Aztán már jött is a kis drágaságom. Könnyes szemekkel vágtatott felém, mint egy megvadult bika, ahogy sejtettem. Már ott is volt előttem és kicsit sem zavartatva magát és a körülöttünk ki-be járkáló izmos inasfiúkat leüvöltött álltamban. Lekapom a szemüvegemet és széttárom a karomat, hogy jöjjön oda már és öleljen meg végre. - Örülök, hogy végre látlak és épségben. - suttogom a fülébe, majd elengedem és a hátsóülésre dobom a napszemcsimet. - Mindent el kell mesélnem! És sajnálom, hogy úgy otthagytalak. - mondom mosolyogva és a derekánál fogva a ház felé vezettem. Nem akartam, hogy vak fülekre találjon a mondanivalóm.
Már pár órája csak ülök a néptelen ház gyönyörű nappalijának fehér kanapéján, amin egy négyzetcentis folt sem jelzi azt, hogy nemrég még vér öntötte el a szobát. Órák óta csak bámulom az üres, kikapcsolt tévét és az ujjaimmal a kanapén doboltam. Néhányszor könnycseppek is gördültek ki a szememből, csak így látszott a bambuló, érzéketlen arckifejezésemen, hogy újabb mélyponton vagyok. Több könnycseppet is hullattam már az édesanyám miatt, aki egyértelműen nem érdemli meg, hogy bánkódjak miatta. Olyan lenéző és közömbös volt velem szemben, hogy megalázva és szégyenbe hozva éreztem magam még most is, azért mert megkerestem. Nem szeret... Miért szeretne? Nem érdeklem, nem váltok ki belőle semmi érzelmet. Egyszerűen csak zavarom. Púp vagyok a hátán, mert úgy érzi tökéletes lenne az élete, ha én, a kis idegesítőm kotnyeles szúnyog, nem szívná a vérét és nem zümmmögne a fülébe olyan dolgokat, amik őt nem érdeklik. Aztán ezerszer eszembe jutott Anthony. A fiú, akit nem láttam jó pár éve, akinek szintúgy nem kellettem és inkább megigézett, minthogy a nyakán legyek és az idegeire menjek. Pedig így, hogy visszatértek az emlékeim, úgy érzem, mintha tényleg szeretett volna, érdekelte mi van velem, gondoskodott rólam és nem úgy tűnt, mintha zavaró tényező lennék számára. Mégis elhagyott és meg is igézett, hogy ne emlékezzek rá. Egyszerű a képlet. Csak kihasznált... Miért is gondoltam, hogy valaki szerethet? Sokan mondják, hogy naiv vagyok. És tényleg. Újabb könnycsepp gördült le az arcomon, hogy meghaljon a ruhám szövetére érve. És ha ez még nem volna elég, még Nash is eltűnik. Talán őérte hullt a legtöbb könnyem. Vagy csak ez volt az utolsó csepp a pohárban, az utolsó dolog, amit már nem tudtam elviselni. Minden szó nélkül, minden cetli vagy telefon, üzenet vagy e-mail hátrahagyása nélkül lelépett több hete. Nagyon remélem, hogy csak megunt és nem történt vele baj. Igaz, mi is történne egy többszázéves ősvámpírral. Őt is zavartam. Mindenkit elűzök magam mellől. Ilyen szörnyű lennék? Végre találtam valakit, akit érdekeltem, és végül ő is itt hagyott. Ez a sorsom? Hogy reménykedjek, csalódjak, aztán megint egyedül maradjak? Komolyan ezért születtem meg?! Mekkora kicseszés... Halk autómotor hangjára figyeltem fel és hallottam, ahogy bekanyarodik a ház elé. Azonnal felpattantam és az ablaknál termettem. A szám is tátva maradt, amikor megláttam ki áll ott vidáman, a méregdrága autójának dőlve, márkás szemüvegében élvezve a napfényt. Felment bennem a pumpa. Megtöröltem a könnyes arcom, de tisztában voltam vele, hogy a vörös, kisírt szemeimen ez nem fog változtatni, de pillanatnyilag nem érdekelt, meglátja-e, hogy sírtam. Kedvem lett volna behúzni neki egyet. Gyors léptekkel elindultam az ajtó felé és mérgesen szinte kivágódtam rajta. - Hány másodpercbe telt volna számodra leírni pár szót, hogy 'Jól vagyok. Majd jövök. Csá.' vagy 'Nem haltam meg, csak unlak. Cső.'?! - kérdeztem köszönés nélkül. A sírás már nem fojtogatta a torkom. Lüktetett az egész testem a méregtől. Még sosem voltam ilyen mérges, csak, amikor az anyámmal beszéltem, vagy inkább veszekedtem a munkahelyén. Talán ez az újszülött vámpír tulajdonságaival jár. Felerősödött érzelmek. - Belehaltál volna felemelni a telefonod és betárcsázni a számom?! - duzzogva összevontam a karom a mellkason előtt, bár kedvem lett volna megölelgetni, de féltem, hogy beigazolódott az egyik félelmem. Megunt és megbánta, hogy befogadott. Nem akarok púp lenni az ő hátán is. És kérdőre vonni sem szerettem volna. Ha nem vagyok olyan fontos neki, hogy szóljon, lelép egy időre, miért kellene érdekelnie, hogy fájt, a hiánya. - Úgy örülök, hogy itt vagy, végre. - motyogtam lesütött szemekkel. Ma már túl sokat sírtam, most sem akartam, csak ezek a fránya érzelmek. Ez az egyetlen rossz adolog a vámpírságban. Egyik pillanatban még letépném a fejét, a másikban pedig meghatódom mert visszatért. Mélyet sóhajtottam és igyekeztem száműzni a könnyeket a szememből.
Hazaérkezve Vegasból nem a házamba jöttem először. Viszont most, hogy túlestem a fontosabb dolgokon, mint Katie biztonságban tudása és Selenával való őszinteség a fényes városban történt dolgokról, arra késztetett, hogy végre hazajöjjek. Fogalmam sem volt róla, hogy Claudia még itt van e. Hiszen már nincs szüksége rám, hogy segítsem a szárnyai próbálgatásában. Persze még mindig az ellenőrzésem alatt szeretem tudni, hiszen nagyon fontos számomra. Persze nem fogok ráküldeni emberkéket, de annyit azért mindig tudok, hogy melyik városban tartózkodik. Erről a fekete kis kártya tehet, amit neki adtam. Tudom mit és hol vásárol. A csomagokat pakoltattam ki három izmos emberrel a Ferrarim csomagtartójából. Nem is tudom, hogy mit fog szólni Claudia. El sem búcsúztam tőle. Egy szó nélkül leléptem. Még azokról a gondokról se tud, amiken keresztül mentem. Túl önző voltam. Biztos aggódik értem. Viszont nekem már jó kedvem volt. Végre magam mögött hagyhatom azt a sok szörnyűséget és most már csak az esküvőmre és a családomra kell gondolnom. Érdekes! Claudia az egyetlen olyan személy, akit képes voltam teljes mértékben, önző érdekek nélkül befogadni a "családomba" és tényleg úgy tekinteni rá, mintha az lenne. De hát az is! A piros kocsin megcsillant a fény. Délelőtt volt és erősen tűzött a Nap. Nekidőltem a kocsimnak és megigazgattam drága napszemüvegemet az orromon.
Azt mondta ő is szeret! Madarat lehetett volna fogatni velem, de aztán már fel is állt. Persze... Lány. Mit is vártam? Neki legalább fél nap mire elkészül. Én is felpattantam.
Kissé hiányzott valami. Tudtam is, hogy mi. Selena bőre az enyémről. Viszont most már nem akartam tovább húzni a dolgokat. Inkább majd este. Kinyújtóztatom a karomat. Most már végre visszaállt a normális légzésem. Bár bármikor vízbe fulladtam volna, ha Selenát megcsókolgathatom cserébe. - Elmegyek érted. Este nyolckor ott leszek. -mondom majd kikísérem és elindulok a szoba felé.
-Nos...ahhoz, hogy át tudjak öltözni, előbb össze kéne szednem magam, és haza kéne mennem.- utaltam arra, hogy ha még egy darabig így fekszünk, akkor sosem végzek. De nem csak én, hanem ő sem. Ahogy rám nézett...nem a szokásos arca volt. Valami teljesen más, de így is teljesen megbabonázott. -Én is szeretlek.- mondtam, teljesen megbabonázva, aztán eszembe jutot, hogy indulni készültem. Felálltam, és elkezdtem öltözni. -Jöjjek ide, vagy elémjössz?- izgatottan várom az estét, és kíváncsi vagyok, hova megyünk.
Nyafogva mászott ki utánam a vízből. Szaporán vettem a levegőt. Ütemesen emelkedő hasamra tettem a kezemet. A szememet bántotta az erős napfény. Nagyon jó idő volt. Egészen forró, nyárias. Emlékeztetett Dubaira. Vámpírlétem legtöbb idejét ott töltöttem. Sajnálkozó tekintettel néztem fehér bőrömre. Olyan szép barna voltam akkor.
Megfogtam Selena derekát és hátradőltem a medence peremén magamra fektetve őt. A haja az arcomba lógott. Elsöpörtem azt. Kíváncsi volt, hogy hova megyünk. Mondtam volna, hogy ahová csak akarsz, de kivételesen előre lefoglaltam a helyet. - Legyen titok. Viszont öltözz drágán. - kacsintok rá. Reméltem valami nagyon szép, csillogós ruciba jön. Mindig is a szexi hercegnőkre buktam. Selena már magában megtestesíti ezt. Makacs, jól nevelten neveletlen, gyönyörű, kedves, méltóságos és még sorolhatnám. Viszont ebben az estében valami nagyon nagy fordulat lesz. Már alig várom, hogy sor kerüljön rá. Persze, előtte még haza kell mennie és aztán majd érte megyek. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy milyen autóval. Igen... pasi vagyok és ilyeneken izgulok. Megsimogattam Seli hátát. Már majdnem megszárított minket a napfény. Egy csókot nyomtam a szájára. Másrészről átlagosan vigyorogtam rá. Mindig olyan boldogság tör rám, ha a közelemben van. A szemeibe néztem. A vigyorom eltűnt. Komoly képet vágtam. Valami megváltozott. Nagyon sokáig néztem a szemébe ezzel az új ismeretlen arcommal. Aztán mindkét kezemet a nyakára tettem és az arcát, ha eddig nem nézett rám odafordítottam, hogy kénytelen legyen rám nézni. - Szeretlek! - mondom komolyan. Valahogy kicsúszott a számon. Nem bántam. Lehet már mondtam, de akkor nem gondoltam ennyire komolyan és nem volt semmi jelentősége, de most van. Most tényleg így gondoltam.
Mikor visszahúzott a medence aljára, az első gondolatom az volt, hogy ez nem normális... Így is alig volt már levegőm. Az azért valamelyest kiengesztelt, amikor csókolni kezdett, egyre vadabban, de azért mégis... Teljesen fel voltam háborodva, még ha nem is mutattam ki. Mikor felértem a felszínre, fuldokolva köpködtem a vizet. -Ilyet...máskor... ne csinálj, vízipocok!- leheltem, majd kihúztam magam a vízből. -Egyébként...hová megyünk vacsizni? kérdeztem érdeklődve. Őt ismerve, biztosan valami puccos helyre.
Egyszercsak Selena teste is becsapódott a vízbe. Próbáltam gyerekesen még rápakolni a sértődött képemre, de láttam, hogy nem nagyon izgatom. Itt volt az ideje, hogy abbahagyjam a duzzogást.
Bár nehezemre esett. Imádom sajnáltatni magamat. Azt hittem, hogy továbbra sem vesz majd rólam tudomást, de odaúszott hozzám és egy csókot nyomott a számra. Ez totál ott volt. A vágy felcsillant a szememben. Meg akartam fogni az arcát, de már úszott is a felszín felé. Csodáltam, hogy még mindig bírom levegő nélkül. Bár imádom a vizet. Sokat úszok hobbiból, lehet ez az oka. Elrúgtam magamat a medence aljától és elkaptam a lábát. Lerántottam magamhoz a vízbe és a karomba zártam. Reméltem, hogy nincs vízbefulladás fóbiája. Olyan közel húztam magamhoz, ahogy csak tudtam. Belenéztem a szemébe a víz alatt. Nagyon szép szeme volt. Bár nekem még mindig a haja tetszett. A vízbe ide oda úszkált szanaszét az a gyönyörű hajkorona. Én biztosan beolvadtam a kék szememmel a medence falába. Végül is nem lényeges. Megcsókoltam. Elsőre csak finoman aztán pedig egyre durvábban, ahogy a vízben ezt véghez lehetett vinni. Kezeim a melltartója kapcsára vándoroltak, hogy kikapcsolják. Lassan elfogy a levegő és ha most eljátszom a lapomat, mennyi élvezed marad az estére? Inkább hagytam bekapcsolva és visszahúztam az ujjamat. Felúsztam a felszínre és köhécselve másztam ki a medencéből.
Vártam, vártam, de Nash még mindig nem jött föl a vízből. Talán besértődött azon, hogy, belöktem a vízbe? Vagy talán valami másért. Mindenestre nem estem kétségbe, mint a múltkor, hanem teljesen nyugodt maradtam. Levettem a ruháimat, mert nem akarnék vizes ruhában flangálni a városban. Az alsóneműt azért magamon hagytam. Szemeimel megkerestem, hogy Nash, kb. hol lehet, majd fejest ugrottam a vízbe. Fél méterrel előtte landoltam, és amolyan "neked meg mi bajod van pillantást vetettem rá. Igazából nem is haragudtam rá. Bár nem tudom, miért sértődött meg rám, de engesztelésképpen egy csókot nyomtam ajkaira. Pár pillanat múlva fogyni kezdett a levegőm, ezért fölúsztam a vízfelszínre, remélve, hogy Nash is jön.
Láttam rajta, hogy direkt húzza az agyamat a válasszal. Ennek nagyon nem örültem. Bár csak nem utasít vissza egy ilyen kérést. Legalábbis reméltem.
Aztán belement. Nagyon izgatott lettem, hiszen ez lesz az első igazi randink. Aztán KOMOLYAN NEM HISZEM EL de szó szerint belelökött a medencébe. Még időt sem hagyott, hogy örüljek a válaszának. Hangos csobbanással csapódtam a vízbe. Legalább a ruhám miatt nem kellett aggódnom, mert az már úgyis vizes volt. Ma már másodszorra esem úgy bele a medencébe, hogy nem készültem fel rá. ÁÁÁÁÁ gonosz nőszemélyek! Szó szerint füstölt a víz a fejemtől. Utáltam, ha alul maradok. Főleg a gyengébbik nemmel szemben. Vagyis mondhatjuk, hogy azt utáltam, ha a saját kis gonoszságaimat és hecceimet ellenem használják fel. Ilyenkor átmegyek sértődött kisgyerekbe. Erre rátesz az anyakomplexusom is, mivel sosem volt anyám. Leúsztam a medence aljára és törökülésbe tettem magamat. A kezemet karba tettem. Nem fogok felmenni! Azért sem! Tisztára besértődtem. Forrtam a dühtől. Igazából nem tudom mire vártam ott a víz alatt. Egyszerűen csak besértődtem. A levegőm rohamosan fogyott, de nem érdekelt. Szenvedtem már rosszabb halált is. Annyiszor fulladok bele a vízbe ahányszor akarok, úgyis újraéledek. Persze az agyam már tudta, hogy ha újra kijövök ebből a gyerekesen nyafogós állapotomból, akkor Selenával fogom tölteni az estét. Egy ízléses drága helyen. A szívem rágyorsított. Megint rám szálltak a rózsaszín felhők. Vajon ő is annyira várja már, mint én? Aztán azon kezdtem el gondolkodni, mit vegyek fel rá. Egy csomó szmokingom álldogált a gardróbomban, mint tudjuk az összes nagy olasz márka, hiszen elég divatmárkamajom vagyok. A másik nagy kérdés az volt, hogy mennyire akarok nagyzolni. Mert mint tudjuk, nagyon szeretem a pénzemet is mutogatni. Talán egy limuzin túlzás lenne, viszont a piros Ferrarimat már csak az tudná tetőzni.
-Ne merészelj belelökni, mert...- nevettem el magam. - Igazából másfajta dolgok miatt akartam veled beszélni idekint, ahol csak mi vagyunk. - elkerekedtek a szemeim, és egy pillanatra ledermedtem. Ez nem hangzik valami bíztatóan. Előre féltem attól, hogy mit fog mondani, azonban kellemes meglepés fogadott. -Vacsora...hmm...- direkt húztam az időt, és kifejezetten élveztem, hogy ijedt arcot vág. De szadista vagyok. Néha már undorodom magamtól. -..jól hangzik.- mondom végül, majd hirtelen fordítok a helyzetünkön, így már ő állt háttal a medencének. -...mert előbb én löklek bele.- fejezem be egyik előbi mondatomat nevetve, majd nemes egyszerűséggel belelököm őt a medencébe.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 23, 2013 11:40 pm
Selena, nem túlzok ha azt mondom, érzelmi rohamot kapott. A nyakamba csimpaszkodott és magához ölelt. Mondtam volna, hogy Héj Kedves nem kapok levegőt! de úgy döntöttem, hogy nem halok bele, ha hagyom, hogy ilyen erővel szorongasson.
Nem akartam ennyire megijeszteni. Megint kissé túlreagálta a dolgokat, de ettől szép az élet. Kezdtem jobban kiismerni Selenát. A hangulata igen gyorsan változik külső hatások segítsége nélkül is. A hátát simogattam nyugtatásképpen. - Semmi gond... tudod, hogy csak viccből mondtam. Ugyan már! Bayt sem kell félteni... elég talpraesett és amúgy meg most éli a tinédzser korát. Elég zsémbes csaj. - mondom és még jobban magamhoz ölelem Selt. Pár perc után kissé eltoltam magamtól és a szemébe néztem. Egy csókot nyomtam az ajkaira. Rámosolyogtam. Ez most nem a szokásos Nash vigyor volt. Ebben most sokkal több minden volt. Azt akartam, hogy megnyugodjon, akármitől is akadt ki. Aztán amikor láttam, hogy kezd visszazökkenni a normális kerékvágásba megfogtam a kezét és a medence széléhez húztam. ...Annyira csábító, hogy megint belökjelek.. - közlöm totál komoly arcal, mintha tényleg fontolgatnám, aztán elnevetem magamat. Odafordulok hozzá. - Igazából másfajta dolgok miatt akartam veled beszélni idekint, ahol csak mi vagyunk. - nem voltam valami biztos magamban. Most már egyáltalán nem kételkedtem abban, hogy ő komolyan gondolja e a mi dolgainkat. Viszont egész este ott ugrált a fejemben az nyomasztó gondolat, hogy ha tényleg komolyra fordul ez a dolog kettőnk között, ami már így is totál komoly, akkor mi lesz ha bejön a képbe az az ember. Dommiel. Nem akarom, hogy felhasználja ellenem Selenát. Nagyon nem akartam. Viszont az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Selt akartam és senki mást. - - Lenne kedved ma este velem vacsorázni? ... - bököm ki végül. Kifújtam a levegőt megkönnyebülve, hogy ezen is túlestem. Kissé bevörösödött az arcom.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 23, 2013 10:46 pm
Ahogy mesélt...egyből megváltozott Bayről a véleményem. Bűntudatot éreztem, sőt, hirtelen lelkiismeret-furdalás kezdte gyötörni a szívemet. Hogy miért is? Nem szívesen beszélek róla. 24 évvel ezelőtt, szövetkeztem egy hímnemű démonnal, nem is lényeges, hogy miért. Nos, Christian-nak (mert így hívják) megvoltak a maga kis elképzelései avval kapcsolatban, hogy mit kér a segítségért cserébe, én pedig természetesen megadtam neki, amit akart. Enek a kis kalandnak kerek kilenc hónap múlva meg is lett a gyümölcse, az én kislányom, Ariadne, aki azóta már valószínűleg felnőtt nő. Nagyon korán, kb. egy éves korában el kellett őt hagynom, mert még nem álltam készen az anyaságra, még ezer év elteltével sem. Főleg nem vámpírként. Vajon mi történt vele eddig? Él-e még egyáltalán? Mitt tett vele ez a velejéig gonosz és kegyetlen démon? Ezek a kérdések cikáztak a fejemben, miközben a medence felé mentünk. -Azt hiszem, igazad van. Tényleg túlzásba vittem a féltékenykedést. És...tényleg...bocsáss meg, hogy ilyen...izén viselkedtem Bay-yel. Én, nem tudtam...- könnyek szöktek a szemembe. Dehogyisnem, pontosan tudtam, hogy micsoda Bay. Akarva-akaratlanul mindig Ariadne jut róla eszembe. Egyszerre ennyi érzelem, ezt nem bírom sokáig...Megöleltem Nash-t, és arcomat a vállába temettem. Soha, soha nem akarom őt elengedni...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 23, 2013 10:06 pm
Félúton a medence felé megállított Selena. Kissé furcsa volt, de aztán a lényegre is tért. Már megint féltékeny.
Mielőtt válaszoltam volna kissé elgondolkodtam. Vajon mennyire adhatok félreérthető jeleket, hogy egy nap ennyiszer lesz féltékeny rám? Ha ő a volt hapsijairól beszél én beérem egy szájrángatással, de nem szólok semmit. Sőt még fel is ajánlottam, hogy mentsük meg Kolt, akiről persze azt mondja nem a barátja és érjem be ennyivel. Bár nyilvánvalóan volt köztük valami. Viszont zavart, hogy ennyire lekezel. Ennyire nem bízik meg bennem? Mi lesz később? Mivel vámpírok vagyunk örökké élünk. Viszont mi lesz akkor ha már 100 éve vagyunk együtt... természetesen akkor már igencsak nő a féltékenységi szint. Nem tudtam, hogy ez jó vagy rossz. - Bay...Bay az egyik legjobb barátnőm lánya..olyan 12 éve halt meg...vagyis Bay azt hisz eltűnt, de meghalt...Delilah volt a neve és a bejárónőm volt... - ezen kissé elvörösödtem. Nem csupán barátok voltunk, hanem ez egy olyan a pénzedért csinálom kapcsolat volt. Selena az első akibe szerelmes vagyok, viszont nagyon sok kapcsolatom volt az ezer év során, hiszen én sem egy kis kerti szűz vagyok. ....Bayt kiskora óta meglátogattam...ő egy féldémon...az apja egy démon és volt egy kis közös üzletünk....Delilah rájött, hogy lepaktáltam a férjével, aki lelépett mikor még Bay csecsemővolt....teljesen kiakadt...és megfenyegetett, hogy megakadályoz minket, a mi kis üzletünkben....erre ő megölte...én pedig csak álltam ott és néztem...ahogy végez vele....nem mertem megakadályozni...féltem tőle... - suttogom fintorogva a fülébe. Már messze voltunk a háztól, mégis ez a sztori nem Jin fülébe való. Akkor teljesen kiakadna, hogy lepaktáltam a gonosz apjával és még ráadásul hagytam meghalni az anyját is, akit mellesleg csak kihasználtam. Hát igen... nem vagyok egy szent. Viszont lelkiismeret furdalásom van ezért Bay miatt.... Sosem fogom visszafizetni a bűnömet neki. Nagyon sokkal tartozom neki. - Bay nagyon fontos nekem... Fogalmad sincs róla mennyivel tartozom neki... az anyja miattam halt meg... viszont... nem viszed ma túlzásba ezt a féltékenykedést?... - vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Természetesen vicces és gúnyos hangsúlyt próbáltam megütni. - - mármint nehogy félreértsd én nagyon élvezem, hogy ennyire foglalkoztatlak... - vigyorgok rá.
Bay elég furcsa arcot vágott, mikor Nash-sel kimentünk a házból. Csak nem féltékeny? Mert nekem nagyon úgy tűnik. Félúton a medence felé megállítottam Nash-t. -Még mielőtt bármibe belekezdenénk...- utaltam elkövetkezendő terveimre. -...kérlek mondd meg, hogy Bay tulajdonképpen micsoda?- nem fogok meglepődni azon, ha azt mondja, hogy démon, mert ezt már most sejtem. Sajnos régebben volt dolgom egy hímnemű démonnal, és sajnos nem sült el valami jól a dolog, és ennek a következményéről még nem beszéltem senkinek, és nem szándékozom továbbra sem. A kínos csendnek Nash vetett végett, amikor is végigsimított az arcomon. Rámosolyogtam, és elindultam a medence felé. Remélem, nem kérdez rá arra, hogy az előbb miért hallgattam el olyan hirtelen...
Na szép! Nem elég, hogy sunyin a hátam mögé oson és belelök a medencébe, még ki is nevet utána. Bosszús arccal buktam fel a felszínre és meghallgattam Nash mondanivalóját. A dühöm egyből elszállt. Ez a hatalmas, gyönyörű ház az enyém. Na jó még nem teljesen, de máris az én nevemen van és már csak idő kérdése és, hogy mennyire bírom jól a vámpírlétet. Így a medencében lubickolva úgy éreztem, engem vámpírnak szánt az ég is, de az első táplálkozásom nem sikerült valami jól. De ennél már csak jobb lehet. Furcsán pozitívan láttam most mindent, úgy éreztem már csak jó dolog történhet velem, emberkoromban egyszer sem voltam még ilyen boldog, ami persze nem nagy dolog. Semmi okom nem volt az örömre, akkor. - Oké. - vágtam rá, mikor megemlítette, hogy bemutatja az egész lakást. Alig vártam, hogy lássam ennek a csodának a többi részét. Az új életem megkezdődött, ebben a házban pedig különleges és jobb lesz. Megfogtam Nash kinyújtott kezét, amivel az volt a célja, hogy kihúzzon a vízből, de hirtelen megvártottam és behúztam őt is a vízbe. Kacagva másztam ki a medencéből és elindultam a ház felé.
Megérkezve a házhoz azon töprengtem, hogy vajon jó választás összecuccolni Claudiával. Ha nem lenne Selena ott nekem már rég rámásztam volna a csajra. Viszont nem az a fajta vagyok aki megcsalja a barátnőjét. Sosem tettem nem is fogom. Ha úgy érzem már nem működne a dolog akkor időben közlöm ezt szívem választottjával. Viszont eszem ágában sem volt ilyeneket tenni, hiszen az istenért is...szerelmes vagyok belé. Vele akarom leélni az életemet és nem mással. Tájékoztatni akartam Claudiát néhány fontos infóról de ő már a medence szélénél pacsikolt.
Odateremtem mögé. De úgy láttam nem igen izgattam vagy észre sem vett ezért egy gyors kis mozdulattal úgy belöktem a medencébe, hogy öröm volt utána nézni az arcomat. Hangosan felnevettem. lassan már szokásommá válik ez. - Szóval...Üdvözöllek az új otthonodban...Természetesen a felét az én nevemre írattam, hogy betudjak jönni. Viszont nem hiszem hogy sokáig szükséged lesz rám...ezért ha majd távozom akkor az egész a tiéd... - mondom kitárt karokkal vigyorogva. Még nem tudtam mit takar a "nem sokáig" hiszen vámpír időben számolva egy évtized olyan hamar elsuhan, viszont ha Selenával még komolyabbra fordul biztosan elköltözöm innét. Persze előtte babusgatom a kis Claudiát. Most pedig vakard ki magad a medencéből és irány a ház..körbevezetlek... - mondom és odanyújtom a vízbe a kezemet, hogy segítsek kihúzni onnan.
Tátva maradt a szám, amikor odaértünk a házhoz. A gyermekkorom nem volt túl fényes, sosem voltunk gazdagok, néha még melegvíz sem volt. Amikor beléptünk az udvarba hatalmas mosoly terült szét az arcomon és minden apró részt végigvizslattam a szememmel. Az udvaron egy hatalmas medence is volt, mellette egy gyönyörű sárga ház, mindenféle mintázattal, boltívekkel, növényekkel. Még álmaimban sem láttam ennél szebbet. Miután mindent végig csodáltam összehúzott szemöldökkel bámultam Nash-re. Milyen kapcsolatai lehetnek, hogy csak egy telefonhívásba kerül ilyen csodálatos, fényűző lakást bérelni! Régóta él, biztos megvannak a maga ügyes-bajos dolgai. Még azt is könnyen elfelejtettem, hogy az előbb még a hotelben majdnem megöltem egy lányt. Ez a ház mérsékelten el van zárva mindenféle friss, finom, élő és mozgó vértasaktól, tehát az emberek is szinte teljesen biztonságban vannak. Azért örültem volna, ha gyorsan változna a helyzet és olyan önuralmam lenne, mint például Nash-nek. Eddig ott toporogtam a kapuban, de most kihasználva vámpír tulajdonságaimat, ott termettem a medence mellett. Tetszett a természetfeletti gyorsaság. - Hát ez gyönyörű! - áradoztam vigyorogva és lehajoltam, hogy belenyújthassam a kezem a langyos vízbe.
A hozzászólást Claudia Ann Miller összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 17, 2013 7:56 pm-kor.
Kezdőlap
