Csak néztem a lányt... szegény nagyon ki volt, de ez miért is érdekelne engem?! Szépen vártam míg rátapadt David nyakára, csak néztem, milyen az "akció", majd mikor már szükségesnek éreztem, a kezemben lévő folyékony kis verbénát a nőre dobtam. Az üvegcse eltört és a mondák igaznak bizonyultak. A lány bőrén égni kezdett az üvegcsetartalma. Míg láttam, hogy szenved egy karónak való fát kerestem valamerre.
- Sajnálom, de tudod még kezdő vagyok, érdekelt a művelet.- szóltam oda Davidnek, miközben még mindig egy fadarabot kerestem. Remélem ez a mende, monda is igaznak fog bizonyulni.

Nem értettem a farkas csajszi reakcióját.. Mintha akart volna valamit tőlem.. És a másik is.. a kutya.. netán a lánynak a pincsije lenne? Khm.. undorító kis taknyosok.
- Neked meg nem mindegy, hogy én mit csinálok? - förmedtem vöröskére. - Bocsi, kutyus de most  se hozzád, se a társadhoz nincsen türelmem.. - sóhajtottam, közben megpróbálva kikerülni őket. Persze a pincsi se maradhatott volna ki a dologból, ő is rögtön fenyegetőzni kezdett. Törleszteni amiatt, hogy gyorsan jöttem ki a teremből? Viccesek. - Röhög a vakbelem - horkantottam fel szavai hallatán. És mikor kicsavarta az egyik kezemen, én egy szisszenést hallattam csupán és már hátra is törtem mindkét karját. - Te csak ne szívózz velem, kölyök! - sziszegtem a képébe, majd megvillantva szemfogaimat haraptam a nyaki ütőerébe. Kit érdekel, hogy mit fogok kapni emiatt vöröskétől?

Vigyorogva néztem Patit, amint intézkedik és közben azon morfondíroztam, hogy talán mégsem annyira jó kislány, mint az elsőre gondoltam. Ezek után nehéz lenne azt feltételezni róla. Miközben ő beszélt, én is léptem párat oldalra, hogy két oldalról bekeríthessük a lányt.
- De mostmár mindegy.. A lényeg, hogy megtetted. Most már rajtunk a sor, hogy törlesszünk amiatt..  - villantottam egy gunyoros mosolyt a lány felé, közben elkapva az egyik karját és ügyesen ki is csavartam azt.

A lány megfordult, amit én egy mosollyal díjaztam. Elengedem David karját és léptem egyet előre.
- Tudod kockázatos dolog volt az előbbi, mikor olyan csúnyán és gyorsan leléptél.- ismét közelebb lépek lányhoz, persze nem túl nagy lépssel, nehogy feltűnjön neki.
- Szerintem máshogy kellett volna!- a kezemben lapuló folyékony verbénát még mindig erősen szorongatom.

Épp távozni akartam, elhagyni ezt az idióta iskolát, mikor egy ismeretlen lágy női hangra kaptam fel a fejem. Ez most tényleg hozzám szolt? Nocsak, meg is van a vagyi..? Ingyen desszert? De szerencsére a fejemben még épp időben megszólalt a vészcsengő, hogy ez nem jó ötlet.. mielőtt még neki estem volna  a vérfarkasnak. Mikor megfordultam egy fiatal párt láttan magam előtt.. a pasi meg.. szintén természetfeletti volt. Sőt, ha a szimatom nem csal.. ő meg animágus lehet. Egy újabb kutya? Hah..Vicces. Na ő már finomabb falat lehet.. valamivel.
- Sziasztok! - mondtam kissé fáradtan. - Igen, minden rendben van.. - erőltettem magamra egy sima mosolyt, mivel nem volt sok kedvem bájcsevegni az idegenekkel. - De ha nem bánjátok, én most lelépnék.. fáradt vagyok - indultam el az ellenkező irányba.

Tornaterem

Kiérve a tornateremből, rögtön meg is pillantottuk a vámpírlányt.. aki meg kell hagyni nagyon csinos volt és vonzó. Szívesen elszórakoznék vele, mielőtt még megharapdálnám szegényt.. Na de most társaságban vagyok! Úgyhogy nem lehet. Ennyire még én sem vagyok neveletlen.
Pati hamarosan meg is szólította a hölgyeményt.. hm, jól csinálod! Közben én is egy bátorító mosolyt villantottam a lányra.
- Segíthetünk valamiben? - kérdeztem, még mielőtt meggondolhattam volna magamat.

/Torna terem/
Davidbe karolva léptem ki a zsivajból... Jó is, hogy picit elszakadtunk a sok zajtól és embertől. Kint megláttam a lányt, aki az előbb olyan csúnyán hagyta el a termet. Gyönyörű volt és színes és életvidám, el se hinné az ember, hogy egy hidegvérű gyilkos. Még mindig a férfibe karolva nézem őt, mikor szóra nyitom a számat.
- Elnézést!- szólalok meg, egyenlőre még barátságos hangon. - Hölgyem minden rendben?- játszom el az áldozat szerepét.

/Tornaterem/

Azok után, amit az elmúlt néhány percben átéltem, már semmi kedvem nem volt itt maradni. Pedig szívesen mulattam volna egy jót.. Nem mindennap tartanak bulit a 20-as évek dekorációival. Na de mindegy is, huzzak el innen és jussak valahogy haza, de még az is lehet, hogy előtte még bekapok valami finomságot. - Például, egy jó kis vérszörpöt!

Érintése kimondhatatlanul jól esik... még csak szavakat sem találok rá. Legszívesebben átölelném, és soha el nem engedném. Fogalmam sincs mi történt velem az elmúlt huszonnégy órában, de ez nekem új...
- Köszönöm! - Mondom, egy szívélyes mosollyal arcomon, majd végig nézek rajta. - Te is elég jól összekaptad magad. - Szélesebbre húzom azt a mosolyt. - Egyenlőre még nem fázom. De ha nem vársz itt még valakit, akkor tőlem bemehetünk. Ha jól emlékszem, azt mondtad, sokat akarsz táncolni. -

Beszippantottam a kellemes levegőt, ami végigszáguldkozott tüdőmön, és jólesően fújtam ki ajkaimon. Nem ártott volna, ha kissé több tanár is tiszteletét teszi, de már rájöttek arra nyilván, hogy itt lehetetlenség fegyelmezni, vagy bármi egyéb. Sőt..!
Magamra húztam a kabátomat, mikor megérintett egy kissé hűvösebb sugallat, és végignéztem a szerelésemen. Nem volt kedvem... na!
Aztán ahogy meghallottam egy hangot... rögötn mosoly kúszott az arcomra, és végignéztem rajta, ahogy megjelent... és... nem tudtam már mit mondani.
- Courtney... - ejtettem ki gyengéden a nevét, és odalépve mellé megfogtam a kezét. - milyen csodásan festesz! - mosolyodtam el halványan, majd végigsimítottam karján. - Remélem, nem fogsz megfázni. Idekinn elég hűvös a levegő. Odabenn viszont... pont tökéletes.

Szóval buli! Már ott kellene lennem... a fenébe is az állandó késésembe. Miért nem tudok, legalább egyszer odaérni valahová időben? Jó... legyen mentségemre, hogy már nagyon rég buliztam. Azt sem tudom, hogy mi az. Vagy mit vegyek fel. Persze azt hallottam, hogy elég sűrűn tartanak ilyen bulikat, de remélni sem mertem volna, hogy ilyen hamar meg leszek hívva egyre. Vagy, hogy egyáltalán elmegyek rá. De mégis, hogy mondhatnák nemet Timothy-nak? Egyszerűen... nem megy. Már alig várom, hogy újra láthassam. Mi történik velem?
Miután kifizetem a taximt, már ugrok is ki az autóból és szinte rohanok a bejárat felé. Már épp kezdem azt hinni, hogy ráunt várni rám, mikor megpillantom őt. Megnyugodva sietek oda hozzá.
- Ó, bocsáss meg... nem akartalak megvárakoztatni. Sajnálom! - Hadarom el gyorsan a magyarázkodást, majd kicsit félve egy puszit nyomok arcára, köszönésképp. - Nagyon sokat késtem? - Kérdezem, miközben kisimítok, ezüstszínű ruhámon pár gyűrődést.

- Courtney lakása -

Rendbe kellett szednem magamat az irodámban. Nem volt időm felesleges tiszteletköröket futni a lakásom irányába, ezért inkább megtettem ezt... csak víz kellett, egy tiszta ing, és ennyi. Tanárként nem fogok kiöltözni, törődjenek bele.
MEgálltam a bejáratnál, és nekidőlve vártam. Remélve, hogy Courtney jön... mert vágyom a társaságára. Annyira sokat jelent már nekem. Nem is értem, mikor változott a kettőnk közötti ismerkedős fázis ilyen komollyá. Pedig nem lenne szabad... azt hiszem.

Azt hittem, győzködnöm kell, hogy velem jöjjön. Mármint, hogy Lockwood létére, sőt, öregdiák létére visszamenjen a suli falai közé... Minden esetre, ezzel csak nekem tett szívességet. A kedvesség úgy általánosságban távol áll tőlem, maximum a csáberőmet bevetve tudtam volna még mozgásra bírni, de szerencsémre, semmilyen kis trükkre nem volt szükségem.
- Még a végén azt fogom hinni, úriember, Mr. Lockwood... - csúfolódtam, de megindultam előtte, fokozottan figyelve arra, hogy csípőmet ingerlően mozgassam közben. Te akartad, édes szívem.. Ha szűk lesz a gatyád, az a te bajod..

Foly.: Folyosók

Hm, furcsának tituláltam, hogy nem mondott semmit neki a nevem. Hiszen híres vagyok ebben a városban. Vagyis... a családom mindenképpen az, hiszen mi vagyunk a Lockwood-ok! A polgármesteri família, akiknek igenis nagy neve van, mondjon akárki akármit ebben a koszfészekben.
- Szóval kísérjelek be... - mondtam hülye, eléggé nevetséges hangon, miközben az iskola épületével szembe fordultam.
- Csak utánad. Én ragaszkodom a legjobb... kilátáshoz - jelent meg egy sejtelmes vigyor a képemen.

- Igazad van... Vénember vagy... - forgattam a szemeimet. - Nem mond sokat a neved... - rántottam vállat. Ezek szerint a családja vagy tiszteletnek örvend, vagy mélyen megvetik őket. Másért nem hiszem, hogy ezt kihangsúlyozta volna, főleg nem előttem. Valószínűleg lerí rólam, hogy új vagyok itt, és sem helyhez, sem névhez nem tudok kötni, nos.. Szinte semmit és senkit. Pech.. - Nem... Nincs kedvem még beiratkozni.. - fontam össze a karjaimat a melleim előtt. - De igazán.. Öhm.. Bekísérhetnél.. - néztem rá kacéran. Nincs is jobb annál, ha úgy tudok szabályt szegni, hogy még nem vonhatnak érte felelősségre...

- Hm... csak azért nem keseredem el, mert én sem járok ide - vontam meg a vállamat. - Ha rám nézel, láthatod, hogy túlontúl idős vagyok én ehhez. Már túlvagyok a húszon, és ha nem akarok egy bukott szamárként tündökölni, méghozzá úgy, hogy Lockwood a vezetéknevem, akkor jobb, ha messziről elkerülöm a tantermet. Viszont remek érv volt arra, hogy idejöjjek - kacsintottam rá, majd egy nagy sóhajjal az épület felé néztem.
- Nos... ha végzel, én szívesen... hogy is mondjam? Megismernélek jobban... - vigyorodtam el szélesen, arcommal dekoltázsát figyelve, de csak visszafogottan és mérsékelten.

Bár sokszor úgy hangozhat, hogy a lányok számomra jönnek mennek. Aki pedig megvolt már egyáltalán nem foglalkoztat. De ez nem így van, én minden lány tisztelek, akivel intim kapcsolatban voltam. Viszont nem tartom rossz dolognak, ha csak érzelmek nélkül lefekszem velük. Hiszen ha kölcsönös ez a fajta vonzalom, mi rossz lenne benne...? Akikkel összehoz ily módon a sors, mind tudja, hogy ez csak alkalmi kapcsolat. Persze én is keresem az igazit. Aki majd több helyet foglal el az életemben, mint csupán szexuális jellegű.
-Te és April? Huh na erre aztán nem számítottam... néztem rá kissé döbbent tekintettel, azt se tudtam, hogy ismerik egymást. Én sem sokat tudok arról a lányról, de neki sem épp szerencsés az élete. Hiszen az apja halála miatt érkezett a városba, hát nem épp a legjobb ok erre. Azért sajnálom, hisz erre végképp nem volt szüksége, hogy most Jer is csak lepattintsa. De ez után valami más vetette fel figyelmemet.
-Egy másik lány? Hogy hívják? És mond csak dögös? kérdeztem tőle kíváncsian, mosolyogva, megütögetve a vállát. Kíváncsi vagyok most épp kibe szeretett bele a kis Jeremy.
-Rendicsek, menjünk bentebb. mondtam neki, amire ő el is indult, én még visszamentem a padhoz összeszedni a cuccaimat. Majd én is elindultam, menet közben pedig utána dobtam a lasztimat, hogy hátba találjam. Így akartam neki jelezi, hogy várjon meg, de meglepetésemre megfordult és elkapta.
-Mi lett veled? Régen ez még szemből sem sikerült, beállhatnál a focicsapatba. miközben ezt mondtam már mellé sétáltam elmosolyodva, majd így indultunk el befelé. Nem tudom mi történhetett vele, ez a pár hét kihagyása alatt, de mintha kicserélték volna.

◈ Az iskola ◈

Kitüntető pillantása, ami kezdett átmenni inkább stírölésbe, simogatta az egómat. De nem álltam meg, hogy ne mutatkozzon meg rajtam a felvágott nyelvem. - Őket, vagy engem? - céloztam félreérthetetlenül a melleimre, és figyeltem, hogy nyúlik meg a képe. - El fogsz keseredni, ha azt mondom, hogy nem ide járok?! - játszadoztam vele, és élveztem. Nagyon is.. - Viszont minden bizonnyal fogok.. - húztam el a számat. - Nekem is meg kellene keresnem azt az irodát... - forgattam a szemeimet, hiszen a hátam közepére se kívántam mindezt.

Persze, előre sejtettem ezt a reakciót. HIszen miért is tudná? Nem is azért jöttem ide valójában, hogy rájöjjek, hogy az a hülye iroda, hanem hogy végre találhassak valakit, aki képes úgy nézni rám, ahogy kell, és nem fogja kéretni magát. És ahogy ő kihívóan rám nézett, már tudhattam is, hogy... ő a tökéletes alany erre.
- Akkor... egyedül kell megkeresnem - sóhajtottam fel, és rákacsintottam, de végül nem indultam meg, helyette zsebre vágtam a kezemet. Lehet, hogy modortalan vagyok, de kit érdekel?
- Remélem, hogy az iskolában tanul... mert különben félek, nem látom többé - időzött tekintetem a dekoltázsánál..

Paul mindig is ilyen volt kergette a lányokat, amikor csak volt rá lehetősége. Nem úgy, mint én, hogy leállok egy nőnél, vagy kettőnél és elkezdek gondolkozni, hogy melyiket kéne élni tovább.. ez nem fér még bele a tinédzser életembe.
- Hé haver mondok neked olyat.. Ismered April Young-ot? Vele voltam együtt egy darabig ám a szívem más felé húzott és végül April-t ott kellett hagynom. Szegény most nagyon össze lehet törve, szóval ha beszélsz vele légy óvatos. - Kacsintottam rá egyet bár tudom, hogy őt az ilyesmi nem nagyon izgatja. Ha fel akar valakit szedni meg teszi azt akár hogyan. Már kezdtem egy picit unni magam itt a suli előtt, szóval fel is vetettem a kérdést.
-Nem megyünk valamerre, mert már kezdem unni, hogy itt állunk a suli előtt.. - Már szeretném bevetni az iskolát annyira vártam már, hogy vissza térjek a 'régi életemhez'

Bár már viccelődtem ezen, azért akkoriban ez nem volt olyan vicces. Rossz érzés volt, hogy hiába akartam segíteni neki, ő nem kért belőle. A múltam miatt már kényszeresek érzem, hogy segítsek azoknak akik bajban vannak. Mondhatjuk ezt egyfajta példavételnek nevelő szüleimről, ugyanis ők is ugyanezt tették velem. Ez az egyik ok, másrészt pedig nem szeretem ha elítélnek valakit csupán külseje, jelleme, múltja vagy akár hovatartozása miatt. Gyűlölöm ha megbélyegeznek valakit valamivel, ezért ha ezt látom próbálok ezen változtatni. Senkinek nem kívánom azt amin nekem kellett keresztülmennem akkoriban. Majd Jer kijelentette, hogy most máshogy fog cselekedni. Ezúttal nem elvesztett szerettei miatt sóvárog, hanem azokra koncentrál akik még élnek. Ekkor csak elmosolyodtam, bár most eléggé eltökéltnek tűnt. Azért nehéz lehet csak úgy hátrahagyni a történteket. Ezt követően a lányok kerültek fel témaként, hát mit ne mondja az egyik kedvenc témám.
-Hmm... azok vannak, voltak és lesznek. Most épp Mary a pom-pom csapatból... húhú látod kéne haver. Az utóbbi törin nagyon szemezett velem... meséltem neki nevetve, amióta a foci csapat kapitánya lettem sok ilyesfajta jelzést kapok. Amiket persze örömmel ki is használok, hiszen hülye lennék nem ezt tenni.

Az én jó barátom, mint mindig most is remek kedvében volt. Kedve támadt viccelődni, ami mondjuk kicsit mélyen érintett, mert nem az volt a legjobb korszakom, de felvettem én is a poént és nevettem vele együtt. Én, mint a kis Punk gyerek.. hát tényleg nem volt jó, azok a rohadt bogyók sem tettek jót nekem, de most már szerintem helyre rázódtam úgy ahogy. Sokat segít a tovább lépésben az, ha vannak jó barátaim, mint pl Paul. Most szinte nem érdekel semmi olyan amitől rossz kedvem lehetne, mert jól érzem magam vele.
-Nem fogom ne aggódj. Most már tanulni fogok és többet foglalkozni azokkal, akik annyira szeretnek engem, mint én őket. - Hirtelen az eszembe jutott April. Szegényen még mindig nem tudtam magam túl tenni, vagyis inkább azon, hogy megbántottam út.
- Haver mesélj csak mi újság van a csajokkal?- Mosolyodtam el a kérdésem végén. Mindig meg kell beszélni az ilyen dolgokat, mert az ilyesmiken néha jókat lehet nevetni. Például, ha bepróbálkozott egy csajnál, de épp nem a legjobb alkalomkor.. nevettem is fel magamban újra.

Kérdésemre hamar meg is kaptam a választ, miszerint családi gondjai adódtak. Megértem a helyzetét és valamilyen szinten tudom min mehet keresztül. Hiszen én is elveszítettem szüleimet, habár én nem is emlékszem rájuk. Ez pecsételte meg az egész gyermekkoromat. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez egy rossz dolog. De most, hogy elnézem őt, hogy még ennyi idő után is így megviseli a szülei után maradt emlékei. Talán még szerencsésnek is mondhatom magam, hogy nem tudom milyenek is lehettek.
-Értem haver, ez a lényeg. mondtam neki mosollyal az arcomon. Annak ellenére, hogy fogalmam sincs kik voltak ők. Sokszor gondolok rájuk, bár már van családom, akik szeretnek. Azért meg szeretném tudni, mi is történt vér szerinti szüleimmel.
-Remélem azért nem kezded el újra a régi punk korszakodat. mondtam neki viccelődve, akkor aztán elég furcsa volt. Ellökött mindenkit maga mellől és inkább a drogos haverjaival lógott. Habár ez nem volt a legjobb húzása, talán a helyében én is ezt tettem volna.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vettem észre, higy feltűnően stíröli a testemet a felém közeledő srác, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. A férfiak már csak ilyenek... De ahogy felé pillantottam, hm.. Nem is olyan rossz.. Sőt, egész jó a felhozatal a városban...
- Elnézem... - vontam fel a szemöldökömet, miközben látványosan végigfuttattam rajta a tekintetemet. Majd akaratlanul is felnevettem. Csupán két okom volt rá. Egy: nem tűnt úgy, hogy valóban azt keresi. Kettő... - Úgy nézek ki, mint aki tudja? - néztem rá kihívóan, bár nem tudtam, hogy ez számomra bóknak számít-e?!