Már megint itt volt a vöröske, nem mintha annyira bántam volna a dolgot, hiszen néha eléggé sok mindent megmutatott, vagy valami olyasmi, de persze ezt egy úriember sose tenné szóvá. Még szerencse, hogy nem vagyok az, maximum akkor, ha annak akarom magamat feltűntetni. Figyeltem őt, a férfiakat, s néha még a szemeimet is megforgattam a hallottaknak köszönhetően. Újabb rendelés jött, én pedig minden szó nélkül töltöttem tele az újabb négy korsó sört. Az arcom meg se rezdült, hiszen itt dolgoztam és nem okozhatok bajt, bár saját magamat kirúgni érdekes lenne, de ennek ellenére szerettem benne lenni a sűrűjében és nem csak a zöld hasút számolgatni. Számolgassa azt más, nekem van jobb dolgom, pia, vadászat, nők és szex, na meg persze néha a dohány. Egyszerű az élet, mind a 2x2. Csak sokan imádják túlbonyolítani a dolgokat, s az apró dolgokat is felfújni. Ez kétszáz évvel ezelőtt is pontosan így volt, az emberiség változik, de bizonyos dolgok állandóak. Már jó pár óra eltelt, amikor egyszer csak elraktam a rongyot a kezemből, s kisétáltam a pult mögül, végig vágtam a tömegen egészen a vörös démonig. - Csak a szád jár hercegnő, vagy tudsz valamit mutatni? – kérdeztem tőle pimaszul, s nem érdekelt, hogy éppen mennyi pasit löktem félre, miközben közvetlen előtte álltam meg azzal a bizonyos rosszfiús mosollyal az arcomon. – Mit szólsz a billiárdhoz? Ha te nyersz, akkor teljesülhet egy kívánságod, ha én, akkor te teljesíted az enyémet hercegnő. – folytattam tovább a dolgot. Biztos voltam abban, hogy a hercegnő bosszantani fogja őt, vagyis nagyon reménykedtem, mert az volt a célom, hogy felhúzzam és belemenjen a játékba. – Mit lépsz erre törppicur? – pillantottam le rá, hiszen lehet, hogy én nőttem túl magasra, de most nem ez volt a kérdés, majd ellépve mellette felvettem két dákót, s kíváncsian nyújtottam felé, ha nem vette el, akkor biztos lehetett abban, hogy még egy epés megjegyzést kapott tőlem. – Esetleg piros szőnyegre vársz, vagy a fehér lovon a hercegre, hogy megmentsen? – majd pedig hamarosan a golyók is felkerültek, majd intettem, hogy átadom a kezdést.
A legtöbb embert nyomasztja a tömeg, ebből a szempontból kivétel vagyok, talán azért mert farkassá váltam, talán már előtte is az voltam, de kit érdekel? A legnagyobb magabiztossággal kopogok végig magassarkúmban egész a parkettig, ahol valaki a kezembe nyom egy félig kiürült poharat. Első körben végignézek azon, akitől kaptam, aztán finoman a levegőbe szippantok, ezt a mozdulatot szinte észre sem lehet venni, de én meggyőződöm arról, hogy nincs benne farkasölő. Felkészült vagyok, naiv egy percig sem, ez egy szórakozóhely, ahová a férfiak többsége nem csak azért jár, hogy kitombolja magát, hanem hogy felszedjen valakit éjszakára. Ezzel is tisztában vagyok, de még mennyire... Az új barátom, fogalmam sincs, hogy Jack vagy Jace, de egész szórakoztatónak bizonyult, legalábbis egy estére igen. Többre meg nem sok esélye van. De ma nem különösebben azért jöttem, hogy magam után bomlasszam a férfitömegeket, sokkal inkább a buli miatt. És nem telik bele sok idő, máris egy másik lánnyal együtt kötök ki az egyik rögtönzött színpad, vagyis asztal tetején. Seperc alatt magamra vonom a figyelmet azzal, ahogy táncolok. Nem fogom vissza magam és az sem érdekel, ha néhányan megbotránkoznak a viselkedésemen. Nekem senki ne mondja meg, hogy viselkedjek. Se a tulaj, aki láthatóan attól retteg, hogy spontán sztriptizelni kezdek, se a testvérem, akiről azt hittem, hogy meghalt, ehelyett felborította a megszokott napi ritmusomat. Se Curtis ne jöjjön nekem a szarságaival, hogy bébicsőszködnöm kell a lánya felett. Egyik se érdekel! Ma este olyan szabad vagyok, mint a madár. Csak arra nem számítok, hogy rövid időn belül társaságot kapok, és nem azt a fajtát, amihez hozzászoktam. A srác kivételesen nem azzal kecsegtet, hogy kivesz egy szobát, ahol kettescskén lehetünk, bár azt sejtem, hogy emögött a kérése mögött sem lehet túlzottan más dolog. Fixírozom őt egy darabig, mérlegelem, hogy megéri-e otthagyni miatta azokat a férfiakat, akik éppen könnyű prédára lesve rám hajtottak, végül a kíváncsiságom győz. Vagy inkább amiatt indulok meg felé enyhén gőgös tekintettel, mert utálom, ha letörpéznek? Ez is esélyes.. Aztán hamar rájövök, hogy honnan ismerős a fickó. Ő állt a pultban egész este, és már akkor is magamon éreztem a pillantását. - Esélyed sem lesz, drága.. - színlelek sajnálatot és elveszem tőle az egyik dákót. Ugyan a biliárd nem az én sportom, de ha összekapom magam, akár nyerhetek is. - Aztán ne sírj nagyon, ha egy törppicúrtól kapsz ki. - forgattam a szemeimet és meglöktem a fehér golyót. Az összes többi olyan gyorsan szaladt szét, hogy alig tudtam követni, mégis sikerült elkapnom a pillanatot, mikor egy teli beleesik az egyik lyukba. - Neked marad a csíkos. - kacsintok rá, de a következő lökésem már nem olyan szerencsés, mint az előző. - Parancsolj, mutasd csak meg nekem, miért is olyan nagy a szád.. - állok meg előtte. Kicsit irritál ugyan a nagy magasságkülönbség, de nem engedem hogy lássa. Inkább elállok előle, hogy virítson valamit
† Note:
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Május 01, 2016 1:06 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Princess & Bastard
Nem szokásom csak úgy leszólítani senkit se a báromban, de most mégis megtettem. Kimentem a vöröskét abból, hogy újra egy olcsó hotelszobában végezze, vagy talán már addig se jutottak volna el. Amúgy se szerettem soha se azokat, akik ennyire megjátsszák magukat, hogy hiéna módjára vonzzák magukra a férfiak tekintetét. Én is szemmel tartottam, de sokkal inkább amiatt, hogy nehogy bajt keverjen, mert akkor tuti rohadt pipa lennék és nem köszönné meg, hogy ebbe a bárba hozta őt a lábai. Nem a zsánerem a totálisan ittas nők, akik még ráadásul kurvát is játszanak egy bárban. Ha arra vágyok, akkor olyan bárba megyek, nem pedig egy ilyen kocsmába. De egye fene, egy darabig érezze még ő is jól magát, hadd legyen gyereknap. Amikor pedig látom, hogy ez kibaszottul nem lesz jó, akkor lépek csak közbe. Nem érdekel, hogy mennyire tetszik neki az, amit mondok vagy éppen mennyire nem, de a lényeg akkor is ugyanaz, hogy a puffogás királynője követ és nem fordít nekem hátat. Megtehetné, hiszen a szemében lehet egy pultos vagyok, de ez a pultos könnyedén kidobhatja innét, hogy máshol folytassa eme fura és csöppet se vonzó viselkedést. Biztosan vannak olyan hiénák itt, akik szívesen követnék oda is. - Drága? – vontam fel a szemöldökömet, majd egy hümmögés hagyta el az ajkaimat. – Tény, hogy drágább vagyok, mint te Picúr. – kacsintottam rá kissé pofátlanul, de nem érdekelt a dolog. – Ne félj, nem szokásom telesírni a párnámat, neked igen? – kérdeztem vissza kaján vigyorral a képemen, majd hagytam, hogy ő kezdje meg a kört. Nem számítottam sok jóra, hiszen bűzlött az alkoholtól. – Csak nem bejövök neked szívi és azért tikkel a szemed. – billentettem oldalra a fejemet, mire egy öblös és férfias nevetés hagyta el az ajkaimat. Kicsit még a fejemet is megráztam. - Csak nem fáj az, hogy nem nyertél semmit se. Ugyan már hova tűnt az a bájos mosoly a képedről? Vagy az csak akkor van meg, ha éppen tapiznak, vagy kiszolgálnak? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd felkészültem a lökésre és hamarosan kettőt is legurítottam a sajátjaimból. Kicsit megrántottam ártatlanul a vállaimat. – Szóval nekem 5, neked 7 van még Vöröske, ideje lenned belehúzni, nem gondolod? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd játékosan a hajába túrtam, amikor elég közel voltunk egymáshoz és úgy pillantottam le rá.
A játék nem az én terepem, hacsak nem valami ivós játékról van szó, ugyanis azokban lényegesen magasabb arányban tudok nyerni. Csakhogy itt most szó sincs erről. Valószínűleg ez a fickó már rég elkönyvelte, hogy veszíteni fogok és nem is áll túl jól a szénám. Valami gyorsan ki kell találnom, ha már ilyen könnyedén beleugrottam egy vak alkuba. Ráadásul utólag döbbenek rá, hogy egyáltalán nem is szimpatikus a pasi. Nem ehhez vagyok szokva. Hitetlenkedve pillantok rá, míg magamhoz nem térek a révületből, aztán csak felszisszenek, mint mikor az ember a könyökét vágja be. Körülbelül ennyire érintett rosszul a kis beszólása. - Ugyan kérlek, én soha nem sírok.. - emelem a plafon felé a szemeimet, de talán túl színpadiasra sikeredik. Nem igazán veszem magamra egyetlen szavát se, ahhoz már eleget ittam, hogy csak úgy leperegjen rólam. Különben se egy csapos véleményére fogok adni. Annál azért én jóval többet érek. - Csak nem féltékeny vagy, mert nem te tapiztál? - nevetek fel a kérdés végén. Ugyan a hangjából nem cseng ki, mégsem tudok másra gondolni, minthogy ő is szívesen pihentetné rajtam a kezeit itt-ott. Ez a feltételezés pedig meglepően szórakoztatónak bizonyul. Míg ő lök, addig én táncolni kezdek, de már nem olyan szemérmetlenül, mint ahogy az tőlem megszokott. Inkább csak a csípőmet mozgatom a zene ritmusára és csalódottan veszem tudomásul, hogy egymás után kettőt is legurít. Ez így nem igazán az én estém lesz. - Rajta vagyok az ügyön.. - lépek hozzá olyan közel, hogy a mellkasom szinte az övéhez ér és nem zavartatom magam, amiért fölém magasodva talán a dekoltázsomat is szemügyre tudja venni. Az már inkább bosszant, hogy összekócolja a hajamat és jól szórakozik rajta. - Ne aggódj, az a taktikám, hogy hagyom, hogy elbízd magad és a célegyenesben alázlak meg. - mosolygok fel rá negédesen, de közben azon jár az agyam, hogy fogom megverni. Nem azért, mert olyan nagy tétje lenne a dolognak, de a büszkeségem nem viselné túl jól a vereséget.
Vigyorogva figyelem a farkaskát, mert igazán jól szórakozom. Legtöbb esetben már kívül tágasabbat játszanék vele, mert az egyik kidobóval kijjebb tessékeltem volna, de most szó se volt erről. Nem szerettem az ennyire öntelt libákat, de most mégis kedvemre volt. Szórakozni akartam, s igazán mulatságos volt minden apró tette, ahogyan a szavai is eléggé megnevetettek, még akkor is, ha ennek semmi jelét nem mutattam. - Színésznőnek ne állj, mert a végén a közönség paradicsommal dobálna meg, vagy manapság az már nem is divat? – tettem úgy, mint aki tényleg elgondolkozik ezen a lehetőségen, pedig szó se volt róla. Inkább csak tetszett az, hogy ennyire táncolhatok a vöröske idegein. Mulatságos volt, ahogyan el akarta hitetni, hogy ő sose sír, attól még, hogy nem hullajt könnyeket, simán lehetséges, hogy még belül szenved. Nincs mindig látható jele, meg a sírásnak is több fajtája van, de ahh, mindegy is. - Féltékeny, én? – kérdeztem vissza egy öblös nevetés keretében és még a fejemet is megráztam mellé, hiszen szemmel láthatóan számára csak egy csapós voltam, pedig enyém volt a hely. Kíváncsi lennék, hogy milyen lenne az ő pálfordulása, ha megtudná, de ehelyett inkább csak egy újabb kedveskedő megnyilvánulással ajándékoztam meg. – A bár összes csaját megtapizhatnám, de szerintem akkor is valahol leghátul lennél a sorban, Vöröske. – s mellé még egy kacsintást is kapott. Lássuk, mit lépsz, ha nem hódol valaki a testi adottságaidnak, vagy a vélhetően könnyedén szétterülő lábaidnak kislány. Könnyedén találok be a lyukba. Van ám érzékem ehhez, meg nem is ma kezdtem már ezt a játékot. Figyelem azt, ahogyan a csípőjét ringatja, de még ez se tud kizökkenteni, helyette inkább vigyorral az arcomon fordulok felé ismét. - Én azt hittem, hogy mellbedobással akarsz nyerni. – pillantottam le a gondosan kipakolt gömbölyded formákra. Nem szokásom túl kedvesnek lenni, de az ő vérét valahogy még inkább szívni akartam. Miért? Ki tudja. – De sok sikert, csak a végén nehogy a szarvacskád letörjön. – kacsintok rá, majd a falnak dőlök és onnan figyelem, hogy mit is alkot. Gyerünk, lökd be az enyémeket, legalább hamarabb szabadulsz a pokolból kislány.
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing
A poszt írója ♛Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje ♛Csüt. Szept. 21, 2017 7:06 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to John
Mystic Falls. Egy aprócskát meginogtam, mikor megtudtam, hogy az egyik védencem miatt ide kell utaznom. Hogy miért? Hát, főleg a város hírneve miatt. Még annak idején, amikor az apukám után nyomoztam bukkantam rá náhány nem kívánatos információra az itteni "állattámadásokról".. emiatt is inogtam meg, hiszen amilyen szerencsém van, még arra is sor kerülhet, hogy a védencem vért fogyaszt.. én pedig a teljes vámpírokat igyekszem messziről elkerülni azóta, hogy világossá vált számomra - egy kellemetlen tapasztalat révén -, milyen ínycsiklandónak is találják ezek a lények a folyékony nedűt a testemben. Mintha édesebb lenne a számukra, amit egy időben érdekesnek is találtam, rögtön azután persze, hogy kirázott a hideg a gondolatától. Ám az ide jövetelemet nem tudtam kikerülni. Viszont, néhány órával később megnyugodva konstatáltam, hogy a védencem mégis csak egy ember. Egy igencsak fura alak, tele pénzzel, de ember. Aztán a találkozásunk után, néhány másik ügyvédtársammal úgy döntöttünk, beülünk egy bárba, amolyan kikapcsolódásként. De elkövettem azt a hibát, hogy nem szóltam bele a helyszínválasztásba és teljesen rájuk hagytam a kocsma kiválasztását. Így végül az egyik legzordabb nevezetű - illetve kinézetű - helyen találtuk magunkat. Az első félórát még valahogy átvészeltem velük, de miután egymás után húzták le a feleseket, s kezdett a szájuk is kinyílni, nem bírtam tovább mellettük. Betelt a pohár. Felálltam, majd a táskámat is a vállamra kapva, elléptem tőlük és a pulthoz érve, lecsüccsentem egy üres bárszékre. Nem figyeltem, hogy ki mellé sikerült leülnöm, túlságosan is lefoglalt annak a gondolata, hogy minél távolabb tudjam magamat a részeges bandától. - Egy whiskyt jég nélkül. - Fordulok a pultoshoz, anélkül, hogy oldalra pillantanék.
Nem volt szokatlan a környezet. Nem jártam ugyan ide olyan sokat, de ehhez hasonló helyekhez volt már szerencsém bőven. Nem volt valami jó hírneve a környéknek, ahol felnőttem, éppen ezért nem is botránkoztatott meg az, ami fogadott, mikor beléptem a kocsmába. Egyféle otthonos érzés kerített hatalmába, de észrevettem, ahogy néhányak rosszindulatú pillantásának válok a célpontjává. Amennyire idevalónak éreztem magam, pont annyira nem is ez sugárzott rólam. Drága öltönyben voltam, nem öltöztem át mielőtt lejöttem volna. Évekkel ezelőtt még furcsán éreztem magam a drága, kényelmes és elegáns ruhákban, mostanra már megszoktam őket. Ahogy az irigy és utálkozó pillantásokat is, de azokat már régebbről ismerem. -Ugyanazt. – lépek a pulthoz, a nő mellé, miután leadta a rendelését. Mikor azonban felé pillantok egy ismerős arcot látok magam előtt. – Úgy látszik tényleg kicsi a világ. Ha paranoiás lennék, azt hinném, hogy követsz engem. – mondom, miközben megérkezik az italom és kortyolok egyet belőle. Ha paranoiás lennék és hülye. Előbb itt volt, mint én, szóval aligha utánam kémkedik, kivéve, ha előre tudta, hogy lejövök ide, az pedig nem túl valószínű, mert nem számítok törzsvendégnek. Nem szeretek szorosabb kapcsolatokat kötni egyetlen város egyetlen helyével sem. Nincs olyan állandóság az életemben, hogy ezeknek hasznát is vegyem, úgyhogy inkább elkerülöm őket. -Mit keresel itt? Nem tűnsz olyannak, aki az ilyen helyeket szereti. – mondtam, miközben intettem, hogy kérek még egy italt. A rosszhírű kocsmáknak általában a vendégköre is az, távol tartják magukat az ilyen helyektől azok, akik ránézésre is kilógnak a sorból. Ez rám is igaz lehetne, de … tudok vigyázni magamra. Azt nem tudom, hogy róla ez mennyiben elmondható. Talán csak azt hitte okos dolog bátornak lenni. – Ráadásul ez egy kisváros. Veszélyes hely tud lenni éjszaka. – az ilyen helyeknek meg van a sajátos bájuk. Az új arcokat sem igazán szeretik, itt majdnem mindenki ismer mindenkit, mikor jön valaki új … nos, veszélyesen kíváncsiak lesznek.
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing
A poszt írója ♛Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 30, 2017 7:19 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to John
Lehet nem volt a legjobb lépés a részemről úgy dönteni, hogy különváljak a kollégáimtól, hiszen sosem tudhatom miféle lények bolyonganak ezen a helyen.. Mindenesetre a szállásunkra sem kívánkoztam még vissza, úgyhogy jobb ötlet híján célbavettem a bárpultot. Amolyan reflexszerűen fordítottam a fejemet a mellettem épp helyet foglaló férfi irányába, mikor az illető ugyanazt az italt rendelte mint én. Hogy kíváncsiságból, vagy puszta unottságból, azt nem tudom, de amint kicsivel később a pillantásunk találkozott, igencsak meglepődtem kit látok magam előtt. Nos, mindenkire számítottam, csak épp ő rá nem. - Hát, én jöttem hamarabb, tehát inkább nekem kellene tartanom ettől, nem gondolod? - Kérdezek vissza felvont szemöldökkel, majd hozzá hasonlóan én is kortyolok néhányat az italomból. Méghogy követem őt.. épp ellenkezőleg, inkább kerülni próbáltam, hiszen nem igazán akarom elárulni neki, hogy róla szólt a diplomadolgozatom. Magamat ismerve, erre pedig alkoholos állapotban simán sor is kerülhetne.. - Velük jöttem. - Mutatok hátra unottan, egy asztalhoz, abba az irányba, ahonnan jelenleg is hangos hahotázás szűrödött előre. - Egyébként meg valóban nem rajongok az ilyen helyekért, de szerencsére nekik már nem igazán tűnik fel, hogy leléptem. - Teszem hozzá egy egyszerű vállvonással fejezve be a mondatot. - Hát te? Mit keresel itt? Te sem úgy nézel ki, mint aki gyakran jár ilyen helyekre. - Térek át hozzá, hiszen az ő öltönye sem igazán illik bele az itteni környezetbe. Sőt épp ellenkezőleg. - Oh, ugyanmár, tudok vigyázni magamra. - Legyintek, mikor azzal jött, hogy mennyire veszélyes tud lenne egy ilyen kisváros. Persze, tisztában voltam azzal, hogy igaza van, de ezt nem ismerhettem be előtte. Ő nem tudja, hogy tudok a vérszívókról, s jobb is amíg ez így marad.
-Na és miért követnélek? ¬– kérdeztem felé fordulva, de aztán csak megvontam a vállamat. – Vagy talán azt hiszed követlek? Úgy nézek ki, mint egy … pszichopata? – kíváncsi voltam. Szociopata, pszichopata … mindkettőnek bélyegeztek már, attól függően, hogy éppen melyiket lett volna könnyebb rám bizonyítani. Sikerrel nem végül nem jártak, de csak mert közbe léptek az érdekemben. Követtem a kezét a tekintetemmel, ahogy azokra mutatott, akikkel együtt idejött. Ők sem úgy néztek ki, mint akik az ilyen helyekre jártak. Ellenben nagyon is úgy néz ki, hogy imádnak valamit, amit itt szinte korlátlanul kapni: alkoholt. – A barátaid? – kérdeztem, ahogy visszafordultam felé. – Ügyvédeknek fiatalok. Csak nem joghallgatók vagytok? Nem egy … flancos egyetemre kéne járnotok? Mit kerestek itt? – ez egy kisváros, akik pedig ügyvédnek tanulnak nem szeretnének megragadni itt. Sem a tanulmányaik, sem a munkájuk során. Ahhoz pedig kissé túlzottan is messze van Mystic Falls a nagyobb városoktól, hogy ide akarjanak elutazni lazítani egyet. -Régen gyakran jártam. – vontam meg a vállamat, eltűntetve az utolsó kortyot is a poharamból, majd intettem a pincérnek, hogy töltsön még egyet. Leginkább azért jártam ilyen helyekre, hogy az apámat hazahozzam. Soha nem vetette meg az italt, néha nem talált haza, úgyhogy haza kellett hozni. Nem voltak túl … apa-fia pillanatba illő percek azok. – Átutazóban vagyok. Most épp itt van munkám. – még a munkámat sem tudtam volna pontosan meghatározni. Egyszerűen csak asszisztensnek hívtam magamat, de igazából annál több voltam. Megtettem azt, amit Amita kért, illetve olykor azt is, amit nem mert kérni, vagy … nem akart kérni. Ahol ő van, nekem éppen ott a munka. -Mint ők? – böktem a barátaira mögöttem. Nem kellett odanéznem se, hogy a beszédjükből megállapítsam, már igencsak túl vannak az ”utolsó” italon. – A főtéren van egy információs tábla. Láttad már? Százával vannak ott az eltűnt személyekről szóló poszterek. Nem egy túl barátságos hely ez, ahhoz pedig túl kicsi, hogy csak úgy idejöjjenek szórakozni a fiatalok. – ez a város mondhatni … el van dugva az emberek elől. Nincs soha túl nagy forgalom, egy csendes kisváros, de azért annál mégis csak több. Az pedig örök igazság, hogy minél szebb valami, annál jobban rothad belülről. A látszat nem minden.
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing
A poszt írója ♛Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje ♛Vas. Okt. 08, 2017 7:59 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to John
Elgondolkodtam a kérdésén. Miért is követhetne? Nem tudhatta, hogy a közelben járok.. legalábbis remélem nem volt tudomása róla. Aztán felhozott egy újabb kérdést. Pszichopatának tartom? Áh, dehogy. Legalábbis azok alapján, amiket megtudtam róla annak idején, még mialatt írtam a diplomadolgozatomat, nem vontam le ilyesféle következtetéseket.. amiről ő viszont nem tud. - Nem hiszem, habár.. ki tudja. A külső néha megtévesztő tud lenni. - Füllentem ártatlanul, hiszen nem kell arról tudnia, hogy többet tudok róla a kelleténél. Legalábbis annál többet, mint amit ő gondol, hogy tudok róla. Oké, ez értelmes volt, inkább ne igyál többet, Laurel.. - Kollégáim. Ügyvédek vagyunk. Én egy kliensem miatt jöttem ide, ők csak kísérőként, mert nekik is a közelben volt beszélnivalójuk. - Javítom ki egy széles vigyor kíséretében. Azt pedig, ha joghallgatónak néznek általában részben hízelgőnek, másrészt viszont idegesítőnek találom. Azt bírom, ha fiatalabbnak néznek, de csak addig míg nem kezdenek el éretlennek is titulálni.. oké, nincs +10 éves tapasztalatom, de több van, mint a joghallgatóknak. Persze John nem váltotta ki belőlem ezt az idegesítő érzést, de előfordult már jó párszor. - Tényleg? Inni, vagy..? - Kérdeztem vissza, hiszen szerettem biztosra menni, még mielőtt komolyabb következtetéseket vonnék le emberekkel kapcsolatban. Megtanultam, hogy semmi sem fekete vagy fehér. A kliensek is van amikor ártatlannak, vagy épp bűnösnek mondják magukat valaki vagy valami miatt, pedig pont az ellenkezőjéről van igazából szó. - Kérdezzek rá, hogy mi a munkád vagy inkább ne akarjam tudni? - Kérdeztem poénból, majd miután kiürítettem a poharam tartalmát, én is intettem a pincérnek, hogy töltheti a következőt. - Nem, én tényleg tudok vigyázni magamra. - Öltöttem ki rá egy hirtelen ötlettől vezérelve a nyelvemet, de amint erre sor került, rögtön meg is bántam, úgyhogy rögtön folytattam is. - Egyébként meg nem jöttem volna ide, ha a klienssel nem kell találkozzak. Elhiheted, egyáltalán nem vonzott ez a város magához.. Láttam a táblát. - Kicsit talán még bele is borzongtam a gondolatba, hogy miféle lények élnek errefele. Az utóbbi mondatot, csak azért tettem hozzá, hogy ne kezdjen el gyanakodni.
A szavait hallva elmosolyodom. A tárgyalásomon is hasonlót mondtak. A külső megtévesztő, ott mindennel próbáltak érvelni, hogy tekintsenek el a koromtól és a családi-szociális hátteremtől, mikor az ítéletet meghozzák. Kitudja, hogy halálraítéltek-e volna, ha nem lépnek közbe Amita szülei. Az ügyvédem bár nem mondott semmit, láttam rajta, hogy … gondterhelt. Nem hiszem, hogy megtudott volna menteni. - Szóval minden sikeres és vonzó férfinél fenntartod a lehetőségét annak, hogy pszichopata? Hízelgő … - húztam mosolyra a szám. Sikeresnek mondjuk nem feltétlen kéne magamat neveznem, nem vagyok üzletember, sem vállalkozó, azt a kevés sikeremet is mások aratták. Ahonnét én jövök, egyébként is ritka a sikeres ember. Hát még a tisztességes. - Ügyvédek? – kérdezem kissé meglepve, ahogy újra feléjük néztem. Ránézés alapján pont úgy néznek ki, mint akik ilyen helyekre járnak felvágni, hogy aztán másnap beüljenek egy órára és néma csendben hallgassanak másokat. – Meg nem mondtam volna. Na és ki a kliens? Talán ismerem. – vontam meg a vállamat, kortyolva az italomból. Annyit persze konyítok én is a joghoz, hogy aligha fogja kiadni a kliense nevét. Hacsak nem ivott elég sokat. Nem mintha fontos lenne megtudnom, és aligha ismerem, mivel én is átutazóban vagyok, de … jobb kérdezni, mint hallgatni. Amita és a szülei is sokat mondogatják ezt. - Támogatni. Az apám egyedül ritkán talált haza. – felelem őszintén. Nem igazán szoktam ezt elhallgatni. Vannak még páran, akiknek a szülei a pohár alján keresték a vígaszt a gondjaikra. Az apám valamiért ostorozni akarta ezzel az egésszel magát, később pedig engem, a történtek után. Igazából, ezt teszi mind a mai napig, ha épp hozzám szól. -Ügyvédként aligha értékelnéd. – csóváltam meg a fejemet mosolyogva. A munkám elég … sokrétű, az asszisztens szó pedig nem hangzik olyan jól, hogy hangoztassam. Annál egyébként is többet csinálok és … olykor sokkal kevésbé legálisan. Megfogadtam, hogy segítek Amitának, nem csak abban, amit kér, hanem abban is, amire nem akar megkérni valamilyen okból kifolyólag. - A kliensed egy gyászoló hozzátartozó? Az eltűnések miatt sokaknak kell ügyvéd. Könnyen lehet, hogy meggazdagodnál itt. – főleg a rendőrség elleni perekben. A rendőrség finoman szólva sem tartja kézben a dolgokat, bár nem kell túl jól informáltnak lenni ahhoz, hogy rájöjjön az ember, korrupt egy kisváros ez. – Azért csak óvatosan az utcákon. Látszik, hogy nem idevaló vagy, nehogy valakinek … szemet szúrj. – mosolyodtam el, vetve egy gyors pillantást a többi vendégre. Egyik sem nézett ki éppen minta polgárnak és akadt is egy-kettő, aki furcsán méregetett minket. Igaz, ami igaz, egyikünk sem ideillően öltözött fel.
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing
A poszt írója ♛Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje ♛Szomb. Okt. 21, 2017 2:36 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to John
Csak figyelem a reakcióját, miközben beszél, anélkül, hogy egy szót is szólnék közbe és próbálom megfejteni mi is járhat a fejében. Érdekes, nem hittem volna, hogy újra össze fogunk még futni az első és egyetlen.. hivatalos találkozásunk után. Talán jobb lett volna, ha passzolom ezt a klienst, nem túl jó dolog felbolygatni a múltat. Rossz dolgok történhetnek közben. - Sikeres és vonzó? - Vonom fel az egyik szemöldökömet a megfogalmazása hallatán. - Túl nagyra tartod magad, nem gondolod? - Heccelem nevetve. Még, hogyha az első felében nem is lehettem biztos, a másodikkal egyet tudtam érteni.. habár ezt ha agyonlövéssel fenyegetnének sem vallanám be előtte. - De egyébként igen. - Felelek végül egy sima vállvonás kíséretében a válaszára. - Mindenkinek van hibája. Ha kívülről ez nem tűnik fel, akkor a múltjában, vagy a személyiségében van valami. Nincs tökéletes ember. - Jelentem ki határozottan, és ezzel maximálisan egyet is értettem. Mindenki hibázik. Bár, vannak akik utána igyekeznek ki is javítani a hibájukat, de mindenkinek van defektje. Kicsi vagy nagy, de van. - Pontosan. Tehát a helyedben én vigyáznék arra, hogy mit mondok. - Kacsintok rá hirtelen. De még mielőtt folytattam volna, eszembe jutott, hogy nem lenne valami jó ötlet, ha előjönnék a "minden amit mondd felhasználható ön ellen.." sablonszöveggel, úgyhogy inkább elhallgattam. - Azt nem árulhatom el. Köt a titoktartás. - Zárom rövidre, majd intek a pultosnak, hogy jöhet a következő adag. Lehet, ha így haladok, hamarosan már arra sem fogok emlékezni, mit jelent az a szó, hogy titoktartás.. dehát.. végülis azért jöttem ma ide, hogy szórakozzak, nem? - Uh. - Hirtelen nem jött ki több a számon, a következő felelete hallatán. - Nem lehetett valami kellemes. - Folytatom együttérzően. - De te legalább ismered őt.. - Bukik ki belőlem az, aminek nem kellett volna. A fenébe, ehhez semmi köze, bugyuta alkohol! Mondjuk ez a téma mindig is érzékeny terület volna a számomra. - Most felkeltetted a kíváncsiságomat. - Ismerem be mosolyogva. Volt egy olyan megérzésem, hogy nem túlzott, amikor ezt mondta, valóban nem értékelném, ha megtudnám mivel foglalkozik. Hmm, mennyire illegális dologról lehet szó? - Inkább passzolom. - Nevetek a kijelentésén. - Inkább lelépek, ahogy tudok, nem vonz túlzottan a város. - Vallom be neki, kissé össze is borzongva. Épp elég az, hogy tudom, vámpírok vannak mindenfelé, nem hiányik, hogy össze is fussak egyel. Az is fura, hogy erre még idáig nem került sor. - Szemet szúrjak? Oh, csak nem aggódsz értem.. ez kedves. - Mintha a fejembe látna, bár ő valószínüleg egész másra gondolhatott.
A múlt felbolygatásáról tudnék mesélni. Az én múltam olyan dolog, ami végig kísér, amit folyton a szememre vetnek. Találkozom még a szüleimmel, elmegyek hozzájuk olykor-olykor, úgy teszek, mintha mi se történt volna, ők pedig a szememre vetnek mindent, amit nem tudtak, mióta utoljára láttak. Azt mondják első a család, engem így neveltek és … elrontottam. - Már nem. – csóváltam meg a fejemet, mosolyogva. Régebben így volt, ahogy mondta. Nem tartottam túl sokra az életemet, annyit fenyegettek halállal a bíróságon és azon kívül is, hogy egyszerűen … átértékelődtek bennem a dolgok. Gyerek voltam még szinte, könnyen változtam, kevés ráhatás eredményeképpen is. Amita szülei kihúztak azonban ebből, és szép lassan felépítettem magamat, bízni kezdtem magamban és értékelni azt, amit csinálok. Aki vagyok. – És a nem túl tökéletes múlt egyből tönkre is tesz mindent? Ezzel kilőtted úgy … az egész emberiséget. Ha így folytatod, magányosan halsz meg. Egyébként is, mi jó van abban, ha valaki tökéletes? – semmi. Legalábbis, szerintem. Nem véletlen, hogy mindenki arra vágyik, ami nem az övé. Ha az övé lenne, úgy lenne tökéletes, de … nem ez a helyzet, igaz? Az ember nem szereti a nehézségeket, de mégiscsak azon vonzzák folyton. Ellentmondásokkal vagyunk tele, amiket nem vállalunk fel, mert nem hangzanak valami jól. - Áh, szóval fel is fogadott? – a titoktartás csak úgy kötheti, ha már elvállalta a klienst. Habár, nem voltam ügyvéd és semmiféle ügyvédi képesítéssel nem rendelkeztem, elég sokat járkáltak körülöttem ügyvédek, hogy egy kicsit azért mégis beletanuljak a szakmájukba. Mondhatni, hogy a fiatalkorom egy jórészét bíróságokon töltöttem. – Ha így folytatod, már nem sokáig köt. – mondom neki mosolyogva, mikor egy újabb kört kér, és intek én is, hogy ugyanazt adhatja a pultos. Szegény családban nőttem fel, akárcsak az apám, úgy én is elég hamar elkezdtem inni, nem sokat, de … nem is keveset. Jól bírom, mondhatni, családi vonás. - Lehetett volna rosszabb is. – vontam meg a vállamat. Ami azt illet, lett is, sokkal rosszabb, de az már nem az apám sara, hanem az enyém. Ezt nem halasztják el újra és újra a fejemre olvasni. – Szóval, nem ismered az apád? Kicsit sem? – pillantok rá, ha már elszólta magát. Furcsa lehet, én hozzászoktam ahhoz, hogy a szüleim a család fontosságát szajkózzák, mintha csak az lenne a szentírás. Furcsa lenne belegondolni, hogy nem ismerem az egyiküket. - Egy nap talán megtudod. – mosolyogtam rá, mielőtt a számhoz emelem a poharamat. Nem titok, de … nem is éppen publikus. Nézőpont kérdése, hogy éppen minek neveznek. Voltam már bérgyilkos, fejvadász, betörő, testőr, hamisító … elég sok minden, ami azt illeti. Amire épp szükség van, sokoldalú vagyok. - Egy kicsit. Fura lenne egy ismerős arcot lenni a város hirdetőtábláján. – egyébként is van így is épp elég arc már ott, nem igaz? – Úgy nézem, hogy a barátaid … jól elvannak nélküled. – nem pillantok hátra, de a hangok alapján már a nevüket sem bírnák megmondani. – Isten segítsen azon, akit ők védenek majd … csóváltam meg a fejemet mosolyogva, mielőtt kortyoltam volna a poharamból. Az én ügyvédem sem volt valami jó, na de ezek …
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing
A poszt írója ♛Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje ♛Szomb. Nov. 04, 2017 8:34 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to John
- Már nem? - Kérdezek vissza hirtelen. Leginkább a kíváncsiság hajtott erre. Majd hirtelen elnevetem magam, mikor azt a következtetést vonja le, hogy én a tökéletest keresem. - Nem, én ezzel nem arra céloztam, hogy a tökéletest hajkúrásznám, akkor tényleg egy magányos kutyás néni maradnék. - Jelentem ki nevetve, mert ha pasiból nincs is tökéletes, kutyusból igen. És olyan nincs, hogy cicát fogadjak örökbe, akkor inkább legyen 5 kutyám. Bele is borzongok a jövőképbe ami ezek után levetítődik előttem. - Van akinek a hibáját is lehet szeretni - szólalok meg ismét, de amint ezt kimondtam, rögtön meg is bántam, ennek pedig egy újabb "fenékig" lett a vége. Ha ezt így folytatom, lehet úgy végzem én is mint a többiek hátul.. Aztán, amint a kliensemre terelte a szót, határozottan kihúztam magam és úgy feleltem vissza neki. - Ezt nem mondtam és nem is fogod belőlem kihúzni. - Nézek rá komoly tekintettel, habár.. nem bírom valami sokáig nevetés nélkül, egy apró kuncogás hamar kibukik belőlem. - Bírom az alkoholt. Nem lesz gond. - Felelem lazán, és ez így is volt, nem hazudtam.. legalábbis addig nincs gond, amig át nem lépek egy határt. Azon túl hajlamos vagyok hülyeségeket is művelni. Majd kicsivel később rájövök, hogy mekkora hibát is követtem el azzal, hogy elszóltam magam az apámat illetően. Ez az a téma, ami általában az ivásra ösztönöz engem. Nehezen tudtam beletörődni abba, hogy nem érdeklem őt egyáltalán, sőt mikor nyomozni is kezdtem utána, még akkor sem jutottam egyről a kettőre. Mintha egy szellem lenne. Mindössze egyetlen egy dolgot tudok róla, azt hogy halhatatlan és vért iszik. - Nem. Kicsit sem. Meglepetten fordulok felé a válasza hallatán. - Oh, igen? - Tetszett a válasza. Nem mondta el, ugyanakkor nem is úgy fogalmazott, hogy semmi közöm hozzá. - Aranyos, de nem kell aggódnod, meg tudom védeni magamat. Piásan is, általában.. vagyis eddig nem volt gond. - teszem még hozzá nevetve, a jelenlegi állapotomat is figyelembe véve. - Nem szorulok a segítségükre.. szerencsére. - Pillantok a hátsó bandára. - Ha úgy lenne, már csak a hullámmal beszélgetnél.. ööö vagyis néznéd, remélem nem válaszolnék vissza. - Mondom kissé zavarosan. Igen, ez értelmes volt, tényleg. Még a végén a vámpírokat is szóba hozom véletlenül.
- Máshogy látja a dolgokat az ember, ha felnő. – vontam meg a vállamat a kérdésére válaszként. – Biztos te is tapasztalod. – mosolyogtam rá. Nem néz ki gyereknek, de fiatal még, és bár sokan azt hiszik, hogy húsz után már önállók és képesek felnőttként gondolkodni igen csak mellélőnek mindezzel. A legtöbben ugyanolyan gyerekesek, csak próbálnak nagyobbnak tűni, annál, mint amik valójában. - Szóval nem várod a herceged fehér lovon? – kérdeztem mosolyogva. Sokan azt hiszik, hogy ilyen dolgok léteznek. A tökéletes, a megfelelő pillanat, hogy majd egyszer csak odalép valaki hozzájuk. Ilyen azonban nincs, az élet ennél egyszerűbben működik: amit akarsz vedd el, tegyél érte, máshogy nem működik. - Azokat lehet a legjobban. – bólintottam, miközben figyeltem, ahogy egy újabb poharat ürít ki. Ha így folytatja, elég korán kiüti magát. De ki vagyok én, az apja? Aligha, ráadásul nagylány már ő is, ez pedig végülis egy kocsma, bűn lenne nem azt csinálni benne, mint amire kitalálták. - Nézzenek oda, micsoda becsületes ügyvéd vagy … ha belekeveredek megint valamibe, téged hívlak. – szólom el magam kissé, de nem javítom ki. A legtöbb embernek már meggyűlt a baja a törvénnyel, remélhetőleg betudja majd valami … gyorshajtásnak, vagy kocsmai bunyónak. Nem szoktam reklámozni a családi hátteremet, nem valami szerencsés azzal indítani egy ismeretséget, hogy a húgom öngyilkos lett, én pedig kerekesszékbe juttattam valakit. - Ha te mondod. – hagytam rá mosolyogva, kérve magamnak is egy újabbat. – Kitudja, talán jobban jártál, mintha ismernéd. – vontam meg a vállamat, az övéhez koccintva a poharamat, mielőtt kiittam volna. A család nekem sem éppen a kedvenc témám, az én apám sem volt soha mintapolgár. Olyan, mint mindenki más. Vannak jobb és rosszabb pillanatai, a húgom halála óta inkább az utóbbi, de … ha épp nem tajrészeg és jó kedvében van, lehet vele normálisan beszélni öt percet. Az embernek nem mindig kifizetődő ismerni a szüleit. Néha csak felesleges drámát okoznak. - Vagy nem. Korán van még. – vontam meg a vállamat mosolyogva. Nem szoktam általában sokat beszélni magamról, ennek pedig az az egyszerű oka van, hogy nincs sok minden, amit mondhatnék. A munkám többször esik a törvényes határokon kívül, mint belül, az előéletem pedig nem épp könyvekbe illő. Ha pedig valaki nem tud róla, szeretem, ha ez így is marad. A szavait hallva halkan felnevetek, ahogy követem a pillantását a hátul ülő barátai felé. – Ilyen gyakran kirúgsz a hámból? – kérdeztem, ahogy visszanéztem rá. Azt mondta, hogy általában piásan is boldogul egyedül, szóval … gondolom, ez nem túl egyedi eset most. – Azért csak szólj, ha mégis lenne valami bajod, hazaviszlek. Kicsi ez a város, gyorsan megjárni. – kocsival talán egy fél óra sincs, mire az ember megjárja. Meg van az ilyen helyeknek a bájuk, de ugyanúgy a hátrányaik is. – A hullád miatt pedig ne aggódj, igyekszem majd életben tartani téged. – annyit még nem ivott, hogy a klinikai halál közelébe kerüljön, de … általában az ember minél többet iszik, még többet akar majd. Ez egy ördögi kör.
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing
A poszt írója ♛Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje ♛Csüt. Dec. 28, 2017 5:15 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to John
- Oké, ez igaz. - Bólintok egyetértően, hiszen nekem is rengeteget változott a felfogásom az utóbbi évek során. Mondjuk mostani fejjel lehet nem vittem volna véghez néhány dolgot.. mi az, hogy lehet, holtbiztos, hogy nem követtem volna el azokat a hibákat. Például, az apámmal kapcsolatban tévedtem a legeslegnagyobbat, mikor azt feltételeztem, hogy megtalálom és jó kapcsolatot tudok kialakítani vele. - Naná, hogy nem. A fehér lovas hercegek egyébként is unalmasak. - Felelek vissza talán túlságosan is őszintén. Utoljára 6 éves koromban álmodoztam a szőke hercegről, de akkoriban még azt is elhittem, hogy az apukám egy nap betoppan az ajtónkon és minden úgy lesz, mint amilyennek eleve lennie kellett volna a kezdetektől. Dehát az élet nem egy tündérmese, így a való világban a hercegnők sem kapnak kastélyt és herceget maguknak ingyen, a "ha akarsz valamit vedd el, vagy hoppon maradsz" elve érvényesül. Csak egy bólintással reagálok a következő megjegyzésére, miszerint a hibákat lehet a legjobban szeretni. Túl ittasnak kezdtem érezni magam ahhoz, hogy most egy értelmes választ kiagyaljak erre. Talán, abba kellene hagynom a shot-olást. - Csak nyugodtan, habár inkább ártatlanként gyere, mert másképp megnő az órabérem. - Viccelődök, habár lehet nem igazán kellett volna ilyennel viccelődnöm. Engem igazából hidegen hagy, hogy valaki bűnös-e vagy ártatlan, ha találok elég bizonyítékot arra, hogy bebizonyítsam az ő igazát. Különben is, minél bonyolultabb egy ügy, annál izgalmasabb lesz a számomra. Nem hiába írtam a diplomamunkámat róla. Viszont annál jobban semmit sem utálok, mikor elhallgatnak dolgokat. - Lehet, igazad van. Amit tudok róla, az épp elég. - Sóhajtok, visszagondolva arra, hogy amiatt a fajankó miatt lettem dhámpír. Ha messziről elkerülte volna az anyámat annak idején, most nem lenne a vérem sem fincsi desszert a vérszívók számára.. - Hát, oké, egy kicsit túloztam. Azért nem szokott ez gyakori lenni. - Forgatom a szemeimet, mielőtt még azt hinné, valami részeges csitri vagyok. Nincs időm mindennapossá tenni az ilyen pillanatokat, pénzt is kell keresni valamikor. - Ez majd elválik akkor, mikor megpróbálok innen felálni. - Felelem nevetve arra vonatkozóan, hogy haza tudok-e menni innen egyedül. - Vigyázz, mit ígérsz. Még a végén testőr leszel. - Habár, remélem nem futunk össze egyetlen olyan kétes alakkal sem, akitől meg kellene védeni. És most egy természetfelettire gondolni se merek.
Gyerekként sok mindent nem értettem meg. Van, amivel egy gyereknek nem kell foglalkoznia, és van, amivel nem akar. Ilyenek a következmények, de ha jobban belegondolok, ha tudnám őket se foglalkoznék velük. Ott és akkor csak azt akartam, hogy az a rohadék szenvedjen, nem érdekelt, hogy mi jön utána és ez … így a helyes. Az a féreg megérdemelte, amit kapott. -Végre valaki, aki így gondolja. – mosolyodtam el. Sokan élnek az álomvilágukban, feleslegesen sokat várnak, és csodálkoznak azon, ha végül nem kapnak semmit. A húgom is ilyen volt, örök naiv, próbálta nem észre venni azt, ami rossz, és végül … az megtalálta magának. Nem ő tehetett róla, de mégis ő szenvedett. -Szóval érdekel az, hogy ki a bűnös? – pillantottam meglepve és kíváncsian is rá. Nem vagyok ügyvéd, nem értek annyira hozzá, csak azt tudom, amit tapasztaltam. Aki engem védett, azt nem érdekelte, hogy mi történt, csak az, hogy kifizessék. Ha Amita szülei nem lépnek közbe, valószínűleg hamar elítéltek volna, az ügyvédem olyan volt, mint egy bólogató kutya, mindennel csak egyetértett, meg sem próbált ellentmondani, vagy … végezni a dolgát. -Nagylány vagy már, ha nem akarod látni … nem is kell. – vontam meg a vállamat, mielőtt kiürítettem volna a poharam. A család nem kötelező, egy ponton túl pedig végképp nem az. Az enyémet se különösebben érdeklem, ha látnak, olyankor is csak mondják a magukét. Igazuk van, ők engem hibáztatnak, én is magamat, ettől függetlenül azonban jó lenne egyszer arra hazamenni, hogy … nem ugyanaz ismétlődik folyton. Megfordult már a fejemben, hogy hagyom őket, de … ennyivel tartozom. -Pedig jól áll. – rántom meg a vállam, ahogy mosolyogva felé pillantok. Ilyenkor az ember más, őszintébb, nyíltabb, közvetlenebb … kinek ne állna ez jól? A többség ilyenkor sokkal szimpatikusabb, akik pedig maradnak, ők azok, akik … túlzásokban esnek, mint például a barátai mögöttünk, ők már kissé túl közvetlenek. -Ami azt illeti, voltam testőr. – és vagyok is, többek között. Elég nehezen lehetne csak úgy egy területre leszűkíteni azt, amit csinálok. Amolyan asszisztensként szeretek magamra gondolni, de még ez is távol áll a valóságtól. – Úgyhogy nem lenne olyan idegen a dolog. De ne úgy nézz, mint testőrt, inkább, mint ... úriembert. – pillantok rá mosolyogva. Nem mondom, hogy rólam mintázták a tökéletes úriembert, de nem állok olyan távol tőle, csak éppen túl közel sem.
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing
A poszt írója ♛Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje ♛Hétf. Feb. 26, 2018 9:08 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to John
- Hát na, a többségünk a végsőkig naivan hisz abban, hogy egy nap a szőke hercege majd betoppan az életébe és onnantól minden szép és jó lesz. Vicces. Az ilyenek után nekem mindig Shrek és Fiona története jut az eszembe. - Nevetek fel hirtelen, talán az alkohol miatt, de az is lehet, hogy az egész beszélgetésünk témája tehet róla. Szőke hercegek, nem hittem volna, hogy egy Mystic Falls-i bárban majd ilyen társalgást fogok folytatni egy jóképű.. pasival.. azzal a férfivel, akiről a szakdolgozatomat írtam. - Nem szoktam hangoztatni, de igen. Hogyha már meg kell védenem, jobb szeretem tudni.. az egész ügyet másképp építem fel, ha a védencem nem a legártatlanabb bárányka. Persze nem vagyok idióta, nem kezdek el rögtön faggatózni a kliensnél, ha látom rajta, hogy nagyon titkol valamit. Viszont legtöbb esetben az illető viselkedése elárul mindent szavak nélkül is. - Oké, kezdesz túl sokat beszélni, ami nem jelent jót.. - Pontosan! Igazad van! - Csapok az asztalra hirtelen, talán túlságosan is hirtelen.. Na jó, ma többet nem iszok. Nem mintha nem tudnám hol vagyok, de.. ilyenkor felszabadultabb leszek.. sokkal felszabadultabb és szárnyalni akarok, mint egy madár. - Te most nem túl burkoltan azt próbálod közölni velem, hogy jól áll nekem az alkoholizmus? - nevetek fel ismét, miután 'összeállítottam' magamban a képet. Na ezt a következtetést se vontam volna le józanul, azt hiszem. Valamiért meg sem lepődtem, mikor kijelentette, hogy volt már testőr. Hmm, van egy olyan.. testőrös kisugárzása, azt hiszem. Ám, a következő kijelentése viszont nagyon is meglepett. Mikor konkrétan arra kért, hogy ne tekintsek rá testőrként. Hogy miért lepődtem meg rajta, azt nem tudom, mindenesetre nem lesz nehéz úriemberként tekinteni rá.. hiszen ha úgy vesszük eddig végig az volt velem. - Az nem lesz nehéz. - Mosolygok rá válaszul.
-Kinek kell a herceg, ha van egy ogre is? – kérdezem kíváncsian, de mosolyogva. Mindig is úgy gondoltam, hogy ezt az egészet túlmisztifikálják. A vonzalomban nincsen semmi olyan, ami törvényszerű lenne, csak van és kész. Egyetlen embertől nem lesz minden jó, nem hozza helyre a múlt hibáit, a sebeket, amiket viselünk. Én nem láttam jó példát magam előtt, a szüleim inkább muszájból vannak még most is együtt, semmint szeretettből. A történtek után nem csoda, nem hozta őket közelebb, csak széttörte mindkettőjüket, és általában, ami széttört, azt már nem is akarja senki. A tökéletesre vágyunk, mintha létezne, amit annak hiszünk. -Szóval afféle … mentalista vagy? – vonom meg a vállam mosolyogva. Ők szoktak mindenféle viselkedésből következtetni, nem? – Az ügyvédek, akiket én ismerek, tesznek rá, hogy bűnös vagy-e, amíg jól fizetsz. – én nem tudtam jól fizetni, éppen ezért csapnivaló ügyvédem is volt, aki ráadásul nem is törte különösebben magát, hogy egy kicsit is könnyítsen a helyzetemen. Szerencsém volt, amiért közbenjártak értem, különben a rendszer bedarált volna. Nem rajongok különösebben az ügyvédekért, nincs túl jó tapasztalatom velük. Halkan nevetek fel, ahogy rácsap az asztalra, aztán pár pillanatig csak nézem a poharakból kiugró folyadék az üveg szélén lecsordogál, mielőtt felé néznék megint. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem láttam még ilyet, a saját bőrömön is megtapasztaltam. A család nem kötelezettség, beleszületünk, és ugyanúgy ki is léphetünk belőle, szerencse kérdése. Vannak azonban dolgok, amik ezt lehetetlenné teszik, az én esetem is valami ilyesmi. Nekem nincs meg a jogom ahhoz, hogy csak úgy kilépjek és eltűnjek. -Nem is olyan burkoltan. – vigyorodom el. A legtöbb embernek jól áll, lehull a lepel és sokkal … kedvelhetőbbé tesz néhány embert, mint amilyenek egyébként. Másokat pedig csak még kiállhatatlanabbá és idegesítőbbé, ahogy a hátunk mögött azt a barátai prezentálják. -Gyere, hazaviszlek. – mosolyogtam rá, ahogy felálltam és a zakóm zsebébe nyúlva a pénztárcámból a pultra csúsztattam néhány bankót, amiből az ő és az én fogyasztásom is bőven kijön. – Vagy, ahova akarsz menni. – rántottam meg a vállam. – Kezdenek sokan lenni, és jót tenne egy kis levegő. – mondom, ahogy megigazítom a zakóm élét, majd a barátai felé pillantok, akik finoman szólva sincsenek már beszámíthatónak nevezhető állapotban. – Nekik nem hinném, hogy hiányozni fogsz … meglepne, ha emlékeznének rád. – gazdag ficsúrok, akik azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Ilyenből is láttam már épp eleget. Az egyik miattam nem mozog nyaktól lefelé.
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing
A poszt írója ♛Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 17, 2018 8:41 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to John
- Pontosan! - Nevetek a költői kérdése hallatán. Habár érdekes látványt nyújtana, ha a tini lányok mind ogrékkal tapétáznák tele a szobáik falait. Nem tagadom, annak idején az enyém is tele volt pár szépfiúval.. Zac Efronról minimum 4 poszterem is volt. Mindenesetre a tini rajongások elmúlnak és idővel a lányok is rájönnek arra, hogy a sok cuki pofi mit sem ér, ha a fejük üres. - Még így sem hívtak eddig. - Jelentem ki, ismét felnevetve. - Lehet pár év múlva már engem sem fog érdekelni a háttérsztori, csak a zsé, benne van a pakliban.. de remélem, hogy nem kerül majd sor arra. - Vallom be őszintén. Aztán, pár röpke percnyi habozás után folytatom. - Nem azért akartam ügyvéd lenni, hogy meggazdagodjak, bár oké, az is közrejátszott, hogy ez egy jól kereső szakma, de az elsődleges okom inkább az volt, hogy segítsek azokon, akiknek szükségük van a segítségemre. Olyan sokan vannak, akik nem kapják meg a megfelelő jogi képviseletet csak azért mert nincs meg a megfelelő anyagi keretük hozzá. - Nem kellene ennek így lennie. Pont emiatt a hozzáállás miatt kerül szabadlábra annyi gyilkos, illetve rácsok mögé ártatlan ember. Oké, határozottan nem volt jó ötlet az asztalra csapni.. kicsit meg is szégyeltem magamat utána, aminek az lett az eredménye, hogy reflexszerűen helyeztem a kezeimet az arcom elé, mintha ezzel el tudnék rejtőzni előle. - Visszaforgathassuk az idő kerekét egy kicsit, mintha az előbbire nem került volna sor? - Kérdezem, a kezeim mögül beszélve. Aztán a felajánlása hallatán hirtelen én is észbe kaptam, hogy az bizony nem volna rossz ötlet, fel is pattantam az ülő helyemről, de olyan hirtelen tettem azt, hogy egy pillanatra meg is szédültem. - Uh, pedig nem is érzem olyan állapotban magam, mint ők érezhetik. - Fordítom én is a tekintetemet a kollégáim fele.
Manapság csak az a jó, ami tökéletes. Azonban, igazából semmi az, ami a legszebben csillog, a felszín alatt a legrosszabb. Képmutatók az emberek, azt mondják, hogy ők mások, holott ugyanazt csinálják, mint mindenki más. Keresnek valamit, ami nem is létezik, amit még pénzért sem kaphatnak meg, legfeljebb ideig-óráig, de az is csak látszat, nem a valóság. -Előbb-utóbb mindenki kiég. Nem könnyű munkát választottál, de gondolom ... van benned egy kis mazochista hajlam egyébként is. – mosolyodom el, miközben őt nézem. Az ügyvédekkel nincs túl jó tapasztalatom, sőt. A belüket is kitapossák, hogy szerezzenek egy papírt, ami aztán lényegében be is árazza őket. Az igazságért való küzdelem, ezt mondogatja a legtöbb, de végül senkit nem érdekel. Van az az összeg, ami után mindegy, hogy akit felmentenek bűnös-e vagy sem. Valahol ez minden munkában benne van, csak a bíróságokon, ahol elméletben az igazságnak kéne érvényesülnie, sokkal szembe ötlőbb. – Szóval … az igazságot akarnád védeni? Ez aranyos. – és ezt most rosszindulat nélkül mondom, még, ha úgy is hangozhat. Engem évekkel ezelőtt nem így védtek, előre megbeszélték, hogy mi lesz, és az is lett, vagyis lett volna, ha Amita szülei nem lépnek közbe. Ha nem tették volna, valószínűleg amint betöltöm a huszonegyet, halálra is ítélnek és mehetek a siralomházba. – De szegény emberekből nem lehet megélni, akkor sem, ha nagyon hálásak. – pont ez az, ami miatt végül túlléptem azon, ami történt velem. Az ügyvéd is olyan, mint mindenki más, a nap végén hazamegy, eszik, lefekszik. Ehhez kell étel, otthon, tető a feje fölé, amihez pénz kell, ahhoz dolgoznia kell, és ehhez olyan emberek kellenek, akik tudnak is fizetni. -Nem ígérek semmit, de … megpróbálhatjuk. – mosolyodtam el, megvonva a vállamat. Inkább csapjon az asztalra, ezt kéne sokkal több embernek is. Ahelyett, hogy csendben vannak és tűrnek, inkább álljanak ki magukért és tegyenek is valamit. Végül, Laurel-nek is a terve, meglátjuk mi lesz belőle igaz. -Csak óvatosan! – figyelmeztettem mosolyogva, ahogy megfogtam a vállát, mikor láttam, hogy nem áll biztos lábakon, majd a társai felé pillantottam. – Ők már túl vannak a holtponton. – vonom meg a vállam. Nekik a holnap reggelük lesz olyan, amit aligha fognak kitenni az ablakba. Ez a baj mostani fiatalokkal, azt hiszik, hogy bírják, csak mert túlzásokba esnek. Az ivászat nem erről szól, az apám taníthatna nekik egysmást. -Gondolom velük van egy szállásod … mit szólnál, ha nálam aludnád ezt ki? A közelben vagyok. – vonom meg a vállam. Ahogy ő, úgy én sem itt élek, legalábbis…papíron nem. Amita itt van, úgyhogy én is, hogy segítsek, de nem túl otthonos a lakásom. Nem szokásom kidobozolni, mert utána utálok megint pakolni és tovább állni. Az állandóság eddig nem az igazán volt ismerős a számomra.
Kezdőlap
