Sosem voltam valami nagy szervező, a meglepetés-buliknak meg karácsonyi készülődésnek sem én voltam soha az irányítója, bár nyilván az is közrejátszott ebben, hogy eddigi életem alatt túl sokan nem voltak körülöttem, akiket ilyesmivel nyűgözhettem volna le - egészen addig, míg Les-t meg nem ismertem. Akkor mintha valamiféle eddig mélyen leplezett tehetség tört volna ki belőlem, szinte szárnyaltak a gondolataim, hogyan és mivel okozhatnék örömet és maradnadó emlékeket neki, és ez az utazás tökéletes alkalom volt arra, hogy kiéljem az ilyen téren eddig rejtett kreativitásomat. Nem mellesleg hiába morgolódik, tisztában vagyok azzal is, hogy a lelke mélyén úgy el van lágyulva, mint a napra kirakott vajkocka.
- Majd akkor is emlékezz erre, ha valamiért szét akarnál verni bármit is a fejemen - válaszolom röviden Les szavaira, amikor engem végeredményben álompasiként aposztrofál, aztán hogy egyedül maradunk, és leülünk, bánni kezdem, hogy nem szenvedek szemtengelyferdülésben, mert valahogy jó lenne egyszerre nézni a hajón kívüli, földöntúli látványt, és Les arckifejezését. Bár valószínű, hogy ha egyszerre lennék kandzsal meg bandzsa, nem igazán tudtam volna a pillantásaimmal levenni lábáról életem párját, úgyhogy lemondok a testi adottságok eme hiányosságáról. Mindenesetre az sem kerüli el a figyelmemet, hogy kissé kifut a szín az arcából, mire összeráncolom a szemöldökömet.
- Rosszul vagy? - kérdezem, de megkönnyebbülök, amikor aztán visszanyeri a halvány pírt az arccsontjai környékére, és már ismét mosolyog. Ennyi időt még sosem töltöttünk vízen - vízközelben sem - lehettem volna annyira felkészült, hogy eljut a tudatomig, hogy talán a gyomra kissé megsínyli a most meglehetősen sűrűnek tűnő tengeri programokat. Szerencsére a hajó kapitánya informált róla, hogy vannak tablettái, mindenféle alkalomra - gondolom ez a verzió is közéjük tartozott. Kíváncsi lennék, hány turista dobta már ki a gyomra tartalmát a tenger vizébe némi himbálózás után.
- Ami a szülinapomat illeti, tudod, hogy nem várok én el semmit - rázom meg aztán a fejem. - De ha most belegondolok, hogy mi lenne a tökéletes ajándék, akkor... - hallgatok el, csak egy sokatmondó pillantást vetek Les hasa felé: ha bejelentené, hogy apa leszek, talán a legszebb dolog lenne az életemben, és tényleg, a legtökéletesebb szülinapi meglepetés. De tényleg semmit nem akarok siettetni: túl vagyunk egy jókora megrázkódtatáson, és képletes pofonon, amit az élet osztott ki nekünk. Talán az a legokosabb, ha úgy veszünk mindent, ahogy jön, és nem akarunk a világon semmit kierőltetni.
- Kifutunk a nyílt tengerre - váltok témát, és megfogom Les kezét, hogy lágyan cirógatni kezdjem az ujjait - teszünk egy kört, aztán visszatérünk oda, ahol a hajó horgonyzott, amikor érkeztünk. Ott felvehetjük a búvárruhát, és úszkálhatunk fél órát a felszín alatt, hogy testközelből is lássuk mindezt - bökök másik kezemmel az üvegen túli, színpompás világra. - Ne aggódj, nem leszünk egyedül. Két hivatásos búvároktató jön velünk, akik figyelnek majd ránk, és irányítanak. Egyikünk sem egy kopoltyús típus, úgyhogy ez lesz a legbiztonságosabb - mosolygok, és önkéntelenül is hátrahőkölök, amikor - mivel már mélyebb vizeken járunk - egy jókora rája tűnik fel az üveg túloldalán, igaz az ijedtségem csak addig tart, míg meg nem látom a hasát, és rajta a száját, ami mintha vigyorra görbülne - akkor kitör belőlem a nevetés.
- Vihetnénk néhányat haza a medencébe is - vetem fel az ötletet, és fél szemmel figyelem Les reakcióját.

Fogalmam sincs mire készül, amikor megérkezünk a hajóra. Már így is azt hittem, hogy mindent láttam, amit elképzeltem és arról fogalmam se volt, hogy közel se láttam mindent. Mert ő jó előre kitervelt és megszervezett mindent, amivel jócskán meg is lepett. Az ötlet, hogy elmegünk valahová nem egészen úgy nézett ki a fejemben, mint ahogy összerakta és kivitelezte. Az valami egészen más volt.
Megérezik a kapitány, aki el is elmosolyodik, mikor Chriest közli vele, hogy fogalmam sincs semmiről. Kezet fog velem is, majd beszélni kezd. Mégis miről kellene tudnom? Kicsit értetlen arcot vágok, amikor belépünk a fedélzetre, de különösebben nem zavartatom magam. Aztán lassan leesik a húsz fillér. Az elém táruló látványtól eltátom a szám és míg Chriest büszkén mosolyog én szívem szerint leütném, amiért megint ekkora költésre adta a fejét. Nem teszem szóvá, de azért egy szúrós pillantással jutalmazom, a szívem mégis gyorsan meglágyul.
Az biztos, hogy kiránt mindkettőnket a szürke hétköznapokból. Még sose láttam ilyesmit, olvastam már róla és láttam képeket is, de sosem jutott volna eszembe, hogy ilyesmire készül.
-Mit gondoltál, hogy...-hebegem, bár nem tagadom, kifejezetten tetszik a hajó és a helyszínválasztás. -Kezdem azt hinni, hogy te nem is létezel és ezt az egészet csak álmodom.-mosolygok rá, ahogy beljebb vezet, s megkapjuk az intelmeket, hogy hová szabad lépni és hová nem. bólogatok párat, hogy értettem az instrukciókat. A kék mélységtől csak egy üveg választ el minket, és bár a hajó még nem indult el, már most érzem, hogy a gyomrom fordul vele egyet. Eddig a pillanatig meg sem fordult a fejemben, hogy tengeri beteg lennék. De lehet, hogy mégis az vagyok... Bár ez legyen a legkisebb bajom. Ahogy mellém ér és leülünk elmúlik a pillanatnyi rosszullét.
Kettőnk közül ő volt az, aki szívesen búvárkodott, én kevésbé tartoztam azok közé, akik az életüket le tudták volna élni a víz alatt. De ez valahol mindkettőnk számára kellemes helyszín lehetett. Szorosan mellé bújok, ahogy a lábaink alatt elterülő korallokra nézek.-Gyönyörű...-suttogom, mint akut megbabonázott a látvány és képtelen mást mondani mert már nem ura önmagának. Csodálkozva figyelem az ide-oda úszkáló halakat, és képtelen vagyok elhinni, hogy ezt én láthatom és élhetem át. Néha emlékeztetnem kell magam, ha megcsípném a kezem, biztos hülyének nézne...-És a születésnapodra ezek után találjak ki valamit? Na köszi...-mosolygok, mert az biztos, hogy meglepetések tekintetébe most ő vitte el a prémet.Cseppet sem bánom, de azért komolyan elgondolkodom, mivel érdemeltem ezt ki.

- Ilyen vehemencia mellett ez nem teljesen biztos - jegyzem meg, mikor Les megnyugtat, hogy nem a tengerben, itt és most fogom a halálomat lelni. Ennek ellenére lassít kicsit a tempón, miközben a derekát fél kézzel átfogva ölelem magamhoz, félig-meddig kapaszkodás céljából, másrészt mert csak simán jólesik hozzáérni, annak ellenére is, hogy a mellényt érzem javarészt a bőre helyett. Amikor viszont feltűnik a hajó, és a jet-ski mellé sorol, már tényleg komoly fenyegetés érkezik a feleségem részéről, beburkolva némi csodálkozásba. Igaz, fogalmam sincs hogy ez az utóbbi a látványnak és az újabb meglepetésnek, vagy a feltételezett mentális állapotomnak szól-e, de per pillanat nem is foglalkozom vele. Látom, hogy amikor Les leállítja a motort a hajó tatján megjelenik egy férfi, kezét felemelve int felénk, én pedig viszonzom a gesztust, és mindketten rövid időn belül máris a fedélezeten állunk. Les-t a kíváncsiság motiválja javarészt a gyorsabb mozgásban, engem pedig a várakozás, mert mint a program kiötlője, már tudom, mi vár ránk, és bízom benne, hogy nem lesz csalódás a vége.
Ezen a hajón már nem vagyunk egyedül, négy-öt fős legénység mozog mindenfelé: kormányoznak, felszereléseket cipelnek, látszólag ide-oda sétálgatnak csak, de bármibe fogadom, hogy ez csak külső szemlélőnek tűnik így, valójában mind úgy mozognak, egymáshoz illeszkedve, mint a fogaskerekek egy gépezetben.
- Üdvözlöm - nyújtom a kezem az elénk siető kapitánynak, és úgy érzem magam, mint a kisgyerek, amikor a szülei becsengetik a sötét szobából a karácsonyfa alá, lévén hogy megérkezett a csoda. - Chriest Wolfswood vagyok, én béreltem ki a hajót mára, legalábbis néhány órára. Ez a gyönyörű hölgy pedig a feleségem, Leslie - fogom át fél kézzel szerelmem derekát. - Ő még nem tudja, miért jöttünk ide. Meglepetésnek szántam - vigyorgom el magam, a kapitány pedig viszonozza a gesztust. Kezet ráz Les-el is, majd a hajó kajütje felé kalauzol bennünket. Áthaladunk a vezérlő szobán, majd egy apró lépcső következik, méghozzá lefelé. Kékes, fényes derengés szűrődik fel a hajó aljából, és kénytelen vagyok a szám sarkába harapni, ha elképzelem, Les milyen arcot fog vágni, amikor meglátja a csodát.
Nos, ezúttal kár, hogy nincs előttem tükör, mert a saját képem is lehet egy látvány: hallottam már, hogyan is néznek ki, meg működnek az efféle dolgok, de látni még nem láttam - és ez a mostani élmény szinte fejbevág gyönyörűségével.
A hajó oldala - ami a víz alá esik - illetve az alja ugyanis mindenütt tíz centi vastag üvegből áll, és lábunk alatt szinte húsz centire ott nyüzsög az egész vizivilág - apró meg nagyobb halak, rákok, korallok, és mivel a víz mélysége nem lehet több öt méternél, sehol nincs ijesztő sötétség, a napfény beragyogja a fenék szürke-fehér homokját is.
- Üvegfenekű hajó - jegyzem meg, bár teljesen feleslegesen, mert Les sem vak: inkább csak szükségem van valamire, amibe beleönthetem a bámulatomat, meg a gyönyörűséget, amit a lelkem mélyén érzek.
A kapitány eligazít minket, hogy a hajó fenekén kizárólag az összekötő elemekre lépjünk, noha az üveg törhetetlen, azért jobb az óvatosság, én pedig meg tudom érteni: életem végéig nyöghetném, ha ki kellene fizetnem egy elsüllyesztett hajót a bénaságom miatt. A fenék két oldalában szélesebb gyalogjáró van - kivételesen nem üvegből - ahol beépített ülőkék sorakoznak, hát kényelmesen le is rakhatjuk magunkat, így egyformán rálátásunk nyílik az oldalra, és a talpunk alatti világra is. A kapitány ezt követően magunkra hagy bennünket, majd elindul, hogy felszedje a horgonyt, és kissé arrébb haladjunk a vízben, beljebb, a mélység felé.
- Hogy tetszik? - szorítom meg Les kezét, csillogó szemekkel figyelve rá, miközben leülünk, és érezni, ahogy a hajótest finoman, de meglódul, ahogy a nyílt tenger felé igyekszünk.

-Nem is szoktam dühösen visítani a neved. Kivéve, ha… De a legtöbbször nem a dühöm tehet róla, hogy a neved kiabálom.-vonogatom meg szemöldököm, bár olyan közel állunk egymáshoz, mintha összenőttünk volna. A fürdés inkább csak valamiféle tusolás szerűség, de így se lehet egy szavam. És valóban, én is inkább a békességet, kevésbé a harcot szerettem. De a közeledő telihold vet bennem fel kétségeket. De erről még nem beszéltünk, és a nyaralást nem is terveztem ilyesmivel elrontani feltétlenül. Az más kérdés, ha dühös voltam rá, igen ritkán mondogattam a nevét. Meglep ugyan, hogy a törölközőért nyúl, de elégedetten veszem el a felém nyújtott darabot is, hogy megtörölközzek benne. Hajam a maga kócos mivoltában fogom magas kontyba, mivel arra nem figyelmeztetett, hogy az éjszaka után rohanvást következik a következő program, bennem valahogy az volt, hogy visszamegyünk a szállásra és kifekszünk a napra. Nem így lett. Magamra kapom a fürdőruhám, a rövidnadrágom, de a felsőm csak sebbel-lobbal kapom magamra, félig, ahogy tudom, mert a tulaj máris a hajón van. Csapzottan lépek elő, mosolyogva, és bólogatok lelkesen, Chriest mellett ácsorogva, már inkább azon gondolkodva, hogy mi a fenére készült, mintsem arra fókuszálva, hogy a tulaj miket kérdez.
Akaratlan alsó ajkamba harapok, ahogy Chriest a tulajt győzködi róla, hogy minden tökéletes volt.
-Igen, minden tökéletes volt.-bólogatok mosolyogva, amikor a pénz a pasas kezébe kerül egy mosoly kíséretében lépek el mellette. Chriest felé sejtelmes, elégedett mosolyt dobok, alsó ajkamba harapva, hogy ne nevessem el magam attól, ahogy rám néz. -Azért az ágyat összepakolhattuk volna.-szólal meg rendmániás énem, na meg persze… hát na. A tegnap éjszaka nagy részét nem az töltötte ki, hogy egymás karjaiban csodáltuk a csillagos eget, majd elaludtunk. Ez volt a kisebbik rész. Bár gyanítom a tulaj az ilyesmihez igencsak hozzászokott, ahogy elnéztem a korát. Lassan lesegít és a kormány mögé ültet, amitől meglepődve, de vételen elégedettséggel nézek rá. Visszafogott mosoly helyett vigyorogva, mint a vadalma. más örült volna, ha fuvarozzák, én viszont nem más voltam és ezt Chriest is tudta. Szerettem, hogy ezzel ő is tisztában volt és nem esett nehezére az én kezembe adni néha a kormányt mondván, az férfi feladat.
-Ne félj, nem fogsz megfulladni.-nevetek, élvezve, ahogy dobál minket a víz, de aztán lassítok, és figyelem az óvatos mozdulatot, ahogy ujjai csuklómra simulnak, másik kezével derekam átfogva kapaszkodik. Elmosolyodva, de engedelmeskedem, igaz az adrenalin úgy tombol az ereimben, mintha semmi más nem tartana életben.
-Na jó Chriest, most löklek a vízbe.-lassítok le, mikor meglátom a hajót, majd szép lassan elindulok felé, egyenletesen közeledve, bár fogalmam sincs mire készül, igazából szinte mindegy is volt. Nem voltam túlzottan anyagias típus, de azért lassan, de biztosan kezdett túllőni az előzetes célokon. Legalábbis azokon, amiket én gondoltam erről a nyaralásról.

Azt persze nem állítom, hogy én mindig fürge mókus módjára ugrom ki reggel az ágyból, de Les-hez képest virgoncan szoktam magamhoz térni. Ő most is olyan laposan és álmosan pislog felém, hogy mérget mernék venni rá, hogy nem csupán azt nem tudja, fiú-e vagy lány, hanem nem is érdekli. Dünnyög valamit miszerint elég lelketlen módon ébresztgetem, aztán nyög egyet ahogy az órára pillant, és konstatálja, hogy nincs lehetősége a további lustálkodásra, aztán kimászik az ágyból, bár ez kb olyan tempóval megy, mintha Sid lenne, a Jégkorszak bolondos szereplője.
- Rendben, egy gyors fürdő belefér - biccentek, aztán beterelem az apró zuhanykabinba, igaz a mosakodás mozdulataihoz sok hely már nem marad - a fülkét szemmel láthatóan és érezhetően egy személyre tervezték.
- Nos, szerintem ez az a szó a szádból életem, amit soha nem fogok megunni - mosolygok rá Les-re, miközben alig tíz centire van tőlem az arca, a tusolóban összepréselődésnek hála. - Jobban tetszik, mint amikor hisztizel, meg amikor dühösen visítod a nevemet - vigyorgok, aztán kiugrom a fürdőből, és szaporán törülközni kezdek - tessék, mondja valaki, hogy ez nem a fejlődés legfelső foka, hogy morgolódás nélkül hajlandó vagyok erre a cselekményre, miközben régen csak felesleges rongydarabnak tartottam a puha frottírt, meg felesleges időtöltésnek az efféle értelmetlen dolgokat.
- Igyekezz. Itt a tulaj - fülelek aztán kissé, félrehajtott fejjel, mint a hiúz, mert meghallom távolról az érkező jet-ski zúgását. Mire Les összekapja magát, és kisietünk a fedélzetre, pont kiköt a kapitány a jacht mellett, és a fedélzetre kapaszkodik.
- Köszönjük, minden tökéletes volt. Tényleg, igazán tökéletes - rázogatom a pasas kezét, válaszolva a "hogy éreztük magunkat" kérdésére, majd előhúzom a tárcámat, és kifizetem, némi plusszal megtoldva az előre lefixált összeget.
- Gyere édesem... várnak a következő helyen - mosolygok Les-re, aztán a kezem kinyújtva a tenyerére ejtem a jet-ski kulcsát, amivel mi érkeztünk, és ami tegnap este óta ott ringatózik a hajó másik oldalán. - Te vezetsz. Majd én irányítalak, hogy merre - segítem le aztán a hajó apró létráján miután felcsatoljuk a mellényeket, és miközben helyet foglalok ezúttal az ülés hátsó részén, nem bírom megállni nevetés nélkül azt a boldog és büszke arckifejezést, amit életem szerelme vág, mikor kezébe kerül a kormány.
Egy utolsó intés után búcsút veszünk a kapitánytól, Les pedig kilő, olyan lendülettel, hogy ha nem kapaszkodnék, most alighanem már a tengerben lubickolnék.
- Lassíts egy kicsit - köpködöm a tetemes vízmennyiséget, amit ez a váratlan manőver zúdított a képembe, majd megkocogtatom a kormányon lévő apró iránytűt. - Arra menjünk - bökök a megfelelő irányba. Nagyjából tíz perc múlva meg kell látnia a hajót, ami vár ránk - bár nyilván azzal még mindig nem lesz tisztában, hogy itt mi lesz a programunk.

Az éjszaka békessége nem szűnik. Kicsit féltem, hogy valami vihar ketté szeli az idillt, és a hajót dobáló hullámokra ébredünk, de nem különösebben bánom, hogy csend volt. Azt sem bántam mondjuk, hogy így alakult az este, hogy ilyen békésen töltöttük az időnk. Sőt, már inkább hiányzott ez az életemből. Mert régen többször voltunk így egymás közelében. De az is örömmel töltött el, hogy a múltat tényleg a múltként hagytuk magunk mögött. Hogy tényleg nem akartunk a múltban élni és a történtekkel foglalkozni. És annak is örültem, hogy ami az én fejemben motoszkált, nem ütötte ki azt, ami az övében nem. Mert valahol mind a ketten tudtuk, hogy ha egyszer sikerült, sikerülhet újra. És mi van akkor, ha az az egy százalék pont elég, ahhoz, hogy apa lehessen belőle. De ha nem, akkor sem kesereghettünk tovább a múlton.
A fülem cirógató suttogásra ébredek. Hajamba túrva fordulok vele szembe, és bújok mellkasához, de ez a gyenge próbálkozás az ágyban maradásra felesleges. Mire reagálnék, már felül és messzebb kerül ezzel tőlem.
-A lelkünkre? Pedig ez az ébresztés mindennek ellenére lelketlen tőled.-dünnyögöm, próbálok felébredni, ellenben vele, én inkább csak próbálok és ellenben vele, nekem ez még mindig nehezen megy. Általában kettőnk közül én vagyok a később kelő, kivéve, amikor valami beüt nálam és reggelivel várom. Ez szokott a viszonylag ritka lenni. Az ágy melletti órára nézve viszont nagyot fújok. Fél nyolc? Komolyan? Ez nem amolyan második nászút dolog?
-Nem vagyok éhes, de kérek abból, ami bevettél.-mormogom, mikor kiugrik az ágyból, mint akit fenékbe csíptek. Felülve nagyot nyújtózok, magam köré tekerve a vékony takarónak használt lepedőt, aztán hajamba túrva nézek ki a víz felszínén megcsillanó napfényáradatra. -Na jó, mi lenne, ha csatlakoznál ahhoz a gyors fürdőhöz?-vetem fel könnyedén mosolyogva, amikor kimászom az ágyból és mellé lépek, útközben elengedve a lepedőt, és viszonozom a reggeli csókját, immáron valamivel éberebben. -Szeretlek, ha nem mondtam volna még elégszer. De ha mondtam is és unod sem különösebben érdekel.-vonok vállat vigyorogva, és úgy érzem a kisebb kábaság ellenére is kipihentem magam, jobban, mint az elmúlt hónapokban bármikor.

- A nők mindig elvesznek a felesleges részletekben - dünnyögöm, persze tudom, hogy Les-nek igaza van, mert az első együttlétünk tényleg úgy zajlott le, ahogy elmeséli: voltaképp hálát kéne adnom a borús időnek, meg a jókora felhőszakadásnak, ami a lakókocsiba űzött minket. Na meg az ellenállhatatlan sármomnak, amelynek egyszerűen képtelen volt ellenállni.
- Cöhhhh.... - füstölgök aztán félig-meddig viccesen, mikor annyit mond, hogy megfeleltem az elvárásainak. - Én ennél többet vártam. Mondjuk egy olyan felfokozhatatlan és rajongó hangon előadott dicshimnusszal kibékülnék - vigyorgok aztán. Tisztában vagyok vele, hogy minden téren kielégítő teljesítményt nyújtottam - és nyújtok azóta is - de most őszintén, melyik férfi hiúságát nem legyezgetné az akár túlzásba is vitt elismerés?
- Szerelmem, hidd el, semmi ellenvetésem nem lenne a te ötleted ellen sem, de momentán elfáradtam, és elálmosodtam. Plusz nálatok talán azonnal mehet a következő alkalom, de nálunk férfiaknál szükség van némi regenerálódásra - ásítok hatalmasat, és fél karommal átölelem Les-t, mikor hozzám bújik, és fejét a vállamra hajtja: ez a mi jól megszokott, és bevált alvópozíciónk, talán már nyugodt éjszakánk sem lenne e nélkül.
- Egymást tettük boldoggá - mormolom még félhangosan, amolyan zárószóként, aztán valójában már nem is nagyon emlékszem semmi másra: szerintem hamarabb alszom el, mint ő, és úgy hortyogok reggelig, hogy talán az ítéletnapi harsonázás után még külön is meg kellene rázni, hogy magamhoz térjek.

Reggel ennek ellenére én magam nyitom ki a szemem, mindenféle költögetés nélkül, de úgy látom, az ébredéssel per pillanat egyedül vagyok. Les még javában húzza mellettem a lóbőrt, és halkan, némán elnevetgélek azon, hogy egy hosszú nyálcsík folyik a szájából a párnára.
- Reggel van, egyetlenem - kúszok hozzá közelebb, hogy a fülébe tudjak sugdosni. - Ideje kelni, mert egyrészt várnak ránk, másrészt hamarosan ki leszünk dobva a hajóról - vetek egy pillantást az órára: reggel fél 8 van. Van rá harminc percünk, hogy összekapjuk magunkat, és menetre készen álljunk, még mielőtt a hajó tulajdonosa visszajön. Látom, ahogy Les kábán kinyitja a szemét, még nincs igazán magánál, de kíméletlenül lecibálom róla a takarót.
- Egy gyors zuhany egyetlenem, és semmi reggeli. Esetleg egy gyümölcs, de ennél többet tényleg ne egyél. A lelkünkre kötötték, hogy ahová most megyünk, oda üres gyomorral érkezzünk - állok meg aztán az úgy mellett, és akkor nyújtózással koronázom meg a mondandómat, hogy jószerével a kabin két falát érik a karjaim. - Mellesleg jó reggelt - hajolok le hozzá egy csókra, aztán kipattanok az ágyból - én frissre és kipihentre aludtam magam, bár alighanem a lelki helyrebillenés legalább annyit nyom a latban, mint az éjszakai nyugalom.

-Folyamatos és kitartó?-vonom fel szemöldököm, szándékosan cukkolva.-Nekem úgy rémlik, hogy az esőnek hála le kellett vennem a ruhám, különben megfáztam volna. Mert neked nem tetszett, hogy először lemorogtalak és ezért perceket kellett még az erdőben töltenünk ahelyett, hogy a motorokkal visszamentünk volna.-bár ez csak részben igaz, ahogy tekintete arcom fürkészi, végül elnevetem magam, de aztán mintha a mosolyom sose lett volna arcomon, egyszerűen kimondom, amit gondolok.-Tudod, akkor éreztem először, hogy valaki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. És amikor megkérdezted, hogy jól vagyok-e, felülírtad a teóriám is a férfiakról és azt hiszem elraboltad a szívem is.-mosolyodom el végül, bár sok esélyt nem hagy, a nevetésem újra előtör, ahogy asszonyomnak hív és visszaterel minket az idegennel töltött éjszaka meséjébe.
-Őszintén szóval az elvárásaimnak megfelelő volt. Bár az ismétlés a tudás anyja.-vonok vállat mosolyogva, és figyelem, ahogy tenyerem kezébe veszi, így esélyem sincs további köröket rajzolni mellkasára.
-Hát lenne egy két tippem, amitől te is éberebb lennél, mint a kávétól.-harapok alsó ajkamba, megvonva szemöldököm, de mielőtt kapnék a telhetetlenségemért, magamhoz húzom és gyors csókot nyomok szájára.-Mielőtt meggondolatlanságot mondanál, jelezném, tetszik az ötlet. De valld be, az enyém ellen se lenne kifogásod.-azzal kibámulok a fejünk felett lévő ablakon. Közelebb húzódom hozzá, fejem vállára támasztva és kényelmesen elhelyezkedem.-Fogalmad sincs, mennyire boldoggá tettél.-fonom össze ujjaink, de érzem rajtam is elhatalmasodó álmosságot, aminek hála, lassan álomba is merülök, nem firtatva tovább a következő reggelt. Meghagyom neki, had élvezze ki a tömérdek meglepetést, amit nekem előkészített, nem akarom elrontani a játékát. És kezdek ráérezni a meglepetések okozta kellemes zamatra is.

Ha rajtam múlna, egész éjjel így feküdnék, ebben a jóleső félájulatban, Les-el összefonódva. Levegő után kapkodunk mind a ketten, de még percek telnek el, mire képesek vagyunk megmoccanni - igaz, ez sem terjed annál tovább, minthogy Les kissé felemelkedjen rólam, megtámaszkodva a mellkasomon, és elégedett kábulattal pislog rám. Vonásai kisimulnak, boldogság sugárzik minden egyes pillantásából, majd magunkra ügyködi a takarót, elérve ezzel, hogy nagyjából úgy érezzem magam, mintha egy kazánba toltak volna be. Nem is kínzom magunkat sokáig a hőséggel, óvatosan magam mellé gördítem Les-t, elszakítva így testünket egymástól, majd saját magamról lekanalazom a takarót. Miamiban vagyunk, a tengeren ringatózva, és noha már feljött a Hold és a csillagok, még mindig forró levegő áramlik be a nyitva hagyott tetőablakon keresztül. Igazi nyári, romantikus éjszaka van - talán nálunk jobban senki nem használta ki az ebben rejlő lehetőségeket.
- Mmm... - dünnyögöm halkan, válaszként a feleségem szavaira. - Megvan a véleményem az erkölcseiről, Mrs. Wolfswood, ha az első éjjelen összeszűrte a levet egy idegennel - cukkolom kicsit, aztán oldalamra fordulok - igaz, ez a mozdulatsor nagyjából annyi fáradtsággal jár, mintha maratont futottam volna éppen - aztán fél karomra könyökölök, fejem a tenyerembe hajtva, másik kezem pedig felemelem, játékosan végighúzva csípője és combja vonalán.
- Azt hiszem, ez egyszerűen tökéletes volt - mosolygom el aztán magam. - Úgy érzem magam, mint a nászéjszakámon. Mármint azon az éjszakán, mikor először engedtél a folyamatos és kitartó ostromomnak - szélesedik aztán a mosolyom vigyorrá. - Én már akkor tudtam valahol a lelkem mélyén, hogy egy nap te leszel a feleségem, szóval én azóta arra az alkalomra gondolok úgy, mint nászéjszakára. Most azt hiszem, sikerült megismételni - nyújtózom elégedetten. - Remélem asszonyom, önnek sem volt semmiféle kifogása a teljesítményem ellen. Tudja, egy idegennel töltött éjszakánál ezt sosem lehet tudni - szemétkedem újfent egy sort, aztán megfogom a kezét, és végigcsókolom az ujjai hegyét. - Holnap reggel vár rád egy újabb meglepetés. Pihenned kellene, mert szükség lesz az energiára, meg a józan észre. Bár gyanítom, hogy ha meglátod, hogy mit terveztem, izgatottabb és éberebb leszel, mint három kávétól - ásítok hatalmasat, és visszahanyatlom a párnára, hogy meglehetősen laposakat kezdjek pislogni. Fene tudja, de én úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger.

A testem egyszerre feszül meg és ernyed el, gerincemen végigszalad a remegés, és mikor érzem, hogy ő is követ a beteljesülésbe, motyogok valamit, de ahogy testem végleg elernyed és izmaim már képtelen tartani, mellkasára dőlök. Úgy kapkodok levegő után, mint aki a maratont futotta le, akárcsak ő, az izzadságcseppek homlokomon csillognak, hajam vállamhoz tapad. Kócosan és mégis boldogan nyúlik végig rajta, nem mozdulva, nem elhúzódva tőle, percekig. Mozdulatlanságom rá is kihat, lehunyt szemmel is tudom, hogy képtelen lenne most maga mellé dönteni az ágyra. Kell pár perc, hogy én is feleszméljek, hogy a testem átjáró fájdalom helyett sok ideje először érzett bizsergés utolsó nyomdait is feldolgozzam és kiélvezzem. Lassan felemelkedem, mellkasán megtámaszkodva. A hajó még mindig egyenletesen ring, az égen már a Hold növekvő korongja látszik, a csillagok világítanak csupán, a szoba sejtelmes félhomályban úszik. Szemem pedig tudom,
-Hello idegen!-suttogom ajkaira, hajam bal oldalamra tűrve és gyengéd óvatossággal csókolom meg. Tekintetem boldog, szám sarka mosolyra görbül. Lassan felemelkedem róla, épp annyira, hogy lábaim átöleljék még derekát, de fejem már vállába fúródjon, és úgy hallgassam fokozatosan normalizálódó szívverésének ritmusát. Egyik kezem mellkasán pihen, ujjaim gyengéden simogatják bőrét, hasfalára kalandozva körülrajzolom izmait, majd vissza. Az eluralkodó csendet nem bánom. A takarót magunkra húztam ugyan, de lábaim így is kidugva tartom, mert még mindig érzem a forróságot, ami fűti testem. Felemelem fejem, hogy ajkaim épp fülénél legyenek. -Szeretlek.-cirógatom meg tarkóját, és arcát fürkészve élvezem a békés perceket.

Látom, Les-nek tetszik, hogy tekintettel vagyok rá és figyelemmel fordulok felé: éppen ezért ajánlom fel egyetlen mozdulattal az irányítás lehetőségét. Még emlékeimben él a legutolsó együttlétünk, illetve harmatgyenge próbálkozásunk nem épp romantikus végkifejlete, én meg nem vagyok vadállat, aki magán kívül senki másra nem figyel az ágyban. Épp ellenkezőleg, nagyon minimális kivételtől eltekintve - amikor Les nemes egyszerűséggel nem engedett ellentmondást - mindig ő volt az első számomra ilyen alkalmakkor, nincs ez hát most sem másképpen.
Várok néhány másodpercet, ahogy ő maga is, míg mozgásba lendül a csípője, és innentől ő diktálja az iramot, méghozzá lassan, szemmel láthatóan kiélvezve minden másodpercet, minden millimétert. Fejét hátraveti mikor kezeim teste különféle tájékaira siklanak, de hirtelen elkapja csuklómat, fejem fölé szorítva őket. Értetlenül és bambán pislogok rá, nem értvén, hol van a probléma, de kárpótlásként kapok olyan csókot, hogy szinte a lelkemet is kisimogatja a nyelvével, én meg dorombolok alatta, mint egy jól megtermett kandúr macska.
- Uhhh...mmrrr... - tör ki aztán mégis valamiféle nyögéssel elkevert morgás és dünnyögés elegye a torkomból: naná, mert ami engem illet, már tényleg a mámor kapujában álltam. Könyörgően bámulok fel rá fektemből, izzadt, homlokomba tapadt tincseim alól, mire ajkai megrebbennek, majd újfent mozdul rajtam egyet, aztán újra és újra... ismét vezetni kezd azon a csodálatos úton, amelyen ezúttal meglehetősen gyorsan rohantunk el a végéig, kéz a kézben - de mire ezt a gondolatot időm lenne befejezni, addigra Les teste megrándul, mintha korbáccsal vágnának végig rajta, a hangok amik önkéntelenül szakadnak ki belőle, belső izmainak rándulásai körülöttem, a látvány és az érzés egyaránt átlöknek engem is a határon. Egész testemben görcsbe rándulok, majd hosszú pulzálásokkal engedem bele gyönyöröm utolsó cseppjét is, hogy a végén, mikor Les kimerülten rám borul, csak feküdjek teljesen kifacsarva, mint egy citrom: de felettébb elégedetten és boldogan. Igaz, egyelőre nincs bennem annyi erő sem, hogy ezt szavakkal kifejezzem, hát megelégszem a gyengéd simogatással, és csendesen várom, hogy mindketten lekecmeregjünk a felhők közül vissza ide, a hajó kabinjába.

+18

Ahogy napokkal ezelőtt elkezdtünk valamit újra építeni, úgy, ahogy most összeforr testünk, újabb építőkövet teszünk le. Vagy inkább fejezzük be a nemrég építeni kezdett jövőnk alapját. A pillanat, ahogy tekintete aggodalommal teli keresi enyém és a pillanat, mikor rájön, semmi mást nem várok tőle, mint a türelmet, amit készségesen megad. Kivár. Egészen addig, míg minden izmom ellazul. Ujjaim vállába vájnak, a fájdalom lassan elmúlik és helyére a tiszta vágy kerül. A mozgása óvatos, és addig a pontig el sem hiszem, hogy rám hagyná a döntést, míg hátam alá nem siklik keze és nem fordít a helyzeten, egy pillanatig sem elszakítva testünk a másikétól. A vállába harapva kapaszkodom belé és engedem végül a matracba.
Elmosolyodom, de nem mozdulok. Várok pár másodpercet, míg tekintetem találkozik övével, ujjai pedig újra saját útjukra kelnek. Csípőm előre lendül, lassú ritmust diktálok. Egyenletesen mozdulok. Érzéki mozdulatokkal kezdek el én vezetni az általa eddig kikövezett úton, mindkettőnk az édes beteljesedés felé vezetve. Hajamba túrok, fejem hátra bicsaklik, és ahogy ujjai mellemre siklanak, alsó ajkamba harapva nézek újra rá. Mozgásom nem szakad meg, amikor ujjaival is megérint. Ajkamból sóhaj tör elő, de mikor elérném az orgazmus határát, elkapom kezét és leszorítom őket feje fölé. Mozgásom nem megszakítva hajolok le hozzá, és csókolom meg. Nyelvem édesen simogatja meg ajkát, majd kéri fel övét heves táncra.
Elmosolyodva érzem a testén végigfutó remegést.
-Még ne.-suttogom ajkába, abba végül óvatosan beleharapva és újra felemelkedem, továbbra is ritmusosan ringva férfiasságán. Hangtalan, mégis heves levegővételek között, tekintetemmel nem eresztve övét, lassú tempómon gyorsítok. De bármennyire szeretném tovább húzni, érzem, ahogy lüktet bennem, hogy engednem kell. Hátam megfeszül, ahogy elérem a csúcsot és abban a pillanatban csak remélni tudom, hogy ő is követ engem.

Végre! Úgy hiszem, ezt a pillanatot vártuk mindketten, az elmúlt hosszú hónapokban: azt a pontot, mikor visszakanyarodunk a kezdetekhez, mintha a sötét időszak sosem létezett volna az életünkben - elfelejtjük ugyan, de a tanulságait sohasem. Tanulva feledni, talán ha jól tudom, így mondják ezt. Innentől már csak a jövőbe tekintünk, és ennek ez a mai éjszaka az első mérföldköve. Az egymásba olvadás semmi mással össze nem hasonlítható pillanata lesz a nullpont mostantól az életünkben. Innen fogunk új életet, és új jövőt teremteni magunknak, amelyben nem kergetnek majd bennünket fekete fellegek.
Aggodalommal telve pislogok Les-re mikor elmerülök benne. Teste egy pillanatra megfeszül, felnyög, majd lábait rám kulcsolja, mintha így akarná megakadályozni, hogy megmozdulhassak: nem mintha eszemben lett volna ilyesmi. Feszülten várom, hogyan tovább, és önkéntelenül is megkönnyebbült kis sóhajt hallatok, amikor izmai elernyednek, majd egyetlen mozdulattal megadja számomra a zöld utat.
Rámosolygok, aztán csípőmet előre lendítem határozott, de nem durva mozdulattal: szinte már el is feledtem, milyen csodálatos ez az egész - nem, nem a szex, hanem együttesen a szex, és Les. Ennél tökéletesebb talán nem is kell senki életében, mint azt magáénak tudni, akit egész szívéből szeret.
Néhány perc után gondolok egyet, majd fordítok a helyzetünkön: kezem Les háta alá csúsztatva átfordulok vele, így ő kerül felülre, az én hátam pedig a matracba préselődik. Hagy irányítson ő: neki kell éreznie, hogyan és milyen tempóban szeretné elérni majd a feloldozást az orgazmus mámorában. Még csak a csípőmet sem emelem meg - egyszerűen nem akarok semmi olyan mozdulatot tenni, ami kellemetlen vagy fájdalmas lenne számára, vagy ami keserű emléket ébresztene. Kezeim inkább a melleire találnak rá, markomba fogva őket, lágy simogatással kísérve Les mozgását, majd néhány ujjam teste központjához csúszik: mintha ezen múlna, de nyögései felgyorsulnak és felerősödnek. Elvakít a saját, szemembe csorgó verejtékem, de tisztában vagyok vele, hogy még bírnom kell, még ki kell tartanom - igaz, meglehetősen nehéz ilyen hosszú cölibátusban töltött idő után. Mégis, ez az éjszakán egyszerűen nem lehet elrontani semmit sem - legalábbis nem ajánlatos. Eddig minden tökéletes volt, és azt akarom, hogy most is az legyen. Ez a mai éjszaka Les-el fontosabb, mint eddig bármi az egész életem folyamán.

Próbálok magabiztosan a szemébe nézni, elrejteni a bennem továbbra is létező félelmet, ami ugyan elenyésző, de még nem múlt el teljesen. Tekintetem mégis találkozik övével, s úgy mérem végig a feje búbjától a lábujja hegyéig, mintha még sosem láttam volna ádámkosztümben. De nem érdekel. Ajkamba harapva döntöm kissé oldalra fejem a lényegi részekhez érve, de sok időt nem hagy. Fölém gördül én pedig engedek ujjaimnak, melyeket űz a forró bőr érintésének vágya. Végigfuttatom ujjam gerincén, oldalán, kettőnk közé érve, tekintetem továbbra is övébe fúrva megérintem. Nem akartam sokáig váratni, és mégis. Valami furcsa kettősségben vonom magamhoz és merülök el a csókban, és szavak nélkül is érthető jelét adom mozdulataimmal, hogy vágyom és várok rá. Ajkam szétválik, egy pillanatra érzem a feszítő érzést, ami hamarosan el is múlik, torkomból elfojtott nyögés tör fel, fejem a párnába fúrom. Az apró szó „szeretlek” édesen visszhangzik fülemben, és gerincem megremeg, ahogy testünk összeforr. Egy pillanatra lehunyom szemem, élvezve az új, mégis régi érzést, ami átjárja testem.
Kihúzom egyik kezem ujjai közül, a másik továbbra is fejem mellett pihen. Szavak helyett csípőm picit megemelem, hogy még mélyebben lehessen bennem, és magamhoz húzva próbálok ellazulni körülötte. Dereka köré fonom lábaim, nem engedve, hogy mozogni kezdjen. Ujjaim tarkóját simogatják, ahogy homlokom övének támasztom.
-Én is szeretlek.-suttogom ajkaira, választ így ködösen adva a kérdésére és lábaim szorítása elmúlik, szabad utat adva ezzel neki. Játékosan alsó ajkába harapok, míg sajátomra mosoly szökik és bár látom ködös tekintetében az aggodalmat, azt is, ahogy lassan elmúlik. De a vívódást is. Hogy engem akar maga elé helyezni. Ezért végtelen hálás vagyok neki, de próbálom vágytól zavaros vonásaim úgy rendezni, hogy érezhesse, valóban jól vagyok és ha lassan is, de végleg a gyógyulás mezejére léptem.

Legutolsó alkalommal - nem felejtem el - Les szégyenlősen takargatta előttem a testét, és okoztam is neki némi fájdalmat: talán ezért nem próbálkoztam az elmúlt időszakban. Valahogy ő még nem állt rá készen. A tudata és akarata talán, de ez még kevés az üdvösséghez. Most is van bennem némi félsz, de azonnal el is száll attól a pillantástól, ahogy a feleségem tekint rám. Az az igazi, régi vágy lángol a szemeiben, ami azelőtt a jókora törés előtt is mindig benne volt - én pedig bizakodom, hogy ezúttal ezen az utolsó gondon is túl tudunk lépni ez alkalommal. Ő szemmel láthatóan ezen az állásponton van, mert végre-valahára nem csak hogy nem takargatja magát előttem, de izgatóan izeg-mozog alattam, és bármibe lefogadom, hogy a lelke mélyén hatalmas vigyorral élvezi a hatalmát felettem.
- Hát, legalább tudom, hogy neked köszönhetően a diabéteszbe halok bele - heccelődöm, és jószerével minden szál szőr égnek áll rajtam - jólesően persze - amikor végighordozza rajtam a tekintetét, de nem sok időt kap tőlem a terepszemlére: fölé gördülök, aztán kézbe veszem az irányítást. Pontról pontra adott csókokkal és érintésekkel haladok végig a testén, újra felfedezve a már régen ismert domborulatokat, és mikor meghallom nyögését már boldogan nyugtázom, hogy jó úton járok. Aztán bele is harapok az alsó ajkamba, mert Les sem tétlen: szinte felfedező módjára tapogatja végig a testemet, különös tekintettel a derék alatti tájékra, aztán magához húz, egy csókkal ragaszt magához, miközben két kezünk összefonja, és feje fölé emeli őket. Lábai közben szétnyílnak, hogy közéjük férkőzhessek, és látom aprócska, biztató bólintását, amellyel értésemre adja, hogy igen, ő is akarja, mindennél jobban.
- Szeretlek - nézek a szemeibe, de még mielőtt válaszolhatna, nagyon lassan, és tőlem telhető legóvatosabban csúszok belé - nem akarok neki fájdalmat okozni újra, és minden erőmmel azon igyekszem, hogy ez így is legyen. Szinte centiről centire csúszok csak előre, de ezúttal - nagy megkönnyebbülésemre - akadály nélkül érik tövig benne, majd két karommal feltolom magam, hogy fentről nézhessek rá.
- Rendben vagy, bébi? - kérdezem a vágytól rekedten, és már most nagyon erősen vissza kell fognom magam, hogy ne engedjek az ösztönnek, amely máris hajszolna előre a kielégülés útján. Most elsősorban rá kell figyelemmel lennem, és őt kell előtérbe helyeznem - szóval bírj a véreddel még kissé, Chriest!

Nem voltam ilyen felszabadult legutóbb. Féltem, hogy nem úgy érintem, ahogy rég, hogy érezni fogja a bizonytalanságom. És ha így is volt, most ahhoz képest magabiztosnak mutatom magam. Nem ellenkezem, nem megyek vele szembe, hagyom, hogy maga alá döntsön és figyelem minden mozdulatát. Ahogy megszabadít a bikini alsótól, szemügyre véve a ruhadarabot, majd egem. Alsó ajkamba harapok. Önkéntelenül is, de nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjam el az elégedett arc láttán.
-Valld csak be, hogy nincs ellenedre.-mocorgok alatta, szándékosan ringatva meg csípőm és hívogatva pillantok rá. És én is végigmérem. Nem szégyenlősen, mint inkább lassan, minden centiméterét. Egészen addig, míg fölém nem gördül. Az ismerős érzés gyorsan elönt, a lüktetés hevesebb lesz. Felnyögök, ahogy mellemmel kezd játszani, belemarkolok a lepedő anyagába, hátam ívbe feszül. Magam sem tudtam volna megmondani, hogy húztam volna még tovább a dolgot vagy inkább hevesen a dolgok közepébe csaptam volna. Valahol mindkettő. De bármelyik történjen is, nem ellenkezem.
-Nem, ezen nem.-húzom magamhoz, hagyom, hogy férfiassága combomhoz préselődjön, s talán szándékosan úgy is mozdulok, hogy elhúzzam a mámoros pillanatot, ellenben őt máris az őrület határáig lökjem. Őszinte voltam, és tekintetemből sütött, hogy a lehető legjobban élvezem a pillanatot és azt, hogy ismét tagadhatatlan vággyal fordult felém. Szükségem volt rá, és ahogy mozdulok, érintem, azt akartam, hogy ő is ezt érezze. El akartam felejteni a fájdalmat. És reménykedtem, hogy a testem segítségemre lesz. Tekintetem övébe fúrom, s ujjaim tarkójára fonva vonom magamhoz. Lassan csókolom, ujjaink végül összefonom, és kezeim a fejem fölé emelem, magammal húzva övét is, így testünk minden pontja összeér. Gerincemen apró remegés fut végig. Szívverésem heves, légzésem szakadozik, és csípőjét hagyom, hogy lábaim közé engedje. Aprót bólintok. Kívánom, és vágyom érintésére, egy röpke másodpercre mégis emlékezni kezdek a legutóbb érzett fájdalomra, ami végigsiklott gerincemen és kirántott a mámorból. De nem akarom, hogy ez befolyásoljon vagy akár őt. Ki akartam élvezni a pillanatot és átélni újra minden pillanatát annak, mikor testünk összeforr, mikor a külvilág nem létezik, megszűnik körülöttünk.

Csak nevetni tudok a halálosan meglepett ábrázaton, ahogy Les háta a matracba huppan, és úgy ring alatta néhány másodpercig a vízágy, mintha maga a tenger lenne, én meg elégedetten kecmergek mellé. Máskor ilyenkor már jönni szokott valamiféle megtorlás, de remélem a jelen helyzet, meg a töményben nyomatott romantika miatt eltekint az effélétől. Tiltakozást mindenesetre nem hallok, mikor lebontom róla a falatnyi bugyit is, és aztán kissé szemügyre is veszem az ujjaim közt tartott ruhadarabot. Valójában három madzag az egész, nem sokat takar. Lehet, hogy a feleségem számára be fogom vezetni a századelőn dívott fürdőruhákat, ami betakarja szinte tetőtől talpig. Bár akkor én se büszkélkedhetnék mellette, szóval az egész ötlet vissza.
Látom, hogy tetszik Les-nek ahogy egy-két mozdulattal csábítgat, és ettől meg önkéntelenül is vigyorogni kezdek.
- Olyan vagy, mint egy cukrosbácsi. Vagyis, cukrosnéni - cukkolom, és önkéntelenül is eszembe villan egy gyerekkori emlék - ma már mulatságos, akkor viszont jókora csalódást éreztem. A nagybátyám előszeretettel ijesztgetett azzal a bizonyos cukros bácsival, én meg gyermetegen úgy képzeltem, hogy milyen jó is lenne találkozni vele, biztos csupa álságból aranyos lesz, megnyerő, barátságos, na meg tömve lesz cukorral meg csokival, azt mind nekem adja, amit én jól magamba tömök - én is álságból persze - aztán kereket oldok, még mielőtt csúnya dolgokat tehetne velem. A csoki annál nagyobb vonzerő volt, minél nagyobb csodának tűnt az átlag háromszori étkezés is, nem még az efféle luxus. Mindig reménykedtem, hogy egyszer hátha az álságos cukros útjába kerülök - hát a frászt. Sose járt arrafelé egy álságos se, amerre mi jártunk, várhattam napestig a dögöt.
- De azért te sokkal édesebb vagy - teszem hozzá, aztán hümmögni kezdek, mikor felszólít az újabb meglepetésekre. - Oké, tehát lepjelek meg. Hogyan gondolod? - érdeklődöm. - Ez elég meglepő? - suttogom, és nyelvemmel végignyalok mellbimbóján, majd finoman szívok rajta egyet. - Vagy mondjuk ez? - kérdezek újra, és lejjebb merészkedem, egészen a hasáig, hogy végigcsókoljam a sebhelyét, majd a csípője vonalát, egyik oldaltól a másikig.
- De talán ez a legmeglepőbb - mormolom lágyan, ahogy két ujjammal a lába közé találok, és finoman felnyitom - a forró nedvesség szinte azonnal megszédíti a fejemet. - Na persze, talán ezen is meglepődsz - nyomom kőkemény merevségemet a combjának. Atyaég, nem is tudom, kívántam-e őt még úgy valaha, ahogyan most - kicsit úgy érzem magam, mint aki most készül elveszteni a szüzességét élete első nőjével.

A gyomromban érzett szorítás érintésének hála múlni kezd. Forró bőre és a tenger illata édes elegyként ölel közre. Remegnek a térdeim, és alighanem ez volt az, amiről kislány koromban csak álmodoztam. A család, amiben felnőttem, nem a gyengeségről és a finomra hangolt mozdulatokról volt híres. A nőkre viszont sosem emeltek kezet. A párok figyeltek egymásra. A levegőben érezni lehetett a szerelmét minden párnak. Az a család, azok a motorosok most csak távoli emléknek tűnnek. De az a beszélgetés, amikor tizenéves fejjel, makacskodva kijelentettem, hogy nekem nincs szükségem magamon kívül másra és a szerelem hülyeség, most nevetséges közöny volt csupán. Mert egész testemben éreztem. Az érintése, csókja, szavai, a puszta lénye, mintha egy lenne az enyémmel. Megborzongok, és látom, ahogy a forró vérmérséklete ellenére is apró libabőr szerű foltok ülnek ki bőrére érintésem nyomán. Sóvárgás fog el, de mégsem sietek, hisz gondolataim között más is motoszkál.
Csalódott vagy inkább zavarodott pillantással néz végig rajta, ahogy az apró sortot és bikini alsót leszámítva pőrén állok előtte, immár nem takargatva előtte testem, de hátrébb lépve picit. Látni akartam izmait, érezni bőrét ujjaim alatt, és minden mozdulatát, de kihátrálok végül, mintha megfutamodni készülnék. A szavak akadozva, félénken, de elhagyják szám. Tekintetem először lesütöm, szinte szégyenlősen pillantok rá. Lassan fél év… Három hónap, majd a külön töltött idő és most újra itt vagyunk egymás közelében, ráadásul csak a kék mélység vesz minket körbe, menekülni innen aligha tudnák a másik elől, mint inkább a világ elől sikerül elbújnunk.
Szavai mosolyt csalnak ajkamra, és a meglepettségtől, mikor felkap és az ágyra dob, felsikkantva kapaszkodom nyakába. Hátam belesüllyed a puha matracba, és ahogy mellém gördül, egyik kezemmel tarkóját kezdem el cirógatni, magam felé húzva.
-Ó, fogd be!-vigyorgok bele a csókba, amire magamhoz húzom, de ujjai már máshol járnak. Megemelem csípőm, kérés nélkül segítve, hogy a bikini alsót a földre dobhassa. -Ha annyira szereted nézni a meglepett ábrázatom, lepj meg újra. Aztán talán én is megleplek téged.-suttogom fülébe játékos hangon, aprót harapva fülcimpájába, felhúzva a tőle távolabb lévő térdem és így fordítom magam fölé, csókban összeforrva vele. Felszabadult vagyok. Boldog, és tagadhatatlanul sok ideje ez az első eset, hogy nem érzem szükségét testem rejtegetésének. Sőt. Élvezem éhes és birtokló pillantását, amivel végigmér újra és újra.

Kár, hogy senki nincs a környezetemben olyan, akitől rá tudnék kérdezni, valóságos-e amit érzek, vagy csak egyszerűen magamba képzelem a dolgot: mert akárhányszor hozzáérek Les bőréhez, mintha csak valami különös vibrálás jutna el pólusain át az ujjaimhoz, érzékelem minden rezdülését, jó- és rossz hangulatát, mintha csak lekottázva állna előttem a teste, pedig én a kottához még csak nem is konyítok. Talán ez az a tipikus egy test - egy lélek jelző megvalósulása, fogalmam sincs. De ennek köszönhetően most is érzékelem azt az apró szorítást, ami elindul a gyomrában, talán megfeszülő izmai nonverbális nyelvével tudatosítja ezt bennem. Aztán - hála az égnek - ez a kis feszültség el is illan, mikor megcsókolom a nyakát a sóhaja már vágyról árulkodik, és ettől nyugszom meg én is igazán. Egyezséget kötöttünk, hogy apránként, kis lépésekkel jutunk vissza oda, ahol voltunk, és szavunkat álltuk mindketten: először a bizalmat építettük vissza, a jókedvet, a harag és neheztelés nélküli egymás mellett élést, aztán megkoronáztuk az egészet ezzel az úttal - és most jött el az ideje, hogy pontot tegyünk arra a bizonyos i betűre, és ezzel egyszer és mindenkorra végre lezárjuk a múltunk legsötétebb korszakát.
A jelek szerint Les is ezt érzi, mert mire megszabadítanám a bikini felsőjétől, addigra megfordul a karjaimban, és saját magától szabadul meg a ruhadaraboktól, én pedig hálás vagyok neki, az égnek, az angyaloknak, sorsnak, vagy bárminek, hogy végre nem szégyelli a testét és sebhelyét előttem. Elmondtam százszor, hogy nincs miért: végre el is hitte, és meg is értette.
Engedelmesen hagyom, hogy leszedje rólam a sós víz illatú pólót, aztán hozzám lépjen, ujjaival végigcirógassa a gerincemet, mellkasomat, oldalamat, majd körbejárjon, mint valami kiállítási tárgyat, vagy mint préda az áldozatát. Bármely verzió is legyen, tetszik a dolog.
Épp felé akarok nyúlni, mikor kimond valamit, amitől meglepve nézek rá. Az az érzés, azok a pillangók, amik eddig aludtak a gyomrom legmélyén, most felébredve szárnyalni kezdenek.
- Én is... - húzom őt magamhoz közel, és homlokának döntöm a sajátomat - én is ezt szeretném. De nem mertem neked mondani, mert hát... féltem - bököm ki végül. - De most, hogy mondtad... igen, én is akarom. Próbáljuk meg újra - teszem hozzá, és még mielőtt reagálna valamit, aljasul felkapom, és az ágyra dobom, hogy csak úgy ring alatta a matrac, aztán nevetve mászom mellé.
- Szeretem a meglepett ábrázatát, Mrs. Wolfswood - vigyorgok rá, aztán lerángatom róla az alsóját is, és a puszta látvány egyszerre sodor az agyvérzés, mint infarktus szélére a robbanásszerű izgalomtól, ami elönti minden porcikámat.

Ahogy a kabin felé vezet, a szívem hirtelen a torkomban kezd el dobogni. A kis kabin kellemes magányát csak a hullámok zaja és az ablakon beszűrődő fények zavarhatják. De a csend megnyugtató. Ahogy mögém lép, végigjár az ismerős érzés. Tekintetem körbevezetem a kabinban. Érzem az először bizonytalan érintést.
Egyik kezem tarkójára siklik, ahogy megérzem csókját nyakamon. Bőröm libabőrös lesz karomon, egyszerre élvezem érintését és félek a következő lépéstől. Attól, amikor már ujjai nem az apró toppon keresztül cirógatják bőröm. Fejem kissé oldalra és hátra vetem, mikor már vállam csókolja. Ajkaim között halk sóhaj szökik ki, először az iránta érzet vágyam és érintésének hála érzett kellemes, gerincemen végigszántó bizsergés jelét adva számára is. Ujjai végül elérik az anyagdarab szélét, és forró tenyerét már saját bőrömön, mindenféle szövet közvetítése nélkül érzem.
Mikor elér derekam cirógatva a bikini felső vonaláig, végül megmozdulok. Szembe fordulok vele, s ugyan ezen mozdulatsor közben teszek egy lépést az ágy felé, magammal húzva. A pólóm nyakán áthúzom fejem, az elmúlt időszakhoz képest ez most egy határozott mozdulat volt tőlem. Nem akarom elrejteni a testem előle. Tekintetem övébe vájom, de ahelyett, hogy folytatnám utam az ágy felé, szó nélkül nyúlok a fehér póló széléhez és tolom feljebb, majd húzom át rajta fejét. Ha mozdulna, nem hagyok neki időt, elé lépek, egészen közel hozzá. Először megcsókolom, ujjaimmal végigsimítva gerince vonalát, majd csókunk megszakítva egyik kezem magam mellé ejtem, másikkal végigszántom mellkasát, és míg hozzá simulva, mélyen magamba szívom napbarnított bőrének illatát, ujjaim végigvezetem hasfalán, majd oldalán, s megkerülöm őt, egy milliméternyit sem elhúzódva tőle. Mikor újra elé érek, elmosolyodom és kihívó tekintettel, alsó ajkamba harapva lépek ki a lábamon lévő papucsból is. De kezeim tagadhatatlanul remegnek.
-Ígérd meg, hogy nem...-csuklik el a hangom és nagyot nyelek.-Hogy megpróbáljuk újra.-nyögöm végül ki, talán ezzel elrontva a kialakulni készülő kellemes hangulatot. De hallani akarom a válaszát. Tudni, hogy merre akarja folytatni. Hogy az, amit éreztem az előbb nem csak valami furcsa megérzés, hanem tényleg mindketten ugyan abban akarunk hinni és ugyan azt a jövőt akarjuk látni magunknak. A házasságunknak.

Az az igazság, hogy kimondottan élvezem ezt az egész helyzetet, meg a környezetet. Megfordul a fejemben, hogy nem kéne visszamenni New Orleansba - na persze nem komolyan - hanem a tengeren kéne maradnunk. Elkötném ezt a jachtot, végighajóznánk a földet, halászatból élnénk, ha meg unjuk a tenger gyümölcseit, akkor felcsapnánk törvényen kívülinek, és kalózkodásra adnám a fejem. De az a békés nyugalom, ami most körülvesz, megér bármit - akár a börtön fenyegetését is. Bár ott meg nyilván nem lehetne velem Les, úgyhogy sztornó az egész.
Aztán ahogy szerelmem megmozdul, és megtöri a mozdulatlan csendet, én magam is talpra állok, és teszek neki egy javaslatot az éjszaka hátralévő részére. Persze nyilván nem fogja visszautasítani, de hát nem vagyok én egy vadember, hogy csak úgy nekiessek... még néhány év házasság után sem.
- Nos, én se úgy gondoltam, hogy te egyedül foglalod el az ágyat, én meg itt dekkolok majd egész éjjel - mormolom csendesen, lágy hangon, de aztán el is felejtem hogy akartam folytatni a dolgot, mert olyan csókot kapok, amibe még a kislábujjam is beleremeg.
- Ahogy a hölgy óhajtja - mosolygok rá Les-re, aztán kézen fogom, és vezetni kezdem visszafelé azon az úton, amelyen a fedélzetre mentünk, csak épp nem állok meg a megterített kabinnál, hanem benyitok a mögötte lévő ajtón.Viszonylag kényelmes és nagy helyiség: egy nagy ágy, mellette egy fürdő, némi bútorzat, éjjeliszekrény. Ennyi az egész - talán más körülmények közt is elragadónak találnám, de hallani a hajó oldalán a hullámok verését, és a felettünk lévő tetőablakon át rálátni a minél több csillagot felvonultató égboltra, ennél fogva jobbnál is jobbnak találom. Remélem, Les-nek sem lesz ellene kifogása.
Megállok a háta mögött, a derekát átfogva megölelem, és megcsókolom a nyakát. Bőre átvette a tengervíz semmi mással össze nem hasonlítható illatát, és ez összekeveredve bőre illatával valami mámorító elegyet alkot - szinte beleszédül a fejem. Szinte észre sem veszem, ahogy a nyakáról ajkam a vállaira csúszik, amelyeket szabadon hagy a top, kezeim pedig közben az apró anyag alatt kínzó lassúsággal megindulnak felfelé.

Csendesen figyeljük a lemenő nap sugarait. Mintha a testem és az agyam valami igazán megnyugtató és messzi helyen lenne, fel se fogom igazán gondolataim merre kalandoznak. Nem foglalkozom a múlttal, elkezdek a jövőbe tekinteni és olyasmit is újra fontolóra veszek, amiről azt hittem, soha nem fog újra a gondolataim közé férkőzni. Az orvosok és az intő szavak ellenére képes lennék kockáztatni. Tudtam, hogy Chriest semmit sem erőltetne most sem, ahogy eddig sem tette. És egyenlőre hangosan nem voltam benne biztos, hogy ki tudtam volna mondani, ami valóban megfordult a fejemen. De képes voltam újra hinni benne, elképzelni a jövőnk családként. Családként, amiben nem csak ketten voltunk. Ahol nem csak egy macska vagy egy kutya lehetett a harmadik köreinkben. Csak az időt nem gondoltam, hogy most lenne alkalmas. A pillanat varázsát nem akartam megtörni. Nem akartam újabb vitákat generálni, mikor végre képesek voltunk úgy szólni a másikhoz, mint rég, sőt, talán még inkább kiegyensúlyozott volt a légkör körülöttünk.
Tekintete arcom fürkészi, ahogy fejét oldalra billenti, egyszerre tűnik kíváncsi kisgyereknek és határozott férfinak. Nem akartunk sietni, ezt tisztáztuk. De most, mintha ismét ott lobogna köztünk az a megfoghatatlan, forró tűz, ami az elején. A kételkedés a következő lépés felé épp annyira, mint a tenni akarás. Elmosolyodom, lenézek az üres poharakra. -A pezsgő maradéka megvár.-vonok vállat könnyedén. elmerengve döntöm magam is kissé oldalra fejem. De tekintetemből süt, hogy nem sokat kell gondolkodnom valójában.
-Valóban. Talán lenne.-ajkamon mosoly táncol, közelebb hajolok hozzá, ujjaim ahogy tarkóján pihennek, magam felé húzom. -És talán én arra gondoltam, hogy velem tarthatnál.-csókolom meg, de ez több apró puszinál. Lassan, eleinte gyengéd felfedezőként csókolom, majd levegőért kapkodva húzódom el, állok fel, és húzom magammal, de szinte remegnek a lábaim. -Szóval mi lenne, ha megmutatnád pontosan mire is gondoltál még…-érdeklődöm alsó ajakamba harapva, s bár nem feltett szándékom, elpirulok, szinte a fülem tövéig. És közelsége máris olyan hatással van rám, ami ellen már nem tudnék tenni semmit sem.

- Ismétlés a tudás anyja a mondás szerint - válaszolom totális fapofával, mert persze hülye lennék nemet mondani egy efféle ajánlatra. Nem mintha tanulnunk kellene bármit is - legalábbis ami az elhált nászéjszakát illeti - a nászút pedig igazából nem ismétlés lesz, hanem első alkalom. Anno nem volt sem időnk, sem elég pénzünk az utazgatásra, bár nem is tartotta egyikünk sem fontosnak. Szerencsére ez változott, mármint ami a dolgok pénzügyi vonzatát illeti, és egyébként is remek volt az időzítés: mindkettőnknek kellett most a kikapcsolódás - itt volt az ideje a környezetváltozásnak.
A vacsora végeztével kiülünk Les-el a tatra, és pezsgővel a kézben figyeljük a lassan egyre lejjebb bukó napot, ami erős sárga színből lassan pirosas-rózsaszínbe vált, és ahogy rávetül a vízre, olyan színorgiát produkál, hogy egy színérzékeny festő valósággal sikongatna az örömtől - én nem vagyok ugyan művész, és eddigi észrevételeim szerint Les sem, de még minket is magával ragad a látvány. Élveztük a békét és a mindent felölelő nyugalmat, a hajó csendes ringatózását alattunk. Fél karommal átfogom Les derekát, és miközben élvezem a természet csodáját, a gondolataim elkalandoznak. Tudom, hogy mindketten azt mondtuk, itt az ideje lezárni a gyászos múltat, és előre tekinteni. Nem merem hangosan kimondani, mert nem tudom ő maga hogy gondolja, és nem szándékozom elrontani a szép pillanatot, hogy talán sutba kellene dobni az orvos véleményét, és rábízni magunkat a sors jóindulatára, meg a természet spontán gyógyító erejére: ergo talán próbálkozhatnánk újra. Ha még évek múltán sem sikerül, akkor pedig... nos, akkor beszélhetünk a családbővítés egyéb lehetőségeiről.
A napkorong szinte már eltűnik, mintha csak elnyelné a tenger, a szürkületet pedig már a sötétség váltja fel, mikor Les megmoccan, és kíváncsian, boldogságtól ragyogó arccal nekem szegez egy kérdést - olyat, amire szerintem már ő is sejti a választ.
- Hát, arra gondolok - döntöm oldalra a fejem, így nézve bele a szemeibe - hogy van odalenn egy hálófülke. Elvileg egy kényelmes ággyal. Talán lenne kedved kipróbálni - javaslom, és bízom benne, hogy nem fog nemet mondani. Amúgy sem igazán szokott, a szolid romantika meg remélem még jobban meghozta a kedvét.

-Hát, a nászutat kihagytuk. Mi lenne, ha megismételnénk mindkettőt?-érdeklődök somolyogva, de befejezem a falatozást, a desszertből is jócskán szedve.
A napnyugta felé fordulok, figyelem, ahogy a sirályok megülnek a hajó tatján, majd tovább repülnek némi nézelődés után. És szerencsére Chriest is úgy gondolja, hogy a naplementét jobb lenne kintről nézni. Így mikor felállok, kezembe nyomja a poharakat, nem állok ellen. Figyelem a nagy sürgés-forgást, amit leművel a nyitóért és a pezsgővel a kezében kihúz magával a fedélzetre. Ahhoz képest, hogy az előbb úgy nézett ki, mint aki képtelen megmozdulni, annyit evett, most egészen élettel telinek látszik.
-Hmmm...-bújok hozzá közelebb, belekortyolva a pezsgőbe. Megfogan egy gondolat a fejemben, de nem mondom ki. Az elmúlt hónap nehéz volt, de most először érzem azt, hogy az első csak egy pofon volt, amiből felálltunk, amitől erősebbek lettünk. Mi van akkor, ha továbblépünk? Ha újra próbálkozunk? Ha az orvosra hallgatok, nem úgy telt volna az elmúlt két-három hónap, ahogy. Nem múlt volna el fél év, hogy kinyissam a szemem. Pedig most a fájdalom távolinak tűnt. Nem akartam belevágni semmi eszetlenségbe, a gyógyszerkúrához is tartottam magam, az esetleges probléma elkerüléséért, de már nem éreztem problémának. Az, hogy a százalékok mit mutatnak, nem érdekeltek. Meg akartam újra próbálni, de ezt határozottan még csak most gondoltam először igazán. És még kimondani így sem mertem. Egyenlőre.
Leülök, mikor magával húz és tölt a poharakba, elönt a melegség. A végtelen béke. ÉS azt hiszem az idill és a szabadság érzése egyszerre kap el. Nem tudom megmondani, szavakba önteni, pontosan mit is érzek. Egyszerűen mintha elhagytam volna mindent a múltból és már csak ő és én lennénk.
Csendben figyelem a lenyugvó Nap utolsó fényeit, ahogy az ég a horizonton vörösen izzik, és a korongból egyre kevesebbet látni. Eltelik így némi idő, mire megmozdulok, már csupán egy apró körcikkely látszik csupán. Kibújok öleléséből, lerakom mellé a poharat és mosolyogva nézek szemébe.-És miféle meglepetéseket tartogatsz még nekem itt?-ujjaim viszont már tarkóját simogatják, tekintetemben kíváncsiság és önfeledt boldogság izzik.

Úgy fest, mindketten megúsztunk valamit: én Les zsörtölődését, ő meg a tengeri fürdést. Tudom, hogy gondol a jövőnkre, és észben tartja a tényt, hogy jelenleg én vagyok az egyetlen kereső a családban, de hát, végeredményben felnőtt férfi vagyok, aki képes objektíven gondolkodni, és pontosan fel tudom mérni, mire telik és mire nem. Mindkettőnknek kellett a kikapcsolódás, ez pénzbe kerül - és akkor még nem is tudja, holnapra mit terveztem. Nem kell félnie, nem fogunk koldusbotra jutni, majd ha visszatérünk a vakációból, keményebben fogok dolgozni, és több időt töltök a büfében: alig két hét alatt behozom majd a mostani kiesést. Az, hogy végre kissé összekaphatjuk magunkat mind lelkileg, mind mentálisan, többet ér minden pénznél.
Ahogy Les alá segítem a széket, majd én is leülök, elvigyorgom magam ahogy életem szerelme rajtakap, hogy milyen lelkesen gusztálom, ettől elpirul, mint valami szűz menyasszony.
- Csak szeretem látni, amikor boldog vagy. Azt meg még jobban, amikor eszel - jegyzem meg jókedvűen, és noha látom, hogy Les kihagyja a levest, én magam jócskán szedek belőle. A napfény, meg a tengervíz, és az úszás alaposan meghozta az étvágyamat. Halkan összekoccintjuk a két borral teli poharat, és végeredményben igaza is van. Volt egy esküvőnk, ami meglehetősen szó szerint véve zártkörű volt, és semmi nászút. Itt az ideje pótolni az elmulasztottakat.
- Igazán kár, hogy a nászéjszakát már elháltuk - sóhajtok fel színpadiasan. - De ki tudja, abból sosem árt az ismétlés - somolygok, aztán lenyelem a vacsora utolsó falatjait is - több már tényleg nem férne belém. Ha így haladok, előbb-utóbb egy pocakos, eltunyult farkas lesz belőlem. Talán fel kéne hívnom rá Les figyelmét, hogy ha tényleg annyira szereti a kockákat a hasamon, fotózza le, így legalább megmarad az utókornak. Na persze, nem igazán tetszenék magamnak úgy, ha a hasam miatt nem látnám a nadrágomban élő dinoszauruszt, szóval holnap majd leúszom magamról a mostani vacsora még nem jelentkező hatásait.
- Igazad van - nézek aztán hátra, és így látom a lenyugodni készülő napot. Megnézni a napnyugtát a tengerről, egymást átölelve - biztos marhára giccses, de ugyanakkor feledhetetlen pillanat. Így hát kitolom a széket magam alól, elfújom a gyertyákat, és az asztal melletti mini hűtőből kiemelem a pezsgőt.
- Ezt már odakinn isszuk meg - nyomok Les kezébe két poharat, aztán a másik kezét megfogva kikalauzolom a fülkéből, fel a fedélzetre. Ott leülök, magammal húzva őt is, és halk pukkanással nyitom ki a pezsgőt, épp abban a pillanatban, mikor a napkorong alja eléri a tengert. Az ég kékje lassan bíborba és rózsaszínbe vált, alattunk békésen hullámzik az óceán, a sós víz illata beleng mindent, és hangosan rikoltozó sirályok szelik át felettünk a levegőt. Azt hiszem, az efféle pillanatokat nevezik nemes egyszerűséggel idillinek.
- Nagyon szeretlek. Te vagy az életem értelme - nyomok egy puszit Les orra hegyére, majd átfogom fél karommal a derekát, és magamhoz ölelem, miközben szemem issza a napnyugta felséges látványát.