Csak álltam ott tenyeremet Thomas felé tartva, amelyiken az a jel volt amelyik csak nemrégiben jelent meg. Egyáltalán nem voltam magamnál, nem én irányítottam tetteimet. Majd csak elkezdtem mormoni valamit latin szöveggel, amiről ugyancsak nem tudtam, hogy mi. De minél tovább csináltam belül egyre jobban éreztem, hogy ez valami nagyon sötét és minden bizonnyal nem jó dolog amit teszek. Még sosem történt velem olyan, hogy az erőm ennyire át vette volna a testem és az öntudatom felett az irányítást. Bár volt pár olyan eset, hogy elszabadult amikor valamivel feldühítettek. De az, hogy valami sötét dologra késztessen, ilyet még nem tapasztaltam. A tűz ami előtte lobbant, egyre nagyobb lángokban kezdett égni. Majd egyszerre csak, amikor a "mondókám" végére értem csak kialudt ezzel földbe égetve nyomát. Ekkor hirtelen magamhoz tértem, majd csak döbbent tekintettel néztem szét. Fogalmam sem volt mégis mi történhetett. Csak arra eszméltem, hogy a körülöttünk lévő fák nagy része kidőlt, a földben pedig a kezemen is található jel van beleégve.
-Tom? Merre vagy? kiáltottam, hiszen őt sem találtam sehol, pedig az utolsó emlékemben még előttem állt. Nem értettem mégis mi történt az idő alatt, amíg elájultam. De mitől ájultam volna el? És ami még furcsa, hogy amikor magamhoz tértem álltam és nem a földön feküdtem.

Sok fura dolog történt rögtön. Nem tudom mit csinált Zach csak annyit láttam, hogy ösztönösen csinál valamit. Valami nagyon furcsa érzést éreztem nem tudtam hogy mi ez.
- Zach mi történik velem mi ez, mit csinálsz? - Kapkodva kerestem a válaszokat a furcsa jelenségre. Olyan érzésem volt egy pillanatra, mint ha már újra az élők között lennék. Kerestem magamba ezekre a tényekre a magyarázatot de nem találtam.

Újra megszólalt, én pedig még a szemébe is alig bírtam nézni. Annyira bűntudatom volt a dolgok miatt.. De ő továbbra is arról próbált meggyőzni, hogy nem az én hibám volt. Tudom, hogy ezzel lelkiismeret furdalásomon akart könnyíteni... De az az igazság, hogy ettől csak rosszabbul éreztem magam. Hisz még halála után is az én érzéseimmel törődik. Ő egy igazi jó barát, én pedig cserbenhagytam.
-Figyelj... meghaltál, tudom, hogy csak rajtam akarsz segíteni ezekkel a szavakkal. De ezt tetted életedben is... kérlek most ne az én érzéseimmel törődj. Hidd el inkább haltam volna meg ott, ahelyett ami azért történt amiért nem voltam ott. Mindegy... ez a dolog már megtörtént. És lehet, hogy te elfogadtad... de én nem fogom. Varázsló vagyok, ahogy apám is. És ha ő képes volt megtalálni az ellenszert a halálra hidd el én is meg fogom. mondtam ki ezeket a szavakat elszántan. Bár még sosem nyúltam fekete mágiához egy ilyen barát miatt megtenném.. Miután elhangoztak ezek a szavak hirtelen eltöltött az erő, úgy éreztem mindenre képes vagyok. Ilyesfélét előtte még nem éreztem, nem értettem, hogy mi történik velem. Mintha a saját erőm eluralkodott volna a cselekedeteimen. De nem úgy ahogyan eddig, most nem a düh vezérelt, ilyesfajta erőt ezidáig még nem tapasztaltam. Tenyeremmel a sírja felé mutattam és hirtelen láng lobbant fel körülöttünk. Méghozzá az a jel égett a földön, ami nemrégiben a tenyeremen jelent meg. Nem tudtam mit teszek, de az erőt követtem ami abban a pillanatban átjárta a testem.

Bár mennyire is szomorú ez a helyzet nem mondhatok neki semmi negatívat, mert úgyis magát fogja hibáztatni. Erről pedig ő nem tehet, ha én jobban figyelek, akkor nem történt volna ez meg.
-Figyelj barátom erről te nem tehetsz. Amúgy is már el fogadtam ezt a helyzetet, hogy szellemként kell élnem. Nem annyira rossz ez hidd el, mert láthatok mindenkit, akit csak akarok.. Tudod, ha ott lettél volna lehet még rosszabb lett volna a helyzet.. el lettél volna foglalva azzal, hogy meg ments engem és a végén te halsz bele aztán pedig engem is megöltek volna, ne hibáztasd magad kérlek ezen már nem lehet változtatni csak elfogadni és ezt pedig én már elfogadtam! - Emeltem fel a hangom a végére. Elég makacs egy barátom van. Ő pedig erről nem tehet nem tudom mikor fogja ezt végre elfogadni..

Csak álltam ott még mindig sírját bámulva. A szél még mindig süvített erőm hatására, de nem foglalkoztam vele. A vele együtt töltött közös idők jutottak eszembe. Nem gondoltam volna, hogy így fog véget érni. Ha nem loholok makacsul apám után... de minek is hozom fel ezt újra, meg újra. Ami megtörtént az megtörtén, mondhatni megöltem a saját barátomat. De ez nem jelenti azt, hogy ne tudnák ezen változtatni.
Elgondolkozásom közepette, egyszerre megjelent előttem alak, majd utána megláttam, hogy Tom az.. A fákat kicsavaró szél hirtelen lenyugodott.
-Tom? Te vagy az? néztem rá teljesen ledöbbent arccal. De... mondtam ki, elsőre nem értette, hogy mi is lehet a helyzet, utána leesett.
-Szellem vagy... mondtam újra elkomorodott tekintettel, ami után ő is elkezdett hozzám beszélni. Arról próbált meggyőtni, hogy nem az én hibám ami törtét, mivel nem voltam ott.
-Hát pont ezaz, ha ott lettem volna talán megakadályozhattam volna.. annyira sajnálom. könnyes szemekkel mondtam neki, a szél pedig újra elkezdett erősen fújni, ágakat tördelve le.

Csak ültem az egyik fa gyökerén és vissza emlékeztem a tragédiára. Szörnyű csapdába sétáltunk bele nagy szerencséje Zachnek, hogy elkerülte ezt.. remélem ő most jól van és Crys ő róla sem tudok sok mindent nem emlékszem a küzdelemre minden olyan ködös. Óvatosabbnak kellett volna lennünk és akkor nem lett volna nagy baj. Egyszer csak egy hangot hallottam meg, mint ha valaki járkálna itt az erdőben, ezért körül kellett néznem. Ki lehet az, aki megzavarja a magányom? Amikor arrébb sétáltam láttam, hogy ez Zach, aki épp hozzám beszél, de nem tudja, hogy hallom és látom őt. Szegény teljesen maga alatt van és magát hibáztatja.. pedig ő erről nem tehet. Közelebb sétáltam hozzá és én is beszéltem hozzá.
- Zach.. ez nem a te hibád te erről nem tehetsz.. még ott sem voltál esélyed sem lett volna meggátolni ezt az egészet. Ne okold magad.. - Szomorúan mondtam neki el gondolataimat. Annyira jó barátom és megértem, hogy hibáztatja magát, de oktalanul..

~Mystic Falls/játszótér~

Az út hosszú volt és elég fárasztó, de ha akartam volna se tudtam pihenni. Egyfolytában Tom járt a fejemben és, hogy cserbenhagytam amikor szüksége lett volna rám.
Amikor a városba értem rögtön a közös helyünkre mentem, ahová Crys Tomot temette. Minél előbb ki szerettem volna adni magamból a neki szánt gondolataimat. A sírja elé sétáltam és el is kezdtem...
-Helló haver! Nem is tudom mivel kezdjem... Annyira sajnálom, ez az egész az én hibám. Apám keresése helyett veletek kellett volna mennem. Nem tudom elégszer elmondani, hogy menyire sajnálom. Te annyit segítettél nekem, amikor rám lett volna szükséged nem mentem... mondtam szomorú tekintettel. Ő volt a legjobb barátom, akire bármiben és bármikor számíthattam. Én viszont cserbenhagytam az egyetlen alkalommal, amikor neki igazán szüksége lett volna rám. Nem tudtam másra gondolni, mint, hogy szörnyű ember vagyok. Érzelmeim pedig hatással volt erőmre is, amire a szél hihetetlen módon elkezdte fújni a fákat, majdnem kiszakítva azokat. Én pedig csak kissé könnyes szemekkel, teljesen összetörve néztem sírját. Arra gondoltam, talán ha apámat megtalálom, képes leszek őt is visszahozni az életbe. Hiszen apámat egy olyan bűbájjal zárták el ami képes erre. Sosem gondoltam, hogy valaha képes lennék olyan dologhoz folyamodni amiért az apám. Most viszont azt érzem, ezt kell tennem, Tom miattam halt meg és ebbe nem tudok belenyugodni.