, hogy a hulládat megtalálom az erdőben..... Szavai még sokáig ott csengtek a fülemben.

Szinte... Illetve nem. Nem szinte. Valóban... úgy történt... hogy megrettentem, miként szeretett kedvesemből csak úgy... kitört a zokogás. Nem értettem, s egy pillanatig kővé dermedve bámultam Őt... Ezt én okoztam..?? Miattam sír?? Mit mondtam ami miatt most sír...?
- Kicsim... Virágszálam... mi a baj? Ne sírj... - értem óvatosan az arcához, s megtört szívvel néztem azokat az átoktól vert könnyeket, melyek kibuggyantak szemeiből.. és én komolyan nem tudtam, mit is tehetnék, hogy ez abbamaradjon. Így csak megöleltem. Szavakkal tán csak még tovább rontanám a helyzetet... így azzal nem akartam kockáztatni, de... de muszáj volt valamiként éreztetnem Vele, hogy nincs egyedül ebben a harcban... Mert nincs. ÉN itt vagyok! Nem állhat közénk semmi és senki, nem hagyom!! Újra már nem! Itt most minden más, és másként is fog alakulni, és végződni is!! Én mindent tudok, Ő mindent tud, nem lesznek titkok, nem lesz becsapás, nem lesz meglepetés, bizalmatlanság... csak... szerelem lesz! Hű, és igaz! És örök! Örök szerelem, mert örökké fogom Őt szeretni! Soha el nem múlón! Még ha meg is kell majd halnom, s egy nap neki is, akkor is... ÖRÖKKÉ tartón fogom Őt hűen és igazin szeretni! Olyan erővel, mely ezer utasszállítót is megmozgatna, sőt, egy egész bolygót is... Vigyáznunk is kell, nehogy akkorára duzzadjon szerelmem iránta, hogy az kibillentse a Földet a helyéről...
Mikor némi idővel később, nyugalmában... úgy tűnt legalábbis hogy abban... felém hajolt, meglepődve figyeltem arcát, és szemeit. Most is azt éreztem, mint az előbb. Bárcsak látnám, hallanám mi van a fejében... Főként, mikor azt a mosolyt megláttam az arcán. Ez a mosoly nem olyan volt, mint amit megszoktam, vagy amit vártam volna, főleg az iménti kirohanás után. Furcsa volt. Nem tetszett, azt hiszem... Örültem, hogy leállítottam a közeledését. Katie a leghatározottabban nincsen jól... És ebben kiskutyaszemei sem tudták megmásítani a gondolataimat.
- Figyelj Katie... - simogattam meg az arca vonalát, majd álla alá nyúlva emeltem meg kissé fejét, hogy a szemeibe nézhessek. - Ugye nem készülsz semmilyen életveszélyes ostobaságra? Ugye bízhatok Benned? - kérdeztem gyanakodón, mert az a mosoly, és furcsa, zavart, hirtelen változó állapota nem tetszett, nagyon nem. - Nem szeretném azt hírül kapni egyik telihold után, hogy a hulládat megtalálom az erdőben, vagy egyéb kihalt helyen... - nyeltem nagyot, mert még a gondolata is orvosolhatatlan fájdalmat okozott, hogy elveszthetem... hogy meghalhat... ha például azzal a vámpírral újra szembekerül, és újra egyedül lesz... Hisz most is csak a szerencsén múlott, hogy él, és nem a temetését intézem épp...

Na jó, az arckifejezése először nem igazán arról árulkodott, hogy jó lett volna amit mondok neki, de... én csak azt tudom mondani amit látok, vagy amit érzek, vagy amit bizton tudok. Nem állítok neki valótlan dolgokat, sem tényeket, sem ígéreteket, ha nem tudom tartani őket, és nem lehetségesek, vagy nem úgy vannak, ahogy mondom. Vannak dolgok amikben lehet másként tenni, beszélni, mást mondani, de ez az egész farkas-kérdés új, hisz azelőtt nem volt ilyen gondunk... Ez új. Meg kell tanulni vele élni... és csak arra támaszkodhatok amit tudok. És láttam hogy Katie most egy merő indulat... és aggódtam érte, pokolian... de... nem tudtam ég, hogyan fékezzem meg... még ha az a féreg meg is érdemli a bosszút, de nem... így... nem eszetlenül, és lelketlenül! Mert mi jobbak vagyunk... Katie jobb!! Nem olyan mint az a féreg, nem lelkiismeretlen szörnyeteg... és nem is hagyhatom hogy az legyen...
- Értem. És tudom hogy az indulataid jogosak, Katie - tettem kezem a kezére, mely arcomon simult. - De... kérlek, hogy eközben se... feledd el ki vagy... Nem a farkas irányít Téged, Kicsim, MOST nem, most... Te vagy az én édes, kedves... szerető Katie-m, aki jó, és szép, és nem lelketlen gyilkos! Nem olyan mint az az alak. Így kérlek Téged, Drágám... próbálj uralkodni az érzelmeiden, jó? Kérlek - néztem mélyen a szemeibe, hátha... hátha megérti mit szeretnék tudatni vele... mit akarok eléri... Tudtam hogy dühös, fél, indulattal teli most a lelke, tehát... bármi kijöhet belőle, de... hiába érdemel az a fickó szerintem is kegyetlen halált, közben mégsem szűnhetünk meg embereknek lenni, és... És vigyáznom kell Katie-re... belehalnék, ha megölné a fickót, de ettől csak még rosszabbul lenne, vagy... ami a még rosszabb lenne, ha ez megváltoztatná... Ha kegyetlenné válna, és erőszakossá, ha a farkas lenne az uralkodó benne és nem a szíve... Nem tudom mit tennék, de nem lenne jó, ez biztos... Minden az én hibám, tehát legalább most... már vigyázni akarok Rá.... Nagyon!
Szerencse hogy belement, hogy farkasként a pincébe zárjam... legalább nem lesz baj, ha eluralkodik a bosszúszomj a farkasán is... Vissza tudom majd tartani ha a halálába rohanna... minimum lelki értelemben...
- Annyira szeretném tudni, mi is jár ilyenkor a buksidban - értem hajához, és simítottam rajta végig, ahogy arcát, és szemeit kémleltem.. de akkor Ő egyszercsak odahajolt, és azzal a lendülettel csókolt is meg... és olyan szenvedéllyel tette mindezt, mint... nem is tudom... talán még soha... és ez hihetetlen érzelmekkel tódított el...
- Hééé... hé-hé-hé... - húzódtam el lassan egy idő után, és finoman kezdtem cirógatni a kezeit. - Kicsim... ezt... ez fantasztikus, de ne csináld tovább, mert elvesztem a fejem... Szeretlek! És eszelősen kívánlak, de lelkileg nem hiszem hogy úgy lennél, hogy... ez helyes legyen most... - simogattam tovább a derekán, és a hátán, hátha odabújik, és megölelhetem... hátha megért, és nm fog kiakadni... Nem tudom a bosszúelmélet után mire számítsak én... az érzelmei zavarosak... legalábbis nekem mindenképp ingatagnak látszik, bár ez egy éjjel után nem is csoda...

Unottam sóhajtottam fel, majd kezdtem el forgatni a szemeimet, mikor úgy kezdett el beszélni rólam és a hirtelen támadt haragomról, mintha nem is én érezném mindezt.. Mintha csak a bennem lakozó állat beszélt volna belőlem. De ez nem volt igaz! Sőt, nagyon is valósak voltak az érzéseim, a gyűlöletem és a bosszúvágyam aziránt a vámpír iránt! Mily meglepő, huszonnégy órával ezelőtt még egy nyugodt, csendes és kedves lány voltam, aki képtelen ártani bárkinek is. Khm, ez már a múlt és legjobb lesz, ha nem agyalok többet rajta. Most inkább ki kell agyalnom egy tökéletes tervet, hogy miként is álhatnék bosszút azon az idiótán vigyorgó ficsúron.
Akaratlanul is elmosolyodtan, amikor önként felajánlkodott segíteni a bosszú hadjáratom kivitelezésében.
- Köszi, de.. ezt én akarom csinálni. Én akarom széttépni őt, bántani, ott szúrni beléje egyet, ahol az a legjobban fáj! De ettől függetlenül, örömmel elfogadom a segítségedet, persze csak akkor, ha nem akarsz majd megállítani - néztem fel rá hatalmas szemekkel kémlelve őt, miközben két kezem közé véve az arcát. - Nem tudom miért, de soha életemben nem éreztem még ekkora késztetést arra, hogy kinyírjak valakit! És akár hiszed, akár nem, ez az érzés.. magabiztosabbá tesz! Ki akarom tépni a nyelőcsövét, apró darabokra szapdalni azt a patkányt.. Hiszen megérdemli! Megérdemli mindazért, amit tett... - Nem tudom, miért kezdtem el hosszas győzködésbe. Az egyetlen ésszerű magyarázat csakis az lehet, hogy nemis Warrent, hanem sokkal inkább magamat próbáltam meggyőzni. Hogy tényleg jól döntök.. Mert per pillanat a belsőm két részre szakadt: a régi jóságos, csupa szív Katie-re és a gyűlölet által táplált bosszúszomjas Önmagamra. És jelen esetben inkább hallgatok az utóbbira.
Figyelmesen hallgattam Szerelmem válaszát a teliholddal kapcsolatban. Hm, vajon mennyi idő múlva lesz ismét telihold? Jó kérdés. Valahogy az ilyesmik sosem izgattak túlságosan.. egészen ezidáig. Nos, akkor a támadást a következő telihold feljövetelére kell időzítenem, illetve -nünk. Bár, nem igazán vonzott a gondolat, hogy Warrent is belekeverjem az én kis bosszú hadjáratomba. Jobban érezném magam, ha ő kimaradna az egészből. Belehalnék, ha bármi is történne velem, pláne az én idióta ötleteim miatt.. Hiszen ő mégsem farkassá fog változni, hanem egy egyszerű kutyává.. Legjobb lesz, ha kihagyom őt az ötletelgetéseimből és úgy teszek, mintha meggondolnám magam a bosszút illetően.
Igyekeztem magamra ölteni valami mosolyfélét; kezeimben pihenő arcát közelebb húzni az enyémhez , majd vágyakozóan hajoltam az ajkára és csókoltam Őt, millió szenvedéllyel. Annyira szeretem Őt, hogy azt lehetetlen lenne szavakba foglalni!! Talán bele is halnék a fájdalomba, ha bármi baja esne!

Kíváncsian szemléltem Őt... mikor egy elég hirtelen változás során, könnyei elapadtak, majd igencsak eltökélten, és... céltudatos, mondhatni talán, hogy rideg arckifejezéssel kezdett beszélni.
Először azon gondolkodtam, ahogy szemléltem Őt, hogy erről nagyon gyorsan le kellene beszélnem! De... aztán belegondoltam. Most a farkas beszél belőle. És a sokkhatás, mely érte. Az én Katie-m nem egy erőszakos, bosszúálló-típusú illető. De most egyrészt jogos az indulata, hiszen én is legszívesebben szétcincálnám azt az alakot... másrészt, a farkassá válás miatt a hormonjai robbanásszerűen hajtják, az ösztöne fűti, és az agya a farkaséval párban dolgozik, még ha nincs is telihold...
- Értem - bólintottam röviden, és hozzá hajolva, csókoltam meg száját, aztán homlokomat odadöntöttem az Övéhez. - De ne felejtse el a kis farkas ott benned, hogy nem csak ellened követte el a férfi a dolgokat, hanem ellenünk, és a farkasod nincs egyedül, mert van egy társa is. Igaz hogy nem farkas, de van olyan erős. És az a bizonyos társ nem hagyná egyedül harcba szállni a farkast, mert belebolondulna a tétlenségbe. Szóval ha a farkas bosszút akar állni, akkor páros támadást ötöljön ki - simogattam végig karján, s mikor kézfejéhez értem, megfogtam azt, majd számhoz emelve megcsókoltam. Eszembe nem jutna hagyni hogy egyedül menjen a vámpír ellen, még ha netalántán tényleg el is indulna. Bár inkább remélem hogy nem fog, és rám hagyja a dolgot, mert én garantáltan millió darabra akarom szétcincálni ezt az alamuszi férget.
- Én úgy tudom, csak a telihold kell - vontam vállat, és közben letolva magamról a takarót, készültem rá hogy kikeljek az ágyból. - Nem te döntöd el mikor, hol változol át, csak... elkezdődik valahogy, ha feljön a Hold. Gondolom ez ilyen automatikus dolog... - vontam meg a vállam kissé, mert ezt tényleg nem tudom, mi is az ami a Holdból tulajdonképp elindítja ezt. - De azt tudom, hogy a harag befolyásol téged, mert a farkast az ösztönei hajtják, vagyis ne lepődjünk meg, ha indulatosabb leszel dolgok miatt, például ha felbosszant valaki, könnyen eljárhat a kezed. Még szerencse hogy keménykötésű fickó vagyok - mosolyogtam Rá a vállam felett, próbálva oldani a dolog feszültségét. - De nem hinném hogy Benned ez olyan nagy kontrollálhatatlanságot jelentene, hisz Te egy angyali lény vagy - nyúltam vissza Hozzá, hogy megfogjam a kezét. - Nem lesz semmi gond, megoldunk mindent.

Annyira rosszul érintett ez a rémálom, hogy per pillanat azt sem tudtam, miként reagáljak rá. Egyik percben csak úgy folytak a könnyeim, a másikban meg már nem. Mintha egy pillanat alatt semmissé vált volna az összes problémám. Ugyanis lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy mire is lehetnék ÉN képes farkas alakban.. Mit is tehetnék Én azzal a nyomorulttal, ha újra az utamba kerülne..? És ez valamilyen szinten erőt adott.
- Köszi, de azt hiszem tudom, mit kell tennem - jelentettem ki eltökélten, közben az arcom egy érzelmektől mentes masszká változott. Igen, pontosan ezt is fogom tenni! Megbosszulom rajta mindazt, amit Ő tett velem! És visszaadom neki a kölcsönt!
Folytonos nyugtatgatásai hallatán, no meg a tökéletes bosszúhadjáratom kitalálása után úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna.
- Nem kell négylábúvá változnod, mert ez az én feladatom lesz! - ejtettem meg egy pimasz mosolyt. - Nekem kell bosszút állnom rajta, mindazért, amit elkövetett ellenem! És ebben semmi, illetve senki nem akadályozhat meg engem! - jelentettem ki magabiztosan, mint akiben fejben már minden el is dőlt. Pedig erről szó sem volt! Legalábbis az én fejemben biztosan nem..!
- Mondd csak, nem tudod véletlenül, hogy mi kell ahhoz, hogy átváltozzak? Egy egyszerű harag? - tudakolódtam, mivel a történtek után minden eshetőségre fel kell készülnöm.

A szívem majd' beleszakadt, hogy így kell látnom, és ezt hallom Tőle... hogy sír, hogy remeg, hogy fél... Ez az egész, mintha a személyes rémálmom lett volna... Látom Őt szenvedni. Ennél rosszabb aligha jöhetett volna. Szenvedni látni... nincs ennél rosszabb. És főként, hogy nincs hatalmam segíteni neki... nem tudom mivel tehetném jobbá. Ha képes lennék rá, felpörgetném az időt, hogy túlléphessen ezen valahogy... vagy elfeledtetném vele amik történtek... eltüntetném a fájdalmát..!
- Kicsikém... Szerelmem, kérlek ne sírj... Tudom hogy most nagyon rossz, de az a férfi már nem árthat neked! Esküszöm, mindenre ami szent, soha többé nem engedem, hogy akár csak a közeledbe jusson. Vigyázok Rád, megígérem! - mondtam eltökélten, vigasztalni próbálva, miközben folyamatosan simogattam Őt, és öleltem szegény Szerelmemet.
Aztán kezeim karjaira simultak, hogy kissé eltartva magamtól, szemeibe tudjak nézni. Egyik kezem álla alá csúszott, és gyengéd erőszakkal kényszerítettem hogy énrám nézzen.
- Te nem vagy hibás ebben az egészben, sem abban ami történt, sem abban, ami esetleg még fog, ha jön a telihold. Ha az a férfi a kezeim közé kerül, magam leszek az a négylábú aki végez vele. Mert amit veled tett, azt soha nem fogom megbocsátani, ahogy azt se, hogy hagytam ezt megtörténni. Kicsim, vigyázok Rád! Akármilyen álom is jöjjön, vagy bárki a valóságban, sosem leszel egyedül, vigyázok Rád, rendben? Kérlek, próbálj meg megnyugodni - simítottam végig arcán, majd csókoltam meg mindkét orcáját.

Warren nyugtató karjaiba bújva szomorkásan hajtottam le a fejemet. Nem is tudom, hogy feltételeztem, hogy megúszhatom az éjjelt ijesztő rémalakok nélkül... ráadásul anélkül, hogy az a rémséges szörnyeteg ne ÉN legyek!! A csudába, hogy minden rossznak velem kell megtörténnie!!
- Hogy nyugodhatnék meg? - szipogtam, továbbra is a karjaiban maradva. Nem volt erőm onnan elmozdulni.. szükségem volt RÁ, hiszen ilyenkor mindig is Warren sugározta felém a pozitív energiákat!! Aztán foggatózni kezdett az álmaimmal kapcsolatban..
- Már azt hittem, minden tökéletes és megúszom, mikor hirtelen változott a kép.. és megjelent előttem az a taknyos vámpír... - mondtam, közben sírógörccsel küszködve. - De... - mondtam volna, de elakadtam. Muszáj volt rendeznek a légzésemet, mielőtt ismét megszólaltam volna, ezzel is elkerülve a kitörni készülő hisztérikus rohamaimat. - Volt előtte még egy farkas is.. - itt már nem bírtam tovább, a könnyek csak úgy szakadtak fel belőlem, így hát muszáj volt ismét szünetet tartanom. - Aki én voltam - szipogtam fájdalmasan a vállába temetve az arcomat, mivel per pillanat nem voltam képes a szemébe nézni.

Az éjszaka nyugalomban telt. Katie is csendes volt, és más nagyobb zaj sem adódott, úgy tűnt békésen alszik, legalábbis semmi jelét nem tapasztaltam hogy gond lenne, nem forgolódott, nem beszélt vagy kiabált, azt hittem minden rendben. És talán rendben is volt, eredetileg. Már hajnalodott, a nap is kelt, mikor azonban a helyzet... megváltozott.
Arra lettem figyelmes, hogy minden átmenet, vagy előjel nélkül, Katie mocorogni kezdett, és egy pillanattal később, egyszerre kiáltott és ült is fel, arca halálravált, és rémülten, remegő tagokkal vetődött kezeim közé, mikor feléje nyúltam. Arca teljesen úgy festett, mintha... mintha nem is itt lenne, egyszerre éreztem dúlni benne az indulatot, és a félelmet... az álom és a valóság talán egyszerre kavaroghatott benne még... Nem tudtam mit váltok ki vele ha megérintem...
- Kicsim... Kicsim, nyugodj meg - kezdtem azonnal simogatni a hátát, és szorosan öleltem, miközben ringattam lassan. - Nincs semmi baj, itt vagyok... itt vagyok Veled, vigyázok Rád, semmi baj... - pusziltam meg a haját, miközben kisepertem arcából a hajfürtjeit, hogy láthassam a szemeit. - Kicsim, mit álmodtál? Mond el, mi volt benne? Azt az alakot láttad? - kérdeztem, hátha... el akarja mondani. Álom, szóval... vagy hamar elfelejti, vagy csak azt mondja és közben magát fogja emészteni.... Remélem, hogy ha emlékszik rá mi volt az álmában, elmondja, hogy megnyugtathassam... Megnyugtathassam hogy bármi is volt benne, az nem volt valóság.

Álmaimban egy lélegzetelállítóan szép mezőre kerültem.. Tiszta ég, illatos, meseszép virágok, fák ezrei tűntek fel a háttárben, a közeli erdőségekbe engedve betekintést. Annyira idilli volt az egész összkép.. mintha mindig is ide vágytam volna. Nem csoda hát, hogy Itt annyira felszabadultnak éreztem magamat, mint még soha azelőtt.. Mindenféle problémáktól mentesen, szinte reflexszerüen indultam el, majd egyre szaporábbra fogva a lépteimet, kezdtem el szaladni, rohanni előre, az ismeretlen felé. Per pillanat nem érdekelt, hogy mi van tovább, ezen az idilli tájképen túl, csak és kizárólag a MOST és a JELEN számított. Nem figyeltem senkire és semmire, se hangokra, se neszekre, bár nem is igazán hallottam semmit a saját lépteimen kívül... csupán arra ami itt volt előttem. Nem érdekelt semmi más. Bárcsak most minden másról megfeledkeznék, minden rosszról ami megmérgezte a gondolataimat. De mint az lenni szokott, a happy ending ezuttal is elmaradt.. És futótúzként ért utol a felismerés, mikor megismertem a váratlanul elém pottyanó egyénkét. Pati volt az.. és mintha félt, nem, rettegett volna valamitől.. úgy nézett rám, mintha szellemet látna. - Mi a baj? - kérdeztem, de helyette ő megragadta a kezemet és elkezdett húzni maga után. Értetlenül pislogtam, míg hirtelen meg nem álltunk. Te jó ég! A helyszín hirtelen megváltozott és Én egy régi raktárépületben találtam magamat. Előttem egy férfi térdepelt, akit első pillantásra fel is ismertem: Ő volt az a vámpír, aki tett velem valamit, hogy megöljem a pincértfiút. A vérszívó előtt pedig egy fekete farkas állt és vicsorgott fenyegetően a képébe; mintha meg akarná ölni. És ekkor rám tört a felismerés.. Én voltam az a farkas.. A következő pillanatban a farkas rátámadt a vámpírra, de ezt már csak félig érzékeltem, mivel ekkor én már sikoltozva ugrottam is fel az ágyból.
Halálsápadt arccal néztem körül, majd fújtam ki a levegőt, mikor rájöttem, hogy ez csak egy rémálom volt.. Egy rossz álom...
Majd a még nálam is halálsápadtabb színű Szerelmemre pillantottam, majd jó szorosan átöltem Őt, mivel azok után amit láttam.. vagy tettem, szükségem volt a közelségére. Fogalmam sincs hány óra lehetett már.. talán hajnal? De ez most nem is nagyon érdekelt engem.

Nem figyeltem az időt. Hacsak abból nem, hogy Katie légvételeinek menetét számolgattam, azzal figyeltem csak rá fel néha, hogy telik az idő. Igen, telt, bár eléggé lassan, de telt. Mivel nem akartam megzavarni Katie-t, vagy felkelteni, így nem simogattam, vagy piszkáltam, csak öleltem Őt. Éreztem hogyan szuszog, és miként emelkedik-süllyed a mellkasa. Némán hallgattam a némaságot... mely igazából nem volt némaság, de egy átlagos fülnek az lenne. A bennem rejtőzködő állat azonban érzékelte az éjjel apró zajait, neszeit, a csövek zörgését, a padló önkéntelen reccsenéseit, a faágak koppanásait üvegen, falon... a lombozat rezdülései a szél által... az éjszakai állatok zajai... madarak, kóborló kutyák, macskák, egyebek... Autók elhaladásának zaja... A néma szobában pedig... Katie lélegzete, mely az enyémmel keveredett, de... itt csak mi szolgáltattunk zajt... amúgy csend volt idebent. Jól is esett... Még ha nem is aludtam, pihentető volt a fekvés, és Katie közelsége. Kellemes volt... nyugalmas... főként a mai nap után esett jól. Tudtam ugyan, hogy a holnap sem lesz könnyebb, és valószínűleg az elkövetkező napok sem, de... reméltem, hogy segíthetek majd Katie-nek hogy minél jobban tovább tudjon lépni a gyilkosság és az átok súlyán, mely a lelkét húzza...

- Reméltem is, hogy ezt mondod - suttogtam elégedetten, közben mély levegőt véve és beszívva azt az imádnivaló Warren illatot. Mert Ő az én személyes drogom.. semmi mástól nem tudok én elkábulni, csak és kizárólag Tőle..

Elég sok időbe tellett, míg végül sikerült elaludnom, de nem is bántam. Legalább lelkiekben is fel tudtam rá készülni, így teljesen ellazulva várhattam a közeledő álomképeket. Már az sem érdekelt, ha rémalakok lesznek, hiszen Warren mindvégig itt lesz mellettem és ismerem Őt már annyira, hogy tudjam, rögtön felébresztene, ha látná, hogy mennyire gyötrődök vagy ne adj Isten üvöltözök.. Remélem ez utóbbi nem fog előfordulni...
De végül mégis sikerült álomra hunynom a szemeimet.. és legalábbis egy darabig meg is úsztam különböző rémképek nélkül.

- Akkor jó, mert nem is engednélek el soha - feleltem még, de szemem már nem nyitottam ki, csak öleltem Őt magamhoz, és beszívva édes illatát, és élvezve a közelségét, simogattam Őt, hogy mielőbb álomba szenderüljön. Én azonban nem aludtam. Lehunyva tartottam a szemem, és csak némán hallgattam Katie légzését, de nem aludtam. Csak figyeltem Őt. Őrizve álmát, és bízva benne, hogy békés marad... bízva benne, hogy reggelig nem hallom majd hangját, és tud nyugalomban pihenni egy keveset... Legalább addig legyen nyugodt, és boldog, amíg alszik...

- Én is melletted - suttogtam válaszul, a csókunk után, majd ismét felsőtestére hajolve helyeztem kényelembe magamat.
- Neked is! Aludj jól - bújtam még közelebb hozzá, már amennyire az lehetséges volt, bár nem igazán hittem benne, hogy ma éjjel jól tudnék aludni. Rémálmoktól mentesen.. de erre most inkább nem akarok gondolni.. Inkább lehunytam a szemeimet és próbáltam valami egészen szépre gondoni.., mint pl Warrenre és arra, hogy ismét együtt vagyunk. Nem is tudom mióta nem voltam már ennyire boldog, mint most.. És ezt a csodálatos pillanatot nem ronthatja el sem egy akármilyen vámpír, sem egy gaz csábító, sem a saját vérfarkas átkom! Nem, azt már nem engedem!!

- Örökké melletted leszek - suttogtam ajkaira, miután megcsókolt, se nem volt szívem elhúzódni, oly jó volt ilyen közel Hozzá. Szeretem! És bármi áron megvédeném, ha kellene, meghalnék érte bármikor! Annyira szeretem, hogy egy perc nem sok, annyit sem szeretnék távol lenni tőle.
- Szép álmokat, Szerelmem. Próbálj pihenni - mondtam neki még, és bár lehunytam a szemeimet, miközben tovább simogattam, de nem terveztem hogy mostanában el is aludjak, túlságosan is aggódtam, és biztos akartam lenni benne, hogy Katie is jól alszik, hogy nem lesz rémálma. Őrizni akartam álmát, és a legapróbb gyanús rezdülésre is felkelteni Őt. Vigyázom álmát, de nem akarom hogy velem virrasszon, alvásra van szüksége.

Miközben a háló fele sétáltunk, azon gondolkodtam, hogy vajon miért nem tudok haragudni rá, azért mert titokban altatót csempészett a teámba? Talán, azért mert még én is hülyeségnek tartom azt, hogy egy ilyen miatt összevesszünk? Vagy esetleg azért, mert meg tudtam érteni, miért tette..? Akármelyik is legyen, egy biztos. Sikerült elérnie, amit akart. Ismét ásítottam egyet, majd jelentőségteljes pillantást vetve Warrenre, ezzel is azt sugallva feléje, hogy elérte a célját. Az altató bevált és én hamarosan teljesen ki fogom ütni magam... és remélhetőleg ijesztő álomképek nélkül fogom átvészelni ezt az éjszakát.
Játékos biccentése és célzása láttán, csak elmosolyodtam, majd ügyesen elhelyezkedtem a pihe puha ágyikójában. Hamarosan Ő is követett, amiért mérhetetlenül is hálás voltam neki. Jaj, hogy én mit meg nem tennék, hogy visszafordíthassam a mai nap történteket..?? Bárcsak, ki sem kelltünk volna ma reggel az ágyból... és az egész napunkat itt töltöttük volna. Anélkül, hogy bárkivel találkoztunk volna.. Se idióta taplókkal, se vámpírokkal.
- Én még jobban - bújtam oda hozzá, egyik kezemmel ügyesen átkarolva, mintha Ő lenne az én kedvenc plüssmackóm. De ha úgy vesszük, az is volt.. Az én élő, személyes plüssmacim..
- Nem félek, mert mostmár itt vagy mellettem - néztem fel rá egy pillanatra, közben egy jóéjt csókot lehelve az ajkára.

(Konyha)

Szavaiból egyértelműen kiderült, hogy tudja mi volt a teában, de... egyrészt, valahol mélyen számítottam is rá hogy tudni fogja, elvégre, egy: ismer, kettő: valóban, egy orvost átverni gyógyszerrel... nem egyszerű. De mivel nem vágta a fejemhez a bögrét, és nem is kiabált, nem úgy festett, mint aki haragszik rám, amiért ezt tettem. De még ha haragudna is... nem bántam meg, újra csak ezt tenném, sőt, ha már előbb a konyhában van, Őelőtte is ugyanígy beletettem volna, mert igenis pihennie kell, és ha ez csak egy kicsit is segít ebben, akkor megérte és kész.
Miután a szobába értünk, egy mozdulattal hajtottam az ágy végébe a takarót, és fejemmel játékosan biccentettem az ágy túlsó fele felé, hogy jelezzem Katie-nek, sipirc a paplan alá. Ahova én magam is követtem Őt, és szépen be is takargattam, miután egyműs mellé kerültünk. Átkaroltam a derekát, és szabad kezemmel a haját kezdtem el cirógatni.
- Nagyon szeretlek - simogattam folyamatosan, és megcsókoltam a homlokát. - És ne félj egy percig se, én vigyázok Rád. Ha rosszat álmodnál, kapaszkodj belém, én itt vagyok melletted, vigyázok Rád, és már senki nem bánthat. Megóvlak bármilyen áron - mondtam neki eltökélten, s igazán úgy nézve a szemeibe, hogy el is higgye nekem ezt. Azt kívántam, bárcsak minden rossz álmát elűzhetném egy életre, hogy még véletlen se kísértsék a rossz emlékek...

Annyira jól esett, ahogyan a nyakamba csókolt, de akármennyire is szerettem volna még folytatni a tegnapit, per pillanat akadt még más elintéznivaló dolgunk is , a bál előtt.
- Ne csináld, különben holnapig sem jutunk el a konyháig... - nyögtem fel, mikor a nyakamba csókolt.
De összeszedtem magam és inkább nem provokáltam tovább.. helyette inkább megvártam amíg Ő is magára kapott valamit, majd karon fogva kezdtem el húzni előre... remélve, hogy közben útba igazít, mert fogalmam sem volt, merre lehet a konyhája.

/Konyha és étkező/

Sajnos Katie a szavaimra valóban "felébredt" és kikelt a karjaimból, majd még nagyobb sajnálatomra öltözködni kezdett. De hát igaza volt, ideje felkelni, készülni... összeszedni magunkat, na és persze én reggelit mondtam.
Én is kimásztam az ágyból, és kikaptam a szekrényből pár ruhadarabot, majd felkapkodtam őket.
- Rendben, nem főzök - vigyorogtam, szemeim megforgatva, miközben az övem csatoltam be. - De akkor mit is szeretnél? kérdeztem, mikor már Ő is fel volt öltözve, és mögé lépve öleltem át derekát, hogy a nyakába csókolhassak. Tudom, most keltünk fel, na de hát akkor is, ezt nem lehet kihagyni!

- Remélem is.. - haraptam elmosolyodva az alsó ajkamba, mikor újra biztosított affelől, hogy Ő bizony soha nem fog elhagyni.
Szomorúan húzódtam el tőle, mikor eszembe juttatta, hogy ideje lenne felkelnünk. Abban a pillanatban, ahogy megemlítette a bált, rögtön felültem az ágyban, olyan gyorsan, mintha hirtelen valmiféle villámcsapás ért volna.
- Ha nem főzöl, akkor igen - fordultam vissza hozzá ártatlanul mint egy kiscica, majd felálltam, hogy magamra kaphassam a tegnapi ruháimat. Pfúj, hogy rühellem visszavenni ezeket,de hát nincs más választásom, inkább ez mint a meztelenség. Bár, szerintem nem nagyon ellenkezne ha az utóbbit választanám.