to lyla©

Örültem annak, hogy nem tömi belém a vérét, mert most biztosan nem lettem volna képes megállítani őt. Lassan letörölgettem az elkent sminket, illetve a vizet az arcomról, majd kifújtam a levegőt. Amikor pedig előkerült a sál, akkor elvettem tőle és a nyakam köré kentem. Inkább majd Mia néni meggyógyít, akkor legalább nem kell félnem, hogy valami baj fog történni, esetleg vámpírrá változom. Így is eléggé rossz, hogy alig öregszem, vagyis csiga lassan, de anyu így döntött, így nem tehetek mást. Biztos vagyok abban, hogy okkal tette, de még nem jöttem rá a dologra. Kíváncsian hallgatom azt, ami a lány mond.
- Ohh, te még félig ember vagy? S nem rossz, hogy egy szörnnyel kell együtt élned? Mármint fogalmam sincs, hogy milyen érzés az, amikor a vérre szomjazol, de ezek szerint nem vagy vérfüggő, igaz? – pillantottam rá még mindig érdeklődve, miközben a falnak, a csapnak dőltem és összefontam a karomat magam előtt.
- Hogyan lettél ez? Te akartad, vagy véletlen volt? – tettem fel neki egy újabb kérdést, majd egy minden erőmet összeszedve elléptem a korábbi helyemtől és felkaptam a táskámat. A kezem picit megremegett, de nem érdekelt túlzottan, mert ki kell bírnom hazáig.
- Mielőtt még felébredne esetleg elmehetnénk innét… - szólaltam meg egy kisebb habozás után. – Esetleg lenne kedved átjönni hozzám? – kérdeztem tőle barátságosan, majd ha igen volt a válasz, akkor elindultam vele együtt. Szerettem új barátokat szeretni és ő igazán kedvesnek tűnt, így nem csoda, hogy szívesen eltöltöttem volna még vele egy kis időt...

to lyla©

Ha ezt megtudja Mia néni, akkor biztosan kiakad, de csak nem szólja el magát anyunak. Lehet, hogy több, mint 200 éve élek, de azért én is hibázhatok, s már az is eléggé szívás, hogy ennyi időseb még mindig csak 16 évesnek nézek ki. Mennyivel jobb lenne az élet, ha örökké 21-22 évesnek tűnnék? Akkor legalább kedvemre járhatnék bulizni, nem mintha túlzottan vonzana.
Igyekszem megtartani magam, de azért még így is sikerül elveszítenem az egyensúlyomat, de ha nem is sikerülne megkapaszkodnom, akkor ő elkap és megtart. Egy hálás pillantás csak a válaszom, majd újra inkább visszatornázom magamat a csapokhoz, s tovább figyelem azt, hogy honnét is kellene eltűntetnem a vért még. Így még se mehetek ki a többiek közé. Talán az lenne a legjobb, ha hazamennék, hiszen a vámpírnak csak a nyaka tört, így hamarosan felébredhet újra. Szerintem Mia néni amúgy sincsen otthon és ott biztonságosabb lenne.
- Nem, köszönöm véletlenül se! – s még picit hátrálok is, amikor meghallom a javaslatát. – Tudom, hogy a véred segíthet, de ha több mint 200 éven keresztül megúsztam azt, hogy vámpírrá váljak, akkor nem most fogom megkísérteni a sorsomat. Egyszer szeretnék kilépni ebből a tini korból. – jegyzem meg egy halk sóhaj keretében, majd a szőke tincseimet újra kikotrom a sebemből. – Esetleg egy sálad nincs? – kérdezem tőle barátságosan. Azt legalább ráköthetnénk, amíg eljön velem haza.
- Ahaa, örülök a találkozásnak Lyla. Dhámpír? Ti is vért esztek, ugye? S miért nem akarsz bántani? – kérdeztem tőle érdeklődve, miközben tovább törölgettem a vért, majd ittam pár kortyot.

to lyla©

Mostanában egyre több fura álmom van, olyan mintha magamat látnám és Mia nénit, amikor kicsi voltam. Úgy beszélt velem, ahogyan egy anya tenné, de ő nem volt az édesanyám, vagy mégis? Meg miért mozgott néha az a sok tárgy? Érzem, hogy valami nem stimmel velem, hiszen ennyi évszázaddal már nem kellene úgy kinéznem, mint egy gimis, de még se volt sok választásom, hiszen az öregedés nálam eléggé furán történt. Azt se értem, hogy miért mondta valaki rám, hogy boszorkány vagyok, de se anyát, se Mia nénit nem mertem megkérdezni. Tudom jól, hogy milyen természetfeletti lények élnek, s a szüleim, illetve a nagynéném mi, de akkor is ez eléggé abszurd, hiszen én nem szoktam varázsolni, vagyis talán a múltamban, de ki tudja. Minden annyira homályos és zavaros az álmaimban.
Sietve nyitottam ki a vécé ajtaját, hogy még beérjek az órámra, mert nem akartam elkésni, amikor megtörtént a baj. Egy vámpír kapott el. Nem kellett félteni, hiszen 255 éves vagyok, így azért meg tudom védeni magamat, de ez most eléggé váratlanul ért, így nem csoda, hogy előnybe került és sikerrel járt, ami a táplálkozást illeti, de még akkor is küzdöttem, amikor megjelent egy lány. Valószínűleg meghallotta a nagy zajt, illetve talán a kiállításomat is. Nem vagyok hülye, hogy most akarjak meghalni, így szép, hogy kiállítottam hátha valaki meghalja. Aztán egyszer csak eltörik egy nyak és élettelen test zuhan rám. Sietve tolom le magamról, majd a másik lányt figyelem. – Mint akiből most ettek? – kérdeztem vissza kicsit dühösen. Nem a lányra voltam mérges, hanem magamra, amiért ennyire figyelmetlen voltam. Sietve álltam fel, de egy-két lépés után meg is szédültem, így elkaptam a csapot, majd mély levegőt vettem. – Köszönöm! – pillantottam a lányra, majd a szőke fürtjeimet óvatosan húztam el a nyakamról, hogy szemügyre vegyem az elég csúnya sebet. Kellet nekem ellenkeznem, hiszen így most nagyobb a seb is, plusz még a szám is felrepedt. Remek. Megengedtem végül a vizet és óvatosan elkezdtem ajkaimról letörölni a vért. – Shaylee vagyok egyébként, te? – kérdeztem tőle kíváncsian. S közben próbáltam kitalálni, hogy milyen faj képviselője lehet, hiszen ez egyszerű ember nem reagált volna ilyen gyorsan és meg se hallotta volna a kiáltásomat.