Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 10:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-Ő ember-Mondtam úgy, hogy magam is elgondolkodtam rajta és mi van , ha még se? Majd nem célzásnak szántam, de hát máshogy jött le neki és már pattant is a kocsijába.
-Akkor szia remélem összefutunk!-Mondtam mosolyogva.Jó lesz ha már be érek a városba unom a vezetést nagyon. Édes istenem asszem egy pofonnal indítok Aurorával szembe amit persze meg is érdemelek hiszen éppen, hogy össze melegedünk és ott hagyom nem volt szép dolog tőlem. De elkell mondanom neki nincs mese meg kell tennem, hogy elmondom neki ki vagyok miket látok mindent. Félek, nagyon is rettegek.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 10:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Volt barátnő... - húztam el a szám. - Kemény dió - csúszott ki a számon. - Vigyázz vele, főleg ha nem ember - javasoltam viccelődve.
- Okés, akkor mindenki megy a maga útján - csaptam össze a kezeimet, hogy a vita el van döntve. - Neem, sajnos nincs félelem elleni bűbájom - nevettem.
- Tudod mit? Majd találkozunk miután dumáltál az exeddel. Hisz most ez a fontosabb, nem? - kérdeztem sokat sejtve.
- Na akkor viszlát! - búcsúztam el tőle mosolyogva. - Kövesd majd a kocsimat - kacsintottam mégegyszer rá, mielőtt megfordultam volna. - Ja és sok szerencsét - kiáltottam vissza, mielőtt még beülnék az autómba. Kedves fickónak tűnt, remélem találkozok még vele. Ezen törtem a fejem még akkor is mikor beinditottam a motort és kilövelltem az országútra, egyenesen Mystic Falls felé, legalábbis a sajátkészítésű GPS-em utasításai szerint arra.

/Mystic Falls - azon belül még nem tudom/
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 10:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-A volt barátnőmhöz, lehet hogy ott hagytam szó nélkül-Húztam félre a szám és kaptam a tarkómhoz idegességemben.
-Igen olvastam,de mivel tévét nem nézek még nem láttam-Szar élet a bújdosás és a futkározás,de ez van. Én választottam.
-Akkor megyek az enyémmel és te is mágikusan told be a feneked oda és max találkozhatunk valahol, ha akarod, de nem sokára meg kéne látogatnom a csajt. Áh nincs semmi bűbájod a félelem ellen semmi?-Húztam ismét a szám
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 9:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Amikor az órájára pillantott, vettem a lapot és megértettem, hogy siet.
- Nocsak, kihez sietsz ennyire? - kacsintottam rá kíváncsi szemekkel méregetve.
- Á, nem - nevettem fel az ötlete hallatán. - Pech, de hiába töröm a fejem, ilyen varázsigéről még nem hallottam - kuncogtam a markomba. - Max a hoppanálás, de csak ha ismered Harry Pottert és megkérdezed a trükkjét - poénkodtam tovább.
- Hacsak - csillant fel a szemem - nem kötjük az autódat mágikus kötelékkel az enyém mögé - javasoltam humorosan macskakörmöket használva a mágikus kötél kiejtésénél.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 8:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-Nem csodálom..-Mosolyodtam el rá pillantva az órámra.
-Ha nem indulunk el az életbe nem érünk oda, nem tudsz valami hókusz pókuszt arra, hogy tudjunk beszélgetni útközben mondjuk előre küldeni valamelyikőnk kocsiját-Vágtam reménykedő képet, unalmas volt egyedül utazni már vágytam a társaságra és addig se gondoltam arra amit szegény Aurorával tettem. Ott hagytam egy szó nélkül, de nem tehettem mást meg kell találnom Logant. Remélem, ha újra látom őt akkor akkor megérti és nem öl meg először.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 7:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Ja... , imádom az erőmet - tettem hozzá elkomolyodva, csupán ténymegállapításként, de utána muszáj volt hozzátennem még valamit. - De igazából nem csak e miatt használom folyton, hanem mert így meg is tudom védeni magam, ha szükséges. - Túl sokat beszéltem és ez nem túl jó... főleg egy idegennel. De nem éreztem veszélyben magam Liam társaságában, sőt talán még bízhatok is benne. Na jó Crys, légy elővigyázatosab!!
- Ahha, erről hallottam. Pont e miatt teszek napi rendszerességgel verbénát a teámba - fecsegtem tovább, amitől valahogy úgy éreztem magam, mint egy tizenéves, aki arról fecseg az apjának, hogy ő milyen felelőségteljes.
- Átadom a barátomnak - mosolyogtam odabiggyesztve a barát szót a végére.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 6:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-Mi igaz!-Mosolyodtam el. Micsoda csaj, mindent a varázslásra bíz. Nem akartam neki mondani, de vigyázzon vannak akik kiszúrják és elvehetik a varázserejét.
-Vámpírok a föld legrosszabb teremtményei.-Mondtam kissé idegesen,de gyorsan nagy levegőt vettem.
-Üdvözlöm őket!-Mondtam széles vigyorral.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Ó, hát az enyém se sokkal jobb, de imádom - mutattam az út szélén álló darabra. - Különbenis minek költeném a pénzem autómatára, mikor én egy kis bűbájjal bármit megtehetek - kacsintottam rá, miközben eszembe jutott, amit általában tenni szoktam egy hosszas utazás közben. Autómatára állítani egy autót, ami elvből képtelen rá, hogy addig is szunyálhassak.
- A vadászokról? Nem is tudom - gondolkodtam el a válaszon. - Különösebben nincs bajom velük, ahogyan a vámpírokkal se kerültem még kisebb nagyobb összetűzésbe - mondtam egyszerüen ki az igazságot.
- Igazából egy régi barátomat jöttem megkeresni - no meg az uncsitesómat, tettem hozzá magamban.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 4:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-Nem is akármilyen kocsim van-Kacsintottam ironikusan hiszen nem volt sok pénzem egy kis autóval járkáltam.
-Csoda,hogy még megy, de szeretem-nevettem fel.
-Neked mi a véleményed a vadászokról?-Érdeklődtem hiszen ezt még úgy komolyan nem tárgyaltam le majd jött a következő kérdésem.
-Tartasz te valakihez vagy csak úgy város váltás neked Mystic Falls?-Érdeklődtem. Hónapok óta nem beszéltem senkivel sőt egyedül éltem a vadászásból néha, ha szellemek meg kerestek, de 1 hónapja a színüket sem láttam ami nagyon érdekes.
Jól esett valakivel beszélgetni.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 07, 2013 3:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Pedig ez még semmi - kacsintottam rá, látva mennyire megdöbbent a repülő kövek láttán.
- Ja, tényleg fura.. - bólogattam elgondolkodva, bár az nekem sokkal furcsábbnak tűnt, hogy egy vadász szellemeknek segít átlépni a fénybe. - Naná, hogy segítek - veregettem meg a hátát vigyorogva, miközben felálltunk a padról.
- Oké, felőlem indulhatunk.. - indultam el az autóm felé, később megtorpanva. - Gondolom itt a közelben az autód, de az se gáz ha nem, ha gondolod leszek a söfőröd - villantottam ismét rá a pimaszkás mosolyomat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 06, 2013 11:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-Waó-Mondtam miközben csodáltam a varázslatát pár ember ere igyekezett ezért meg ragadtam a kezét amiért a kövek le esetek.
-Ügyes vagy le a kalappal!-Mosolyodtam rá. Sajnáltam, hogy én nem tudom be mutatni a képességem.
-Furcsa nem vámpírvadász aki szellem látó találkozik egy normális boszival, de hát lehet tudsz segíteni nekem akkor megtalálni egy vámpírt!-Mondtam neki izgatottan.
-Nincs kedved elindulni Mystic Fallsba?-Kérdeztem túle már teljes nyugodtsággal.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Vas. Jan. 06, 2013 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Látszott rajta, hogy tetszett neki a reakcióm... vajon elárulta ezt a titkot már másnak is rajtam kívül? Azokon a boszorkányokon kívül, akiket emlegetett.. Hát én velük ellentétben, nem tudom mire gondolhatnék... tényleg létezhet ilyesmi?
Majd amikor arra kért, hogy varázsoljak, én letettem magam mellé a chipszes zacsit, hogy felszabadítsam a kezeimet.
- Na szóval - mondtam, majd erősen kezdtem koncentrálni a földön elterülő kavicsokat kémlelve, melyek pár másodperc múlva picit megemelkedtek. De nem elégedtem meg ennyivel, tovább fókuszáltam latin varázsigét mormolva, mikor a kövek hirtelen forogni kezdtek a levegőben, egy láthatatlan kört írva le.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 11:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Láttam a döbbenetet az arcán ami nagyon tetszett nekem. Senkinek sem mondtam még el ezt még a barátnőmnek se aki miatt Mystic Fallsba igyekszem.
-Békére lelnek és belépnek a fénybe igen!-Mondtam neki, majd mesélni kezdett.
-Az nagyszerű és igen kérek köszönöm.-Mondtam, majd elvettem egyet.
-Mutass valamit.-Kérleltem kíváncsian és pillantottam a szemébe.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 10:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Figyelmesen hallgattam a történetét, miközben minden idegszálammal azon voltam, hogy fel tudjam fogni. Mert olyanról már hallottam, hogy egy boszorkány kapcsolatba lépett egy szellemmel, de hogy egy ember, ráadásul segítsen nekik békére lelni? Naná, ilyen nem lehetséges. Vagy mégis?
- Na ja, a szellemekkel suttogó - forgattam meg a szemeimet, miközben a pulthoz sétáltunk, majd miután kifizettem a chipsemet és a kólámat, ismét rá néztem. - Te komolyan beszélsz? Miután segítettél nekik, ők eltünnek? - kérdeztem furán nézve rá.
- Ácsi, lazulj már - kuncogtam a markomba, mikor kiléptünk a boltból. - Kérsz? - nyújtottam felé, az éppen kibontott chipsemet. - Na jó, mesélek - mentem bele, közben leülve egy padra. - Fú, hát kb 18 éves korom óta tudok az erőmről, tehát nem vagyok már kismiska, ha kell szinte bármit megtehetek egy kis hókuszpókusszal - mozgattam meg előtte az ujjaimat mint a filmeken.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 10:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-7 éves lehettem mikor először láttam őket-Mondtam neki.
-Már rengeteg Boszorkánnyal beszéltem ez ügyben. Szerintük megzavarom őket, de én csak segítek békére lelni, mint abban a sorozatban a szellemekkel suttogóban-Mosolyodtam el, bár koránt sem vicces néha vannak mikor rémisztőek.
-Eleget meséltem és te hogy állsz a dolgokkal mesélj valamit mióta vagy ez aki és vannak még ismerőseid is?-Faggattam őt.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 8:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Miből gondolod? - haraptam az ajkamba a kihívás hallatán. Nem mintha ki akarnám nyírni, dehát próbálkozni azért lehet, nem?!
Meghökkenten mértem végig mikor tiltakozni kezdett. Ha nem arról van szó, akkor meg miről? Hatalmas szemekkel kémeltem az arcát, miközben vártam, hogy elmondja már miről van szó.
- Tessék? - meredtem rá tátott szájjal. - Látod a szellemeket? - suttogtam, hogy más ne hallhassa.- Hát, ez nagyon... fú, nehéz lehet.. - túrtam a hajamba, hisz nem tudtam mit mondhatnék. Ilyenről se hallottam még. - De gondolom te már hozzá szoktál, elvégre kiskorod óta ezt csinálod - mondtam elgondolkodva, hogy milyen lehet szellemeket látni és beszélgetni velük.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
-Nem is tudnál-Hajoltam a füléhez és suttogtam bele azt. Mikor láttam, hogy majd kiejti a kezéből a kólát aggódni kezdtem mert úgy megijedte.
-Szó sincs vadászásról-Mondtam neki a fejemet rázva közben.
-Nos...-Kezdtem bele nagy levegővel mivel ezt eddig senkinek nem árultam el kivéve a családtagoknak akik a lelkekhez kötődtek.
-Látom a lelkeket és segítek neki át kelni már kiskorom óta.-Mondtam neki tudtam, hogy megért hiszen boszorkány aki az erejét a szellem világtól kapja.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 7:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Hm, na ne mondd, tényleg? - fordultam egy pillanatig vissza hozzá, mikor bevallotta, hogy csak velem szemben viselkedik így. - Nos, valamilyen szinten érthető a dolog.. elvégre nekem nem áll szándékomban kinyírni téged - folytattam humorosabban, majd leemeltem a polcról egy kólás üveget. De majdnem kiesett a kezemből, amikor folytatta.
- Nem csak vámpírokra vadászol? Hát akkor? Gyerünk avass be a titkaidba, mert túl sunyi vagy ahhoz, hogy rájöjjek magamtól - ismét felé fordultam, mert nagyon kíváncsivá tettek az előbbi szavai. Mire vadászhat még? Farkasokra? Hibridekre? Vagy valami egészen másra?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 7:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Hát nem vagyok már mai 18 voltam mikor a szüleimet megölte az a vámpír.
-Rendben-Bólintottam egyet, majd mosolyra gördült a szám.
-Hidd el csak veled vagyok ilyen.-Mondtam neki teljes nyugodtsággal . Nem voltam az a hangos típus inkább csendes voltam, de ha egy vámpíról lenne szó szó nélkül kinyírnám.
-Nem csak vámpír vadász vagyok-Dicsekedtem ha már egy boszorkánnyal állok szembe.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 6:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Hm, mégsem annyira kezdő, mint reméltem.
- Másodszorra már nem lehetett valami nehéz kitalálni - húztam el a számat jelezve, hogy igen, ez lennék én, boszorkány. De a mosoly még mindig ott viríott az arcomon. Mellesleg tetszett, hogy bocsánatot kért a tévedéséért.. nem sok ilyet ismerek.
- El van felejtve - legyintettem mosolyogva, majd ismét a polcokat tüntettem ki figyelmemmel. - Amúgy, túl kedves vagy egy vadászhoz képest... - jegyeztem meg pihatolózva.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 6:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Igaza volt kezdő húzás volt, de pedig nem voltam az sőt nem is értem miért cselekedtem. De honnan tud ilyen sokat?
-Ki vagy te?-Kérdeztem ismét teljes nyugodtsággal. Kezdőséget elengedtem a fülem mellett majd egyet jelenthet ez a nagyképűsége.
-Boszorkány..-Suttogtam. Közelebb léptem hozzá és bánóan néztem rá.
-Sajnálom a tévedésem.-Mondtam neki.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 6:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Teljesen ledöbbentett a reakciója. Hirtelen elém állt és úgy követelte a választ a kérdésére.. majd a következő percben már egy kesztyűt húzott a kezére és azzal érintette meg a karomat. Verbéna. Tutira, az a kesztyű tutira verbénába volt áztatva.
Égnek emeltem a szemeimet, miközben vettem egy mély lélegzetet.
- Szóval te vámpírnak néztél engem - jegyeztem meg az alapvetőt picit ingerültebben. Ilyen se fordult elő még velem.. - Ez csak egyet jelenthet - léptem közelebb hozzá, majd a zsebére pillantottam, ahová az imént a kesztyűt rejtettem. - Ennyire kezdő vadásszal még nem találkoztam - tért vissza a pimaszkodó hangsúlyom, persze éber maradtam és felkészült. Kíváncsi voltam a következő lépésére.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 6:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Mosolyra húztam a szám ez a csaj sejt valamit.
-Ki vagy te?-Termettem előtte a szemébe nézve és csodálkozva rajta. Tetszett ez az önbizalom a vámpírokhoz is így állok hozzá. Nem érdekel milyen erősek én erősebb próbálok lenni. Felhúzta lassan a kesztyűmet ami vasfűbe volt ásztatva és megérintettem vele a kezét, majd gyorsan lekaptam azt, de tudtam hogy látja mit csinálok.
-Bocs csak tippeltem-Mondtam. Láttam nem fájt neki így nem lehetett vámpír.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Köszi - mosolyogtam tovább, hallva, hogy szépnek találta a nevemet. Nem mintha dicsekedni akarnék vele, de tényleg én voltam a szüleim számára az értékes Kristály. Mindig megkaptam amit akartam, nem számított mennyibe került. Ezért is szerettem annyira utazgatni, a Hawaii szigetektől kezdve az Alpokig, szerintem mindehol jártam már legalább egyszer.
A mosoly még szélesebbé vált az arcomon, mikor a természetfeletti lényekre terelte a témát. - Én, félni? Dehogyis - tiltakoztam nevetve, miközben levettem a polcról egy zacskó chipset, majd az üdítők fele tartottam. - Sőt, nekik kell félniük inkább tőlem - kacsintottam rá bizakodóan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 05, 2013 5:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Nem tudom mik játszódhattak le a fejében, de elég volt nekem a szellemes képességem nem kell még egy gondolat olvasás is. Furcsa vajon ő ember vagy mi lehet. Emésztgetni kezdte a nevem amin csak mosolyogtam.
-Szép neved van.-Mondtam neki.
-És miért tartasz Mystic Fallsba? Nem ijesztenek meg a vámpírokról farkasokról szóló legendák-Próbáltam viccelődésre fogni a nagyon is igaz dolgokat,miközben elindultunk be a boltba. Zsebre tettem a kezem és mellette sétáltam mosolyogva miközben vagy a földet vagy őt néztem.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Belvárosi utcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Utcák(régi köves utcák)
» Belvárosi sikátor
» Egy belvárosi kocsma
» Belvárosi park
» utcák

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: A határokon túl :: Daneville-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •