Nem kizárólag én változom ebben a kapcsolatban, még akkor is, ha talán Angel maga fel sem fogja ezt a változást. Nem túl régen, ha elhagyta volna a számat egy "hazudtam" szócska, ahogy az előbb is, jókora és kiadós hiszti következett volna utána, esetleg némi boszorkányerővel tarkítva hozta volna tudomásomra, mennyire nem tetszik neki a viselkedésem - most pedig az egyetlen reakciója egy csilingelő kis nevetés. Na persze az a viselkedés jóval kedvemre valóbb, mint a morcos zsörtölődés meg raplizás. - Na, azért ez már némi javulás - jegyzem meg hangosan is. - Eddig ha nagyon dühös voltál rám, csak simán Brannagh voltam - teszem hozzá. Most, hogy már a keresztnevemet is hajlandó volt elé biggyeszteni a családnevem elé, nem is hangzik olyan vészjóslóan a dolog, ahogy esetleg ő maga szánta. - Ha esetleg nem esett volna le neked az egycentes, azért vittelek én is magammal a nyaralóba - mondom aztán, mikor a közös programokra terelődik a szó. - Kár, hogy nem a legjobban jött a dolog össze - zárom aztán le a témát végleg. Túl vagyunk rajta, megoldottuk, igaz nem ment túl könnyen, vagy egyik napról a másikra. Nagyon nehezen, de lenyeltem a dolgot, hogy létezik Calder, ettől függetlenül ugyanúgy nem lesz majd a szívem csücske, ahogy eddig. Sőt, tökéletesen elviselem, ha még csak egy légtérben sem leszünk soha. Még akkor sem, ha Angel neheztelni fog érte, vagy csalódott lesz. Nos, a csalódott énjéből meg ábrázatából most is kapok ízelítőt, mert ahogy kimászom mellőle, láthatóan nehezményezi a manőveremet, és elfekszik a kád alján - vagy csak élvezi a tágabb teret, ki tudja. - Ahogy a hölgy óhajtja - bólintok, mikor megkér, hogy rendeljek kaját. Azt hiszem egy telefonba nem fogok belehalni, sőt, Chad Brannagh nem várja el azt sem, hogy kiszolgálják - na, ha ez nem jellemfejlődés, akkor semmi sem az! A törülközőt viszont nem nagyon kedvelem, most is csak azért tekerem a derekamra, hogy ne egy szál farokban nyissak majd ajtót a futárnak. Pláne, ha nő az illető - Angel azt hiszem azonnali hatállyal kettős gyilkosságot követne el. Alighanem neki is ez a gondolat villan át az agyán, mert gyorsan meggondolja magát, és kiszáll - ő viszont kerüli a törülköző használatát, és meztelenül tesz-vesz körülöttem. Fix, hogy élvezi, hogy provokálhat. Nem mintha nem így lenne - nagyokat kell nyelnem, hogy azonnali hatállyal ne vessem rá magam. - Hol a telefon? - nyögöm ki végül, mikor elindul kifelé, hogy ruhákat keressen nekem. - Előre szólok, nem veszek fel semmit ami rózsaszín, bolyhos, mélyen dekoltált, és a selyembugyi-melltartó kombinációról is lemondok! - teszem hozzá. Fogalmam sincs, miféle ruhákat akar adni nekem - a méretbeli különbségek is szemmel láthatóak közöttünk.
Kellemes ez az állapot, hogy egyikünk sem akar felesleges feszültséget, sem veszekedést. Pedig valahol alelkem mélyén azt hittem, hogy a kapcsolatunk csak abból fog állni, hogy veszekszünk, kibékülés gyanánt szeretkezünk, majd minden kezdődik újra egészen addig, míg egyikünk meg nem elégeli a dolgot és meg nem öli a másikat. Igen, ez milyen szép vége lett volna a mi kapcsolatunknak. Hiszen olyanok vagyunk mint a mágnes pólusai, taszítjuk és vonzzuk egyszerre egymást. Ez egy véget nem érő történet, ami temérdek erőszakkal kezdődött és talán úgy is végződik. De az, hogy a köztes időben mi lesz, az csak rajtunk múlik. Bízom benne, hogy megtaláljuk az egyensúlyt és boldog, hosszú éveket fogunk leélni együtt. Aprót bólintok a beleegyezésén, majd hagyom hogy csendesen fáradt tagjaimaba dörzsölje a tusfürdőt. Ahogy a főzési tudományára terelődik a szó önkéntelen megforgatom a szemeimet, majd halkan felkacagok, úgy szívből igazán örömtelien. Szemtelenségét meg sem hallom, érzem, ahogy két karja átölel, majd magához szorít. Beleveszek az érintésébe, hagyom hogy átjárjon a pillanat. Hogy megéljük ezeket az apró mégis a lehető legboldogabb pillanatokat, mert ezek csak a mieink, amit senki és semmi nem vehet el tőlünk. - Chad Branngh, te javíthatatlan szoknyapecér - általában akkor szólítom a teljes nevén, ha mérges vagyok rá, de most a hangom csilingel a boldogságtól, akár ezernyi parányi csengettyű. Morgását is elengedem a fülem mellett, nem megyek bele a kis játszmába. Ma este csakis jól akarom magam érezni az ő társaságában. Tudom, hogy nagy szükségünk van egy olyan estére, amiből kimarad a veszekedés. - Sok mident szeretnék veled csinálni és most épp nem szexuális hóbortokra gondoltam, hanem olyasmire, mint a közös főzés vagy valami hasonlót. Tudod, amit a normális párok szoktak csinálni. Amúgy se tudnád felgyújtani, mert csak kukta lennél és az oroszlán részét én csinálnám. Tudod mikor még ember voltam megtanultam főzni - magyarázok neki csillogó szemekkel. A kis irónizálását elengedem a fülem mellett, csak egy szemforgatással reagálom le, hogy tényleg javíthatatlan, közben egyetlen percre sem hervad le a mosoly az ajkaimról. Bár az tény, hogy egy kissé meglepődök azon, hogy eltol magától és egyből talpra áll. Egy hatalmas sóhajjal jelzem a nemtetszésemet, aztán elfekszem a kádban kicsit dacból, de legfőképpen azért, mert élvezem ahogy a víz megnyugtatja testemet és lelkemet egyaránt. - Megrendeled a pizzát? - teszem fel a kérdést rá emelve a pillantásomat - Törölközőt ott találsz - mutatok a kis szekrényre, majd apró mosollyal folytatom a mondandómat - Pár perc és én is követlek. Így jó? - végül úgy döntök, hogy megkérdezem a véleményét és nem csak kiadom a parancsot. Ha együtt akarunk lenni, akkor kompromisszumokat kell kötnünk és meghallgatni a másik véleményét. Máshogy nem fog működni, bármennyire is szeretjük egymást. Végül meggondoltam magam és mégis kiszálltam a kádból, de ahelyett, hogy törölközőbe bújtam volna hagytam, hogy a vizes legyen a padló. - Hozok neked tiszta ruhát, ezeket pedig a szárítóba teszem - fel is kapom a kissé vizes ruháját és elindulok a gardróbba, hogy keressek mindkettőnknek frissen mosott, tiszta anyagot.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Május 22, 2018 5:41 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
Jó ez a béke, és ez a szinte sosem tapasztalt nyugalom. Elnyúlni békésen, Angel-el az ölemben, bámulni a levegőben keringő párát, nézni bele a félhomályba, fürkészni a csendet, nagy titkok tudóját. A szavakra szinte alig van szükségünk - elmondunk egymásnak mindent egy mozdulattal, vagy akár azzal, ahogy hozzám dönti hátát, és alighanem érzi bőrén a szívem dobbanásait: olyan hevesen ver, amely hevességet csak ő, az ő közelsége tud kiváltani bennem. A legtöbb férfi, ha meghallja az "örökké" szót a nő szájából, azonnal menekülésre fogja, mert félti a saját, jól megismerte és megélt férfiszabadságát - ezúttal viszont én magam vagyok az, aki úgy érzi, hogy legszívesebben így maradnék vele, a karjaimban tartva, örökké. Az arca ugyan most nincs a szemem előtt, de nem is bánom. Nem akarok szánakozást látni a szemeiben akkor, mikor kimondom, és nevén nevezem azokat a dolgokat, amelyek meghatároztak engem mind ember- mind vámpírkoromban egyaránt. Sosem vallottam be még saját magamnak sem, hogy most, ismerve a szerelmet, mennyire sekélyes és sötét volt az eddigi életem. Olyan ez, mint mikor valaki a félhomályban él, aztán egyszer kiléphet a napfényre, és elámul, milyen gyönyörű is tud lenni a világ. Az én félhomályom jelenleg a múltam, és a teher, amit Angel megölése ejtett a lelkemen, a napfény pedig egyszerűen ő maga. - Jó, rendben - mondom aztán egyszerűen. - Egyezzünk meg abban, hogy ha valamelyikünk mond olyasmit, ami a másiknak nem esik jól, akkor nem fogjuk azonnali hatállyal kinyúvasztani érte egymást, hanem számolunk tízig, vagy százig is akár, és elgondolkodunk, vajon miféle ok mondathatta ezt velem, vagy épp veled - nyomok egy csókot a vállára, majd finoman és óvatosan mosdatni kezdem. - Hát, hazudtam - nevetem el magam, mikor a főzésre kerül a szó. - Na jó, ez így csúnyán hangzik. Finomabban úgy mondanám, bevetettem mindent a cél érdekében. Bejött - teszem hozzá szemtelenül, de még mielőtt a boszorkányerejével megismertetne ismét reakció gyanánt, két karommal átfogom a testét, és magamhoz szorítom - na persze nem erősen, csak amolyan tréfás határozottsággal. - Hidd el, annyira a konyhád közelébe engedhetsz, hogy tányérra tegyek néhány pizzaszeletet. Nem vagyok szakács, de nyomorék sem - mormogom. - Nos, én benne vagyok, bár jókora bátorságra vall a közös főzés gondolata. Ugyanis édes szerelmem, én veled együtt is fel tudom robbantani a konyhát - vigyorgok. - Vagy ez a cél? Ez legyen a közös történetünk vége? Gondolj bele, milyen szép is lenne együtt elhalálozni a tűzhely romjain. Előtte írjunk egy levelet, hogy közös sírba temessenek minket. Reméljük, nem fog majd az is porrá égni, ha a konyha után lángra kap az egész lakás - ironizálok, aztán mikor Angel szembe fordul velem, néhány perc múlva kicsit eltolom magam elől, és talpra állok. Még most is érzem tenyeremen melleinek súlyát, és nem kerülte el a figyelmemet az a pillantás sem, amivel ő végigmért engem. Vágyom rá, de még mennyire! De nem itt, és nem így. Azt akarom, hogy a ma este tényleg tökéletes legyen, akkor is, ha nem tudok gyertyafényes vacsorát felszolgálni neki. Most csak - mondjuk úgy - egyfajta "állapotfelmérést" végeztem, ő kíván-e engem egyáltalán, vagy időre van még szüksége ahhoz, hogy az összeveszésünk legutolsó szikrája is kihunyjon a lelkében. Tudom, hogy az ágyban szeretkezni túlságosan sablonos, de hiába: az érzéseim azt diktálják, hogy a mai alkalom ott történjen.
Ez az egész olyan hirtelen ért. Az átváltozásom után úgy éreztem és gondoltam, hogy vége az életemnek, soha többet nem fogok találkozni azzal, akivel majd boldogan élem le az életem. A szívemet szétszaggatták, ahogy a testemet is. Úgy éreztem mentem belehalok a szégyenbe, mocskosnak éreztem magam kívül és belül is. Sokáig azon járt az agyam, hogy én tettem valami rosszat? De bárhogy pörgettem vissza az eseményeket, nem tudtam rájönni, hogy mit ronthattam el. Aztán a vér, az a fémes, intenzív gyönyörű íz, mindent átkalibrált az elmémben. Évszázadok alatt sikerült legyűrnöm a vágyaimat, de az egyik félre örzött titkom így sem vált valóra. Egészen pár héttel ezelőttig, mikor Chad kimondta azt a varázsszót. Hallom lágy dorombolását, majd szavaira koncentrálok, kissé morgok, de a csóktól ellágyulok. A szavai élét ezzel tökéletesen elvette, már nem is érzem a súlyát olyan hatalmasnak. Vállamon pihenteti állát, miközben a habokra bámul elgondolkodva, míg én csak egyszerűen élvezem a társaságát, meleg mellkasát, amint fel s le mozog, ezzel neki érve a hátamnak. Kellemes érzés fogott el, már csak attól, hogy magam mellett tudhatom őt. Hallgatom, amint mesél az életéről, először elfog a szomorúság. Bármit megtennék, hogy visszamenjek az időben és már akkor meggyógyíthassam a szívét. Halványan mosolygok rajta és szívem szerint megfordulnék, hogy egyből ajkaira tapasszam a sajátomat, de megelőz. Hátra dől, elveszi a kád széléről a tusfürdőmet és a hátamra nyomva lágyan a bőrömbe masszírozza, ezzel megtisztítva azt. - Rendben. Nekem sem volt részem még igazi kapcsolatban, szóval ha esetleg valami olyat mondok vagy teszek, amivel megbántalak. Emlékezz rá, amit nekem mondtál - válaszolom gyengéden, majd elveszem a kád széléről a tusfürdőt és a kinyújtott lábát kezem mosni. Lemondóan sóhajtok. - De, igen is megígérted nekem. Az a legkevesebb, hogy betartod. Különben hogyan hihetném el egyetlen szavadat is? - dorgálom, majd elnevetem magam - Van, ami sosem változik. Újra elnevetem magam, ahogy belegondolok, hogy pincér módjára elém helyezi a pizzát. - Egy ilyen kijelentés után csodálod, hogy nem akartalak a konyhám közelébe engedni egyedül? - teszem fel a kérdést hátra dőlve a mellkasára. Észre vettem, hogy elkalandoztak az ujjai, de nem bánom, kezemet a tarkójára teszem. Gyengéden magamhoz húzom, hogy birtokba vehessem az ajkait, előbb gyengéden alsó ajkát végig nyalom, beszívom azt, majd nyelvemmel bejutásért könyörgök. Amint engedi szenvedélyesebben mélyítem el a csókunkat. Percekkel később levegő után kapkodva nézek szemeibe. - Kössünk egy alkut - lihegem két levegővétel között - Most megelégszem a pizzával, ha legközelebb főzünk együtt - mosolygok rá csillogó kiskutya szemeket meresztve. Vele szembe ülök, amennyire csak tudok közel helyezkedem hozzá, karjaimat a vállain pihentetem. Végig futtatom rajta a tekintetemet, férfiasságán elidőzik a pillantásom, közben az alsó ajkamba harapok. Végül a szemeibe nézek és ujjaimat végig simítom a mellkasát.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Május 16, 2018 3:11 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
Kellemesen ellazulok, amit jó néhány tényező befolyásol: egyrészt a meleg víz, másrészt a levendulaolaj illata, na meg persze Angel közelsége - és a gyertyák sejtelmes fénye csak fokozza a hatást, amiket persze életem szerelme egy legyintéssel gyújt meg. Mikor fogom ezt megszokni? Valószínűleg soha az életben. Igaz, ő kimondottan jól kezeli a kettős létét, én meg titokban örülök, hogy nekem nem juttatott a sors boszorkányerőt: a kettősségbe már szimplán belebolondultam volna. Lehet, hogy részben Angel is, ezért volt képes beleszeretni egy akkora pszichipatába, mint én. Bemászom a kádba, kényelmesen elnyúlok, és Angel lábát az ölembe húzva, lágyan cirógatva hallgatom szavait. Tényleg soha nem hittem volna, hogy az az érzelem, amit mindig nyálasnak, meg megvetendőnek éreztem, ennyi örömöt is rejthet magában. Bolond voltam, hogy eddig a lehetőségét is elzártam magam elől - persze lehet, hogy az kellett, hogy találkozzam azzal, aki képes volt a Csipkerózsikaként alvó lelkemet felébreszteni - igaz, a mi esetünkben nem egy csók, hanem egy észvesztő dugás kellett hozza, de végeredményben elhanyagolható és lényegtelen a különbség. - Mmm... - mormolom lágyan, mikor aztán Angel megfordul, lábaim közé fészkeli magát, és hátát a mellkasomon támasztja meg. - Hidd el, van még bennem harag. Nem irántad, inkább csak úgy, hogy azért Chad Brannagh nem lett kenyérre kenhető olvatag hülye. Légy jó kislány, és ne csalogasd elő azt az énemet, amelyiket gyűlölöd. Jobban járunk mindketten - nyomok egy csókot a nyakára, hogy kissé elvegyem szavaim élét, majd állam a vállára támasztom, és nézem a habot elgondolkodva. - Évszázadok alatt sosem voltam efféle helyzetben. Sosem volt részem szerelemben, ahogy abban sem, hogy milyen máshoz alkalmazkodni, vagy mástól függeni. Nem szerettek, és én sem szerettem - végeredményben nem csak vámpír-, hanem emberlétemben sem. Kicsit úgy vagyok most ezzel, mint a kisgyerek, amikor járni tanul - nehéz, de nem lehetetlen. Az biztos, hogy egy csomó dolgot fogok eleinte rosszul csinálni, fogok olyat tenni és mondani is, amiket nem kéne. Emlékezz rá, hogy ezeket majd nem azért teszem, hogy neked ártsak, vagy téged bántsalak, hanem azért, mert tanulnom kell még a helyzetet. Rendben? - kérdezem, aztán én magam is hátradőlök, elveszem a kád szélén álló tusfürdőt, Angel hátára nyomom, és lágy, masszírozó mozdulatokkal mosni kezdem. - Ami pedig a vacsorát illeti, nem ígértem, hogy főzök neked. Ha mégis, csak azért volt, hogy levegyelek a lábadról. Sikerült - szemétkedem egy sort vigyorogva. - Nem tudok főzni. Életemben se volt rá szükségem, hogy gyakoroljam. De vacsorát ígértem, és állom a szavam. Úgy gondoltam, a pizza felszeletelése és felszolgálása vélhetően az én képességeimet sem fogja meghaladni. De persze jöhet a kínai is. Amit te szeretnél - teszem hozzá, miközben kezem óvatosan - mintha csak véletlen lenne - hátáról előre siklik, a melleihez.
Ez a nap már nem lehet ennél furcsább, minden, amit eddig hittem vagy gondoltam megkérdőjelezni látszik. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer rám talál a szerelem, főleg nem ilyen formában. Mégis úgy érzem ennél boldogabb már sosem lehetek. Az otthonomban vagyok azzal a férfivel, aki talán az életemnél is többet jelenti számomra. Ahogy elterülök a forróvízben érzem, minden mennyire átfagyott minden egyes porcikám, jólesően elzsibbadtak a tagjaim. Egy pillanat erejéig nem is foglalkozom semmivel, csak átadom magam az érzésnek, érzem a levendula illatát, ami a fürdőolajnak is betudható, a meggyújtott gyertyák kellemesen hatnak rám. Emberi szem számára láthatatlan rúnákkal láttam el őket, amik harmonizálják a bennem lévő hatalmas erőt. Szükségem van ezekre és a vámpírra is, aki egyetlen szó nélkül gyorsan levetkőzik, majd bemászik mellém a kádba. Órákkal, sőt napokkal ezelőtt gondolni sem mertem volna, hogy itt fogunk ülni egymással szemben. Hangjára kinyitom a szemeimet, halkan kuncogok, majd mintha elvágták volna csak nézek rá nagy szemekkel és egy halvány mosollyal a szám sarkában. Még mindig alig merem elhinni, hogy tényleg szeret. - Meg sem fordult ilyesmi a fejemben, ahhoz túlságosan jól ismerlek - vigyorgok rá, majd egy vállrándítás mellett folytatom a mondandómat - De nem szeretném újjá építetni a konyhámat újra, elég volt két hónappal ezelőtt - elhúztam a számat oldalra, keserű szájív kerülgetett. Még most sem tudom, hogy ki tört be hozzám és ez a tény bosszant. Éppen ezért is tettem igézetet a lakásomra vérmágia segítségével, hogy ne fordulhasson elő ilyesmi újra. Piszkálódását hallva újra rá mosolygok, majd teátrálisan sóhajtok egyet. - Ahogy te is említetted, félig ember vagyok - vágok vissza, nem akarom megadni neki a lehetőséget, hogy ő nyerjen, inkább megjátszom az ártatlant. Hagyom, hogy a lábaimat az ölébe húzza, egy kicsit közelebb húzódok hozzá és végig simítok az arcán. - Hmm, kezdesz kíváncsivá tenni - búgom, majd egy apró csókot lehelek az ajkaira. Látom rajta, hogy mondani akar valamit, elnyílik a szája, de csak értelmetlen zsagyvaság bukik ki belőle, aminek hallatán kissé oldalra döntöm a fejem, érdeklődően pillantok rá. Kíváncsi vagyok mégis mire szeretne kilyukadni, érdekel a véleménye és a gondolatai. Érdeklődésére előbb csak egyet bólintok, majd összesezdve a gondolataimat válaszolok is. - Igen, ahogy a te haragod is sokat változott. De azt az éjszakát valamikor megismételhetnénk, persze más végkifejlettel - lábamat elhúzom tőle, testtúlyom áthelyezem a térdeimre, kezeimet a nyakán pihentetem úgy csimpaszkodok rá. Kissé elrévedek a múltba, az első esténkre, mikor izzadtan, ijedten ébredtem a múltból, ami rémálomként kísértett akkoriban. Akkor tudatosult bennem, hogy ő a gyilkosom, azóta pedig életem szerelme is lett. Az emlékből visszatérve egy lágy csókkal jutalmazom. - Azóta sok minden változott közöttünk. Szeretlek - suttogom, majd megfordulok, hogy az ölébe fészkeljem magam, hátamat a mellkasának döntöm. - Mi finomat fogsz főzni nekem? - teszem fel a kérdést, fejemet hátra döntöm, úgy nézek fel rá.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 12, 2018 2:50 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
Azon kapom magam, míg Angel vetkőzését nézem, hogy azt kívánom, bárcsak egy csoda folytán előttem állhatna apám - akinek az egyetlen értékelhető cselekedete az volt, hogy több évszázaddal ezelőtt meghalt egy csatában - mert egyrészt leköpném, másrészt metsző gúnnyal a szemébe röhögnék. Megtett bármit azért, hogy ember helyett szörnyeteggé neveljen: megvonta tőlem a szeretete minden morzsáját, soha nem tekintett fiának, nem tanított, és nevelni csak szidalmazással, és ütlegekkel nevelt, mígnem "utolsó simításként" azon a napon, amit Angelnek elmeséltem, megpróbálta belőlem egy ostorral kipüfölni az emberség legutolsó maradékát is, amit még addig nem irtott ki bennem. És íme, mindennek dacára most mégis itt vagyok - igaz, hosszú, nagyon hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy felébresszem magamban azokat az érzéseket, amelyek úgy tűnik, nem haltak meg, csak mély, hibernált álomba zuhantak. Egész pontosan, valaki felébressze bennem. Az a valaki, aki néha iszonyú bosszantó, néha teljesen kiborít egy szóval, vagy egy mondattal, akitől néha még a világból is futnék, aki most itt ugrándozik előttem a boldogságtól, mint egy tinilány, és aki nélkül mégis úgy érzem magam, mint akinek tőből vágták le az egyik karját. Talán ezért nem is veszem fel a csakazértis piszkálódását most sem, ehelyett nemes egyszerűséggel kézen fogom, és húzom magammal a fürdőbe - bár igazán nem kell vonszolnom, kapkodja a lábát saját magától is fürgén és készségesen. Teljes kényelemben, otthon érzem magam, úgy túrom fel a fürdőt, mintha csak a saját lakásomban élnék, és csak szemem sarkából kapom el Angel arckifejezését, még mielőtt tenyerébe temeti a fejét a rendetlenség láttán - jó, nem azt mondtam, hogy házvezetőnek jöttem ide, hanem azt ígértem, fürdőt és kaját csinálok. Bár az utóbbival várnom kell - a legkevésbé sem bánom. Nem vagyok konyhatündér, na jó, azért valamit persze nyilván össze tudok dobni ami emészthető. De jobban esne most Angel mellett elnyúlni a kád vízben, mert a meglehetősen hideg és vizes nadrág sem a legkellemesebb viselet. Le is dobom gyorsan magamról az említett ruhadarabot, aztán bekecmergek Angel mellé, és kényelmesen kinyújtom a lábaimat - egy órával ezelőtt még álmomban sem gondoltam, hogy az este folyamán itt, nála és mellette fogok kikötni. - Remélem nem úgy gondolod, hogy innentől kizárólag felügyelettel tehetek bármit is. Szeretlek édesem, de nem fogod te hordani a nadrágot, erről már most tegyél le - csóválom a fejemet. - Mellesleg nem gondoltam volna, hogy az étel puszta említésére elkap a mohóság - heccelem, mert kb sejtem, miféle éhségre gondolt még. - A pezsgővel meg várjunk. Van egy sajátságos felhasználási javaslatom - ajánlom, aztán megfogom meztelen lábát, és az ölembe húzom. Annyi mindent szeretnék neki mondani, meg kérdezni, hogy talán épp ezért sikerül eldugulnom - mint a dadogós, aki egyszerre akart elmondani két-három mondatot, és semmi értelmes nem lett a végeredménye. - Mindenesetre hosszú utat tettünk meg az első éjszaka, és az irántam érzett gyűlöletedtől kezdve, nem gondolod? - érdeklődöm. Még mindig élénken él emlékeimben a hisztérikus sikítozása amikor az éjszaka közepén álmából ébredve rájött, ki is vagyok én.
Nem kell látnom Chad arcát ahhoz, hogy tudjam milyen széles vigyort meresztett. Hallom a hangjában megcsillanó boldogságot, azt az apró lejtést, ami az emberi fülnek fel sem tűnik. De mi vámpírok, minden apró zajt zenének hallunk, ahogy a padló és a vizet ruha találkozott, ekőbb a cuppanás, majd ahogy az anyag szétterült a földön, mintha egy mezőt kaszálnának. Végül, ahogy a víz apránként végigi gurul az anyagon, hogy a padlóval váljon eggyé, akár egy szimfónia. Ilyenkor szeretem a vámpír létet, az éjszaka csendjét és rejtéjeit, mik képesek magukkal ragadni. Kérdése hallatán előbb kuncogok, majd megrázom a fejem. - Ki kell, hogy ábrándítsalak édesem, de ez csakis az eső érdeme - válaszolok ugyanúgy mosolyogva. Sosem volt ínyemre a hazudozás, jobb szeretem az igazságot, akármilyen fájdalmas is legyen az. Látom rajta, hogy nincs ellenére a közelségem és a hirtelen támadt gyermekded játszadozásom sem rémíti meg vagy borzasztja el. Jobban belegondolva, tényleg ő is sokat változott mióta először találkoztunk. Az a Chad, akit akkor ismertem meg, arrogánsan és lenézően reagált volna az előbbi szökdécselésemre. Míg az előttem álló férfi csak édesen mosolyog és engedelmesen bújik ki az előbb említett ruhadarabból. Éhesen nézem végig a jelenetet, látszólag már meg is feledkeztem a múzeumban tett ígéretéről. De ez is csak egy teszt, amin keresztül megbizonyosodhatok róla, hogy tényleg szeret-e. Tudom, ez nem éppen a legszebb dolog tőlem, de a bizalom mindig is olyan dolog volt számomra, ami egyszerűen szólva kényes téma. Egyetlen pillanat erejéig kikerekednek a szemeim, míg magamban nyugtázom, hogy tényleg más lett, valami sokkal jobb és még inkább szerethető. Megrázza a fejét, mosollyal az arcomon hagyom, hogy az általam előbb említett irányba húzzon. - Miért nem ápolnál, míg betegeskedem? - teszem fel a kérdést ártatlanul, de mielőtt válaszolhatna már folytatom is - Úgy is, maximum egy napig nyomnám az ágyat, hála a vámíprságnak. A rövid távot emberi tempóban tesszük meg, ami most az egyszer nem zavar, közben felveszem az ő tempóját és kezeinket összekulcsolom. Belöki a fürdőajtót mintha csak otthon lenne, elengedve a kezemet megnyitja a csapot. Mielőtt bármit is szólhatnék feltúrja a szekrényeimet és a fürdőolajból extra adag mennyiséget önt a kádba. Ezt látván csak megfogom a fejmet és rázom azt, de amint felém fordul le is engedem a kezemet. Mielőtt bármit is szólhatnék magához ölel, forró testét az enyémnek nyomra, mire ismerős, kellemes érzés fog el, egy puszit kapok az orrom hegyére. Milyen aranyos, gondolom magamban. Kedves parancsa hallatán egyből megszabadulok a maradék ruhadarabomtól és beülök a forró vízbe. Jól eső érzéssel tölt el, ahogy a meleg átjárja a testem minden porcikáját, egyből kényelembe is helyezkedem lehunyt szemekkel. Hallom hangját és egyből rá emelem a pillantásom, amint azt mondja én fönthetek. Éppen látom, ahogy rám mosolyog és önkéntelen viszonzom azt. A kád szélére támaszkodok úgy nézek fel rá. - Csábító ez a vacsora dolog, de ha most lemész, akkor ki fog rád felügyelni? Nem akarom, hogy felrobbantsd a konyhám - kezdek bele kissé piszkálódva - Amellett pedig más éhségemet is csillapíthatnád - vigyorgok rá kajánul, miközben mutatóujjammal invitálom, hogy csatlakozzom hozzám. Míg vetkőzik addig felülök, hogy neki is helyet szorítsak, ezt követően a kezemet meglendítem, mire a szobában lévő gyertyák felgyúlnak. - Pezsgővel most nem tudok szolgálni, de vacsorakészítés közben bepótolhatjuk majd - vetem fel az ötletet. Érzem, ahogy apránként kellemes illat tölti be szobát, hála az olajnak és a gyertyáknak.
Kezdőlap
