Az utolsó évemet töltöttem a Whitmore Főiskolán, és unatkoztam. Évekkel korábban túllehettem volna mindenen, de annak idején a szüleim folyton elhívtak a főiskoláról, a különböző társasági eseményeikre és puccos partiaikra, amin tovább fényezhettük a „tökéletes” életünk minden „tökéletes” pillanatát. Gyűlöltem ezeket az alkalmakat, felesleges időpocsékolásnak tartottam őket, ráadásul Megannel is bájolognunk kellett, mintha olyan fantasztikus és megismételhetetlen testvéri kapcsolatunk lenne. Egyetlen előnye az volt, hogy könnyebb volt Wayne-nel elkapni egy-egy lopott órát, és nem kellett annyit kamuzni, éppen hol vagyunk, mikor valahol éppen egymásnak estünk. Mióta a szüleink meghaltak, én egy kicsit fellélegeztem, hogy ezek a kínos alkalmak elmaradtak, mivel Megan estélyei sokkal ritkábbak voltak Richmondban. És végre befejezhettem a főiskolát is, ami inkább már csak kötelesség volt, mint élvezet. Élvezetet a sógorom adott, és kezdett izgalmas is lenni a helyzet Katherine-nek hála.
Vele nem is olyan nagyon régen találkoztam. Sok mindent mesélt olyan lényekről, amelyekről azt hittem nem léteznek, és arról, hogy Seattle, az ország másik felén, már az élen jár abban, hogy megszűntesse ezeknek a szerzeteknek a szaporodását és az áldozataik számának növekedését. Nem kérdeztem meg, miért éppen engem szúrt ki McKinley utcáin, és miért nem mást. Egyértelműnek látszott. A külsőm alapján könnyen beilleszkedtem bárhová, a főiskolán ismertek, az alsóbb évesek is, ráadásul ha másra nem, erre tökéletes volt a szüleim sok évnyi nevelése, bárkit meg tudtam győzni hamis érzelmekről. És végre valami értelme lett annak, hogy a főiskolán töltöttem az időmet, ha már az óráim nem jelentettek kihívást. Segítséget kért, hogy szemmel tartsam a főiskolán megforduló „embereket”, és kiemelte, hogy ne higgyek csak a szememnek. Azóta verbénát hordok egy kis ezüstből készült medálban a vámpírok ellen.
Azt hiszem Kath kedvelt engem, az első pillanattól. Ez kölcsönös volt, bár nem bíztam meg benne vakon, ahogy igazából senkiben sem. Mindenkivel óvatos voltam világ életemben, és nem adtam ki minden titkomat. Főleg nem a viszonyomról. Bármennyire is kedveltem Kathrine-t, erről senki sem tudhatott. A kapcsolatunk miatt természetesen megosztottam vele magán jellegűnek tekinthető információkat, és ő is így tett velem, de úgy tűnt, neki is voltak még sötét kis titkai. Kíváncsi voltam, nem tagadhattam.