Egy festményt hamisítani korántsem olyan egyszerű, mint a legtöbben gondolnák, ugyanis nem elég az, hogy valaki szépen tudjon festeni, gondos előkészületek kellenek ahhoz, hogy az igazán szakértő szemeket is át lehessen verni.
Gondosan kell kiválasztani a vásznat, figyelni kell a festék minőségére és a színekre, mindenből pontosan ugyan olyat, vagy legalább a lehető legjobban hasonlítót kell használni, utána jön csak a festészet maga. Számos képet kell áttanulmányozni ahhoz, hogy a művész ecsetvonásait utánozni tudjuk, és miután az utolsó ecsetvonással is végeztünk meg kell állni azt, hogy aláírjuk a festményt. Egy műalkotás született, el kell valahogy fogadni azt, hogy ha nem írjuk alá akkor nagyobb az esélye annak, hogy nem bukik le a hamisító. Mindig is büszke voltam a műveimre, és valahova mindig elrejtem a szignómat, olyan aprón, hogy csak az veszi észre, aki tényleg tudja, hogy mit és hol keressen. Van, hogy csak bizonyos fénnyel megvilágítva látszik, de az is előfordulhat, hogy az egész képet fejjel lefelé kell fordítani és hunyorogva nézni az egyik sarkot.
A hamisítás itt még nem ér véget, hiszen még egy avatatlan szem is látná a különbséget egy frissen festett és egy ötszáz éves kép között, ezért kell öregíteni, amit megfelelő technikákkal és odafigyeléssel könnyedén el lehet végezni.

Amint elkészült a mű és minden olyan rajta, mint az eredeti képen, már nincs más hátra, mint az, hogy kicseréljük az eredeti művel. El is lophattam volna a festményt, de így jobb, hiszen honnan jönnének rá a turpisságra, a lopásra, amikor a bűncselekménynek nyoma sincs?
Míg maga a hamisítás kimondottan magányos folyamat, addig a csere már több embert igényel, olyan segítségre van szükségem, akik segítenek a bejutásban és a kijutásban, jobb esetben mindent megcsinálnak nélkülem, de ezt nem szoktam hagyni, mert nem bízok bennük, még a végén egészen véletlenül az eredeti képnek tényleg lába kélne, és nem hozzám jutna, hanem egy másik kereskedőhöz.
Van, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt eredetileg elterveztem, ilyenkor jön képbe a menekülés, ami némely esetben elég drasztikus módszerekkel megy, van, amikor a mágiámat is be kell vetnem, bár ez szokott lenni a legvégső eset, jobb szeretek játszani némi esélyt adni arra, hogy elkapjanak. Szeretek játszadozni az emberekkel, tesztelni őket, hogy vajon mennyire szemfülesek és mikor képesek végre tanulni a saját hibáikból. Igaz, mióta már nem csak emberek hanem egyéb természetfelettieket is bevontak az üldözésbe kissé nehezebb dolgom van, de így még élvezetesebb ez az egész.
Ha a csere tökéletesen ment végbe, még mindig van, ami elromolhat, hiszen a friss szerzeményt el is kell tudni adni, ismerni kell a megfelelő embereket, akik vevők az ilyesmire, és szerencsére az évek során igazi kis hálózatot sikerült kialakítanom, tudják, hogy tőlem az áru mindig tökéletes minőségben és pontosan érkezik. Az eladás során is történhetnek bakik, ilyen volt a legutóbbi is, amikor ránk rontottak a szövetségiek. Egy pillanat alatt elszabadult a pokol, és csak a menekülés tűnt jó megoldásnak, természetesen a festménnyel együtt, felmarkolhattam volna a mellette heverő bőröndöt is, ami tele volt pénzzel, de arra nincs már szükségem, az egészet nem azért csinálom, hogy vagyonhoz jussak, csakis az élvezetért.
A helikopter motorját hamar beindították, de nem eléggé gyorsan, még tudtam egy pillantást vetni hátra, amikor megláttam Őt. Oly sok év után úgy tűnik egymásra találtunk, de nem a legjobb ez a párosítás, vagy talán éppen ellenkezőleg? Így még érdekesebb lesz minden.

Végig nézek a vásznon ami előttem feszül, és alaposan megnézem minden egyes szegletét. A kép tökéletes, pontos mása a mellette álló eredeti műnek. Igen, van amikor a sorrend változik, és előbb ellopom a képet, majd hagyom, hogy egy másolatra valahol rábukkanjanak. Az eredetivel most terveim vannak, ajándékba fogom adni, méghozzá Neki.
Nem kevés kutató munka után kiderítettem hova kell küldenem a festményt, és csak remélni tudom, hogy értékelni fogja.
A kép Raffaello: Szent György legyőzi a sárkányt nevet viselő műve. Miután a keretből kiveszem, a vásznak össze tekerem, és becsomagolom, és egy teljesen hétköznapi futárra bízom, remélve, hogy nem tesz kárt eme remekműben.