Bólintok. Többre nem vagyok képes. Hirtelen az "elvesztettünk egy gyereket" kifejezés olyan könnyűnek és szívtelennek hangzik, hogy a gyomromban azonnal görcsöt kezdek érezni. Ennek nem mutatom jelét. Elmosolyodom, ahogy a partot mosó hullámokra téved, mint hasonlat, és ismét bólintok.
-Igazad van.-mosolyom őszinte, tekintetem csillog, de legbelül új vihar éled és részben talán neki köszönhetően, szavainak, pedig kétlem, hogy rosszat akart ezzel. De miattam kell ez az új kezdet és még ha ezt így ki sem mondja, elég, ha én magam szembesítem ezzel.
Nem zavartatom magam, kényelembe helyezem testem, élvezem a meleg nap sugarait.-Tudod, ellentétben veled, én jobb szeretem, ha nap éri a bőröm. Bennem nincs farkasfűtés.-szinte előre tudom, hogy erre mormogni fog valamit és nem igazán okoznak csalódást a fránya megérzéseim. Hajamban előre tudom, hogy a napnak hála szőke tincsek fognak megjelenni, ahogy régen is.-Én úgy nőttem fel, hogy a nap égetett, az aszfalt sütött és a koktélok helyett a hideg sör volt az egyetlen, ami a szomjad oldhatta. Szóval igen, ki fogom élvezni, hogy tűz a nap.-nem igazán volt ellenemre a meleg, sőt igazából hiányzott. A házunk kertjében ugyan volt opció a napozásra, de az időjárás közel sem volt olyan forró, mint itt. És nem is volt ilyen csend.
-Ne legyél papucs!-sziszegem, és mit sem törődve rosszalló pillantásával, elhelyezkedem a napon és a fél óra elteltével, szinte percre pontosan, megfordulok, hogy a hasam is napoztathassam. Az egy óra hamar elrepül, gondolataim egyszerűen elcsendesednek, a tenger hullámzására koncentrálok és élvezem a végtelen békét, ami körülleng.
Lassan felülök, nagyot nyújtózok és a homokból felkapva törölközőm az árnyékba sétálok mellé.
-Kérek fél óra édes magányt, aztán jöhetsz és indulhatunk vacsorázni.-kérem, és magamhoz húzom egy futó csókra.-Fél óra!-mutatóujjammal rá mutatok, hogy vegye komolyan a kérésem és a forró homokot átszelve máris a hotelszoba felé indulok.

|| Folytatás ahogy Chriest gondolja

- Aljas, telhetetlen zsaroló - dünnyögöm magam elé, csak félhangosan, aztán ledugom a fejem néhány másodpercre a víz alá: egyrészt, hogy lehűljek, másrészt mert tudom, hogy Les úgyis oda nyomott volna, akkor már inkább megyek magamtól. Aztán ahogy Les elterül a parton, a forró homokra terített törülközőkön, és kenni kezdem a hátát, ijedten felcsuklok a javaslatára.
- Hát, mivel ez a kelleténél több lehetőséget is rejt magában, ami számodra élvezet lesz, nekem meg szolgálat, inkább a padlót választom - válaszolom, aztán mikor Les méltatlankodva fel akarna emelkedni, gyengéden visszanyomom a frottírra.
- Elhoztalak Miami-ba, meglepetéseket szerveztem neked, elégedj meg ennyivel. Többet sajnos nem tudok adni magamból - vonok vállat, majd behúzódom az árnyékba, még mielőtt azt érezném, hogy a teljes szürkeállományom hamuvá porlad a koponyámon belül, majd elfekszem, a fél könyökömre támaszkodva, és hallgatnom néma csendben Les szavait.
- Azért kérdeztem, mert az elmúlt időszakban egy rakás szar dolgon mentünk keresztül - válaszolom végül, miután megrágtam és megemésztettem a szavait. - Elvesztettünk egy gyereket, és hajszál híján egymást is. De túltettük rajta magunkat, megoldottuk a problémát. Azt akarom, hogy ez itt - mutatok körbe - tényleg új kezdet legyen. Azt akarom, hogy... - ráncolom a homlokomat, hogy érthetően meg tudjam fogalmazni a mondandómat - hogy ha a vízbe érünk, a hullámok elmossanak minden rosszat. Belőlünk, meg az életünkből is - bólintok egy nagyot a végén, mintha ezzel tennék pontot a gondolatok végére. - És szerencséd, hogy szeretsz. Ezek után ez a minimum, amit elvárok - vigyorgom el aztán magam, hogy a legvégén értetlen-ijedten meresszem ki a szemeimet.
- Atyaég. Egy órát akarsz pácolódni a napon? - kérdezem, majd hanyatt dőlök, és bámulom a napernyő pálmaágait magam felett. - Egy nővel jöttem, és egy félig átsült steak-el megyek vissza a hotelba, az fix - dünnyögöm. Remélem nem kap napszúrást, eléggé elrontaná a ma esti meg holnap délelőtti programot a sugárban hányás.

Messze nem ezt akartam kihozni a dologból, de szavai hallatán elterül egy elégedett vigyor az arcomon.
-Nem, nem elég. Vagyis igen, elég. De szeretem, ahogy ezt bizonygatod, ahogy most.pislogok ártatlanul.-Majd találok én is megfelelő időpontot, hogy ezt bizonygassam.-kacsintok, s bár az ugratás részen túl vagyunk, ezt most halálos komolysággal még ha nem is sikerül kimondanom, mosolyom és csillogó szemeim őszinteséget tükröznek.
Elterülök a napozóágyon, élvezve a kapott masszázst, és szavaira úgy figyelek, mint a kis angyal, s próbálom nem szabadjára engedni gondolataim és ezzel együtt ötleteim, hogy mit is forgathat a fejében.
-És mi van akkor, ha én nem akarom, hogy a padlón aludj? Inkább a tét az legyen, hogy minden lehetséges módon kiszolgálsz az elkövetkező napokban?-vonom fel szemöldököm kérdőn, vállam felett felé pillantva, ajkamon továbbra is mosollyal.
De ahogy megfordulni készülnék, s nyúlnék a bikini felső kötözőjéhez, megelőz és olyan szoros csomót köt, mintha attól félne, hogy ha nem köti meg elég szorosan, magától lerepülne rólam az.
-Nyugi már, nem akarok azért mindent mindenkinek megmutatni.-veszek nagy levegőt, kicsit engedve a felső szorításán, hogy végre be tudjam görbíteni a hátam, majd hasra fordulok és bekenem vállaim is.
-Oké, akkor egyszerű öltözék és finom kaja. Értettem.-engedem ki hajam, hogy az ennyi napnak hála is kicsit világosodó fürtjeim vállamra omoljanak.
Lefekszem vissza a hátamra, és élvezem a tenger hullámainak hangját, míg újra meg nem szólal, ezúttal olyan kérdést nekem szegezve, amire először nem is reagálok. Kinyitom szemem, fejem felé fordítom, szemem a nap elől takarva, hogy láthassam alig fél méterre tőlem, árnyékban ücsörgő alakját.
-Ezt most azért kérdezed, mert az előbb kicsit rosszul reagáltam, vagy attól félsz, hogy még mindig képtelen vagyok elfogadni ami történt?-vonom fel szemöldököm, aztán felkönyökölve nyújtom felé szabad kezem, gyűrűm feltartva elé.
-Ez számít. A házasságunk. Minden jó, amit együtt átéltünk és minden rossz, amin közösen túllendültünk. Nem kellett volna eddig jönnünk, hogy ezt halld. Bár kétség kívül elérted, hogy tuti melletted maradjak, de...-vonok vállat végül, szándékosan kihangsúlyozva mondandóm elején az együtt és a közös szavakat.-Szeretlek Chriest, és boldog vagyok. Soha nem voltam boldogabb. Komolyan mondom. Bármi is történt, megtörtént. Akár itt, akár máshol, boldog lennék, mert itt vagy. Itt van a férjem mellettem, az egyetlen és igaz szerelmem, aki jókor változtatta meg az életem. Ez elég kimerítő válasz volt?-tolom végül orrom hegyére a napszemüvegem, aztán alsó ajkamba harapva elmosolyodom, ahogy a szomszéd napágyon lévő nő tekintetét meglátom, aki hirtelen a párja felé fordul.
-Kérek még fél órát elől, felet hátul, aztán mehetünk vacsorázni.-főlök vissza a homokba terített törölközőre és kényelmesen elhelyezkedve remélem, hogy amit éreztem és amit mondtam megegyezik azzal, amit hallani akart és elhiszi, amit mondok.

- Chö... - forgatom a szemeimet beszédesen Les első mondata hallatán. Ami engem illet, akár doktori disszertációt is írhatnék a nők eszéről, de egyrészt Les az óceánba fojtana, méghozzá hezitálás nélkül, másrészt hála az égnek ő az üdítő kivételek közé tartozik, így hát tanácsosabbnak látom jó alaposan befogni a számat. Hű de csúnya is lennék holnap reggel kék-zöld foltokkal tarkítva, ha nem így tennék.
- Szeretlek. A világom közepe vagy. Ennyi nem elég? - vágom csípőre a kezem, de kb annyi komolyság rejlik a hangomban, mint az övében szokott - semmi a világon. Ugratás, froclizás az egész, azt pedig mindketten mesterfokon tudjuk űzni mindketten, méghozzá sértődések és duzzogások nélkül. Értjük a viccet, talán ez is az oka annak, hogy ilyen a kapcsolatunk: mi nem csak szerelmesek, házastársak, de barátok is vagyunk.
Kitalpalunk a partra, Les azonnal el is terül, mint akit letepert valami ragály, én pedig kenegetni kezdem a hátát, legalábbis annak álcázom az erőteljes cirógatásomat.
- Hát szívem, maradjunk annyiban, hogy ma este egy short és egy top bőven elég lesz. Egy papuccsal, vagy könnyű cipővel kiegészítve. Ennél többet ne vegyél magadra. Nem elit helyre megyünk, de ettől függetlenül az élmény maradandó lesz. Ha mégsem, akkor itt és most ünnepélyesen fogadom, hogy kárpótlásul a nyaralás hátralévő részében a padlón alszom, és átengedem neked a hotel szuperkényelmes ágyát - esküdözöm, aztán amikor Les megmoccan, azonnal össze is kötöm hátán a bikini felső madzagját. Még az hiányzik, hogy mások legeltessék a szemüket a feleségem azon idomain, amihez kizárólag nekem van jogom!
- És nem, nem kell olyasmit enned, amit máskor nem szoktál. Ahogy én sem akarom fejre állni, mert a másnap reggeli programhoz nem lenne épp okos dolog - fűzöm aztán hozzá a magyarázatot, és míg Les kényelmesen elnyúlik a napon, én addig az árnyékban fekszem le, alig fél méter távolságra tőle.
- Jól érzed magad, bébi? - kérdezem aztán csendesen. Felejteni hoztam ide, és új élményeket gyűjteni. Remélem nem volt halva született gondolat.

-Szerintem szeress érte. Szeretem nézni, mikor az eszem miatt bosszankodsz.-vigyorodom el.-Néha úgy is előszeretettel emlékeztetsz rá, hogy még ennek ellenére sem tudok menekülni előled.-kacsintok, és elkezdek kifelé tempózni. Vágytam a napfényre és reméltem velem tart, ha másért nem is, legalább az árnyékban fetrengés miatt is.
Végignyúlok az ágyon, a forró homokot még mindig kellemesnek érezve, ahogy a hűvös víz után fokozatosan felmelegszik testem, aztán a hasamra fordulva kioldom felsőm madzagjait, hogy bekenhesse hátam.
-Azért annyi segítséget adhatnál, hogy bikinit vegyek-e fel vagy egy szexi csipkét.-mormogom, ahogy élvezem ujjai kényeztető masszázsát. Kellemeset a hasznossal, le se égek és még jól is esik, ahogy ujjai táncolnak hátamon.-Mellesleg, remélem tényleg jó ötleted van a vacsorára, mert az az ágy... rettentő kényelmesnek tűnt az alatt a három perc alatt, amit a szélén ücsörögve töltöttem, míg előbányásztam a bikinim.-borzongok meg lapockámra nyomott csókjától és óvatosan felemelem fejem, hogy még véletlenül se láthasson senki olyasmit, amit csak neki vagyok hajlandó mutogatni.-De meg kell ígérned, hogy tengeri herkentyűket nem kell ennem. És azt is, hogy nem kóstolsz meg valami borzalmas helyi piát, amitől totál kiütöd magad. Bár vicces voltál Mexikóban, ahogy reggel majd egy órán keresztül ücsörögtél az ágy szélén vívódva, hogy eltámolyogsz-e a fürdőszobáig vagy visszabújsz a takaró alá.-emlékeztetem az ominózus estére, amikor úgy támogattam vissza a motelig, mint aki legalább egy hétre elég piát nyakalt be, pedig alig ivott meg egy pohárnyit. Arcomon elégedett vigyorral végül inkább lehajtom fejem és süttetem magam a napsütésben, hogy estére is akár már némi színem is legyen. Rám fért már, a bőröm ugyanis mintha áttetszővé változott volna az elmúlt hónapokban.

Eleinte érdeklődve hallgatom Les kiselőadását a tengeri csillagokról - lám, mire nem jó a sok természetcsatorna-bámulás - de a mondandója végén látványos fintorba torzul a fejem.
- Fuj - kommentálom röviden a gyorstalpalót. - Ez gusztustalan. Meggondoltam magam, inkább maradok farkas. Lehet, hogy szép a tenger, de így belegondolva, ki tudja milyen lehet odalenn az élet - vágok még mindig savanyú pofát. Hát, farkasként legalább nem tartozom az öncsonkítók táborába. Az ivarérett szaporodás viszont nálam is pipa, legalábbis egyelőre annak tűnik. Igaz, a végeredmény keserű, és fájdalmas volt, de... de egyszer túl kell lépnünk az egészen, és bizakodva tekinteni magunk elé. Egyszer én is fogom még a fiam vagy a lányom olyan jókedvvel nevetve a levegőbe dobálni, ahogy az a mellettünk lévő apa tette pár perccel ezelőtt.
- Mmmm... - mormolom aztán jókedvűen, ahogy Les a nyakamba kapaszkodik. - Pedig szívesen dobálnálak. Farkas vagyok, jó erőben. És azt hiszem, egész jó kis látványosság lennénk, mindenki minket figyelne - mosolygok, aztán megforgatom a szemeimet.
- Édesem, néha nem tudom eldönteni, legyek-e boldog attól, hogy ennyire okos vagy, vagy éppen bosszankodjam miatta. Rendben, megadom magam, kitaláltad. Vacsorázni viszlek. De nem hagyományos módon. Majd meglátod - hunyorítok, aztán ahogy Les kifelé kezd úszni, utána tempózok, mindaddig, míg ki nem talpalunk a partra. Az óceán némileg hűvösebb vize után a napfény szinte lángot vet a bőrömön, így nem is bánom, hogy gyorsan behúzódhatok az egyik napernyő alá. Fogalmam sincs, életem párja hogyan lesz képes aszalódni a napon.
- Ami azt illeti - nyomok aztán egy jó nagy adag naptejet a hátára, és lassú, masszírozó mozdulatokkal kenegetni kezdem - ne vidd túlzásba az öltözködést este. Csak valami könnyed cuccot kapj magadra, mert amíg eljutunk a vacsora színhelyére, az nem lesz olyan, mintha egy limuzinba szállnánk be. És nem is jövünk vissza, csak holnap ebéd táján - hajolok le, egy csókot nyomva Les lapockájára. - De erre már nem fogsz rájönni, és remélem, hogy így is lesz. Kissé elkezdenék kételkedni a képességeimben, hogyha idejekorán lebuknék most is az ötletemmel.

A tengeri csillagot tenyeremen lebegtetve elmerengek a közelben zsibongó gyerekek láttán. Elkap a rosszullét egy pillanatra, de Chriest szavai részben kirántanak a letargiából és el tudom rejteni a tékozló, felesleges gondolatokat.
-Hát persze.-szalad fel szemöldököm.-Bár azt olvastam róluk, hogy míg egyik-másik képes ivarérett szaporodásra, addig vannak olyanok, amik öncsonkítóak. Leválik az egyik karjuk és abból fejlődik új. Borzalmas.-engedem aztán el és figyelem, ahogy a vízben lebegve lesüllyed a kékségbe, a homokba érve kisebb "porfelhőt" kavarva maga körül.-Maradok a Teliholdnál és a farkas létnél. Engem legalább nem akarnak megenni.-vonok vállat egy félmosoly kíséretében, elengedve a búvár szemüveget.
Aztán újra felszalad a szemöldököm a homlokom közepére, elé tempózok nyakába csimpaszkodom és úgy nézek rá.
-Nem szükséges a levegőbe dobálnod. Komolyan.-simítok végig arcán.-Jól vagyok. Tényleg. Csak néha nehezebb. De most nem akarok erre gondolni. Csak arra, hogy milyen kellemes a víz, hogy mennyire hívogató a napágy és a napozás gondolata. Szóval így is teszek.-vonom magamhoz egy csókra, és elkezdek kifelé evezni. Tényleg úgy éreztem, a legjobb, amit tehetünk az a pihenés. Amikor nem gondolunk a múltra.-De ha dobálni nem is, a hátam bekenhetnéd. Mert este valami egészen mást akarok felvenni, pláne, ha vacsorázni viszel. Mondjuk.-mosolygok, és próbálom kiverni fejemből minden szomorú gondolatom, még akkor is, ha a terelés szememben tökéletesen ott csillog és látszik. Nem akarom, hogy bármi is elrontsa az itt töltött napjaink.

- Kis pimasz - dünnyögöm, de még mielőtt bosszút állhatnák - ezúttal én lennék, aki az arcába küld egy jókora adag vizet, igaz én nem boszorkány, hanem kézi erővel - addigra máris a vízbe veti magát, és csak a talpát látom még kis ideig, ahogy kalimpál lefelé: néhány másodperc múlva még a teljesen áttetsző vízben is eltorzulnak teste körvonalai. Jobbnak látom hát, ha egy jókora levegővétellel magam is utána bukom, és a fehér homok borította tengerfenék felé veszem az irányt.
Gyönyörű a víz alatti világ: színes, szokatlan, és békés - olyan békés, hogy ha lehetne, kopoltyút növesztenék, és ide költöznék a meleg vízbe. Addig nem is kívánkozom felfelé, míg Les meg nem indul, és ezzel párhuzamosan el nem fogy a levegőm, akkor aztán szaporán tempózom felfelé - csúf lenne a fulladásos halál, meg nem túl stílusos egy második nászúton.
- Brrr... - borzongok meg kissé. Én ugyan nem láttam a tengeri uborkát a saját szememmel, de láttam már tévében, és nem is nagyon bánom, hogy kihagytam a meglehetősen gusztustalan puhatestűvel való személyes találkozást. A csillag viszont, amit Les a tenyerén tart, csakugyan tetszik: pláne, hogy pont olyan színe van, mint Les szemeinek. Ha nem bánnám, hogy ezzel megöljük, haza is vinném a kis állatot - de ez neki a halált jelentené, én meg nem vagyok kíméletlen típus.
- Engedjük csak vissza. Ki tudja, lehet hogy családból szakítottuk ki, és már hiányolja a férje, vagy felesége - pislogok aztán a csillagról Leslie-re, majd követem a tekintetét, ami egy pillanatig a tőlünk nem messze lévő apára és fiára siklik.
- És ha nagyon akarod, szívesen dobállak én is téged - hunyorgok rá, hogy megpróbáljam humorral elvenni azoknak a gondolatoknak a szomorúságát, amik valószínűleg átvillannak a fejében.

Tudtam, hogy nem ellenkezik, ha a pénz kérdést terelem, de arckifejezését látva elvigyorodtam.
-Tudod, olyan képet vágtál, mint aki citromba harapott.-ugratom,felkapva a szemüvegem és inkább lebukok a víz alá. Pár tempó, élvezem, ahogy körülölel a végtelen kékség, és figyelem az alattunk elterülő korallokat, a halakkal karöltve, akik jöttünkre úgy tűnnek el szemünk elől, hogy a sebességük csak a maguk mögött hagyott apró buborékok jelzik. Arra fordítom tekintetem, ahová Chriest mutat, egy bohóchalra, aki szintén eltűnik előlünk.
Elmosolyodva úszom mélyebbre, fordulok egyet a vízben, akár egy sellő és meg se állok, míg a fehér szemű homokig el nem érek. Belemarkolok a hűvös, selymes érintésű homokba, egy tengeri csillagot észrevéve óvatosan felemelem azt. Kezd elfogyni a levegőm, így feljebb evezem, kezemben a csillaggal. De ahogy felérek a víz tetejére érzem, ahogy a békesség mellett elönt némi szomorúság is, hisz nem messze tőlünk egy apuka épp a magasba dobálja a fiát. Elkapom a tekintetem és Chriest felé fordulok, tenyeremen ott pihen a szemem színével egyező kék csillag.
-Az a tengeri uborka undorító volt, ez viszont szép.-fintorodom el a hosszú, fekete valamitől, ami félig a homokba fúrta magát. Ennél már csak a muréna lehetett undorítóbb.

Tény és való, nekünk itt igencsak hamar felkopna az állunk. New Orleansban meglehetősen jók a körülményeink, ami már eleve nagy szó ahhoz képest, ahogy eddig éltünk. Itt viszont azt hiszem, vagy erkölcstelen, vagy törvénytelen dolgokkal kellene foglalkoznunk a pénzért - kispályások vagyunk az itteni nívóhoz képest.
- Hát, legfeljebb bankot rabolnánk. Mi lennénk az új Bonnie és Clyde - vonok vállat, aztán csak összeráncolom a homlokomat mikor szóba kerül a pénz, méghozzá az örökségem formájában.
- Ha jól emlékszem, azt mondtuk, hogy még így is marad pénzünk. Nem is kevés. És te se igazán vitatkoztál velem, vagy támasztottál ellenérzéseket a mostani vakációval kapcsolatban - mormogom. Nem akarok veszekedni, de ez valami tipikus női mentalitás: elfogadni valamit, aztán nyávogni érte egy sort. Persze, tudom én, hogy a megélhetésünket félti, de engem se ejtettek a fejemre, pontosan tudom, mit engedhetünk meg magunknak, és mit nem.
Prüszkölök csak egyet, amikor megforgatja a szemét, aztán vágok egy csúfondáros képet, mikor szóba kerül a gázóra leolvasó.
- Kötve hiszem, bébi. Utalással fizetünk mindent - heccelem, bár ezek után tényleg utána fogok nézni a pasasnak. Ha meglátom, hogy egy ferde tekintetet vet a feleségem felé, megetetem vele a saját fogait.
Egy halk sóhajjal elkönyvelem, hogy mi még az óceánban ácsorogva is képesek vagyunk húzni a másikunk agyát, de aztán ez a gondolat gyorsan el is illan, ahogy látom az arcára kiülő kíváncsiságot. Nos, holnap estig remélem kibírja faggatózás nélkül - biztosra veszem, hogy az a fél nap tökéletes bejön majd nála.
Biccentek, ahogy felhúzza a szemüveget, követem a példáját, és lebukom a felszín alá, előtte persze teleszívom a tüdőmet levegővel. Néhány tempó lefelé, és máris alig kéznyújtásnyira vagyunk az óceán fenekét borító, fehéres, finom szemcsés homoktól. Néhány korall oldja fel a halvány színt, egy-két hal is átcikázik köztük, és megbököm finoman Les vállát, rámutatva egy apró, narancsszínű halacskára, aki a jöttünkre viharos sebességgel siklik be a korallok közé. Hát, most már élőben is láttunk egy igazi Némó-t. Az a nagy marha igazság, hogy a természet egy szemétláda. Igazán lehetnék hal is farkas helyett.

-Igen, itt nincs. Bár ahogy megszoktad a zenét, a végtelen sivatagot vagy a kátyús utak látványát, ezt is meg tudnád szerintem.-világ életünkben alkalmazkodnunk kellett. Nos, ez talán változhatott volna, bár tény, ami tény, ez a hely a mindennapokban hamar rávezetne minket a lényegre: picit kevesek vagyunk mi ide. Nem akartam csődbe juttatni magunkat, és ha tetszik, ha nem, az árakat elnézve, a fizetése jó eséllyel lenne elég mindenre, ami létszükség, és még ha találnék munkát is, nem érezném magam olyan biztonságban anyagilag, mint most. Pedig ez most meglepően kiegyenlített helyzet volt, igaz a mostani utazás egy részét az öröksége fedte le, amiért picit mérges is voltam. -Nem akartam mondani, de ez az egész utazás… Nem kellett volna elne költened azt a pénzt.-bár valamikor az elején lefektettük, hogy a pénz kérdése nem képzi vita tárgyát, nem akartam, hogy azt higgye, mostantól otthon fogom lógatni a lábam. Igazából elgondolkodtam rajta, hogy visszamegyek a műhelybe lassan. Hiányzott a munka és hiányzott a motorolaj szaga és érzése, ahogy bekoszolja kezem. Furcsa egy fétis ez, tudtam jól.
-Persze, semmi mástól nem tartok, csakis ettől.-forgatom meg szemeim, mintha nem lenne világos, hogy pont nem érdekel. Kétlem, hogy komolyan gondolná mindezt.-Igen? Szólj, ha így van, a gázleolvasó úgy is el akarta kérni a számom.-ahogy ő, úgy én is húzom picit az agyát, felvonva egyik szemöldököm, kirívóan nézve rá. Remélve, hogy kiül egy féltékeny, fanyar kifejezés arcára, ami inkább gúnyos volt, mint valóban komoly.
Látom rajta, hogy erre jó lenne, ha igent mondanék, nem kérdezősködnék, így inkább csak mosolyogva bólintok. Bár nem tudom megmondani, hogy csak képzelődöm vagy valami ténylegesen forgat a fejében, a kíváncsiságom egyértelműen hajt, és tudja jól, ez pont elég húzóerő, hogy ne fecsegjek feleslegesen tovább.
-Úszhatunk.-nézek le a kéklő mélységbe, a szín tiszta vízbe, s az alattam elterülő homokos részre, s a korallokra. -Csak ne akarj megfullasztani, nem vagyok hal.-bár erre is valószínűleg lehetne találni valami boszi megoldást, nem keresnék most. Inkább felveszem a szemüveget és alámerülök, s tempózok a homokos mély felé.

Nagyjából sejtettem, hogy Les meg fog ütközni az ötletemen - ez fordított esetben is így lett volna. És valahol persze tökéletesen igaza is volt. Ha ide költöznénk, egy év után már sóhajtoznék New Orleans után. Hogy miért? Egyszerű a kérdésre a válasz: mert ott születtem.
- Persze, persze - simítom hátra szememből vizes tincseimet. - Én is csak félig-meddig gondoltam komolyan. Csak azért vonzó a gondolat, mert itt nincs háború. Igaz, mi sokat nem érzünk belőle, de akkor is - tűnődöm hangosan. - Tetszene ez a környék. Viszont a jót is meg lehet unni. Lehet egy idő után már nem kötne le, hogy mindenhol a pálmafákat bámuljam, meg a félmezte... - hallgatok el, inkább nem fejezem be. Nem úgy akarok elhalálozni, hogy a boncolásnál az óceán vizét találják a tüdőmben. Na meg persze a fő érvről se feledkezzünk meg, hogy itt minimum bankot kéne rabolnom, hogy megélhessünk. A New Orleansban tisztességesnek mondható megélhetésünk itt gyorsan a hajléktalanok soraiba sodorna bennünket.
- Valld be, hogy azért nem akarsz ide költözni, mert félsz, hogy előbb-utóbb valamelyik toples-ben tündöklő csaj elvonná a figyelmemet - veszem aztán tréfára a dolgot, és kissé távolabb tempózom. - Csak hát késő... tudod, álmodni is szoktam ilyesmivel - szemétkedem tovább, de úgy, hogy érezze a szavaimból, csak ugratás az egész, és ne vegye egy szavamat se komolyan. Nincs kedvem a nyaralás hátralévő részében őt engesztelgetni kifelé.
- Na? Ússzunk egy kicsit odalenn? - nyújtom oda Les-nek a búvárszemüveget. Igaz, a víz alig két méter mély, és a napfény tökéletesen átragyog rajta, néha elsiklik mellettünk egy apró halacska - jó lenne alulról is látni mindezt. És ha most belegondolok... remélem, a következő meglepetésem is tetszeni fog majd neki. Az tényleg olyan élmény lesz, amit soha az életben nem felejt majd el. Úgy készülök a holnapra, mint a kisgyerek a karácsonyra - már alig várom. A legnehezebb az egészben, hogy befogjam a szám, és úgy csináljak, mintha nem történne majd semmi a világon.

Nem ellene szólt és szerintem ő is tudta. Az ő szájából hallani jó volt, hogy nem számít neki a seb, de szükségem volt olyan véleményre is, aki nem ismert. És pár elismerő pillantás igazán jól esett ahhoz képest, hogy máskor konkrétan hidegen hagytak.
A forró homok és a perzselő nap után az óceán hűvös vize mindkettőnk számára üdítő, szinte a mennyeket jelenti. Tagadhatatlan élvezem, ahogy körülöleli testem, s ahogy felfekszem a víz tetejére és élvezem a lebegést, meghallom ahogy loccsanva merül el nem messze tőlem, és mellettem ér vissza újra a víz felszínére.
Felkapom fejem. Értetlenül és kicsit zavarodottan nézek rá az ötlet hallatán. Megannyi indok jut eszembe, ami mellette és még több, amit ellene szólna. Feltolom napszemüvegem vizes hajam fölé és hunyorogva nézek rá. De nem azért, mert a kék víztükör vakít. Őszintén szólva azt sem tudnám megmondani, most vajon milyen színű lesz a szemem. Düh, meglepettség vagy épp a kellemes meglepetés süt rólam, de leginkább ennek elegyét tudom elképzelni.
-Te most ezzel csak szórakozol ugye?-nem épp a megfelelő kérdés elsőre, amit ennyire megrágtam magamban, de nem elhanyagolható ezt tisztázni. Hangom olyan semleges, hogy azzal magam is meglepem. -Neked az az otthonod.-közlöm tényszerűen. -Mármint én csak oda sodródtam, mert a szüleim, akiket nem is ismertem, New Orleansból származtak, de ennyi. Amikor első este nálam voltál, akkor kezdtem el először igazán otthonomnak érezni. Az új ház pedig… Nincs annyi pénzünk, hogy itt megéljünk. És tudom, itt nem lesz elég egy lakókocsi és egy büfé ahhoz, hogy megéljünk, bár lehet, hogy pár ismerős Orlandoban még akadna, akinek van műhelye és tudnék magamnak valami munkát szerezni, de…-rázom meg fejem hajamba túrva. -Miért költöznénk el?-kérdezem, bár feltehetném fordítva is a kérdést, miért is ne tennénk meg ezt a lépést? Mi kötött minket oda? A múlt, nem a jelen. Talán nem jól reagáltam ezt le, és azt hiszem ez a gondolat épp úgy ül ki arcomra, mint a saját szavaimba fektetett hitem hiánya is.

- Hát, nagyjból képzeld el milyen ez a klíma a farkasfűtésemmel - dünnyögöm válaszként Les-nek, és csak az a a gondolat vigasztal, hogy nemsokára a fejem búbjáig merülök majd a habokba. Na meg az, hogy ha beáll az este, és lemegy a nap az égről, a hőmérséklet maga lesz az ideális szó definíciója, és nem fogok magam úgy érezni, mint gyros hús a nyárson.
Lerakjuk a cuccainkat, aztán kissé laposban kezdek el kúszni, mikor látom, hogy Les-nek feltűnik, hogyan legeltetem a szemeimet. Nem vágja ki a hisztit, ő is tudja, hogy ez nem jelenti azt, hogy még a nyaralás alatt elhagyom egy magamutogató kis fruska miatt, és remélem, az óceánba se fog belefojtani lecke gyanánt.
- De tényleg azt néztem - bizonygatom álszent pofával, csodálkozva, hogy nem szakad ránk az összes pálmafa, meg a komplett világegyetem a szemenszedett hazugság hallatán. Na persze őt is meggusztálják más pasik, és látom, hogy tetszik neki - azt az önbizalmát, ami a sebének köszönhetően kissé a béka feneke alá zuhant, most némileg helyrebillenti a tény. Ezért én sem morgok, vagy zsörtölődöm, tudomásul veszem, hogy amit lehet nekem, azt neki is - de ezt mire végiggondolom, ő már szaporán siet a víz felé, így hát én is talpalni kezdek utána.
- Édes istenem... - sóhajtok kéjeset, amikor az óceán langyos, a kinti forróság után mégis hidegnek tűnő vize végre a lábamhoz ér, és amint hasamig érnek a habok, bele is vetem magam a hullámokba. Nem is értem, hogy miért vagyok farkas. Minimum delfinnek kellett volna születnem.
Felbukkanok a víz alól, megrázom a fejem, ezernyi vízcseppet szórva szét magam körül, aztán rámosolygok Les-re.
- Van egy ötletem. Adjuk el a házat New Orleansban, és költözzünk Floridába. Mondjuk ide. Kinézünk egy szép óceánparti házat. Millió pálmafa lesz az udvarunkban, és a medence helyett ide járunk majd úszni. Sőt, minden reggel a saját kertünkben lévő fáról szedjük a narancsot és ananászt a reggelihez - vetem fel, és nem is teljesen komolytalan a lehetőség, amit ajánlok. Miért ne költözhetnénk ide? Miami ezerszer békésebb, mint a jazz fővárosa, és az egész életünk olyan lenne, mint egy végeérhetetlen nyaralás.

-Nekem a legkevésbé sem hiányzik.-vágom rá, bár ő sem gondolta komolyan, az ő farkasfűtése erősebb volt, mint az enyém, így míg én vacogtam két napja este a teraszunkon, ő kellemesnek érezte a levegőt. Ellenben jól esett kihasználni, hogy tényleg olyan volt, mint egy fűtőtest és mindig közelebb akartam hozzá húzódni.
-Tökéletes.-helyeselek elégedetten, ledobva törölközőm, és napszemüvegem feltolom fejem tetejére, hogy megvizsgáljam az előttünk elterülő partot. Egy kis fürdés, aztán egy kis napozás. Bőven benne vagyunk még a délutánba, van időnk kihasználni a forró levegőt. Máris érzem, ahogy feltöltődik a testem D-vitaminnal.
-Hát persze.-hunyorgom, próbálom elnyomni a vigyorom, bár a fürdőnadrágban rohangáló pasik között is van egy-két kifejezetten jóképű, de kevésbé érdekelnek. A tekintetük viszont épp úgy érzem magamon, ahogy Chriest méregeti a többi nőt. Viszont most először picit ezt élvezem, visszakapok némi magabiztosságot, amit ki is használok.-De amíg velem vagy, felőlem azt nézegetsz, amit akarsz. Nem vakságot fogadtunk egymásnak, hanem szerelmet.-komolyan gondolom, amit mondok, bár ezzel nem hangsúlyozom ki azt, ami az elmúlt pár hétben bökte a csőröm. Se ő, sem én nem voltunk mással, míg külön voltunk. És valahol ez is bizonyította, legbelül tudtuk jól, hogy idővel minden megoldódik köztünk. ÉS lám... itt vagyunk.
-Nem kérek semmit.-rázom meg fejem, ledobva a törölközőm és fejem tetejéről orromra tolom a napszemüvegem, és próbálok a lehető legmagabiztosabban végiglépdelni a forró homokos parton, a törölközőink és az óceán között. Ahogy a lábam a kellemes, langyos vízhez ér, vállam felett Chriestre pillantok, és beljebb sétálok. Felfekszem a víz felszínére és élvezem, ahogy lesüt rám a nap.

Hotel

Nem tart sokáig, csak néhány perc, míg a hoteltől elérünk a tengerpartra, és már az odafelé úton alig várom, hogy végre megpillanthassuk a türkizszínben szikrázó óceánt - a levegő minimum olyan forrónak tűnik, mintha egy mikrosütő belsejében élnénk.
- Most bezzeg visszasírom New Orleans klímáját - nyögöm, mert a hátam közepén folyik végig a verejték, de persze ez szavamat se gondolom komolyan. Szeretem a nyarat, a telet legszívesebben kitörölném a naptárból, úgyhogy tényleg egy rossz szavam sem lehet Miami éghajlatára. Pláne akkor, amikor kissé megélénkül a szél, és bár hűvöset nem hoz, csak forró levegőt kavar, az óceán sós illatát már messziről érezni lehet.
- Azt hiszem, ez jó is lesz - mutatok egy bambusztetős napernyő felé, ami alatt két napágy áll - ezek úgy sorakoznak sorban a parton, mintha egy hadsereg díszőrsége lenne. Jó ötlet - aki nem akar, annak nem muszáj a tűző napon aszalódnia. Persze sokan választják az önkéntes serpenyőt - törülközők fekszenek a homokon, rajtuk nők, én meg igyekszem úgy legeltetni a pillantásomat rajtuk, hogy Les ne vegye észre túlzottan, és ne csapjon nyakon.
- Csak azt néztem, hogy szerencsére még nincsenek túl sokan - motyogom, mikor rájövök, hogy Les mégis elkapta a pillantásomat. Jól van, hát férfi vagyok... attól, hogy megnézek más nőket nem jelenti azt, hogy többre is érdekelnek, mint egy másodperc.
- Mit halásszak neked az óceánból? Kagylót, csigát, rákot, vagy tengeri csillagot? - kérdezem aztán mosolyogva Les-től, mikor lerakom a minimális motyónak számító törülközőket és naptejet, meg a fényképezőgépet. - Valami olyasmit, amit majd hazaviszünk, és kirakunk a lakásban, hogy ha ránézel, eszedbe jusson a második nászutunk - teszem hozzá. - Válassz valamit, és könyörgöm, menjünk csobbanni, még mielőtt felforr az agyam utolsó atomja is.

***