Imádok szerepelni! Meg tudtad volna mondani, ha rám nézel? Én voltam az egyetlen az osztályban, akinek az arcán nagy mosoly ült, amikor a tanár bejelentette, hogy előadást kell tartanunk. Valami érdekeset és különlegeset. Emlékekből.
Egész héten erre készültem. Nem vagyok olyan, mint azok a gyerekek, akik mindig a könyveket bújják. Olvasnak. Tanulnak. Számolnak. Írnak. De az előadás egészen más. Az szereplés és ilyenkor nem szólhatnak rám, hogy túl sokat beszélek.
Erre tényleg nagyon készültem!
Aztán kiálltam az osztály elé és a kerek kis mágnessel feltettem az első fényképet, majd felé írtam.

Első év
- Ez a szőke nő az anyukám. Nagyon fáradt, mert soha nem hagytam aludni. Azt mondja... hasfájós voltam. Nem emlészem arra, amikor a kép készült, hiába ez az első születésnapom. Pedig az első élmények fontosak. De a gyerekek nem emlékeznek az időre, amikor ilyen kicsik - egy pillanatra elhallgattam, hogy végignézzek az osztálytársaimon. A csendet kihasználva pedig elkezdte mondani a magáét Maggie néni. Ő a tanárunk. Magyaráz valamit a kisbabákról.
Elfelejtem, mit is akartam még mondani, úgyhogy inkább feltűztem a következő képet és írtam. Mire befejeztem, eszembe jutott, hogy a rajtam lévő kis takaróról akartam beszélni. Arról, amit ő küldött.

Második év
Az osztályban felhangzott a nevetés, ahogy félreálltam. A fejemen korona és igazi hercegnős ruhába vagyok öltöztetve. Anya ölében ülök, a kezében varázspálca, mellettünk egy mackó. Tőle.
- Anya nem tudta, hogy a hercegnők nem varázsolnak, csak a tündéreik. Vagy a koboldok, akik elátkozzák a kisgyerekeket. Sokak szerint engem is elkapott egy. Azóta nem tudom befogni a szám - elnevettem magam, ahogy az osztály is.
Maggie néni morgósan rám szólt, hogy beszéljek szebben. Mi csúnya van abban, hogy "befogni a szám"?
- Alig lehetett nyugton tartani, amíg elkészült a kép - hátrafordultam, hogy egy bizonyos pontjára mutassak az ujjammal.
- Az a sütemény volt a tortám. A nagyobbat érte egy kis baleset, amikor lehúztam a terítővel együtt.
Újabb nevetés, de én már nem tartottam a többiekkel.

Harmadik év
Látni egy homályos alakot a kép szélén. Igen, az lennék én. Már nehezebben tartottak féken.
- Én nyertem. Elszaladtam, mielőtt elkészülhetett volna egy kép. De a torta rajta van! Mind az enyém, a három emeletével!
...mellette egy újabb mackó.

Negyedik év
Egy férfi ölében ülök. Komolyan. Megszeppenve. Úgy tűnik, mégis csak sikerült valakinek elérni, hogy nyugton maradjak és befogjam.
- Ő az apukám.

Ötödik év
Egy újabb férfi. Robert bácsi. Nem ő fog engem, csak ott áll anya mellett. Rá mosolyog, pedig én vagyok a születésnapos.
- Bruce, Tommy, Ryan - mutattam a körülöttem álló gyerek közül háromra. - Az első nagy bulim. Az ajándékokat nem ők csomagolták, hanem az anyukájuk. Meg Bruce apukája. Rajta kívül egyik apa sem csomagolt, csak az övé! - rámosolyogtam a fiúra. Nem fogom kimondani, hogy neki nincs anyukája.
Egyszer mondtam csak, amikor összevesztünk és dühös voltam rá. Amire ő a fejemhez vágta, hogy nekem meg apukám nincs. Utána elhallgattunk.
- Az ajándékok között volt egy csomó gyurmakészlet. Babák. Építőkocka. Lego. Elektromos kismotor. Mesekönyv hercegnőkről.
Utóbbi az ő ajándéka.

Hatodik év
Épphogy feltettem a mágnest, máris kitört a nevetés. Éreztem, hogy elpirulok. Egy kicsit még igazgattam a mágnest, majd nagy mosollyal fordultam meg.
- Tudom, tudom - magyaráztam széttárt karokkal, miközben Bruce próbált láthatatlanná válni.
- Szájon puszilta! - kiáltott fel Lizzy és máris kórusban hangzott fel a hangos "fú"!
- Köszönöm az észrevételt, Lizzy! Fel sem tűnt, amíg nem mondtad. Buta liba!
...és ezzel kitört a káosz. Mindenki mondani kezdte a magáét a tanár próbált rendet tartani.
Nekem pedig csak azon járt az eszem, hogy milyen szívesen nézném, ahogy lángolni kezd Lizzy haja. Esküszöm, jó gyerek vagyok! De azok a fekete tincsek, amikre olyan büksze könnyedén lángra kaphatnának. Akkor nem nevetne.
A káosz közepén senkinek nem tűnik fel az apám a háttérben és az, ahogy Robert néz rá. Mint én Lizzyre. Vajon ő is arra gondolt, hogy felgyújtaná a haját? De apáé rövid, úgyhogy... butaság lenne.

Nyolcadik év
Bruce nincs a képen, viszont van ezer másik gyerek. Mindenki engem figyel, az arcomon nagy mosoly, a szememben csillognak a hatalmas tortán lévő gyertyák. Ezúttal nem hercegnős ruha van rajtam.
- Ebben az évben lettem cserkész. Előtte táncoltam - kezdem számolni az ujjaimon. - Sakkoztam. Úsztam. Futottam. Kosaraztam. Lovagoltam. Jártam origami szakkörre! De még így is alig bírtam este aludni. Anya azt mondta, majd a cserkészkedés kifáraszt. Nem így lett. Egy évig voltam a csapatban.
Azt inkább nem tettem hozzá, hogy azért tettek ki, mert elszöktem pár lánnyal és mindenkire a szívbajt hoztuk, hogy elraboltak minket.
Az asztalon a sok ajándék mellett egy újabb plüss, vörös masnival, kis kártyával. Ezúttal egy kutya.

Kilencedik év
Ágyban vagyok. Nem mosolygok. Mellettem kiterítve egy vörös kis kabát. Tőle.
- Lizzy azt mondta, nem merek felmászni a legmagasabb fára a játszótéren! - le sem tagadhattam, milyen büszke voltam magamra. Ezt kapd ki, Lizzy! Fel mertem mászni! Az nem volt az alku része, hogy maradjak is fent és ne törjem el a lábam, amikor leesek.

A tizedik kép helyére egy üres papírlapot tettem. Akkor még nem készült el.
Most azt mondom, igazán nem is lett volna baj, ha egyáltalán nem létezne. Tíz éves lettem, ma pedig tíz éves és egy napos vagyok. A képet otthon hagytam a szobámban. Erről is hiányzik a mosoly. A szemem viszont vörös a sírástól és igazából az egész fejem, amiért túl sokat kiabáltam.
Elmondok egy titkot. De csak neked! Ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el! Soha! Esküszöl? Cserkész becs'szó?
Néha történnek dolgok, amiket nagyon szeretnék. Szakadni kezdett az eső, amikor nem akartam, hogy az udvaron legyen a születésnapom. A tanárnak haza kellett mennie, amikor nem akartam dolgozatot írni.
Tegnap pedig... elképzeltem, hogy milyen lenne, ha lángolna Lizzy haja. Jó, ez nem történt meg. A kezében tartott falevél viszont elégett. Lizzy visított. Bevallom, egy kicsit én is megijedtem.
Anya pedig nagyon dühös lett, amikor megtudta. Azt mondta, soha többet nem tehetek ilyet. Hogy nem lehetek olyan, mint az apám. Hogy jó kislánynak kell lennem.
Én pedig azt, hogy akkor elköltözök apához! Ő legalább bármit megenged majd nekem.
Abba nem gondoltam bele, hogy még aznap este becsomagoltat velem. Hogy reggel sírva köszön majd el, de közben azt mondja, jó helyen leszek ott. Hogy apa majd vigyáz rám.
Délután már Seattle belvárosában furikáz egy ismeretlen sofőr. Nekem pedig iszonyúan hiányzik Bruce...

Hé, apa! Ezt kapd ki! Fogalmam sincs, mit kaptam tőled idén, de te megkapsz engem!