Látom, hogy amint engedek az akaratának, olyan széles mosoly fut végig az arcán, hogy csaknem körbeéri az egész fejét - szemmel láthatóan tetszik neki, hogy ezúttal én vagyok, aki beadta a derekát, és nem akarom tűzön-vizen át keresztülvinni a saját akaratomat. Ha nem lenne túl infantilis dolog, most legszívesebben nyelvet öltenék, csakazértis daccal, de szerintem vagy hangosan kiröhögne, vagy meg lenne róla győződve, hogy belehülyültem a külön töltött időbe. És egyébként is, rájövök arra, hogy a kapcsolatok valószínűleg nem csak a szexből állnak. Noha persze ebben persze semmiféle tapasztalatom sincs: egy nővel sem tartottam fenn hosszabb ismeretséget, csak annyira használtam őket, amíg megkaptam a testüket, meg néhanapján az életüket is. Olyasféle kötelék, ami most Angellel húz minket egymáshoz, teljes mértékű újdonság nekem, totálisan ismeretlen talaj számomra. Ugyanakkor a legkevésbé sem kellemetlen, mint ahogy először gondolatam, és ez nem csak lelket melengető, hanem meglepő is. Mire azonban ennek a merengésnek a végére jutnék, Angel hangosan felkacag a szavaim hallatán, és ezen már én sem tudom megállni, belőlem is kitör egy rövid nevetés. Szeretem hallani a jókedvének a hangját, és különösen jó érzés, ha tudom, hogy én nevetettem meg. Nem is értem, miért kellett hozzá csaknem kilencszáz év hogy rájöjjek, mennyivel szebb egy nevető nő, mint egy síró, és gyötrődő. Persze lehet, hogy ahhoz, hogy erre ráébredjek senki más nem kellett, csak maga Angel, a tökéletes partner. - Hm... - dünnyögök elégedetten, mikor aztán Angel nevetés közben felkel, majd helyet foglal az ölemben, és önkéntelenül, szinte már teljesen természetes mozdulattal átfogom a derekát. - Nagyon csábító az ajánlat, szívem. De most már nem - vigyorgok szemtelenül. - Most már beszélgetni szeretnék. De tényleg. Tulajdonképpen még rengeteg dolgot nem tudunk egymásról. És amúgy is, azt hiszem, tetszeni fog az is, ha semmi mást nem csinálunk, csak beszélgetünk. Te még ezt is meg tudnád velem szerettetni - nyomok egy csókot Angel szájára. - Kezdetnek mondjuk meséld el, mit csináltál az elmúlt hetekben nélkülem? Már úgy értem, azon kívül, hogy elméletben a legdurvább halálnemeket ötlötted ki számomra, és minden csúnya jelzőt rám aggattál közben - hunyorgok jókedvűen. Biztosra veszem, hogy ezt csinálta - és még csak nem is haragszom érte.
A szavaim talán megtették a hatásukat, ahogy látom erőt vesz magán és megadja magát az akaratomnak, aminek láttán hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon. Még mindig morgó, ugyanakkor ő is szeretne azért tenni, hogy ez az egész közöttünk működjön, amivel nagyon boldoggá tesz. Megjegyzése, olyan, mintha egy tűvel bökdösnének, ami egy cseppet sem tud fakítani a jókedvemen, egyszerűen csak azt váltja ki belőlem, hogy megforgatom a szemeimet. Tipikus. Gondolom magamban, ugyanakkor jóízűen fogyasztom tovább a pizzámat. Megérte ma felkelnem és elmenni arra a kiállításra. Vissza kaptam őt és az életemet újra teljesnek érzem. "Keserves képpel ugyan, mint aki a citromos lósz*rt szopogat, de megadom magam az akaratának. Az asztalra könyököl, akár egy iszákos alkoholista, ugyanakkor érdeklődve figyelem a következő lépését. Érdeklődve teszi fel a kérdést, de mielőtt bármit is mondhatnék folytatja a kis mondandóját. Hnagosan felnevetek, majd megrázom a fejemet és felkelek, hogy egy csókkal jutalmazhassam. - Eszemben se volt ilyet kérdezni, de most, hogy mondod - huzogatom a szemöldököm, majd a hajába túrok és azzal a lendülettel az ölébe ülök vele szemben elhelyezkedve. Igen, tudom, hogy én akartam beszélgetni és talán máskor ez sikerülne is. De amennyi bort elfogyasztottam egymagam az sok mindent befolyásol. - Tudom, hogy én akartam beszélgetni, de jobb ötletem támadt - suttogom a fülébe, tisztában vagyok vele hogy érti a szavaim mögött rejlő tartalmat. - Fejezzük be egymás szivatását és tegyük azt, amit eredetileg akartunk - teszem hozzá halkan. Mindenképp megakarom győzni, hogy vonuljunk el a hálószobámba.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Okt. 03, 2018 8:24 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
Hallottam én Angel vallomását, hogyne hallottam volna, nem vagyok süket. Hogy mégis válasz nélkül hagyom, annak jó néhány oka van: elsősorban az, hogy lefagyok. Lassan - na jó, tényleg marha lassan - de közeledem az ezer évhez, és még igazából senkitől nem hallottam ilyesmit hangoztatni, legalábbis őszinte szívvel nem. Néha még magam is alig hiszem, szóval kell nekem idő ahhoz, hogy feldolgozzam a tényt, miszerint valaki képes volt megszeretni az önző, arrogáns, kőbunkó és kegyetlen mivoltomat. Na persze csípőből válaszolhatnám, hogy igen, én is szeretem, aztán negédesen merednénk egymás szemébe, de az olyan lenne, mint valami nyálas limonádé film. Cöhhh... na ezt nem. Azért ezekbe a mélységekbe nem vagyok hajlandó lesüllyedni. Amúgy meg, ha tényleg annyira szeretne, akkor most nem szívná a véremet az önmegtartóztatással. Vagy épp fogalmazhatnék úgy is, hogy azóta már nem a véremet szívná... Nem tudom, hogyan működnek a kapcsolatok, legalábbis azok a fajta kapcsolatok, amiket Angel a "normális" szóval fémjelez, de valahol a lelkem mélyén érzem, hogy most mindenféle erőszakoskodás meg további durcázás jóval többet rontana a helyzeten, mint segítene. Keserves képpel ugyan, mint aki a citromos lósz*rt szopogat, de megadom magam az akaratának. - Azért magunkat semmiképpen nem nevezném normális párnak - jegyzem meg még csakazértis alapon, aztán leeresztek, mint a léggömb, és úgy könyökölök az asztalra, mint részeg vendég a kocsmában, záróra előtt. Mégis, miféle témát dobjak fel? Gyanítom, hogy a múltról beszélgetni nem lenne túl szerencsés. Történt ami történt, lejárt lemez. Jobb azt inkább nem feszegetni. Egyébként is, rengeteg olyan mozzanatot nem ismer a régi életemből, ami eddig rejtve maradt, és nem is szándékozom őket felfedni. Bármennyit is ismer belőlem jelenleg, az még mindig csak ízelítő volt az egykori Brannagh-ból, szóval az lenne a legbiztosabb, ha nem is merülnénk ennél mélyebbre. Mindkettőnk jól felfogott érdekében. Oké, persze mondhatom, hogy a jellemem ellenére képes volt belém esni, de akkor sem tartom bölcs ötletnek kísérteni a sorsot. - Miről akarsz beszélgetni? - kérdezem aztán, elvéve egy újabb szelet pizzát, ezúttal már hamvadó dühvel, inkább érdeklődve. Tippem sincs, miről szoktak beszélgetni az átlagos, vagy ahhoz hasonló párok, de miért is ne próbálhatnánk meg? - Inkább kérdezz valamit, én meg válaszolok. Nem nagyon csináltam még ilyesmit, de ha lehet akkor olyasmit, hogy se a kérdésben, se a válaszban ne legyenek szivárványt pukizó, rózsaszín egyszarvúak, oké? - engedek el egy halvány vigyort.
A kisebb vallomásomra egyáltalán nem reagál, aminek hatására egyet fintorgok, de ezt a viselkedést betudom annak, hogy még mindig haragszik rám, amiért kijátszottam. Megérdemelte? Minden bizonnyal, hizsen ő a fürdőben tette ezt velem, ugyanakkor az egyfajta önmegtartóztatás is saját magam számára. Valamiért hatalmas vágyat érzek arra vonatkozóan, hogy egy normálisnak mondható kapcsolatot alakítsunk ki. Vajon az emberi párok hogyan csinálják? Ahogy meghallja a szavaimat egyből felhorkan, mire kikerekednek a szemeim, ahogy neki is. Vicces látványt nyújthatunk ezzel az ábrázattal. A kérdését hallva én is ugyanúgy morogni kezdek. - Igen, komolyan! Szeretném, ha normális párokként viselkednénk - vágom hozzá mérgesen. Újabb kérdés, amire csak egyet bólintok. Nincs kedvem magamat ismételni. Igen beszélgetni akarok vele. Ez miért olyan meglepő? Vajon képesek leszünk uralkodni magunkon? Vagy egyszer megöljük egymást? Nem tudhatjuk mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy mellette akarok maradni minden hülyesége ellenére. Én sem vagyok tökéletes, ezzel tisztában vagyok mégis ő sokszor az agyamra tud menni, ahogy most is teszi. Mégis az oldalra billentett feje láttán egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd egy újabb szeletet vettem magamhoz. - Igen, tudom ahogy azt is, hogy nem szeretsz lelkizni. De ha ez nem tetszik akkor dobj fel te egy másik témát. Kivéve azt, hogy most rögtön levennéd rólam a ruhámat - somolygok, harapok egy falatot, majd rögtön hozzá is teszem - Azt később is megteheted - végig futtatom rajta a pillantásomat, elidőzök a törölközőn, majd a szemeibe nézek. Fogalmam sincs miért szerettem bele, ahogy azt se tudom miért vagyok mellette, de az érzéseim megingathatatlanok felé, ezért kompromisszumképes leszek.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 15, 2018 2:31 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
Na, ezt már szeretem! Nem látom ugyan magam, de fogadni mernék, hihetetlen elégedettség ül ki a képemre - a meglepetést követően - amikor Angel közelebb lép, és a legkedvesebb szervemnél fogva megragad. Épp kezdenék elmerülni a jóleső érzésben, amikor viszont egy másodperc alatt hoppon maradok, és hüledezve bámulok rá, ahogy simán elsétál előlem. A francba, ez most komoly? Nos, a jelek szerint igen. Leül az asztalhoz, kézbe fog egy szelet pizzát, és édesdeden mosolyogva néz rám, láthatóan ügyet se vet rá, hogy épp hisztizem egy sort. Követem a példáját - már ami az evést illeti - de a dühöm a pizzán élem ki, olyan erővel, hogy szerintem akár a tányért, vagy az asztalt is simán átharapnám. Nem mutatnom neki teljesen nyíltan, de magamban erőteljesen dühöngök. Épp most estünk át egy kibékülésen - alig két órája - és már megint a veszekedés küszöbén állunk. Szerintem azzal mindketten tisztában voltunk, hogy a mi kapcsolatunk olyan lesz, mint mikor a tűz találkozik a vízzel: akár el is pusztíthatják egymást, mégis, mivel egy világ két ellentétes pólusának számítanak, vonzódhatnak is egymáshoz. Nem lesz könnyű kapcsolat a miénk, ez faktum. Hogy mennyire, az már csak rajtunk fog múlni. Horkanok egyet, amikor eléggé a beszélgetés irányába kezdi el terelgetni a szót, aztán a szemeimet hitetlenül meregetve bámulok rá. Egyszerre vagyok elkeseredett meg érzem úgy, hogy a bolondját járatják velem. Mint mikor a kutyát jutalomfalattal csalogatják, aztán mikor végre az orra elé kerül a kaja, egy aljas húzással elveszik tőle. Nincs olyan a földön, aki örömmel csóválná a farkát egy ilyen helyzetben. - Most komolyan? - morgom, ehhez illő hangulatban. - Tényleg beszélgetni akarsz? Ennél sokkal jobb témát is találhatnánk. Nem kenyerem a lelkizés, ennyire már ismerhetsz - billentem a fejem félre. Tőlem dumálhatunk, de ez nálam most a másodlagos program keretébe tartozik. Hogy az első mi, fogadok, hogy célozgatás nélkül is kitalálja.
Látom magam előtt kaján vigyorát, közelebb megyek hozzá, ragadozó müdjára lépkedek. Mindent akarok, amit csak képvisel, mégis erőt veszek magamon és nem hagyom, hogy a testi vágyakban elvesszek. Szeretnék egy olyan estét vele tölteni, ami nem egyből szexbe megy át, megakarom ismerni jobban és ehhez arra van szükségunk, hogy lehűtsük felhevült vágyainkat. Érintésem nyomás egy jóleső hanggal jelzi mennyire kíván valójában, de nem engedem, hogy ő is megadja magát a kísértésnek. Olyan szavak hagyják el az ajkaimat, aminek hallatán leesik az álla. Tudom hatalmas dolgot kérek tőle és valószínű, hogy ezzel el is vesztette az estére vonatkozó vágyait, de nem bánom. Most az egyszer nem! Hiába a kádban neki estem volna, akkor ő nem hagyta, hát most rajtam volt a sor, hogy beintsek. Kettőnk kapcsolata túlmutat mindenféle realitáson, boldoggá tesszük egymást, de valamit ki is ölünk egymásból. Gyilkosok vagyunk, akik mindennél jobban szeretetre vágynak, csak nem tudják miként kellene. Hogyan szeressem őt jól? Nincs válasz a kérdésre, legalábbis megfelelő biztosan nem. Morcos ovodásként vágja le magát a székre, mintha elvették volna a legjobb játékát, mire én csak megrázom a fejem apró mosollyal. Sok mindent kell még tanulnunk. Magára csavarja a törölközőt, majd morogva kijelenti, hogy akkor vacsorázzunk meg. Ezt elkönyvelhetjük az én győzelmemnek úgy hiszem. Miután vett magának egy szeletet én is ugynaígy teszek, de nem kezdek el enni, csak nézem őt, amint az ételen éli ki az összes haragját. Keserű és vádló pillantást mereszt felém, amit lesöprök magamról, nemleges válasza ellnére öntök neki egy kevés bort. Szabad kezét megfogom és gyengéden megszorítom.- Szeretlek - mondom ki természetesen a szavakat, meg kezét közelebb húzva adok rá egy puszit - Köszönöm - teszem hozzá, majd elengedem a kezét és beleharapok az előttem lévő szeletbe. Nem szólalok meg, csak élvezem az étel nyújtotta örömöt, amint minden íz felrobban a számban, majd leöblítem egy kevés borral. - Mindent tudni szeretnék rólad, azokat a dolgokat is, amiket eddig nem mondtál el - kezdek bele érdeklődve, tudom, hogy vannak olyan dolgok, amikről nem szívesen beszél. De nekem bármit elmondhat, mellette maradok, akármilyen szörnyűségről is legyen szó.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Aug. 07, 2018 6:03 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
A türelem rózsát terem - jelen esetben meg győzelmet adhat. Tisztában vagyok Angel makacs jellemével, de engem sem kell ezen a téren félteni, a csökönyösségem egy szamárcsődörnek is dicsőségére válhatna. Máskor, és mással alighanem már őrjöngve dühöngenék, és akár akarattal is elvenném azt, ami meggyőződésem szerint jár nekem, most viszont egy bizonyos fokig mulattat a szituáció: olyanok vagyunk mindketten, mint a macskák, amikor körüljárják a túl forró ételt. A büszkeség nagy úra nála is, akárcsak nálam, gyanítom most inkább mindketten levágnánk karunkat és nyelvünket, mintsem egy mozdulattal vagy szóval a tudtára adnánk egymásnak, mennyire fel vagyunk ajzva. Rajtam igaz, látni is ennek eredményét, és gyanítom, hogy ha most eltévedne a kezem a testén, egészen a két lába közé, sokat már nem kellene tennem azért, hogy síkosítót keressek valamelyik fiók mélyén. És tessék, mindennek ellenére úgy foglalkozunk a vacsorával, mintha ennél fontosabb tényező nem is létezne a ma este folyamán, mintha a vacsora nemes egyszerűséggel felülírna olyan nagy volumenű történéseket, mint a mai találkozásunk, és a meglehetősen viharosra - szó szerint is - sikerült kibékülésünk. Annyira viszont már Angel is ismer, hogy tudja, nem vagyok semmiféle játék elrontója, sőt, kimondottan élvezem a "kinél pattan el hamarabb a cérna" szlogenű helyzeteket, és hogy őszinte legyek, elég erőteljesen igyekszem affelé, hogy ő legyen a mai kis játékunk vesztese. Figyelem, ahogy csillogó szemekkel nézi, amint magamat szórakoztatom, még az ajkába is harap, én meg kajánul elvigyorodom ahogy közeledni kezd, és rámarkol legféltettebb kincsemre. Egy apró szisszenés kiszalad jólesően az ajkaim között, majd épp kezdenék jólesően elernyedni, és átengedni neki a terepet, de alig néhány mozdulat után leesik az állam - ez most komoly? A jelek szerint sikerült a saját csapdámba esnem - míg az előbb én foglalkoztam nagyobb mértékben a pizzával, most Angel felveszi a kesztyűt, és a saját fegyveremet fordítja ellenem. A pofára esettség érzésétől vezérelve meg nem igazán érzem felhőtlenül boldognak magam. - Nem kérek, köszönöm - vágom le magam a székre, kb olyan pofával, meg testtartással, mint egy duzzogó gyerek. Felszedem a földről az előbb elhullajtott törülközőt, és magamra csavarom - a farkamnak sincs kifogása ez ellen, mert a jelek szerint őt is érzékenyen érinti a csalódás, és viharos gyorsasággal visszavonulót fúj. Valójában azt még nem tudtam eldönteni, hogy most Angelre vagyok-e mérgesebb, mert a viselkedése lassan elkezdi súrolni a totális szemétség határát, vagy saját magamra, amiért hagytam a dolgokat idáig fajulni, és az élvezetes játékból átesni a keserű csalódottságba. - Vacsorázzunk - morgom, mint a kutya, aki elől el akarják venni a velőscsontot, majd kiveszek egy szeletet a pizzából, és úgy harapok bele, mintha azon akarnék bosszút állni, amiért éppen nem félúton vagyunk a mennyország felé, miközben egyszerre keserves és vádló pillantásokkal mérlegelem Angelt. Egyikünk sem tévedett, mikor azt mondtuk, a mi kapcsolatunk túlontúl intenzív, problémás és viharokkal teli lesz: az egyéniségünk egyszerűen nem hagy teret a nyálas romantikának. Építeni is fogjuk egymást, ugyanakkor lerombolni is, méghozzá minden létező formában: mind fizikailag, mint lelkileg, mind mentálisn. Ugyanakkor bárhogy is, de szeretem ezt a nőt, és ha most kirakna a küszöb elé, azt hiszem, egyszerűen belehalnék. Valószínűleg mazochista vagyok, jobban, mint eddig gondoltam - mi más lehetne erre a magyarázat?
Kérdését hallva aprót biccentek, ezzel teljes mértékig elárulva magamat. A kapcsolatunkba nem kellenek titkok, szükségünk van egymásra teljesen őszintén. Másra nincs is szükségem csak rá és a családomra, ami kimerül Calderban, hiszen ő nevelt fel. Bármennyire is bosszantja Chadet a dolog együtt kell élnie a tudattal, hogy nem ő az egyetlen férfi az életemben. Van egy apukám is, akinek az életemet köszönhetem. Fogalmam sincs mi lett volna velem, ha ő nem ment meg. Biztos vagyok benne, hogy akkor nem lennék most itt és Chaddel sem találkoztam volna. Pedig az együtt töltött idő alatt olyan fontossá vált számomra, mint az életem. A halállal is dacolnék azért cserébe, hogy ő mellettem maradjon. Bármilyen furcsa, de úgy érzem ő az én jobbik felem, akit teljes szívemből szeretek bármi történjen. Szükségünk van egymásra, megváltoztatjuk egymást és a legjobbat hozzuk ki a másikból. Szavait be sem tudja igazán fejezni, hiszen ajkaimmal birtokba veszem az övét. Végig pillantok rajta mintha mi sem történt volna, látom a meredő hímtagját, megnyalom a szám sarkát, de visszafogom magam. Inkább a vacsoráról kezdek el beszélni, mintha semmi se történt volna, húzni akarom az agyát még egy kicsit. Mélyen a szemeibe nézek, tudom, hogy mire gondol a vacsora alatt, ahogy azt is, hogy ő mit szeretne igazából. Mi sem mutatja ezt jobban az a mozdulatsor, amivel megragadja magát. - Amit csak szeretnék? - teszem fel a kérdést, miközben pár lépéssel átszelem a közöttünk lévő távolságot. Előbb a szemeibe nézek, majd lesöpröm kezét a kemény farkáról és jól rámarkolok. - Ebben az esetben légy olyan kedves és fogd vissza a vágyaidat. Előbb vacsorázzunk meg, normális párok módjára - húzok rajta párat, majd egy csókkal megpecsételve a mozdulatot el is távolodok tőle. - Töltsek még bort? - teszem fel a kérdést komolyabb hangon. Szívem hevesen ver, ha itt helyben magáévá akarna tenni biztos hagynám neki, de én biztos nem fogom megtenni az első lépést.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 07, 2018 6:37 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy most is egyféle adok-kapok játék fut köztünk, csak éppen nem fizikai síkon. Per pillanat a "ki bírja tovább idegekkel" című műsort indítottuk el, és ahogy Angel velem szórakozik, majd minden alkalommal kisiklik az ujjaim közül tulajdonképpen a bosszú azért, mert a fürdőben leállítottam. Milyen bájos... csak még arról nincs fogalma, hogy én ezt végeredményben bármeddig képes vagyok folytatni: a végén meglátjuk, ki fog nyüszíteni azért, hogy a másik végre hozzáérjen. Ha azt hiszi, nem veszem fel a kesztyűt, és nem fogom ugyanazokat a fegyvereket bevetni ellene, amit ő is ellenem, akkor téved. Elvégre hol van az kőbe vésve, hogy csak egy férfi veszítheti el a józan eszét egy meztelen nő láttán? Hát ehhez mérten tökéletes fapofával jelenek meg újra a konyhában, a pizzával a kezemben, és látom Angel arcán a leheletnyi csalódottságot, hogy a vacsora második fogása - a kifutó - ezúttal egérutat nyert általam. Egyébként is marhaság lett volna kinyírni, legfőképp úgy, hogy a miénk volt a legutolsó cím, ahová a kölyök megérkezett. Az ember alapból nem sz@rik a saját fészkébe, ez az elvem. Ha valakit meg akarok ölni, nem a lakásban teszem. Önuralom meg logika kérdése az egész. Hogy az előbbiből Angelnek mennyi van, arról fogalmam sincs, mindenesetre úgy döntök, letesztelem. Egy apró vágás a mellkasomon, hogy kiserkenjen a vérem, illetőleg egy mozdulat, amivel megszabadulok a törülközőtől, plusz az illatozó pizza - nos lássuk, melyikhez lesz nagyobb étvágya. Figyelem, ahogy jó alaposan végigméri meztelenségemet, majd oldalazva kezd felém közelíteni, mint a macska, amikor valami ismeretlen dolgot lát. - Ó, szóval ez valamiféle kínzás? - érdeklődöm, miközben ujja hegyével letörli rólam a vért, majd ahelyett, hogy megízlelné, az én ajkamra keni, amitől enyhén kannibál érzetem támad magam iránt. - Azért ezt jó, hogy közlöd. A legkevésbé sem vettem észre - jegyzem meg blazírtan, de több szóhoz nem jutok, mert egy szenvedélyes és őrjítő csók következik - már épp elkönyvelném magabiztos diadallal a győzelmemet, amikor Angel végül elszakad tőlem, és úgy kezd a vacsoráról tárgyalni, mintha nem lennék előtte fél méterre, egy kezdődő erekcióval a derekam alatt. - Csak a hőség miatt - vonok vállat, mikor szóba ejti, hogy minek levetkőzni a vacsorához. Tényleg melegem van, bár hogy ennek az iménti fürdő, vagy épp a vágy-e az okozója, azzal nem vagyok teljesen tisztában. - Mellesleg én felajánlottam neked a vacsorát. Ma azt kaphatsz, amit csak szeretnél - fűzöm hozzá, és kezem az ágyékomra siklik, hogy simogatni kezdjem önmagam, és egyre keményebbé váló farkamat. Nos, ha ő így áll a dolgokhoz, elszórakoztatom én saját magamat is. Ez esetben viszont saját maga alatt vágja a fát - neki már nem jut majd belőlem. Lássuk, hogy amikor rájön erre, vajon megtörik-e az iszonyú makacs akarata.
A vámíproknak nyújtott gyorskaját ötletemet egyből megvétozza és elmondja azokat az indokokat melyekkel magam is tisztában vagyok. Mégis legjobban a vadászok és a karó említése tántorít el a gondolattól. Köszönöm szépen, de élvezem a halhatatlan életemet és nem szándékozok meghal, egyszer is bőven elég volt átélni az érzést. Arról nem is beszélve, hogy a vadászok többsége mennyire utálja a hozzám hasonló féllényeket, akik egyikhez se tartoznak igazán, mégis mindkettő. Egyesek szerint mi sokkal félelmetesebbek vagyunk, hiszen mindkét faj sajátosságait magunkban hordozzuk. Talán igazuk is van. Következő mondata hallatán én rázom meg a fejem, hiszen tisztában vagyok vele, hogy most mire utal. Többször láttam már olyan beteg vámpírokat, akik élvezetből vadásznak a zsákmányra és hajkurásszák azt. De én valamiért mindig ahhoz a típushoz tartoztam, hogy nem játsszunk az étellel. A szex megint más kérdés, hiszen nekem és az áldozatnak is. Annak ellenére, hogy néha nekem is szükségem van vérre szeretem megtartani az emberibb formámat, hiszen boszorkánynak születtem, az a vér csörög az ereimben, így a vérfogyasztást próbálom mérsékelni. Minden a terveim szerint zajlik. Chad azt gondolta, hogy megtorlás nélkül fogom hagyni a visszautasítását? Álmodik a nyomor! Igaz nem gyúlok haragra, sértettségemben nem kezdek el kiabálni és a boszorkányerőmet fitogtatni, inkább más praktikákhoz folyamodok. Olyanokhoz, melyek könnyedén a rendelkezésemre állnak. Érzem rajta a cseppnyi félelmet, alig láthatóan megremeg a keze és bárhogy próbálja rejtegetni, de az ütésem pont ott találta el, ahol számítottam rá. Megfogja a konyhaasztalt, míg én kecsesen elé sétálgatok, még pislantani sem mer úgy nézi minden egyes lépésemet. Hallom, ahogy levegőt vesz, éppen összeérnének az ajkaink, mikor megszólal a csengő. A csatát megnyertem, legalábbis ezt gondolom magamban, mikor a vágytól rekedtes hangon megszólal. Kérdőn megemelem a szemöldököm az általa kitalált verzión, aztán egyetlen szó nélkül hagyom, hogy ajtót nyisson a futárnak. Míg a bort kortyolom hallom, hogy elküldi a fiúcskát - legalábbis a hangja alapján fiatalnak tűnik -, magamban nyugtázom, hogy ebben nem lesz véres vacsi. Még kíváncsibbá tett, hogy mi is az a harmadik verzió. A dobozt felnyitja, mire szólásra nyitám az ajkaimat, de ahogy megvágja magát egyből el is némulok. Végig nézem, amint kiserken egy kis vércsepp, míg a vágás egyből begyógyul. A nadrágot ledobva magáról egy szál ádámkosztümben álldokáll előttem, mire mindkét szemöldököm a magasba emelkedik. Az asztalon támaszkodik, úgy néz a szemeimbe, egyetlen pillanatra sem enged el, szavai az elmémbe ivódnak. Végig pillantok rajta az alsó ajkamba harapva, tekintetem elidőzik a vércseppen, majd egy édes vigyort villantok felé. - Csábító ajánlat, azt meg kell hagyni - lépdelek közelebb hozzá - Ugyanakkor megleptél! Negyed órán keresztül bírtad a kínzást. Ez egy új rekord - örömködök, miközben ujjam hegyével letörlöm a vért, úgy teszek mintha le akarnám nyalni, de az utolsó pillanatban ajkaira helyezem. Mielőtt bármit is tehetne ugyanazzal a mozdaulattal tarkójánál fogva magamhoz rántom és szenvedélyesen megcsókolom, minden vágyamat szabadjára engedve. Még mielőtt túl mennénk, azon a vékony határon el is válok tőle éppen annyira, hogy homlokomat az övének nyomjam. Pár perccel később el is válok tőle édesen mosolyogva, pár lépést hátrálok, hogy kezem ügyébe vegyem újból a borospoharamat. - Nem is értelek. Vacsorát ígértél, erre már egyből le is vetkőzöl? - kuncogok és úgy teszek mintha én lennék a világ legártatlanabb lénye.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Jún. 23, 2018 4:49 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
Ahogy Angel nemes egyszerűséggel kineveti törülközőbe burkolózó, fenyegetőnek szánt fizimiskámat még mielőtt kisiet, néhány másodperc után a nyomában talpalok, közben félhangosan morogva magam elé a véleményemet bizonyos bosszantó és idegesítő nőszemélyekről. Tisztában vagyok vele, hogy hallja, ahogy azzal is, hogy nem gondolom persze komolyan az eldünnyögötteket. Éppen ezért válasz és megtorlás nélkül is hagyja, a szekrényben kotorászik éppen, mikor szóba hozom a különleges vacsora ötletét. - Annyira nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet - válaszolom aztán mikor felveti egy vérszívókat kiszolgáló szolgáltatás lehetőségét. - Gyanítom, hogy a vevőkörnél is hamarabb kopogna be az ajtón néhány orvos, fehér hátulcsatos kabáttal, a város komplett fegyveres testülete, meg egy csapat jól megtermett vadász, csúnya hegyek karókkal a kezükben. Efféle élményre nem vágyom - rázom a fejemet határozottan. - Mellesleg a vérszívók elintézik a gyorskaját maguknak. Akkor is, ha néha gyorsabbak a kelleténél - na ja, magam is vettem már űzőbe olyat, aki a fogaim láttán egy rakéta sebességével sprintelt el - szegény azt hitte, van esélye ott hagyni engem az utca sarkán. Csak pislogott holtra válva, mikor néhány másodperccel később már újfent előtte álltam, bár sok időt nem adtam neki se a rémüldözésre, se a csodálkozásra. Kényelmesen nekitámaszkodom a konyhaasztalnak, míg Angel helyet foglal, és félek, hogy attól a produkciótól, amit művel, le fogom ejteni a kezemben tartott borospoharat. Meg is szédül a fejem, gyaníthatóan nem a két korty alkoholtól, hanem a műsortól, amit végignézek, sőt, végig is hallgatok. Amikor részletezni kezdi, hogy mit művelhetnék vele, már ott tartok, mint a Tom és Jerry filmekben a macska, mikor olyan dühös, hogy megemelkedik a feje búbja, és sűrű gőz száll fel belőle - csak engem per pillanat nem a harag motivál. Amikor Angel felkel a fotelból, és elém sétál, úgy meredek rá, mint a megbűvölt kismadár a kobrára, még mielőtt vacsora válik belőle. Nagy levegőt veszek, és már csaknem összeér az ajkunk, mikor felhangzik az ajtó felől a csengetés, mitől úgy érzem magam, mintha valamiféle álomból ébrednék éppen fel. - Van egy harmadik verzióm - mormolom rekedtes hangon, aztán felkapom a széken heverő nadrágomat, kihalászok belőle néhány bankjegyet, és a bejárat felé sietek. Fiatal fiú áll előttem mikor kinyitom az ajtót, talán még diák - mindenesetre félig-meddig még gyerek. Nem kenyerem a gyerekgyilkosság, eddig sem volt az, hát kurtán-furcsán kezébe nyomom a pénzt, és elküldöm: alighanem fogalma sincs, miféle veszélyből menekült éppen meg. Visszatérek a konyhába, leteszem a dobozt az asztalra, majd felnyitom - és ugyanezzel a mozdulattal erős körmöm hegyével végighasítom mellkasomat. A seb nem nagy, alig néhány másodperc alatt összeforr, de a kicsorduló vércseppek megmaradnak. A következő mozdulattal pedig ledobom magamról a törülközőt - egy szál semmiben álldogálok Angel előtt. - Nos, a választást rád bízom - támaszkodom rá két karommal az asztalra, és ezúttal én nézek mélyen a szemébe. - Lássuk, mire vagy éhesebb. A vacsorára, a véremre, vagy rám - vonom fel a szemöldökömet.
A mi kapcsolatunk túl ível mindenen. Együtt éreztünk már fájdalmat, látjuk egymás sebeit, azokat is melyek képtelenek voltak beforrni az idő múlásával. Láttuk a kisebb felületi hegeket, amik elhalványodtak. Bármi is történt a múltban mi itt vagyunk egymásnak. Együtt lemossuk a fájdalmas múlt szennyeit magunkról, hogy végül új otthonra lelhessünk együtt, egymás karjaiban. Mert ez az egyetlen lehetőség számunkra. Hiszen semmik és senkik vagyunk egymás nékül. Talán bármit teszünk a sors mindig úgy hozza, hogy találkozzunk. Ha akkor nem öl meg és változtat át, hiszem, hogy egy új életben vagy talán egy másik alkalommal, de ugyanúgy egymásba botlunk. Nem kerülhetjük el a sorsunkat, azt a láthatatlan bilincset, ami egyfolytában egymáshoz köt minket. De az igazság az, hogy már nem is ellenkezünk. Hagyjuk, hogy az a megmagyarázhatatlan erő egyre közelebb húzzon minket egymáshoz, míg együtt nem leszünk. Hiszen mi összetartozunk, egyek vagyunk. Dörmögésére először csak a fejemet rázom, majd bólintok mosolyogva. Ezen is túl jutottunk és megértettük azt, hogy milyen a másiknak hatalmas fájdalmat okozni. De mindketten még tanuljuk ezt a kapcsolatosdit, így kisebb nagyobb zökkenők még tucatjával fognak előfordulni. Ennek ellenére egyikünk sem fogja hagyni, hogy ezek a hirtelen jött árnyékok elrontsák azt a fényt, amit együtt megélünk. Lppen annyira szökségünk van egymásra mint egy halandónak a levegőre, vagy nekünk a vérre. Még vissza pillantok Chadre, aki egyszál törölközőben, csípőre tett kézzel próbál igen szigorú és mérges fejet vágni. De ezzel csak azt éri el, hogy elnevetem magam. Túlságosan aranyos látványt nyújt így, ha nem éppen enni készülnénk biztos visszaléptem volna hozzá, hogy megcsókoljam. A konyhában kotorászva poharak után meghallom a vámpírom hangját, aki egy igen érdekes kérdést vet fel. Előbb megrázom a fejem, majd csilingelő nevetésben török ki, úgy meredek rá a poharakkal a kezemben. - Elsőre biztos visszakérdeztek volna, hogy mit? Majd ijedten megszakították volna a vonalat - válaszolok még mindig kuncogva, leteszema poharakat, majd elgondolkodva pillantok rá - Lehet egy vállalkozásba kellene kezdenünk. Véres gyorskaját a vámpíroknak - kezeimmel mutogatok, mitha egy tábla lenne előttem, ami ezt hirdeti. Kérdésemre nem felel viszont hallom, hogy csuklik egyet és egyetlen pillanatra kikerekedett szemekkel pillant rám, de meglepettségének okát nem osztja meg velem. Borozgatás közben direkt piszkálom, minden egyes reakciójára kíváncsi vagyok és persze arra is, hogy meddig tudok íly módon az idegein táncolni. Halkan kuncogok szavaira, majd helyet foglalok a kényelmes fotel alakú ülőalkalmatosságon. Direkt előre hajolok, hogy kellő belátást kapjon a kissé kivágott ruhámba. - Máskülönben? - kérdezek vissza angyali arcot vágja, aprót kortyolok az italomból - Ugyan, mindketten tudjuk, hogy azt vagy a futár bánná vagy a pizza. Hiszen két lehetséges opció van; - vonok vállat majd egyet mutatok az ujjammal - Most rögtön hevesen egymásnak esünk, lesöpörve mindent a konyhapultról. Belém hatolnál a kemény farkaddal és ott tennél magadévá se istent, se embert nem ismerve, ahogy mindketten szeretjük - taglalom neki, miközben alsó ajkamba harapok kicsit majd felemelem a középső ujjam a mutató mellé - Vagy megvárnánk a futárt és a vérben fulldokolva szeretkeznénk egy hatalmasat - fejezem be a mondandómat. Ördögi fény csillan meg szemeimben, kecsesen felkelek és elé sétálok. Egyetlen másodperce elveszek a szemeiben, majd gyengéden végig simítok az arcán. - Mondd csak melyiket szeretnéd? - teszem fel a kérdést vágytól reszelőshangon. Felágaskodok, hogy egy csókot tudjak tőle lopni, már épphogy ajkaink találkoznának, mikor megszólal a csengő. Kérdőn rá meredek. Vajon melyik lehetőséget fogja választani? Vagy valami mást tartogat az estére? Kíváncsian várom a következő lépését...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Jún. 17, 2018 9:57 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Angel & Chad
Hazudtam már Angelnek, volt precends rá, tehát ez nem valami új keletű dolog, és ismerem már azt, hogy ilyenkor milyen mértékben képes kikelni magából, most viszont rapli nélkül hagyja ezt a nem éppen dicsőséges kis manőveremet: gyanítom azért, mert egyrészt a cél érdekében tettem, másrészt mert pozitív végkicsengéssel zárult a dolog. Ha nem így lenne, már alighanem a varjak lakmároznának hűlő tetememből - a mondás szerint ugyebár a szeretetet meg a gyűlöletet egy hajszál választja el. Hála az égnek ezúttal a hajszál ezen oldalán maradtunk mindketten. - Szerintem is jobb ha nem hallod meg. Meg az is, ha én nem beszélek többet erről - dörmögöm, amikor megint szóba kerül, hogy miért is távozott viharos sebességgel a nyaralóból, na meg az, hogy kihez. Rendben, felfogtam hogy semmi nincs, meg nem is volt közte meg Calder között, de ennek ellenére még a zsigereimben is megmozdul az utálat, ha szóba kerül az a kis patkány. Talán azért, mert ez azt jelenti, hogy valaki mással kell osztozkodnom Angel szeretetén, még ha nem is ugyanazon formában. Na mindegy. Nem kell nekem Calder-rajongói klubot alapítanom, elég ha meg tudunk lenni egy légtérben anélkül, hogy kölcsönösen ki akarnánk nyúvasztani a másikunkat. Amikor egy szál semmiben elkezdi kifelé riszálni az idomait, de közben még visszaszúr, hogy miféle ruhát szánt nekem, morcos arckifejezéssel vágom csípőre a kezem, de hamar rájövök, hogy egy szál törülközővel a derekamon nem vagyok valami félelmetes látvány, így hát megadom magam, és gyorsan utána talpalok. Felveszem a telefont, alig egy-két perc alatt lerendezem a rendelést, és mire Angel visszajön egy csomag ruhával, már várhatjuk is futárt. Kissé félve csomagolom ki a cuccokat - ismerem őt annyira, hogy előszeretettel bosszantana csak azért is - de szerencsére normális holmikat találok benne. A pólót egyelőre félreteszem, csak a szabadidő nadrágot kapom magamra. Kényelmes, kissé bő, teljesen otthonosan érzem benne magam, de ebben nyilván nem csekély része van Angelnek, meg a körülötte lévő levegőnek is: talán a boszorkányerő miatt, de szinte valami meleg, pozitív erő sugárzik a körülötte lévő levegőben. - Szerinted milyen arcot vágtak volna a telefon másik végén a véres pizza hallatán? - indulok meg Angel után a konyhapult felé, aztán megtorpanok, és csuklok egyet a meglepetéstől, mert esküszöm, én első hallásra "száraz vibrátort" értettem, csak amikor leemel a konyhaszekrényből egy üveg bort, jövök rá, hogy becsapott a fülem. Vagy éppen a fantáziám, ami elég erőteljesen egy dolog irányába mozdul el. - Tudod az a te piszok nagy szerencséd, hogy várunk egy futárt, és nem akarom, hogy sikítozva kelljen szétválnunk amikor becsönget - ingatom a fejemet. - Máskülönben most... - fújok nagyot, hogy lehiggadjak, legalábbis még egy ideig. Jó lenne, ha vacsora végéig képes lennék féken tartani magam. De azt bármibe fogadom, hogy ez a nyavalyás kis boszorkány élvezettel fogja feszegetni az idegrendszerem terhelhetőségének határait.
Ahogy megjegyzi, miszerint most nem csak a vezetéknevén hívtam, szimplán a szemeimet forgatom. TUdom, hogy mérgesnek kellene lennem, hiszen hazudott nekem és azt tűröm a leginkább, viszont ez most más. A kis füllentése, - most nevezzük így - jó célt szolgált és nem is akkora probléma, hiszen így nyugodtabban bízom rá a konyhámat. Talán a tálalással nem tud akkora károkat okozni, hiszen pár összetört tányér nem a világ vége, azt pótolni lehet, de egy teljes konyhafelszerelést. Na, az már macerásabb lenne. Kissé felmorranok a közös programokra adott válaszára. - Ezt inkább meg sem hallottam - vágok vissza kissé sértetten, nem akarom feszegetni a témát, ahogy ő sem. Mindketten hibáztunk akkor, talán elnézőbbek is lehettünk volna egymással szemben. De az érzéseink eluralkodtak rajtunk, amikkel képtelenek voltunk mit kezdeni. Legalábbis rajtam eluralkodott a gyász és a szomorúság, míg ő meghallva a nevelőm nevét egyből kiborult. Aprót biccentek a tény hallatán, hogy ő is sajnálja, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy igazán elterveztük volna vagyis ő tervezte, mivel engem semmibe sem avatott be. De mindegy is ezen gondolkodni. Megoldottuk a dolgokat. Mosollyal a szám szélén nyugtázom, hogy édesen szót fogad. Törölközőt teker maga köré, míg én elgondolkodva elnyúlok pár másodperc erejéig. Realizálom magamban, hogy nem kellene egyedül hagynom, egyből kiszállok a kádból, hagyom, hogy a víz eltánjön, míg elindulok a gardrób felé. Még hallom, ahogy egy hatalmasat nyel fedetlen testem láttán. Halkan kuncogok a reakcióján, mindketten tudjuk, hogy direkt provokálom. - Találsz egy mobilt a nappaliban, vezetékesem nincs - válaszolok hangosan, miközben a gardróbba lépve keresgélni kezdek a ruháim között. Hangosan felnevetek a kikötésein, megrázom a fejem. - Pedig direkt neked vettem egy rózsaszín bolyhos mély dekoltázsú selyemfehérnemű szettet. De ha nem élsz a lehetőséggel... - kungogok még mindig- ... fel se veszem - közben a rejtett készletből kiveszek egy csomagot. Magamra kapok egy lenge, fekete ruhát, amiből egyszerűen kibújhatok, ha arról van szó. A fehérneművel nem bajlódok, mégis csak otthon vagyok. Hnagtalanul lépdelek le a földszintre, a kanapéra helyezem a csomagot, melynek belsejében férfi ruhák rejlenek. Megvárom, míg lerakja a telefont. - Oda tettem neked a ruhákat - mutatok a bútor felé, miközben egy apró puszit adok az arcára. Ellépve tőle a konyhába veszem az irányt, hogy kiválasszam a megfelelő italt a vacsoránkhoz. A szekrényből kiveszek két kirstálypoharat majd a vörös társaságában az asztalra helyezem. - Remélem a száraz vörösbor jó lesz a vacsoránkhoz - teszem hozzá rá emelve pillantásomat. Ujjaimat megmozgatom, mire az asztalon lévő hervadozó virágok újra pompájukban virítanak, még egy mozdulat és a kis gyertyák világítani kezdenek. Minden friss illatot áraszt magából, az otthon melege olyan nyugalommal tölt el, amire semmi más se képes. Kinyitom az üveget és töltök a csillogó üvegkristályokba, majd várok, hogy inni kezdjen. - Amúgy nincs a ruha alatt semmi - említem meg, majd mintha mi se történt volna somolyogva kortyolok a piros nedűből.
Kezdőlap
