A mellkasomban jobban dobogott a szívem, mint valaha bármikor is. Lassú léptekkel kellett volna lerobognom, hogy nehogy megcsússzak, mégis úgy rohantam le, mint akit épp üldöznek. Az ajtót szinte úgy tépem ki a helyéről majdnem, ám megállva előtte igyekeztem természetesnek tűnni, hisz nem akarom, hogy meglássa bennem azt a gyermeki rajongást amit éreztem egy pillanat erejéig. Hangja megnyugtató dallamként áramlik a fülemben, de a nagy boldogságban hátrébb lépek és beljebb invitálom őt. Ezek szerint nem hiába vártam rá, és nem hiába reménykedtem abban, hogy valaha majd újra látom. Nemcsak azért, mert eltöltöttem vele egy tökéletes estét, hanem mert akkor a végtelenségig boldog voltam. Utoljára a legelső férjemmel éreztem így, de annak már ezer éve. Szó szerint. Emlékeztet Nazazelre és talán azért is hatalmas felé a vonzódásom. Nazazel szemében én voltam a világ.
- Kevesen tesznek nekem ígéretet és kevesen is tartják be. Azonban még senkiben sem reménykedtem úgy, ahogy benned. - Vallom be őszintén, miközben a bőrdzsekijét melegítem a radiátoron. Alig ismerem, és már most úgy gondoskodom róla, mint egy szerető feleség. Egy párszor már megházasodtam és a legtöbb becsődölt. Talán azért, mert igazán sohasem láttam bennük a legelső szerelmet. Másképpen szerettek és másképpen viselkedtek, és nem volt meg bennük az, amire nekem szükségem volt. De nyilván, más világokat írtunk akkor és más szokások voltak. Sokáig nem vették emberszámba a nőket és ez alól én sem voltam kivétel, hiába voltam erős és idős természetfeletti már akkor. De most más világ van.
- Nem kérsz semmit? - Fordulok vissza felvont szemöldökökkel, aztán megértve a dolgot a konyha felé haladok, és a biztonság kedvéért leteszek a nappaliba egy pohár vizet, ha netán szomjas lenne.
Lehuppanok a kanapéra, aztán megpaskolom tenyeremmel magam mellett a helyet, hogy nyugodtan üljön le, ha szeretne. Közben feszülten fogom magamhoz a törölközőt - nem mintha már nem látott volna már belőlem mindent két hete -.
- Van néhány szoba fent az emeleten. De ha akarsz, akár velem is aludhatsz. - Ajánlok fel egy ötletet, hátha talán nincs ellenére. Nem vagyok rossz partner az ágyban, mármint, alvás terén sem. Néha szuszogok, és kábé takarót sem szeretek hagyni a másiknak, de na... az pozitívum, hogy nem fogom lelökni magam mellől, nem?
- Tudom, hogy sok természetfeletti nem szereti, ha a másik azonnal elemezgeti. És ne haragudj rám ezért, de csak így jöttem rá, hogy hasonlóak vagyunk. - Vallom be őszintén, mert tudom, hogy ő ugyanezt megcsinálta velem. Nem haragszom érte, hisz én is ugyanezt elvétettem. - Viszont te vagy az első, aki teljesen azonos velem még korban is. - Pontosan nem tudom megmondani, hogy mennyi, de talán pár év, vagy épp nincs is különbség. És ráadásul vámpírboszorkány. - A magunkfajtáknak nagyon nehéz, nem? - Mosolyodom szelíden- Visszakapjuk a saját erőnket, de akitől megkapjuk, bármikor visszavonhatja. - Megrázom a fejem. Talán hihetetlen, de Luci-n kívül nem találkoztam más vámpírboszorkánnyal. Ő is csak azért lett az, mert vámpírrá tettem, hogy megmentsem és később visszaadtam neki a boszorkány erejét, de nem azért, mert nagylelkű vagyok. Hanem azért, hogy legyen egy alattvalóm.
- Valamelyik nap nem mentem be dolgozni. Valamiért úgy éreztem, hogy felbukkansz és nem mozdultam itthonról. Nyilván csúsztam pár napot. - Vallom be mosolyogva, bár akkor hatalmas csalódás ért, amikor aznap mégsem jött. Néha a megérzéseim eléggé cserben tudnak hagyni. - Viszont a Cerberus az enyém és a társamé. - Luci nem a párom, sohasem volt közöttünk nyálas viszony. Szerettem vele játszadozni, bár óvatosan kellett vele mindig bánnom, ahogy a mai napig is. Luci veszélyes, de hatalmat ad a tudat, hogy nélkülem szart sem érne. - Így hát bármelyik pillanatban otthagyhatom. Cerberus egy igazi ékkő a város számára; az első sztriptízbár New Orleans-ban, és az első olyan, ahol egzotikusabb lányok is felléphettek. A rasszizmus egy mocskos dolog, de mégis a fekete nőket jobban szerették azok, akik oda beléptek. - Ha leült mellém, ha nem, akkor is megfogom a kezeit és elkezdem magammal húzni fel az emeletre, sejtelmesen. - Nem fejeztem be a fürdést, de mit szólnál ahhoz, ha folytatnád tovább velem?

A fürdőkád alját nem sajnálva eleget szórók a levendula illatú fürdősóból, azt követően pedig amíg ledobom magamról a ruháimat, nos, a kádba engedem a forró vizet és bőségesen hagyom folyni, hogy legalább majd vállig ellepjen a víz. Szeretem a esti órákat, mert ilyenkor már sehova sem kell mennem és innentől fogva ez a nap már csak a pihenésnek van szentelve. Nem tervezem nagyon hosszúra nyújtani az estémet, mert holnap meglehetősen sűrű lesz a programom és nem lenne rossz kialudtan felébredni hajnalban. Persze, egy magamfajta vámpír is képes elfáradni, hisz lássuk be, valamilyen szinten hordozok némi halandói tulajdonságokat már csak a boszorkány képességeimnek is köszönhetően.
Hajtömegemet felkötöm egy krokodilcsattal, hogy lehetőleg ne érje víz. Amint viszont minden ruhadarab lekerült rólam, mindenféle habozás nélkül másztam be a kád forró vízbe, majd pedig amikor elegendő víz folyt, nos, elzárom a csapot. Fészkelődtem még kicsit, mert a fürdősó kavicsai kicsit kényelmetlenek alattam, viszont a forró víztől majd hamarosan úgy is elolvadnak. Addig is hátradőltem felhúzott lábakkal és lehunyt íriszekkel élveztem, hogy végre pihenhetek. Az arcomat melegítette a víz forró párája, aztán már kénytelen voltam lemosni magamról azt a kevéske sminket, amit az arcomra felkentem. Így sincs túl nagy változás az arcomon, de most már teljesen felesleges ilyesmit viselnem magamon, elvégre aludni készülök, ha a jó ég is úgy akarja.
Ám hirtelen kinyitom a szemeimet, amint a földszintről kopogás szivárog fel a fürdőbe. Néhány napja sikeresen meglátogattam Tatia-t, talán csak nem jött vissza folytatni a beszédpárbajt. Bármikor helyreteszem azt a nyamvadt Petrova-t, de ez esetben most ahhoz is kimondottan lusta és kedvtelen vagyok. Viszont a szívdobogások és a levegővételek másra utalnak. A kifinomult hallásom és érzékeim képesek különbséget tenni személyek közt pusztán a szívdobbanásokból és a levegővételekből is egyaránt. Nemrég pontosan ezért a hangért rajongtam.
Illendő lenne felöltöznöm és úgy fogadnom a vendéget, de minek is tenném, ha pár perc múlva úgy is lekerülne rólam minden? Szóval ártatlan módon úgy teszek, mintha véletlenszerűen hagytam volna magamon a fehér törölközőt. Magam köré tekerem, ami ugyan körbeér akár kétszer is, viszont rettenetesen rövid; nem lenne érdemes még kicsit előre dőlni sem benne.
Bár még csepegett rólam a víz, szóval óvatos léptekkel baktattam le a lépcsőn, és magamhoz fogva a törölközőt nyitok ajtót, miután kinyitottam kulccsal az ajtót belülről.
- Dean. - Ejtem ki a nevét mézédesen, túlságosan is sejtelmesen. - Azt hittem, hogy már elfelejtettél. - Mosolyom széles, ugyanakkor végtelenül őszinte és boldog. Két hete is van annak, hogy utoljára láttam őt, s bár ez az az időszak, amikor már egy kuncsaft nem keres fel többé. Ő mégis visszajött, betartva az ígéretét. - Gyere csak beljebb. Most látom, az eső is elkezdett esni . - Tekintek fel a válla felett meglepődötten, hisz érzem az eső illatát és annak csepegését a teraszon. Végül  kijjebb tárom az ajtót, hogy bejöjjön. - Ne haragudj, hogy így kellett téged fogadnom... - nézek magamon egy pillanatra végig. - de éppen most fürödtem és mire a vizes testemre felkaptam volna a ruhákat, talán az a Nap is lement volna ami még fel sem jött. - Sóhajtok, aztán a vitrin felé lépek, hogy kiszolgáljam valami itallal, hisz biztosan kér. - Nem tudom, hogy meddig maradsz most itt velem, de mit szólnál ahhoz, ha itt maradnál most velem éjszakára? Borzalmasan esik az eső. - Fura, de nem volt most bennem semmiféle sejtelem vagy utalgatás, egyszerűen csak szüntelenül kopogtatja az ablakokat az esőfátyol ami egy jó ideje már letelepedett a város felett. - Ezt add csak ide. Kicsit megáztál. - Lesegítem róla a bőrdzsekijét készségesen, törődően, aztán ráterítem a radiátorra, hogy mihamarabb megszáradjon.