Kedves Cheryl!

Bocsánat, hogy megvárakoztattalak, de a tegnap esti vihar kicsit bekavart a netemnél. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen történetet olvashatok, hogy milyen boszorkány fog feltűnni New Orleansból és azt kell mondanom, hogy remek karaktert alkottál.
Régóta nem olvastam már ennyire részletes jellemet, mint amivel te megajándékoztál és ahogyan tetted az is egészen ötletes volt. Az biztos, hogy az én érdeklődésemet még inkább felkeltetted vele. Érdekes volt olvasni, hogy mennyire te vagy a tökéletes gyermek a családban, és azt is, hogy végre eljött az a pillanat is, amikor nem mások akarata szerint akarsz élni, hanem a sajátod szerint. Kíváncsi vagyok, hogy ebből a lázadásodból mi fog kisülni, hogy mennyire fog összejön. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy egészen fiatal vagy, de mégis ott ég benned a tett vágy, hogy megvéd a várost, ahol mindig is éltél. Biztos vagyok abban, hogy Davina is szívesen fog látni téged, hiszen mégis csak ő a boszorkányok vezetője most, ahogyan arra is kíváncsi vagyok, hogy miként is fogsz még inkább beolvadni, elvegyülni a társaid között, akik szintén szeretnék megvédeni a városukat.

Nem is szeretnélek tovább feltartani, hiszen már így is megvárakoztattalak. Az pedig nem kérdés, hogy a lapod elfogadva, hiszen remekül fogalmazol és játéktéren a helyed. Hess foglalózni, aztán irány pajtit keresni. Jó szórakozást sweety!

 

Család-centrikus; bármennyire is elegem van a szüleim konokságából, azért a szeretetem feléjük soha sem múlik el, bár már nem kötődöm hozzájuk annyira, mint a nővéremhez. Ha gondban vagyok, inkább Candice-hoz fordulok segítségért, és lényegtelen, hogy pasival-, sulival-, vagy mágiával kapcsolatban zaklassam ő sosem taszít el, mindig mellettem marad és támogat.
Haragtartó; nem vagyok büszke rá, de ha felmegy bennem a pumpa, akkor nagyon sokáig még ránézni sem tudok arra a személyre, aki a dühöm kialakulásáért felelős. Nagyon tudok haragudni, de ha meg is bocsátok, nem felejtek. A fejemben mindig megmaradnak azon személyeknek a nevei, akik egyszer megbántottak bármilyen módon is.
Engedelmes; legalábbis hosszú éveken át az voltam. Mindig azt tettem, amit mondtak nekem, hogy meg kell tennem, jó kislány voltam, jó tanuló, jó testvér.. de be kellett látnom, hogy azzal, hogy mások akaratának igyekszem megfelelni, attól én még nem leszek boldogabb.
Romantikus; pont az a lány vagyok, aki a szőke hercegről és annak fehér lováról szokott álmodozni, miután lehúnyta a szemét éjjelente. Vakon hiszek a boldog befejezésben és az igaz szerelemben. Bármennyire is próbálja az élet bebizonyítani az ellenkezőjét, tudom, hogy egy nap el fog jönni az igazi.. vagy már el is jött, csak nem tudok róla, ugyanis mindezt jó mélyen el is rejtem magamban. A külsőmről épp ennek az ellenkezője olvasható le, mármint az, hogy a pasikat csak eszközként kezelem, nem jelentenek nekem semmit, holott igazából csak azért voltam eddig ilyen, mert egyik "jelölttel" sem találtam meg igazán a közös hangot.
Y, vagyis It girl. A lány, akiben már oly régóta él a megfelelési kényszer, hogy arra sem emlékszik, milyen akart Ő igazából lenni. A diákok szüleinek szemében a minta diák, a diáktársai szemében a pompomcsapat kapitánya, stílusikon, a saját szülei szemében pedig egy engedelmes jókislány..
Lelkiismeretes; mindig felelősségteljes vagyok az elvégzett feladataimmal kapcsolatban, függetlenül attól, hogy mennyire nagy a jelentősége annak a dolognak.


'99 március 15-én láttam meg a napvilágot, az egyik new orleans-i korházban, egy tehetős boszorkány család második leánygyermekeként.  A nővérem 8 évvel idősebb nálam, de a nagy korkülönbség soha nem okozott problémát kettőnk között, épp ellenkezőleg, ennél szorosabb viszony nem is alakulhatott volna ki köztünk. Minden egyes alkalommal, valahányszor vita született közte és a szüleink között, én lettem a békekötő, aki elérte, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Ez voltam én. A tökéletes gyermek, a tökéletes testvér, a tökéletes diák. Cheryl Gretchen Cooper, a tökéletes, hangoztatják az iskolatársaim szülei. Holott az igazság az, hogy én már cseppet sem akarok tovább ez a tökéletes lány maradni. Ráuntam arra, hogy mindig azt tegyem, amit mondanak nekem. Mostmár ideje, hogy végre valahára azt tegyem, amit én szeretnék, nem pedig azt, amit elvárnak tőlem. Az igazság az, hogy az időmet szívesebben tölteném el grimoire olvasással, mint azzal, hogy melyik egyetemre adjam be a jelentkezésemet. S ezt is fogom tenni. Mert semmi értelme jelentkezni a Columbia-ra, ha az eltelt idő alatt, míg én ott leszek, valaki rommá alakítja a szülővárosomat.

Kiskoromban, valahányszor úgy éreztem, betelt a pohár és a nővérem nem tartózkodott a közelemben, mindig a mágiában kerestem a menedéket. Az volt az én mentsváram, a kikapcsolódásom, és az ütőkártyám is. A szüleim már nagyon régóta abbahagyták a mágiahasználatot, s minket Candice-al, a testvéremmel is arra ösztönöztek kiskorunk óta, hogy hasonlóan tegyünk, mert boszorkányként nem érhetünk el olyan mértékű sikereket, mintha a továbbtanulásra koncentrálnánk. Candice szerint megártott nekik a New Yorki élet, s soha nem is jöttek volna vissza New Orleans-ba, ha nagyi temetése nem hozza őket vissza ide. Akkor én már útban voltam, így miattam végül abban maradtak, hogy itt maradnak, New Orleans-ban, de minden nap látom az arcukon, hogy az ittmaradásukat azóta is bánják. Ők úgy érzik, nem ide tartoznak, és szerintük ez a város el van átkozva. Szerintem azonban csak az ősök vannak elátkozva, a város nincs, s nekünk boszorkányoknak pont emiatt is kell összetartanunk annyira, hogy egyben tudjuk tartani a városunkat, amíg szükséges.

Van egy részem, egy sötét énem, amit senki nem ismer. Egy részem, amit senki előtt nem mernék felvállalni, még magam előtt sem tenném, ha lenne más választásom. Azóta, hogy megismerkedtem a sötét mágiával, egyre többet és többet akarok megismerni belőle. Ezzel önmagában még nem is lenne semmi gond, viszont azzal már igen, hogy azt a napot követően ha feldúlttá válok, hajlamosabb is leszek olyan igét használni, amit nem kellene. Az önkontrollom fejlődésre szorul. Valaki azonban képes arra, hogy visszarántson engem ilyenkor a helyes irány felé. Ez a valaki pedig nem más mint, az a férfi, akiről ha a szüleim tudomást szereznének, nagy valószínűséggel kitiltanának a családból.