Na tessék, már megint itt vagyunk. Nem tudom, mi történt. Mintha mióta Gwen felbukkant, valahogy el lettünk volna átkozva, sokkal több volt köztünk a nézeteltérés, mint eddig. Vagy csak egyszerűen érzékenyen érintettek minket a történtek, és még ha nem is vallottuk be, tudat alatt önkéntelen is így reagáltunk a néhány nappal ezelőtti találkozóra.
- De hát... - kezdek bele, de nem jutok többre. Szinte szóhoz sem tudok jutni, mert keményen és ellentmondást nem tűrően ledorongol, aztán kivonul a vízből, és noha jelenleg nem látom a pillantását, tudom, hogy ha most szembe fordulna velem, hát roppant csúnyán nézne rám.
Csak bambán nézek utána, ahogy elvonul, és én is kikecmergek a vízből. Tessék, már megint vita. Pedig csak annyit szerettem volna neki mondani, hogy egyszerűen csak úgy érzem, valahányszor szóba kerül a bizalom, mintha megingott volna a belém vetett bizalma. Mintha attól félne, hogy ha Gwennel megtettem, akkor megteszem vele is. Pedig a fenébe is, hihetetlenül szeretem ezt a lányt. Sosem bántanám akarattal... Gwent sem azért bántottam, mert ahhoz volt kedvem.
Leülök a nyugágyra, és nézem a hullámzó vizet. Adok némi időt Les-nek és magamnak is. Nekem a higgadásra, és hogy összeszedjem a gondolataimat, neki a készülődésre. Nem vesztünk ugyan össze olyan csúnyán, mint két napja, de a jókedvem most elég gyorsan elillant. Egyszerűen vidám és jókedvű, önfeledt akartam lenni, mégis úgy éreztem, Gwen bosszúja még Mexikóban is utánunk nyúl.

(hotel)

Chriest & Leslie

Veszek egy mély levegőt, egyáltalán nem úgy sül el, amit mondok, mint ahogy terveztem, hogy el fog. Nem a múlt felhánytorgatása volt a célom, ő mégis annak vette, hogy ismét az orra alá dörgölöm az életében elkövetett hibát.
-Nem, nem jó így.-ellenkezem értetlenül, olyan komolysággal nézve rá, hogy kicsit még el is távolodom.-Teszek rá magasról, hogy mi történt pár napja, mostanáig eszembe sem jutott róla semmi. Csak azt próbáltam felvázolni, amit kérdeztél. hogy mik az elvárásaim. Tetszik vagy sem, nem olyanokat hoztam fel, mint megvásárolni egy méregdrága ékszert vagy elköltözni vagy folyamatosan nyaralni menni.-magyarázom kicsit hevesebben a kelleténél, de különösképp nem érdekeltek a vonásaim, ahogy megkeményednek, eltüntetve az iménti mosolygásom.-De ha minden mondatomba azt látod, hogy a múltat emlegetem, a jövőről vitatkozni elég nehéz lesz. Nem hánytorgatom fel a múltat, vagyis azzal, amit mondtam egyáltalán nem ez volt a célom. Csak szerintem jó lenne, ha így működnének a dolgok, ennyi.-zárom végül le. Semmi kedvem nem volt veszekedni, ahhoz meg még kevesebb kedvem volt, hogy épp e miatt veszekedjünk. Már nem érdekelt az, ami pár napja történt. Elég hosszú volt az út, hogy két nap alatt elfelejtsem, honnan indultunk, erre tessék, ide jutottunk. Megint.
Nagyot fújok és fejem a vízbe döntöm, hogy a hűvös ismét teljes testem körülegye.
-Én azt hiszem visszamegyek a hotelbe, kicsit körbenézek, és azt hiszem elkezdem összeszedni magam estére.-válaszolok kérdésére. Nem akartam eltűnni a közeléből, de azt hiszem némi levegőzés jelenleg mind a kettőnknek jót tett volna.-Nem haragszom rád amiatt, ami történt. De kérve kérlek, hogy próbáld meg elfelejteni, ahogy én is teszem és ne láss olyasmit a dolgok mögé, ami nincs.-simítok végül végig arcán, gyors csókot nyomva ajkára, aztán elkezdek a part felé tempózni.

*mexikói hotel*

A fél vesémre ugyan nem tart igényt, de a következő mondatai kissé elkedvetlenítenek. Mintha valami láthatatlan billogot ütöttem volna magamra azzal a nem túl szívderítő találkozással, mi Gwen és köztünk zajlott a tegnapi nap folyamán.
- Most már mindig ez lesz? - dünnyögöm a vizet taposva. - Félre ne érts, tudom én, hogy jókorát hibáztam. De tényleg nem hiszed el, hogy nem szántszándékkal és készakarva bántottam meg Gwent? Tényleg úgy hittem, ő dobott ki engem, hát innentől szabad az utam. Elhiheted, ha tudtam volna, hogy nem ez a helyzet, másképp zártam volna le a dolgot. Szóval ha emiatt aggódsz, akkor nyugodj meg. Nem fogom veled megtenni azt, amit vele. Így jó? - kérdezem, de az eddigi jókedvem kissé lelohadt. Oké, hibáztam, de azért ezt nem kell mindig az orrom alá dörgölni. Akarva-akaratlanul sem.
- Én úgy hittem, a bizalom már megvan, szóval eleve nincs miről beszélni - simítom aztán hátra vizes hajamat, és a napágyak felé pislogok.
- Akarsz még ázni, vagy kimenjünk? Mert ami azt illeti, kissé fázom, és jólesne aszalódni a napon. Ha akarsz, maradj, de nekem szükségem van némi A-vitaminra.

Tudtam, hogy így reagál majd az apró harapásomra. Felsikkant, aztán úgy rándul össze, mintha áramot vezettem volna bele, és máris újra megfordul, hogy újra ne ragadtassam magam ilyen aljas támadásra. Aztán mire észbe kapnék, máris lehúz a víz alá, és így még soha nem csókoltam meg senkit, de tetszik a dolog... egészen addig, míg nem érzem azt, hogy kopoltyú híján tüdővel kell lélegeznem, azzal viszont már nagyon...
Felbukkanunk a víz alól, lihegek egy keveset, aztán pár lélegzetvétel után már stabilan érzem magam.
- Még egy ilyen, és lehet, hogy hullámat fogod hazavinni. Nem szándékozom még elhalálozni, főképp nem fulladásban - teszem hozzá, aztán kíváncsian fürkészem. Az előbb, amikor a vacsoráról esett szó, valami tagadhatatlanul megcsillant a tekintetében. Fogalmam nem volt róla, hogy miért, de nem akartam kíváncsiskodni. Alighanem majd megtudom. Talán meg akar lepni valamivel... persze lehet, hogy tévedek. Néhány óra múlva meglátjuk.
- Ami az elvárásaidat illeti - jut eszembe a csók előtti pillanat - van olyan, amit nem teljesítettem? Nem vagyok gondolatolvasó, de szeretnélek boldognak látni. Ha vágysz valamire, mondd hát el. Ha rajtam múlik, úgyis tudod, hogy megadom neked. A fenébe, még a fél vesém is a tiéd lehet, ha azt kéred - nevetek.

- Csak a sportszerűtlenségeddel győztél - mondom, mikor a nyakamba kapaszkodik, így tapossuk együtt a vizet. - És csak hogy nehogy később meggondold magad, behajtom rajtad ezt az ígéretet. Megkeresem a város legjobb éttermét. Ahová nem kell öltöny és nyakkendő - teszem hozzá, és nézem, ahogy feldobja magát a víz színére, és lebeg, mint egy gumimatrac, miközben a kéklő, napfényes eget bámulja.
- Majd csinálok több ilyen napot - ígérem meg neki, és képtelen vagyok levenni róla a tekintetem. Hihetetlen, szinte még sosem látott béke és harmónia uralkodik a vonásain, és árad egész lényéből. Imádom olyankor is, ha morcos, vagy dühös, még akkor is, ha szikrák pattognak ki a tekintetéből, de most, amikor ilyennek látom, még inkább imádom.
- Tudod, mi a legszebb ebben az egészben? - tempózom hozzá közelebb, és megcsókolom a víz borította bőrt a combján. - Hogy önmagunk lehetünk. Nem számít, kik vagyunk, mi áll mögöttünk, vagy előttünk. Nem számítanak a boszorkányok, a farkasok, a new orleans-i háború, semmi a világon. Csak te és én, meg a szerelem - nevetek fel, és lefröcskölöm, aztán lebukom a víz alá, és a fenekébe csípek. Egyszerűen nem, és nem férek a bőrömbe, olyan vagyok a boldogságtól, mint egy rossz gyerek.
- Este ki akarok ülni veled a szobánk teraszára. Nézni a csillagos eget, és beszívni a tenger illatát, ami elkeveredik az este nyíló virágokéval. Soha nem akarom elfelejteni ezeket a napokat majd életemben.

- Oh, te nagyszájú... - csóválom a fejem nevetgélve, ahogy elmondja, hogy alighanem hallá szeretne változni. - Ha lehet, ne légy azért sellő. Bizonyos részek hiánya roppant fájdalmasan érintene - teszem hozzá pimasz módon, és mikor hozzám hajol, úgy belefeledkezek a csókjába, hogy már csak akkor térek magamhoz, mikor ő régen a tengerben lábal, és épp akkor fordulok felé, mikor egy fejessel elmerül a hullámokban.
- Hé! - méltatlankodom. - Hol a fair play, te csaló? Na várj csak, mit kapsz, ha utolérlek! - iramodom meg én is, aztán amint lehet, máris fejjel bukom a habokba.
Szétnyitom a szemem a kristálytiszta víz alatt, és látom a tenger fenekén az apró rákokat, akik közeledtemre szinte lázas sietséggel lapátolják magukra a homokot. Apró halak cikáznak ide-oda a kékségben, és olyan gyönyörű ez az egész, hogy néhány pillanatra el is feledkezem a versenyről. Csak a fogyó oxigén emlékeztet rá, hogy fel kéne bukkannom, és arra is, hogy miért.
Ahogy lihegve kiemelem a fejem a víz alól, Les hajzuhataga már a bója környékén imbolyog. Ha erősítenék, könnyűszerrel nyerhetnék még így is, de hagyom, hogy elsőként kerülje meg. Egyrészt tartozom neki egy kiadós orgazmussal, másrészt imádom, amikor kényeztethetem. Azon azért erőteljesen igyekezem, hogy ne sokkal maradjak le mögötte. Éjjel-nappal hallgathatnám a cikizését, és annak újra egy kiadós fenekelés lenne a vége. Bár első alkalommal sem bánta a dolgot...

(hotel)

Alig tíz perc sétába teli csupán, hogy elérjünk a partra, és végre nem csak lássuk az óceánt, hanem érezzük is a sós víz semmivel össze nem téveszthető illatát. A hullámok hangja nyugtató, sirályok rikoltoznak a levegőben, és hálát adok az égnek mikor azt veszem észre, hogy holott nem vagyunk egyedül a parton, még sincs zsúfoltság, vagy tömegnyomor.
Találunk üres napozóágyakat is egy jókora napernyő alatt, ahová lerakjuk a cuccainkat, aztán csak nézem a vizet, szinte hitetlenkedve, hogy itt vagyok, és Leslie szintúgy, Aztán egymásra nézünk, és felnevetünk, mert mással tényleg nem lehet kifejezni az elégedett boldogságot, amit most mindketten érzünk. Mintha nem csak itt ragyogna napfény, hanem az egész életünkre is sütne az aranyló sugár.
- Na szóval - csapom össze a tenyereimet, és miután gyorsan meggyőződök róla, hogy hallótávolságon belül nincs senki, Les felé fordulok. - Akkor azt mondom, ha már fogadás, legyen tétje. Mondjuk ha te győzöl, én szolgállak ki téged. És ha én győzök, akkor persze fordítva - vonogatom a szemöldökömet, nyilvánvalóvá téve mit is értek "kiszolgálás" címszó alatt. - Ott a bója, ami jelöli, meddig úszhatunk - mutatok előre kinyújtott karral - legyen az a végcél. Aki leghamarabb visszaér ide - bökök fejemmel hátrafelé, a napozóágyak irányába - az a győztes. Mit mondasz? Vállalod a kihívást, vagy gyáván meghátrálsz? - vigyorgok rá kajánul.