Mintha kiengedne, mikor lenyelem a kikívánkozó rosszallást, hogy ennyit költött erre az egészre. De lenyelem a mondatot, mert igazából rettentő hálás vagyok neki ezért az egészért. És azt hiszem tényleg megfogtam az Isten lábát, minden ború időszak és összezördülés ellenére is.
A szék kicsúszik, ahogy elé lépek, alám tolja és leül velem szemben. Míg ő először az asztalon pillant végig, a kifogásolhatatlan terítéken és az ételeken, én arcát fürkészem, ajkamon lágy mosollyal. Aztán a helyzet megváltozik. Mikor ő felemeli a fejét, én az ételt kezdem el fürkészni, talán kicsit el is pirulva, ahogy érzem magamon tekintetét. Mielőtt szedek, mosolyogva ingatom meg fejem, szempilláim mögül félénken kipislantva.
-Ha továbbra is így nézel rám, vagy el fogok olvadni, vagy tuti nem maradok az asztal ezen felén, a fenekemen ücsörögve.-nem zavarba vagyok, inkább elönt melegséggel az a végtelen szerelmes tekintet, amivel engem figyel. Felemelem fejem is, a hajó lágy ringását utánzó borral félig teli poharammal, amit felé nyújtok, hogy koccinthassak vele.
-A szerelemre. És a nászutunkra.-mosolyom tökéletesen kifejezi, azt a csipkelődő hangnemet, amit a nászút szót illeti. Végül is, ha úgy vesszük, Vegasban összeházasodtunk, de a nászéjszakánk a házunkban töltöttük, és a nászút sem éppen szerepelt akkori terveink között. Aztán történt egy, s más, hogy el is feledkezünk róla.
A poharak összekoccanása után felmérem még egyszer a kínálatot, a levest átugrom, és a sült húsok közül válogatok a tányéromra, némi salátával. Igazából elég éhes lettem az utazásnak hála, bár a napon fetrengés nem volt túlzottan megterhelő, de az utóbbi időt mindkettőnknek igazán ki kellett pihennie.
-Kezdj el enni, mert lecsúszunk a romantikus naplemente bámulásról.-biccentek a kabin ablakán át a horizontra, ahol egyre lejjebb siet a Nap kerek korongja, a sejtelmes narancsos fény pedig átjárja a kabint, mintha valami furcsa, szépia fólián keresztül néznénk egymást és a helységet.

- Fogott már meg farkascsapda. Hát, ez is valami hasonló - dünnyögöm, mikor a házasságra kerül a sor. Persze nem bántam meg, hogy annak idején gyűrűt vettem Les-nek, de az efféle piszkálása a másiknak ugyanúgy hozzátartozott a házasságunkhoz, mint a reggeli ébredés. Szerintem egyformán élvezzük az efféle kis szópárbajokat - na persze ésszerű határokon belül, a másik sértegetése nélkül. - Az elviselhetetlen természetedet kihagytad - szólok aztán még Les után, ahogy elindul felmérni a fedélzetet, de sok alkalmat nem adok neki a szemlélődésre. Kézen fogva lekormányzom a hajókabinba, és hátulról átölelem, míg az ő szeme feltérképezi a helyet. Két karommal átfogom a derekát, így érzem hogyan emelkedik kissé gyorsabban és hevesebben a teste a gyors lélegzetvételtől, aztán hátrafordulva nyom a számra egy csókot, majd kibontakozik a karjaimból.
Jelentősen megkönnyebbülök, amikor hisztizés meg kötekedés nélkül hagyja a dolgot, bár lehet, hogy csak a meglepetés ereje nyűgözi le. Igazság szerint tisztában vagyok vele, hogy nagyon sokszor zsémbel feleslegesen, néha apró dolgok miatt is, amin én maximum vállat vonnék - de a ma este más. Ha most kezdett volna bele egy olyan tirádába, mint a parton, és kezdett volna fenyegetőzésbe, még ha tréfásan is, most fix, hogy megsértődtem volna, méghozzá nem is kicsit. Ebben az esetben biztos, hogy felemlegettem volna, hogy más nő boldog lenne, ha ezt tenné érte a párja, amin ő sértődött volna meg - és máris ott lettünk volna a balhénál, meg annál a résznél, hogy épp tönkremegy a vakációnk.
Szerencsére ez a verzió meg sem történik - ahogy Les megáll az asztal mellett, azt a fényt látom az arcán, ami nála a tetszés, és meghatottság jele. Nem is váratom hát - megállok mellette, hogy mikor leül, úriember módjára alá segíthessem a széket, aztán helyet foglalok szemben vele, és végignézek a melegítőtálakba halmozott finomságokon.
- Kagylóleves, homársaláta, sült húsok, csokoládétorta - nézek végig a kínálaton. Nem volt olcsó mulatság a ma este - az étel, a hajóbérlés - de ha meztelen seggel mentem volna vissza N.O-ba sem izgatna a dolog. Azt mondtam Les-nek, hogy új emlékeket akarok teremteni, olyanokat, amikre még évtizedek múltán is örömmel nosztalgiázunk vissza: én csak nemes egyszerűséggel lerakom azokat a bizonyos alapokat. Nem igazán mondatom el magamról, hogy az anyatejjel szívtam magamba a romantikát, ennek ellenére azt hiszem elmondhatom, hogy eddig egész jól megy a dolog.
Figyelem, ahogy Les szedni kezdi magának a levest - a gyertyák lágy, sejtelmes fényében, a ragyogó örömmel az arcán olyan az elém kerülő kép, amit akár órákon át is nézni tudnék, belefeledkezve a néma boldogságba.

-Csak vigyázz, nehogy a végén találkozz pár cápával.-hunyorgok rá a gonosz megjegyzés hallatán, ami a lánykérésre adott reakciója volt.-Amúgy sem kértem soha, hogy vegyél feleségül. Te sétáltál bele a csapdámba.-vigyorgok felé lépve egyet.-Tudod... a két szép szemem, a kiállhatatlan makacsságom, na meg persze a nagy szám.-vonogatom szemöldököm vigyorogva. Túl rég volt ekkora béke köztünk és még régebb óta nem piszkáltuk a másikat. Idő kellett, hogy újra felépítsünk valamit, de szép lassan tiszta erőd lett körülöttünk és nem egy lerombolhatatlan híd kellett kettőnk közé, már egy földrészen álltunk, a szakadék eltűnt.
-Hát, abban biztos lehetsz, hogy megfojtanálak, ha nem csak ma éjszakára lenne a miénk.-bólintok, mikor észbe kap és pontosítja mondandóját.
Megfogom kezét, hagyom, hogy beljebb vezessen és érzem, ahogy szemembe könny szökik az elém táruló látványtól. Élvezem, ahogy nyakamba szuszog, ahogy átölel és ujjaim hamar alkarjára siklanak, ahogy engem ölel.
Elmosolyodva simítok végig tarkóján, felén, majd csakis annyira fordulok hátra, hogy magamhoz húzhassam egy csókra. A torkomban dobog szívem, ujjaim derekam átfonó karjait simogatják.
-Tetszik.-suttogom ajkaira, s egy apró puszi után elhúzódom tőle és közelebb sétálok az asztalhoz. Végignézek a rózsaszirmos, vörös és sárga terítéken, a gyertya ragyogó fényén.-Na együnk, hogy a tatról nézhessük azt a naplementét.-fordulok vele szembe, ajkamon halovány mosoly tetszik, szemem csillog, és próbálok nem pislogni, hogy ezzel is elrejthessem a könnycseppeket szememben. De egy dologban biztos voltam és ez arcomról is sütött. Sose voltam ilyen boldog. Nem a hely, nem a gesztus, egyszerűen az, hogy vele lehettem itt, hogy ezt vele élhettem meg. Mintha az elmúlt időszak keserű időszaka már nem is választott volna el minket.

- Farkas vagyok - válaszolom röviden és tömören Les szavaira - nem csak beépített farkasfűtésem, hanem iránytűm is van. Bárhonnan hazatalálok, mint a macska - kétlem, hogy a tenger kifogna rajtam. Aztán a beszélgetés abbamarad, egészen addig, míg le nem állítom a jet-ski-t a jacht mellett, és leopárdkecsességgel mászom fel az apró létrán, hogy a kezem lenyújtva Les-t is a fedélzetre segítsem.
- Hát, azt észrevennéd. A bátyám olyan érzelemmentes, mint a gép. Nem hogy egy ilyen útra nem hozott volna el, de az első éjszaka után, amit mellette töltesz az ágyban, reggel megfagyva találnának rád - célzok arra, hogy az ikertestvérem az alatt a rövid időszak alatt, amit együtt töltöttünk, nem éppen érzelmes oldalát mutatta meg nekem. Kb olyan volt, mint a Titanicot hullámsírba tevő jéghegy.
- Hát, nem kérem meg a kezed újra. Abból egyszer elég volt - szúrok oda pimaszul, revansként arra, hogy durcázik egy keveset, annak ellenére is, hogy tudom, mindig szereti a váratlan ötleteimet, meg a meglepetéseimet. - Ez a jacht a miénk. Vagyis, ma éjszakára - helyesbítek gyorsan, még mielőtt tényleg azt hinné, hogy nekem elmentek otthonról, és vettem egy úszó házat. - És igen, jól sejted, nem csak a naplemente miatt hoztalak ide. Bár részben azért is. Innen nézve olyan lesz, mintha űznénk a napkorongot a horizonton - fogom meg Les kezét. - Gyere - kezdem el vezetni a hajó kabinja felé, aztán belököm az ajtót, és előre engedem - na lássuk, ehhez mit fog szólni.
- Gondoltam, az étteremben a vacsora snassz. Ráadásul sosem lehetünk ott egyedül. Én pedig szeretném megadni a módját a romantikának. A hajókabin hátsó részében pedig ott van a hálószoba. A ma éjjelt itt töltjük - csak mi ketten, egyedül a tengeren - ölelem magamhoz hátulról, és államat a vállára támasztom. - Ugye tetszik? - kérdezem, ahogy tekintetét végighordozza a gyertyákon, és a terítéken, meg a melegítők fölé tett vacsorafogásokon. Az fix, hogy ha most is hisztizni kezd, kiviszem a tatra, és belököm a tengerbe - az talán majd lehűti a sárkányos természetét.

-Csak aztán nehogy végül ne találjunk holnap haza a partra.-vigyorgok önfeledten és ártatlanul, vállat vonva, mintha nem fordulna meg a fejemben, hogy maradunk, pedig már az első felvetés is felettébb tetszett. Élveztem, ahogy a lemenő Nap fénye símogatja bőröm, ahogy a tenger sós illata átjárja tüdőm. Felülök mögé, felkapva a mentőmellényt és kényelmesen elhelyezkedve átölelem derekát. Fejem útközben vállára támasztom, figyelem a messzi kékséget, ahogy a hullámokon táncol a fény, miközben ring alattunk a tenger és a sebességnek hála mögöttünk megannyi apróbb és nagyobb hullám indul útnak.
-Esküszöm ezért még álmodban megfolytalak.-mormogom az orrom alatt, ahogy feltűnik a jacht és olyan gyakorlott és könnyed mozdulattal száll le és mászik át a hajóra, hogy csak nézek.-Nem azt mondtad, hogy a testvéred volt az úri fiú? Mert kezdem azt hinni, hogy tudtom nélkül elrabolták a férjem és te ő vagy.-hunyorgok, aztán ahogy kezet nyújt, óvatosan átlépek a jachtra és körbepillantok a fedélzeten. A szó legszorosabb értelmében, innen nézve totál átlagos volt, bár a helyzetet önmagát koránt sem éreztem csak átlagosnak. Inkább meglepően újnak és a szívem olyan hevesen kezdett el verni a mellkasomban, hogy attól féltem, lefordulok a fedélzetről.
-Na jó, elég ebből. Már megkérted a kezem. Kimondtam az igent. Mégis azt hiszem, hogy nem csak a naplemente az ittlétünk oka. És innen már te se menekülhetsz.állok meg előtte mellkasom előtt karjaim összefonva. Őszintén szólva sem volt róla fogalmam mire is készült, de már kezdetektől fogva azt éreztem, hogy vagy megfojtom vagy megnyúzom örömömben és dühömben egyszerre. És a düh is inkább amolyan dac volt. A gyógyszerek és a kórház ára nem volt kevés, nem volt munkám és mivel kezdetektől örültem annak, hogy én is dolgozhattam, és nem kell eltartania, jelenleg picit előtör belőlem a dacos énem, aki mindig egyedül oldott meg mindent.
Lassan elindulok a jacht oldalán egyensúlyozva és érzem magamon Chriest tekintetét, mégis kiélvezem a pillanatnyi csendet és lehunyva szemem, arcom a lemenő nap felé fordítva veszek egy mély levegőt.
-Ez meseszép.-nyugtázom újra, immár hangosan is kimondva, bár koránt sem fejezem ki ezzel sem azt, amit valójában gondolok. De azt hiszem, azt nagyon szavakkal nem is lehetne elmondani.

Kezd esteledni - na persze, a sötétség még távol van, bár az esthajnalcsillag már fenn ragyog, de a hotelban beindul a vacsoraidő. Ennek megfelelően ürül ki egyre inkább a part - mire Les visszaér, már csak a legkitartóbb nap- és vízimádók maradnak ott: meg persze mi. Kíváncsi vagyok, milyen arcot vág majd Les - és még fogalma sincs, mi vár majd rá.
- Nos szerelmem, ha rosszul látsz, minimum ezer dioptriás szemüvegre lesz szükséged. Sokat fog levonni a jelenlegi vonzó mivoltodból, ebben sajnos biztos vagyok - piszkálgatom kicsit, aztán ahogy még a vigyorgás közben is elkezd kicsit felpaprikázódni, megforgatom a szemeimet. Gyerekként a fantázia mindig meglódul az emberrel, és elérhetetlen dolgokra vágyik - én példának okáért egy sárkányt szerettem volna. Na, hát húsz évvel később úgy tűnik, meg is kaptam.
- Ha nincstelenül megyünk haza, felosztjuk egymás közt a várost - veszem ki Les kezéből a táskát, felakasztom a jet-ski kormányára, aztán átadom neki a mentőmellényt, miközben én is felkapom a sajátomat. - Az enyém lesz a francia negyed, a tiéd meg mondjuk a Bourbon street. Kiülünk a sarokra, és összekolduljuk a napi kiadásokra valót - pattintom helyére az utolsó csatot, aztán felkászálódom a járműre, és hívogatóan megveregetem az ülést magam mögött. - Gyere szívem. Átadnám a kormányt, de a célirányt én tudom. De hogy ne mondhasd, hogy nem engedtelek játszani, holnap, a visszafelé úton majd te vezetsz - ígérem, aztán mikor felül mögém, egy pöccintéssel beindítom a motort. A gép lassan vibrálni kezd, óvatosan gázt adok, és kilövünk - még jó, hogy Les a derekamat fogja, mert fix, hogy lebillent volna mögülem, én meg csak a végcélnál vettem volna észre, hogy szerelmem még azóta is a parton morcoskodik.
Szelíditek kissé a sebességen, hogy ne úgy száguldjunk, mint valami ketrecből kiszabadult vadállat, és felveszek egy olyan tempót, ami nem veszélyes, de falja a távolságot. A sós vízpermet éri a testemet, és már most tudom, hogy ezt az érzést, a jármű rohanását, a hullámok tetején siklást halálom napjáig imádni fogom.
A távolban már feltűnik a jacht, és egy halvány mosollyal a számon arrafelé veszem az irányt - a legjobbkor érkeztünk. Alig egy óra múlva azt hiszem, megnézhetjük a fedélzetről a naplementét.
- Itt vagyunk - fordulok hátra Les felé, aztán a hajó mellé siklok, leállítom a motort, és a jet-ski-t a hajótesthez rögzítem. Egy-két könnyed szökkenéssel végigfutok az apró létrán, ami a fedélzetre vezet, majd a kezem lenyújtva segítek Les-nek. Látom az arcán, hogy még mindig nem tudja mire vélni, miért is jöttünk ma este ide. Elvileg néhány perc, és meglátja - már előre sejtem, hogy a végeredmény megint valami sírás-rívás lesz - na persze nem negatív értelemben.

Kérésére egy táskába dobom a nadrágot és a felsőt, én magam sem viszem túlzásba az öltözködést, egy fehér sortot veszek fel, alá fürdőruhát, és egy inkább kinyúlt atlétához, mint igazi felsőhöz hasonlító topot kapok a türkiz fürdőruha felsőre. Hajam kontyba fogom a fürdés és hajmosás után, de úgy illatozom, mintha legalább órákig ültem volna rózsaszirmokkal teli vízben. A tükör felé fordulok, tincseimen még igazítok egy kicsit, az eddig szoros kontyon oldok, hogy természetes lazasága a hajamnak megmaradjon. Kinézek az ablakon, pár percig csendesen figyelem a hullámzó tengert, aztán elindulok, a táskával a vállamon.
A parton, még a lassan lemenő nap sugarai is perzselik napbarnított bőröm és szőkéssé váló fürtjeim. Úgy döntök, inkább a kezemben viszem a papucsom, élvezem a homokos part simogató érintését, ahogy ujjaim között peregnek a homokszemek. A gyomrom fogalmam sincs miért, de görcsbe rándul és azon kapom magam, hogy tulajdonképpen izgulok.
Összevont szemöldökkel lépkedek felé, ahogy meglátom pontosan mire is készül. A tengerpart ezen része a másikhoz képest kihalt, ahogy közeledik az este, mintha mindenki bevonulna az éttermek sokaságába. Pedig az Esthajnal csillag már magasan jár és egészen biztos vagyok benne, hogy a rózsaszínes, narancsos ég akkor is csodásan fest, ha a feketeség és az árnyak mindent belepnek és a csillagképeket teljes valójukban ki tudjuk venni.
-Ugye most csak rosszul látok?-teszem fel a kérdést, kezébe nyomva a táskáját, benne a ruhájával és a tenger hullámzó felszínén imbolygó jet ski-re nézek.-Kizárt dolog, hogy...-kezdek neki, aztán csípőre tett kézzel fordulok felé.-Chriest Wolfswood, ha nincstelenül megyünk haza, esküszöm, hogy veled takarózom be vagy kiteszlek az ágy mellé, hogy reggel ne a hideg parkettára kelljen lépnem.-bár még szavaim ellenére is hatalmas mosoly ül képemen, tagadhatatlan elkap a kalandvágy és legszívesebben se szó, se beszéd pattannék fel a vízi járműre.

Soha fel nem foghattam, mi jó van abban, ha valaki kiteszi magát a negyvenöt fokos napsütésnek. Oké, nyilván én is jobban kultiválom a jó időt, mint mondjuk a téli hóesést, de én tökéletesen megelégszem a szelít tavaszi, vagy téli nappal - csak a mazochisták akarnak rósejbnivé pirulni a hőségben. És bármit is mondjon Les, ennek igazából semmi köze a farkasfűtésnek: csak simán nem bírom, ha minden egyes tagomról csurog az izzadtság. Az egyetlen hely, ahol az efféle klíma elviselhető, a vízben van.
Most viszont engedek Les óhajának, és míg ő pirítóssá avanzsálja magát, kényelmesen elterülök az ágyon a bambuszernyő alatt. A szél felém hozza a víz sós illatát, az óceán felületéről visszaverődik a napfény, fenn a magasban sirályok keringenek rikoltozva, én meg szépen beleszundítok az élménybe. Persze a fülem nyitva van, azt is hallom, ahogy Les fordul egyet, hogy a másik felét is kiszikkassza, inkább csak afféle békés jóga-állapot, amibe jelenleg belesüllyedek, és élvezem a ritka, de tökéletes békét. Az egyetlen, ami hiányzik, az egy hatalmas üveg habos, jégbe hűtött sör. De már nem kell rá sokat várnom, a vacsoránál pótolom ennek a mostani hiányát.
Amikor Les aztán feltápászkodik, én magam is felülök, és nagyot nyújtózom. Jólesett az ejtőzés, ez tagadhatatlan.
- Jól van édesem, kapsz fél órát. De én nem megyek vissza a szállóba. Megtennéd, hogy hozol nekem egy felsőt, meg valami hátitáskát? - húzom oda magamhoz egy csókra, és mikor elsétál, előkapom a telefonomat. Elvileg már minden le van egyeztetve, de nem árt utánanézni, és elvégezni az utolsó simításokat, még mielőtt majd egy óra múlva esek pofára, hogy elfeledkeztek rólunk.
Szerencsém van, minden összeállt, és remélem ma este Les-nek sikerül egy tényleg olyan estét szereznem, amit még évek múltán is emlegetni fog, sőt, talán még a gyerekünknek is elmesél majd, ha egyszer a sors megszán minket, és tényleg bekopog hozzánk a gólyamadár.
A telefon kinyomása után nem sokat kell várnom, feltűnik az óceán felszínén egy apró fehér pont, ami rohamos sebességgel válik egyre nagyobbá, ahogy közeledik, és kis idő múltán csatlakozik hozzá a jet ski utánozhatatlan motorhangja is. Felpattanok, leballagok a partra, fél szemmel közben az utat nézve, de Les-nek még nyomát sem látom. Lekezelek a kapitánnyal, beszélünk néhány kedélyes mondatot, majd megmutatja az irányt, és jó szórakozást kíván. Abban egyezünk, hogy másnap tíz órára jön érkezik vissza, addig miénk a terep, és elhárítja a kezemet, amikor fizetni akarok, mondván, ráér reggel is, ha majd tényleg teljesen elégedett leszek a mai estével.
Ahogy távozik, gyorsan összekapkodom a maradék cuccokat - már amit Les nem vitt magával vissza a hotelba - aztán várom, hogy megérkezzen: kíváncsi vagyok, milyen arcot vág majd ha meglátja a jet skit, és elkezdi sejteni, hogy a ma éjjelt nem hogy a hotelban, de még a parton sem fogjuk tölteni.
[/quote]