---->Katie ház

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hiba volt leülni, mert lehet, hogy fütyül rám és itt hagy. Szerencsére nem tett ki ennek az égésnek, és tartózkodón leült mellém. Szégyenlősen, félénken magyarázta, elég röviden és tömören, de látszott rajta, hogy nagyon bejön neki. Idegessége levezetési formáján, elmosolyodtam. Úgy viselkedett, mint egy igazi kislány, egy kamaszlány, akinek először tetszik egy fiú.
- Hát mindenképpen találkoznod kell vele. Hol is láttad? Az utcán? A nevét nem tudod, vagy, hova szokott járni? Merre lakik? - mosolyogtam bátorítón.

Jin bizonytalanul belekezdett a magyarázkodásba és pár szó után le is esett, hogy miről van szó.
- Oh... - kezdetben csak ennyi futotta tőlem.
Furcsa volt Jin-t így az érzelmeiről beszélni, még ha nem is mondott igazából semmi arra utalót, olvastam a sorok között. Fiúügyekben sosem voltam a toppon, a gimnáziumba nem volt barátom, azt az egyetlen vámpírt kivéve, aki miután megunt, rögtön kitörölte az emlékeimet és lelépett. Rá emlékszem egyedül, a hozzá kapcsolatos érzelmeire. Az izgalomra, a félelemre, a vágyra és a feltétlen szeretetre, amit csak néhány ember éreztem még ennyire intenzíven.
- Nem, várj. - motyogtam gyorsan, mikor Jin meggondolta magát.
Úgy tűnt nem szereti a lelkizős, csajos beszélgetéseket, de én úgysem fogom hagyni. Tudom, milyen sokat számít, ha valaki kiöntheti a lelkét a barátnőjének. Bár minket nem igazán lehet barátnőknek nevezni, igaz kezd alakulni a kapcsolatunk, mégis inkább rokoni köteléknek nevezném. Hiszen hiába csipkelődött, szekált és gorombáskodott néha, valamiért fontosnak tartottam őt.
- Mondj el mindent. - motyogtam és megcéloztam az egyik padot az udvarban. Leültem és megpaskoltam a magam mellett fennmaradó helyet és jelentőségteljese Jin-re néztem. - Honnan ismered? Beszélgettél már vele? - kérdezősködtem és bár félelem bújkált bennem Nash-t illetően. Nem tudtam merre van, miért volt olyan furcsa... Kíváncsian figyeltem, ahogy Jin-ről végre lehull az álarc és felfedi előttem is az érzelmes oldalát.

Nagyban bólogattam sürgető szavaira, majd meglepetten pillantottan fel rá. Összevont szemöldökkel, gyanakodó tekintettel néztem Jin-re. - Hát persze. Mi az?

Jin természetesen mérgesen nézett rám. Meg is lepett volna, ha egy mosollyal fordult volna hozzám.
Mérgesen elkezdett tárcsázni a telefonjába, én pedig először értetlenül néztem rá, de mikor leesett, hogy Nash-el beszél, megfordult a fejemben, hogy kiverem a kezéből a készüléket. Óriási erőfeszítésembe tellett nem a közeli medencébe hajítani a mobilt.
Vámpírhallásomnak hála mindent hallottam, amit Nash is mondott és nagy, döbbent szemekkel bámultam magam elé. Szemöldököm felvontam, homlokom összeráncoltam és ijedséggel kevert meglepettséget éreztem, mikor Jin azt mondta, Nash részeg és valami Katicáról beszélt. Rögtön tudtam ki az, már hallottam felőle, ezért is lepett meg ennyire, hogy vele együtt lép le Vegasba.
- Ez furcsa. - állapítom meg én is, Jin ideges arcára nézve. - Nézzünk utána a dolognak. - Tudom, hogy Nash már nagyfiú és az ő élete, nem is akartam beleszólni, de nem volt jó előérzetem és, ahogy láttam Jinnek sem. Márpedig a női megérzések mindig bejönnek.

Szerencsére nem vettek észre minket, de még így is szörnyen éreztem magam. Jin itt ájuldozik és hisztizik nekem, mint egy ötéves, aki megtudta, hogy nincsen télapó, Selena és Nash pedig... Hát végülis semmi rosszat nem csinálnak, na de hol?! Nem ismertem eléggé Selenát, Nash-ből pedig nem nagyon tudom ezt kinézni, na de ez van... Nekünk kéne innen eltűnnünk.
- Nem csinálok semmit, gyere szépen befelé! - szóltam rá határozottabban, de úgy tűnik ebben a parancsolgatásban nem vagyok túl jó. Tovább mérgelődött.
El sem tudom hinni, hogy Jin még ki is áll ide, hogy ellenkezzen, mikor egyértelműen semmi joga, köze nincs a dologhoz, és lehetne egy kicsit elnézőbb.
- Na látod már öltöznek fel, tűnjünk el innen mielőtt még azt hinnék, hogy kukkoltunk. - mondtam már kicsit hisztérikusabb hangon és továbbra is Jin ruhájának egy darabját rángattam a bejárati ajtó felé.

(Birtok)

- Megvesztél? - -Nem, tudtommal nem vagyok Cujo.- //user mostanában rákattant a Stephen King könyvekre, és a Cujo a kedvence // Úgy látszik, a vércserés dolog Nashnél mégsem jön be. Hát, így jártam. Egyre gyorsabban csináltuk, és sokkal jobb volt, mint múltkor. Most nem kezelt úgy egy porcelánbabát, amelyik bármelyik pillanatban eltörhet. Mikor végeztünk, lihegve álltam fel, és felöltöztem. Még szerencse, hogy nem felejtettem el múltkor hagyni magamnak egy adag ruhát.

-A Krisztus-szobor kezében?! Ilyenkor nem igazán vagyok oda azért, hogy túlságosan is vizuális vagyok. Mert ezt most elképzeltem.- Kb. két percig csak pislogtam. Rióban mindig nagy a tömeg. Ennyi ember előtt csinálni, az azért elég merész húzás, legalábbis szerintem... -Mondtam már, hogy nem vagy teljesen normális?- felnevettem. El tudom képzelni, ezek után mik derülnek majd ki róla.
Egy kicsit kiakadt, mikor letéptem róla a nadrágját, amin akarva-akaratlanul is elmosolyodtam. Mikor belémhatolt, behomorítottam a hátamat, és jóleső sóhaj hagyta el a számat. Fordítottam a helyzetünkön, így én kerültem felülre. Hirtelen eszembe jutott valami... A bál előtt Kollal megpróbálkoztunk a vércserével, ami egész jól sült el. Bár nem tudom, Nash mit szólna ehhez...de könyörgöm! Ha annak a ribanc Katienek engedte, hogy igyon a véréből, pont nekem ne engedné meg? Beleharatam a csuklómba, és felé nyújtottam. -Mit szólsz?-

Békésen feküdtem az ágyamon egy izgalmas könyvbe merülve, forró kakaót kortyolgatva, olyasfajta kikapcsolódásképpen. Nem gondoltam az anyámra és az olyan emberekre, akik nem törődnek velem, mert pillanatnyilag csak a könyvben lévő dráma kötött le. A szokásos... A főhős férfi próbálja megszerezni élete szerelmét, akivel alig beszélt többet két percnél, de természetesen tudja, hogy ő élete szerelme. A lánynak pedig már van szerelme, de ahogy annak lennie kell abban a kerek két percben beleszeret főhősünkbe. Nyálas, csöpögős, romantikus katyvasz, mégis imádom.
Lépteket hallottam a folyosón, majd, mikor már teljesen elszakadt a könyvtől, furcsa hangokat kezdtem hallani az udvarról. Feltápászkodtam és kidugtam a fejem a folyosóra. Jin jött el éppen mellettem és egy sejtelmes vigyort villantott rám. ennek meg mi baja? Tudtam, hogy valami disznóságon jár az esze már megint, ezért úgy döntöttem követem. Az udvar felé ment és ebből kikövetkeztettem, hogy biztos ő is hallotta a hangokat. Kitárta az ajtót és szinte azonnal elkiáltotta magát. Odaértem mellé, kinéztem és egyből belepirultam. Miért kell nekem ilyen kíváncsinak lennem? Maradtam volna fenn a szobámba, a könyvem mellett...
- Jin, gyere már! - sziszegtem mellette zavartan és a ruhája ujját kezdtem el gyengén húzogatni befelé. Nash és Selena voltak kint a medence partján és látszólag nagyon is elvoltak foglalva egymással.
A következő pillanatban Jin már ájultan esett a föld felé, szeme csukva volt, végtagjai ernyedten süllyedtek. Szerencsére időben elkaptam és a karjaimba vettem és kétségbeesetten szólongatni kezdtem. Jézusom, ezzel lánnyal mindig történik valami?

<----Jin szobája

//Mindjárt írok Jinnel is A szobájába már írtam vele azt is olvasd el //

Nagynehezen, de beleegyezett. -Bevallom, kissé tényleg elmebeteg ötlet, de kevésbé az, mintha egy McDonald's tetején csináltuk volna.- emlékeztettem. Nem, azt már nem. Inkább vállalom azt a veszélyt, hogy Jin és Clau megláthat, mint azt. Aztán jött egy helycserés támadás. Ez tetszik... Szex közben általában én irányítok, de most hagyni fogom, hogy Nash irányítson. Vagy nem...majd meglátjuk. Miközben lefejtette rólam a melltartót, én a nadrágjával kezdtem babrálni. Mérges sóhaj hagyta el a számat, amin Nash egy kicsit meglepődött. -Na jól van ám! Nem fogok én itt a gombbal meg a cipzárral szórakozni!- mondtam, majd hangos reccsenés hallatszott. Szószerint kettétéptem Nash gatyáját. -Legalább nincs rá gond. Az egyik kertre néző szobában valaki felkapcsolta a villanyt. Nem csodálom, elég hangosak vagyunk...

//Jin kezdhet leskelődni //

-Valami ilyesmire számítottam.- mosolyodtam el. Vadul csókolni kezdett, amit hosszasan visszonoztam is. Kimásztam a medencéből, és a szemem sarkából láttam, hogy Nash is ezt teszi. Nem indultam meg a ház felé, hanem leültem a medence melletti kikövezett részre. -Muszály szobára menni? Nem maradunk inkább itt kint? Tudom, Claudia és Bay is itt van, és bármikor megláthatnak minket, de... Képzeld csak el: alkonyatkor, a medence mellett, csak te és én -hozzávetőleg- tettem hozzá magamban. Meg különben is...egyszer mindent el kell kezdeni, nem?- Még mielőtt leteperhetett volna, letepertem én, és csipőmet az ő csípőjéhez nyomtam. -Na, mit szólsz?- kérdeztem, miközben ujjaimmal a pólóját gyűrögettem.

Tényleg Nash jött. Nagyon örültem neki, de kicsit bántam, hogy nem hozott magával semmit. Mondjuk, szóltam neki? Nem. Hát akkor mit háborgok? -Csak sejtem, de ha elmondod, biztosan tudni fogom.- A válasz valószínűleg "nagyon" lesz, vagy "még annál is jobban". Aztán felhozta a Katie témát. Ettől kicsit elszontyolodtam, amit ő is észrevehetett rajtam, főleg a hangomon. -Én tudom. Annak idején volt egy csúnya összetűzésünk -hozzáteszem erről nem szívesen beszélek- és azóta mindig arra az alkalmas pillanatra vár, hogy heccelhessen, belémtiporhasson, megalázhasson. Elég annyit tudnod, hogy ez ammiatt van, mert anno Emma tett nekem egy szívességet, és azóta pikkel rám így Katie. //erre Nash inkább ne kérdezzen rá, mert még mi sem döntöttük el, hogy mi volt az a szívesség // De erről inkább ne is beszéljünk.- Felé fordultam, és megcsókoltam. Tudom, hogy ő ezt későbbre szánta, de én nem. -Inkább mondd el, miket mondott Emma. Mert például még nem is tudom, hogy végülis hol lesz az esküvő.- mosolyagtam.

<---- Cranford Birtok

/Óratorony/

Ez a mai nap nagyon lefárasztott... Először azoknak az öregeknek akartam nekimenni. Aztán Katie-nek. Az a nyomorék ribanc meg is érdemelte volna, hogy kinyírjam. Valahogy nem érdekel, hogy talán a gyerekét is kinyírtam volna, valószílűleg úgyis olyan lesz, mint Katie, és az összes Petrova... Igazából csak a szomjúság beszél belőlem. De most komolyan... Ha Katie annak idején nem kezel engem úgy, mint valami huligánt, akkor talán még barátok is lehettünk volna. Talán...

Miután Nash hazaküldött, Claudia háza felé vettem az irányt. Igazából nem is tudom, hogy miért ide jöttem. Szinte már olyan, mintha én is velük laknék, pedig amúgy nem. Na majd az esküvő után... Apropó, esküvő... Miközben belemásztam a medencébe, azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen nem is tudom, hogy hol lesz az esküvő, vagy, hogy egyáltalán kik lesznek ott. Bárcsak Kol is ott lehetne! Bár, ha ennyire működik köztünk ez a telepátia dolog, hogy még holtában is tudtam vele kommunikálni, akkor talán tudathatnám vele azt is, hogy most már illene feltámadnia... Nash időközben hazaérkezett, legalábbis az előbb zörgött a kapu. Biztosan örülni fog az elé táruló látvány, mert csak fehérnemű, meg egy teljesen elázott fehér köntös van rajtam.